Deus ex machina

Amilyen simán bukdácsoltuk végig az előzetesen ujjgyakorlatnak tűnő szezoneleji párosításokat, olyannyira meggyőző teljesítménnyel abszolváltuk az elmúlt másfél hónap horrorsorsolását, melybe mindössze a kevésbé emlékezetes FA-kupa-fiaskó rondított csak bele valamelyest. Mint minden jó széria, úgy elviekben ez is a csúcson kellene hogy lezáruljon, hiszen a listavezető, és lényegében már bajnok Chelsea otthonába látogatunk ma este, az égiek azonban úgy tűnik, mindenáron meg szeretnének fosztani bennünket a győzelem reményétől.

carrick

Az aktuális évad első felére – az útkeresés mellett – a rengeteg sérülés is rányomta a bélyegét, mióta azonban Lajos megtalálta az ideális tizenegyet, nem kellett ilyen szempontból komoly problémákkal szembenéznünk. Jött azonban a jókora gyomros a City elleni mézédes diadalt követően: Carrick, Blind, Jones és Rojo is sérült, Evans pedig továbbra is eltiltott, ami azt jelenti, hogy a keret védekezésért felelős szekciójának túlnyomó része nem áll majd rendelkezésünkre. A legnagyobb érvágás nyilvánvalóan Carrick kiesése, aki az egyik fő tényező volt sikereinkben, mindezt pedig tetézi, hogy legfőbb helyettese, Blind sem játszhat, de még az a Jones sem, aki Fergie alatt azért játszott már nem egy alkalommal védekező középpályást.

Ha valamikor, hát most tisztán látható tehát, hogy – bár a megtalált kezdő remekül működik – a keretünk még jócskán tele van lyukakkal, hiszen a Stamford Bridge-en jelen állás szerint tényleg nem lesz ki stabilizálja a középpályánkat. Herrera más szerepkörben remekel, Fellaini szintén nem erre a feladatra alkalmas, ez is rég kiderült már, Rooney pedig hiába univerzális játékos, ő is éppen a játék azon elemeiben gyengébb, melyekben Carras sokadik alkalommal bizonyítja már, hogy a legszűkebb elitbe tartozik.

Mindezek mellett már-már apróságnak tűnik, hogy Smalling mellett a McNair-Blackett páros egyike, a bal szélen pedig a mostanság kiszoruló Shaw lesz kénytelen, hogy játsszon, hiszen itt legalább még elmondhatjuk, hogy vannak reális helyetteseink az adott posztokra. És bár mondhatjuk, hogy erősen mínuszos védelmünket egy szintén gyengített Chelsea-támadósor fogja rohamozni Costa és a Remy hiányában, az ötvenakárhány éves Drogba épp elégszer szopatott már meg bennünket az évek során (ősszel is ő szerezte a kékek gólját), hogy legyen elég félnivalónk.

drogba

Jelen körülmények között nagyjából három dologban reménykedhetünk:

  1. Lajos valamilyen csoda folytán megtalálja azt a felállást, amely ekkora negatív handicap ellenére is stabil védekezésre lesz képes – úgy, hogy a támadójáték, mint olyan sem szűnik meg létezni;
  2. A jó Zsozé szokásához híven rámegy a döntetlenre, ami nekünk is megfelel majd;
  3. Kapunk egy amolyan nosztalgikus, Fergie-féle WTF-kezdőt, meglepetésszerű visszatérőkkel.

Szerintetek?