Az úgy volt, hogy amikor önkéntes alapon kiválogattuk, ki melyik játékosunkról szeretne írni, ötösünk neve mellé nem került semmi. Nem mintha bárkinek baja lenne Rojoval, szimplán csak úgy alakult, hogy senkinek sem támadt kedve ötödikére egy posztot összedobni argentin igazolásunkról. Szerencsénkre azonban, mint már annyiszor, a közösség ismét a hátán vitte a blogot, és nemhivatalos felhívásunkra fénysebességgel meg is érkezett a szezonösszegző első vendégposztja (btw, a Blackett – McNair páros is kiadó). Az elkövető pedig nem más, mint EZS, aki ugyan szóviccből olyan sokat szór mintha egy ötezres processzor löketné a lökött szót, most azonban komolyan szól hozzátok.
Amikor augusztus közepén felröppent a hír, hogy Marcos Rojo a Manchester United játékosa lesz, Ace Ventura felkiáltása jutott eszembe ahogy a Miami Delfinek bajnoki poszterét vizsgálta, miszerint: „Hát ez meg ki a franc?” Aztán a fő hírforrásomon (a Stretford End blogon) tájékozódva megtudtam, hogy a 24 éves játékos a VB-n az argentin válogatottban baloldali védőt játszott, de az elsődleges posztja a védelem közepén található. Előző klubja, a Sporting kemény tárgyalófélként partnerre lelt Woodyban, és végül egy előnyös üzlet keretében 16 millió fontért le is igazoltuk, sőt még Nanit is sikerült lepasszolni kölcsönbe a portugálokhoz. Igaz, Megaagy bérének folyósítási jogait sikerült megtartanunk. E pompás dealt látva meglehetősen kíváncsi lettem, milyen teljesítményt képes elővezetni tetkókban erős új játékosunk a nevéhez passzoló vörös mezben. Ráadásul Rio 5-ös számát megkapva nehéz örökség szakadt a vállára.
Úgy gondolom, Rojo első szezonja Manchester United játékosként felemásra sikeredett. Az idény kezdetét jellemző sérülések idején LVG a „ki az egészséges” féle módszert alkalmazta a kezdő tizenegy összeállítása során. Balhátvédként, majd középen is kipróbálta Rojot veterán menedzserünk, és Marcos nem is vallott szégyent. Bár szélen – leginkább ősszel – kevésbé volt magabiztos (eufemizmus, srácok, eufemizmus! – az első random eszembe jutó komment róla abból az időszakból a „tiszta életveszély”) ám eredeti posztján, Smalling/Jones párjaként bizony sokkal jobban szerepelt. Sajnos a Fergie-time-ot idén ősszel váltó injury-time őt is utolérte, többször megsérült az idény során, ezért csak 22 bajnokin (kétszer csereként beállva) láthattuk a pályán. E 22 meccs alatt mindössze háromszor kaptunk ki, míg a nélküle lejátszott 16 mérkőzésen ötször hagyták el a játékosok lógó orral a pályát, illetve mi a képernyő előtti ülőalkalmatosságot. Nélküle 6-5-5, vele 14-5-3 volt a győzelem-döntetlen-vereség mutatónk. Viszont a „tavaszi hadjáratot” vezető, a Spurst, Liverpoolt, Cityt verő szervezett játékot mutató alakulatnak nem volt meghatározó tagja, ezeken a meccseken csak csereként jutott szóhoz (a Tottenham ellen még úgy se).
Négy FA kupameccséből a Cambridge elleni megismételt mérkőzésre emlékszik a legszívesebben, ahol megszerezte eddigi egyetlen gólját United mezben. Viszont ő is részt vett a csalódást keltő Arsenal elleni kiesésben. A gólja:
Az egész szezont felölelő statisztikában 85%-os passzpontosság jellemzi, átlagosan 20 méteres átadásokkal, ami remek teljesítménynek tűnik egy védőtől. Különösen, ha emlékszünk még Silvestre-re, vagy épp Valenciára az Arsenal ellen. A párharcai 47%-át légi csatái 53%-át nyerte meg, ami viszont felejthető érték, ennél ő sokkal jobbra is képes lehet a testalkata, illetve a tetoválásai által sugallt keménysége alapján. Ebben mindenképpen javulnia kell az elkövetkező időszakra. Az összesen 26 meccsén nyolc darab sárgalapot kapott (ebből hatot bajnokin), ez nem mondható túl soknak egy olyan kevésbé jól teljesítő védelem tagjaként, mint amilyen a miénk volt az elmúlt évben. Más csapatok hátvédeivel összehasonlítva is látszik, hogy a párharcok megvívásában kell a legtöbbet fejlődnie.
Az új igazolások közül az egész éves performansz alapján a legjobb Herrera után Blinddel holtversenyben a második helyre tenném Rojot (lehet, egyedül vagyok ezzel), bár sajnos Di Mariát és Falcaot nem volt nehéz felülmúlni. Shaw pedig még többet volt sérült, mint ő. A védelemben is a jobbak között említhető, ám itt sem volt nehéz dolga e tekintetben. Véleményem szerint bőven van hova fejlődnie tehát, de biztató volt az első Unitedes idénye. Ha a 2015-16-os évadban elkerülik a sérülések, már felvéve a PL ritmusát, erőssége lehet a csapatnak, hiszen egy technikás ugyanakkor kemény, jól passzoló védőt ismerhettünk meg Rojoban, aki beleillik a filozofiba. Csak aztán el ne vigye a Madrid.
És végül a „bárkiről lehet csudijó videókat készíteni” felkiáltás jegyében nézzünk Rojo ultimét szkilleket az első manchesteri szezonjából!