Beindult a nyári nagyüzem

José leszállt közénk és megtartotta első sajtótájékoztatóját a nagy nyilvánosság számára. Mourinho beszélt sok mindenről, sok új dolgot azért nem feltétlen tudtunk meg, de néhányat mégis. A továbbiakban az elmúlt hetek történéseit és a tegnapi nap eseményeit foglaljuk össze.

88C8BFF6EB6A47CF870C2E29936562FE

Legutóbb amikor írtunk, még néhány United játékos harcban állt az Európa bajnokságon, mára azonban már csak a nagyon keveset vagy semmit sem játszó Martial, Schneiderlin és az alapvetően csereember Schweinsteiger van harcban Franciaországban. Nem mondhatjuk tehát, hogy túlzottan nagy terhelés alá csúsztak volna be legjobbjaink, ráadásul Smalling „ételmérgezésén” túl még sérültekről sem tudunk beszámolni, ami külön öröm.

Smalling-main

Annál inkább tudunk beszélni új igazolásokról, hiszen Zlatan végre nem húzta tovább a sajtó idegeit és bejelentette magát, másnap rá is adták gyorsan a mezt, nehogy kitörjön a parasztlázadás. A mai napon pedig orvosi vizsgálatra érkezik Mkhitaryan, akit várhatóan szintén igen hamarosan be is mutatnak a nagyérdeműnek. Más kérdés persze az ár, amiért klubot vált az örmény, ám alighanem erről is hamarosan közelebbi információkat kapunk majd.

A sajtótájékoztatóan pedig elhangzott az is, hogy Mourinho négy igazolást tervez, amiből nyilván kettő vált hivatalossá eddig, a harmadik pedig már a küszöbön van, na de vajon ki lesz a negyedik?

A magam részéről azt mondhatom, hogy ennél tökéletesebben eddig nem is alakulhatnának a dolgok. Érkezett végre egy középhátvéd, ami egyrészt eredményez némi versenyhelyzetet a védelemben, remélhetőleg a Jones-Rojo duót masszívabb harcra és keményebb fizikai felkészültségre kényszerítve ezzel. Mourinho ráadásul nyilatkozott is Bailly leigazolásának okairól. Ebben azt fejtegette, hogy az elefántcsontparti futballista nem csak, hogy fizikailag erős, de gyors és a spanyol bajnokságban taktikailag is rengeteget fejlődött. Ez azért alapvetően bizonyítja azt, hogy ha nem is az első szezonban, de mindenképpen kezdőként számol az afrikai védővel José.

IBRAHIMOVIC-UNITED

Ibrahimovic igazolását pedig senkinek nem kellett magyarázni, ráadásul egy alighanem nagyon jó döntésről született ebben az ügyben is. Rashford a klub kötelékében maradva cserecsatárként vagy szélsőként kerülhet bevetésre leginkább a következő szezonban, ami mindenképpen lehetőséget kínál a további fejlődésére. Ezzel megnyílik az esély Martial előtt is, hogy leginkább balszélsőként számoljunk vele, ugyanakkor bevethető legyen csatárként is. Zlatan kiszolgálása pedig feltehetően a Martial, Rooney, Mkhitaryan hármas feladata lesz. Úgy gondolom, a svéd csatár ebben a helyzetben nem igazán kerülhet bajba és járhat úgy, mint az Európa bajnokságon. Ibra ráadásul lemondta a válogatottságot, így természetesen nem megy Brazíliába sem.

Mkhitaryan pedig egy lehetőség a csapat számára. Az örmény elképesztő szezont futott a tavalyi évben, így mindenképpen nagy teher hárul majd rá, különösen akkor, ha a csapat túlad Juan Mata személyén, amire egyre csak nő az esély. Ugyanakkor érdemes megjegyezni a fenntartásokat is a Dortmundból érkező játékossal szemben. A németek rendszerint kiárusítják nagy sztárjaikat, ám akár Sahin, akár Kagawa vagy Götze, sokan besülnek közülük, ami egyáltalán nem jó jel a jövőre nézve. Ráadásul látható, hogy a Premier League színvonalát és iramát még olyan játékosoknak is nehéz felvenni, mint Depay, Di María vagy Otamendi.

Nagyon nagy kérdés a negyedik játékos leigazolásának kérdése is, hiszen egyértelműen a középpályán lenne szükség erősítésére, viszont nyilvánvalóan nem támadó középpályásra és nem is alapvetően védekező középpályásra lenne szükség. Hanem sokkal inkább egy középső középpályásra, aki egyáltalán nem passzol rosszul, de képes lendületet is adni a csapatnak. Ebbe a körbe tartoznak bele az olyan játékosok, mint Kroos, Kanté, Matuidi, Pogba, Andre Gomes. Nyilvánvalóan egyik játékos sem ugyanazt a stílust hozza és CM-ként szerintem ez teljesen természetesen is. Ugyanakkor alaposan mérlegelnie kell a klubnak, hogy milyen összegben és milyen háttérrel rendelkező játékost szeretnének megcsípni.

Mourinho azt mondta, hogy neki nem kell magyarázkodnia, hiszen ő 1 éve nyert bajnokságot, mások pedig még soha vagy tíz éve. José azt mondta nyerni jött ide, mindent megnyerni. Ráadásul azt is hozzátette, hogy Rooney helye a támadóalakzatban van, ami véglegessé tette, hogy a 4231-es felállás az eredeti elképzelés, ebben pedig leginkább tízesként vagy csatárként lehet számolni Wayne játékával. A többi pedig nyilvánvalóan kialakul, hiszen reméljük Mourinho nem lesz szívbajos a padra vágni csapatkapitányunkat, ha a szükség úgy kívánja.

Taktikai formációkat illetően úgy gondolom, hogy még mindig színes paletta áll a csapat előtt, ami lehet 4231 mellett 433, 4411 vagy 4141 is. Nyilvánvalóan lesz egy játékrendszer, amit a leggyakrabban alkalmazunk majd, ugyanakkor például Schweinsteiger vagy Herrera játéka jobban érvényesülhet más játékrendszerekben. A német a világbajnokságon is szemmel láthatóan jóval agresszívabb, rámenősebb, a kapu előtt megjelenő rendszert preferál, Khedira játékstílusával ellentétben. Ez nyilvánvalóan akkor tűnik fel leginkább, amikor egymást váltja a két játékos.

Július eleje van és a csapat gyakorlatilag már kész a hónapi végi turnéra, ahol például a Dortmund vagy a Manchester City legjobbjai ellen is kell bizonyítani. Az első mérkőzés azonban mégis a Wigan ellen lesz majd július 16-án, ahol viszont javarészt a fiatalok kapnak majd szerepet.

Reméljük hamarosan megkapjuk az új igazolásokat és a felkészülési mérkőzéseken pedig egyre tisztább képet is kapunk majd arról, hogy mire készül igazából Mourinho.

  • harmansmith

    Új poszt eggyel arrébb!

  • bearking

    Milyen kis boldog. :3
    6os meg jól állna neki véglegesen is.

  • crpa7
  • csinibob

    Első hivatalos edzeskepek is megérkeztek!!

    • Roleee

      Komoly 3 db, abból az egyik Mourinho tehát sokat érnek 😀

      • Newton_heath

        Akkor nézd át még egyszer

        • Roleee

          jah látom már a többit is, de az a zseni aki kezeli a fbot, csak hármasával rakja fel

    • eartist

      Miki 22 :O

      • HarciasToni

        oda is írták, hogy nem hivatalos mezszámok

        • eartist

          nem hát, de árulkodó, hogy mindenki a sajátjában van 🙂

    • HarciasToni
      • sipi

        mekkora vádlija van :O őt sem fogják bebőrözni 🙂

      • mddnszksz

        bundesliga vádli

    • lackoo

      jajj de jó Shawt újra edzésben látni. nagyon kíváncsi vagyok rá, jobban mint az új igazolásokra. Remélem lesz végre egy patent szezonja, ahol végig alapember tud lenni

    • filozofi

      Jones nyomott egy Ramseyt

    • box-to-box defender

      Az egyik Mkhitaryan-os képet photobombolta Balotelli 😀

  • Angus

    Ülünk a balatonlellei strandon, egyszer csak jön egy nagyhasú, barna hajú fickó, cigivel meg 2 hosszúlépéssel. Ismerős volt, miután láttam az arcát, már tudtam is hogy az Elek Gábor az, a Fradi edzője. Mondom de jó lenne, ha itt lenne a Szucsánszki is, erre két perccel később jön ő is (élőben még szebb), meg egy másik, idősebb nő. Na mondom ez ki lehet…
    Eltelik még két perc, hallok egy ismerős hangot, hogy “Isten áldása a Ferencváros”. Hát Bánki Dodó volt az, tízcentis kereszttel a nyakában, meg két fröccsel 😀 Az idősebb nő meg a neje.
    Telefon nem volt nálunk, pedig lőttem volna egy képet vele, de azért odamentem hozzá és elmondtam neki hogy igen szeretem a műsort amit csinálnak, meg kurva jó arcok meg minden, stb, stb. Megköszönte, aztán elballagtunk. 🙂
    Nagyon sajnálom, hogy elveszik tőlük a PL-t, kurva nagy kár… 🙁

    • Mainpieeater

      Banki pedig a legnagyobb kutyautoje annak a tarsasagnak saleccel parban. De amugy meg igy is hianyozni fognak, mert vajnaek musora tuti inkabb bulvar szar lesz tele hiressegekkel meg sebokvilikkel. 🙁 vissza fogjuk meg sirni salecet is.

      • Golf

        A maga hibáival és hiányosságaival is, a PL Magazin még így is messze a legélvezhetőbb focival kapcsolatos műsor (volt). Most tuti valami rosszabbhoz kell majd hozzászoknunk, ha egyáltalán lesz mihez hozzászoknunk.

    • EZS

      én Sebők Vilit szoktam látni a Savoya parkban, de nem szoktam mondani neki, hogy szeretem a szakértői munkásságát. 😀

      • FabianCancellara

        tudja azt ő anélkül is

    • Newton_heath

      Nekem fura, hogy mindenki ennyire biztosra veszi a TV2 dolgot…Semmi nem szivárgott ki arról, hogy tényleg szerveződik-e ilyen sportcsatorna, pedig ezt nem lehet csendben, le kell szerződtetniük egy csomó embert konkurensektől, akiknek fel kell mondani az előző helyükön, és onnantól kezdve már nyílt titok lenne…Másrészt az is biztos, hogy nincs döntés sem egyelőre a vásárlásról, mert a győztes már nyilvánosságra hozná, és verné a mellét…Simán lehet, hogy a jogtulaj túl sokat kér, és lehet, hogy lemegy 1-2 forduló, és addig kivár az IMG, és csak akkor bólint a legjobb ajánlatra…

      • KiB

        igen, elég furcsa, hogy sehol semmi
        az új mozis csatornát is hirdették jó rég óta már
        a szezon pont egy hónap múlva indul, kellenének már a hírek a közvetítésekről

      • digitől már hónapokkal ezelőtt az az infó jött, hogy az utolsó pillanatokban lesz győztes, úgyhogy annyira nem furcsa ez

        gerkens az img regionális fejese és ő a TV2 fejese is. namost innentől nagy fantázia nem szükséges

        • Newton_heath

          Biztos ez az utóbbi infó? Semmi komolyan vehető helyen nem láttam hasonlót, csak fórumokon….Városi legendának tűnik.

          • stanleykubrick

            Én voltam a DIGIben, elhiheted, hogy feltettem 1-2 kérdést…

          • Newton_heath

            Na, és mit mondtak? Onnan származik az infó, hogy Dirk a regionális vezető az IMG-nél?

          • stanleykubrick

            Az az infó fogalmam sincs honnan származik, de egyáltalán nem voltak optimisták és egyértelműen olyan dolgokról számoltak be, amiben tök tiszta sor, hogy nem ők irányítják a folyamatokat.

          • ennyi véletlen nincs. ha jól emlékszem, már hónapokkal ezelőtt le lett védve a zseniális TV2 Sport 1 elnevezés. szerinted mit terveznek közvetíteni rajta?

          • Newton_heath

            Lehet, hogy van ilyen terv, csak ha van, akkor szarul állnak a megvalósítással…Csatorna sehol, marketingkampány sehol, nincsenek jogok…1 hónapjuk van. Az nem tűnik soknak.

          • britannia fb-t nem olvastad? addig majd szétdobálják a meglevő csatornákra

          • Newton_heath

            Olvastam, de feltételezésnek tűnt, nagyon remélem, hogy ezt nem lehet / merik megcsinálni…

  • Roleee

    Bebe –> Eibar 4 évre

  • lasi

    Big Sam meghallgatáson az FA-nál a szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatban. Vincent, örülünk?

    • jaja, lesz min röhögni

      • RedMark

        azé woynál csak jobb lenne

        • lasi

          Annál még én is.

          • RedMark

            azt a lécet mondjuk nem rakták magasra

        • ez nemtom mér olyan egyértelmű amúgy

    • filozofi

      nem értem miért csak ilyen másodvonalas angol edzőkben gondolkoznak

      • Mainpieeater

        Mer’ pardew nem ér rá. Eppen europaligahelyre hozza a palace-t

      • lasi

        Ezért?

      • mejgyo

        tudsz jobb megoldást Big Sam-nél?

        • sallark

          Szerintem például Laurent Blanc jó választás lenne.

        • EZS

          Wenger garantálná minden világversenyen a negyedik helyet… persze mégse jó, mert a selejtező csoport negyedikje tovább se jut. 🙁

          • FabianCancellara

            Ehhez képest Big Sam előrelépés, mert ő mindig utolsó helyen, de továbbjut

        • Fructie

          Egy Hiddinggel akár eb-t is nyerhetnek volna. Szerintem

          • filozofi

            mármint Hiddinkre gondolsz?

          • Fructie

            igen, köszönöm a javítást

      • ezraharrari

        mert hátha végre elfogadják, hogy ők másodvonalas csapat, és küzdő középcsapatként tekintve magukra a sikerfaktor is jobb lehet az új szempontok alapján

    • reelbeba

      tökmindegy

  • mejgyo

    Reece Oxfordról kezdtek el írosgatni. Jó lenne nekünk, vagy nem? Alapvető posztja hátvéd, akkor gondolom Rojo/Jones közül valaki lép 🙂

    • Porter Ramsey

      középpályán játszatnánk gondolom, de zsozé sosem volt nagy híve egy-egy tehetség felépítéséhez. a kor nem számít, ha elég jó, akkor kortól függetlenül játszik, de a tehetséggondozása erősen megkérdőjelezhető.
      kivonul az über kis hazánkból, na basszameg.

      • mejgyo

        transfermarkt szerint az alapvető posztja hátvéd

  • Loads of ex United academy players on the move this summer. Gollini and Zieler have already moved whilst it’s expected that Brady and Keane will also move to new clubs. Combined transfer cost of these players will be around 40m and when you factor in cost of Pogba(if he leaves). That’s around 140m worth of talent that the Club has given away for a very cheap price.

    • Porter Ramsey

      és úgy egyébként Pogbán kívül kit sajnálunk?
      nekem egyetlen bánatom Morrison, hogy nem sikerült belőle embert faragni.

      • sajnálni nem kell senkit, csak gyakran ingyen engedünk el olyan embereket, akikre nem kevés pénzt áldoztunk aztán pár év múlva más szakít velük

        • stanleykubrick

          De reálisan nézve azt kell, hogy mondjam, hogy ez nem véletlen. Ha nálunk csak az utánpótlásban játszó embereket próbálunk eladni, akkor nem fognak 8-10 milliókat dobni érte. Ha már van PL-Champo, esetleg más tapasztalatuk, nyilván nő az áruk is.

          • keane pl. kölcsön volt adva egy csomó csapatba, kaptunk érte 2.5 millát, most 20at kérnek érte

          • stanleykubrick

            Jó, de tedd hozzá, hogy most totál elszálltak az árak, az angol játékosokért őrült összegeket kezdenek el kérni amúgy is. Biztos árulhatnánk jobban, de nulla felnőtt tapasztalattal rendelkező játékosokat, nem fognak az általunk elképzelt áron megvásárolni. Továbbá szerintem az árukat növeli az is, hogy a United akadémiájáról kerültek ki, de ehhez kell profi tapasztalat mellé.

          • totál elszálltak az árak, kivéve nálunk 😀

          • stanleykubrick

            Egyelőre még nem adtunk el senki olyat, akin ezt komolyan tudnánk mérni…Tény, hogy szarul adunk el, de nem érzem, hogy súlyos font milliókat buknánk ezen. Továbbá tényleg úgy passzoljuk el a játékosokat, hogy nekünk azok már rohadtul nem kellenek és hát ne felejtsük el azt sem, hogy nálunk jóval gyengébb csapatok felé dobáljuk őket. Amikor nagyobb csapatoknak adunk el, abban szerintem nem vagyunk vállalhatatlanok. Lásd: CR, Di María…

        • Porter Ramsey

          sajnos ez nemcsak az akadémistákra vonatkozik, pl Nanit és RVP-t is fillérekért engedtük el.
          másik irányba is működik, hogy mindenki tudja mekkora fájnensz muszklink van és ha valakit eladó listára teszünk, akkor a vevő klubok is tudják, hogy nem ragaszkodunk hozzá és pár milka ide vagy oda nem számít nekünk

        • reelbeba

          háde ez nyilván azért van, mert ahhoz hogy akadémistákért jó pézt lehessen kérni, ahhoz játszaniuk kéne a felnöttben egy-két szezont, vagy minimum 20-30 meccset. Erre meg nálunk nincs lehetöség, izé okok miatt.

      • Newton_heath

        De ez a Pogba dolog sem egyértelmű…Nem akart hosszabbítani a srác..Őt nem eladtuk szarér-hugyér, hanem lefuttatta a szerződését…Ez teljesen más mint amikor Brady-t eladtuk kb pár százezer fontért

        • Porter Ramsey

          csak arra utaltam, hogy a ‘140m worth of talent’ jól hangzik, de nem kell egyből a mennyezetre ugrani tőle, ahogy a kis szösszenet írója szerette volna

  • stanleykubrick

    POWELL DEAL CONFIRMED

    Nick Powell has rejoined Wigan Athletic after his contract at Manchester United expired at the end of last month.

    Mellesleg.

  • stanleykubrick

    http://www.skysports.com/transfer-centre
    Akadnak azért mára is igen komoly pletykák. Mennyi játékost fognak még a PL-be hozni 30+ millió font felett? Elképesztő.

  • stanleykubrick

    http://mandiner.hu/cikk/20160713_dallasi_rendorokre_emlekezve_dulongelt_bush
    Én megértem, hogy Bush a Glory-Glory ManUnitedet dalolja.

    • wolandrule

      Az egyik legnagyobb gyökér ez az ember aki valaha született.

  • csinibob

    Az a Mirror pletyka volt már, hogy rámegyünk Fabregasra?

    • KiB

      na ne már….mármint a pletyka, meg hogy Fabregas…ne már

    • stanleykubrick

      Ugyan már…

    • bearking

      Akkor már inkább Pogba százhúszért.

  • csinibob

    Moyes Story úrról lehet tudni valamit? Elment nyaralni vagy csak karbantartjak a szervereit es addig lekapcsolták?

    • Rioinho

      Szerintem most rakja ossze a sniper-pakkot Mou-ra hegyezve 🙂

      • FabianCancellara

        Van Manchesterben tankönyvraktàr?

  • Fish08
  • box-to-box defender

    Espn szerint a Schweinsteiger, Blind, Rojo és Mata négyest, aki kapja marja. #out

    • Fish08

      mótvá 🙁 (és még vitáztunk is rajta)

      • filozofi

        hát ha ez számít valamit a közhangulat javítása érdekében: az ESPN nem egy túl megbízható forrás

        • box-to-box defender

          Tuti, hogy megbízható, mert most meg azt írják, hogy Fabregas szeretne újra együtt dolgozni Mou-val és tudjuk, hogy ő már 2 éve is ide szeretett volna jönni 😀

    • Mainpieeater

      Fella és Young nincs a listán. Wow

      • Fish08

        innen tudjuk, hogy kamu

      • bearking

        Annak nem lenne hír értéke.

    • Fructie

      Bastian kurvára maradjon

    • bedeabl

      szvsz Blindet és Rojot egyszerre elküldeni óriási hülyeség lenne, én az előbbit mindenképpen megtartanám

  • mddnszksz
    • Fish08

      Túl a barátságon

    • Roleee

      ha körbeverik Európát akkor nyugodtan

      • Hamptitus

        khm…

        • Fish08

          csak semmi buzulás 😀

  • csinibob

    Jajj, Basti, micsoda pazarlás 🙁

  • Mainpieeater

    off mint állat, de van valaki aki Pokemon Gozik közületek? 😀

    • eartist

      én fogok, de nem hülyéskedek amerikai appstore-ral, elvileg a héten jön Európába is:)

      • Mainpieeater

        addigra le leszel maradva aranyapám. 😀

        • eartist

          nem gáz, majd a remek péntek estéken cserélgetjük őket a mozaikban, miközben pörög a háttérben az izaura tv. 😉

          • Mainpieeater

            nem lehet cserélni 🙁

          • eartist

            még. olvastam olyat, hogy igencsak fejlesztik:)

          • Mainpieeater

            persze ez még inkább egy ilyen nyílt nagy bétateszhez hasonlít, nagyon sok funkció benne sincs és az ingress adatbázisát vették át 1-az-1-ben

          • eartist

            Jaja, ezért fordulhatott elő, hogy az A38 mögé, a Dunába is került vmi fontos állomás állítólag.

    • stanleykubrick

      Hogy kell elfogni őket? Engem annyira nem érdekel, csak ez az egy kérdés nyugtalanít. Mármint mi benne az izgalom a megtaláláson túl?

      • Mainpieeater

        hááát őő pokelabdával mint az eredeti mesében 😀 Nekem inkább az jön be benne, hogy nem céltalanul biciklizgetek csak. Régebben ugyanezért Geocachingeltem meg ingresseltem, csak azok kibaszott uncsik ehhez képest. 😀

        • EZS

          ez egyébként jó ötlet. 🙂

          • Mainpieeater

            amúgy teljesen, azt leszámítva, hogy ma öcséimmel a környéken tekertünk egy kört megnézni, hogy magyarországon hogy működik a rendszer ls az egyik kis alig használt eldugott hátsó úton rajtakaptunk egy 14-5 éves párt ahogy éppen… hát na. Mindenkinek ciki volt 😀

          • Fish08

            Hát, jó nekik 😀

          • KiB

            14 és 5 éves?? mit csináltak??:)

          • Mainpieeater

            14-5 az 9 :((

        • stanleykubrick

          Már csak benned bíztam, hogy elmeséled rendesen, erre semmi. 😀

          • EZS

            :DDD

          • EZS

            az a lényeg, hogy ha nem találod el a pokelabdával, nem lesz második lehetőséged, mert rád ugrik, és kitépi a lépedet. Szóval elég izgalmas.

          • stanleykubrick

            Engem az érdekel, hogy pl. miként kerülhet a szobádba? Láttam olyan képeket, hogy valaki a kanalán fotózgatta a dolgot. Ha még ki se jött Európában a cucc miként vannak pontok Magyarországon? Mennyi van belőle?
            A geocaching kicsit logikusabb nekem így elsőre. 😀

          • EZS

            én nem tudom, az androidom is túl régi hozzá, sőt, azt se tudom, mi az a geocaching. 😀

          • stanleykubrick

            Pedig az tényleg király, mert megvannak adott pontok és ott lehet találni ilyen kis dobozkákat, amikben mindenfelé apróság van. Kivehetsz belőle valamit, de bele is kell tenned. Pesten több ezer van.

          • Mainpieeater

            Ugy hogy egy 30 meteres korbol meg tudod klikkelni az elfogando pokemont es az augmented realityt engedelyezve a kamerad kepere teszi ra a pokemont. Tehat ha az utcadban van akkor el tudod bent is kapni. (Altalaban az utak szelehez kozel vannak a pokemonok)

          • Mainpieeater

            Hat a geolokacio nem ismeros? 😀 az a lenyege h a google mapet felhasznalva letrehoz egy virtualid vilagot amit a telefonodon latsz. A terkepre a rendes utak melle felkerulnek az elkaphato pokemonok, a pokestopok es a gymek. A pokestopokban hasznos cuccokat kapsz ingyen (pokelabda meg ilyenek). A gymeket el kell foglalnod es akkor kapsz erte penzt meg cuccokat. A pokemonokat amiket osszefogdosol eladhatod vagy fejlesztheted is. Minel erosebb annal konyebb vele elfoglalni/megvedeni egy gymet. Nekem eppen 3 van a kornyeken 😀

    • ketomika22

      mi ez a játék? :DDD

      • Mainpieeater

        kegyetlen jó 😀 hiánypótló. Végre egy geolokációs játék aminek van értelme.

    • sipi

      én (nagyon) várom az official progit, amcsi accounttal nem volt kedvem még szórakozni

    • RedMark

      sajnos…:D

      • Mainpieeater

        Melyik csapat?

  • cspsaat

    Közben Rodgers bemutatkozik a Celticben.

  • HarciasToni

    https://twitter.com/whufc_official/status/752927043982098432 sajnálom, hogy nem akart hosszabbítani, de sok sikert neki

  • CaptainWazza

    még mindig csak 21(!!!!!!!!) éves. mennyi minden lesz itt még. ISTEN ÉLTESSEN LUKE! (moreno a nádvágó cigány ku… akarom mondani rohadjmeg)

    • box-to-box defender

      Remélem gyorsan visszaszerzi a formáját…

  • EZS

    Ronaldo 4-5 hónap pihi? Nagy gratuláció fair-playetnek.

    • Porter Ramsey

      fair-playet :DDD ezt felírom

    • wolandrule

      Fair- playet, 😀

      • box-to-box defender

        Ez nem a Dream Team II?

    • Roleee

      nem ő tehet róla h ronci egy hisztis porcelán baba 🙂

      • Krunyec

        Tény hogy sokat hisztizik de nem azért a 2 fillérért, gecire arra mentek hogy szarrá rúgják.. Beletérdelni más térdébe oldalról nem túl fairplay gyanús..

  • Fish08

    Nem tudom ,hogy vajon ez vótmá-e, de:
    “Bastian Schweinsteiger and Ana Ivanovic got married today!”

    • Fish08

      Már csak a felesége miatt is meg kéne tartani Bastit 😀

      • mejgyo

        Azmiatt Cleverley-t is meglehetett volna, és Youngot meg kurva gyorsan elküldeni 😀

        • Fish08

          És Wilsont is.. ja 😀

          • mejgyo

            + hozzuk vissza Lindegaardot 😀

          • Fish08

            csak a csaját 😀

  • csakaMU

    Rúnye visszanyal. Szép is a szerelem 😀

    ‘I’m really excited to be working with Jose this season as he’s one of the best managers in the world,’ Rooney told the club’s official magazine. ‘And it’s an exciting time for Manchester United.

    ‘I’ve always respected him both as a man and a manager, he’s a nice guy and one of the most successful managers of all time.

    ‘I like to think I’m always motivated as a player but I’d be lying if I said I wasn’t a bit more motivated when a new manager comes in. I’m sure all the lads will be happy to be working under Jose and also eager to impress.’

    ‘I’ve played against many Mourinho sides over the years and I can’t remember any easy games, so I think that says it all,’ he said. ‘His teams are always hard to beat, tactically disciplined and, most importantly, successful.’

    ‘One of the biggest assets will be his experience. He’s managed a lot of successful teams throughout his career and all that experience will be vital.’

  • _not_arrogant_just_better_

    Egy rookie kerdes: a 2016/2017-es szezonra mar eldolt, hogy a Digi fogja kozvetiteni a PL-t? A korabban olvashato hirek, hogy mekkora verseny van a jogokert, azok 17/18-rol szoltak, vagy meg 16/17 sem tisztazott?

    • stanleykubrick

      Semmi sem fix. De minden bizonnyal Andy Vajnáék fogják nyomni. Csak egyelőre még nem tisztázott, hogy a FEM3-on vagy a PRO4-en vagy a fasz tudja hol.

      • lasi

        …hogy vezetnék az anyjukra a lovat!!!

        • safbérenc

          *anyjukba

          • Fish08

            Szegény paci

      • Yossuf_84

        Pro4-en szerintem nem, mert ha jól tudom, tegnap a pro4 helyén lett az új “mozicsatorna”…

        • stanleykubrick

          Tök mindegy, ha megvették a PL-t és még nincs kész a tervezett két sportcsatorna, akkor valamin adni kell. Itt pedig délutáni meccsekről van szó és aligha fog menni napi 20 órában film, ahová ne férne be ideiglenesen pár meccs.

          • Yossuf_84

            “…valamin adni kell…”, ha adni fogják. Komolyan mondom kételyeim vannak… Péntek este 21.00-kor 1meccs, Szombat 3 meccs, vasárnap 2. Elképzelhetetlennek tartom….

          • stanleykubrick

            Mivel a Gerkens-féle csapat vette meg, ezért illene adniuk. Ráadásul igen sokért is sikerült megvásárolni.

          • Yossuf_84

            A Vajna féle brigádtól okádni tudnék. Na mindegy. Már annak is örülnék, ha azt tudnám, hogy a CommunityShield-et hol fogják közvetíteni.

    • csakaMU

      TV2 csoporté lesz, remélem szereted a FEM3at 😀

    • cspsaat

      Akkor a digisport értelmetlenné válik? Se bl, se pl? Vajna-tol meg kiver a víz, inkább egy bangladesi stream akkor már.

      • FabianCancellara

        ne szólítson Verának:)

        • cspsaat

          Azt hiszem, mára inkább lefekszem 😀

          • FabianCancellara

            Airplane! Vess rá egy pillantást, megéri:)

        • Rioinho

          Surely?

          • FabianCancellara

            I’m serious and don’t call me Shirley

  • infinite_red

    sírok ezen az emberen 😀 kep

    • KiB

      mindenki úgy nő fel, hogy a kínai szuper ligát nézi…nem tudtad?:)

      • MuriÁgnes

        En a japan szuper ligat neztem.
        http://fdzeta.com/imgcache/75136dz.jpg

        • eartist

          ah jupiter szárnyai :,) három rész volt mire átmentek a félpályán. pont mint Lajossal.

          • KiB

            de közben rohantak ezerrel:)

    • csakaMU

      mekkora fake :DDDDDDDDD de azért vicces

    • MuriÁgnes

      Amugy durva, hogy ez a botlabu az 5. legjobban fizetett focista.

      • csakaMU

        botlábúnak azért nem mondanám, de tényleg vicc összegek repkednek arrafelé

    • Mainpieeater

      Tuti ott jobb pokemonokat spawnol a go 🙁

    • devil’s pray

      És ezt van, aki el is hiszi? Még hogy a kinai bajnokságról álmodott. Röhely. 😀

  • Pásztor László
    • KiB

      ha kell kapus…:)

    • mrmojo

      én akkor benne lennék ha összejönne elég ember és előtte egyszer elmennénk rugdosni valahova , hogy azért mégis lássuk mi van , meg fifázni is tudok viszonylag jól

      • Pásztor László

        Én rugdosni tudok mondjuk, a fifa képoeségeimet más ellen még nem teszteltem xd

    • stanleykubrick

      Beyonder kollégát zaklassátok.

      • Mainpieeater

        Szekszualisan is lehet?

        • stanleykubrick

          Azt már tőle kell megtudakolni.

          • MuriÁgnes

            Zaklatas elott??? Ugy nem fun.

          • Mainpieeater

            Ha nem sikit nem eroszak

          • stanleykubrick

            Vagy próbálkozzatok Ginával. 😀

    • HarciasToni

      ha lenne térdem 😀

      • KiB

        hogy tudsz leülni??:)

        • HarciasToni

          jelenleg még csak nyújtott lábbal. 😀 pár hónap és visszatérek a megyébe

          • KiB

            mi történt?

          • Golf

            Jöttek az orkok. 🙂

          • HarciasToni

            keresztszalag pótló műtétem volt

          • KiB

            kellemesen hangzik

          • Schweinsteigerlin

          • FabianCancellara

            továbbra is sok erőt és kitartást! Amint lehet terheld szépen, de ne siettesd a teljes felépülést:)

          • HarciasToni

            köszönöm 🙂 holnap kezdődik a gyógytorna, szóval remélhetőleg mostantól gyorsan fog javulni.

          • FabianCancellara

            Frodó?

        • FabianCancellara

    • Krunyec

      Vezetőedző szerepét vállalom. Van szép öltönyöm, mappám, mágnestáblám, sudokum, meg egy fasza Lajos maszkom. Ja, és megy a facepalmolás is!

    • RedMark

      balszellőbe elmarcizgatok:D

  • Schweinsteigerlin

    Uraim, jómagam megindulok a fesztiválszezonba.

    Valószínüleg mire újra beszámítható leszek a nevemre se fogok emlékezni!

    Jó pihenést kívánok mindenkinek!

    • Fish08

      jó szórakozást, vasalj helyettünk is 😀

    • KiB

      merrefelé mész?

      • Schweinsteigerlin

        EFOTT, S.U.N. Festival, Transylvania Calling, Sziget 🙂

        • KiB

          na én ezekre nem:) nem egyféle zenét szeretünk:)

          • Schweinsteigerlin

            😀 Ennél szélesebb repertoárt nem tudok sajnos prezentálni 😀 Hálisten a csapat stimmel!

          • KiB

            én csak Rockmaratonra tudok (akarok) menni idén nyáron

          • Schweinsteigerlin

            Ja, oda is megyek 1 napra elvileg 🙂 De állapotfüggő. Szeretem a rock zenét nagyon,

          • Schweinsteigerlin

            Pokolgép (nem tudom ismered -e ) gitárosa az énektanárom volt általánosban 😀

          • KiB

            így könnyű:) Pokolgép alatt
            tavaly koncertjükön voltam a maratonon, állat volt:)

          • KiB

            melyik napra?

          • Schweinsteigerlin

            Ja, hogy ez szombatig tart, akkor semelyikre 🙁 Azt hittem vasárnappal koppan a vége.

          • reelbeba

            a kalapács józsi? Komoly?

          • reelbeba

            Ja gitárosa, bocs

        • stanleykubrick

          Hogy lehet egy hónapon át, inni?

          • lasi

            Nem az a nehéz, hanem amikor abbahagyod. 😀

          • sipi

            ezért nem szabad kijózanodni. második nap reggel sörrel mostam fogat :v

          • Fish08

            pazaroltál? 😀

          • Porter Ramsey

            én anno érettségi/bankett kombó után rögtön végig tudtam tolni 5 napot, most már 3 nap után négykézláb kúszva érek haza…

          • RedMark

            nem olyan nehéz, már próbáltam:D

          • Angus

            🙂 …

        • ketomika22

          Szigeten tali

        • Krunyec

          Csak a nyomor.. 🙂

  • KiB
    • stanleykubrick

      Nem számít. A Spurs kb. összes játékosa kemény évet nyomott tavaly, most kb. mind ott volt az EB-n, most meg jön nekik a BL. Nem lehetnek riválisok.

    • Sousaphone

      Mintha mi is igazoltunk volna holland gólkirályt, vagy nem?! 🙂

      • KiB

        és hova lett?:)) mert nem nagyon láttuk a pályán

  • stanleykubrick
  • Angus

    kiket fogunk még igazolni? Pogba? Most ő jön vagy mi van? Psychocska? 😀

    • stanleykubrick

      Az tuti, hogy már csak egy középpályás jön. A távozók listája lassan érdekesebb lesz.

      • Sousaphone

        És szerinted azt befolyásolja a Pogba biznisz, ezért nem nyilatkozták még le, vagy ettől független, csak nem kötik az orrunkra és majd csak azt tudjuk meg, ha valakit már konkrétan el is adtak?

        • stanleykubrick

          Nyilván befolyásolja a Pogba biznisz, hogy mi lesz más játékosokkal. Szerintem kivárás van nagyon. Elképzelhetőnek tartom, hogy megint augusztusban kezdődik majd a kiszórás, miután mindenki le lett tesztelve, véglegessé vált néhány poszt, felállás, szerkezet stb.

    • Fructie

      Engem a legjobban az érdekel, hogy a túrákon mennyit és hogy fog játszani Shaw

    • crpa7

      raiola ma azt nyilatkozta, h a juve új szerződést tesz elé, és egyáltalán nem biztos, h eligazol

      • sipi

        yeah!

        • crpa7

          de lentebb itt azt írják, h 48 órán belül a miénk
          nem akaroooooom…

          • sipi

            én sem!! :((

          • crpa7

            az a baj, h én mourinhot se akartam…

          • stanleykubrick

            Mennyi bajotok van nektek. 🙂

  • HarciasToni

    https://twitter.com/SquawkaNews/status/752785430819504128 mennyire megbízható a squawka átigazolási pletykáknál?

    • csinibob

      HandsomeBob is confident of fucking Barbara Palvin in the next 48 hours.

      • sallark

        Hajrá tesó!

      • ezraharrari

        tuti kamu, Handsome Bob csak One Two-t fuckolná

  • Schweinsteigerlin

    Valami Tyler Reidet eladtunk a Swanseanek

  • Schweinsteigerlin

    It’s busy-busy at Manchester United, as José Mourinho busies himself undoing the achievements of his predecessors. Ruthlessly, he has decided that the squad can do without the pace of Daley Blind, the robustness of Bastian Schweinsteiger, the jeans of Marcos Rojo and the hugs of Juan Mata, putting all four up for sale; Mata’s blog is now an early favourite for a 2017 Pulitzer.

    And, it seems, Everton have joined the race for the latter’s services; Mata himself was easily shrugged aside by the starting gun. Breathing down their necks are Villarreal, who have generously agreed to take the player on loan.

    • Porter Ramsey

      😀
      guardian rumour mill mindig adta

  • kvcstms

    There is a lot of talk about Paul’s future, but maybe
    he will not leave Juventus,” Raiola told The Times.

    “He is in no rush to leave, and Juventus do not want
    him to go. They want him to renew his contract.”

    menőség volna

    • Fructie

      Haters everywhere. Inkább írjunk alág még 10 évre fellával és valenciával!

      • kvcstms

        valenciát adom, a kócost nem.

        • Fructie

          tehát szeretnéd, hogy valencia maradjon?:))))))

          • kvcstms

            why not? tökéletes csapatember

          • Fructie

            Így van, és nagyon hajt. Én is nagyon hajtanék és csapatember is lennék…ettől még kurvára nem férnék be semmilyen csapatba. Fellát lehet utálni, de 10szer hasznosabb mint valencia. ÉS még ez is kurva kevés egy ekkora csapatban! Van itt egy kisebb csoport, akik valamiért mindig széllel szembe pisilnek. 🙂 Ha azt akarjuk, h a United újra nagy legyen, a fent említett két embernek mennie kell…gyorsan

          • kvcstms

            és rooneynak is.

          • Fructie

            nem…mert legenda és mert egy jó edző még simán kihozza belőle az állatot. Meg kell hagyni a azokat akik példát mutatnak majd a fiataloknak. Ezt te is tudod…nem tudom miért cisnálod ezt…

          • kvcstms

            jah 3 éve csak úgy kijön belőle az állat, tényleg.

          • Fructie

            3 éve? volt egy rossz fél éve…plusz ahogy fenn írtam: “egy jó edző még simán kihozza belőle az állatot” Ez a bizonyos jó edző most jött meg! Rooney tőlünk kell visszavonuljon. Ha szereted a csapatod, akkor ezt akarod. Ezen nem nagyon van mit vitázni

          • kvcstms

            az elmúlt szezonban, meg előtte is, parádézott rooney.

          • Fructie

            ha visszanézed az elmúlt 10 évet. Ki a legjobb United játékos összességében? Ki tett és áldozott a legtöbbet a csapatért??? Igen…jól érzed, Rooney az

          • kvcstms

            cr

          • Fructie

            Elmúlt 10 év? 3 volt itt az elmúlt 10 évből…Tomi, lehet veled normálisan beszélgetni?

          • kvcstms

            nézd meg mit nyert cr míg itt volt, és nézd meg mit roo. aranylabda mond vmit? az a tárgy amit roo sosem fog megnyerni.

          • Fructie

            :)))) ugyanazokat a dolgokat nyerték amíg együtt játszottak. Ez elég logikus. Szerintem csak trollkodsz, ezeket nem gondolhatod komolyan. Ronaldo jobb mint Rooney..Ronaldo mindenkinél jobb. De ezzel most mit kezdjek?

          • HarciasToni

            tényleg rooney az, de már meg sem közelíti a régi szintjét. nagyon nagy kedvencem nekem is, sokszor szoktam védeni, de ha idén nem javul fel, akkor év végén menjen inkább amerikába levezetni vagy vonuljon vissza 31 évesen

          • Fructie

            Nyugalom…Az EB-n is jó volt az összes csoport meccsen. Kurva nagy király volt, úgy osztogatott. Lehet károgni, de ez az igazság

          • kvcstms

            :DDDDD

          • FabianCancellara

            Valamiről lemaradtam, croupier volt?

          • HarciasToni

            azért a kurva nagy királyt túlzásnak érzem. inkább azt mondanám, hogy a geciszar angolok közt a tűrhetőbbek közé tartozott.

          • kvcstms

            hart volt a kurva nagy király, főleg wales ellen.

          • Fructie

            szerintem az van, hogy annyira imádtátok, h nem tudjátok feldolgozni, hogy változik, más skilleket kell kiemeljen. Giggs sem úgy játszott 30 felett, mint előtte, még is hasznos tagja volt a csapatnak. Ibra sem úgy játszik mint régen, de átalakult és még mindig bárhova befér. Nyugodjatok már le. A világ legjobb csapat leszünk 2 éven belül. Tökéletes a fialat és idős játékosok keveréke. És az edzőnk is jó végre. ne károgjatok tovább

          • kvcstms

            te, írj már egy vendégposztot.

          • Fructie

            :)))nem tudnék elég negatív lenni hozzá…

          • FabianCancellara

            a fonatra:)

          • Csordás Adrián

            “Van itt egy kisebb csoport, akik valamiért mindig széllel szembe pisilnek.” Szerintem inkább egy egyén.

          • mrmojo

            én már a block user funkciót használom , megéri

          • Fructie

            persze, minden nézőpont kérdése. Szerintem összességében a united drukkerek velem értenének egyet. Csak nem akarnak szembemenni ezzel a “hangos” károgó csoporttal.

          • Kövi

            Vagy már régen blokkoltak.

          • Fructie

            ne törd össze a szívem.

          • infinite_red

            de figyelj már, akkor minek jársz ide?

          • Fructie

            mert ezen a kis csoporton kivül is vannak itt emberek. Ráadásul, ezt a kis csoport is tud néha másról is beszélni/károgni, amivel egyetértek

          • Fish08

            Ja, jól osztogatott. United meccsen is. Kár, hogy szinte az összes pontos keresztlabdája az überratyitotálmegaszar Valenciához ment, mert csak ő tudta elérni őket…

          • Fructie

            jaaa, hogy most már szarul is passzol? :)))))

          • Porter Ramsey

            “You can tell me his pass is amazing but my pass is amazing too without pressure.”

          • kvcstms

            erről van szó, én is imádtam rooneyt, de azt látni kell, h az évek során megkopott minden skillje, és már nagyon nem az a játékos aki volt, ehhez még hozzá jön az állandó súlyproblémája stb. nagyon korán lett belőle profi focista. ennek megfelelően 30-32 éves korára ki is ég.

          • ezraharrari

            ezen az alapon indítványozom Scholes re-reaktiválását. All in favor upvote!

          • Fructie

            ha akarja, és bírja, akkor simán. De Rooney több áldozatot hozott ming scholes és giggs összesen. Akárhova rakta be Fergie, ment és csinálta.

          • ezraharrari

            erre kérnék egy kiemelést

          • kvcstms

            ja amúgy én azt szeretném, ha elmenne amerikába levezetni.

          • FabianCancellara

            Haldokló formából életet csiholni, akkor Valencia és Fella is állat lehet egy jó edzővel, sőt, még Tokody is.

          • Fructie

            Nem, mert egyiknek sincs túl sok tehetsége. Azért most már tényleg álljunk meg egy percre. Hogy a ge…be lehet egy lapon emlegetni Rooney ezzel a két vadlábbal.

          • stanleykubrick

            Rooney az elmúlt 6 évből 5 alkalommal nem jutott 20 gól fölé minden szinten és alapvetően csatárt játszott. Ráadásul ezek között rengeteg büntető is volt. A csapatnak szüksége van egy klasszis csatárra.

          • Fructie

            faszt játszott ő csatárt!!! Ne beszéljünk már hülyeségeket! Ebből max egy évet volt tényleg csatár

          • stanleykubrick

            Gyakorlatilag azért 2011-2014 között bőven csatárnak volt nevezhető, amit játszott. Rooneyt se lenyelni, se kiköpni nem tudjuk. Hatalmas legenda. Sokat köszönhetünk neki. Talán még most is meglehetne találni a helyét a csapatban, de José az utolsó ember, aki még kezdhet vele valamit.

          • Fructie

            Meg lesz oldva, ez most nem 99%, hanem 110

          • HarciasToni

            199%

          • Fructie

            aki hater, azzal nincs mit kezdeni:D

          • FabianCancellara

            Nem lehet mindenkit azonnal kirakni. Lvg alatt két csapatnyi ember elment, a negyede, ha jött. Mou esetében szintén cikkeznek kb egy csapatnyi ember elküldéséről, legalább ne most küldjük el azokat, akik jó csapatemberek (Blind, Valencia. Jobb bekk pozíció esetén még Darmianról és Vareláról is írtak). Hiányposztokra jöttek az igazolások eddig, ne alakítsunk ki új hiányposztokat. Hátvédeinket alapból mindig dögvész pusztítja, Darmian igencsak közepesre romlott az előző szezonban, nem biztos, hogy emberevő védő lesz aug.-szeptembertől, így a jobb bunkó poszt. akár gáz lehet, erre elküldenéd azt az embert, aki ugyan nem kifejezett védő és a régi formáját meg sem közelíti, de fegyelmezett és nem bakizik sokat? Amit te mondasz, az a legoptimálisabb esetben válna valóra. Ha pár éven belül megint gigabaszó nagy csapat lennénk, akkor Valenciának valószínűleg nem lenne helye, de így meg teljesen biztos, hogy van,

          • Fructie

            Ő nagyon jó lenne padra, és szerintem be is vállalja. Úgy simán maradhat, ilyen emberek kellenek. Csak könyörgöm, ne számoljunk azzal, hogy ő pöcizi a labdát majd jobb oldalon, a kezdőben. Ez óriási hiba lenne. A hülye is tudja már, hogy csak ár kell vezetni a bal lábára és el is mentél mellette

  • Newton_heath
    • KiB

      továbbra sem tudom (vagyok hajlandó) megszokni ezt a fickót a mezünkben…….

      • kvcstms

        te vagy az én #emberem

        • KiB

          és amikor majd először meglátom a padon……pfej, de nem várom a pillanatot

          • kvcstms

            #emberem

    • HarciasToni

      a végén mi az az integetés? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

      • KiB

        lehet nem jön többet?:)

        • Csordás Adrián

        • HarciasToni

          tök aranyos, hagyd már békén :DD még nagyon lelkes, mert nem basztatja a sajtó

          • KiB

            még…
            én folyamatos károgó leszek vele kapcsolatban ez tuti
            nagyon nagyon nem bírom a figurát

            az eredményeit elismerem, mert letett valamit az asztalra, de ennyi

          • crpa7

            én is, én is

  • csinibob

    Meg is feledkeztem errol: aztan Stones aláírt már?

  • Schweinsteigerlin

    Valencia back at #mufc after international duty ended on June 16. Ibrahimovic played for Sweden on June 22, so probable he’ll go to China.

    • csinibob

      Még az USA-ban túrázik, úgyhogy egyhamar nem fog jatszani.

  • Aoutum

    😀 kép

  • HarciasToni

    “A Tipper nem ér véget Európa-bajnokság lezárultával. Már e hét közepétől szervezhettek tippcsoportokat az OTP Bank Ligára! Később várhatóan az európai topligák, a BL és az EL is a Tipper kínálatában szerepelnek majd, ezekről és egyéb újításainkról Facebook oldalunkon értesülhettek.”
    FB oldalukról

    • Pásztor László

      Mennyei XD aki azon telitalálatot hoz, az benne van a bundában xd

    • mejgyo

      de jó, és egyben de szar :/

  • box-to-box defender

    Mourinho több, mint 1 hónapja a klubnál és még nem veszett össze senkivel? Porqué?

    • Roleee

      Megváltozott

    • Fish08

      nyugalom, eddig Woodyval ketten ücsörögtek az irodában 😀

      • box-to-box defender

        meg meglátogatta a betegszobát, de mindenki azonnal felépült, ahogy megjelent 😀

        • Fish08

          Kelj fel és jár-José Jesus Mourinho 😀

    • MuriÁgnes

      Allitolag renszarvasnyugtatoval tomik egy ideje.

      • FabianCancellara

        a többieket?

        • MuriÁgnes

          LvG elment, a Viagrat le kellett cserelni valami masra.

  • Fish08
    • danNN

      Jah! És melyik csapatban tolják? ( 🙁 )

      • Fish08

        még nálunk. még

        • infinite_red

          remélem így is marad még egy ideig

          • Fish08

            Értük nagyon vérezne a szívem. És van egy olyan sejtésem, hogy tavaly nyáron ők is marasztalták Dávidot, nem csak a windows

          • infinite_red

            ebben biztos vagyok, imádják a klubot mindhárman és kellenek az ilyen szimpatikus, “vörös szívű” emberek a Unitedbe.

    • Pásztor László

      Tökéletesen mehetnenek hármasban a Juvéba, ide meg Pogba. És akkor ingyé lesz.

      • infinite_red

        azért az ilyen kommenteken elcsodálkozom

        • Golf

          Négyet kellene érte adni? 🙂

          • infinite_red

            ötöt

        • csinibob

          Tényleg el tudod képzelni, hogy egy fegyelmezett Mou védelemben Valencia lesz a jobbhátvéd?

          • Fish08

            Beugró játékosnak simán eltudom képzelni

          • csinibob

            Darmian, FoMe mellett akár egy éve lehet még, de 1000 percnél több nem lesz benne szerintem.

          • Fish08

            Simán felrakhatja egy sorral előrébb is, ha olyan csapat ellen játszunk, ahol a védekezés kerül előtérbe. Fosut meg nem hinném, hogy jobbra teszi ki

          • csinibob

            Passzjátékból annyit azért nem láttunk tőle egyelőre, hogy máshol legyen a senior közelében. Nem lenne jó, ha stretford népe őt is elmcnairezné 🙁

          • Fish08

            középső védő a fizikuma alapján, ott se árt a sebesség 🙂

          • csinibob

            CB-t szerintem esélytelen, hogy játsszon. Van 4 senior meg a 2 új, akit felhoztak edzőmeccsre.

          • Fish08

            úgyérted van 1 egészséges senior, 2 folyton sérült, és 1 új és az ifik? 😀

          • csinibob

            Ha FoMe-t ott képzelné el, akkor nem igazolt volna oda (Mou egyáltalán nem rotál CB-ben). Smalling – Bailly, aztán a Rojo meg Jones elosztja a többit, esetleg Blind vagy a 2 tehetséges CB ifi.

          • Fish08

            Azért akármennyire nagy edző, még ő se építhet egy kb semmit se bizonyított játékosra.
            De igazábl mindegy, majd kiderül a meccsek során, csak kezdődjön már a szezon! 😀

          • Pásztor László

            Hmm? Azt akarod mondani, hogy egy ev Blind után egy év Valencia legyen KH-ban? Ekkora hendikeppel nem kéne palyára lépni xd

          • Fish08

            Fosura gondoltam 😀

          • Pásztor László

            Akkor azert nem allt ez nekem össze xdd

          • Fish08

            Nekem meg az nem jutott eszembe, hogy bárki képes Valenciára gondolni mint kh 😀

          • infinite_red

            csereként? bármikor. de igaz, adjuk oda a fél keretet az isteni pogbáért

          • csinibob

            Cserének egészen jó fizetése van. El kell dönteni, hogy mik a prioritások, mert azt a néhány meccset más is megkaphatja. De mondom, 1 éve lehet még.

            Pogbáról én nem írtam semmit,, mert a 4-2-3-1-ben pazarlásnak tartom.

          • infinite_red

            nem neked írtam a pogbás részt

          • stanleykubrick

            Most Valenciáról van szó? Szegénynek azért kb. a legszarabb a fizuja a komolyan vehető játékosok között, legjobb tudomásom szerint. Valenciától nem kell elvárni semmi extrát, harcol, küzd, ütközik, csapatember. Young se csinál többet, mégis 2,5-szer annyit keres.

          • csinibob

            Írtam is korábban, hogy őt zavarnám el először. (Fella alap) Young keretben tartására nincs értelmes magyarázat.

        • Pásztor László

          Miért, hangulatjel nélkül nincs vicc? 🙂 Nyilván nem tenném ezt meg, csak nem látom a helyüket a csapatban jelenleg.

          • infinite_red

            odatehetted volna a #irony -t, h az ilyen egyszerű emberek is megértsék 🙂 lenne helyük, csak kérdés, h mou is így gondolja-e.

          • Pásztor László

            Hat ha tenyleg a Fosu-Tuanzabe kettős jön a felnőttekhez, az nálam Valencia hattyúdalát jelenti. Herrera max 10esként Rooney cseréjeként jöhet szóba, de akkor miért nem Pereira játszik 15 perceket? Mata meg nem José kompatibilis.

          • Fish08

            Attól függ mi lesz a felállás #wehavetowaitandsee

      • sipi

        öö, nem?!

        • Pásztor László

          Nyílván, de azért minimum kérdés a trio sorsa.

        • Mainpieeater

          Latom te is felepultel vegre 😀

          • sipi

            jaa, sima liba :v elégé megnyomtuk (vasárnap pár kommentből látszódott is itt) de fasza volt nagyon!

          • Mainpieeater

            A vasarnapot mi is 😀 aztan hetfon volt egy afterbalatonozas csopakon 😀 delelottre lettem megint eletkepes ma 😀

      • Fish08

        Remélem ironizáltál

        • Pásztor László

          Nagyrészt. Bár nálam a spanyol kettős helye nincs meg.

    • stanleykubrick

      Én rohadtul bírom mind a hármat, remélem maradnak. Fellaini meg Young mehet.

      • csinibob

        Matának biztosan lefőtt, de Valencia helyében sem lennék nyugodt.

        • stanleykubrick

          Mivel nem fogunk jobbhátvédet igazolni és Varela is esélyes, hogy megy, szerintem Vale marad. Nem örülnék, ha Mata menne. Jobbon és középen is bevethető, nem rosszabb Rooneynál, de Herreránál sem hiszem és Miki is lesérülhet + nem játszhat 50 meccset. Jó lenne, ha Mata maradna.

          • csinibob

            Én Herrerát tartanám meg, harcosabb, igaz nem sokkal hasznosabb, de ha beüt a sérüléshullám, ami Mounál nem szokott, kényszerből még mélységi irányítót is eljátszik. Mkhitarían mögött meg ott lesz Lingard.

          • HarciasToni

            szerintem herrerara rooney cseréjeként számít majd zsozé. kicsit hasonlít a stílusa oscarra, a felépítése is és még jobban is védekezik nála, szóval lehet, hogy zsozé kedvelni fogja andert

          • csinibob

            Fúúú, erre keresni kellene egy statisztikát, de nekem Herreráról a felesleges szabálytalanságok és a túlpörgés jut eszembe, ha a védekezésről va szó. Oscar szerintem abban sokkal jobb.

          • Mainpieeater

            Eddig is birta. Lakos eleinte nagyon keveset jatszatta, meg ennek a szezonnak a vegen is.

    • Fructie

      Valencia szar

      • kvcstms

        rooney is

        • stanleykubrick

          Igen és ez utóbbi a gáz főleg.

      • Fish08

        Elképzelem ahogy egy pszichológusnál is minden tintapacáról ez jut eszedbe…

  • HarciasToni
  • mejgyo

    Ki örülne annak, ha tényleg nemjönne Pogba?

    • Attylon

      Jelen. Az egyik legtúlértékeltebb játékosnak tartom a világon és félek nagyobb flop lenne, mint mária.

      • stanleykubrick

        Szerintem nem lenne flop, csak én nem látom a 4231-ben mit akarunk vele kezdeni. Az ő játékának kiteljesedése azért jóval nagyobb fegyelmet követelnek meg a csapattól.

        • mejgyo

          de ha 4-3-3 -at fogunk tolni, akkor Rooney helye csak a padon lehet 🙂 Sníderlin-Pogba-Herrera…Miklós-Zoltán-Márton

          • stanleykubrick

            Nyilván ez lenne az ideális.

          • mejgyo

            Vagy Pogba helyett Kroos-t kellene elhozni, és akkor mehet a 4-2-3-1 és a 4-3-3 is simán 🙂

    • Roleee

      úgy jöhet ahogy ment, de semmivel se többért, tehát nem örülnék jelen esetben

    • Newton_heath

      Én sem örülnék, szimpátia, gazdasági, büszkeségi és futball okokból.

    • Mainpieeater

      Ha van jobb opcio akkor en. Ha nincs jojjon. Az ara nem izgat, csak az h aki jon az jatsszon jol

    • kvcstms

      én én én

  • Roleee
    • Fish08

      Egy hangyafasznyival kéne bátrabban támogatnia a támadásokat, és tökéletes lenne, bírom a srácot

      • Newton_heath

        Egy hangyafasznyit kellene tudni focizni.

        • Fish08

          vegyünk új jobbhátvédet? 🙂

          • HarciasToni

            fosu megoldja

          • Fish08

            őt nem “pazarolnám” oda, inkább KH vagy VKP

    • csakaMU

      s hamarosan már nélkülünk

  • FabianCancellara

    Rashford ajcsija. Én miért nem kapok ilyet? (kép) #nehézszülésvoltésígyisvalószínűnemokéájdontnováj#

    Marcus Rashford (@marcusrashford) által közzétett fénykép, 2016. Júl 11., 07:12 PDT

    • Roleee

      jó a beágyazás 😀

      • csakaMU

        beágyazás level: insane :DDDDDDDDDD

      • FabianCancellara

        Ugye hogy ugye? Még sosem jàrtam így, de gondoltam poénból úgy hagyom:)

  • Fish08

    A community shieldet nem akarjuk majd megint sokan együtt nézni?

    • EZS

      itthon leszek éppen.

      • Fish08

        Az jó?

        • EZS

          ja, hát úgy értem, hogy valószínűleg tudok menni. 😀

          • Fish08

            Zsír 😀
            én szabadságot kértem arra a napra:D

    • MuriÁgnes
    • stanleykubrick

      Mi fogja adni, drága barátom?!

      • Fish08

        Ha más nem, akkor stream. Laptopot rákötünk a Mozaik media boxára, és máris megy 🙂

      • EZS

        majd nálad nézzük Stanley. Mi visszük magunkat, te hozod a sört. :DD

        • Fish08

          halkan megjegyezve 10-15 embernek a kertünk is opció lehet 😀

          • KiB

            na ne vágj fel…:))

          • Fish08

            Nyugi, lusta vagyok megélezni a késeket 😀

        • stanleykubrick

          :DDD 5 főig vállalom a kihívást.

          • kvcstms

            az pont a szerkesztőség

          • stanleykubrick

            De Beyondernek jobb a tévéje. 😀

    • KiB

      mikor lesz pontosan?

      • HarciasToni

        aug. 7

        • KiB

          akkor épp a Balatonban fogok ázni…ez most kimarad

  • FabianCancellara

    Rashford ajcsija. Én miért nem kapok ilyet? (kép)

    Nice to be appreciated by one of the best ?? Marcus Rashford (@marcusrashford) által közzétett fénykép, 2016. Júl 11., 07:12 PDT

    </script

  • RedMark

    Kegyetlen masnapos vagyok. Griezman es renato sanchez/eder volt az emberem, akinel inni kellett ha nala a labda. Edernek puszilom a felmenoit, igy tonkretenni a gyomrom… De igy legalabb elveztem a meccset, bar a vegere azt mondtam, hogy nekem kellett volna nyerni es meg voltam sertodve hogy nem nyertem. Na mindegy, a portugalok jonnek egy puszival hogy nem kuldtuk oket haza:D utalom ronaldot, amiota elment tolunk, de most kivetelt teszek es azert orulok, hogy osszejott ez neki palyafutasa alatt. Fergusonnal meg aranyosak voltak, jo volt latni.
    Ja es egy kep:

    • MrFer

      Ez ment Fb-re 😀

  • Schweinsteigerlin

    Hol a Moyes Story?

    • Fish08

      Újabb adag savat gyűjt Mourinho ellen

    • box-to-box defender

      Épp a névváltoztatási papírokat intézi, az a fránya bürokrácia 😀

      • Schweinsteigerlin

        Rendes hiányzik az ember, ha nem az egy szavas dolgait írja/ mourinhot ekézi, kb a legjobb informátora a fórumnak, psycho mellett.

  • MuriÁgnes

    A magyar meccseken kivul hany EB meccset lattatok?
    En kb. 5-ot.

    #urfoci

    • MuriÁgnes

      Ritkan fordul elo, hogy se a BL, se az EL, se egy vilagverseny dontojet se nezem meg egy azon evben…

    • Newton_heath

      Hármat hagytam ki.

    • EZS

      az számít, hogy ment a tv én meg közben aludtam?

      • box-to-box defender

        úgy láttam én is egész sokat

      • MuriÁgnes

        Ja, kb erre ment ki a kerdes amugy. En is elkezdtem nezni eleg sokat, aztan 20-30 perc utan inkabb dolgoztam.:)

    • stanleykubrick

      Amelyik egy időben ment, azokat nem láttam, meg az olasz-svédet. A többit igen.

    • box-to-box defender

      51 meccsből jó ha 10-et láttam, a magyar meccsekből is csak az osztrák második félidőt és a portugál meccset láttam. Rohadt lagymatag Eb volt, rossz lebonyolítással és egyértelműen rontotta a szinvonalat a bővítés. Most az egy dolog, hogy Wales eljutott az elődöntőig, de akkor is.

      • stanleykubrick

        Alapból az látható volt, hogy az olasz, francia, német, ha egy ágra kerül, akkor baj lesz a másik ágon. Amikor meg eldőlt, hogy még a spanyolok és az angolok is átcsoportosulnak oda, akkor már várható volt ez a végkimenetel. Walesnek semmi keresnivalója nem volt a négy között, de a portugálok, ha a második helyen végeznek és a 16 között már Angliával találkoznak, utána meg a szokásos többiekkel, akkor nyilván nem jutottak volna el a döntőig.

        • box-to-box defender

          Az olaszok kiverik a spanyolokat, a németek az olaszokat, a franciák a németeket… komolyan mondom sírtam 😀

          • stanleykubrick

            Mondom, amikor berúgták a horvátok a gólt a spanyoloknak, én három percig szédültem, akkor már kb. igen tiszta sor volt, hogy az az ág teljesen felborult. Bíztam a horvátokban és a belgákban is, de nehéz elmondani, hogy melyik volt közöttük a nagyobb lúzer.

          • box-to-box defender

            Én rájöttem, hogy a portugál ág az valójában a vigaszág volt…

          • stanleykubrick

            Igen, az 1954-es VB-hez tudnám hasonlítani, amikor külön ágon mentek a másodikok és az elsők. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország elbukja a VB-t. Aki azt ott kitalálta, azt igazából fel kellett volna helyben négyelni.

          • EZS

            ok, de annak meg semmi értelme, ha papírforma szerint megy végig, akkor elég a 4-5 legnagyobb csapatnak rendezni külön tornát, a többi minek statisztáljon? Szerintem ez pont így volt jó, olyan csapatok/szurkolók is örülhettek, akik nem is számítottak rá. Kell a meglepő, a váratlan.

          • stanleykubrick

            Persze, ez így van. A sorsolás viszont jelentősen felborította a dolgokat. Az pl. tök tiszta sor volt, hogy német-francia döntő nem lesz. Olyan, mint anno a brazil-angol 2002-ben. Sehogy sem lehetett volna az a döntő. Szerintem nem tett jót a 24 válogatottas móka az EB-nek. Rengeteg szar válogatott volt, rengeteg gyenge meccs. Olyan szövetségi kapitányok büszkék most magukra, akik a 16 közé bevergődték magukat és jól el is altatják azzal önmagukat is, hogy minden rendben van, benne vagyunk az elitben. 2020-ban érdekes lehet a lebonyolítás a 13 stadionnal, különböző országokban, de nem bánnám, ha utána visszatérnének az eredeti rendszerhez és akkor még mi is pályázhatnánk valakivel reálisan. Mondjuk Magyarország Olimpiát is akar rendezni, szóval nincs akadály. 😀

          • EZS

            ja, ez a 24 csapat nem szerencsés, viszont ennek köszönhetően voltunk kint. Én már várom a 32 csapatos EB-t, ahol minden selejtező csoport háromnegyede kijut, nem beszélve a 64 csapatos VB-ről. De komolyan, a 16 vagy a 32 a tiszta, a 24-nél már variálni kell.

          • MuriÁgnes

            Egy 64 csapatos EB-re valoszinuleg Pinyo is kijutna.

          • stanleykubrick

            Egyetértek. Szerintem is ennyi erővel már lehetne 32 is.
            De amit írt valaki kommentben a blogon, amiben erről írok, az is érdekes volt, miszerint kaphatnának kiemelést négyen, a legjobb csoportelsők. A maradék 8 (ergo 2 csoportelső + 6 csoportmásodik) nyomhatna egymás ellen valamilyen sorsolás alapján egy meccset és utána jöhetnének a negyeddöntők. Én amúgy az 1997-99 közötti rendszert mondtam, ami a BL-ben is élt, miszerint a csoportelsők mellett a két legjobb csoportmásodik jut tovább. Nem lett volna ennyi ülünk az eredményen meccsen, mert kb. egy győzelem után már gyakorlatilag tényleg mindenki továbbjutott, akinek nem volt kurva szar a gólaránya.

          • EZS

            vagy csoport elsők, másodikok tovább, aztán 4 hármas csoport, az elsők meg a legjobb négybe.

          • Newton_heath

            Amúgy komolyan felvetődött a 40 csapatos VB. 🙂

          • stanleykubrick

            Sőt, az elnök igazából győzködi is magát, csak nem tudom milyen lebonyolítással működne. Bár gondolom 10 csoport, 4 válogatottal és a 6 legjobb csoportmásodik még továbbmegy.

          • Chestcontrol

            bennem inkabb felemas erzelmek vannak, egyfelol igaza van @EZS1975:disqusnek ez igy volt jo ahogy, annak meg tenyleg nincs ertelme ha vegig a papirforma jon…. viszont nekem mar a sorsolas pillanttaban nem tetszett h minek kisorsolni elore h ki kivel 8ad, 4ed stb dontozik majd…. lasd a portugalok ellenunk az utolso percekben mar nem is akartak labdatszerezni tudvan h melyik agra kerulnek…. ahhoz meg h voltak gyenge csapatok szar meccsek arrol nem a letszamemeles tehet. szvsz a legtobb szar meccset a portugalok jatszottak. akik meg gyengek voltak osztrakok ruszkik pl eleg siman jutottak ki. talan az ukranokra mondanam h semmi keresnivalojuk nem volt ott. a nagycsapatoknal meg sztem eleg nagy problema volt a tulterheltseg. osszessegeben a letszambovites nem de a lebonyolitasi rendszert irnam a “minoseg” rovasara(a hosszu faraszto szezon mellett) a VBrol meg annyit h remelem ottis bovitenek letszamot vagy legalabbis europai kvotat mert az a 12db(?) europai hely az nevetseges.

          • Sousaphone

            Mert ez mostantól nem mindig így lesz, hanem csak egy egyszeri dolog? Én azt hittem hogy ezentúl nem rendezi többet egy ország az EB-t!

      • danNN

        A portugál – horvátra és az olasz – németre nincs mentség. Érdekes a bővítésnek semmi köze hozzájuk.

      • Schweinsteigerlin

        Kezdenek nekem ezek a nagy sportesemények olyanná válni, mint amikor csak a Super Bowlt nézem meg az NFL-ből, NBA nagy döntőknél 3-3-nál megnézem az utolsó meccset, vízilabdába megnézem kit húzunk faszra a döntőben etc..

    • bearking

      Túl sokat… Kevesebbet hagytam ki, mint amit nem.

    • HarciasToni

      amikor kórházban voltam, akkor 2 nap alatt 6 meccsből nullát láttam, amúgy meg az összeset

    • Mainpieeater

      A donton es az orosz-szlovak meccsen kivul az osszeset lattam anit adott a tv

    • Sousaphone

      Hát, én kb 8-10 kivételével az összeset. 🙂

      • KiB

        én is nagyjából csak 7-8-at nem láttam

    • kvcstms

      az összeset, lájk sajkacsont törés és gipsz.

  • Fructie

    Azt fogjátok mondani, h savanyú a szőlő, de akkor is leírom: iszonyat gyenge a torrentes videó:). Ilyet a sok Rooney fikázóval kellett volna csináljatok, ott még jogos is lett volna. Szerintem nem akkor hülyeség, h Valencia egy fospermet…Az meg végképp nem volt hülyeség, h a cityre tippeltem év elején. De na…ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni.

    • Fish08

      A cityre tippelned tényleg nem volt hülyeség, de Valencia egyáltalán nem szar. Vannak nála jobb játékosaink, persze, de legalább megbízható, és betudja játszani a jobb oldalt. Plusz, ha vannak mellette, akkor még képes kicsiben is megjátszani a labdákat.

      • Newton_heath

        De. Valencia kb 3 éve szar…Lehet ragozni, meg szimpatizálni vele (én is szimpatizálok), de meg sem tudja közelíteni a korábbi szintjét, lelassult, nem tud beadni, és jobbhátvédként is mindig benne van a hiba…

        • Fructie

          Amúgy összességében pont ezt tükrözi a videó is: A kisgyereknek igaza van, ez a farokfasz meg azzal védekezik, hogy elküldi a faszba:)))) Ez jellemző itt jó pár emberre.

          • Schweinsteigerlin

            Nem tisztem vedeni, megoldod, viszont tenyleg nagy divat lett ez. 🙁

        • kvcstms

          ugyanez igaz roo-ra is

          • Fructie

            hát persze…

          • kvcstms

            hány éve vegetál roo, abból, h ő wayne rooney? és, h ő egy korszakos zseni? 3?

      • Fructie

        az első 1-2 évében volt united szint. Max a sérüléséig. Hogy a faszomba téma ez egyáltaláb….max kalóznak lenne jó a fél lávábával:D

  • Porter Ramsey

    “I’m not humble when I talk about targets, I’m quite aggressive on that. I want everything and everything is to win matches, play well, score goals, don’t concede goals… everything. I want everything,” he insists. “I know that we are speaking about a hypothetical situation which is very difficult to reach but I want everything.’

    és mi is mindent akarunk, zsozé, nem a ‘múltban élni’ vagy címvédőként a ‘city szintjére aspirálni’.
    egyébként a nyárra már túllennénk mourinhon, ha fergie őt jelöli az utódjának, nem mojszit. érdekes volt, hogy a napokban elejtette az öreg, hogy hiba volt visszamennie a chelseahez. szavába sem került volna és kicsit északabbra költözik.

    • box-to-box defender

      Azzazl értek nagyon egyet, amit a sajttájon mondott, hogy nem akar úgy nekiindulni, hogy a 4. helyet kell elérni. Úgy kell nekiindulni, hogy bajnok akarsz lenni. (Aztán ha 2. leszel ez van, de ha úgy indulsz neki, hogy 4. akarsz lenni, akkor még az 5. hely se cseng olyan rosszul és ez a lecsúszás felé vezető út)

  • stanleykubrick
    • bearking

      Pár jó év még lenne pedig a paliban. Amúgy fun fact: a Viki osztálytársam volt általánosban. 😀

    • EZS

      és már hivatalos is

      • stanleykubrick

        Ez valami egészen elképesztő méreteket ölt. Kínában és Angliában mindenkinek elment az esze.

        • Raddens

          Lehet, hogy félreértettük eddig, és nem mindenki a Sotontól akar vásárolni, hanem náluk van valami forgási kvóta

  • Mino Raiola on Pogba: “Maybe he will not leave. He’s in no rush to leave, & Juve do not want him to go. They want him to renew his contract
    “Several big clubs are interested in Paul Pogba. Juventus are a club that want to keep their star players.”

    • Pásztor László

      Ahham. Szóval Woody megpróbált lecsippantani az ügynöki jutalékból. Bezzeg Mikinél már dobálta a széket.

    • Yossuf_84

      Kicsit még felkarja tornászni az árát…

    • Chestcontrol

      pedig a sky szerint nagyon ugy nez ki h a real kiszallt a bulibol…..

      • Pásztor László

        Raiola kevesli az ügynöki pénzt, erről szól az egész.

    • infinite_red

      nem lesz ekkora szerencsénk, attól félek

  • Csordás Adrián

    A Stretford End tippliga létrehozójaként ezúton gratulálok @krunyec:disqus barátunknak, aki 546 pontjával a legjobbnak bizonyult a 144 főt számláló csoportunkban. Meg kell említenem hogy az 1827 fős “ofisöl” tipper csoportban (ahol ugyanez a pontosztás volt) mindössze egy tag tudott több pontot elérni a mi győztesünknél (551 egységet szerzett).

    • Krunyec

      Köszi szépen! Remélem nem hagyják megdögleni az oldalt és folytatják. 🙂

      • KiB

        egész szezonos tippelés fasza lenne:)

    • Sousaphone

      Köszi szépen, hogy létrehoztad a csoportot, illetve felhívtad a figyelmünket erre a játékra!
      Remélem PL meg talán BL (remélem jövőre már a MU-val) tippelésre is lesz lehetőség!

      • Csordás Adrián

        Az ötletet nem én hoztam fel, talán Angus kolléga volt, én csak elvállaltam a csoport elkészítését. Egy PL-BL kombináció nagyot szólna, biztosan lenne rá igény, innen már csak a Tipperen múlik.

        • KiB

          ha lesz, szóljatok:)

          • Fish08

            Nem, majd előtted mindenki titokban tartja 😀

          • KiB

            tudtam, hogy lehet rád számítani:)

    • stanleykubrick

      Esetleg, ha lenne valami aktuális videó ötleted, azt is megköszönnénk. 😀

      • Csordás Adrián

        mivel kapcsolatban? addig is itt egy Lajos-klasszikus 😀

        • stanleykubrick

          A fructiesra gondoltam. 😀

          • Csordás Adrián

            Nem vagyok egy jó videoszerkesztő, a múltkori Fructie-Torrente hangvágással is sokáig szenvedtem, csak azért tartottam ki mert megtetszett a téma (meg ha valaki szimplán hülyeségeket beszél amellett még elmegyek, de ha mellette még Valenciába is beleköt, na akkor már robbanok). Azért ha a napokban eszembe jut valami érdekes a Moyes Story – Mourinho kettősről akkor lehet összedobok valamit. (ez egyben válasz Hal08-nak is).

          • stanleykubrick

            Lehet megosztom a Fructiesat FB-n. Azért egy kis nézettséget még generáljunk neki. 🙂

        • Fish08

          Mondjuk egy Mou-nem Mou vita Torrente módra:D

          • FabianCancellara

            “pszt…pszt…pszt…filozófi kis köcsög”?

  • ezraharrari
  • filozofi

    na megint kimaradtam pár napra, leigazoltuk már Pogbát? Egyáltalán előkerült a tegnapi kezdő sípszó óta?

    • cspsaat

      Már el is adtuk azóta.

      • filozofi

        pluszba jöttünk ki azért vagy Woody hozta a formáját?

        • cspsaat

          Mi az, hogy pluszba! Egy zsák labda mellé, egy garnitúra mezt is kaptunk érte, de az már komoly alkudozás tárgya volt, csak az ő üzleti érzékén múlott a dolog.

  • HarciasToni

    Smallingról van valami hír? Fel fog épülni szezonkezdésig?

    • Roleee
      • HarciasToni

        az már jó hír
        amúgy utálom ezt az oldalt. ennyire sok idő megcsinálni az újat? remélem majd az új weboldallal együtt jön egy youtube csatorna is.

        • Roleee

          én se értem, bárhol komolyabb probléma nélkül összedobnak fél év alatt egy új oldalt, erről meg már vagy 1 – 1,5 éve beszél Woody a konferenciahívásokon aztán semmi

          • Pásztor László

            Szerintem itt valami csúnyaság van a háttérben, biztos, hogy valami olyat akarnak kidobni, amit még senki más. Bár nem tudom, merre lehet elmenni ezzel, de nyílván nem 3D-s interjúkat fognak felrakni.

  • stanleykubrick

    Egyébként meg valóban nem terebélyesedett ki a beszélgetés tegnap, de 4231-ben tényleg nem sok értelme megvenni a Pogbát, ha nem tud támadni.

    • United82

      José már a Roo utáni időkre készül 😀 😉
      Amúgy ez a tegnapi Pogba produkció DD hibája. Gyakorlatilag nem mehetett előre. Matuidi volt aki szaladgálhatott és Sisokko volt az akinek az előretöréseit biztosítani kellett azzal h hátul maradt.. Ha van egy Pogbám miközben a keretben van Cabaye,Schneiderlin v akár Kante akkor elképesztő edzői baklövés h Pogbára bízom azt a feladatot h maradjon a védelem előtt és ne támadjon. DD beszart és a beszariságában még hibát hibára is halmozott tetézve azzal h Pogbát nem engedte át a térfélen, akárcsak a szélsővédőit a meccs nagy részében. De amúgy azt adom h 4231ben vétek kidobni 100millát rá tudva h Roo lesz az AM. De meglátjuk…..

      • stanleykubrick

        De nálunk a 4231-ben mi változna?
        Én tökéletesen egyetértek veled.

        • United82

          Hát max annyi h Schneiderlin lesz az aki nem mozdulhat el a védelem elől és Pogba lesz aki támadtathat a 2CM közül és Roo-nak kell a védekezésben biztosítania. Erre tudok gondolni. De én nem néztem annyi Juve és francia válogatott meccset h megállapítsam mi Pogba legjobb helye de a kevés meccs alapján is leszűrhető h neki egy 3 fős kpálya fekszik ahol szabadon támadhat és mögötte melózik két ember…..lehet José lát valami mást is….

          • stanleykubrick

            Mert érted, ebből megint az lesz, hogy Wayne, ha vissza kell, hogy zárjon, akkor megint hamar Scholesnak hiszi majd magát.

          • United82

            Én értem…titkon abban reménykedem h novemberre José rájön h Roo már kevéske és megy az EL kontingenshez Memphis,Rashfordhoz játszani és Pogba felmegy AM-be vagy átállunk 433ba. Mondjuk az jobban idegesít h csomó pletyi van arról ki megy el és Fella fel se merül. És ha majd kiállunk egy Pogba,Fella középpályával….no akkor fogom majd a fejem 😀

          • HarciasToni

            fella csak azért nem merül fel, mert ő teljesen egyértelmű, hogy elmegy. legalábbis ebben reménykedek

          • HarciasToni

            szerencsére zsozé fényévekkel jobb edző, mint deschamps. biztos nem ilyen szerepet ad majd pogbának. szerintem ha carrick/schneiderlin fog játszani a mai pogba helyén, akkor kicsit szabadabb szerepkörben, ugyanígy 2 fős középpályán is jól tudna játszani pogba

          • Yossuf_84

            Biztos, hogy Roo nem fog a védekezésben biztosítani, hisz mondta, Mou, hogy nem engedi a kaputól 50 méterre játszani. AM lesz Roo, Pogba azt fogja csinálni, (ha jön),mint tegnap Matuidi (szerintem tökéletes lesz számára), Morgan pedig marad hátul, mint tegnap Pogba. Én ezt tudom elképzelni, ha mindenképpen játszatni szeretné Rooney-t. Ha nem 4-3-3. (reménykedem titkon…)

        • Chestcontrol

          mondjuk a 4231 4141re??? shaw mike bailly Darmian- schneiderlin- marci,pogba,roo(?) miki- Zlatan

          • Fish08

            Rooney helyett Herrera, és aláírom :3

    • mrmojo

      egy matuidi volt mellette , aki b2b , nyilván nem mehetett előre annyira emiatt , plusz dd is láthatóan mondta hogy véletlen se vállaljanak kockázatot , amúgy szvsz felesleges ebből a meccsből kiindulni , payet még rosszabb volt , sissoko pedig játékosnak tűnt

    • Chestcontrol

      schneiderlin mellett jo lesz, mellette tobbet mehet majd fel

  • United82

    • Raddens

      Büszke nagypapa

    • Hamptitus

      1 perc küzdelem az emlékekkel és a könnyekkel

    • EZS

      annyira szép, ahogy türelmetlenül nézeget felfelé, és várja az egyik legkedvesebb tanítványát, hogy gratulálhasson.

    • Pásztor László

      Nem is Fergienek örült, hanem a mögötte lévő csávónak 😀

      Amúgy kedves kis videó 🙂

    • stanleykubrick

      Érdekes Fergie.
      Tényleg úgy viselkedett, mint egy kisgyerek, csak azért, hogy lepacsizzon CR-rel.

      • EZS

        hát mert rendkívüli módon kedvelik és tisztelik egymást. Egyik legkedvesebb és legjobb tanítványa.

        • stanleykubrick

          Jó, csak ebben az esetben ez kicsit fura volt.
          Kb. gondolom minden emberrel leállhatott volna ott ölelkezni.
          Fergie meg bármikor meghívhatja egy ötórai teára. Jó lett volna még 1-2 évig itt tartani CR-t. Ilyen világklasszisunk nem pottyan le minden évben.

          • EZS

            Persze, meghívhatja, de ez volt a pillanat, akkor, és ott! Nem mindennap veszi át az EB kupát. 🙂

          • Pásztor László

            Szerintem van annyira egoista, hogy amikor visszavonul, minden kupáról csináltat egy valósághű másolatot, és ha otthon hiányozni kezd neki a foci, elkezdi random emelgetni valamelyiket 😀

          • EZS

            akkormár megveszi az eredetiket. 🙂

          • Pásztor László

            Ha lehet olyat, sem hiszem hogy van rá zsetonja, ezeknek az eszmei értéke felbecsülhetetlen. Bár egy VB kupát csináltathat, olyat úgy se nyer.

          • KiB

            azért Nani reakciója is hasonló:)

    • Fructie

      Fergie a legnagyobb!

  • stanleykubrick

    Én úgy lettem 16. a tipperen, hogy az elődöntőkre nem is tippeltem és pár csoportmeccset is kihagytam. #stanleyknows

  • Krunyec

    Na behúztam a tippversenyt. 🙂 Hol a Moyes könyvem?! 😀

  • lasi

    Na, a mai napon egy újabb évvel közelebb léptem a 40-hez.

    • EZS

      Isten éltessen, még sok, portugál sikerekben gazdag évet kívánok! 😀

      • lasi

        Ilyen barátok mellett kell az embernek ellenség?! 😀
        Egyébként köszönöm. Az eb meg számomra ott vállt teljesen érdektelenné, mikor a digók kiestek.

        • EZS

          én is nekik szurkoltam, miután mi kiestünk.

          • lasi

            Jó, hát az evidens, hogy alapból a Magyaroknak szurkoltam, és Ők legalább nem okoztak csalódást. Én nagyon büszke voltam rájuk.

          • durkop

            Boldogat!

    • ezraharrari

      én a mai napon egy újabb nappal léptem közelebb a 40-hez

      • lasi

        Te csinálod jól, hogy minden napot megünnepelsz. Én ez miatt évente csak egyszer baszok be.

        • ezraharrari

          mióta megjött Mou, minden napot úgy élek meg, mintha az utolsó lenne

  • Newton_heath

    Húhh, kicsit benyestem tegnap (vagy ma), szép este volt ez..Megérdemelte a portugál foci ezt a címet, a franciáknál meg buta játékosok egy buta edzővel házhoz mentek a lófaszért…Most nem azért, de egy 10-12 éves focirajongó gyermek is nagyon kellemetlen kérdéseket tudna feltenni Deschamps-nak a tegnapi meccsel kapcsolatban.

  • United82

    Csúcs ez a tippelés. Végig vezetek, megnyerem erre a bónusz 100 pontok miatt negyedik leszek…na mindegy.
    A boldogságom így is órási, nyertek a portugálok és ez a lényeg!

    • EZS

      igen, ennek a két tippnek a súlya túl nagy volt szerintem.

      • Sousaphone

        4 telitalálat pontja, úgy hogy 51 meccsre kellett tippelni! Sztem nem túlzó.

        • EZS

          lehetséges, csak úgy tűnik.

          • Sousaphone

            Persze, így kicsit olyan mint az F1, nemhivatalos a végeredmény, egyszercsak megelőz valaki 200 ponttal 🙂

          • EZS

            hát igazából én végig homály voltam, aztán ha a zsinyak berúgja a kapufáját, sokkal több pontom lenne, nem érdemelném meg. 😀

          • KiB

            így is beelőztél vagy 3 ponttal
            pedig nagyon tartottam magam az 50. hely környékén:))

  • MuriÁgnes

    Hogy is mondjam… Hasonlitott ez a portugal meneteles arra, mikor a 2013-as FM-ben az MTK-val BL-t nyertem. Mar a szazadik ujratoltes es valahogy egy hosszabitasban esett gollal megyek tovabb, vagy valahogy kihuzom a tiziig.

    • box-to-box defender

      Én a champ manager 2001-02-ben asszema svédekkel nyertem vb-t és eb-t és nem is volt túl nehéz, mondjuk újra kellett tölteni 1-2-szer, de nem volt olyan irreális 🙂

    • Hamptitus

      nem szabad újratölteni 😀

  • HarciasToni

    kép <3

    • Schweinsteigerlin

      ááááá

  • mddnszksz
    • Pásztor László

      Mondjuk a 116. percben több mint pofátlan volt, tekintve hogy amúgy se volt joga ott lenni.

      • EZS

        hogy beszélsz Fergieről??? 😀

        • Pásztor László

          Èrted te a mondatot, ne kötöszködj.

          • EZS

            csak nem tudom, mi a baj vele.

          • Pásztor László

            Szerinted normális, hogy egy játékos a 120 percig tartó meccsen, a 116. percben az időre panaszkodik a bírónál? Mert hogy nem Naninak mutogatta az biztos.

          • EZS

            egy EB döntőn, amikor te vagy a csapatod legjobbja, a meccs elején szándékosan lerúgtak, és az országod sosem látott siker kapujában van? Szerintem teljesen normális.
            Ha mondjuk Kleinheisler csinálja, megdícséred érte.

          • Pásztor László

            Nem azt mondom, hogy nem értem meg, mit élt át és miért csinálta. Attol függetlenül nem szabadott volna NEKI, mint játékosnak ott mutogatni. Ha Kleinheisler csinálja tuti kap egy sárgát. És meg is érdemelné.

            De tudod mit, majd a VB döntőben ha mutogat Kleinheisler, bocsánatot kérek 😉

          • EZS

            én nem láttam ebben semmi kivetnivalót, ő a vezére a csapatnak, hajtotta a társakat. Ő volt Santos Conte fele. Vagy Simeone fele. Hagyták, így csinálta. Meg is lett az eredménye.
            Szerintem a portugálok kurvajól csinálták, szépen felépítették az egész EB-t. És tudom, hogy ezért minimum ban jár, de én biztos vagyok benne, hogy ha annyira kellett volna, akkor megvernek minket a csoportban.

          • Pásztor László

            Hát egy kissé túlzásba esett, de ez benne van. Amúgy azon kívül, hogy kicsit korán mutogatott a bírónak, engem nem zavart.

            Amúgy az utolsó mondatoddal majdnem egyetértek. Ha nagyon kellett volna nekik a győzelem, megpróbálták volna megnyerni a meccset. Mert valljuk be, a kezdetektől fogva nem is akartak nyerni. A góloknál felkapcsoltak és egyenlitettek, de meg se próbáltak nyerni. Nem tudom, akkor mi lett volna az eredmény.

          • United82

            Ha nem dugja ki a fejét az öltözőből a sérülése után , akkor az lett volna a baj 😀 Amúgy ez a portugál és Cé fikázás eleve divat itt (ezt magyarországra értem nem az itteni blogra, bár kb ugyanaz), de a magyar-portugál után kicsit túl lett tolva és most is tart. De nem baj. Én happy vok 😀

          • Pásztor László

            A túltolás amúgy nagyon igaz, azt olvasom mindenhol, hogy afrika bajnokság, csak mert a franciáknál vannak feketék, akik amúgy Evra kivételével mind Franciaországban születtek. Igazi gyökerek az emberek.

          • Newton_heath

            Nagyon igaz…Sok gyík, aki soha semmit nem ért el az életében (és nem is fog) gyűlöli Ronaldot, aki egy normális világban példakép kellene, hogy legyen…

      • Hamptitus

        “amúgy se volt joga ott lenni” – ezt nem értem :S

        • Pásztor László

          A technikai zonában elvileg csak a szöv.kap/menedzser és a másodedző állhat a mérkőzésen.

          • stanleykubrick

            Főleg, hogy az ellenfélében rohangált.

          • Pásztor László

            Akkor meg Kassai cseszett figyelni rendesen. Bár nem ezen múlt.

          • stanleykubrick

            Igen, ott állt, mint egy darab szar. Nem ezen múlt, de még antipatikusabbá tette Ronaldot a szememben. Amúgy ezek ellen a balfasz franciák ellen teljesen megérdemelték a sikert, de 2004-ben nem gondoltam, hogy Görögországnál görögösebb módon lehet Európa bajnokának lenni.

          • Pásztor László

            Antipatikus? Szerintem az agyára ment a feszültség és a sikeréhség. Benne van.

            Amúgy én ezt a játékot tőlünk vártam, az, hogy a portugálok így nyertek, igencsak nagy fricska a “nagyokra”.

          • stanleykubrick

            Sajnos az egyetlen nagynak nevezhető válogatott Németország volt. Akinek volt elképzelése, tudása és meg is próbált ebből valamit megvalósítani. Ha az olaszoknál nem hiányzott volna ennyire néhány meghatározó játékos a középpályáról, akkor még náluk is lett volna néhány momentum. Sajnos Spanyolország, Franciaország, Anglia és Belgium is messze alulmaradt tudásának.

          • Pásztor László

            Épp azért fricska. Van egy Portugália, csupa gagyi, ismeretlen játékossal, de meg van mit játszanak. Míg ott van az általad említett 4 csapat, de akár még a lengyelek is, akik azt se tudták mit rakjanak fel a pályára, felbasztak 11 játékost a pályára, aztán az biztos elég lesz. Ez az EB megint csak azt bizonyítja, hogy nincs győzelem csapat nélkül. Deschamp amúgy egy az egyba Lajos, előre megtervezett cserék, ugyanazok a játékosok, nulla koncepció, nulla váltás. Remélem kirúgják.

          • United82

            Szerencsére nem rúgják ki. Marad DD így eldőlt h nem nyernek 18ban 😀

          • Hamptitus

            Hülye franciák, francia hülyék

          • Pásztor László

            Amúgy milyen csoportban vannak a vb selejtezőkön?

          • United82

            Holland,Svéd,Bolgár,Belarusz,Luxemburg.
            A hollandokkal mehet a criple fight 😀

          • Pásztor László

            Istenem, de kár, hogy Zlatan lemondta a válogatottságot, imádnám ahogy megszopatná a gallokat.

          • EZS

            az angolok túlteljesítettek, hisz továbbjutottak a csoportból.

          • Pásztor László

            Végülis azt mondták, hogy Hodgson maradhat, ha erős ellenfél búcsúztatja őket a 16 között. Hát a bálnavadászat kemény meló 😀

          • Hamptitus

            Bárki ott lehet, ami kifogásolható, hogy a szabályok értelmében egyszerre csak egy ember adhat taktikai utasításokat. Arra nem emlékszem, hogy végig ott volt mellette a szövkap vagy sem, az meg nem túl fair, hogy a sérült játékoshoz úgy ment oda hogy átvágott a francia zónán 😀

  • Schweinsteigerlin

    Evranak ez hányadik elveszített döntője? 🙁

    • Pásztor László

      Hát 6 vagy 7. Velünk két BL, Juveval és Monacoval 1-1, franciákkal 2. Es akkor FA kupa meg ilyesmi nincs számolva.

      • HarciasToni

        szerencsére nálunk így is nyert elég trófeát 🙂

  • box-to-box defender

    Szerintem a portugálok most visszakapták, amit a görögök ellen elvesztettek. (Nem az anál szüzességükre gondoltam 😀

  • HarciasToni
    • Pásztor László

      Igazolja vissza CR-t.

      • HarciasToni

        inkább ne

        • Pásztor László

          Ha Ibra nem jött volna, es Marci lenne a csatar, elnéztem volna a balon pàr evig.

    • sipi

      #emberem. de ha elkuldi Varelat tuti megütöm

  • Schweinsteigerlin

    Vegre vege ennek a reteknek 🙂

    • Schweinsteigerlin

      Mekkmester..

    • KiB

      végignézted mi?:)

      • Schweinsteigerlin

        Elmondom neked arra ertem haza hogy Eder kezezett, Kos sarga es basztak egy golt. 🙂

        • KiB

          én az egész eb-re gondoltam

          • Schweinsteigerlin

            Megneztem a 4 magyart 3 angolt meg talan a nemet olaszt :). Munka mellett max az estiekre estem haza vagy kesobb

  • Angus

    most komolyan a portugálok nyerték az EB-t?! beszarok baszki…

    • lasi

      Sajnos egyik alternatíva sem volt valami kedvező.

      • Angus

        teljesen be vagyok baszva erre följövök netre azt látom hogy portugália win… WTF?!

        • lasi

          Nem irigyellek. Mondjuk nekem ezt józanul kellett átélnem.

  • sipi

    amugy az eb elott megraktam tippmixen a portugalokat. szal ugy erzem h ma iszok egy bubis vizet itt es most :)))

    • HarciasToni

      mennyit nyertél?

  • Hamptitus

    R. Carvalho is nagyon megérdemelte ezt a sikert 🙂

    • lasi

      Meg Pepe is.

      • Hamptitus

        Ő a személyes kedvencem 😉

        • lasi

          Rögtön gondoltam.

  • MikeSCHmalling

    Pogba Schneiderlin mellet állt….#confirmed

    • lasi

      Eladjuk Morgan-t a Juve-nak?

  • EZS

    Most megnézném Messi fejét.

    • lasi

      Tessék:

      • durkop

        Év végén szépít Ronaldo 5-4-re. 🙂

    • HarciasToni

      A bortonben meg lehet nem is tud rola

  • lasi

    Furcsa ez a kettős érzés. Annak örülök, hogy a franciák nem nyertek (bár sajnos Evra-nak valószínűleg ez volt az utolsó lehetősége), de annak meg nem örülök, hogy a portugálok eb győztesek (tudom Ronci).

    • Roleee

      szöv. kapitányuknak azért ez egy szép karrier megkoronázása

    • Angus

      számomra: Evra >>> C. Ronaldo

      • lasi

        Adom, de csak félve, mert már kezd lincshangulat kialakulni irányomban. 😉

  • HarciasToni

    Evra :'((((

    • Pásztor László

      Azért lassan Ballack szindrómába esik szegény 🙁

  • Sousaphone

    Akkor most Pogba -10 misi? 🙂

    • Roleee

      100*

  • HarciasToni

    Ronaldonak nagyon orulok, nagyon akarta es szerintem ma is megmutatta, hogy sokkal nagyobb sportember, mint messi.
    Es annak is nagyon orulok, hogy ez a balfasz deschamps kiszopott

    • stanleykubrick

      Nem tudom egy játékos, akit nar lecserélték, miota jarkalhat az ellenfél technikai zónájában szabadon. Tovabba miként ugralhat kedvére a kapitány mellett, bar az nar inkabb ízlés dolga. Deschamps egy luzer.

      • box-to-box defender

        Lehet, hogy Ronaldo már többet tud a játékról, mint 1-2 szövetségi kapitány.

  • sipi

    egészségetekre!!! tényleg szeretek itt mindenkit! és ez nem buzi duma. mint kan a kannak! uzenem @lackoo-nak h nem fáj a hideg sörtől a torkom :v

    • Hamptitus

      van baj 😀

    • Roleee

      Soundon nem stretfordendezni kéne!

    • Newton_heath

      Igyál rá gyógypáleszt..

  • lasi

    …és Ronci megint nem csinált semmit a fontos meccsen.

    • Hamptitus

      nehéz lett volna

      • lasi

        Az irónia rohadt ironikus néha.

        • Hamptitus

          tudom én, de nem bírtam ki 😀

    • Pásztor László

      Nah elmész te a faszba 😀 Ezzel most nem volt értelme előjönni.

    • EZS

      Gondolom most nem örülsz, mert nem törte ketté az a fasz a lábát.

      • lasi

        Olvass lejjebb.

        • EZS

          bocs, de az előző hozzászólásaid nem predesztinálták az iróniát.

          • lasi

            Így sokkal hatásosabb. Írásban azért rohadt nehéz néha átvinni.

  • Pásztor László

    CR megérdemelte. A franciák pedig saját maguknak köszönhetik a vereséget.

    • devil’s pray

      CR megérdemelte, kár, hogy Pepe nem francia.

  • Hamptitus

    Pepe ♥ :DDDD

  • wolandrule

    Micsoda NSO vezércikkek lesznek ebből…

  • Hamptitus

    EEEEEEEZZZZZZZAAAZZZZZZZZ!!!!!!!

  • EZS

    Stanley most nem boldog. 🙂

    • csinibob

      Kát antipatikus csapatból nyert az egyik. Kezdődjön a PL! 😀

  • KiB

    Portugálok jól cseréltek…franciák nem
    El is döntötte a dolgot

  • devil’s pray

    És a gyökér beküldte Marcit most, hogy ég a ház. Idióta.

  • RedDevil4life

    Ronci vajon kitől tanulhatta ezt az órára mutogatást? 😀

    • Roleee

      Mourinho, Ancelotti, Zidane stb

    • KiB

      A szerelőtől:)

  • sipi

    hello Stertford End! Dimitriek utan kicsit nezzuk ezt a sör mecccst. nekem ez most olyan mint egy uj ev. szal remelem a kovi evet is olyan frocsogtetes nyomjuk, nyomjatok mint eddig. imadom ezt a kozosseget. peace!!

    • Pásztor László

      Biztos úgy van, egészségedre 😀

    • KiB

      A drog rossz értem?

      • sipi

        nincsen drog. szerinrtem is rossz. egyet értünk 😉

  • Pásztor László

    Meg is érdemlik a gyökér franciák.

    • lasi

      Persze, aki 3 döntetlennel továbbjut a csoportból, és a következő két meccsen se képes győzni, az aztán joggal lesz Európa Bajnok.

      • Pásztor László

        Nem azt mondom. De Deschamps bekaphatja, hogy meg se próbálta megnyerni ezt a kurva meccset.

        • lasi

          A portugálok meg egyiket se.

          • Pásztor László

            A görögök talán? Ez a taktikájuk. De a franciák meg inkább alibiztak 120 percet, csak nehogy kockáztassanak kicsit.

          • lasi

            Szerinted én a görögöket ünnepeltem 2004-ben?

          • Pásztor László

            Nem hiszem, de attól még ez a létező játékfelfogás.

          • lasi

            Csak szar.

          • Pásztor László

            Van ellenszere, de Deschamps nem akarta használni. Hát most megkapja a jutalmát érte.

          • lasi

            Nem a franciáknak szurkolok, mielőtt valaki ezzel vádolna, de a tököm tele van ezekkel az agyontaktikázott, semleges szemlélő számára dögunalmas meccsekkel, és mindezt eb címszó alatt.

      • csinibob

        Én tudtam volna szorítani a franciáknak, de amit a németek ellen leműveltek, sok volt.

        • lasi

          Ok, de amit a portugálok egész eb-n csináltak?

          • KiB

            Nem kaptak ki…

          • EZS

            most ott vannak, vezetnek, úgy, hogy az ötödik percben lemészárolták a legjobbjukat.

          • lasi

            Na, de hogy jutottak idáig?

          • EZS

            őszintén? Kit érdekel? Egyébként nagyon okosan. Nem volt látványos, de nem is Figok meg Rui Costák vannak náluk, csak egy Ronci, nem tizenegy klasszis.

          • csinibob

            emiatt szorítok annak, hogy mindkettő kapjon ki. 😀

  • csinibob

    Szóltam előre, kedveskéim.

  • wolandrule

    A jobb csapat vezet, helyes!!!! Dösamp egy balfasz.

  • EZS

    jön Marci 😀

    • KiB

      Amikor kell:)

  • lasi

    Na, vehetek új TV-t.

  • KiB

    Eder jó csere volt

  • Hamptitus

    ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉDERRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR

  • lasi

    Na, a végén még a köcsögök bemákolják. 🙁

    • Pásztor László

      Inkább, a franciák rohadtul nem érdemlik meg.

      • lasi

        Az mindegy. A köcsögök soha, semmilyen körülmények között, pont.

        • Pásztor László

          Rendben.

        • Hamptitus

          de ha mindkettő köcsög? 😀

  • Hamptitus

    Kassai > Clattenburg

  • ezraharrari

    Ha az a mentő ötlete, hogy Giroud helyett jön Gignac, akkor megérdemli ez a fasz, hogy tizikkel kikapjanak a picsába

    • bearking

      De legalabb nem dontotte el az utolso percben.

    • lasi

      Az a baj, hogy akkor a köcsög válogatott lesz az ójrópa bajnok, az meg kinek hiányzik?!

      • ezraharrari

        ja, az meg a másik szégyen, hogy egy döntőben a szövkap mosolyogva motiválja a fiúkat az x-re

        • Pásztor László

          Lui az?

          • ezraharrari

            Lui Patricio

  • Hamptitus

    huhh zsinyak

  • lasi

    Ez a döntő méltó az egész eddigi eb-hez.

    • devil’s pray

      Így van…

    • Fructie

      Miért is? Egy meccs sem volt ennyire szar. Az eb meg kurva jó volt

      • lasi

        Nem baj, ha nem értesz egyet. Az a te véleményed, ez meg az enyém.

      • KiB

        Mondj 5 igazán jó meccset

        • Pásztor László

          Azt mondja hogy: HUN-AUT, HUN-ISL, HUN-POR, WAL-BEL, HORVÁT-SPANYOL, BELGA-OLASZ.

          • lasi

            A HUN-ISL mitől volt jó? Sík ideg voltam végig. Na, nem a magyarok miatt.

          • Pásztor László

            Én is, de nagyon tetszett realistán is a játékunk, elképesztően kemények voltunk, és bedaráltuk amolyan Fergiesen őket.

          • lasi

            Nem szeretem, ha a köcsög bíróról szól egy meccs.

          • Pásztor László

            Persze nekem sem tetszett, de a második félidőben már a csapatot sem érdekelte a bíró, és nekünk sem kell vele foglalkozni 🙂

          • EZS

            az első kettő igazából csak nekünk volt jó.

          • Pásztor László

            Szerintem mindkét meccs iramban és játékban is jobb volt a legtöbb mérkőzésnél.

      • irigyellek

  • csinibob

    Kroos > Pogba

    • Roleee

      Woody reméljük figyelsz

      • lasi

        Igen. Ezért veszi meg Pogba-t.

    • Pásztor László

      Pogba szar helyen van játszatva. Konkrétan ha levetítem ezt a felállást hozzánk, akkor Pogba Morgan helyén játszik, aki Tarjáni Miki helyén tolja a szervezést, míg Matuidi Rooney szerepkörében szart sem csinál.

      Deschamps gyökér.

      • csinibob

        Majd nálunk is mélységből szervezi a tempót. Ezt Basti túlsúlyosan is hozza, ezért kár 100 millát elverni.

        • Pásztor László

          De nálunk nem ezt fogja játszani.

          • csinibob

            Miért? Morgan fog szervezni 4-2-3-1-ben?

          • Pásztor László

            Nem, de ő fogja eljutattni a Pogba-Rooney-Miki hármashoz, akik majd leosztják a dolgot. De most Pogba a végső Scholes-t adja elő, 5 méterrel a védők elött, és konkrétan el sem mozdulhat onnan, mert a világ szégyene Sissoko van előre rakva…..

        • stanleykubrick

          Lajos feelingű 4231-et produkálnak a franciák.

    • HarciasToni

      Azert most teljesen egyértelmű, hogy ez nem pogba hibaja. Deschamps egy szar edzo, nem a helyen jatszik pogba

      • csinibob

        Mélységi irányítóként láthatóan nem kellene erőltetni, ezért is írtam.

  • KiB

    Ki lehet jelenteni, hogy a magyar-portugál meccs volt a legjobb az egész eb-n

    Ez a meccs pedig nagyjából az elmúlt 1 hónap lekepezese

  • Fructie

    Valaki magyarázza el nekem, miért nem játszik Martial, ha Gignac ilyen sok lehetoséget kap. Szetbasz az ideg

    • Roleee

      mert deschamps egy fasz

      • Fructie

        De tényleg, nem hazabeszelek…de ez egy vicc. Sem gignac sem coman nem ér a nyomába, mégis sokkal többet játszanak

        • Roleee

          énis ezen filozók, de nem találtam értelmesebb választ 😀

        • monnyuk mióta coman beállt, van bal oldaluk

    • csinibob

      Majd kap 3 percet a hosszabbításban, amikor ég a ház.

      • Pásztor László

        Rashford-effektus?

  • csinibob

    A saját, semmilyen németek elleni játékukkal fogják megverni őket.

  • MrFer

    Feleségem leverte a szotyit a végén a lepke miatt 😀

  • pogba kétfős középpályán annyit tesz hozzá a támadójátékhoz, mint én a fotelből

    • stanleykubrick

      Azért ez rohadtul nem az ő hibája. A kontrás portugálok ellen ez a legjobb, amit játszhatnak.

      • nem mondom, hogy az ő hibája, de nem látom, ez miként lesz másképp nálunk. ha kell a balansz, nem hagyhatjuk rohangálni felfelé

        • stanleykubrick

          Jah, ezzel egyetértek, de ez más esetében is így lenne.

          • csak akkor megint ott tartunk, hogy mi ér rajta 100 millát. ha nem fogjuk tudni kihasználni a képességeit, amivel elvileg több, mint az egyéb elérhető opciók, baszhatjuk

          • stanleykubrick

            Hátha leesik Josenak a 433.

      • HarciasToni

        En azt nem ertem, hogy miert jatszik melysegi iranyitot. Vagyis probal jatszani. Deschamps megint meghuzta a varatlant…
        Matuidi helyen jatszhatna kante es pogba legalabb parszor felmehetne tamadni. Oriasi pazarlas ezen a poszton jatszatni egy ilyen kepessegu jatekost

    • HarciasToni

      Nagyon remelem, hogy ha mar elhozzuk 100 millioert, akkor nem pazaroljuk el ketfos kp-n.

    • csakaMU

      tehát a tökéletes woody igazolás

  • HarciasToni

    Fasszopo payet helyett felidoben johetne martial. Semmit sem csinalt cr leseritesen kivul.

    • stanleykubrick

      Giroud le Kante fel. A franciák nincsenek ott középen, ha Sissoko nem lép be középre. Sissoko meg nyugodotan mozoghatna befelé szélről és visszaállhatnanak 433-ra.

    • Hamptitus

      de ha ez volt a feladata :/

  • Hamptitus

    Figo beállhatna Quaresma helyére

  • EZS

    Ma vadászidény van a portugálokra.

  • Kicsirio

    Nekem eddig viszonylag ok volt Pogba leigazolása de mi ez a mai lepkefing eddig tőle?? egész meccsen csak őt figyelem 1-2 hátra oldalra alibipasszon meg elbaszáson kívül az ég világon semmit nem csinált.. se egy szerelés se egy megindulás se egy lövés se egy nagy indítás.. faszom

    • Roland

      fejben már a wigan elleni meccsre készül

      • MikeSCHmalling

        community shield(vagy mi a faszom a neve most) > EB döntő

  • MikeSCHmalling

    Remélem Ronie-ért megnyerik

  • MrFer

    Roni bmeg 🙁

  • CaptainWazza

    Azért na… Baszki :/ 🙁

  • EZS

    komolyan úgy küldték fel a franciákat, hogy basszák szét CR lábát?

    • mejgyo

      Nemhiszem, hogy direkt csinálta volna Payet…

      • EZS

        ó, persze, hogy nem.

        • mejgyo

          Benne van a pakliban, Jones-nak is az volt a feladata Moysi alatt 🙂

      • EZS

        Moreno se.

        • mejgyo

          Az más….Só a mi fiunk kölyke…

    • wolandrule

      Pepe térdére is rárúgtak a tetvek. Véletlenül a két legjobbra mentek rá.

      • EZS

        és a portugálok kapják a sárgákat.

  • Hamptitus

    bazdmeg Payet

    • mejgyo

      Látható volt, hogy biceg …

  • Hamptitus

    Ezeknek az ünnepségeknek mi értelme van a fölösleges pénzszóráson kívül?

  • infinite_red

    tényleg ez még nem is vote #kep

    • KiB

      vajon mennyire őszinte a mosolya??

      • EZS

        *a menedzsernek?

        • KiB

          ő egészen Harrison Fordos:)

          • infinite_red

            valdez meg tiszta iglesias

          • Fish08

            Aki játszott a Volt egyszer egy Mexikó című filmben?

    • Pásztor László

      Lecsúszott szegény xd

  • Hamptitus

    Sissokónak nem fáj még a térde?

    • MikeSCHmalling

      nem értem ő mit keress egyáltalán ott…

      • mejgyo

        Legyen csak ott, legalább elviszi majd Wenger papa 😀

        • infinite_red

          vagy a pudli 40-ér

          • mejgyo

            Pudli jobban ad el, mint mink. “ha igaz, amit írnak” 🙁

          • infinite_red

            ettől függetlenül még mindig szeretik összegyűjteni a középszarokat

          • mejgyo

            Az igaz 😀 😀 de azért lehet Klopp majd rendbe rakja őket…

          • infinite_red

            ha hagyják dolgozni, összehozhat egy top5-6-os csapatot, talán

    • lasi

      A szája már biztos elzsibbadt.

    • EZS

      elég jó most

      • Hamptitus

        úgy tűnik magába szívta a tudást 😀

  • MikeSCHmalling

    Portugáloknak drukkolok..előre várom már a “ha az F csoport 3.ja EB-t nyer, milyen jó lehet az első helyezett…” poénokat 😀

    • FabianCancellara

      “Kitömtük az Európa-bajnokot”

  • stanleykubrick

    Amúgy kezd túltolódni ez a Dárdai kultusz nálam.

    • Pásztor László

      Dárdaiban az a jó, hogy lehet a hazai média már szentte avatja, ő fogja őket helyre tenni az első percben, ha valami nem úgy sikerül, ahogy most elvárják tőle.

      Jöhetett volna korábban.

      • stanleykubrick

        Ezzel egyetértek.

    • az egyetlen értelmes edzőnk évtizedek óta, nem csoda, ha istenként tiszteli mindenki. de ez nem alaptalan, mer amit mond a meccsek előtt, az meg is történik a meccsen. picit ért hozzá

      • infinite_red

        fura ez egy magyarnak na

      • stanleykubrick

        Nem vele van bajom, hanem, hogy egy EB döntő előtt a magyar selejtezőcsoportról beszélgetnek a stúdióban és nyilván Dárdai miatt.

        • szerintem nem volt ezzel baj. 1 órát kapott a magyar szereplés, másik 1 óra a döntő

    • csakaMU

      régen volt ilyen hiteles egy magyar ember bármilyen területén az életnek. szavahihető, manapság ritka tulajdonság.

  • lasi

    Annyi “jó” van abban, ha a franciák nyernek, hogy elmondhatjuk ez ugyanolyan elcsalt cím, mint amilyet 1998-ban nyertek (pfejjj). A köcsögöknél még ez sincs. Csak, hogy szar játékkal, nem csapatként, nem megérdemelten nyertek egy eb-t. Ez még idegesítőbb lenne.

    • stanleykubrick

      1998-ban talán lejtett a pálya valamennyire, de én idén ezt nem éreztem.

      • EZS

        talán? valamennyire? 🙂 idén én sem, de a ’98 kb dél koreai mértékű volt.

        • stanleykubrick

          Igazából a horvátok elleni meccsen lejtett eléggé a pálya, de a többi mérkőzésen ott sem emlékszem semmi különösre. Olaszok ellen szerencséjük is volt a tizikkel.

          • lasi

            Azért a Brazilok elleni döntőtől még mindig hányingerem van. Ronaldo “rejtélyes” rosszulléte pont a döntő előtti este (ami, úgy tudom, hogy azóta se jött elő nála soha).

        • lasi

          A ’98-as és a 2002-es vb-ben az a közös, hogy mindkettőt a Braziloknak kellett volna megnyernie (hál’ istennek az utóbbit meg is nyerték).

      • lasi

        Azért Írország ellen szerintem nem volt teljesen vízszintes a talaj.

  • Károly Fodor

    Azért ez egy kicsit ciki….

    • Pásztor László

      Mármint?

      • Károly Fodor

        Ezek a verselgetések…. Még akkor is, ha én még ilyet sem tudok…

  • crpa7

    ma ki ellen szurkolunk a döntőben?
    én a franciák ellen, bár patrice megérdemelné nagyon

    • stanleykubrick

      Portugáloknak nem lehet szurkolni. Innentől meg nincs több kérdés.

      • wolandrule

        A franciáknak mégannyira sem lehet. CR és Nani jól tolta végig, miattuk is egyértelmű számomra.

        • crpa7

          nekem is. hajrá portugálok, de az eb-n nyújtott focijuk miatt ezt nehéz felvállalni

        • stanleykubrick

          A franciákkal semmi bajom, a portugálokkal már annál több. 😀

      • mrmojo

        őket raktam meg tipperen végső győztesnek , úgyhogy lehet , a francia válogatottat meg utálom , az évek során annyit csaltak , mákoltak össze

        • stanleykubrick

          De azért gondolom te se gondoltad, hogy ilyen játékkal lesznek a döntőben.

          • mrmojo

            azt sem gondoltam komolyan hogy a döntőben lesznek , de nekem a franciák játéka nagyobb csalódás amúgy

          • stanleykubrick

            Ez az EB ott ment el, hogy a töketlen del Bosque, Hodgson, Wilmots hármas szétbaszott normális válogatottakat.

      • EZS

        a portugálok végre tanultak 2004-ből, és nagyon okosan végiggörögösködték az EB-t eddig.

    • Pásztor László

      Én szeretném, hogy CR nyerjen valamit a válogatottal, es ezen kivül túl sok esélye nem lesz. De akkor sem tudok nekik szurkolni. Bár a franciáknak sem. Nyerjen a közönség, legyen egy emlékezetes meccs.

      • crpa7

        én is így vagyok, bár én azért tudok majd a luzitánoknak szorítani, mert cr már nagyon megérdemli, mert akkor elmondhatja, h jobb mint messi 😀
        egy jó meccs valóban elkélne, mert mióta kiestünk olyat nem láttam

        • Pásztor László

          A Wales-Belgium meccs engem szórakoztatott 😀

          • crpa7

            igen, az volt az egyetlen ami valóban jó volt, de ennyi… egy eb-től azért többet várna az ember fia

      • ezraharrari

        Egy Real játékos miatt én nem tudok a portugáloknak szurkolni

        • lasi

          Senki miatt nem tudok a köcsög válogatottnak szurkolni. Az, hogy margitosok is vannak köztük, csak tovább erősíti az utálatom.

    • FabianjöjjönKroosCancellara

      Shame…shame…shame…shame….
      Talján -számomra szerethető- jelenlegi foci kiesése után francia-portugál a két válogatott, akiknek szurkolni tudtam:) Mondhatni látatlanban (olaszok-szar betonfoci-gondoltam én) simán aláírtam volna a francia-portugál döntőt.
      Zidane és Figo hatására-teszem hozzá.

    • ezraharrari

      Én a franciákra fogadtam még az eb előtt győztesnek, szóval most már ne merjenek kikapni

      • Pásztor László

        Én is, bár én Müllert tippeltem gólkirálynak. Portugáliát valahol a 8 között kiejtettem fejben.

    • EZS

      tegnapi párbeszéd itthon:

      párom: – Oh, tippelnem kellene. Melyik fosra tippeljek a kettőből?
      én: – Bizony kellene. Nem tudom.
      – Szerinted ki nyer?
      – Szerintem a franciák.
      – Szerinted megverik a másik fost azok a fosok?
      – Talán.
      – Engem már nem is érdekel, miután kiestek azok a fos németek.

      Galamblelkületű oldalbordám nem elégedett a döntő két résztvevőjével.

      • wolandrule

        A galambok is sokat fosnak. 😀

      • FabianjöjjönKroosCancellara

        Jacques Foch

      • csakaMU

        zsákfos a bolondos

    • Hamptitus

      egy estére kipróbálom milyen érzés a portugáloknak drukkolni

    • Roleee

      Inkább a csigazabálók

  • mddnszksz

    Jóreggelt, vót-e mán Pál bejelentés?

    • CaptainWazza

      Dárdai?

      • mddnszksz

        nem a francia, de közben látom hogy DiMarzio szerint már megegyeztünk vele, már csak a juvéval kell

        • FabianjöjjönKroosCancellara

          A Francia Pál?

  • At this point in negotiations, the basic transfer fee for Pogba is understood to start at around £85m (€100m).

    However, when taking into account add-ons and bonuses related to the success of the player and the club – as well as Raiola’s fee – the total amount United could pay for Pogba’s transfer could reach over £105m (€123m).

    This is not including the player’s contract, which is expected to comfortably exceed £65m, were the club to pay him a basic salary of £250,000 per week on a five-year deal.

    sky

    • Pásztor László

      Alapbol az a 80 millio a mai árakon nem faszság. Nyilván sok, de nem túlzottan. Az add-onok meg ha bejönnek, akkor úgyse fogunk panaszkodni.

      Jelentsék már be!!!

      • infinite_red

        a realnál

        • Pásztor László

          Én nem bánnám, ha jönne ide egy kurva klasszis kp.

          • mucus

            Pogba – Morgan páros összeállna kpn: #instantorgasm

            Mou eddig mindent igen faszán csinál, azonban ha Schneiderlint eladja, akk meglépi az első faszkalap döntését, amit csak egy bajnoki címmel tudna feledtetni 😐 Morganból ki kell hoznia a sotonos szintű PL legjobb szűrője szintet, és akkor meg van oldva a vkp poszt is köv 4 évre.

          • Pásztor László

            Nem hiszem, hogy eladná Morgant. Matuidi sztem Bastian helyére jönne ha jön, cserepadra.

          • csinibob

            PSG leendő padjáról a MU padjára, nem valószínű. HA ő és Pogba is jön, Morgan biztosan el lesz adva.

          • infinite_red

            ha nem morgan, akkor herrera

          • csinibob

            Ha mindkettő jön, akkor gyakorlatilag leves mindenki.

          • Pásztor László

            Más poszt

          • Pásztor László

            Eladjuk a 24 eves, PLben bizonyitott szinte klasszis vkpt, a helyere meg hozunk egy 29 eves cserejatekost? Nice job, Jose.

          • infinite_red

            *26

          • Pásztor László

            Belefér.

          • csinibob

            Én bízom benne, hogy Matuidi vs. Pogba van, mert Schneiderlin Maticnak megfeleltetheto, es O kedvenc volt Josénál, szóval nem sok értelme lenne az eladásának.

          • Pásztor László

            Én se látnám át a dolgot, tök faszság Matuidit idehozni.

          • stanleykubrick

            4 igazolásról beszéltek, ebből már három megvan. Nyilván lesznek távozók, de nem megy egyszerre Fellaini, Schweinsteiger és Blind is. Továbbá nem értem miért zavarnánk el Rojot is, Mata is csak José miatt inog.

          • crpa7

            ha jönne egy klasszis kp. azt én se bánnám

          • Pásztor László

            Akkor meg mi a baj?

          • crpa7

            az, hogy pogba nem klasszis kp. szerintem

          • Pásztor László

            Sztem az, es az ő játékára, tipusára nagyobb szükségünk van, mint a Kroos féle passzgépre.

          • crpa7

            lehet, hogy igazad van…bevallom nem szoktam juve meccseket nézni, de nekem az a véleményem, hogy lehet, hogy egyszer még klasszis lesz pogbából(bár kétlem), de most még attól messze van és konzervatív mu szurkolóként nekem valahogy nem fér a fejembe, hogy visszahozzuk azok után ahogy eladtuk
            de 100 milláért? ne máááááár

          • Pásztor László

            Nem adtuk el. Lejárt a szerződése. Fergue ajánlott neki valamit, senki nem tudja csak ők hárman, hogy mit, Pogba inkább a Juve ajánlatát fogadta el. Ha most megvesszük, semmi nem fog történni. Pique is visszament a Barcaba, lószart nem érdekelt.

          • crpa7

            srry
            hát igen…. csak a barca nem fizetett érte 100 millát

          • Pásztor László

            Nem az a lényeg szerintem. Vagy most az összeg a baj, vagy hogy egyszer elment innen?

          • HarciasToni

            azzal egyetértek, hogy már most kurva jó játékos, a posztján a legjobbak szűk körébe tartozik, de a 100 milliót nagyon soknak tartom érte. főleg azért, mert kicsit hasonlít a stílusa szerintem balotellire és félek, hogy nem lesz akkora játékos, mint amilyet várunk tőle. de az tény, hogy a potenciál megvan benne, pár éven belül, ha folyamatosan fejlődik, akkor szerintem aranylabdás is lehet és ha ez így lesz, akkor senki sem lesz ideges, amiért megvettük

          • Pásztor László

            En Balotellit nem latom benne, oké a stílusa szar es idiota, de nem cseszekedett az edzőjével, nem lövöldözött ifikre meg hasonlók. A kortársai között nincs hozzá fogható kp, és a játékstílusa is ritka a klasszisok között. Igazi box-to-box rohamnéger, aki jól banik a labdaval. Ha vsak 4 évre jön, de ezalatt visszajutunk az elitbe, leszarom az összeget. Most már nem lehet halogatni a dolgot, ki kell mondani, hogy vagy 2 éven belül visszajutunk a csúcsra, vagy húzhatjuk le magunkat a rolón. Mert ha José és csapata megbukik, akkor megint egy új menedzser teljes keretfrissítés lesz. Ezt már nem bírná még a mi klubunk sem.

          • stanleykubrick

            Egyetértek, ebben az a kérdés, hogy a Pogba, José, Rooney, Ibra négyes mennyire kerül a média középpontjába, mennyire lesz szétcincálva mindegyik, ha éppen kellően szarok vagy nem jön össze valami. Én alapvetően ettől félek.

          • mrmojo

            rooneyt különösebben eddig sem viselte meg ha hulladék volt , ibra és zsozé pedig le se szarják hogy ki mit mond róluk

          • Pásztor László

            Médiátol José majd bevédi a csapatot, mint mindig. Attól nek félek, viszont az lehet, hogy ha a sztárok nem hozzák magukat akkor a többieket is negativan fogja érinteni.

          • ahhoz, hogy a média a nyakunkban legyen, pont elég nekünk egy rooney. ilyesmitől nem kell tartani

          • HarciasToni

            ezek közül max. pogba nem fogja tudni jól kezelni a médiát. róla el tudnám képzelni, hogy pár rossz meccs után például eldobja az újságíró mikrofonját, mint cr pár hete. a másik három elég tapasztalt sztár ahhoz, hogy pár angol köcsög újságíró beszólásait elviselje

      • HarciasToni

        inkább bónuszokkal együtt legyen 85 millió font, úgy már ki tudnék vele egyezni

        • Pásztor László

          Persze, ingyen ne legyen?

          • crpa7

            szerinted ér 80-100-at pogba?

          • Pásztor László

            80at biztosan a jelenlegi piacon. A pluszok meg olyanok, hogyha bejönnek, az címeket jelent a klubnak. Akkor pedig 20 millio font lófaszt nem erdekel.

          • crpa7

            fúha…hát ha szerinted ér 80 millát, akkor fölösleges vitatkoznunk, teljesen más a véleményünk

          • Pásztor László

            Az sosem baj 🙂

    • Fish08

      Kizárt, hogy két kp, és egy középhátvéd is elmenjen.

      • pedig ez a faszi nyugodtan tekinthető josé szócsövének

        • Fish08

          Lehet, hogy közülük lesz eladva 1-2, de tényleg kizártnak tartom, hogy mindőjüket elpattintaná

        • bedeabl

          Mi ez az Ighalos januáros sztori? ez nekem tök új

          • lajos elmebeteg, de szerencsére a watford is

      • Roland

        Ha tudna hozni egy tapasztalt 30 év körüli CB-t, akkor nyugodtan elmehet mr pirítós, inkább csak az aggaszt, ha elmegy Blind is, kivel számol még bal védőnek? Shaw, #CBJ43, vagy még Darmian és akkor jön Fabinho jobbra Valencia és Varela mellé?

        • Fish08

          Csak akkor, ha PL-ben bizonyított a védő 🙂
          Younggal is számolhat balhátvédben

        • Endy919

          Cahill – Ivanovic páros nem kell ?

          • Fish08

            Majd pont a 10. helyezettől fogunk vásárolni. 😀

          • Endy919

            Volt már rá példa 😀

          • Roland

            Cahill jöhet, Ivanovic csak akkor, ha Ana

          • cspsaat

            Arra még van is esély, mert Bastian barátnője

          • EZS

            Fellainiért cserébe.

    • Roland

      remélem Józsi észreveszi, hogy Fella is nálunk van és ő is bekerül a névsorba 😀

      • Fish08

        Botrány lenne, ha bárki hamarabb menne, mint Fella

    • bedeabl

      Blindért kár.
      *grabs popcorn*

      • mucus

        nem kell ehhez popcorn, tényleg kár. Közhely O’sheas szöveget el lehet sütni huszadszorra is, de egy tökös squad player. Amit lehozott CB poszton azt más CB létére nyújtja (v ezt a szintet se (Lovren)), söprögetőként is megállta a helyét, bal bekként is hozott csoda meccseket. Valamelyik key player kiesésekor rohadt hasznos lenne, mind a 3 említett poszton. Rúgótechnikájával meg jelenlegi keretben top3 minimum, amilyen gólokat vert, de inkább amilyen labdákat képes volt Scholesy messziségből pontosan indítani… Kérdés h Blind vállalná e ezt a beugró szerepet.

        • bedeabl

          Egyetértek

    • Golf

      Schweini-Blind párosból azért egy maradjon.

      • infinite_red

        egyértelmű hogy blind

      • ha tényleg igaz, hogy pogba _és_ matuidi is célpont, nem fog

        • infinite_red

          több francia lenne a kezdőben mint angol, kissé gáz lenne

          • ez fogja megmenteni a nagy túlélő youngot meg jonest is

        • Golf

          Nem adok neki túl nagy esélyt, hogy mindkettő ideér. Ha ide, akkor mehet mindkettő persze.

      • Pásztor László

        Varela is? Akkor Valencia marad, vagy Fosu lesz a jobbek

        • ja, emberem + tuanzebe a nagycsapatnál lesz egész szezonban

          • Pásztor László

            Jó lenne.

      • Schweinsteigerlin

        Kicsit arra emlékeztetnek ezek a cikkek mikor általában az adott évjáratú Football Manager elé leülök és elkezdem pucolni a csapatot, ott szoktak ezek a szalagcímek lejönni általában.

    • stanleykubrick

      Nyilván, még még Schneiderlint és Darmiant is.

  • ezraharrari
  • fella

    olvasom, hogy de gea itt akar maradni és kapitány szeretne lenni… utóbbit nem lehetne már a cs-től bevezetni? rooney úgyis padozni fog a szezon nagyrészében, carrick helye pedig szintén nem garantált a kezdőben

    • stanleykubrick

      Smalling lenne nálam a befutó. Ő még egy ételmérgezéssel komponált, szörfbalesetet is túlél. :DD

      • fella

        nálam de gea kisugárzása kapitányosabb… chrisnél mindig benne van egy kis visszaesés vagy rövidzárlat a levegőben. mentalitásra, meg a pályán való viselkedése alapján nálam david, blind, esetleg smalling lehetne kapitány, az öreg schweini-carrick páros mellett (tudom, hogy ebből csak de gea és smalling valóságos opció).

        • stanleykubrick

          Ez elég furcsa következtetés, miután de Gea zsinórban kapja a rövidre a gólokat. Blind? Ne már…
          Amúgy szerintem Smallingé lesz a karszalag, ha nincs Rooney meg Carrick.

          • csinibob

            Pedig Smalling erre biztosan nincs kész, ha egyáltalán valaha.

          • Fish08

            Már miért ne lenne kész? Elég sokat fejlődött, és a védelmet is jól tudja irányítani, látszik, hogy nem egy megszeppent óvodás.

        • Porter Ramsey

          szerencsére ez alapján dől el, hogy a játékosok kit tekintenek csapatkapitánynak és tisztelnek a legjobban.
          egyébként meg kapusként dávidunk kisugárzása össze sem hasonlítható Schmeichelével vagy VdS-éval

    • Schweinsteigerlin

      Ne legyen már divat hogy aki nem akart itt játszani az CSK legyen rá következő évre. :))

  • Manchester United head of youth player recruitment Derek Langley leaves as backroom staff overhaul takes pace

    http://www.dailymail.co.uk/sport/football/article-3682566/Manchester-United-head-youth-player-recruitment-Derek-Langley-leaves-backroom-staff-overhaul-takes-pace.html

      • Roleee

        csak nehogy fél évbe teljen pótolni, mint McClairt

        • Newton_heath

          Már pótoltuk télen, amikor átjött az Ajaxos csávó, fél évig együtt dolgoztak, gondolom ez alatt vette át a holland.

          • Roleee

            akkor miért Butt lett kinevezve végül?

          • Newton_heath

            Butt az akadémia vezetője lett…Itt meg a scout-ok vezetőjéről van szó.

          • Roleee

            a scoutok vezetője a Jim Lawlor mint Chief Scout

  • HarciasToni
    • MrFer

      Csak találnék végre egy Cantona-s mezt végre valahol… Még mindig ő a király 😀

      • Fish08

        Meg a Gabi 😀

        • MrFer

          Jó persze 😀

          • Csordás Adrián

            Joó is Gabi, de ő nem Király 🙂

    • wolandrule

      Imádom ezt a fickót!

    • stanleykubrick

      Elképesztő. Attól válik olyan hitelessé az egész, hogy mindenki ismeri a pali stílusát, habitusát. Amilyen játékosként is volt és amiket sikerült megélni. Ugyanakkor biztosan szar érzés lehet, hogy nem ért el a franciákkal semmit, sőt, összesen egy EB-n játszott és nem nyert például BL-t sem.

  • HarciasToni

    tuttosport szerint a juve depájt akarja. én egy év után nem adnám el, de ha zsozének annyira kell pogba, akkor adjuk oda nekik matat és depájt és még 50 milliót és jöjjön zsozé szerelme. ja és depájt egy 50 millás kivásárlási szerződéssel adjuk

  • crpa7

    Valaki nyugtasson meg, hogy nem jön Pogba!

  • csakaMU
  • csinibob

    Azt lehet már tudni, hogy a senior squadból játszik-e valaki a Wigan ellen?

    • bearking

      Ötletem sincs, de akik egész nyáron nem csináltak semmit, vagy kétes a sorsuk simán lehetőséget kaphatnának.

    • HarciasToni

      szerintem akik nem voltak válogatottal sehol, azok biztos játszanak

    • csakaMU

      jones, carrick szerintem tuti

  • Schweinsteigerlin

    It’s nice to hear people talk about a potential move to Manchester United, but it would have been better if it was actually a fact,’ Lozano told Mexican website record.com.

    “I don’t know anything about United’s interest. If the club tell me anything, then we will see, but I don’t know anything about it at this stage.

    “I am at Pachuca now and we will see what happens in the future.”

    • Pásztor László

      Nem is kell jobbszélső.

      • HarciasToni

        a két szélen és csatár mögött ugyan olyan jól tud játszani elvileg

        • Pásztor László

          Ezekre a posztokra mintha telitve lennenk.

          • HarciasToni

            ez igaz, de ha tényleg nagy tehetség ez a lozano, akkor nem baj, ha megvesszük. 10-15 milliónál biztos nem lenne több

          • Pásztor László

            Es játszik az ifiben? Hasonlo tehetsegek jönnek évről évre a semmiből. Majd ha Ibra és Rooney max két éven belül visszavonul, akkor kell vásárolni azokra a posztokra. Addig szegény Januzaj modra koptathatja az ifi padját

          • Roland

            Szegény Januzaj? Egész évben arról cikkeztek, hogy a hozzáállása ilyen-olyan szar volt, Dortmundban is meg itt is.

          • Pásztor László

            Csak példának emlitettem, mint tehetséget. Persze ő más miatt bukott el eddig, de ennek a gyereknek se jutna több lehetőség

      • infinite_red

        Nem-nem, mert ő balszélső.

        • Pásztor László

          Tök mindegy, mert a 4 támadó poszton nincs üresedés még a padon sem.

  • bearking

    Elég nagy off.
    De itt van Quaresma haja holnapra. :)))))

    • Hamptitus

      Ott sem a szomszéd a hülye.

  • Hamptitus

    Nem tudom vót-é már, de ha nem, akkor szavazzunk Gerára 🙂

    http://www.skysports.com/football/news/11095/10494768/vote-goal-of-euro-2016

    • bearking

      Megint volt valami trollfoci akció, hogy ennyire vezet? 😀

      • Hamptitus

        szerintem elég sok helyen megosztották a szavazást és onnan is mentek emberek, gondolom nem kellett kétszer kérni 😀

  • CaptainWazza

    féloff: Nagy Ádi a spagettihez igazol úgy néz ki. jó lesz az az olasz középmezőny?

    • ezraharrari

      Durminak bejött

    • Roleee

      jobb mint egy portugál bajnokság, így játszhat a 2 római, 2 milánói és a juve, fiorentina ellen

      • CaptainWazza

        igen, valószínű hogy itt játszani fog amennyit csak lehet, de nem fért volna el erősebb csapatban?

        • Roleee

          így legalább ki tud emelkedni, ha tényleg olyan jó 🙂

    • Pásztor László

      Csak gratulálni tudok annak a seggfej menedzserének, aki azt mondta neki, hogy ott tud fejlődni. Az egész olasz foci egy mocsár, nincs ott semmi, erre odamegy egy Bolognahoz. Így kell szetbaszni a fejlodést.

    • csinibob

      5 meccs után ledobják a harmadosztályba, hogy valami félszar olasz játsszon helyette. Nagyszerű döntés, csak gratulálni tudok mind emberileg, mind szakmailag.

      • Newton_heath

        Én sem mentem volna oda a helyébe, de ez egy kicsit erős. Ő azért másik polcon van, mint azok (Filkor, Rudolf, Tőzsér, Vécsei stb), akik beégtek ott…Donadoni az edző, tőle azért tud tanulni egy középpályás…A Benficánál nagyon sok pengés jól passzoló játékos van, szerintem ott félő hogy kevesebbet játszott volna, Franciao szerintem meg nem való neki..

        • Pásztor László

          Egy lengyel csapatban vagy nemet masodosztályban sokkal jobb lenne neki. Az, hogy Donadoni az edző lószart nem jelent, mert a magyaroknál már csak az olaszok cserélgetik gyakrabban ugyanazon edzőket.

          • Newton_heath

            Lengyel csapat nem előrelépés, meg nem biztos, hogy ott kipengetik az árát…A bundesliga 2 az nem való neki, ész nélküli futás..A Serie A iramához, sebességéhez viszont nem lesz nehéz alkalmazkodnia

          • Pásztor László

            Jah, tekintve hogy bundabajnokság nulla irammal és sebesseggel.

    • bearking

      Én a Benficának, vagy valami komolyabb holland csapatnak tudtam volna igazán örülni, ha ott lenyom 2 jó évet mehet valami nagy, középnagy csapatba, ez meg nagy rizikó szerintem, de játsszon folyamatosan, aztán meglátjuk. Meg amúgy eddig akik olaszba mentek magyarok nem arattak nagy sikert. De hajrá neki!

      • Chestcontrol

        innen meg mehet a juveba v a milanba azert z sem rossz

    • Newton_heath

      Szerintem ennél nagyobb baki, hogy állítólag Kádár is odakészül…Na az tényleg faszság.

      • Pásztor László

        Ne már. Akkor inkább maradjon a seggén, a Poznan sokkal jobb, mint a bologna.

        • Newton_heath

          Igazából ha játszanak, akkor jó a Bologna is…Juve, Inter, Fio, Roma stb ellen játszhatnak, azért egy magyar játékos bőven tud fejlődni…

          • Pásztor László

            Kemeny 8 meccs a 38bol? Ez nem segíti a fejlődést, főleg hogy milyen a maradék 30 meccs.

          • Newton_heath

            Jó, mondjuk azért ne gondold azt hogy egy kieső olasz csapat ne simázná le a fradikát.

    • Mainpieeater

      Bologna a kieses ellen harcol. Alsohaz. Szerintem ez egy hiba. Szar csapatboo nehez kiemelkedni. Eldzsudzsizzaa palyafutasat a menedzsmentje penz utan kajtatva

      • Roleee

        ha a pénz hajtaná, akkor nem egy kieső csapathoz megy, hanem egy BL/EL csapathoz, nem hiszem h az olaszok rá tudtak ígérni mondjuk egy benfica ajánlatra

        • Mainpieeater

          Mintha nem tudnánk, hogy az olaszok folyamatosan kenik a menedzsereket/menedzserirodákat, hogy hozzájuk vigyék a játékosokat. Valaki valahol kurva jól jár ezzel a transzferrel, de az biztos nem NagyÁdi lesz, akinek a karrierje múlhat ezen a váltáson. Kár az ő tehetségét egy boxzsák szintű kiesés elől menekülő szar alsóházi olasz csapatra elpazarolni. Ha már mindenképpen ezen a szinten akar maradni, akkor a német alsóház (Hamburg, Stuttgart, Hertha) vonal sokkal inkább kapóra jött volna. Az nem egy kurva undorító posvány és szakmailag is előreléphetne.

          • Porter Ramsey

            azt hogy érted, hogy kenik a menedzsereket, menedzserirodákat?

          • Newton_heath

            1. Egy játékos oda tud menni, ahová hívják.
            2. Nem látom be, hogy ha alapember lesz, akkor miért nem jó ez a váltás Ádámnak.
            3. Az olasz kis-és középcsapatokban jól teljesítők könnyen tudnak lépni bajnokságon belül feljebb, de akár más bajnokságba…

      • Chestcontrol

        sztem rendszeres jateklehetoseg egy jobb bajnoksagban volt a prioritasa, jol dontott

    • bedeabl

      rip karrier
      de remélem nem lesz igazam

      • Chestcontrol

        Itt legalabb rendszeresen jatszik majd, abban egyetertek h padozni foloslegesen megy el egy nagyobb csapathoz, itt meg lathatom eloben is 😀

    • Chestcontrol

      ZSIIIIR EN BOLOGNABAN ELEK 🙂

  • mddnszksz

    Manchester United will make a bid for Paul Pogba after Euro 2016 final.
    Manchester United bid could be worth €100-120m. Paul Pogba will be offered a 5 year deal worth €14m net per season.
    nagy valószínűséggel ha lesz ebből valami, akkor az az eb után a szabadsága megkezdéséig lesz, utána már kétlem hogy bárhova is menne

  • MuriÁgnes

    Ha egy Obertan 3 millioert erkezett 4 evre, akkor hany Pogba erkezik 120 millioert 5 evre?

    • Roland

      egy

      • Fish08

        2, számítsd bele az egóját is 😉

    • mddnszksz

      a két ismeretlenes egyenleteket sosem szerettem 🙁

    • Mainpieeater

      0, vagyis 1. aki pogba. csak matuidinek hívják. és 25 millióért jön.

  • Mainpieeater
    • Fish08

      Ajjaj, Woody irigykedni fog:D

    • MuriÁgnes

      Valamibol ki kell fizetni azokat a franya spanyol adokat.

  • Pásztor László

    Astoria: Arab csavó MU-Adidas mezben. Esdig oké. Felirat a hátulján: TEVEZ!!!!!

    • ezraharrari

      Arab? Akkor az csak a teve többes számban

    • Mainpieeater

      az tuti Fish08 volt. ő eléggé arab

      • Fish08

        meg tevez rajongó

        • Mainpieeater

          astorián van a campusod, amilyen kis stérber vagy biztos bementél készülni előre szeptemberi félévre. Riddle solved.

          • Fish08

            :DDD Én a zsinagógában lennék autentikus 😀

          • Mainpieeater

            hát amilyen ORRdenárén viselkedsz néha… 😀

          • Fish08

            Tudsz te jobbat is 😀

          • MuriÁgnes

            Tud o, csak fel, hogy megorrolsz ra.

          • Fish08

            Na ez már jobb, kár hogy ezt szoktam mondani mindenkinek 😀

          • MuriÁgnes

            Logatom az orromat.:(

          • Fish08

            Na ez új 😀

          • MuriÁgnes

            Faszom, a nem kotom az orrodra, hogy mennyire fennhordod az orrodat, nehogy logassad az orrodat jobb lett volna.:(

          • MuriÁgnes

            Igazabol mindegy. Nem utom bele az orromat mas dolgaba.

          • Fish08

            ha a közeljövőben repülnél Ferihegyről valamerre, a secusok figyelmébe ajánllak majd 😀

          • MuriÁgnes

            Majd szolok. Szeretem, ha megtapiznak.

          • Fish08

            Ehh, ne is mond.. a személyzetis kapunál kvóta van, hogy ne aludjanak el, így minden negyedik embernél besípol, akkor is, ha nincs semmi fém

          • EZS

            nem kell, igyál inkább egy korrsó borrsodit.

          • Mainpieeater

            orrvul tönkretetted a szórakozásomat is köszi. miattad van szüksége az emberiségnek feminizmusra

          • Fish08

            Na! Azért van egy határ 😀

          • reelbeba

            Mondhatta volna szebben, kis lovag

          • KiB

            orrbitális poén…

          • ezraharrari

            Gefilte fish?

          • EZS

            sőt, orriginál! 😀

    • MuriÁgnes

      ‘rab csavokhoz Juve mez illik.

  • KiB

    visszaolvasgattam a sok ügynökös spekulációt, amit írtatok, és egy filmidézet jut eszembe
    ha valaki nem látta még a Csocsó-sztori c. animációs filmet, azonnal pótolja
    tele van jobbnál jobb karakterekkel, és Gundi közvetít benne
    sztem hatalmas film
    na mind1, a végén mondja a világ legjobbja az ügynökének:
    “- Miért őket ünneplik? Én vagyok a csillag! Én vagyok a bálvány! Én vagyok a legenda!
    – A csillagok kihúnynak, a bálványok ledőlnek, a legendák megvénülnek…
    de a menedzser, az ÖRÖK!”

  • mejgyo
    • Captain Mike

      ez jó dolog, akkor lehet David most még ennél is jobban “világlegjobbja” lesz? Jó lenne végre klub szinten is sikeressé tenni, hogy végre ne a köcsögnójert tartsák a legjobbnak

      • Roleee

        most köcsögjoris lesz a divat, az eb miatt

        • CaptainWazza

          az első pl meccsig csak

    • csakaMU

      fanatics fejléce komoly 😀

      • bearking

        wow. nehezen eresztik. 😀

  • infinite_red

    jáng meg ma lett 31!

    • mejgyo

      Ajándékban gazdag szülinapot Young 🙂 (kép)

    • Angus

      Ashley nagyot nőtt a szememben Laller alatt, remélem nem megy el a Watfordba meg a Boroba bohóckodni, jut még neki itt szerep (vagy nem?), ha nem is akkora.

      • wolandrule

        Én meg remélem hogy elmegy, máshol bohóckodjon, ne itt.

  • mejgyo

    Most, hogy kb biztos Mata távozása, elgondolkodtam rajta, hogy ki a pöcsöm fogja szervezni a játékot, ha Miklós szélen lesz? (ilyen Rooney féle válaszoktól kiméljetek :))

    • rooney

    • infinite_red

      Miki jobbról indulva tudja, vagy Hernyó, esetleg Pogba, ha tényleg megvesszük.

    • HarciasToni

      máruán felláíni

    • Chestcontrol

      en inkabb abban bizom h miki kozepen mellette ket szelen york cole 2.0 🙂 ronney meg sehol a kezdo kozeleben 🙂

    • mejgyo

      hát, nemtudom örüljek-e neki 🙂

    • Angus

      Matától a felét kaptam meg annak amit vártam, mikor leigazolta Moyes. Tudom, a statisztikája jobb mint a Chelsea-ben, de ott valahogy sokkal jobb játékosnak tűnt. Persze nem tekinthető bukásként az itt töltött ideje, mivel az egész csapat bukásként tekinthető.

      • csinibob

        Mármint miben jobb a statisztikája?

    • Roleee

      Nem tudják megfizetni

  • Newton_heath
    • Captain Mike

      Quaresma a személyi edzője?

      • MikeSCHmalling

        az Guardiola, mégse a city edzője lesz, hozzánk jött csicskának

    • mddnszksz

      úgy látom annyira átcsoportosítottuk a tőkénket Pogrbára hogy már normális tárcsákra sem tellik:DD Milyen gettó megoldás ez hogy 4 kettlebell-t kötöznek egy fekpados rúdra? 😀

      • csakaMU

        gondolom még nyaral a jó marcus, nem lehet mindenhol normális szereket találni. örömteli hogy nem ereszt le a szünetben sem. nem egy rooney na 😀

    • Krunyec

      Nekem is ilyen vizisiklo karom volt.

    • mddnszksz

      legalább tudjuk, hogy Dávidka itt képzeli el a jövőjét. ez bíztató

    • csakaMU

      nem louro lesz a kapusedzőnk?

  • United82

    Ha Pogba meglesz és lassan kész tény akkor én modositom elvarasaimat és azonnal bajnoki cimet várok Josétól és nem várok a szuper második évig. Ezekkel az erosítésekkel csak a PL-re koncentrálva csakis a bajnoki cím az elfogadható.

    • Hamptitus

      megagigavote

    • Sousaphone

      Én ezen felül szeretném ha, persze nem nagy áldozat árán, megnyernénk az EL-t. Ha már egyszer idénre csak az jutott, és remélhetőleg egyhamar nem lesz újra, meg ilyenünk még nincs. ?

      • Fish08

        A fiataloktól kérd 😀

        • Endy919

          Ugye tudod , hogy José az edzőtök ?

          • Fish08

            Ugye tudod, hogy az Európa ligáról van szó ? 😀

          • Endy919

            Ugye tudod , hogy amikor átvette másodszor a Chelseat , azt nyilatkozta , hogy számára megalázó lenne az EL ? 😀

          • Fish08

            Ezért fognak a fiatalok játszani, mert annyira nem fogja érdekelni 🙂

          • Endy919

            Sokszor reménykedtünk mi is 😀

  • mddnszksz

    jóreggelt kép
    https://pbs.twimg.com/media/Cm3QsopUkAA3Hp5.jpg
    nyugi csak fotobolt egyelőre 😀

  • csinibob

    Szerintetek, ha a franciák megnyerik az EB-t, akkor Griezmann megkaphatja az Aranylabdát?
    – idén eljutott a BL döntőig egy jóval szerényebb költségvetésű csapattal, mint a Real vagy Barca, fontos gólokat vállalt
    – 3 ponttal maradt le a bajnoki címről
    – a francia válogatott ékköve az EB-n
    – Messi bajnokságot, CR BL-t nyert, de nincs kontinensgyőzelmük.

    Ez csak arra az esetre vonatkozik, ha nyernek. Ha nem, akkor egyértelműen CR viszi.

    • United82

      Cé azt már rég megnyerte a bl győzelem + bl golkiralysag komboval Messi termeszetesen második lesz Griezmann meg ott lesz a dobogón kiveve ha Neymar olimpiat nyer. Természetesen ennek nem így kéne lennie de 2010 óta tudjuk hogy ez így működik……:(

    • Sousaphone

      CR és Messi is eddig mindig úgy nyert, hogy nem volt igazán kiemelkedő válogatott sikere. Szerintem baromira nem számít. Az aranylabda a hyperól még a reklámról szól!

    • Hamptitus

      Idén CR a soros (na erre találjon valaki képet :D)

      • Fish08

        Ha munka után Gimpelek egyet az jó? 😀

        • Hamptitus

          nyugodtan 😀

    • stanleykubrick

      Nagyon örülnék neki, ideje lenne a szavazóknak kihúzni a fejét ebből a két ember seggéből.

    • Angus

      Elképesztő ahogy fejlődik, mikor még a Sociedadban játszott azt hittem, hogy lesz belőle egy ügyesebb szélső, de hogy eddig vigye, azt nem gondoltam volna

    • box-to-box defender

      Jó lenne, mert őt még kedvelem is. A másik 3-ból 2-őt meg kifejezetten rühellek. Aztán még ott van Bale is, egy walesi csapattal eljutni az elődöntőbe 😀

  • mrmojo

    engem egyébként az érdekelne hogy mi jár azoknak a fejében akik zsozé érkezésének örültek , most pogbát viszont élből elutasítják

    • ezraharrari

      Hogy jóból is megárt a sok

    • bearking

      én többek között ezért, de a kolega röviden, tömören összefoglalta.

      • mrmojo

        A kolléga azóta sem tudom mit akart mondani a lentivel . De a lényeg nem jött át ezek szerint: nem azzal van a bajom ha valaki nem szeretné ha pogba itt játszana , meg azzal sincs ha valaki mout és pogbát egyaránt nem szerette volna itt látni , de aki moura igent , pogbára nemet mond annak komoly értékzavar lehet a fejében , ugyanazon “értékrendszer” logikája és érvei alapján mou legalább akkora büdösköcsög mint pogba , egyetlen különb érv az lehet hogy sok pénz .

        • mrmojo

          Arról nem beszélve hogy a kettő összefügg , mégis mou az aki akarja pogbát.

        • bearking

          Máshogy köcsögök. Nekem a Mourinho féle arrogáns kivagyiság nekem mindig is szórakoztató volt, meg nekem kicsit a MU-hoz is hozzá tartozik, az alattomossága fölött meg képes vagyok szemet hunyni, ha hozza amit ígér (megdolgozott ez a 3 év, na). Pogba viszont egy igazi hülyegyerek, aki a világ legjobb csapatában volt 18 évesen, de inkább elment, mi meg most vissza akarjuk venni, annyi pénzért, hogy mindenki rajtunk röhöghessen. Egyszerűen a csávó nem tud annyit, ami miatt ezt megéri megtenni, Zsozé szerintem megérte saját magunk egyszeri arcon köpését.

          • mrmojo

            Arconköpés mindkettő erről van itt szó , és mou idehozatala egy jókora adag – nem mellesleg egyenes következménye volt murinnyónak hogy hoz olyan arcokat is akik eléggé “megosztóak” mondjuk így , és mondom , pogba is az ő akarata miatt jön ide , akkora összegért , olyan “múlttal” amilyennel.

          • bearking

            Lajcsi is akart sok köcsögöt hozni, annyi a különbség, hogy az ő hívására nem jöttek.

          • Mainpieeater

            KI AZ A DI MARIA

          • bearking

            Egy fecske nem csinál köcsögválogatottat.

          • Mainpieeater

            de lajos alatt másról kb szó sem volt. A cesc-thiago-bale-ronaldo vonal moyes alatt élt. Lajos alatt talán Neymar volt csak erősen pletykálva a köcsögök közül, senki más

          • bearking

            Nekem Neymar elég is volt. Meg azér egy jó Thomas Müller, voltak ott pletykák azért.

          • Mainpieeater

            jajj tényleg. Müllert hogy lehet elfelejteni. Mondjuk abban meg majdnem biztos vagyok, hogy azt csak Höwedesék hazudták össze

          • bearking

            Ne hidd, hogy nem Woody nem mozgatott meg minden követ, hogy lerakhassa a 100at.

          • mrmojo

            Woody arra licitál akit a mindenkori menedzser kér , remélem nem egy ilyen olcsó csúsztatással próbálod mou kezeit mosni.

          • bearking

            Ja, nem, itt csak belekevertem azt, hogy Woody legboldogabb napja lesz amikor végre világrekord összegért igazol. Tudom, hogy Müller Lajcsi, Pogba Zsozé, Fabregas meg Moyes lett megkörnyékezve. Az a baj, hogy Mou kb leszarja Pogba múltját, anynit néz, hogy jó játékos és meg kéne szerezni, de én nem tudom csak így nézni.

          • RedMark

            De baszki, errol szol a menedzseri munka, hogy olyan jatekost hozok, aki kell es a ra kiszabott feladatot megoldja. Az, hogy milyen pogba multja a klubbal, de leginkabb Fergievel az egyaltalan nem mourinho fejfasa kellene hogy legyen. Mourinho nyerni akar, ha ehhez neki pogba kell, akkor o kell neki, mert lehet pogbat utalni, de egy komplett kozeppalyas, akivel profitalna a csapat. Es az emberek nagy resze azert haragszik ra mert jo jatekos lett es nem nalunk. Ha nem lenne az, senki sem utalna.
            Tul van szerintem lihegve ez az egesz, az atigazolasi osszeggel egyutt.

          • Mainpieeater

            Én azt nem hiszem, hogy Lajos annyira akarta volna Müllert, főleg annyiért. Ha odaadták volna 50-60 körül biztos kellett volna, de többért ő sem vállalta volna be. Legalábbis igazolásokkal annyira nem nyúlt mellé (Dimát leszámítva), hogy egy ekkora füstöt ilyen drágán megpróbáljon megszerezni. Lajos egy szerencsétlen arrogáns fafejű barom, de nem teljesen hülye.

          • mrmojo

            Meg moyes is , de itt az a dolog izgat engem hogy milyen mértékű kognitív-disszonancia redukció működhet néhányaknál mourinho-pogba relációban megítélésük szintjén.

          • bearking

            Szerintem a legnagyobb baja itt mindenkinek az, hogy egyszer már elment, Mourinho meg csak máshol volt és akár szimpatizálnak is vele, de Pogbával kapcsolatban nem hiszem, hogy sok ilyen ember lenne. Azt, hogy melyik a nagyobb köcsög, azt meg mindenki döntse el maga.

          • HarciasToni

            szerintem pogba sem akkora köcsög, mint sokan mondják. persze nem csodálom én sem a személyiségét, de sokkal normálisabb, mint pl. neymar, suarez, pepe, ramos, sakho, skrtel és még sorolhatnám reggelig

          • mrmojo

            pepéből amúgy egész normális arc lett mióta nem mou keze alatt játszik

          • HarciasToni

            ancelotti megnevelte, de még így is nagyon ellenszenves nekem

          • RedMark

            Aha, vegulis iden is focipalyara valo produkciokat mutatott nem szinhazit.

          • mrmojo

            az aljas , köpködős , rugdosós módit már nem csinálja , fetrengeni pedig nem fetreng többet mint egy átlag laliga védő

          • RedMark

            annyi szemetet sikerult mar profukalnia, amit nem tud mar lemosni magarol, a kocsogpepe ott van meg mindig benne, es azert elo is jon, es mellesleg de…rohadt aljas

          • mrmojo

            csak annyit mondtam hogy a 2013 előtti pepéhez képest mintha kicserélték volna , és ez tagadhatatlan , és nem , messze nem mutatott azóta akkora aljasságokat mint akkoriban kb minden elclássicon

          • bearking

            Azért nem tetted magasra a lécet ezekkel a nevekkel. 😀
            De tény, ha nem saját nevelés lenne le is szarnám, hogy mennyiért akarjuk hozni.

          • bfgbobo

            A helyzet az Pogbaval hogy o 18 evesen jatszani akart+ egy valag penzt amit mashol megigertek neki, itt pedig varnia kellett volna( nem sokat, de kellett volna)
            A Juventus azert elegge vonzo csapat egy ilyen sracnak…
            Viszont nem tett semmi olyat ami miatt kozellensegkent kene ra tekinteni, nem lobalt “Fergie RIP-es tablat”, nem kopkodott a csapatra
            A piaci arak olyanok amilyenek, total felesleges felsorolni ujra hogy miert jutott idaig a futball
            A Juve nyilvsn az utolso petakot is ki fogja belole sajtolni, nekunk meg ha kell es ki tudjuk fizetni akkor jojjon
            120 millio euro, ez van…

        • Mainpieeater

          meg hogy Pogba néger

          • bearking

            Végre valaki kimondta. :DDDD

          • mrmojo

            azért remélem ez most csak ilyen vicc kategória

          • bearking

            Nagyon randa dolgokat nézel ki belőlem. 😀 Természetesen az.

          • Mainpieeater

            Mindenki tudja, hogy egy rasszista állat vagy, ne próbáld meg mentegetni magad. :DD

          • bearking

            Pedig azt hittem, hogy ez az anonim disqus acc eltakarja igazi valómat, de úgy néz ki, hogy innen is átvilágít a karszalag, meg a földig érő boss bőrkabát. 🙁

        • Porter Ramsey

          gyorsan tegyük hozzá, hogy Fergie alatt is volt Keane, Tevez, CR7 nálunk, moysie idehozta Fellát (why????), lajos meg diMaria-t.
          minden csapatban vannak gyökerek, nem csak nálunk és nem érzem hogy ilyen szoros korreláció lenne a #köcsögedző és a #köcsögjátékos változók között, mint ahogy SAJNOS azt sem, hogy Pogba érkezése az elmúlt 2 év átig. politikájához képest pálfordulás lenne.

          • mrmojo

            én nem is mondtam hogy pogba ezekkel egy lapon van köcsögségben , csak van aki szerint mou=fasza , pogba=köcsög ez a gondolatmenet nem jön össze nekem sehogy

    • csinibob

      Nem akar itt játszani, ez a baj.

      Lehet mondani a dab-dolgot, az árát, a hype-ot, stb. Ezek is érvek, de nem fontosak, ha tényleg benne látja Mou a felemelkedést. Mindannyian ezt akartuk az elmúlt 3 évben. Az viszont fatális hiba lesz, ha a csapat meghatározó tagja, aki a valaha volt legdrágább igazolás, el akar menni 2-3 év után.

      • Golf

        Ezt hogy nem akar itt játszani, ezt a következtetést abból vonjuk le, hogy a reállal is összeboronálták? Szerintem baromira nem látunk a színfalak mögé. Nyilván én sem szeretnék egy újabb Dimáriát, de előre úgy sem tudjuk mi jár Pogba fejében.
        Nem ehhez vagyunk szokva ami mostanában történik velünk, Giggseken, Scholesokon, Fergusonon nőttünk fel, de lassan el kell fogadni, hogy az kb egyszeri megismételhetetlen dolog volt és most lehet nem fog a földből kinőni újra ilyen csapat, hanem vásárolni kell érte és néha futballkurvákat venni. Ez van, szomorú, de ez van. Valahogy össze kell szedni egy ütőképes csapatot, mert le vagyunk maradva, nem kicsit, ehhez meg költeni kell, sokat. Engem nem érdekelnek az összegek, csak az eredmény, ha ezt hozzák, akkor senkit nem fog érdekelni az ár. Lásd Martial, mindenki rajtunk röhögött, aztán az arcukra fagyott a mosoly…

        • csinibob

          Lehozta a Sky és társai, hogy neki a Madrid az álom. Ebből, hogy mi igaz, nem lehet tudni, de mégis ez van a köztudatban. Innetől fogva ebben a kérdésben ez lesz a kiindulópont, és pontosan láttuk, hogy mire vezetett ez kedvenc argentinunk esetében.

          • Golf

            Ha reál az álma (ami simán lehet), akkor miért nem ül a seggén plusz egy évet, amikor a reál mondjuk megveheti (nem tudom most mi az oka h nem kell nekik)? Nem hiszem hogy annyira szörnyű lehet neki Torinóban, hogy plusz egy évet ne bírjon ki.
            Nem tetszett ahogy elment nekem se (szerintem mindenkinek ez fáj vele kapcsolatban), de ha jön és Mou akarja, akkor nálam tiszta lappal indulhat az biztos. Aztán a többit meglátjuk.
            Martialnál sem lehet tudni, hogy 3 év múlva nem fog-e a reálért sírni. Szerintem ezért kell felnőni a szintjükre, hogy minél kevesebb játékos érezze azt hogy ez előrelépés neki.

    • Newton_heath

      Szerintem többségben vannak azok, akik nem örülnek Mou-nak, hanem elfogadják és megértik, hogy a tulajdonos és Ed miért nevezte ki őt…De Pogba ellen annyi érv van..Egyrészt amit United játékosként előadott Raiola-val több mint fél éven keresztül, amiatt eleve fel sem merülhetne a neve…Másrészt az igazi emberek nem úgy néznek ki mint ő…Harmadrészt nem csak abban a vételárban lenne világrekord az ő leigazolása, de abban is hogy az ő esetében lenne legtávolabb a valódi értéktől az ár. Brutális túlfizetés…Negyedrészt, engem nem győzött meg, A gyenge olasz bajnokság messze kiemelkedő csapatában nagyon erős játékostársak mellett nem olyan nehéz kiemelkedni, és nagyon sok olyan meccsét láttam, amin utazó volt és nem tudott semmilyen hatással lenni a meccsre…

    • stanleykubrick

      Az árcédula miatt van elutasítva, nem a játéka vagy a tudása miatt.

  • Angus
    • Porter Ramsey

      én estére még a black swant tervezem, azt is rég láttam.

    • Hamptitus

      ♥ ♥ ♥

    • Mainpieeater

      ha már régen látás, mit csinálsz holnap 5kor? 😀

      • Angus

        Iszok egy kertipartin. 🙂

        • Mainpieeater

          valamikor igazán kijöhetnél már velem egy Gyirmótmeccsre 🙁

    • Csordás Adrián

      borzasztóan örülök hogy végre nem nekem kell felhoznom a nevét, nekem kurvára hiányzik (azon kívül amit elért) 😀

  • Angus

    Hát ez kurva vicces. :DD
    Most Pogbát tényleg leigazoljuk 15 kamion pénzért? 😀 120 millió? Azt a nem normálisak… 😀

    • devil’s pray

      Amilyen hülyék vagyunk, megtesszük. Ha egy egyszezonos player-ért kiment 42, akkor ezen már meg sem kell lepődnünk.

      • Angus

        ő ki volt?

        • mrmojo

          gondolom mkhitaryan akar lenni…

          • devil’s pray

            Az. Kicsit utánaolvastam, az előző két szezonban nem volt sok momentuma. Van benne rizikó.

          • Mainpieeater

            Klopp rendszerében valamiért nem működött igazán soha. Meg olyan hírek is voltak, hogy valamiért ott nem érezte a 100% bizalmat Klopp felől, pedig neki az nagyon fontos. Volt pár eszméletlen meccse/villanása, de nagyon sokat szenvedett a kötött pozícióval a vonal mellett a gegenpressingben. Nagyon fasza játékos Mkhi, de ha egy ferrarival akarsz szántani akkor megbaszhatod magad. Mou szerintem tökéletesen tudja ki a srác és mire kell neki, szerintem baromi nagy erősítés lesz. 🙂

          • devil’s pray

            Ámen.

      • Mainpieeater

        Azért az inkább 3 szezon mint egy. Dortmundban volt egy 25 kanadai pontos első szezonja, egy 12-es második, amikor az egész dortmund szenvedett klopp őszi összezuhanása miatt, meg egy 55-ös idei. Előtte a sahtarban: 12/13-ban: 29 gól + 13 gp. Összesen 298 meccsen van 104 gólja és 83 gólpassza. Ráadásul nem ebből 15 gól és 13 gólpassz európában, úgy, hogy a dortmunddal kb csak az EL-ben volt egy értékelhető szezonja.

    • mddnszksz

      nézd úgy, hogy 2 és fél Raheem Sterling, hátha az segít 😀

  • MuriÁgnes

    Mivel ma meg nem volt Pogbarol szo, ugyhogy elmondanam, hogy nem szeretnem, hogyha jonne.

    • lasi

      Én viszont szeretném, hogyha nem jönne.

    • devil’s pray

      Én sem.

    • reelbeba

      én asszem leszarom már, arra vagyok kíváncsi, hogy amikor elindul a szezon akkor tudok-e majd drukkolni ennek a csapatnak. remélem

      • Porter Ramsey

        imprinting a Unitednek való szurkolás, csak mindenkiben kicsit meghalt valami Fergie visszavonulásával. nemcsak az eredmények miatt más azóta a meccsnézés.

        • reelbeba

          Hát bajban lennék ha most a united princípiumait kellene megneveznem, vagy mondjuk említenem kéne egy példaértékü játékost a csapatból

          • Porter Ramsey

            végül is Pogba nálunk volt akadémista és még aranylabdás is lehet belőle 😀
            ‘azabaj’, hogy csinálhat a klub bármit, én úgyse tudok másnak szurkolni.
            a jövőben meg azért bízzunk jobban, mégis van egy Shawnk, egy Martialunk vagy egy Rashfordunk, akik minden rubrikát kipipálnak, hogy mindenki számára kedvenc és példaértékű játékosok legyenek később.

          • MuriÁgnes

            Smalling!

      • RedMark

        Believe:)

    • Fish08

      PogbÁgnes?

  • Krunyec

    https://docs.google.com/forms/d/1Yii6dVvgAUGMNOV4c1HuIUj3_GE00F7Oq2T_DiOLkCE/viewform?c=0&w=1

    Srácok! Aki Tipperezett és bejött neki, pls töltse ki ezt a surveyt és hátha lesz PL tippelde is!

  • HarciasToni

    Komolyan eltörölték sakho eltiltását? Vicc ez az uefa…

    • HarciasToni

      Riot meg azért eltiltották 8 hónapra, mert egy nappal később ment doppingtesztre :DD erre tényleg nem lehet semmit sem mondani…

    • mucus

      ennek csak örülni lehet, így van esély rá h ismét a védelem közepén balfaszkodjon

    • wolandrule

      Francia napok vannak az UEFA-nál most. Amúgy Griezmann és Lloris lett a meccs legjobbja tegnap az InStat indexe alapján, még szerencse, hogy honosítottak két fehér játékost. 🙂

    • Angus

      a liverpoolnak teljesen tökmindegy hogy játszik-e az az ügyetlen gyökér, vagy sem

  • György Márk

    Nem vagyok az elszabadult gazdaságpopitika híve és nem tartom ezt hosszú távon járható útnak, de azért ha pogba jön az jópár évre megoldhatja a középpályásgondokat.

    • Roland

      olyan háromra kb

      • devil’s pray

        Aztán elkezd rinyálni a rinyál margitért. Menjen csak oda hameszozni kicsit.

  • Golf

    Már csak 44 percet kell kibírni.
    “Roleee • 17 minutes ago”

    • Hamptitus

      Jó ez a nyár 😀 mindig sikerül kitalálni valamit, ami megosztja a szurkolókat 😀

    • Roleee

      tudtam h 12 órát kellett volna írnom 😀

      • Hamptitus

        2 hónapot

  • Roleee

    Nem ejthetnénk ezt a Pogba témát egy X időre, ami több mint 1 óra?

    • Gyere_haza_Laja

      ok

  • Gyere_haza_Laja

    Most végigolvastam a kommenteket és még senki nem írta Pogbára, hogy #emberem. Szóval: Pogba #emberem.

    • infinite_red

      Elbasztad, köcsögpogba EZS embere

      • Gyere_haza_Laja

        akkor marad Lajos 🙁

        • EZS

          átadom szívesen, nekem nem fontos 😀

          • Fish08

            Átadni nem lehet, de elcserélheted Lajosra 😀

  • mddnszksz

    Update on Pogba. Been told that at the moment, RM are not willing to pay the same fee as #mufc. Unbeatable economic muscles this summer #mufc
    To say it like this – United are going all in for Pogba now. Pogba could still say no. And Real Madrid could still launch a bid.

    • stanleykubrick

      A Madridnak több esze van, mint nekünk. Ez szomorú.

      • egy modric-kroos duóval a zsebben nem nehéz 😀

        • stanleykubrick

          Ezt aláírom, de a logikátlanságot éppen te fejtegetted náluk. Szóval szomorú, azt mondom.

          • én azér még titkon bízom perezben

          • stanleykubrick

            Én is. Nem kellene Pogba ennyi pénzért. Tök fölösleges médiafigyelem, 3-4 év múlva Madrid-Barca cécó, mert nyilván nem húzna le itt tíz évet, ne vicceljünk már.

          • na igen, ez a másik. megtömjük raiola zsebét, de az senkinek nem jut eszébe, hogy pár év múlva ugyanígy megy majd a kasszához egy másik csapatnál?

          • stanleykubrick

            Itt van José, Ibra és Rooney, rohadt sokat fognak firkálni rólunk, ha idejön Pogba, akkor inkább bele se gondolok ebbe az egészbe. Eddig tök jól erősítettünk, teljesen hiányposztokra, korrekt áron, korrekt nevekkel, nem kellene ez az ügylet.

          • fella

            jó, de mi kellene helyette? másrészt egy josé-teamet annyira a sajtótól nem kell félteni, mert amíg nem történik az, ami casillas-szal vagy a cselzinél, a végsőkig védi a jáétkosait

          • stanleykubrick

            Kellene egy csapat, ami legalább 6-7 évig most együtt van és hozza amit kell. Ebből egyedül Ibra lóg ki, de nála nem is ez a cél. A többiek viszont simán hosszabb távú dolgok mentén nyomhatják itt a pályafutásukat. Oké Carrick és Schweinsteiger kiesik, de őket is a cél lenne olyan 22-25 éves játékosokkal pótolni, akik szintén hosszabb ideig lesznek itt. Pogba itt 3-4 év, nem több, szerintem.

          • fella

            öööö de 3-4 évre viszont megvan a világklasszis középső középpályásunk. a mai fociban nem lehet már 6-7 évre tervezni sajnos, ha 4 jó évet hoz pogba, mondjuk 2 bajnoki címmel és esetleg egy bl-lel, akkor már sokszorosan megérte, és időt is nyertünk pótolni. jelenleg nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ne menjünk el érte a végsőkig, ebben tök igaza van murinnyóéknak

          • fella

            “Nem kellene Pogba ennyi pénzért.” nincs alternatíva, viszont van pénzünk, szóval miért ne?

          • mi az, hogy nincs alternatíva? a pogba pénzt odaadnád a juvénak és hamarabb jutnak bl döntőbe, mint mi

          • fella

            mutass egy hasonló ún. “commanding midfieldert”, amilyen pogba a piacon. a josé-jigsawba ez a játékos hiányzik, teljesen mindegy, hogy mennyibe kerül, ha egyszer majdnem biztosan bejön, mert se a várost, se a ligát, se a szintet, se a csapatot nem kell megszoknia. gyakorlatilag kockázatmentes igazolás, szemben pl. anno bale-lel, akiről még mindig nem egyértelmű, hogy bevált-e madridban. ha andré gomes 50-re van beárazva, meg sterlingek, stoneszok mennek ennyiért, akkor igenis megér pogba ennyi pénzt

          • fella

            martial is agyeldobós pénzért jött, még csak nem is hiányposztra, aztán senkiben nem merül fel, hogy drága volt. pogba 4 évvel idősebb, bl-döntős, eb-döntős tapsztalattal jönne. bailly 30 millióért nagyobb kockázat, mint pogba százért.

          • ha abból indulsz ki, hogy josénak csakis pogba kell, akkor nyilván nem lehet jobbat mondani. de amúgy ennyi pénzért már kroost is meg tudnánk mozdítani, pjanicsról nem is beszélve. és mindkettő kurvasokat dobott volna rajtunk

          • fella

            pjanics fizikailag kevés egy murinnyó-csapatba, ahol egy középpályás vagy kurva jó (özil, fabre, sneijder) vagy kurva erős, vagy mindkettő. kroos valóban elképesztően jó, viszont megint nem vagyunk ki vele a vízből, mert nem olyan box-to-box játékos, aki egyedül felborítja a pályát. murinnyó ilyet akar, és ebben tényleg pogba a legjobb. ha most az lenne, hogy 442-ben gondolkozunk, nem 4231-433-ban, akkor kroos lenne az én választásom is. de amíg rooneyt végleg le nem írja josé, addig tényleg egy pogbára van szükségünk (más: de gea után szerintem a madrid nem akarna rólunk hallani sem, ha kopogtatnánk kroosért)

          • Golf

            Én amúgy egyáltalán nem értem, hogy Pjanicot miért nem próbáltuk meg elhozni, lényegében apróért vitte a Juve. Ezért csak azt tudom elképzelni hogy egy sokkal nagyobb dobásra készülünk.

          • fella

            a másik, hogy most abszolút all-star liga az angol, itt vannak a legjobb edzők és ronaldon és messin kívül a legjobb játékosok is, jelenleg aki feljebb akar lépni olaszországból, annak anglia az elsőszámú opció szerintem

          • HarciasToni

            kellene valami 8 éves szerződés neki 200 milliós kivásárlási árral, mint a spanyoloknál

          • csinibob

            Ha nem is 8, de 5+1 alá nem szabadna menni, 250 millió buyout, aztán Pogbamaci is jobban átgondolja a terveit.

          • Pásztor László

            Naivitás, hogy Pogbának van ebbe beleszólása. Ugyanaz a helyzet, mint DiMarianal. A Kuve eladná, viszont csak mi vagyunk hajlandoak annyit fizetni érte. a Real idén nem fogja leigazolni, majd 3 ev mulva tőlünk fele ennyiért

          • csinibob

            Mondhatná, hogy maradni akar.

          • fella

            jópárszor elmondta, hogy unfinished business-je van manchesterben. ha bl-t nyer nekünk, akkor oda megy, ahova akar, ronaldora se haragudott az ég világon senki, akinek volt egy kis esze 2009-ben, amiért elment

          • HarciasToni

            ezt tényleg lenyilatkozta párszor, de olyat is mondott elvileg, hogy a realba akar menni. én remélem, hogy nem csak azért fog hozzánk jönni, mert raiola ezt akarja, hanem ő is örömmel tér vissza manchesterbe. ha ez így lesz, akkor nem bánom, jöjjön

          • lasi

            Bízhatsz is. Majd megszerzi a margitnak 60 millióért, ami már egész elfogadhatónak tűnik.

      • lasi

        A többesszám csak woody-ra vonatkozik. Igazi birka az az ember.

      • HarciasToni

        amúgy a madrid gondolom a pénzügyi fair play miatt nem akar ennyit fizetni, de mi miért tehetjük meg? mert olyan sokat kapunk a szponzoroktól, hogy nem kell ettől tartanunk?

        • Krunyec

          És minket az eltapsolt 200 csillió font után nem fognak megbaszni? Just askin..

      • Roland

        én pár napja olvastam olyat, hogy Zidane az, aki szeretné Pogbát, viszont Perez nem akarja

        • HarciasToni

          olyan nincs, hogy perez nem akarja a legfelkapottabb játékost

          • Roland

            megváltozott!

          • Csumpitáz Béla

            Perez nem szereti a fekete játékosokat. Makelelét is eladta annakidején, pedig nagyon jó volt.

    • infinite_red

      Most komolyan, ez a futballkurva Pogba kell nekünk és van olyan, aki örülne neki?

      • fella

        (még mindig nem sikerült érvelni)

        • Hamptitus

          ez nem érvek kérdése, neked szimpi Pogba, másoknak meg nem. Főleg ennyiért. Ha hozzuk, ha nem nem rajtunk múlik (ha bemegy gól), de azért kár elvárni, hogy mindenki tapsikoljon Pogbának. Attól, hogy feneketlen a pénztárca nem kell elbaszni a pénzt, csak az FFP miatt sem.

          A szomorú inkább az, hogy a Juve ebből a pénzből 2-3 olyan játékost fog venni, akikkel bejut a BL top4-be, mi meg ha elbukjuk a bajnoki címet már az óriási csalódás lesz.

        • Golf

          Dehogynem, ott van hogy futballkurva, nem elég? 😀

        • infinite_red

          nem is akartam

      • Pásztor László

        Nem nekünk kell. Mourinhonak. Akinek van egy rendszere. És most nem pöcsölhet a klubnál azon senki, hogy mennyire jogos a menedzser kérése. Josénak kell Pogba. Akkor meg kell venni. Ilyen kurva egyszerű.

        Kicsit olyan ez az egész téma már, mint az új SW megitélése. Remélem ez is lecseng akkor, ha kiderül, hogy sikeres lesz.

  • Rioinho

    OFF: kinek mekkora volt a legnagyobb nyereménye sportfogadásban? Én kb párévente egyszer fogadok, most portugál-wales félidőben megraktam egy portugál 0:1 hendit, 8500 nyeremény, meg volt egy ilyenem tegnap este. Kicsit aktívan szurkoltam a harmadik francia gólért, jól indult volna nekem a fesztiválszezon (kéjp)

    • csinibob

      37 ezer egy Veszprém kézilabda X + MU győzelem kötéssel.

      • FabianjöjjönKroosCancellara

        remélem nem a BL döntő volt az:(

    • wolandrule

      Én összesen kétszer tipszmikszűtem, az egyik a pár évvel ezelőtti Community Shield a Chelsea ellen. Akkor valamiért 2,65 volt az odds a Unitedre, pedig 5-6 gólt rúgtunk mindenkinek, a cselzi meg fűtől- fától kikapott, asszem a Frankfurttól is. Rátoltam egy tízest, ingyen pénz. Akkor rúgta fejbe magát Chicha.

    • stanleykubrick

      Egy cimborám mondta, hogy választani kell egy csapatot és mindig döntetlenre fogadni és bármi is történik, mindig duplázni kell a tétet. Én szerintem angol és német csapatokkal kezdek ezzel a dologgal. 😀

      • remélem van egy pár millád a műveletre 😀

        • stanleykubrick

          Egy ideig tök reális a dolog. Főleg, ha nyersz belőle és mivel háromszorosnál is magasabbnyi összeget nyerhetsz, ezzel nem rossz ötlet a dolog.

          • martingale a módszer neve, de ha nyerni is akarsz, nem árt hozzá bika tőke. elég belegondolni, ha csak egy ezressel játszol (aminek sok értelme nincs, kevés a nyeremény) 5 vesztes meccs után már 32 ezret kell a következőre rakni, ha mindig duplázol

          • stanleykubrick

            Egy darabig el lehet vele szórakozni, ha bejön egy szintig, abbahagyod. 😀

      • ketomika22

        én folytattam ezt a döntetlenes taktikát, csak nem egy csapattal és nem duplatét emeléssel. ne csináld, a tétemeléses taktikák kurvára rizikósak. én is majdnem kurva sokat buktam vele 😉

        az egy csapat kiválasztós pedig baromi lassú. de ha azt szeretnéd folytatni akkor a francia másodosztályt ajánlom

    • mejgyo

      425 euro 🙂 Futsal meccsekre raktam kb. 3 éve.

    • HarciasToni

      csapattársam 10000-et rakott fel a magyarokra hendivel Ausztria ellen 😀 meccs előtt még röhögtem rajta, hogy mekkora hülye, de mégis nyert kb. 130ezret. én meg mindig óvatosan fogadok, megnézem a csapatok eredményeit előtte és mindig vesztek :DD

    • EZS

      Volt itt egy fickó, azt hiszem Manchesterben él, és elég kiállhatatlanul viselkedett néha. Amikor kikaptunk az Észak-Írektől itthon a selejtező első fordulójában, még előtte felrakta a tippsorát, amiben ez is benne volt, meg, hogy az albánok nyernek Portugáliában, és még néhány eredmény. Mindent eltalált, és szemérmetlenül nagy pénzt nyert, átszámolva milliós nagyságrend volt.

      • stanleykubrick

        “Ez is”?

        • EZS

          a vereségünkre tett, és még pár meccsre

          • stanleykubrick

            Szóljál neki, hogy lenne rá igény. 😀

      • EZS
      • Rioinho

        Az de nice.

    • Csordás Adrián

      az elmúlt egy hónapban rendszeresen fogadtam és hála az EB – F1 kombinációnak gyakran nyertem. most leszek bajba mert elfogynak az eb meccsek és rá leszek szorulva az ilyen BL-EL selejtezőkre amiken nagyon könnyű bukni.

  • fella

    Keys, Di Marzio, Balague… emberek, ebből világrekord és Pogba lesz. Mourinho nem szarozik, és végre Woody sem.

    • Golf

      Meglásd, hétfőn már a fehér reál mezben pózol, így szokott ez lenni. Mi csak ugródeszka vagyunk egy giga fizetéshez.

      • fella

        a-a, ezúttal nem

      • mrmojo

        hallottuk már párszor , biztos igazad lesz

        • Golf

          Csak nem, én örülnék neki, sokakkal ellentétben. 🙂

  • MrFer
    • MrFer

      Ím, fiatalok.

  • fella
  • csinibob

    A mai Pep presszert nézte valaki?

    • fella

      csak olvastam, és nem voltam elájulva. elfogultságtól függetlenük azt gondolom, josé sokkal jobban képben van azzal, hogy mi vár rá

    • csakaMU

      be van kicsit tojva azért pep, úgy inkább a közegtől, nem hiába lesz ott kidd és arteta is a teamben, kell valaki aki ismeri a ligát meg a körülményeket. nem várok tőlük bajnoki címet, de komolyan számolni kell majd velük asszem

  • HarciasToni

    Manchester Utd have been given permission by PSG to discuss personal terms with Blaise Matuidi. [L’Equipe]
    ez remélem nem igaz, ha pogba is jön. nem kell két új középpályás. ez azt jelentené, hogy a kezdő kp Matuidi-Pogba és ha eladjuk Fellát és Bastiant, akkor is csak az 5. lesz Fosu. több lehetőség kell neki ennél

    • MrFer

      Vagy nem jön Pogba

    • fella

      vagy fosu kh/jobbvédő inkább josé szerint. mátyuidi (vagy más) amúgy nem kell, amíg nem látjuk, hogy mire képes schneiderlin egy futballcsapatban és egy klasszis pogba mellett. én azt hiszem meglesz pogba

      • The LVGs

        En nagyon kedvelem Scneiderlint es lehet hogy hosszutavon jobb is lenne mint Matuidi, de oszinten szolva nem bannam ha a Pogba-Matuidi parost kene nezegetnem most ugy 2 even at. Fosu penge lesz jobbhatul, Schneiderlin csere, Fella es Basti off.

        • Pásztor László

          Morgan nem lesz csere, inkább eligazol télen.

  • fella

    mondjuk a pogba-saga szempontjából már csak azért is jó, hogy josé az edzőnk, mert ő tényleg nem fogja szeptember 1-ig kajtatni. ha nem jön össze 1-2 héten belül, megvesz valaki mást, és inkább felkészül a szezonra normálisan.

    • Porter Ramsey

      valljuk be, nehéz nem nagy reményekkel nekivágni a szezonnak

      • csinibob

        Ilyen igazlások meg José mellett harcban kell lennünk a bajnoki címért, semmi fiszemfaszomvangaaltop4filozofi.

        • HarciasToni

          kb. 160 millió font elköltése után nem csak harcban kell lenni, meg is kell nyerni már idén.
          kíváncsi leszek, hogy mennyi jön majd be eladásokból. remélem woody költekezés mellett megtanul eladni is.
          mata 30, fella 15-20, bastian 5, de ha például fella kínába menne, akkor 30-35-öt is kaphatnánk érte

          • EZS

            Fella Kínába? Ott egy cirkusz fogja szerintem megvenni! 😀

          • Porter Ramsey

            nekem tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy jó messzire.

          • csinibob

            Matáért 30 milió fontot senki nem fog fizetni. Nem lenne jó, ha csalódnátok. 3 éve nem tudott 13 kanadai pontnál többet.

        • stanleykubrick

          Ha jön Pogba, akkor mást el se fogadok.

  • GENERATI

    http://www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/serie-a-pogba-csaladjanak-elarulta-nem-a-juveban-folytatja-2512131?utm_source=nsofb&utm_medium=page&utm_campaign=nsofb
    most az egyszer az életben, legyél már próféta te sz*r oldal 😀 80m eur vállalható, Bale szintű húzóember simán van ő most, meg mégse ilyen “lélektani” 100… amúgy én benne lennék egy 60+ Mata és Fellaini deal-ben is 😀

    • Pásztor László

      Fellainit ingyen is adnám xd

    • stanleykubrick

      50 millió euró + Mata. Fellainit meg adjuk el a WBA-nak 25 millióért.

      • Pásztor László

        25 millio forintért?

        • stanleykubrick

          A PL-ben még most értem is adnának 2 millió eurót.

          • mrmojo

            de fellainiról beszélünk

      • HarciasToni

        ja és odaadjuk még a juvénak valenciát és már ők fizetnek nekünk

        • Pásztor László

          Hát meg szép, ha odaadjuk az egész Valenciat, akkor Pogba ingyen lesz.

      • bearking

        Túl szép lenne. Inkább Pogba 100, Mata 25, Fella meg marad. Deal? 😉

        • stanleykubrick

          Nem. 😀

      • GENERATI

        Evra szólhatna pár jó szót az érdekünkben 😀

        • HarciasToni

          valószínűleg pogba beszél evrával, martiallal és schneiderlinnel is, szóval ha idejön, akkor ők biztos segítenek az igazolásban. lehet, hogy zsozé már beszélt martiallal, hogy istenítse pogba előtt a csapatot :DD

          • GENERATI

            ismeri már a csapatot, csak szólni kell neki, hogy gyere pajtikhoz játszani 😀

    • HarciasToni

      80 millió euróért jöjjön azonnal. ennyit azért simán megér egy 23 éves pogba szerintem.

    • Golf

      Nekem az a bajom, hogy ha Pogba a reálban kötne ki, akkor a jó isten se ment meg bennünket attól, hogy Kroos a Citybe menjen. Akkor inkább a 100 milliót adjuk érte meg mi.

      • Salvatore

        Guardiola elől menekült el a Bayernből, miért menne a Citybe? Ha egyáltalán menne. Modric pl. idősebb.

        • Golf

          Nem tudom, de olvasni ilyen pletykákat.

  • Schweinsteigerlin
    • stanleykubrick

      Egy bátrabb játék esetén, jobb társakkal, bízom benne, hogy fut még nálunk 1-2 jó évet a német, kevés sérüléssel.

  • HarciasToni
    • Golf

      Ilyenkor szokott az lenni, hogy bejelentik a Reálnál vagy a Bayernnél nagy csinnadrattával. 🙂

      • Roleee

        bárcsak

        • Golf

          🙂

      • HarciasToni

        nekem már mindegy, hogy hova megy, csak derüljön ki minél hamarabb.

        • Hamptitus

          meg kell várni, hogy EB-t nyerjen, mert az is emel az árán

        • Newton_heath

          Nekem is mindegy hogy hová megy, csak a picsába…

  • Csordás Adrián
    • Fish08

      Találhatna természetesebb testhelyzetet is a tv nézéshez.

      • danNN

        Ezt hogy érted? Biciklizik, jó az. 🙂

        • Fish08

          Biciklizni a szabadban kell 😀

    • box-to-box defender

      Épp Rooney-t nézi 😀

  • Hamptitus

    Clattenburg vezeti a döntőt… Kassai a tartalék 🙁 fordítva kellett volna

    • stanleykubrick

      Szerintem hatalmas dolog, hogy Kassai így visszalavírozta magát a világ élvonalába. Majd 2018-ban ő vezeti a döntőt.

      • Pásztor László

        Nekünk nem vezethet meccset, szal ez felejtős sajnos 🙁 Majd a BL döntőt.

        • danNN

          Miért? Fradinak se fújhat haló.

          • Pásztor László

            Baszki. Szegény Kassait nem engedjük a csúcsra 🙁

  • United82

    Két érdekes dolgot olvastam tegnap, lehet “vót má”, akkor bocs.
    Az egyik az h Mikit nem akarta a BVB elengedni de Raiola ekkor úgy bepipult hogy pár széket a földhöz vágott mérgében a tárgyaláson és a BVB végül belement az eladásba. A másik pedig az h Raiola 25m euros jutalékot kapna a 100m euros deal esetén…
    Na most ezt a kettőt összerakva pár szék bánni fogja torinóban ha a juve nem megy bele az üzletbe első szóra 😀 😀

    • Golf

      Raiolának jó nyara lesz anyagilag az biztos, a legjobb ügyfelei csapatot váltanak, így belegondolni se merek, hogy mekkorát szakíthat.

    • ezraharrari

      remélem a Vidiből nem veszünk senkit, képzeld el mi lenne SZÉKESfehérváron

      • Pásztor László

        Hmmm. Mikor is lesz vége a szabidnak? 🙂 Fasznak kell reggel kilenckor kisütni az agyamat???!!?!!?!? XD

        • ezraharrari

          ezt már az irodai gépemről írtam

          • Pásztor László

            Megnyugodtam 🙂

          • EZS

            széked van még? 🙂

      • KiB

        ami marad, utána mondhatnák a helyi lakosok, hogy nem valaki SZÉKES egy ház

      • GENERATI

        Háromszék megyében is elég nagy csetepaté alakulhatna ki 😀

      • EZS

        ezek szerint Chairnobilban is Raiola elégedetlenkedett annak idején?

  • Csordás Adrián

    Így hogy kiestek a németek mikorra várható Jörg Mutterficker visszatérése Carringtonba?

    • stanleykubrick

      Számít? Amúgy szerintem kurva jó, hogy nem lett sérültünk, senki nem lett túljátszatva, a csapat jelentős része még az EB-n se volt ott, kurva jó előjel ez.

  • Angus

    hohó, hajaj, már jönnek is az emberek 😀 kezdődjön má a PL! 😀

  • ezraharrari

    Legrosszabb esetben tele leszünk Eb-győztesekkel #csakpozitivan

    • HarciasToni

      martialt csak a döntőre pihenteti dd

  • stanleykubrick

    Tényleg szar, hogy többre hivatott válogatottak a balfasz szövetségi kapitányaik miatt nem tudtak továbbmenni, így se Portugália, se Franciaország útjába nem jöttek tisztességes riválisok és akkor megizzadhattak volna.

    • Porter Ramsey

      az olaszok húzták a legrövidebbet, ők azok, akik tényleg megérdemelték, hogy tovább jussanak. olasz-francia-német trió volt nálam a három legerősebb csapat a tornán.

      • box-to-box defender

        megnéztem volna egy ilyen 3-as döntőt…

    • box-to-box defender

      ez a szar lebonyolításnak köszönhető, inkább 8 db 3-as csoport kellett volna, mint ez a faszom legjobb 3. helyezett fos

      • stanleykubrick

        Illetve annyi, hogy az kb. alapból reális volt, hogy ha az olasz, német, francia nyeri a csoportot, akkor azonos ágon vannak. Ez pedig be is jött. És mivel tényleg ők játszották a legjobb focit, így egymást ütögették ki. Én már amikor buktak a spanyolok, akkor sokkolva voltam, látszott, hogy ebből ez lesz. Abban bíztam, hogy nem a portugálok mennek el a döntőig, de hát lúzer belgák és horvátok megoldották ezt a kérdést.

        • Porter Ramsey

          mekkora csalódás a horvát, osztrák és az angol szereplés bazeg.
          de ne legyünk elkókadva baszki, ez egy szép EB volt 🙂

    • mrmojo

      mondjuk egyik portugál meccsen sem éreztem azt hogy ennyire az ellenfelük érdemelné a továbbjutást mint ma a németek , jogi lemosta a kókler didit , a helyzeteket meg be kell lőni ahogy lajos mondaná , neuer is évente egyszer ejti ki….hát faszom

      • KiB

        hajukra kenhetik, hogy jobban játszottak az első félidőben

      • Newton_heath

        Egyetértek, nem szeretem azt a hozzáállást, amikor az eredményből levezetik utólag, hogy mi történt a pályán. A futballban a szerencse is faktor, tegnap az döntött.

  • Krunyec

    Kabbe Woody hogy anno nem bírtad leigazolni Griezmannt.. 🙁

  • csinibob

    Csak remélni tudom, hogy egy ennyire undorító meccs után kikapnak egy öngóllal a végig bekkelő portugálok ellen.

  • stanleykubrick

    Nem lesz jó döntő basszus és Portugália nem esélytelen. Ejj, gecire fáj ez.

    • Porter Ramsey

      franciák behúzzák remélhetőleg, Portugália meg büszke lehet arra, hogy egy győzelemmel döntőzhetett.

    • box-to-box defender

      Szerintem lehet jó döntő, egy támadó Franciaország és az ultradefenzív Portugália. Kb. egy softos Barca-Interre számítok.

      • stanleykubrick

        Az a baj a portugálok már alapból tök egybitesek és ezek a franciák is inkább kontrázásában meg egyéni akciókban erősek. Ki fog derülni.

        • KiB

          megállnak egymással szemben, és várják majd a másikat:) jó lesz

      • Chestcontrol

        Elefantcsontpart v Zoldfoki szigetek 🙂

        • box-to-box defender

          Ez jó 😀

    • Chestcontrol

      en negyon remelem h ezek a portugalok nem nyernek semmit ezen az ebn

      • stanleykubrick

        Nem vagy vele egyedül.

  • Mainpieeater

    Faszmákciaország

  • Hamptitus

    Szegény Benzema de sajnálom

  • EZS

    azért jó nézni a németek szenvedését, csak kár, hogy a francia a nyertes fél.

    • lasi

      Mintha csak egy szarzenál-pudli meccset néznék.

    • ezraharrari

      mondta Churchill egy újabb szivar után nyúlva

  • stanleykubrick

    Griezmann amúgy szerintem jövőre megy a Bayernbe vagy a ManCityhez.

    • Mainpieeater

      vaaagy a Unitedhez Ibra helyére 150 millióért.

      (Valaki screenshotolja le és dörgölje az arcomba jövő nyáron a képet)

      • MrFer

        1st part done

      • HarciasToni

        adom, inkább mint pogba 100ért

    • lasi

      Szerintem most még menthető.

  • Porter Ramsey

    valaki megkérdezhetné desampot, hogy sissoko mi a kurvaszart keres a pályán.

    • Mainpieeater

      sok pénzt

    • box-to-box defender

      ha verik a németeket 2-0-ra akkor nem tökmindegy?

      • Porter Ramsey

        de, beszéljünk inkább az időjárásról, mert ez már lefutott meccs.

        • Mainpieeater

          itt sötét van

  • Fructie

    Nem tudom felfogni, h ezt a szar gignacot ennyit jatszatja, Martial meg alig kapott lehetoseget. Vicc

  • box-to-box defender

    Kimiből nagy versenyző lesz 🙂

  • mucus

    Svejni hozza a MUs formáját: szar

    Zsiru sorban veri meg, adjuk már el already

  • Hamptitus

    nem gondoltam volna, hogy portugál drukker leszek a döntőre :'(

    • stanleykubrick

      Soha.

      • Hamptitus

        nálam magasan a franciák nyerték a köcsög versenyt, legalább CR-nek lesz egy válogatott sikere

        • wolandrule

          Lloris az egyetlen szimpatikus arc, a többit megkínálnám egy szívlapáttal. Griezmann rángatózása gól után nagyon gáz.

          • Hamptitus

            atleticoban olyan szimpi srác volt, de most nagyon megutáltam 😀 Ha a franciák nyernek, akkor legalább még 20-30 millióval drágább lesz Pogba :DD

          • HarciasToni

            Evra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

          • wolandrule

            Ja, valóban. Az már kettő…

        • safbérenc

          Fhuu de egyetertunk. Bar en a franciakat soha nem is birtam

      • Mainpieeater

        Koscielny európabajnok? Zouma? Gignac? Giroud?
        vagy Quaresma, Carvalho, Sanches, Alves, Pepe?

        egyik rosszabb mint a másik

    • wolandrule

      Az tuti. Kellett ez a faszfej Rizzoli, tök más meccs lett volna. Nem sok közük volt a meccshez, pedig a két kezdő középső védő is kiesett a németektől.

  • wolandrule

    Kezdődjön már a PL, a faszt sem érdekli ez a szar EB.

  • Hamptitus

    jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj

    • EZS

      Pogba csinálta meg 🙂

  • Mainpieeater

    koll mí méjbi

  • lasi

    Na dösamp is tudja, hogy kell cserélni. Ez most mégis honnan jött neki?

  • Mainpieeater

    Szegény Matinho nem tudja még, hogy megy a Zevertonba 🙁

    “I’ve missed you! First training session today. ⚽️??? Manchester United”

    https://www.facebook.com/JuanMataOficial/photos/a.217533981596459.67592.123613977655127/1352407958109050/?type=3&theater

    • stanleykubrick

      Én még nagyon bízom benne, hogy valamiként marad és játszhatna tízesként.

      • lasi

        Neki lenne ott a legnagyobb haszna, a jelenlegi keretből.

        • stanleykubrick

          Martial, Mata, Miki – Ibra igen jól nézne ki.

          • lasi

            Ja. Mögöttük meg Morgan és Modric.

          • EZS
          • Mainpieeater

            Memphis Mata Miki – Marital

          • stanleykubrick

            Szerintem tökre bepróbálható lenne az is. Kellene egy középpályás…Ezt addig fogjuk mondani, amíg nem lesz. 😀

          • Mainpieeater

            védelem – két középpályás – Memphis Ibra Marital Miki.

            Forradalmasítjuk a 4-2-4-et.

          • stanleykubrick

            4312-t forradalmasítanék.
            Megnézném a Herrera, Schneiderlin, Schweinsteiger – Mkhitaryan – Ibra, Rooney kezdőt. Wayne még befejezésben mindig képes lehetne dolgokra. Én leginkább ott tudnám még neki elképzelni a helyét. A középpályán lassú, körülményes és statikus, eggyel fentebb már jobb, de nem elég robbanékony, befejezőként viszont még mindig lehetne benne valami.

          • HarciasToni

            schweinsteigernél szerintem az u18-ban is találunk jobbat sajnos 🙁

          • stanleykubrick

            Nyilván arra a pozícióra kellene egy CM.

          • Chestcontrol

            mogejuk meg pogba Schneiderlin/Fosu

      • bearking

        Maradhatna, amikor majd 2 hónap után kiderül, hogy Rooney hasznalhatatlan 10esbe (meg máshol is), beugorhatna helyette. De szezonnyitányra szerintem már evertonban lesz.

        • stanleykubrick

          Sajnos van rá esély. 🙁

          • bearking

            Sokan leírták már, de tényleg az a baj, hogy mata eszméletlen jófej, aranyos, meg minden,de ha elmegy, egy könnycsepp sem fog hullani miatta és a csapatnak sem fog hiányozni amit tud.

          • stanleykubrick

            Azért hidd el, akkor fog hiányozni, amikor a tízesben jelenleg a Herrera, Rooney opciók vannak igazából. Ha meg Miki játszana tízest, akkor meg jobbszélen lenne Valencia az opció kb.

          • Chestcontrol

            azert oda rashfordot is beteheti es vigan eljatszik ott

          • stanleykubrick

            Szerintem nála is a tükörszélső pozíció feküdne sokkal jobban és nem lehet tőle elvárni 40-45 meccset, ne is akarjuk.

          • HarciasToni

            rashfordból ne akarjunk szélsőt nevelni

          • bearking

            Amennyit eddig 10esben játszott, az alapján nem fog. Mondjuk emiatt szomorú, ha úgy megy el, hogy a legjobb posztján gyakorlatilag nem játszott huzamosabb ideig.

      • Chestcontrol

        akkor viszont rooney nem fer be

        • Mainpieeater

          Egyik sem pótolhatatlan a csapat szempontjából. Mindkettő távozása fájni fog, de 1 max 2 év és egyik sem lesz itt 🙁

    • box-to-box defender

      Lehet, hogy szándékosan adta el a legszimpibb Chelsea játékost nekünk, mert tudta hogy idejön rövid időn belül 😀 (Jó, nyilván nem. De poén lenne 🙂

  • stanleykubrick

    Giroud helyett be lehetne hozni valami futóbolondot, aki a kontrákhoz többet tud hozzátenni. Tök fölösleges elől bójálkodnia.

    • HarciasToni

      Tessek, itt van zsinyak :DD

      • stanleykubrick

        Nem pont rá gondoltam, de az még 1-0-nál volt, most meg már mindegy.

  • Hamptitus

    Én meghúznék egy Csányi – Gómez cserét

    • box-to-box defender

      gomez és khedira sérült elvileg, schürrle vagy götze jöhetne

      • Hamptitus

        :/

      • Mainpieeater

        vagy Sane vagy Draxler

        • box-to-box defender

          Draxler fent van

          • Mainpieeater

            csak nem játszik. habár most volt 2 megmozdulása

  • lasi

    Megint lejt a pálya a csigazabálóknak.

    • stanleykubrick

      Ez sajnos adható volt. A németek elbaszták. Azért benne volt a pakliban, hogy itt lőjenek gólt, mégsem tudtak.

      • lasi

        Adható, de fogadjuk, hogy a németeknek nem fújták volna be fordított esetben. Na, nem mintha sajnálnám a fricceket. Igazából nekem ez az EB már tök érdektelen lett.

        • stanleykubrick

          Portugáliát meg kell, hogy verje valaki. 🙁

          • lasi

            Olyat nem lehet, hogy mindkét csapatot kizárják a döntőben, és odaadják Wales-nek a trófeát?! :DD

          • stanleykubrick

            Hát Wales nem érdemelte meg, hogy idáig jutott. Az tény, hogy mondjuk a francia, német, olasz hármason kívül, ezen az EB-n senki nem akart még focizni sem.

          • lasi

            Wales csak egy példa. Szívem szerint a digóknak adnám.

          • stanleykubrick

            Ők is csak a saját játékukat nyomták, annyira jók nem voltak, de érthető volt a koncepció. Ez a két most játszó csapat mutatott egyedül valamit.

          • lasi

            Európán belül (a magyaron kívül) két csapattal szimpatizálok. Az egyik az angol (1996-os EB óta) a másik az olasz. Ezek közül egyedül az olaszok tudnak némi eredményt felmutatni ebben az évezredben. Valamiért szimpatikus maga a csapat, és szerintem a belgák és a spanyolok ellen kifejezetten jól játszottak.

          • stanleykubrick

            Na jah, csak pont a belga meg a spanyol volt az a két válogatott, ahol a szövetségi kapitányok saját balfaszkodásuknak hála jutottak oda, hogy simán lett volna esélyük vinni valamire, ehhez képest meg béna kacsák voltak az egész EB-n. Kurva dühítő ez, mert pont az angol, spanyol, belga válogatott bukott orron a saját szövetségi kapitányaink szarságán.
            Ajánlom magamat: http://stanleykubricksays.reblog.hu/edzo-nelkul-nem-megy-az-eb-n-sem

          • lasi

            Ebben van valami. Bár ezek közül egyedül az angolokat sajnálom Kijárt volna már nekik egy kis dicsőség. Csak, hát Woy…..

          • stanleykubrick

            Kurva dühítő, mert ideális esetben a spanyolok, angolok is lazán ott kellett volna, hogy legyenek a 8 között, de ugyanez igaz a horvátokra is.

          • lasi

            Ideális esetben 96-ban az angoloknak kellett volna megnyerni az eb-t. Kurva jó kis csapatuk volt.

          • stanleykubrick

            Ne is mondd. 🙁

          • Chestcontrol

            idealis esetben 54ben meg puskaseknak kellett volna a vbt nyernijuk….. 🙂

          • Chestcontrol

            kiveve mi… mi azret mentunk elore 🙂 nekem a jagellok voltak meg szimpik

          • lasi

            Nekünk kellett volna.

          • Chestcontrol

            mi alltunk a legkozelebbhozza 😀

      • wolandrule

        Ne bassz, ezt megyében sem fújják be… Bezzeg, amikor Pogba hátulról felszedte Kroos ütőjét Rizzoli orra előtt, az tovább. Besétálnak a döntőbe, Románia, Albánia, Svájc, Izland, most meg egy ajándék gól. Szerintem kurva gáz, hogy így tolják őket.

        • Hamptitus

          megyekettőben ilyen után nemhogy nincs ajándék sör a végén, de megkergetnek csettegővel 🙁

        • stanleykubrick

          Azt tudtuk, hogy ha nyerik a csoportot, akkor az elődöntőig nem fognak csoportelsővel játszani.

          • Chestcontrol

            en pl ezert (is) nem vagyok hive ennek azelore tudom kivel jatszok/jatszhatok ha igy meg ugy…. es akkor megy a taktikazas es mint lattuk a foci rovasara lasd portugalok…..

        • EZS

          ’98-as VB újratöltve.

          • lasi

            Ne tépd fel a régi sebeket. Eszembe jut, és elönt az ideg.

          • wolandrule

            Ha legközelebb megkapnak egy világeseményt, akkor kár lejátszani. Hadd pihenjenek a játékosok.

          • Chestcontrol

            kiveve ha ott leszunk mi magyarok is 🙂

          • Chestcontrol

            legszebb futball elmenyem egeszen az idei magyar izlandig 🙂

  • stanleykubrick

    Legalább a gólkirály tippem bejön.

    • Hamptitus

      de utálom most ezt a grízmannt 😀

    • Krunyec

      Nekem is érik a +100 pont.. 🙂

  • Hamptitus

    jézus

  • Hamptitus

    zsiru :””””D

  • Mainpieeater

    Pogba eddig összehozott 2 büntetőt amit kötsögrizzoli nem adott meg. Hálistennek ez a meccs lenyomja az árát. :DDD

  • Golf

    Na Pogba lerántotta a csapattársát Svájnit 🙂

  • Hamptitus

    Ez a Rizzoli még szerencse, hogy nem a döntőn fúj…

    • Roleee

      arra az utolérhetetlen Clattenburgot tartogatják

      • mddnszksz

        Kassai lesz

        • stanleykubrick

          BL döntőhöz hasonló lesz a dolog, kérdés hasonló felállással vagy fordítva.

      • Hamptitus

        sosem fogom megérteni mit látnak benne

  • Mainpieeater

    Egyik ifistánk éppen befut amerikában a city fiókcsapatában. #lel
    >kép

  • mddnszksz

    sisokko helyett milyen indíttatásból nem játszik inkább Marcika?

    • Golf

      Marci a múltkor elég jól kijátszotta magát a csapatból, nem volt valami fényes.

      • stanleykubrick

        Deschamps azért ma sikeresen tökön szúrja magát, hogy nem játszatja Kante-t, plusz Sissoko is igen fölösleges ebbe a csapatba. Martialt nyomatnia kellett volna ezen az EB-n, elbaszta.

        • martial baszta el, nem volt értelmes momentuma

          • stanleykubrick

            Sissokonak se sok akadt, mégis nyomatja. Amúgy meg azért csak tudja vagy tudhatná mire képes Martial. Azért ez meglep, hogy ennyire nem kapott esélyt ezen az EB-n.

  • wolandrule

    Könnyű döntés jutott nekem ma estére, nemigen van olyan opció, hogy a franciáknak szurkoljak.

  • mddnszksz

    Svájni ha ma játszik, akkor rekordnak számító 38. alkalommal lép pályára világversenyen

    • ezraharrari

      kezdő, csán imrével pariban

      • Mainpieeater

        nem is értem, hogy miért nem Weigl. Mit látnak ebben a Can gyerekben? Amikor láttam játszani mindig bitangpusztulatosan fostos volt.

        • ezraharrari

          pool-faktor: minden válogatottban reprezentálni kell a középszar liverpooli játékosokat

        • csinibob

          Kroos meg Schweini mellé kell valaki, aki bepiszkítja az ellenfelek mezét.

          • Mainpieeater

            Kell egy török, hátha el tudja lopni a kapufát/hálót amíg nem figyelnek a franciák

        • stanleykubrick

          Hihetetlen, hogy a németek előtt is milyen jövő van. Komolyan mondom a német meg az olasz válogatott, mint két kibaszott rossz szellem. Mindig ott vannak.

          • Mainpieeater

            a középpályájuk lesz brutális. Draxler, Sane, Goretzka, Weigl, Kimmich, Dahoud…

          • stanleykubrick

            Angliának meg egy valamire való középpályása sem akad.

  • Newton_heath

    Szerintem idén Pogba lesz az a játékos, aki miatt Ed bohócot csinál magából és a klubból…

    • csinibob

      Ha ez az ára, hogy ne hozzánk jöjjön csilliárd pénzért, akkor legyen így.

  • csinibob

    Kicsit gondban vagyok, hogy melyik emberemnek szurkoljak ma este 🙁 🙁

  • Chestcontrol

    szamozasokrol van mar vmi hir??? bèli 24es lesz? mintha twitteren @baily24 kent lenne fent miki11 ? 7latan?

    • fella

      szerintem nagy változások lesznek, 20 alatt alig vannak számok. általában szeptember 1 után kell leadni a véglegest

      • Chestcontrol

        kivancsian varom. de nem hiszem h addig varnanak vele, augusztusban indul a bajnoksag…. meg hat addig akkor mezeket sem tudnak elaadni ….plane ha “nagy valtozasok” lesznek, amik esetleg a regieket is erintik

  • fella
  • Golf

    OFFICIAL: Middlesbrough sign goalkeeper Valdes

    ez vótmá?

  • box-to-box defender

    Nekem van egy olyan sejtésem, hogy Pogba-ügyben csak azért kerültünk be a képbe, hogy minél többet húzzanak le a Madridról…

    • Golf

      Esélyes az is, velünk elég jó szerződéseket lehet kicsikarni.

    • mrmojo

      mi úgy kerültünk be a képbe hogy le akarjuk igazolni , és úgy néz ki hogy többet adnánk mint a madrid

      • box-to-box defender

        ettől még lehet egy beetetés az egész

    • fella

      ennél kicsit valószínűbb, hogy tényleg akarjuk, miután tövig raktuk pénzzel raiolát ibra és miki kapcsán, josé elejtette, hogy negyedik embert akar, és évek óta szemez pogbával, crerand elköpte hogy a 4. játékos olyan lehet, aki járt már itt, és úgy összességében minden jel arra mutat, hogy egy van gaal-tribüt igazolás keretében ki akarja rakni woody a faszát az asztalra és ki akar fizetni valami beteg összeget valakinek valamiért, és talán pogba a legracionálisabb gecidrága igazolás, akinek még értelme is van

      • box-to-box defender

        Na Raiolát pont érdekli, hogy mi történt a múltban. Ő egy hidegvérű gyilkos, rohadtul nem érdekli, hogy mi mennyi pénzt számoltunk le neki korábban.
        Crerand véleménye számomra nem túl mérvadó. Meg hát ki lehet jelenteni bármit, következménye nincs.
        A második fele ok, kell megint egy “marquee signing”.
        Na, mindegy majd kiderül, hogy van-e az a pénz, amiért Pogba visszatér ,,tékozló fiúként”.

        • fella

          azért raiola pogba-transzferhez való hozzáállása szempontjából nem biztos, hogy mindegy, hogy már idehozhatta mikit és ibrát, amiért megkapta a maga zséjét motiváció gyanánt (is)

  • Schweinsteigerlin

    Paris Saint-Germain are showing interest in Manchester United midfielder Bastian Schweinsteiger [dailymail]

    • csinibob

      Nem, nem, soha!!!

  • fella

    kíváncsi vagyok, hogy a City kifizeti-e az 50 milkát Stonesért, vagy tanultak Sterlingből

    • Chestcontrol

      sterling +nasri =stones 🙂

  • Limb for a Limb

    Vótmá

    • Freeezer89

      én nem tudom értelmezni az ilyennek a lényegét…
      #Nani2

    • ezraharrari

      csirkeláb?

    • GENERATI

      akkor innentől official, ez a Vörös Ördög villája, szegény (jól kitömött) Juve 🙁

  • fella

    én nem értem, hogy mi a baj azzal, ha 100 millióért megvesszük Pogbát. egyrészt megtehetjük, másrészt senkit nem érdekel, hogy elment. ha itt marad az is lehet, hogy soha nem lesz ilyen dinamikus és önbizalomtól duzzadó játékos, mert moyes meg van gaal szinte mindenkit visszavetett a fejlődésben, míg ő évről évre egyre jobb lett. nekünk van pénzünk és olyan játékosra van szükségünk, mint ő. mourinho nem fog ezen lelkizni, magasról leszarja, és igaza van.

    • infinite_red

      ha nem érted és neked ez tök természetes, akkor nincs miről beszélni

      • fella

        értem, a világ legnagyobb és leggazdagabb klubja vegye meg inkább matuidit vagy mccarthyt, mert az united-way, meg fergie szelleme, és pogbának a kurva anyját, amiért 19 évesen elment valahova, ahol játszik és még pénzben is jól jön ki. kicsit túl sokat moralizálunk ezeken a dolgokon. egy 23 éves potenciális világklasszis sajnos kibaszott drága dolog, főleg, ha all-round középpályás is, mert abból gyakorlatilag nincs másik a piacon.

        • infinite_red

          rendben főnök

          • mrmojo

            itt a kurva nagy probléma az , hogy jelen állás szerint ha nem pogba jön akkor matuidi

          • Mainpieeater

            Hihetlen nagy problema. Ilyen szar jatekosokkal kell meglennunk mint matuidi 😀

          • mrmojo

            arra ami nekünk kell matuidi igen szar , amit a párizsban csinál arra valóban tökéletes , de ő meg pogba nemhogy külön szint , hanem egész más dimenzió mint futballista

          • fella

            az biztos, hogy mátüidi a 29 évével és az eddigi releváns tapasztalatával, benne rejlő nulla fejlődési lehetőséggel drágább 25 millió fontért, mint pogba 100-ért, főleg hogy itt van svájn

          • fella

            a képeden szereplő fiatalember tizedannyit sem tett eddig le az asztalra, mint pogba, viszont a harmadába került annak, amennyibe pogba kerülne. oké, egy évvel fiatalabb és nem játszott 4 évig ifistaként a unitedben. ami amúgy mák, mert vidic és rio közé pont annyi esélye lett volna bekerülni, mint pogbának carrick és scholes helyére, szóval max ha az egyik meghal. csak hogy kontextusba helyezzem a fölényeskedésed.

          • infinite_red

            engem nem kell győzködnöd. 🙂
            te örülnél pogbának, én nem, ettől még forog a föld.

          • fella

            én érveltem, viszont te nem, pedig úgy válaszoltál a felvetéseimre, mintha eretnekséget írtam volna

          • infinite_red

            én azt mondom, hogy barmok vagyunk, ha kipengetünk pogbáért 100 milliót, tehát én is érveltem, nemcsak vagdalóztam. neked ez abszolút normális, nekem meg nem, ennyi a történet.

          • fella

            de miben más béliért a 30, mint pogbáért a 100?

          • infinite_red

            a szituáció más, de ez már lerágott csont. pro vs kontra, felesleges belemenni.

          • Mainpieeater

            Par eve meg a 30-40 millakon is huledeztunk, mara megszokas teljesen. Par ev es a 80-90 millio is az lesz.

        • Schweinsteigerlin

          Kicsit lenyugodtunk hogy vége a Mourinho vs nem Mourinho balhénak, nesze újabb. Imádom ezt a fórumot 🙂

          • HarciasToni

            szeptemberben már amiatt lesz a balhé, hogy pogba kinek az #embere :DD

          • EZS

            én vállalom eme nehéz terhet, Pogba stip-stop az #emberem. 😀

          • HarciasToni

            editelem a kommentemet és én leszek az első 😀 te úgyis utálod palit 🙁

          • EZS

            én nem utálom Pogbát, én a rendszert utálom, ahol százmillió fontot lehet kérni/fizetni egy játékosért.

          • HarciasToni

            ja értem. hozzá kell ehhez szoknunk, mert ezek az árak nem fognak már csökkenni

          • infinite_red

            Palit mindenki szereti, a hertásat

          • Mainpieeater

            nemááár 🙁 elvitted előlem :DDD Hogy lesz meg így őszre a nagycsaládos kedvezmény Balatongyörökre? 🙁

        • Chestcontrol

          szereny vigasz, es nem ez alapjan döl el a dolog de en egyetertek veled 😀

          • fella

            abban is, hogy fellainit az idei nyár mesterhármasa, az új séró, az eb-n tirpákoskodás és az ibizán szivarozgatás után nem biztos, hogy visszavárom? 😀

          • Chestcontrol

            nekem hianyozni fog 🙂 nyilvan a tirpaskodas nem fer bele, de tavaly lathattuk milyen az ha mindenki gatyaja tele van fosva es egyedul fella “bunyozik” o tenyleg ugy megy fel h leszarom, lesz ami lesz de szetverek mindenkit 😀 meglatjuk mou tart e ra igenyt de ha valasztani kell h o vagy basti hat en fellat latnam szivesebben…

          • fella

            bastiról nem tudjuk, hogy mire képes egy játszó unitedben, mert tavaly nagyon béta verzió volt szegényke

  • box-to-box defender

    Kicsit előre megyek. 2017-ben lejáró szerződések: Fosu-Mensah, Johnstone, Blackett, Valencia, McNair (Carras és Ibra)
    Fosuval miért nem hosszabbítottunk még? (Mondjuk én nem láttam őt olyan nagy extrának, de mégis.)
    Johnstone-nal nyílván nem fogunk hosszabbítani, elmegy valami Champo vagy League 1-es csapatba.
    Blackett és McNair kifújt, kapnak még valaha lehetőséget?
    Valenciának szerintem annyi, pláne, hogy Bailly is eljátszik jobb oldalt, ha gáz van.

    • fella

      Valencia méltatlanul alulértékelt tagja a keretnek. Minden edzője imádja.

      • Golf

        Fellát is, ez a nagyobb baj. 😀

        • fella

          fellaini egyértelműen el fog menni, amivel nincs gond. viszont valencia simán tök jó squad-player amíg bírja

          • Fish08

            +1

          • Golf

            Én örülnék ha maradna, szerintem Mounak semmi oka elküldeni, ha valakit akar hozni jobbra, akkor tuti Darmiantól fog megválni.

          • fella

            darmian olyan kisfiús. mondjuk aszpilikuéta sem egy férfiállat, aztán hozé csípte

      • box-to-box defender

        Nincs bajom Valéval…, de a meccsek száma (44-35-22) nagyon azt mutatja, hogy neki itt 1 évnél több nem jut már és jövőre is csak akkor vetjük be, ha nagy vészhelyzet lesz vagy Bailly nem válik be.

    • Schweinsteigerlin

      http://www.vi.nl/nieuws/man-utd-en-mourinho-willen-langer-door-met-fosumensah.htm

      Volt már róla szó május végén, szerintem nemsokára bejelentik ha megvan az utolsó igazolás is.

  • Schweinsteigerlin

    Amúgy annyira furcsa ez az általános elégedetlenség, hogy horror összegekért veszünk játékosokat.

    De 1-2 hónap és mindig lecseng, emlékszem mi volt mikor Martialt igazoltuk 1 trilliárdért, hopp egy Pool elleni meccs és már rögtön el volt feledve minden 🙂 Ha jön Pogba, bízom benne újra ez lesz! 🙂

    • RedMark

      50misit konnybben lenyel az ember mint szazat. Fizikai es atvitt ertelemben is.

      • Schweinsteigerlin

        Én sosem foglalkoztam nagyon a játékosok árával, de abszolút megértem amit mondasz. De arányosítva, plö egy Bournemouth 15 millióért igazol egy Ibet, Palace eddig költött 25 milliót és még megy rá Benteke 30+ ért..

        Ha megnézem a listát ki mennyiért váltott klubot a top 5-ből jelenleg, azért nem hiszem hogy a szurkolóik nyugtalanul aludnának.

        Bár szerintem Martial gyakorlatilag annyit se tett le az asztalra mint Pogba és 60+ millióba került. Az év végi elszámolásban profitot termelünk, tehát lóvé is jön rendesen. Woodward pedig egyszerűen úgy néz ki addig nem nyugszik míg egy rekordot meg nem dönt (Bale, Neymar, Müller az utóbbi évekből).

        Pogbára visszatérve, lehet őt szapulni, de a döntése tökéletesen őt igazolja. 23 évesen nem sokan tartanak itt ahol most ő. Volt egy nyilatkozata, hogy egy FA kupa meccsen jutott arra a döntésre hogy megy, egy Park – Rafael KKP-vel álltunk fel (http://www.goal.com/en/news/1862/premier-league/2015/12/31/18860912/sir-alexs-biggest-mistake-the-day-pogba-decided-to-leave-man).

        Ha itt marad? Ki tudja mire jut, Ferguson rá 1 évre vissza is vonult, kapott volna a nyakába egy Moyest.

        • Pásztor László

          Az a meccs még mindig a szilveszteri Blackburn elleni fiaskó volt, ahol konkrétan nem volt középpályánk. két hétre rá Fergie visszahívta Scholest.

      • ezraharrari

        Remélem akkor is itt fogtok sírni, ha idén Pogba miatt nyerünk BL-t!!4! #fogalmatlanok

        • EZS

          igen!!4!44!

          • ezraharrari

            😀

    • Mainpieeater

      En sem ertem miert nem tudunk ugy hozzaallni h gazdagok vagyunk arra van penzunk akit akarunk, annyi amennyi senki masnak. Szerintem ez kiraly es a United-way resze volt Fergie alatt is a draga igazolas a sajat ifistak mellett.

      • EZS

        dráguló piac ide vagy oda, bármennyire gazdagok vagyunk, százmillió font bármilyen játékosért hatalmas túlzás. Ez abnormális.

        • Schweinsteigerlin

          Még annak próbálnék utánajárni egyelőre kevés sikerrel, hogy az ár az milyen árfolyamon van, mert ez gyanúsan Brexit szagú.

          • EZS

            Lehetséges. De akkor is.

        • HarciasToni

          engem nem is ez zavarna, mert például messi akkora klasszis, hogy egyértelműen bl és pl címeket jelentene az ide igazolása. ezért ha 100-200 millióért jönne, akkor is jó igazolásnak lenne mondható (ne értsetek félre, nem akarom messit, mert egy kis köcsög)
          de pogba még nem bizonyított annyit, hogy teljesen biztos legyek abban, hogy ő itt majd bl győzelemig vezeti a csapatot pár éven belül. pedig 100 millióért ezt várnám el

      • Schweinsteigerlin

        Én nekem a másik része (kellett egy 2 perc mire rájöttem hogy nem ironizálsz, mea culpa) ami nem világos, hogy perpillanat mit jelent a United Way? Ibra helyett Wilson a csatár mondjuk? Shaw helyett Joystick Jackson? Kapuban Amos?

        Ott poshadnánk meg a 12.helyen mint az Everton.

        • Mainpieeater

          Nem. Azt jelenti szamomra h a keretben mindig vannak fiatalok, sajat nevelesek, osszeszedjuk az elerheto legjobb tehetsegeket (chong, a masik ajaxos figura stb) meg a vilag legjobb jatekosait is (miki, ibra) illetve kvazi ismeretlen tehetseges meg nem erett de mar nem pofatlanul fiatal jatekosokat (beli) is.

          • Schweinsteigerlin

            De hát volt mindig a keretben, láttuk is mi lett velük. Drinkwaternek jött ki a lépés esetleg még Shawcrossnak.

          • Mainpieeater

            Brady is mashol lett jo jatekos, Rossi is, MKeane is. De pl Evans es Fleto nalunk,

          • Schweinsteigerlin

            De most ebből mi jön le? Hogy nálunk kellett volna maradniuk? Szerintem elbeszélünk egymás mellett 🙂 Mert ezek a játékosok akiket most felsoroltál nem ok nélkül vannak ott ahol.

            Ebből én Fletchert sajnálom őszintén, a hajam hullott ki ha Evanst megláttam a kezdőben.

          • Mainpieeater

            Nem de ok mind a United way resze. Magas szinten jatszo jatekosok akiket mi neveltunk ki. Az hogy nem nalunk futottak be szomoru, de ertheto.

          • Schweinsteigerlin

            Na akkor megvan hol tér el a gondolatunk.

            Szerinted ez a United Way része, szerintem meg ez a United Way..fiatalok akik mindig megnyerik az ifi bajnokságot, odakerülnek a tűz közelbe, megbuknak, elmennek, majd középszintet hozva ellubickolnak az első osztály hátsó felében, vagy a másodosztályban.

            Ezt megcáfolva bízom én Rashfordban, Mensahban és társaiban! 🙂

          • Mainpieeater

            Veron? Kagawa? Van Persie? Tevez? Carrick? Akik sztarokkent jottek az oreg alatt baromi sok penzert? Vagy Rooney? Ronaldo? Anderson? Ferdinand? Nani? Akik szinten dragan csak fiatalon jottek nagy igeretkent? Ez ugyanugy a UnitedWay resze az en szememben. 🙂 de ertem mire gondolsz

      • HarciasToni

        ezt most komolyan írtad vagy irónia? mert eddig én úgy hittem, hogy te nagyon pogba ellenes vagy

        • Mainpieeater

          Isis. Engem nem zavar ha sok penzert jon jatekos (nyilvan Pogba kulon eset). En nem amiatt nem orulok Pogbanak mert draga, hanem mert Pogba. Tulhype-olt fifacarreermode man. Aki egyszer mar fasz volt velunk es utana momdott csunyakat. Az hogy kesobb szepeket is nalam nem menti fel. Ha pl 70 millioert hoznank egy kroost/verattit egy rossz szavam sem lenne

          • HarciasToni

            de ők nem négerek

          • Fish08

            Rasszista vagy 😀

          • HarciasToni

            rohadtul nem. imádom a négereket :DD amúgy az előzőt kivételesen komolyan írtam. ahogy több helyen is írták, ha pogba nem jön, akkor matuidit hozza el zsozé. ebből csak arra tudok következtetni, hogy zsozénak egy néger futó állat kell 😀

          • Fish08

            Tudom 😀

          • Mainpieeater

            Akkor gondolom a blacked pont com a kezdooldalad :DD

  • Porter Ramsey

    de Gea, Shaw, Smalling, Pogba, Mkh…őő..az, Ibra, Martial…
    én teljesen Pogba ellen vagyok, de ha belegondolok cöröhét távozása óta nem volt ilyen erős keretünk, ennyi klasszissal és potenciális klasszissal. és akkor még nem számoltam sníderlint, svájnit és a talán-lesz-valami-belőlük játékosokat mint Depay vagy Darmian.
    apropó, szerintem az olasz elmegy. 3 éve, amikor zsozé megérkezett újra a Chelsea-hez, már nyáron voltak pletykák arról, hogy Mata-nak reszeltek, de egyrészt komolytalan médiumok hozták le, másrészt az előző két szezonban is a legjobb játékosának választották ott, aztán mégis mi lett a vége. hasonlóakat olvasok Darmianról is, akit személy szerint én nagyon bírok és reménykedek benne, hogy vele másképp lesz.

  • HarciasToni

    Craig Powson vezeti a Community Shieldet

    • Roleee

      a* de még így se ismerős 😀

  • Gyere_haza_Laja

    SZÁÁÁÁÁZMILLIIÓÓÓÓÓÓÓ

    • filozofi

      még mindig alig tudom elhinni…
      bár leszarom, mert nem az én pénzem

    • Freeezer89

      pfeeej, a budos fejét Woodynak

    • eartist

      #kép

    • infinite_red

      Ha igaz, akkor a “a világ barmai” címért nem, hogy bejelentkeztünk, de meg is nyertük.

      • HarciasToni

        ezt a címet a cselzi fogja megnyerni, ha morataért 70 milliót adnak

        • EZS

          azért szoros a verseny.

          • HarciasToni

            majd megveszik még 50ért nainggolant, hogy biztosra menjenek

          • infinite_red

            Nájngólan is egy szimpatikus és sportszerű játékos.

          • HarciasToni

            illene hozé csapatába

          • reelbeba

            a köcsögválogatott címért is versenyben vagyunk, söt

          • Roleee

            Joséval és Ibrával ezt a címet is sikerült megnyerni, főleg majd mikor kikapunk, és mindenki hibás lesz, csak ő nem

          • infinite_red

            Hádde Csozéval megnyerünk mindent.

          • reelbeba

            ezt a unitedet csak úgy lehet lenyomni a torkomon, ha mindent megnyer. de akkor meg még jobban meg leszek hasonulva

          • EZS

            Fergie távozása óta keresi a klub az identitását. Moyes-szal szar középcsapat voltunk, mint a ‘pool. Aztán LVG előbb 4rsenalt csinált belőlünk, harmadik évben pedig világlúzere Spurst, csak fos játékkal. Idén kipróbáljuk, milyen egy Chelsea/City/PSG/Real ötvözet kis Bayern beütéssel, hisz mi is leraboltuk a Dortmundot (de igen, Stanley :D).
            Az a gáz, hogy lassan a bajnoki cím a minimum elvárás lesz, de ha nem nyerünk idén BL-t, az már csalódás! 😀 (tudom, hogy nem kvalifikáltuk magunkat, oldják meg!)

        • infinite_red

          Ezek az újgazdag olajklubok, pfej

          • EZS

            :D:D:D:D:D:D

    • EZS

      font. Még ha forint lenne.

      • ezraharrari

        akkor én vennék kettőt, sok a munka a kiskertben

    • KiB

      EMILIÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

      • h492019

        Ez Tevez?

        • KiB

          hangszóróját átveheti valahol:)

  • Schweinsteigerlin

    Manchester United chief executive Ed Woodward has begun negotiations in the last 48 hours that could see Paul Pogba return to Old Trafford in a world record deal worth £100m, Sky Sports News HQ understands.

  • HarciasToni
  • a második meccsünk máris egy pénteki lesz, velünk debütál az új rendszer

      • stanleykubrick

        Azért ezek a hazai mérkőzések mind rangadók lesznek.

        • GENERATI

          a Southampton azért ne már… 🙂 megint gyengültek, új edző se hinném Koeman szinten nyomja majd elejétől, jó az, hogy letudjuk őket hamar… Guardiolaval meg ki tudja, talán még jó, hogy kb elején, csak nem veszi fel PL ritmusát 🙂 amúgy mi ez a sok korai időpont 😀

          • stanleykubrick

            Sotonnak mondjuk nagyon össze kell magát kapnia, az tény. A Leicesterből pedig egyelőre senki sem távozott. A City elleni kurva nagy meccs lesz, én már most megmondom.
            Most már csak az a kérdés, hogy láthatjuk-e tévén valahol?

          • GENERATI

            ne is mondd… ez mennyire “tény” már, hogy Ősz Pocok megveszi/vette? Salecék ide, Lehel (sokszor) oda, szerintem elég minőségien, és viccesen lett már összerakva. 1 hónap és kezdődik, de se döntés, se stáb, se megnevezett csatorna, ez így mi? a Babapercek közt, meg berki (kisbetűvel) műsora közé este beszúrják tv2-re, míg ki nem alakítanak egy nyomorult (és tuti első évben bénázó) struktúrát? :-/

          • stanleykubrick

            Arról van szó a látottak alapján, hogy a jelenleg futó FEM3, PRO4 és egyéb csatornák felületére kerülhet ideiglenesen. 1-2 napos hír, hogy Vajna vitte Romániába az adókat és ezek között is nyolcat emlegettek még csupán, az eredetileg tervezett tíz csatorna, amiből kettő sport, az még kb. szóba se került sehol.

          • GENERATI

            de jó lenne, egy kis Született feleségek, egy kis PL, egy kis berki… jaja, adóoptimalizált a közpénzből kapott hitelből, amiből majd Romániának fizet be, szokásos féreg módi… jó, mert nem torzul a verseny, hogy Digi ajánl egy piacról finanszírozott árat, míg “egyesek” az állami pénzcsap miatt ajánlanak egy full irreálisat 🙂 amúgy azért gyanús az egész, mert ha Digi meg tudta volna venni, már megvette volna “folytatólagos” konstrukcióban, haverom meg mondta, hogy a sportműsoraikat egyesével ajánlgatják reklámokban, hogy EZ továbbra is nálunk látható, és a PL persze nincs ott…

          • stanleykubrick

            Az volt, hogy felvásárolta egy cégcsoport, amiről később kiderült, hogy Gerkens a vezetője (?!) és ennél voltak a jogok, de ennek a csoportnak nem volt csatornája. Nyilván most már tisztul a kép. Ergo a DIGI ezt már régen elveszítette és nyilván jóval magasabb árért próbálhatta volna megvásárolni. Mert elvileg, akik a PL jogot alapból birtokolják, annyira nem érdekli őket ki veszi meg, csak adjon lét bőven.

          • GENERATI

            igen, ezek megvoltak, KIVÉVE h Gergens is benne van abban a tisztában befektetésként, továbbértékesítési célból bevásárló csoportban… remek remek, akkor készülök a minőségi közvetítésekre (azért még mindig kényelmesebb nagyképernyőn jó minőségben nézni tv-n, mint stream-ekkel szenvedni… :-/ )

          • mrmojo

            na de ugye a nemzeti nagytőkés az jó , mert a multival ellentétben nem viszi ki a pénzét a zországból , ugye

          • stanleykubrick

            És egyéb offshore cégekkel sem került kapcsolatba ez a kormány, annak tagjai, miniszterei. 😀

          • mrmojo

            és budapest belvárosát sem egy maffia tartja kézben több mint egy évtizede

          • HarciasToni

            ha ilyen léderer féle szerencsétlenek fognak közvetíteni és stúdióban beszélgetni, akkor maradok a jól bevált sky és bt streameknél

          • GENERATI

            rtlklub face az a nyomi… de nem tudom ki menne abba a teambe, mikor még team sincs szerintem… ilyen Sport tv-től drágán áthívottakat tudok elképzelni, eléggé kiürült már, amit adhatnak ők szerintem

          • dirk gerkens a főkutya a tv2nél, ezért az rtl szál

          • HarciasToni

            Az lenne a legjobb, ha megvennék a Digi összeszokott PL-es stábját, vajnáéknak úgyis van elég pénzük rá. Ez a Monoki-Salec-Bánki-Bede négyes nagyon jól összeállt szerintem, Lehel nagyon jó műsorvezető lett, Haraszti és Baumstark pedig szerintem a legjobb magyar kommentátorok között vannak

          • GENERATI

            hehe, na ja, nem a best practice-t veszik meg, hanem az azt kialakító embereket 😀 most így azért a Digi is elgondolkodhat, mert legjobban nézett dolgot veszítenék el, meg így mire a 3 sportadó? francia meg olasz összes meccset leadni? :S

        • EZS

          mire jön a Leicester meccs, szépen visszakerülnek a helyükre, és nem lesz már rangadó. 😀

      • Krunyec

        De még mindig nem tudjuk streamen kívül hol fogjuk tudni nézni.

        • Sousaphone

          Én egyben bízom. Olyan kábelszolgáltatóm van amelyik eddig minden változásra szinte azonnal mozdult (mikor elindult a Digi3 két hét múlva volt, 3 hónap múlva HD-ban), remélem most is bárhová kerül, ha nincs is olyan adóm, rövidesen lesz.
          Amitől jobban félek, az a dilettantizmus, pl. mikor az RTL klub vitte az F1-et, aztán az első tengerentúli futamnál rájöttek hogy nem is annyira buli autóversenyt adni főműsoridőben szombat, vasárnap este! Mindjárt csak felvételről volt F1.
          Nehogy az legyen, hogy megveszi valami hozzá nem értő barom aztán lead heti egy meccset, azt is csak szombat vagy vasárnap délután, mert ugye akkor van lyuk a műsorrendben (és akkor is persze shitty, cselszki vagy mocskospool meccset, mert szerintük az menő)

          • HarciasToni

            ez biztos nem lesz szerintem. olyan rohadt drágán fogják megvenni a jogokat, hogy már csak ezért is közvetíteni fogják a legtöbb meccset

  • bearking

    Di Marzio mondja:
    Manchester United are ready to make an important offer for Pogba: 120 million euros, which Raiola will present to Juventus at the end of the tournament.

    Juventus consider Pogba very important, we now have to see how they will react to such an offer. Manchester United already have an agreement in principle with the player: 13 million euros per season net of taxes.

    Pls no… 🙁

    • HarciasToni

      Én ebbe csak akkor tudnék beleegyezni, ha nagyjából úgy oszlana el ez az ár, hogy 70-80 egyből, a többi olyan bónuszokkal, hogy aranylabda, év csapata tagság, pl és bl győzelem. Mert ha ezeket nálunk megszerzi Pogba, akkor tőlem lehet a végső ár 200 millió is (kis túlzással), de a transzfer sikeresnek fog számítani. Remélem, hogy nem balfaszok dolgoznak a csapatnál és nem dobunk ki 120 milliót egy kurva jó, de nem top3-as játékosért…
      Az egyik haverom mondta azt, hogy ha már úgyis mindenki rajtunk röhög a félresikerült igazolások miatt és rengeteg pénze is van a klubnak, akkor legalább menjünk biztosra Pogbával, a pénz nekünk úgysem számít. Ebben csak az nem stimmel, hogy Pogba nem 100%, hogy olyan jó lesz, mint azt elvárjuk ennyi pénzért.

    • Freeezer89

      halványlila fingom sincs, h mi a faszt gondoljak errol az egész pogba-ugyrol… egyrészt én mindig Fergie dontése melett álltam ebben az ugyben, másrészt rohadtul félek tole, h hatalmas bust lenne (nyilván az is benne van, h brutális erosítés lehetne). annyi biztos, h még mindig viszket a tenyerem, ha meglátom a képét…

    • csinibob

      Egy igazi probléma van egésszel: Pogba nem itt akar játszani. Legjobb esetben lesz 2 jó éve, aztán a Realért kezd el hisztizni, és jó, ha visszakapjuk az eredeti árát. A rosszabbakba kár is belegondolni.

    • United82

      120m euro….ez a kétszerese annak amennyit ér…sőt.
      Bár azt mondom nem érdekel mennyit fizetünk nem az pénzem, de ez elképesztő irrealitás.

      • bárcsak az akadémiáról tudnánk ilyen játékosokat húzni

        oh wait

        • United82

          Amúgy most világosítottak fel h a chelsea meg 70milliót fizet Moratáért, na most ehhez képest a Pogba 120millió simán okés 😀 HAHAHAHAHAHA

          • danNN

            wat?? 70 millát? Ez kamu.

        • infinite_red

          Fosu > Pogba

  • Fish08

    Azon gondolkozom, hogyha Miki lesz a jobb szélen, akkor simán lehet, hogy Vale lesz a kezdő jobb védőnk. A sebessége megvan neki is, 90 percet bír szinte végig sprintben, így elbírnánk azt, ha Miki behúzódna középre amikor támadunk, plusz két fasza belsővédővel a helyezkedési hibái se számítanának annyit, mint Lajos alatt.

    • Mainpieeater

      De valencia nem tud beadni és iszonyatosan egybites a vonal felé “cselezése”. Inkább Darmian/Varela. Előbbinek van köze a kombinatív focihoz, utóbbi tud beadni. 😀

      • Fish08

        Valencia is tud jól kombinálni, ha vannak hozzá társai, lásd Lajos első éve, Mata, Hernyó, Vale háromszög tavasszal 😀
        De lehet Darmian lesz végül, ha a jobb oldalon inkább védekezünk, viszont Varelát szinte kizártnak tartom

      • mrmojo

        Mondjuk antonionak volt annyi jó beadása az év végi meccseken mint varelának a sajátjain ebben biztos vagyok , hogy ez melyikükre nézve kellemetlen azt döntse el mindenki maga.

        • Fish08

          De valenszia mb2-es szint 🙁

      • filozofi

        hohó, Darmian gólpasszt adott az EBn!!

      • Csordás Adrián

        Varela? Bizonytalan gyerek. Darmian? Kombinatív foci? Ne viccelj. Labdakihozatalban nulla, támadásban teljesen elveszett, ha még előre is kóborol nem ér vissza.

    • csinibob

      Szerintem Mou a biztonságival fog kezdeni, tehát a 2 FB közül az egyik kevésbé lesz támadó, így Darmiannal fog játszani. Nem hozza azt a fizikalitást, mint Valencia, de helyezkedésben sokkal jobb és egy az egyben nagyon nehéz megverni.

    • Rioinho

      Valencia nem PL-szint védőként, nincs miről beszélni. Helyezkedés vajon mi?

  • crpa7

    Ez csak számomra volt eddig rejtély, hogy fellának van egy ikertesója? vagy csak átbasztak?

    • Fish08

      Igen, csak számodra volt az 😀

  • KiB

    off
    tegnap a nyíregyházi állatkertben voltam, és összefutottam Fellainivel (kép)

  • Hamptitus

    Nem Gundi közvetíti a döntőt :””””””””””(

    • crpa7

      még jó, h nem

    • Fish08

      Majd Crazy 😉

      • ezraharrari

        őt már hazaküldték, hála Istennek

  • Csordás Adrián

    ezt bekereteztetem (kéjp)

    • HarciasToni

      Rohadjal meg. 😀 A kocsogvalogatottra tippeltel

      • Csordás Adrián

        ráadásul szelvényen is jött a többi meccsel, így már csak a csigazabálók továbbjutása kell

  • Gezu77

    Nani ezért rögtön pirosat kapott… #köcsögcakir

    • crpa7

      ugyanezért anyáztam én is

      • Gezu77

        Örökké fájó seb marad

        • crpa7

          és m ezt a sebet újra feltépték