Karácsonyi győzelmi kényszer – Ellenfél a Sunderland

A hal, a töltött káposzta, a Reszkessetek betörők, a tojáslikőr és az idegesítő rokonok után végre elérkezett a meccs nap, itt van újra. Már mindannyian könyörtelenül várjuk Moyes visszatérését és remélhetőleg olyan teljesítményt kíván nyújtani csapata, amilyet 2013-14-ben megszokhattunk mi is.

Az elkövetkezendő hét napban a gárdának azt a célt kell maga elé tűznie, hogy három Premier League győzelmet behúzva úgy fordul az új évre, hogy mind a négy kupasorozatban még rendelkezik valós célkitűzésekkel. A legfontosabb természetesen a bajnokság és Mourinho szezonjának is a legeladhatóbb pontja egy tisztességes bajnoki szereplés felmutatása lenne. A soron következő két hazai találkozó különösen a kötelezően behúzandó darabok közé tartozik, hiszen előbb a Sunderland, majd azt követően a Middlesbrough lesz a csapat ellenfele.

Ha igazán optimisták szeretnénk lenni, azt mondhatnánk, hogy ez a mérkőzés egyszerű ujjgyakorlat lesz, hiszen az elmúlt nyolc összecsapásból hat alkalommal győzedelmeskedtek kedvenceink, két alkalommal pedig döntetlenre hoztuk a mérkőzést, de azokon is sikert érdemeltünk volna. A fekete macskák viszont nagyon kaparnak a bennmaradásért, és ha valakinek, akkor a Sunderlandnek aztán tényleg kilenc élete van a Premier League küzdelmeiben, így végképp nem írnánk le őket. Van azonban egy ennél sokkal nagyobb probléma, még pedig a töménytelen mennyiségű sérülés, ami a Sunderland futballistáit sújtja. A mérkőzést karácsonyig érő rokkantság miatt nélkülözni kényszerül McNair, Rodwell, Pienaar, Kirchoff és Manquillo is. Nem beszélve néhány olyan játékosról, akik már régóta a lelátóra kényszerültek sérüléseik miatt. Januzaj pedig a kölcsönszerződés értelmében nem léphet pályára ellenünk, valószínűleg mindannyian egyetértünk, hogy jobb nem kísérteni a sorsot.

Nálunk viszont mindössze Shaw és Mkhitaryan játéka kérdéses, de már ők is olyan közel állnak a visszatéréshez, hogy alighanem a Boro ellen már kezdőben is bevetésre kerülhetnek, most pedig akár csereként bizonyíthatnak. A legjelentőségteljesebb kérdés azonban az lesz, hogy a Bailly, Smalling, Jones, Rojo négyest milyen formában rotálja majd José, mert bizony most szükség lesz rá. Ahogyan a középpályán sem ártana némi változatosság, de ennek a Schneiderlin-Schweinsteiger duó aligha látja majd bármilyen lényegi elemét a diós bejgli felett otthon. Így a Pogba-Herrera kettős rotálás esetén Mata és Lingard léphet a képbe. Viszont ezekre a kérdésekre is csak az elkövetkezendő pár mérkőzés adhat választ. Érdekes lehet, hogy vajon Rooney visszakerül-e esetleg egy mérkőzés erejéig a csatársorba, mert Ibra sem feltétlenül tolja végig a háromszor kilencven percet egy hét alatt. Ez hasonlóan igaz a széleken megjelenő Martial, Rashford páros játékára is, akiktől már nagyon jól jönne egy kiugró produkció.

Az elkövetkezendő időszak tehát alighanem legnagyobb kérdése az lesz, hogy Mourinho miként gazdálkodik majd a bő kerettel, milyen módon hozza ki a legjobbat ebből az adott egységből és megtalálja-e a kezdőcsapatát a sikerhez, ami hosszútávon kovácsolhatja ki a fontosabbnál fontosabb győzelmeket.

Itt az első erőpróba! A Ferguson könyv nyereményjátékáért pedig figyeljétek a kommentmezőt. Glory-Glory ManUnited!