Clean Sh*t – Hammerfail

2260-at írunk, a helyszín a Babylon 5….majdnem…szóval 2017-et írunk, és az év első meccse előtt a másnapos és harmadnapos szurkolók gyógyulására érkezik a szezon első olyan meccse, ahol mindkét United kvázi idegenben játszik, és ugyan ebből következtetést nehéz levonni, felhangnak tökéletes a mai mérkőzés elé.

Új év kezdődött, és ahogy tavaly ezt Lajosnak is tettem, 2017-ben José Mourinho is megkapja tőlem a tiszta lap esélyét. No, nem azért, mert végre sikerült a megnyert meccseinket valóban megnyerni, hiszen a TOP 4 így is csak annyira elérhető, mint rövidlátó gyereknek a távolba révedés, hanem mert a csapat végre elkezdett „United”-ként muzsikálni, még ha Pély Barna ezzel nem is feltétlenül értene egyet.

A West Ham United „otthonába” látogatunk így a visszavágóknak szentelt félévben, amiről már csak azért nehéz újat mondani, mert idén már kétszer játszottunk velük, és mind a kétszer megvertük őket, és ebből egyszer még több gólt is rúgtunk, mint ők. Ha van a must win fogalomnak szótári bejegyzése, akkor oda ezt a meccset is nyugodtan be lehetne illeszteni, mint ahogyan egyébként a Manchester United összes mérkőzését illene, de ahhoz, hogy a fiúk a pályán a szezon végéig motiváltak maradjanak, minden hasonló kvalitású csapat ellen nyerni kell a meccseinket.

A WHU egyébként is borzasztó formában van – amit egy három meccses győzelmi széria ugyan megszakított, a Leicester ellen azonban ismét betonba nyúltak – és ezen az sem segít valószínűleg, hogy az angol sajtó szerint Payet is hetente mesél a csapat elhagyásáról szóló terveiről. Lássuk be, Bilic tavalyi csodája és óriásverő plakettje a tavalyi szezonban ragadt. A sérüléseket tekintve pedig kimondottan pocsékul állnak a meccs elébe, hiszen Oxford, Collins, Sakho, Arbeloa, Masuaku és Töre biztosan nem, Byram, Noble és Zaza is csak nagyon kis valószínűséggel foghatóak hadra, ehhez képest nálunk „csak” Carrick, Rooney, Shaw és az emberiség bölcsőjének tornájára repülő Bailly hiányoznak.

A legnagyobb fejtörést minden bizonnyal Antonio okozhatja nekünk, aki amellett, hogy a West Ham házi góllövő listájának élén áll 8 PL góljával, nem biztos, hogy méltó ellenfélnek fog mellette tűnni Blind, ha éppen ismét a holland lesz a balbekkünk, amire a szilveszteri produktuma alapján én személy szerint nem számítok. De jó szokásomhoz híven ismét a Guardian hasábjait hívom segítségül a kezdő megtippeléséhez.

Azt ugyan nem tudom, hogy Bilic melyik lemezeket készítette be a táskába, de bízom benne, hogy Hammerfall, vagy még inkább Hammerfail fog szólni.

  • Last minute poszt eggyel arrébb.

  • Bob, már nem absztinens

    most akkor át kell fáradni?

  • stanleykubrick

    Amúgy abban meg senkinek nem lehet kétsége szerintem Pogba mekkora igazolás volt. Egyszerűen zseni a pali. Mindenképpen kellett egy ilyen játékos nekünk a középpályára, főleg úgy, hogy még mindig vannak ott kérdőjelek. Isten áldja meg Pali lábát még vagy tíz fasza évig itt! Legenda státuszig meg ne álljon!

    • Angus

      Egyetértek. A kezdeti problémák után a csapat motorja. Szerel, (gól)passzol és gólokat szerez. Néha az az ember érzése, hogy nem lehet tőle szabályosan elvenni a labdát.

    • Bob, már nem absztinens

      Tényleg nagyon faszán tolta az utóbbi hónapokban. Igaz, amit sok helyen mondtak róla. Nagyon igazolni akarta a 100 millás árcédulát, aztán a dribliben elfáradt, meg a csapatnak sem arra volt szüksége.

      • stanleykubrick

        Zlatan meg Pogba letehetné ezt a túljátszatás dolgot, de a zsenialitásuk cserébe ezt bőven ellensúlyozza. Zlatan pl. lazán befejelhette volna Valdesnek azt a gólt, de neki 1,5 magasan még csak nem is spiccel, talppal kellett érkeznie.

        • Captain Mike

          Öreg már, nem tud olyan könnyen lehajolni

        • Angus

          Ez kb. olyan próbálkozás lenne, mint mikor Fergusonék mondták anno Keane-nek, hogy játsszék kicsit visszafogottabban…

        • Bob, már nem absztinens

          Engem Zlatan könyörtelenségének hiánya baszott fel teljesen, ami novemberig jellemezte. Abban bennemaradt 6-9 pont biztosan.

          • stanleykubrick

            Ha ennyi nem is, de 4-6 biztosan, ami kurvára kellett volna, no, de cserébe meg azóta meccseldöntögető folyamatosan.

          • Captain Mike

            Jogos, de most viszont visszahozta, mert rajta kívül más nem nagyon volt eredményes

          • Newton_heath

            Hát jó, de ő van ott.

          • Captain Mike

            Ez is igaz. A helyzetek nagy többsége rá jön ki, de azért volt bőven másnak is lehetősége

    • fella

      <3 Pogba <3 főleg ha arra gondolok, hogy ennél csak jobb lesz.

    • HarciasToni

      imádom a játékát (ha formában van) és emberként is bírom nyilatkozatok meg videók alapján, szóval végülis jó igazolás szerintem is, nekem csak az nem tetszik, hogy 100 milliót kiadtunk érte. én nem azt a unitedet szerettem meg, ahol ha nem megy a játék, akkor igazolnak még 200 milláért pár játékost, de mindegy.. változik a foci, nekem nem túlságosan tetszik, de pár év múlva simán lehet, hogy úgy tekintek majd vissza a leigazolására, hogy 100 milláért is megérte

      • fella

        Csak nyolcvanvalamennyit (négy sníderlennyit, ami totál bargain!).

        • HarciasToni

          euróban 100

          • HarciasToni

            mondjuk nem egyben fizetjük ki, szóval idén 50, jövőre 50, mint ahogy a juve csinálja higannyal. így azért tűrhetőbb

      • mddnszksz

        valamelyik régebbi posztban belinkeltem egy videót, hogy miért volt pogba annyi amennyi, de senki le se szarta 🙁 ha érdekel előkeresem

  • Csekker


    ezek de állatok 😀 jó buli lehetett

  • Csordás Adrián

    Ha nem lesz új poszt, csapathatnánk itt egy kezdő tippet így tét nélkül, van rá kb fél óránk. Nézzük ki találja telibe.

    • Bob, már nem absztinens

      Romero – Young, Smalling, Rojo, Blind – FoMe, Schweinsteiger, Pogba – Martial, Roo, Mkhitaryan

    • HarciasToni

      Romero – Young, Smalling, Rojo, Blind – Fosu, Fella, Pogba – Martial, Rooney, Lingard
      Pogba kezdeni fog sajnos, de én őt is pihentetném és játszhatna helyette Bastian. Ha pedig Fosu ma sem kezd, akkor indulhat a köcsögzsozé-zás

    • Captain Mike

      Tuja- Vale, Mike, Rojo, Blind – Fella, Pogba, Roo – Mata, Ibra, Martial

      • Captain Mike

        Ibrat azért gondolom, mert a pool meccsig nem hagyhat ki 2 hetet, az túl sok lenne és sztem játszani is akar az első FA kupa meccsén. De ne legyen igazam és inkább játszon végre Rashy csatárt

    • stanleykubrick

      Lesz.

    • Angus

      Romero – Shaw, Smalling, Rojo, Valencia – Pogba, BigFella, Rooney – Mata, Ibra, Lingard

      • Angus

        Ááh, tuti nem ez lesz. Blind meg Rashford még kezdhet.

    • Csordás Adrián

      Romero, Darmian, Smalling, Blind, Young, Fellaini, Pogba, Mata, Rooney, Martial, Rashford

    • fella

      Romcsi – Young, Blájnd, Szmelling, Valencia – Schweinsteiger, Pogba, Mata – Martial, Rúni, Lingard

      • fella

        Úristen kihagytam Fellainit!!!! O lesz Mata helyett közepén, Mata meg Lingard helyett elől.

    • Angus

      “Aki eltalálta az Owen-Macheda csatárpárost, annak jövünk egy krémtúróval.”

    • Csordás Adrián

      Carricket senki sem írta be szóval tovább nem is érdemes ellenőrizgetnem a tippeket 😀

  • fella

    Ha Schweinsteiger kezd, akkor ez lesz az elso meccse kezdőként a Unitedben a tavalyi FA-kupa harmadik kor ota. Jaj.

    • crpa7

      remélem kezd….nagyon kéne neki már

      • fella

        Nem jonne rosszul a tapasztalata tavaszra, ha fitt tud maradni es meccsbe jon hasznos tagja lehet a keretnek. Az FA-kupa, EL, EFL meccseket megkaphatná, bajnokikon sztem mar durvább az iram, mint amit elbír.

        Egy eve gyakorlatilag nem jatszik, totál lutri.

        • HarciasToni

          EL-ben nem játszhat sajnos

          • Bob, már nem absztinens

            Tavaszra nevezhető lenne.

          • HarciasToni

            mondjuk ha neveznénk, akkor sem játszana, mert a bajnokság után az EL a legfontosabb. szerintem ott szinte végig erős csapattal fogjuk nyomni

  • Bob, már nem absztinens

    Nem is lesz új poszt? :O

  • Angus
  • stanleykubrick

    “Ronaldo nem játszhat hetven nap alatt húsz meccset”
    Josénak is szólhatna valaki.

    • Angus

      de hát az semmi

      amúgy ma Ibra, Pogba, Herrera, Valencia kezdő.

    • Freeezer89

      hol van a kis primadonna Zlatanhoz képest 😀

      • stanleykubrick

        A Herrera-Pogba kettős lefővésétől félek jobban.

        • fella

          Pogba 23 éves es néger, maximum mentálisan tud elfáradni, de azt Hozé nem hagyja. Ez igaz Herrerara is, bar o se nem 23 eves, se nem néger.

        • fella

          Friss: ma pl keretben sincs.

  • Golf
    • Pásztor László

      Sztem Rooney kezdeni fog, és Martial lesz a padon.

      • Zozo –

        Rooneyt monda is

    • crpa7

      Shaw nem utazott a kerettel
      fosu nem hiszem, h kezd és remélem waazza kezdő lesz

      • Golf

        Tényleg Roo-t mondta.

        • Zozo –

          sőt utalt arra hogy talán schweini is játszhat

          • stanleykubrick

            Én nagyon remélem, hogy kezd, főleg, ha Herrera kimarad. Pont jó lenne.

          • Zozo –

            csak nem tudom hogy meccshiány miatt valóban bedobja-e kezdőbe, vagy majd csak csere lesz a második félidőben .( ez igazi fosura is… bár tény hogy darmian young most kellene hogy virítson, viszont rasit picit féltem kezdőként egy ilyen meccsen

          • stanleykubrick

            Edzésben van, 60 percet, FA Kupában, otthon egy Champo csapat ellen, ne vicceljünk.

          • Golf

            Ja az nem lenne rossz ötlet.

    • stanleykubrick

      Romero kezdhetne a Hull ellen is.

    • Rio

      romero – young, smalling, rojo, shaw – schweini, fosu, roo – mata, rash, marci

  • HarciasToni
  • mddnszksz

    emberünk új csukája, meccs után Ed meg majd csitíthatja a GreenPeace-eseket, hogy hány kockás piton lelte halálát a cipőért
    https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/15826529_10154601436439279_701448223111512972_n.jpg?oh=fc88ee575e816315d52ee736c6de5cd7&oe=58DC0C58

    • Newton_heath

      Ízléses darab.

    • reelbeba
      • mddnszksz

        nem gagyik ezek, mármint minőségre biztos nem. a dizájnk meg egyéni kérdés kinek tetszik kinek nem. hidd el rengetegen fogják venni csak a Pogba név miatt

      • Pepoka

        bár a sapka nem rossz, de csak mert nekem is ez a monogramom 😀

        • Newton_heath

          Polt Péter? 🙂

        • reelbeba

          akkor inkább phillip plein, az is gecironda de lehet vele menözni

      • HarciasToni

        az első póló és a pulcsi jól néznek ki

  • Mainpieeater

    De Gea, Romero, Pereira (k), Fosu-Mensah, Smalling, Rojo, Carrick, Schweinsteiger, Pogba, Lingard, Young, Mata, Martial, Mkhitaryan, Rooney, Ibrahimovic, Rashford a holnapi keret. Shaw még nem meccsfit, Valencia Jones és Herrera pihennek, Morgan és Memphis beadták a transfer requestet ezért nem játszanak. Blind és Darmian hiánya rejtély számomra. :/

    • fella

      Blind meg gyalog jar a Lowryba, mert mellette lakik, szoval meg o is sanszos, hogy a keretben van.

      • Mainpieeater

        Ja nem néztem, hogy ez a Lowry-sighted keret csak, nem a meccskeret. Akkor még Honesz és Darmian is beeshet.

    • Kicsirio

      Nem kevés ez egy kicsit? mármint a mezőnyjátékosok

  • HarciasToni

    pepet bármelyik pillanatban kirúghatják, mekkora szar ez a citi. nem is értem, hogy mi ez a hype, mikor mi minden tekintetben előttük vagyunk. zsozé eddig oktatja pepet, bajnokok leszünk!!4!

    • crpa7

      egészségedre

    • Csapó Péter

      Továbbra is azt gondolom, hogy a szíved legmélyén tudod is, hogy a city jó, vagy pep jó edző, kifelé köteles vagy teli torokból szapulni őket. És annak ellenére, hogy tudod a MU, vagy Mou hiányosságait köteles vagy a világ legjobb csapataként/edzőjeként beszélni róluk társaságban. Szimplán csak azért mert United szurkoló vagy. De meglehet az is, hogy én látom rosszul. Az megint más kérdés, hogy ma tényleg semmi extrát nem nyújtottak. Csak hát mi kifárasztottuk a west hamet nekik 😉

      • HarciasToni

        Ezzel egyetertek es nalam amugy is keves ember utalja jobban pepet es a cityt, csak azt nem birom, amikor ugy beszelnek roluk nehanyan, mintha egy rakas szar lenne a csapat es az edzoje, kozben pedig elottunk vannak a tabellan…

      • EZS

        Számomra igazából a pephatalmasistencsászár kontra moudilettánsbalfasz hozzáállás visszatetsző. És ez elég jellemző hozzáállás manapság.

        • Freeezer89

          végre!4!444

        • Shadedweller

          aurea mediocritas

          • EZS

            golder Mittenweg?

          • Shadedweller

            Úgy bizony. A korral jár, gondolom 🙂

    • Mainpieeater

      a ligakukában egy ennél erősebb összeállítású West Hamet simáztunk le ugyanígy, nem értem a problémád

    • fella

      nem láttam a meccset, de a whunak kisebb gondja is nagyobb az fa-kupanal + az arsenal is 4et rúgott nekik idegenben bajnokin. szep eredmény, es ha pep idomul a bajnoksaghoz meg a pl stílusához jo lehet, de ettől meg nem lett stabil a city egyik napról a másikra.

  • crpa7

    Holnap am. TóCsa lesz a meccsünkön?

    • Roleee_tavaszraformaidozitunk

      ki más?

  • Asimov

    Balfasz feghouli. Ennel tisztabb helyzet nem lesz

  • Furkóúr

    Ez a fregoli…..Te jó èg Vale,Lingard szint volt.cici is gyengusz csapat látszatát kelti.

    • crpa7

      0-4

  • Furkóúr

    Cici ma gálakezdőt zavar a pályára….

    Remèlem holnap nem látjuk Ibra,Pogba,Ander triót a kispadon se.

    • crpa7

      remélem ki is esnek…vagy legalább egy újrajátszás

      • Furkóúr

        Kiesnek😀😀

        • crpa7

          majdnem

          • Furkóúr

            Biztos olvasták amit írtunk, felszivták magukat😀😀😀

    • Porter Ramsey

      én inkább kassai-tócsa pletykáit várom

  • Bob, már nem absztinens

    Most szpojlerezek: Goretzka/Weigl kell nyáron.

    Megspóroltam nektek 45 játékos összehasonlítását 😀

    Nem kell megköszönni.

    • HarciasToni

      goretzka nem kell nekünk

      • Mainpieeater

        sajnos 🙁

    • mejgyo

      Weigl lenne a legjobb megoldás, csak baszott drága…

      • Harrari Ezra

        no such thing

        • mejgyo

          Az lehet, csak fasz tudja, hogy el-e akarja hagyni Dortmundot…De ha tényleg elkezd Mou takarítani, akkor elkellene gondolkodni, hogy kiket igazolni és hova, szerintem 1 cm, 1 dm, 1 RB és 1 Griezman kellene 😀

          • crpa7

            csak ennyi?

          • mejgyo

            egyelőre ölig

      • Pepoka

        szerintem nálunk ez e legkisebb probléma 😀

      • mejgyo

        + Tielemans 🙂

        • Mainpieeater

          hányszor láttad életedben játszani? 😀

          • mejgyo

            Valamelyik tót csatorna adja a belga ligát, szoktam néha nézni és van benne potenciál nemis kicsi

    • Mainpieeater

      tévedni emberi dolog Lacikám 😉

      • Bob, már nem absztinens

        Lacikám? 😀 😀

        ez honnan?

        • Mainpieeater

          😀 nemtom csakúgy, miért nem passzol? Bobikámnak nem hívhatlak. 🙁

    • GENERATI

      én Sneijdert próbálnám meg, senki se figyel fel rá nyáron, hozzánk illene, sose hozták még szóba velünk!

      • RedMark

        Csak gaitannal egyutt

        • filozofi

          meg Strootmannal

          • crpa7

            húúú…tényleg baszki strootman
            érte is hány szezonon át ment a sírás a blogon

  • MrFer

    Mi adja ma a meccset? Stream TV?

    • Roland

      ha jól látom sport 1 adja

    • Furkóúr

      Sport 1 miènket holnap sport2

      • MrFer

        Köszi! Benéztem, azt hittem mi játszunk ma…:(

      • crpa7

        TóCsa?

  • stanleykubrick
    • lasi

      Mata-ba több emberség szorult, mint kb. az összes többi futballistába együttvéve.

  • Bob, már nem absztinens

    Nem tudom, volt-e már ma, de a sok Schneiderlin poszt mellett nehogy elsikkadjon.

    Martial > bárki

    Fella kurvaszar.

    • crpa7

      blackett?

      • Bob, már nem absztinens

        bárki > blackett > depay > memphis > fella

        • crpa7

          naaa

        • The Shaw Show

          fordítva

  • mddnszksz
  • Porter Ramsey

    én a héten, olvasva a soha véget nem érő sníderlen vitát

    https://68.media.tumblr.com/c079c36011485704f4d9afbcccbb9b59/tumblr_o45o4b4bjI1rjbmxro1_400.gif

    • Angus

      ez én leszek, amikor majd remekel az Evertonban…

      • Csordás Adrián

        az ilyen Everton-Soton szintű csapatokban remekelhet, ha egy topcsapatnál nem elég jó

        • box-to-box defender

          igen, ez egy nagyon jó kérdés, hogy miért nem kellett egy másik nagy csapatnak, ha annyira kurva jó. persze ettől még tolhatja majd jól, csak másik kávéház.

          • Bob, már nem absztinens

            Vártam volna, hogy a Juve/AtMa/PSG vonalról lecsap valaki, de erősebb pletyka sem volt erről.

    • reelbeba

      igaziból nincs vita, csak vannak itt egyesek akik gyengébbek matekból

  • Angus

    Azt most megmondom, hogy Schneiderlin a bajnokság hátralevő meccsein legalább 3-szor bent lesz a forduló válogatottjában.
    Egészen vicces lesz majd nézni, hogy nekünk nem kellett. Konkrétan nem játszott. 😀

    • fella mögött kroos se játszana, ez nem magyaráz semmit

      • Csordás Adrián

        Erről a minden Schneiderlin mondat után egy Fellás következik dologról az jut eszembe, amikor megkérdezem a Juve szurkoló haveromat, hogy hogy is volt az a bundázás anno és már előre tudom, hogy már az első mondatában szerepelni fog az Inter.

        • Angus

          téged zavar az, hogy minket zavar? 😀

          • Csordás Adrián

            Igen. Adjátok vissza az én kis Stretford Endemet! Azt a mindennapi, gép előtti süppedés közbeni szórakozásomat!

        • háde ezek a tények

        • Mainpieeater

          Te figyu már, nem akarok bunkó lenni, meg semmi, de légyszi cseréld már le a profilképed, tiszta undi ez a Drogb…. :DDD

    • eartist

      nem az a baj, hanem, hogy buktam a profilképet:(

      • Mainpieeater

        akkor mit mondjon Schweinsteigerlin? Remélem Schweinsteigerlaini lesz belőle, vagy Fellasteiger 😀

        • Schweinsteigerlin

          Ne is mondd..

  • RedMark

    Herrera es Mata tegnap bowlingozni voltak, ha jol lattam kettesben. Annyira aranyosak, remelem az asszonyaik megertik a kapcsolatukat.

    • MuriÁgnes

      Remelem, hogy egyik sem fogdosta a masik golyoit!!!!

  • fella

    Schneiderlinhez, utoljara: jo igazolás volt, de mar tavaly sem volt kezdő az igazán fontos meccseken. Jott egy számára eleg szar EB. Az edzőváltással ő lett a negyedik-ötödik középpályás a keretben holtversenyben Carrickkel, mivel (tok mindegy, miert, legyszi emelkedjunk rajta felül) Pogba, Ander es Fellaini voltak az elso helyen Mourinhonal. Keveset játszott, de folyamatosan keretben volt, az edző számolt vele. Aztan a 36 éves Carrick (aki a szezon elso 6 meccset a lelátóról nezte) elé es Fellaini elé került, igy lett Morgan az ötödik. Az Arsenal ellen csereként beállt, azota nem jatszik. Mourinho azt mondta, hogy o kérte, hogy tavozhasson, nyilvan mert nem volt elégedett a helyzetével, többre vágyott. Ezt JM elfogadta, es most egy jo ajanlatert cserében elengedi. Schneiderlin soha nem illeszkedett be igazából, nem véletlenül döntött másfél ev utan a távozás mellett.

    Szó sincs kibaszasról szerintem.

    • MuriÁgnes

      Ezekrol a kommentekrol mindig ez a vicc jut az eszembe:

      Nyelvtanóra. A tanár magyarázza a tagadást.
      – A magyarban a kétszeresen negatív állítás negatív. Az angolban viszont a kétszeresen negatív állítás pozitív. Nincs azonban olyan nyelv, ahol a kétszeresen pozitív állítás negatív lenne.
      Mire hátulról egy hang:
      – Aha, persze.

      • EZS

        ez…. 😀

        • RedDevil4life

          Igazi upvote vadász komment. 😀

    • Angus

      Szó sincs kibaszásról? Hány percet játszott? 120-130? De lehet sokat mondtam… Egészen hihetetlen, hogy van egy középpályás, aki két éve a liga egyik legjobbja volt, de azóta elfelejtett sajnos focizni. Még szerencse hogy itt van Big Fella, majd ő védekezik, meg szerel, meg passzol. Kár, hogy a világbajnok klasszisunk is elfelejtette a szakmát. Micsoda pech. Két játékos is egyszerre felejt el focizni.
      Te így gondolod, én másképp.

      • fella

        Ebből a kommentből csak az érvelés hiányzott, de oké.

        • Angus

          “Én ideológiailag nem vagyok elég képzett.”

          • fella

            Ez meg mindig nem érv.

    • Furkóúr

      http://m.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/mu-mourinho-elmondta-kiket-engedne-el-a-klubtol-2545121

      Most akkor mi van??😀😀
      Ezek szerint nincs èrtük jó ajánlat.

  • fella

    “He’s an option for us,” says the boss when asked about @BSchweinsteiger. “His body is fine, he’s training very well, he’s ready.” #MUFC

    Ez alapjan Schweinsteiger lehet az ötödik középpályás tavaszra, ami érthető is: elmenni nem fog (ahhoz tul jol keres), igy érdemes megpróbálni használni is, ha már ennyi pénzében van a klubnak. Ettől meg persze nem biztos, hogy komolyabb meccseken is opció, mert bármennyire jo is papíron, lassan tenyleg egy éve nem játszott végig 90 percet.

    • Captain Mike

      és januárban gondolom lehet ismét játékosokat nevezni a PL-be, mert ha jól emlékszem ő ősszel nem lett

      • Bob, már nem absztinens

        Az nem az EL?

        • Yossuf_84

          De igen, az az EL.

        • Captain Mike

          tényleg, sorry

      • fella

        EL-keretből maradt csak ki.

  • stanleykubrick

    Tegnap sikerült feladnom az egyik könyvet pécsi nyertesünknek.
    Elmesélném történetét.

    Először is illedelmesen veszek borítékot, de nem megy ez ám egyszerűen. Megmutatom a könyv méretét és kérek egy ehhez illő levélkét. 195 forintot fizetek, majd ezt követően konstatálom, hogy a levél akkora, amibe én is beleférnék. Megmondom a hölgynek, hogy adjon már legyen szíves egy ennél kisebbet. Mire kijelenti, hogy nem biztos, hogy van. Persze lett és puffogva kellett egy új blokkot ütnie nekem és törölnie az előzőt.
    Megcímzek mindent, ajánlás, miegymás. Sorszámot húzok. Megyek is egyből, egy enyhén debilnek tűnő hölgy fogad, aki nem tud konkrétan beszélni. Nem értek egy szót se abból, amit mond. Nézegeti a pakkot és rájön, hogy a megváltozott méret szabályoknak hála, ezt már nem tudom feladni ajánlva, csak csomagként. Persze mindehhez a szomszéd nő segítsége kell, akivel tudok kommunikálni. Bátortalanul odaviszi a csomagot azért az újonnan fabrikált papírdobozhoz, ahol konstatálja, hogy ez valóban nem fér bele ebbe a méretbe. Lehet őt csak vizuális szemléltetéshez tartják.
    Átrendelnek egy másik ablakhoz, ahol felvesznek csomagokat. Itt minden flottul megy. Egy dolog nem stimmel. A könyvfeladásának ára: 1490 Ft.

    Köszönöm Magyar Posta, hogy vagy nekem.

    • Limb for a Limb

      Annyiból talán egy futár is levitte volna.

      • stanleykubrick

        Szerintem még Kovács Tomi is biciklivel.

        • Limb for a Limb

          😀

    • RedMark

      Egy kedvesebb buszsofor szerintem 500ert elvitte volna

    • Bob, már nem absztinens

      Jó-jó, de lebasztak-e ,mert a 21. században bankkártyás fizetési igényedet nem jelentetted be még a köszönés előtt?!?!

      • MuriÁgnes

        Vagy lebasztak, mert koszont, azaz huzta a draga idejet a holgynek.

      • stanleykubrick

        Én mindenhol mondom előre, mint a kisangyal, néha nem is értik.

        • filozofi

          igen igen, erre az utóbbi időben én is rászoktam, mert rengetegszer ott puffognak nekem ha csak fizetésnél előveszem a kártyát és azt adom

    • lackoo

      kici kínai meg ingyen postázza a csomagjaimat…. imádom

    • filozofi
      • stanleykubrick

        Sajnos minden ami állami, attól nem várhatunk sok jót. Úgy látom kommentben másik is megmondják ezt Tibinek. 😀

      • Achi

        Bár így lenne.

    • Fish08

      Egyik kedvenc üzenetem egy ügyféltől: “nem jött meg a termék amit rendeltem, lehet már a postás játszik vele”

    • Harrari Ezra

      A magyar postán
      Életkép

      Aki elolvassa ezt a címet, azt gondolja: „Mit nekem a magyar posta? A posta az posta. Mégha talán egy olyan posta működéséről írnának, ami Dél-Afrikában, a busmanok között van, az nagyon érdekes lenne, de egy Lajtán túli posta…”
      Bizonyítani fogom a magyar postának is megvan a maga bája az utazó számára, aki valahol az egyenlítő alatt, a műveltség alacsonyabb szintjén álló vademberek által lakott vidéken érezheti magát.
      Egy nagyobb városkában történt, amilyen jó néhány van Szlovákföldön, mint Zsolna, Trencsén, Vágújhely, ahol a túlnyomó többség szlovák, mégis mindennek magyar jellege van. Egy ilyen helységben ültem a kocsmában néhány ismerősömmel, a légy zümmögését és a magyarul beszélő pincérek ásítását hallgattuk. A jelenlegi viszonyokról beszélgettünk, és az egyik úr a következő kérdéssel fordult felém, ugyan tudom-e, mi az, hogy magyar posta. Azt feleltem, hogy éppen holnap szándékozom megnézni a postán, nem érkezett-e pénzem vagy levelem. „Akkor örvendjen,” – vegyült bele a beszélgetésbe egy bizonyos üzletember – „ha abban a szerencsében részesül, hogy egyáltalán nem adnak ki önnek se pénzt, se levelet, a magyar postára emlékezni fog. Csak annyit mondok önnek, hogy két évvel ezelőtt Zsolnára utaztam, és elmentem pénzt felvenni. Nálam volt a katona igazolványom, rajta persze a személyleírás. Mutatom a hivatalnoknak. Az meg rám néz és azt mondja, hogy nem adhat ki nekem pénzt, mert nem illik rám a leírás. Erre az egyik hátul ülő hivatalnok megjegyzi, hogy az nem én vagyok. ‘Szem, itt az áll,’ – mondja, – ‘hogy állítólag barna a szeme, de önnek fekete.’ Azt felelem, hogy mindannyiuknak el kell ismerniük, hogy barna a szemem, ahogyan az az igazolványban áll. Fekete szemem ugyan volt, de csak két hétig a születésem után. ‘Azután, állítólag közepes testalkata, de ez nem igaz, ön magas.’ Bocsásson meg, nem vagyok magas, csak talán alacsony emberekkel összehasonlítva, feleltem ránézve eközben a hivatal¬nokra, aki nagyon alacsony termetű volt. A hivatalnok elpirult, és azt válaszolta: „Ne becs¬mérelje a hivatalt, én talán valamiféle törpe vagyok? Jegyezze meg, hogy Magyarországon a postát nem szabad sértegetni, egyébként az igazolványban az áll, hogy az ön orra arányos, de ahogy látom, önnek ferde orra van.” Amennyire emlékszem, az orrom egész életemben mindig teljesen egyenes volt, reggel is, amikor az utcára indultam, megnéztem magam a tükörben, és semmilyen abnormalitást nem láttam magamon.
      Egészen mostanáig, tíz perc leforgása alatt magas termetű ember vált belőlem, a szemem megfeketedett, az orrom elferdült.
      Talán a magyar feliratok és a körülöttem lévő hivatalnokok seregének kidudorodó pofacsontja miatt.
      ‘Itt az áll,’ – vette át a szót egy másik hivatalnok, – ‘Hogy nincs semmilyen különös ismertetőjegye, és nézze csak, mi ez itt az állán?’
      Ez egy nem egészen begyógyult seb, melyet Illaván okozott a borbély, borotválás közben, magyaráztam, ha tetszik az uraknak, elmehetünk Illavára borotváltatni és visszatérhetünk, tele különös ismertetőjegyekkel az arcon.
      ‘A posta nem arra való, hogy bolondot csináljanak belőle,’ – komorult el egy másik hivatalnok. ‘Ki tudja, hogy ki maga.’
      Bocsássanak meg, ne sértegessenek, adják ki a pénzemet, és ismerjék el, hogy a személyleírás teljesen rám illik, mondtam, különben elmegyek panaszt tenni.
      ‘Menjen, ahová akar,’ – szólalt meg a hivatalnok.
      Elmentem a főnökhöz, és ez csak hosszas veszekedés és magyarázkodás után igazolta, hogy az igazolványban leírt ember és én egy és ugyanaz a személy, azonban biztosítanom kellett minden lehetséges tévedés ellen, ami oly módon történhetett, hogy valaki a városból, aki engem ismer, és akit ismer a főnök úr is, kezeskedik értem az aláírásával.
      Egy óra múlva odamentem egy úrral, a város egy ismert személyiségével, és akkor meg¬mond-ták nekem, hogy számomra nem érkezett semmi. Mindez két egész óráig tartott, de legalább tudom, mi az a magyar posta.”
      Az üzletember befejezte, és még sokáig beszélgettünk a dolgok állásáról.
      Éjszaka nem tudtam elaludni, úgy rémlett, hogy a magyar postán vagyok, és egy csomó hivatalnok áll körülöttem, akik arról akarnak meggyőzni, hogy egyáltalán nem létezem. Éppen, amikor már meggyőztek, hogy halott vagyok, felébredtem, de rázott a hideg.
      Fél kilenc körül elmentem a postára.
      Bemegyek és körülnézek. A „Postatakarék-pénztár” feliratú ablaknál egy hivatalnok aludt.
      Köhintettem egyet. A hivatalnok felébredt, rámnézett, hátat fordított, kezébe vette a „Pesti Hírlap” című újságot, és nyugodtan olvasni kezdett.
      Megkérdeztem csehül a hivatalszolgát, hogy hol lehet pénzt felvenni vagy átvenni a poste restante küldött leveleket.
      A hivatalszolga vállat vont, hogy nem ért csehül és elment.
      Körülnéztem a feliratok között. Csupa magyar felirat, szlovák egy sem. „Távírda”, „Levél posta”, „Utalványok”, „Kocsiposta”, „Fiókbérlők” feliratok vonultak el a szemem előtt.
      A hátsó helyiségből valamilyen tárgy dübörgő zuhanása hangzott fel.
      Valamelyik alvó hivatalnok leesett a székről a földre. Ez most biztos ébren lesz, gondoltam, és odamentem hozzá azzal a kérdéssel, hogy nincs-e itt valami Jaroslav Hašek névre.
      A hivatalnok lassan felemelkedett, eldörmögte magát: „Nem tudom tótul,” és elment megnézni.
      Felforgatta a leveleket és körülbelül háromszor megkérdezte tőlem, hogy milyen névre. „Semmi sincs önnek. Csehországból itt csak egy pénzutalvány van Haška névre.”
      „Engedelmével, az az én nevem,” – mondtam. – A hivatalnok ásított. „Önt Hašeknak és nem Haškának hívják.” – „Hogyne,” – feleltem, – „Hašek és nem Haška, de az utalvány Haška névre szól, ugyanis a cseh nyelvben ez a tárgyesete na elöljárószóval.”
      „Engedelmével,” – dörmögte a hivatalnok -, „a magyarban Hašek marad, engem például Szamárynak hívnak és mindig Szamáry maradok, csak a tárgyesetben teszünk hozzá egy ‘t’-t, tehát azt mondjuk Szamáryt, ugyan miért akarja azt állítani, hogy a Hašek tárgyesete Haška. Mi Magyarországon nem így beszélünk.”
      A hivatalnok, aki a „Postatakarék pénztár” felirat alatt aludt, odajött. „Butaság, ön egyszerűen Hašek, és nem Haška, az az utalvány nem az öné.”
      Felesleges volt a magyarázatom, a magyar urak nem és nem tudták megérteni, hogy a hímnem tárgyesete a cseh nyelvben a-ra végződhet.
      Nem tudták megérteni, hogy a na elöljárószó negyedik esetet vonz. Azt mondták, hogy miért akarok olyan pénzt, ami nem az enyém.
      Nem tudom, mi történhetett volna velem, ha nem kölcsönzök gyorsan az egyik úrtól egy szlovák nyelvtant, melyben feketén fehéren benne volt, hogy a hímnem végződése lehet a.
      Azután végül kiadták a pénzemet.
      Amikor elmentem, felmordult mögöttem a hivatalnok: „Magyarországban vagyunk” – és egy másik hozzátette: „Postán.”
      Az úr, aki segített meggyőzni a hivatalnokokat, odasúgta nekem: „Igen, Magyarföldön vagyunk.” És én hozzátettem: „A postán.”
      A kocsmában megszólított a már ismert üzletember: „Na, mit gondol, hol volt?”
      Azt feleltem: „A busmanok között, de a magyar postán.”
      Liptószentmiklóson.

  • Bob, már nem absztinens

    The United manager confirmed Rooney and Sergio Romero will start.

    Így ilyen nagyon kemény lenne: Romero – Young, Smalling, randomifi, Shaw/Blind – Schweini, Fome, Mkhitaryan – Martial, Roo, Mata

    • Captain Mike

      sztem se randomifi, se Schweini és FoMe nem fog kezdeni. Fella és Rashford annál inkább. Én amúgy nagyon kemény ellenfélre számítok, Stam vért fog itatni a játékosaival, remélem nem becsüljük alá őket.

      • Bob, már nem absztinens

        Ostobaság lenne alábecsülni őket, de nem kellene ilyen meccsterhelés előtt és után szétszedni a kp-nkat, Ibra meg láthatóan gatya. Nagyon sokat sétálgatottm és kell a Pool ellen nagyon.

    • KiB

      miért érzem úgy, a Carrcik-Pogba-Ibra ott lesz a kezdőben

    • Yossuf_84

      Gálakezdő lesz. Majd az EFL-ben “B”-zünk.

  • fella

    Schneiderlin :((( kapd be Jose!!!!!!!!

    • MuriÁgnes

      100%-ig meg vagyok gyozodve, hogy ezen a blogon (rajtam kivul termeszetesen) te vagy az egyetlen no.

      • MuriÁgnes

        99%

      • fella

        Nem 🙁

        • Limb for a Limb

          Hanem?

          • MuriÁgnes

            Lehet, hogy psychocska is no.

          • Harrari Ezra

            akkor viszont az avatarja alapján Szücsi elég szarul rajzol nőket

          • Mainpieeater

            Kate_U de csak nagyon ritkan kommental 🙁 tobbnyire csak olvas

    • Kuba

      Printscreen 😀

    • stanleykubrick

      José csak eredményekkel magyarázhatja az SCH duó kibaszását.

      • fella

        Meg mindig nem ertem, hogy a Schneiderlin-sztori melyik pontján valósult meg a kibaszás.

        • stanleykubrick

          Az a te bajod.

    • Csumpitáz Béla

      van valami új hír? a Skysport szerint nem kaptunk megfelelő ajánlatot egyelőre

  • Gyere_haza_Laja

    Tavalyi szezonban pedig még azon gondolkodtam, hogy Schweinsteiger vagy Schneiderlin mezt vegyek.

    • Bob, már nem absztinens

      Én már ekkor is tudtam, hogy ez nem lehet kérdés.

    • infinite_red

      schweini még itt van

    • Limb for a Limb

      Mindenképpen az SS tisztre szavaznék

    • Golf

      Ha Fellainit veszel, akkor azt még 10 év múlva is fogod tudni hordani. Leader, legend.

      • MrFer

        Leander

      • filozofi

        vagy Young, ő a nagy túlélő

  • Mainpieeater

    Sracok volt egy kis szabadidom es elkezdtem irni egy kis osszegzest magamnak Carrick potlasi lehetosegerol, egyelore 27 jatekost elemeztem videok cikkek meg statok alapjan es meg van kb ugyanennyim, aki szobajohetne 😀 erdekel titeket? Akkor amint kesz vagyok vele elkuldom valamelyik modikanak hogy nezzenek ra, vagy kiteszem valahova ahol barki elerheti, ha ide nem kerulne ki.

    • Golf

      Jóhogy!

    • MikeSCHmalling

      kis szabadidom–>egyelore 27 jatekost elemeztem videok cikkek meg statok alapjan
      milyen ha sok szabadidőd van?:D

      • Mainpieeater

        54-et 😀 egyelore a felenel tartok, meg egy-ket nap tuti kelleni fog, ha jatekosonkent 40-45 perccel szamolsz + doksiformazas

        • Captain Mike

          gondolom vizsgaidőszak van, nekem is mindig akkor szokott a legtöbb időm lenni amikor tanulni kéne 😀

          • Mainpieeater

            kari előtt megcsináltam 4 vizsgát 1,5 hét alatt, még egy van 10 nap múlva, szóval több a szabadidőm, mint amit értelmesen fel tudnék használni, ezért gondoltam inkább csinálok valamit ami érdekel, ahelyett h egész nap a meme-eket bújnám 😀

    • bfgbobo

      Nagy Ádám

      • Gyere_haza_Laja

        Kis Grófó

    • Limb for a Limb

      Fellaini közte van? 😀

    • crpa7

      morgan schniedrlin? 😀

    • stanleykubrick

      Úgy érzem ki fog, küldjed mester.

    • Gyere_haza_Laja

      Komolyra fordítva a szót: Ruben Neves. Egyszerű ok: vezéregyéniség, ami nagyon elférne a csapatban.

      • Captain Mike

        neki úgy látom idén 502 perce van a Portóban, az nem valami sok, 6 meccs se

        • Limb for a Limb

          igazi vezér

      • Mainpieeater

        Rajta van a listan de no spoiler pls

    • Angus

      Rendes srác vagy, igyál valamit!

  • Limb for a Limb

    A fasz üsse ki a Jóska szemét Sníderlen miatt, már elnézést 🙁

    • Yossuf_84

      nem neki való a United.

      • KiB

        mármint kinek?:)

        • Yossuf_84

          Morgan. 🙂
          Visszamegy a Kúman testvérekhez, mellé rakja Guayet vagy McCarthyt, jövőre Momot, és megkeseríti a riválisaink életét. :))

    • Mainpieeater

      Mar mult heten is kek szettben rohangaszott a csaladdal, azota tudni lehetett h everton… https://uploads.disquscdn.com/images/9b502afe3eb29a7b898a767a356e3daea6e11a84e445a6c8983feaa940f16f4a.jpg

      • Limb for a Limb

        Sajnálom :/

        • Mainpieeater

          Remelem Mou azert csinalja ezt mert nyaron hozni akar 2 uj Kk-t meg fosut is be akarja epiteni jovore

          • Limb for a Limb

            Úgy meg lehetne bocsájtani neki

    • lasi

      Ezért nem kell sportigazgató, meg egységes koncepció. Hozzunk 2-3 évente új edzőt meg új játékosokat. Biztos hosszú távú siker titka.

      • fella

        Nem véletlenül nem edzők vannak Angliában, hanem menedzserek. Senki nem akar ugy dolgozni, hogy valaki mas mondja meg, hogy mik a keretek; ezek az edzők teljes döntési szabadságot es maximális bizalmat akarnak. Inkabb egy olyan vezetés kene, akiknek nem hoznak 3 éven belül 3 a futballról totál másképp gondolkodó edzőt. Van Gaal igazolásai kozul csak Rojo es Blind stabil csapattag (Ander, Shaw mar fix volt, csak le kellett oket okezni, Martial pedig mem Van Gaal ötlete volt).

        • Captain Mike

          druszádat nehogy kifelejtsd, ő a legstabilabb

          • fella

            Kit?

          • Captain Mike

            névrokonodat 😀

          • fella

            De őt az isteni Davidnek köszönhetjuk

    • infinite_red

      ha zsozé megfelelő emberrel tudja pótolni morgant, aki első szezonjában is meghatározó tud lenni, akkor pacsi neki; ha nem és idehoz valami kiöregedett “klasszist”, akkor lehet zsozé anyukája csuklani fog egy párszor.

      ha meg tényleg 18 millió fontért adunk el egy legjobb korban lévő pl proven CM-et, akkor eddy még mostanra se tanult meg eladni, ami elég szomorú.

  • RedMark

    A hetveget nagyvaradon toltom. Nem tudja valaki nagyon veletlen, hogy ott mi adja a meccsunket, ha adjak egyaltalan?:D

    • filozofi

      a flashscore.ro szerint a német eurosport

      • RedMark

        Ez eszembe se jutott, koszonom!

    • Angus

      Remélem túléled. A legundorítóbb város, ahol valaha jártam Araddal kézenfogva. (ugyan nem vagyok világutazó…)

  • United82

    Schneiderlin medicalon van az evertonnal, ma v holnap official lehet.

    • crpa7

      kajak? 18 milláért?

      • Bob, már nem absztinens

        lehozta mindenki

        • crpa7

          sry, vizsgaidőszak van…tanulok
          elvesztettem a tájékozódó képességemet 😀

    • Roland

      ettől függetlenül Pite még posztolhat majd instás képeket a csajáról

      • Mainpieeater

        Camille fog a legjobban hianyozni 🙁 mostantol latens evertonszurkolo is leszek 🙁

      • infinite_red

        valaki majd linde nőjéről is pls

    • KiB

      még mindig nagy luxus őt (is) elbalfaszkodni…lesz még böjtje, főleg, ha nem lépünk igazolásban

      • Freeezer89

        ugye, ha mar végre eligazol, nem kell többé róla olvasnom? tudom, h istenkiraly a gyerek, de hagyjuk már békén

        • Csordás Adrián

          Kell majd pár nap mire lecseng a dolog, meg néha-néha felmerül a téma a hardcore sníderlénezők álta, de örülök én is hogy mindjárt vége.

    • MikeSCHmalling

      fogunk még kurv@@nyázni emiatt

      • Gyere_haza_Laja

        fogunk ez biztos

      • filozofi

        én már most elkezdtem

    • FabianCancellara

      Előre is a jókurvaanyámat meg minden, amellett, hogy sok sikert neki máshol (szóval nem kölcsön?), azért titkon remélem nem válik be, és akkor tkp nem volt értelme “deFellamiafaszomértkezdésmiértnemSch?”-zni. Természetesen Fella nem szabadna, hogy opció legyen, szóval hozni kell oda valaki(ke)t. A személyek száma a fiatalok potenciáljától függ.

        • FabianCancellara

          nem mertem leírni, de a sérülésekre, illetve az azok okozta egyéb mentális-fizikális problémákra utaltam. No ezt jelzi az “előre is a jükurvaanyámat”. Mert ilyet nem illik kívánni, de titkon szeretném, ha nem José tűnne tök Blindnek azzal, hogy kb eleve nem számolt vele.. Azt., hogy Schneiderlin rohadt jó volt sosem tagadtam:)

        • infinite_red

          ez ide kevés volt ezek szerint, pedig basszus mennyire örültem, mikor latyak idehozta, már előtte is nagy kedvenc volt

    • Captain Mike

      remélem sikerült a tree bundlet rájuk sóznia Woodynak és kapnak ajándékba egy fát is a stadion elé

    • Gyere_haza_Laja

      nagyon sajnálom, és még ha én sokszor Fella párti is voltam, azt én sem értem, hogy miért ő és miért nem Fella megy a Milánba. Schnederlin is aránylag egy magasabb játékos, és nem értem, hogy Josénál miért merülhet ez fel bármikor is, hogy Fellára íveléssel támadjunk…

      • KiB

        kevesen értik, de ők nagyon

      • reelbeba

        Ráadásul közvetlen riválisnak adjuk el

        • The Shaw Show

          heh

    • Golf

      Legalább ez is lezárult, én örülök neki, nem kell ezen tovább pörögnünk, tovább tudunk lépni.

      • mddnszksz

        jah, maradjunk barátok csak legyen már vége

        • Golf

          Nem azt mondom, hogy jó döntés volt, de tudtuk hogy ez lesz a vége, akkor jobb minél előbb túlesni rajta.

        • Harrari Ezra

          aztán majd visszajön megb*szni minket

  • Angus

    Evrának mehetne a 33-as mez. Aaaa, mekkora lenne már.

    • Pásztor László

      persze, Marci meg kapja meg a 99-est nyártól.. Hanyagoljuk már ezeket az űr számokat. Kapja meg a 13-ast, azt kész .D

      • Rio

        Én még anno totál ki voltam akadva, amikor Zola megkapta a Chelsea-ben a 25-öst. Mondom mivan? Aztán azóta kezd egyre komolytalanabbá válni, nem tetszik, ez egy olyan hagyomány, amit meg kéne őrizni és nem átmenni Fradiba meg török bajnokságba.

        • Pásztor László

          jah, lassan a születési évüket hordják majd a hátukon, és lesz 99-es is…

          • KiB

            a 2000ben születettek meg 00 lesz?:)

          • Pásztor László

            hát kb. bakker már az sincs messze 😀

  • stanleykubrick
    • KiB

      már akartam linkelni, hogy az nso-n is megjelent, szóval szentírás:)
      de legyen is így, amíg ezt szintet tudja tartani, el nem küldeném semmiért

    • Captain Mike

      Ő is 11 éve érkezett nem is emlékeztem. Akkor az Öreg nem gyenge évet zárt igazolások terén, talán a legjobbat.

  • Captain Mike

    Kicsit végiggondolva a lehetséges januári érkezőket, 2 poszt ahova érkezhet valaki a balbekk és a vkp, a többi poszt mind telített. Mivel Mourinho elmondása szerint max egy ember érkezhet én a balbekkre tippelek. Az az egyedüli ahova nincs fix embere Zsozénak, köszönhetően Shaw állandó problémáinak, valamint Darmian és Blind hiányosságainak. Carrick pihentetését és esetleges sérülését Herrera visszavonásával ésvagy a 4231-el tervezi sztem megoldani, és mivel kényes poszt nehéz is lenne oda télen megfelelő embert igazolni. Ezért nagy esélyt látok rá, hogy az Evrás pletykák valósak legyenek, 1,5 évre tökéletes megoldás lehet Shaw mellé és Pogbára is jó hatással lehetne, meg úgy kb mindenkire.
    Bold: január 10.-én bejelentjük 😀

    • Pásztor László

      Ha jól emlékszem Mark Hughes volt az utolsó játékosunk, akit eladtunk/elengedtünk, aztán visszaigazoltunk. Evra szerintem zseniális húzás lenne.

      • Captain Mike

        Nem Pogba? 😀

        • Pásztor László

          hmmm. De 😀 Őt azért nem számoltam, mert nem igazán játszott elötte, de jogos 😀

          • Captain Mike

            Pogba előttről én sem emlékszem senkire. Scholes reaktiválásához lenne hasonló feeling, ami jó volt 😀

    • Csordás Adrián

      Rooney visszatérésével Zsozé nyugodtan belevághat a sokak által várt pihentetésbe. Ezeken a meccseken tízesünket berakja tízesnek, többi meg magától jön.

      • Captain Mike

        Valószínű, hogy így lesz. De még Mata is ott van aki kiszorult most a jobb szélről, pedig az egyik legjobb emberünk idén a támadók közül.

        • Csordás Adrián

          Igen, Mata is. Ha nem ütnek be hosszabb idejű sérülések (lekopogtam, idén jobbak vagyunk e téren mint valaha) akkor nem beszélhetünk létszámhiányról a középpályán.

    • Balázs Kozó

      Minek nektek VKP? Látod, Schneiderlin sem kellett.

      • infinite_red

        nem vkp kell, hanem Carras helyettese

  • KiB
  • mddnszksz

    Gizmó leendő helyéről a csapatban, és Carrick lehetséges utódjáról

  • stanleykubrick

    http://www.digisport.hu/news/24017
    Szerettem volna többet beszélni, kár, hogy nem volt több időnk, de ez ma így sikerült.
    Podcast is van, itteni videós és YT-n is.

    • KiB

      nem volt idegesítő, hogy Szombathy állandóan beledumált, amikor te beszéltél? (legalábbis az elején)
      a másik fickónál nem nagyon szólt bele

    • Chestcontrol

      nem hagytak beszelni Stan? 😀

      • stanleykubrick
        • sallark

          1.) Tényleg egyfolytában belepofáztak abba, amit mondani akartál, plusz a másik csávónak be nem állt a szája, mintha egyedül lenne.
          2.) Téged csak bloggerként hívtak meg vagy a foglalkozásod is kapcsolatos ezzel (például sportközgazdász)?

    • Captain Mike

      Korán volt kicsit? A reggeli előadásokra én is ilyen fejjel ültem be mindig 😀

      • stanleykubrick

        Korán volt az tény, de fittnek éreztem magam és sminket is kaptam. 😀

        • Captain Mike

          😀 csak nehogy megtetszen 😀 amúgy jókat mondtál, kár hogy Pál túl okoskodta és nem hagyott kibontakozni

    • FabianCancellara

      Szerintem így is faszipántos voltál. Nekem egyszer volt egy vizsgám, amelyre kettesével hívta be a hallgatókat a tanár. Nagy dilemma volt, hogy hagyjam-e beszélni a társam vagy sem vagy próbáljunk kooperálni vagy úgy összességében: mégis mi vezet célra. Hölgy volt az illető, szeretett beszélni, mondom “ok, akkor hagyom, ha valamit nem tud, majd megválaszolom, ha a tanár felteszi a kérdést”. Szerencsémre aztán olyan sokat beszélt a hölgy, hogy fény derül némi hiányosságra is, azokat a kérdéses pontokat, adatokat, évszámokat a tanár jól megkérdezte, én mind tudtam. Eredmény: nekem ötös, neki négyes. Nem mindig a mennyiség számít:) #2017#hímsovinizmus#

      • Harrari Ezra

        nekem volt egy tanárom (egy bajszosbácsi), akinek időnként nem volt kedve vizsgáztatni ezért külön csoportokban behívta először a fiú, aztán a lány kollégákat együtt. A fiúknak felajánlotta, hogy a kettes mindenkinek jár, mehetnek haza. A csajoknál ugyanez, csak nekik a négyes járt alapból.

        • KiB

          ejj de diszkriminatív volt a bajusz:)

        • FabianCancellara

          De legalább meglett. És ha nem kérted volna? Mert mondjuk annyit tanultál, hogy megmérettetted volna magad vagy egyéb okból kifolyólag…

          Tudom, hülye kérdés, de én nem egyszer kértem a rosszabb jegyet, mert úgy éreztem nem érdemlem meg és pl 4-esre is mentem már UV (javítani)-zni. Máskor meg sunyítva kaptam a jobbat, az is igaz:D
          #stretford end#blog#évlúzere#

          Ditte: Igaz, nem jog volt, ami azért szopatóág

          • Harrari Ezra

            természetesen, akinek nem volt jó a kettes, annak felajánlotta, hogy kérdez tőle a jobb jegyért. Majd kérdezett egy olyat, ami után a kettes megváltás volt.

          • FabianCancellara

            “Há csak, hogy tudja má’ hol a helye a sok retkes gyökérnek”

          • FabianCancellara

            Lányoktól mit kérdezett volna?

            “- Szeretne ötöst kapni?
            – Voltaképp…hát..tulajdonképpen ezen még nem gondolkoztam, de….ha a tanár úrnak nem prob…ha megoldható lenne….ööö…igen.
            – Na ez a beszéd!”

          • Harrari Ezra

            nem tudom. de, ha meg éppen volt kedve vizsgáztatni, akkor is a hallgatók választhattak tételt, amit el akarnak mondani – de ez meg sokszor visszafelé sült el, és abból alázott meg, amiben a legjobbnak hitted magad 😀

  • dimarzio aszondja, josé is szeretné vissza evrát

    • Pásztor László

      #fuckyeah

    • Harrari Ezra

      ha csak az öltözőben csinál egy kis hangulatot, már megéri

      • Captain Mike

        Ne legyenek kétségeink afelől, hogy 36 évesen is röhögve hozza azt a játékot a pályán amit Darmian szokott

        • mrmojo

          szeretem evrát de utolsó itteni évében elég sok gólt kaptunk közvetetten az ő helyezkedési hibái/balfaszsága miatt, mondjuk padra meg kb tökmindegy hogy ki ül le, de akkor már inkább ő

          • Pásztor László

            Azért tegyük hozzá, hogy Moyes évében mindenki egy raklap fos volt.

    • AlgériaiIbra

      Továbbra is adnám.

  • Angus
    • bensmith

      Alan Smith?

    • The Shaw Show

      Shane Tusup?

      • Harrari Ezra

        Egerszegi Krisztina

    • EZS

      Daario Naharis?

    • bedeabl

      Shia Labeouf?

    • KiB

      Chris Pratt?

  • mddnszksz

    valaki nézi az athleti-barcát? így meccs végére az jutott eszembe, hogy a világon 2 dolog van amihez ha hozzáérnek meghal: a lepkék és neymar

    • The Shaw Show

      nem néztem csak láttam utólag, fura lehet így védőnek lenni

    • Balti

      Több helyzetből is mutatta a kamera. Kérdéses, hogy szabálytalan volt-e. A védő megpróbálta elpöckölni a labdát, Neymar meg elsett a védőnek abban a lábában, ami akkor is ott lett volna az útjában, ha nem próbálja elpöckölni a labdát… (Ráadásul Neymar nem teljesen a labda irányába mozgott, inkább a védő lába felé, hogy biztosan fel lehessen bukni.) Neymart nem szeretem, mert szerintem ____ és ****** , meg még …… is, de attól már láttunk ilyenért 11-est adni.

      • KiB

        ha nem esik akkorát, mintha egy kamion csapta volna el, lehet megadják
        neki sem hiszik el lassan, mint anno Ronaldonak

        • Balti

          Igen.

  • Schweinsteigerlin

    Telegraph szerint Evra off, Depay meg 20m£ es 90.000-es fizut ker kb..

  • Mainpieeater

    Srácok, tudom-tudom messze van még, meg ilyenek, de ki lenne benne egy Pool elleni közös nagy meccsnézésben?

    • Harrari Ezra

      jfhkljdkfjslakjfd (by MuriÁgnes)

      • MuriÁgnes

        KecsopBeno az alkoholista a csaladban.

        • MuriÁgnes

          Erre inni kell!

        • Harrari Ezra

          fuh basszus, eddig nem kommenteltem ittasan, ezért most nagyon töröm a fejem, hogy ezt miért írtam tegnap

          • EZS

            szerintem egyértelmű, mivel kgdfdefrmhd.

          • Harrari Ezra

            ez még a kevésbé cikibb egyébként, sajnos drunktextingeltem is tegnap, azt reggel sokkal gázabb volt látni 😀

          • EZS

            A tejfakasztón elkísértem már tök részegen egy srácot a meccsére, és végig fel-alá rohangáltam – persze amennyire az állapotom megengedte – a pálya szélén, és üvöltöztem, hogy cseréljetek be. Erre se volt jó másnap visszaemlékezni.

          • Harrari Ezra

            nekem valamiért tele volt a zakóm zsebe pogácsával…de legalább volt mit reggelizni

          • MuriÁgnes

            Ja, azt is megkaptam.

    • Pásztor László

      Én biztos. Kivéve ha kiesünk a Reading ellen. Akkor otthon nézem, mert miután szétvertem a tv-t, nem lesz pénzem sörre.

    • vendég22

      énénén :*

    • filozofi

      megyek

      • filozofi

        ha lesz 😀

        • Mainpieeater

          ha már te meg tomika eljöttök akkor a világért ki nem hagynám 😀

          • Freeezer89

            na szép 🙁

          • Mainpieeater

            Ha te jossz, akkor ketszer is megyek! <3 nehari #nohomo

    • Beyonder

      Mozaik?

      • Mainpieeater

        Igy-igy :3

  • Schweinsteigerlin
  • MrFer

    Carrick a headline az indexen 🙂

    • Roleee_tavaszraformaidozitunk

      még jobban örülnék, ha nem tudjuk ki akit nem nevezünk nevét, alkotta volna meg a cikket.

      • Rio

        Aki egyebkent elmehet a faszba “milliardos koltes” “kozephatvedkent kezdett hetfon” ehh.

        • filozofi

          khként kezdett, az igen.. 😀

    • Roland

      keret legrégebbi tagja?! engem nem basz át

  • Bob, az absztinens

    Shaw-t azért jó látni, hogy újra a kerettel edz, kezdhetne a kupában.

    • Golf

      Hát lassan ideje lenne felépíteni újra a tavaly szezon eleji atomshawt.

      • Bob, az absztinens

        Egy ilyen sérülés után nem tudom, hogy valaha lesz-e még.

        • Angus

          Lesz.

        • Mainpieeater

          Bold: Tavaszra megint a régi lesz.

    • HarciasToni

      azért ha jól láttam van még egy szép nagy kötés a lábán

      • reelbeba

        ? Elvileg groin vagyis ágyéksérülése van

    • Mainpieeater

      inkább a ligakuka elődöntőt nyomja végig odavissza, ne az FA-Liverpool párost

      • Bob, már nem absztinens

        Mou azt meg akarja nyerni, Blindet kezdeti majd az első meccsen.

        • Mainpieeater

          baszod nem találom az előző beszélgetéseket, de bevillant valami. Szerintem rájöttem ki vagy. 😀 Az akkor barátnőd neve Fanni?

  • Schweinsteigerlin

    Úgy tűnik Koeman rámegy még egy ajánlattal Schneiderlinre.

    • fella

      biztos a parkban ugrabugrálás meggyőzte

    • Chestcontrol

      Fella – Sch- Depay 100milla 😀 ed mekkora kiraly lenne h igy eladna oket 😀

      • Golf

        Vagy Fellát ingyen, hú akkor mekkora király lenne. 😀

        • Fish08

          Nem bírom a fát, de ha az egyik sch megy, a másik nem játszik, akkor, ha, és amennyiben veszünk/felhozunk ifiből valaki Carrick /Herrera félét, neki maradnia kell 5. opciónak. Egy kizárólag nagyon nagy vészhelyzetben használatos matricával a haján.

          • Golf

            Nem akarom, hozzunk bárkit, bármennyiért helyette. 🙂

  • #under23s: Captain Axel Tuanzebe trained with the #mufc first team squad again this morning.

    • Angus

      lassan már azon is nagyot néznék, ha Fosu a padon lenne, nemhogy valamelyik ifista játsszon

      • fella

        fosut amúgy mire fel követelitek a kezdőbe meg a keretbe? oké, fiatal, meg szimpatikus, de körülbelül kettő darab értékelhető meccset játszott a debütálása óta, plusz amikor idén játszott általában full béna volt. van gaal jól belengette tavaly ezeket a srácokat yolo-alapon, aztán páran jól bekajálták, pedig sosem volt reális, hogy 22 éves átlagéletkorú meccskerete legyen bármilyen klubnak. nem véletlenül nem a 18-19 évesek játszanak a pl-csapatokban 1-2 kivétellel; sztem fosu, tuanzebe, riley, goss, boszvikdzsekszon mind-mind a következő szezonban kaphatnak több lehetsőgéet, mikor már szűkebb lesz a felnőtt keret.

        • milyen béna? a gyerek egy kibaszott pusztítógép már 18 évesen. kicsit még hebrencs, de hát ez korral jár

          • fella

            mondj nekem egy olyan meccset idén, amin értékelhető volt a játéka. rashford nem hebrencs, nem véletlenül számol vele egyedül josé a kicsik közül. sztem fosu még nincs kész arra, hogy a felnőttek között nyomja stabilan, annak ellenére sem, hogy van gaal alatt hozott jó meccseket. cuki, én is bírom, meg lehet belőle kurva jó kis focista, de még érnie kell sztem.

          • csinált egy tizit, ez az egyetlen hibája volt eddig a mezünkben. nemtom, mit kéne tennie védőként 18 évesen, de szerintem semmi baj nem volt vele. nyilván messze van a kész játékostól, pont ezért kéne néha belökni legalább a hazai kupákban

          • fella

            neeem azt mondom, hogy ne játsszon, sőt! most a két következő meccsen jó lenne, ha berakná, csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy tavaly átestünk a ló túloldalára a kicsik játszatásával, és egy 19 éves játékosnál inkább az a normális, hogy néha bekerül és kap pár percet, mint az, hogy folyamatosan ott van.

          • HarciasToni

            tavaly a spurs ellen emlékszem, hogy ő volt a legjobb az egész mezőnyben jobbhátvédként. már nem is tudom, hogy ki volt a spursből az ő oldalán, de úgy emlékszem, hogy levette a pályáról. aztán a 60. perc körül megsérült és utána lőtt a spurs 2 vagy 3 gólt, amivel simán kikaptunk. talán darmian állt be helyette és sokkal gyengébb volt. de én nem emlékszem annyira a meccsekre, mint például Angus, szóval javítsatok ki, ha valamiben tévedtem

          • Angus

            jaj te.

            amúgy igazad van, így történt

          • fella

            “mondj nekem egy olyan meccset idén, amin értékelhető volt a játéka”

          • fella

            és ne mondd, hogy az 2016-ban volt, és azt se, hogy 2017-ben még nem játszott, mert megeszem a hajam 😀

          • HarciasToni

            iden sok meccsunk volt eddig

          • godlikezaza

            zlatan már megengedte neki h a nyakába ugorjon

        • Angus

          Hát a ki a faszom játsszon a középpályán?
          Feltételezem pihentet, mert kövi héten Ligakupa-elődöntő.
          Morgannek adieu, Schweininek auf wiedersehen, Fellaini egy vicc. Több meg nincs. Ezért örülnék neki, ha lehetőséghez jutna.

          • fella

            a kérdés jogos, a választ nem tudom, de egy fosu, fellaini, mata hármas talán megoldaná a readinget. amúgy a felvetés nem kifejezetten neked szólt, hanem úgy általában a fosu-fanoknak, no offense alapon, csak itt jutott eszembe

          • Chestcontrol

            sztem ha schneiderleint eladjuk akkor basti jon vissza… nem hiszem h kidobna mind2ot

        • Beyonder

          Vedd figyelembe azt is, hogy talán egyszer sem játszott a saját posztján. Nem jobbhátvéd, ott csak annyira fog klasszis teljesítményt nyújtani, mint Jones.

      • Chestcontrol

        jon a Fa kupa

  • Schweinsteigerlin

    Manchester United midfielder Morgan Schneiderlin shows off his fitness on social media amid reports he could leave for Everton this month…

    Elleste Hargreavestől a taktikát..

    • fella

      ezeknek mi értelme, de most tényleg

  • ZoliH85
  • mddnszksz
    • Angus

      én utálom ezt a kifejezést, és mindig puffogtatják az okosok. mintha Klopp szarta volna a spanyolviaszt

      gégenpresszing. aztamarha

      • The Shaw Show

        amúgy a gegenpresszing és a sima presszing között mi a különbség??

        • infinite_red

          Klopp nemet, ahogy a gegen szo is

        • Bob, az absztinens

          A gegenpressing a labdavesztes utáni azonnali visszatamadast jelenti, legextremet esetben a szándékosan a kapus es a vedelem közé lőtt labdákat. Talan valamelyik korosztályos nemet válogatott nyomta ezt. A presszing pedig általánosságban azt jelenti, amikor az ellenfél tamadasepiteset az adott csapat meg kívánja bontani. Felpalya, feljebb, visszabb. De majd jon egy vajtfulu es jol elmagyarázza hol tévedek.

          • EZS

            a gegenpressing az a kifejezés, ami a Mourinho elleni sajtóhadjáratot fejezi ki. A gegen és a Presse szóból alakult ki.

          • Bob, az absztinens

            azt hittem, hogy a libatömésből.

          • EZS

            ja, a rohadt autokorrekt 😀

          • Angus
          • filozofi

            egyik legjobb színész 😀

      • mddnszksz

        fogalmam sincs mit jelent, nem beszélem azt az idegen világból való nyelvet 😀

        • godlikezaza

          aszittem valami mélytorok féle németül

  • truedevil

    BBC szerint Fonte átigazolási kérelmet adott be, de szerintem nem mi fogjuk elhozni, inkább a puli, amit én amúgy nem is bánok.

    • mddnszksz

      hát pár millió fontért 1 évre simán jó lenne libakupára, beugrani néha ha már tényleg nincs senki akit az u16-ból fel lehet rángatni játszani

      • sallark

        *pár millió Fonte-ért

      • The Shaw Show

        arra legyen ott tuanzebe meg williams, nem?

        • HarciasToni

          de, nem akarom egy újabb latin pofáját nézni a padon, akkor már inkább a fiatalok kapjanak néha pár percet.

    • fella

      egy soton-játékos liverpoolban? nebasz!

  • mddnszksz

    elég zorall azért ez az edzős szett
    https://pbs.twimg.com/media/C1arfvPWgAACJDd.jpg

  • Schweinsteigerlin

    Ligue 1 leaders Nice have been priced out of signing Manchester United outcast Memphis.

    • Chestcontrol

      amugy ezzel nem ertem mi a baj h csak kolcsonbe vennek……. siman benne van h formaba lendulhet es akkor megint ugy jarunk mint pogbaval

      • mddnszksz

        általában ilyenkor csak úgy veszik kölcsönbe, hogy van opció a kölcsön végén a megvételre. értelem szerűen ha bejön és vaddisznó lesz belőle akkor megveszik és mi szopunk. ezért kérünk érte sok pengőt

  • Schweinsteigerlin

    Amúgy csak nekem van a fórum mértani közepén egy “This comment is awaiting moderation. Show comment” ? 3 napos komment és semmi gáz nincs vele 😀

    • EZS

      nem, nekem is előjön időről-időre

    • EZS

      ráadásul még mindig nem tudom, mi a baj Herrera arcával.

      • Schweinsteigerlin

        Valaki szerintem rossz helyre nyomott és flagelte a kommentet, remélem lesz új post mert már kisül az agyam tőle 😀

        • box-to-box defender

          😀 Egyszerűen csak hide-old el, úgy nem annyira zavaró. Az a vicc, hogy alatta van 3 beszólás, ami súrolja a moderáció határát 😀

          • infinite_red

            A segg, comb es a mellkasszorzet?

          • box-to-box defender

            ando segge, big ass latina liked this, verőnéger

          • infinite_red

            te kis prud

          • box-to-box defender

            engem nem zavar, csak máshol ezeket már moderálják

    • crpa7

      nem, nekem is felbukkan ha megnyitom a blogot…én se értem mi a baj vele

    • MuriÁgnes

      Hogy szamolod a forum mertani kozepet?

      • Schweinsteigerlin

        Egy nő úgyse értené :))

        • MuriÁgnes

          Emmy Noether dislikes this comment.

          • Schweinsteigerlin

            <3

    • MrFer

      Nem, én is kerülgetem állandóan

    • KT

      sorry for the inconveniences caused 😀

  • Harrari Ezra
  • Schweinsteigerlin

    Evertob elvitte az altalunk is figyelt Charltonos “wonderkidet” Lookmant

    • Harrari Ezra

      Look, man! It’s Lookman!

      • Pásztor László

        Ez szurkolói dalként kb olyan egyszerű lenne, mint az oh Robin van Persie.

    • The Shaw Show

      Look man, u goin to Everton my nigga

  • Csordás Adrián

    Marco Silva lett Phelan utódja.
    Remélem enyém az első Hull a Silva a fáról polyén.

    • Harrari Ezra

      Pite vagy 2 évvel előzött be valami hasonló hullos szilvás fás képpel

    • Pásztor László

      Az ki amúgy?

    • Mainpieeater

      ezen a blogon sosem lehetsz első semmivel. 🙁

  • crpa7
    • KiB

      ez mondjuk nagyon durva cucc
      de ha úgy vesszük, hogy “csak” helyiek veszik igénybe, akkor csinálják, legfeljebb pár év múlva erős lesz a kínai válogatott
      az, hogy oda akarnak vinni kb mindenki mást is, na az az ijesztő

      • crpa7

        igen persze, az nem baj, h csinálnak egy jó akadémiát
        csak múltkor volt szó róla, h pl. a martial féle talentek tuti nem mennek oda…de ha felépítenek egy jól működő akadémiát akkor simán

    • danNN

      Aztzakurva. Viktor a kisnacijába élvezne ha ezt valaki megmutatná neki. De inkább ne.

      • KiB

        elmehetne Kínába..aztán ott is maradhatna, nem lógna ki:)

        • vendég22

          nem lógna ki :DDDDDDDD pacsi

    • Pásztor László

      Sztem ez nem ijesztő. Engem nem érdekel igazából Kína, viszont örülök, hogy ott is normális dolgokra költenek. Plusz rohadt jól néz ki a hely 😀

      • crpa7

        Kína engem sem
        csak az érdekel/zavar, h a kövi években egyre több tehetséges európai focista fog menni kínába a pénz miatt, meg az ilyen akadémiák miatt

        • Pásztor László

          Ha az akadémia miatt megy, az max Európát is a fejlődésre sarkallja.

          A pénz más kérdés, de elöbb utóbb a presztizs miatt visszatérnek majd.

    • mddnszksz

      nade van kisvasútjuk mellette? naugye

    • MuriÁgnes

      Faszom, nekem is Kinaba kellene koltoznom.

    • HarciasToni

      Egyaltalan nem vagyok rasszista, de nem szeretnem, hogy 10-20 ev mulva ugyanugy kinezo, ugyanolyan nevu kinaiakkal legyenek tele az europai klubok…

      • crpa7

        hát én se

      • The Shaw Show

        a kínaiaknak meg mi nézünk ki ugyanúgy elvileg, szegények már eddig se tudták, hogy Drogba vagy Elek Ákos van pályán

  • bensmith

    Johnstone -> Aston Villa, szezon végéig, offisöl. Szerintetek fog ő még védeni a csapatban? Vagy Pereira, aki most tért vissza kölcsönből, hogy harmadik számú legyen?

    • fella

      pereira elvileg nagy tehetség, szóval őt el tudom képzelni hosszabb távon romero helyén másodikszámú kapusként. de geában viszont még alaphangon 10 szezon van, szóval ha marad, akkor egy darabig itt nem sok sót fognak megenni a fiatal kapusok.

    • én mondjuk ezt nem értem. pereira védett rendesen portugáliában, erre most visszahozzuk harmadik számúnak csak hogy johnstone mehessen kölcsönbe?

      • bensmith

        10 meccsen védett (9 kapott gól, 4 clean sheet), ebből a bajnokságban 8-at, a fele meccseken játszott kb.

        • itt ez egész biztosan 0 lesz, ha a tarcsit nem számoljuk

      • fella

        azt mondta edzőbá, hogy így fair, hogy pereira mehetett kölcsönbe a szezon első felében, johnstone meg a másodikban. valszleg pereira fejlődéséhez hozzátehet fél év az első csapat mellett, míg utóbbi 23 évesen már eleget nézte a meccseket a padról, sok értékes tapasztalatot már nem tudott szerezni azáltal, hogy zlatannal edz. luckhurst szokott amúgy rácsodálkozni arra, hogy a harmadik számú kapus folyamatosan megy a meccskerettel, gyakorlatilag csak azért, hogy segítse a kapusedzőket a bemelegítésnél.

        • ez így inkább kibaszás mindkettővel mint valódi fejlődési lehetőség. én romerot elzavarnám és valamelyik fiatal jöhetne második számúnak

  • fella

    Az osszes sorozatot figyelembe véve meg maximum 36 meccsunk lehet vissza a szezonból.

    • FA kupa újrajátszásokkal több is lehet.

      • fella

        ráadásul. a cselzinek kapásból kiesik európa és az efl, így 9 + 3-mal kevesebb, a poolnak a 9 európai meccs sztornó, az arsenal, city duónak 7 lehet európában, de nincs efl, a spurs a három efl-lel van beljebb, mint mi. szóval nagyon kényelmes pozícióban van a cselzi (és a liverpool) a bajnokság szempontjából.

        nekünk meg kellene egy középpályás pogba, ander, carrick és fellaini mögé a padra, akiben maradéktalanul bízik a menedzser. amúgy én késznek érzem a keretet tavaszra.

        • crpa7

          egy kp. kell, és akkor meglehetünk

        • HarciasToni

          Fellaini mögé? :DD megye 1-ben talalunk fellaini szintu jatekost. a helyere kell igazolni, hogy vegre elkuldhessuk.

          • fella

            próbálok az edző fejével gondolkodni, aki csípi fellainit, érted

      • Angus

        Nem úgy volt, hogy megszűntették?

        • stanleykubrick

          Csak a negyeddöntőtől. Ergo idén még lehet nem is látunk ilyet.

    • fella

      lebontva 6 FA, 9 EL, 3 EFL, 18 PL és ahogy Strigo írja, esetleges FA-kupa újrázás(ok).

      • stanleykubrick

        18 PL, 3 EFL meglesz, 4-6 EL meccsel és 2-3 FA Kupa meccsel számolok.
        Azaz 27-31 a reális szám.

        • Yossuf_84

          Az EFL döntő elvileg, a city elleni meccsre esik. (02.26.) De jó lesz, egy szerda 21.00 városi rangadó a bajnokság vége fele…

          • Csordás Adrián

            Volt már az hétfői napon is és nincsenek túl kellemes emlékeink róla.

          • Yossuf_84

            péntek(PL)-hétfő(Elmaradt PL)-csütörtök(EL)? Egész jól hangzik :))

  • truedevil

    http://i.imgur.com/hsi3Xs0.jpg
    Talán így egyszerűbb matekozni

    • filozofi

      szezon végéhez közeledve majd a bottom 5 meccsek is egyre izgulósabbak lesznek ahogy az életükért küzdenek a kicsik. Ezért nem is annyira kellemes, hogy az utolsó 7 meccsünkből 6ot (jelenlegi) top vagy bottom 5 tagokkal toljuk. Ráadásul az a londoni menet a végén húzós lesz úgy hogy még az európa liga döntőre is készülni kell 😀

      • Asimov

        Szerintem ez pofon egyszerű. Ha megnyerjük mind az 5 rangadót és a kicsik ellen sem hullajtunk sok pontot bajnokok leszünk. Ha nyerünk legalább 3 rangadót és a kicsik ellen sem hullajtunk sok pontot top4 leszünk. Ha nem nagyon nyerünk rangadókat nincs miről beszélni.

  • truedevil
    • Freeezer89

      azért ez a 11 év nekem nagyon mellbevágó

  • kvcstms

    OFF: fm 16: az egy dolog, h a játék olyan nyalánkságokat produkál, h a 120 centis kanté lefejeli a közel 2 méteres smallingot, vagy, h bale 1 meccsen kétszer lő kapura de geanak, és mindkettő gól. de az már felbaszott, h a pre seasonben kidőlt sané (4 hónap) leigazoltam a bm-nél száműzött comant, 1 meccs csereként gólt is lő, elmegy válogatott szünetre, eltörik a lábát(6-8) hónap. oké, ott van valencia, aki elkezd isten módban focizni, szórja a gólpasszokat lövi a gólokat, erre ő is lesérül 4-5 hónapra. oké nem baj van januzaj.. szerencsére ő is kurva jól tolja, sané kezd vissza jönni, elkezdem játszatni, 4-5 meccs, erre megint lesérül 2-3 hónapra. ja, és ezek mellé, rooney egy talicska szar lett (18/19-es szezon) rashford és wilson is eléggé gyengécske, depay meg nem rossz, de passzolni azt nem tud. néztem dybalat, de a juve 100 felett akarja adni, az meg sok azért.

    • Bob, az absztinens

      A 17-ben Depay nagykiraly, meg érzésre sokkal jobbnak is érződik a meccsmotor.

      • kvcstms

        nem akarom megvenni, már most se nagyon tolnám, dehát itthon vagyok begipszelt lábbal, így valamivel el kell üssem az időt.

        • Bob, az absztinens

          Én a karácsonyi szabadság alatt toltam bele iszonyat sok órát, de valahogy a 17 sokkal jobban beszippantott, mint a 16.

          • Schweinsteigerlin

            Mik az érdemi különbségek a kettő között? Nekem ennyit nem ér meg amennyiért most kínálják, a 16-ot is Steamen 4000-ért vettük meg spanommal 😀

          • Az FM17 nem olyan könnyű mint a 16.

    • Roleee_tavaszraformaidozitunk

      valami nemjó nálad, vagy az edzések túl durvák, “alapozás” nemvolt, vagy a staff rossz. de ez kicsit durva

      • kvcstms

        nem túl vastag a keretem, huszonegykét embert játszatok a szezonban. eddig nem voltak ilyen problémák, igaz az alapozás nem volt a legjobb a szezon előtt, túl sok friendlyt toltunk (átlag 2-3 naponta volt meccs)

    • Nézz rá mennyiért adnák el Lacazette-et, bármely ligában gólkirály lesz.

      • kvcstms

        25 évnél idősebb játékost nem veszek meg.

    • Rio

      Dybala nalam ket szezon alatt 96(!) golt lott. Minden penzt meger.

  • Harrari Ezra
  • Gezu77

    Én azért szeretném, ha visszatérne. 🙂

    https://www.facebook.com/talkunited.co.uk/videos/1335697196451872/

    • sipi

      egy kis erőt vihetett volna bele, illetve a helyezés sem volt tökéletes.. 🙂
      Neuer is h elindult ünnepelni Evra után :v

      • KiB

        ami szép, az szép, gondolhatta:)
        mekkora lett volna, ha a nyakába ugrik:)

  • KiB
  • Pepoka

    Tudom tudom nem ide illik de akkor is… Ez az ember hogy került ilyen pozícióba? Vagy miért is engedik nyilatkozni?
    Mészáros Lőrinc:
    „Én úgy jutottam előre, hogy másfél-két évtizedig napi 18-20 órát dolgoztam.”

    • KiB

      hát hogyan? remek gázszerelő, sokat dolgozott, megérdemli, hogy 3 év alatt a 100 leggazdagabb magyar közt említsék
      tisztes, becsületes állampolgár…………

    • truedevil

      a seggnyalás is komoly munka, már nemazé

    • Freeezer89

      hiába, ez egy böcsületes jómunkás ember

    • stanleykubrick

      A multkor ugyanabban az étteremben evett ahol én is. Remelem ram is ram száll a szerencse.

      • Golf

        Akkor Viktorral kellene egy étteremben enned.

        • Pásztor László

          Lehet már ott eszik, valahogy sikerült Vajnáékhoz bekerülniük a Brittaniával 😀

  • Harrari Ezra
  • United82

    Január 15-én este tehát 7 ponton belül lesz 6 csapat. Kemény lesz ez a tavasz 😀
    (Leicester-Chelsea, Everton-City,United-Pool lesz- 3 hazai győzelem 😀 )
    Viszont tényleg kéne igazolni minimum 1 középpályást a szezon második felére….remélem dolgoznak ezen Joséék….

    • lasi

      Józsiék azon dolgoznak, hogy a jelenlegieket (kivéve Fella) is elküldjék.

  • box-to-box defender

    Stat: 13/14-33 pont, 14/15-37 pont, 15/16-34 pont, 16/17-39 pont.

    • box-to-box defender

      12/13-49 pont, ami pont annyi, mint…

  • truedevil


    Erre Miki sem szamitott

    • Chestcontrol

      kinezett h ki a faszom volt ez…. latta zlatan es inkabb nem szolt semmit 😀

  • fella
  • fella

    Ha bajnokok leszünk fogadóórát tartok a Mozaikban, és minden törszkommentelő vendégem egy körre.

    • fella

      (Pool ellen nézhetnénk meccset.)

      • Mainpieeater

        Szerintem mindenki nezni fogja 😉

        • EZS

          én nem 🙁

        • filozofi

          lenézel mozaikba?

    • fella

      pszicho kettőre, reelbabanak küldünk kőbambit postán

      • reelbeba

        most nagyon nyugodt vagyok, nem bírsz felidegesíteni

        • fella

          Pedig ezt a legjobb szándékkal es sörmeghajtassal irtam 🙁

    • Mainpieeater

      Volt tarsadalomismeret tanarom mondta h harom biztos dolog van az eletben, a halal a sor meg a fogadoora 😀

      • Bob, az absztinens

        Mivel a fogadóóra a tulipánban volt, igy nem is lehetett kérdés annak megtartása.

        • Mainpieeater

          Nemar h te is ismered az oreg Kovat 😀

          • Bob, az absztinens

            Ittunk ott neha egy-egy sort

          • Mainpieeater

            Te gyori vagy? 😀 Tanitott teged is a mester? 😀

          • Bob, az absztinens

            Így-igy

          • Mainpieeater

            ne bassz hogy te is kazinczys voltál 😀

          • Bob, az absztinens

            de-de. szerintem az akkori csajommal egy évfolyam voltál, de max. +/- 1 évfolyam.

          • Mainpieeater

            Atyagatya 😀 Akkor szinte biztos, hogy ismerjük egymást és gondolom te már tudod én ki vagyok, de én csak egy idősebb Unitedes formát ismertem suliból, vagyis őt meg az öccsét. Hűha. Ki az ex?

          • Bob, már nem absztinens

            Jaja, a korábbi közösen pózolós mozaikos(?) fotó láttán nagyot koppant.
            Nekem nincs öcsém, az ex meg akkora szerelem volt, hogy a neve leírásra nem kerül, meg különben is, hova lenne Csinibob?!

          • Mainpieeater

            De legalább már értem eleinte miért utáltuk annyira egymást, a Kazinczysoknak ezt a génjeikbe kódolják éveken át. :DD

            De akkor ismerjük egymást személyesen? Az király. Majd egyszer közös mozaikozáson tuti felismerlek, vagy kiderítem ki vagy. :DD CaptainWazza révais volt, Angus jedlikes, egész sok a Győri itt 😀

      • EZS

        a halálsor??

    • MuriÁgnes

      Jovok, es hozom GaalAgnest es KecsopBenot is.

    • kvcstms

      na akkor letolom a pofám.

  • Mainpieeater

    Jatszunk olyan ivos jatekot h ahanyszor fella berija h “mar nem lehet meg a top4 bruhuhuhu mekkkra kocsogok vagytok ketkedni mertetek” vagy h “csak 10 pont a hatrany bajnokok leszunk” annyi strigulat huzunk. Aztan egyszer elrangatjuk mozaikba lekotozzuk es annyi fekete abszintot itatunk vele ahany strigulat osszeszed. Ha kihanyja akkor megegyszer annyit. 😀 ha meghal alkoholmergezesben sem allunk le. 😀

    • crpa7

      támogatom
      kell egy strigulafelelős

    • fella

      Es mit kapok ha bajnokok leszünk?

      • HarciasToni

        ban-t

      • Mainpieeater

        Rengeteg ingyenabszintot 😀

        • fella

          😀

          • Mainpieeater

            Meg egy jofele kotelet amit ha tuleled a megprobaltatasaidat megtarthatsz 😀

      • Angus

        Elviszlek Prágába, bebaszunk és otthagylak. 🙂

        • Harrari Ezra

          a kálvin téribe?

  • Newton_heath

    Poch új posztot talált Allinak. Kiváló center volt ma.

  • fella

    10 pont. Lofasz.

  • Schweinsteigerlin

    Ez a Liverpool elleni meccs konkrétan az FA kupa döntőt leszámítva a legfontosabb meccsünk 3 év óta szerintem..ott azért sok mindent ki lehet sakkozni.

    • crpa7

      tavalyi wolfsburg,whu elleni meccsek? bőven fontosabbak voltak

      • Schweinsteigerlin

        Mitől fontos? Továbbjutottunk volna és rojtosra szopat valamelyik a Barca, Bayern, Real Madrid trióból

        • crpa7

          mitől annyira fonos a púl? kikapunk, aztán kövi 5 meccset behúzuk mondjuk. A whu+wolfi meccsen egy meccsen dőlt el a sorsunk. Ha nem jön össze a púl ellen még mindig lesz 17 meccs hátra.

          • crpa7

            nyílván nagyon fontos rangadó lesz, de azért nem ezen áll vagy bukik minden szerintem

          • Alberti Róbert

            A tavalyi whu elleni meccs érzésem szerint sokkal fontosabb meccs volt nekem, mint a következő pudli elleni forduló. Igaz hogy nyertünk most 6 bajnokit egymás után, de kicsit nekem hiányérzetem van. Ha nyerünk, akkor egy brutál tavaszi hadjárattal látok egy kevés esélyt a bajnoki címre, ha viszont zakóznánk esetleg, akkor a harmadik helyet látom elérhetőnek. A következő fordulóban választ kapunk az esélyeinkre.

    • Angus

      tavaly május, west ham, agyérgörcs

    • fella

      Mondom, ha megverjük őket, bajnoki cim esélyesek vagyunk.

      • Schweinsteigerlin

        Papi, legyen igazad.

      • HarciasToni

        Ja, 10 pont nem kulonbseg…

        • Pásztor László

          Egyesek 8-at is elbasztak kisebb idő alatt….
          #JustSayin…

  • Angus

    https://uploads.disquscdn.com/images/0d18c565ec0caf943dcfd980272ddd8a648044d43303c31693ace7097fe39ec9.png

    és most mindenki képzelje el Fellainit, a Burnley-t, az Arsenalt meg mondjuk a Stoke-ot

    #balfasz

    • crpa7

      tartjuk a 6. helyet 😀

    • Bob, az absztinens

      annyi pozitívum mindenképpen van, hogy győzelmem belül vagyunk a 3. helyhez és az eleje sem brutális így 18 fordulóval a vége előtt.

      • Alberti Róbert

        Igen, plus azért a lőtt gólok tekintetében is ideje lenne már fejlődni valamelyest…

        • crpa7

          meg kicsit sokat is kapunk
          az a minden meccsen egy kapott gól, nem olyan jó

    • fella

      Kar hogy mar nem megyunk a top4ert, nem tudok mást mondani. Meg kell nyerni a repaligat.

      • Angus

        Az élet nem habostorta.

        • Bob, az absztinens

          fellaini meg szar futballista

          • fella

            Ő fogja besarkazni a bajnoki címet érő gólt!

          • Bob, az absztinens

            Nem lesz az elso alkalom, hogy idióta lesz. Egy fatális öngól még úgyis hiányzik az életművéből.

      • crpa7

        2 hónap múlva , amikor 3 ponntra leszünk az első helytól, majd megint megmontamozhatsz

      • Fish08

        Szezon végén hozakodj elő ezekkel, vagy válogatott szünetben, amikor pang a blog, most van egyéb téma 😀 Mármint, értelek, de fölösleges a feszültséget kelteni. 🙂

      • Chestcontrol

        mar nemazert de ezt most minden nap be fogod irni??

    • Golf

      Ha csak négy ponttal lenne többünk, akkor már mindenkinek felállna.

  • Pásztor László

    Terry feje: Most hazamegyek és megbaszom Conte nőjét, még mielött Abra kirúgja.

  • RedMark

    Nemtudom, nekem ez a cselzi nem olyan bitang most

    • Bob, az absztinens

      a hibátlan védekezés és a costa/hazard magic sokra képes.

    • crpa7

      csak 4-0 ra szoptattak minket

      • RedMark

        “most”

        • crpa7

          jó persze
          de 13. győztes meccs után törvényszerű, h buknak előbb utóbb

          • RedMark

            Gyorsak, de nem verhetetlenek ok sem, varom a visszavagot ellenuk.

          • crpa7

            meglátjuk
            én őket már elengedtem… legyen végre TOP4 és nekem egy szavam nem lesz(az is de messze van még)

    • csakaMU

      ehhh :DDD tükörsimán lesznek bajnokok, make no mistake

  • fella

    Ne legyen senkinek illúziója, ha 10 pontra leszünk, Mourinho a bajnoki címért fog menni, bármennyire is irreálisanak tűnhet a dolog.

    • Bob, az absztinens

      először legyen megverve a Pool, aztán lehet arcoskodni. mou is meccsről meccsre akakr nyerni, semmi top four meg title

    • crpa7

      legyünk TOP4-ben aztán kezdjünk álmodozni

    • Golf

      Jaja először verjük meg a poolt, mert ha nem akkor lesz itt megint depresszió és soseleszünktop4-be feeling. 😀

    • HarciasToni

      csak te akarsz bajnoki címért menni… mourinho meccsről meccsre gondolkozik, majd ha a következő 5 bajnokinkat is megnyerjük, akkor beszélhetünk esélyekről. jelenleg 5 csapat esélyesebb nálunk a bajnoki címre. és lehet, hogy most te úgy gondolod, hogy mi ilyen világverő formában vagyunk, de például a spurs nálunk is jobban játszik az utóbbi hetekben, a chelsea és a pool is hozza nagyjából a szintünket.

  • Schweinsteigerlin

    Csak én szurkolok az X-nek? 😀 Én azért annyira nem tekintek előre, untig elég az 5-ik hátát nézni.

    • Bob, az absztinens

      legyen a chelseanek is szar, jó ez

    • crpa7

      én is, a bajnoki cím utópisztikus
      kéne a spörsz botlás

    • Golf

      Én kifejezetten a cselzinek szurkoltam, nem tudom elképzelni, hogy bajnokok legyünk, az túl szép lenne hogy igaz legyen. Top4-től boldog lennék…

      • crpa7

        dettó

  • Pásztor László

    Nem merem kimondani, de ha a Spurs elbassza mint tegnap a bornszmosz, pofán baszok valakit.

    • crpa7

      ezt a kérdést nem feltétlen csak neked intézem, de komolyan elhisszük, h még bajnokok lehetünk? nekem valahogy nem megy

      • fella

        en mar tegnap pedzegettem, hogy el

        • crpa7

          igen-igen..ezek szerrint van akit meggyőztél 😀

      • Pásztor László

        Engem nem érdekel a bajnoki cím. Viszont ha lehet választani, hogy az ötödik hely legyen 1 pontra, vagy az első 10-re 18 meccsel a vége elött, akkor ez nem kérdés.

        Ha megbasszuk a poolt magabiztosan, akkor vitázhatunk a célokról. Jelenleg győzni kell a sorra kerülő meccseken. Aztán meglátjuk.

        • crpa7

          Értem én. De ahhoz, h idén bajnokok legyünk ahhoz a kövi 18 meccsen valami emberfeletti teljesítményt kéne nyújtani(mondjuk a chelsea win sorozatához valami hasonlót)…én ebben nem hiszek. És mivel így marad a TOP4 mint cél ezért azt mondom(mondtam meccs előtt)inkább szopjon ki a spörsz, mert ők is előttünk vannak.

          • Pásztor László

            De pl az se volt várható az ócska október-november után, hogy összvissz 2 pontot hullajtsunk, az Fella seggfejsége miatt.

            Lehoztuk úgy sorban a 6 győzelmet, hogy bár kiscsapatok ellen játszottunk, de masszív védelmeket sikerült mattolni, ami hatalmas nehézség volt korábban.

            A decemberben mutatott játék és leginkább hozzáállás miatt gondolhatjuk, hogy többre vagyunk képesek a 4. helynél. Persze ehhez kell a Chelsea bukdácsolása is mostantól, de kit érdekel. Ha úgy basszák el, hogy minden meccsen kamupirost kap valamelyik védőjük, akkor se fog meghatni.

            Amíg nyerjük a meccseket, addig tök mindegy ki mit csinál.

          • crpa7

            Az utsó mondat a lényeg:D Pacsi

    • Fructie

      Szerintem egy x jobb lett volna. Nem hiszem h a chelseat kell figyelnünk

  • fella

    Maradjon igy, legyszi

    • HarciasToni

      nehogy

      • HarciasToni

        legyen x

      • fella

        18 meccsel a vege elott en inkabb lennek 10 pontra az elso helytől, mint 0-ra az 5.-től. Főleg elnézve a formánkat.

        • HarciasToni

          x lenne a legjobb szerintem

          • fella

            Legyen csak 10. Hátha jon a Chelseanek egy hullámvölgy…

          • HarciasToni

            jó amúgy mindegy. a spurs úgyis a spurs, őket simán meg kell előzni úgyis

    • EZS

      nem maradt

      • fella

        Mar megijedtem te kis huncut 😀

  • h492019

    feltételezhetem, hogy Moses azért ragadt bent a leshatáron belül ÉS maradt le az emberéről egyszerre, mert nem hátvéd?

    • RedMark

      A regi valenciara emlekeztet:D

      • mddnszksz

        hétfőire?

        • Roleee_tavaszraformaidozitunk

          tart még a múltheti ivászat ? 😀

          • mddnszksz

            west ham ellen Valencia miatt nem volt Michail Antonio lesen annál a 100-as zinyónál amit Dávidka kiszedett, just sayin

          • Roleee_tavaszraformaidozitunk

            én ezt tudom, de az hétfőn volt 😀

    • Angus

      Ha senki nem hibázna soha, akkor nem születne gól barátom. 🙂

      Amúgy ez nagyon undorító. Alli sárga, gólörömért. Ez a világ vicce. 😀

      • truedevil

        nem pont Atkinson adta Matának is a sárgát az arse ellen?

      • Pásztor László

        Rashford is ilyenért kapott sárgát a Hull ellen még augusztusban.

    • EZS

      vicces, hogy ő maradt le a tizenhatosról való exodusban.

      • sallark

        Bazdmeg. :DDD

    • csakaMU

      egyébként nagyon szépen hozza a szárnyvédőt conte rendszerében, szóval én nem bántanám, sőt itt se venném elő. inkább luizt aki fejetlen csirke módjára szaladt ki hogy lesre állítson, ahelyett hogy felvette volna középen az emberét

    • KiB

      ez nagyon csúnyán balázs pali hibája volt, kilépett, és így 3an maradtak 2 védőre

  • Gezu77

    Fernandinho 4 meccs, Zsiguliét törölték

    • EZS

      zsiguli?

      • HarciasToni

        feghouli

        • EZS

          ja, fregoliként ismerem. 🙂

        • Gezu77

          Azaz, köszi 🙂

      • Csapó Péter

        Fegouli vagy hogy írják

  • Rio

    A harmadik Chelsea sarga marad el

  • MrFer

    most akkor hajrá Chelsea?

    • MrFer

      Egyelőre nagy a rohanás

    • reelbeba

      nekik kéne drukkolni, de nem megy :/

      • MrFer

        Ittam egy páleszt hányinger ellen… Amúgy baromi gyorsak, elképesztő

        • reelbeba

          Ja, nem egy napot pihentek a játékosok

  • Bob, az absztinens

    Nem tudom, hogy EZS visszatért-e már a wellnesskéből, de ajánlom figyelmébe a mai pletykát.

    Müller -> United 😀 NYÁR.

    • MrFer

      ha ez így lesz, szerintem elindul a Moyes Story-i úton… én meg megyek vele

    • Asimov

      Muller amugy mi van? Nem nagyon fossa a golokat ebben a szezonban

      • HarciasToni

        idén rossz helyre pattan róla a labda

        • Asimov

          Basszus most nézem hogy nincs gólja a szezonban magyarul Szalai többször volt eredményes (1) mint müller 😅😅😅 ha sérült akkor nem szoltam.

          • Pepoka

            hol nézted? mert én úgy láttam hogy 1500percet töltött a pályán és akkor kemény 4 gólt szerzett

    • EZS

      egy posztot tudok neki elképzelni a csapatban: ha Bastit váltja az insta-posztokon. 🙂

    • lasi

      Na, akkor én eligazolok.

      • KiB

        én is

        • Fish08

          Alapítunk egy anti müller fan clubot.

          • KiB

            szerintem sok tagunk lenne

          • HarciasToni

            kihalna az SE

  • mddnszksz

    néha talál gyöngyszemeket az ember twitteren :DD
    “Daniel Sturridge is like a tampon.
    In for a week, then out for the rest of the month”

    • MrFer

      :DDDD

  • Csordás Adrián

    • Angus
      • Golf

        Erre nem emlékszem, ez mi volt? Csoda h az öreg nem vágta szájon őket utána. 🙂

        • Pásztor László

          A Blackburn elleni meccs, amivel meglett anno a 19.dik. Ez már a vége volt, amikor abból állt az asszem 3 perces hosszabitás hogy Vidic, Rio és VdS passzolgattak a tizenhatosunknál.

          • Angus

            Yes.

  • peety
    • Schweinsteigerlin

      Te hogy vélekedsz erről mester?

      • erről csakis úgy lehet vélekedni, hogy #fuckyeah

        • Golf

          Téged is hívtak a digire hogy beszélj róla?

        • Schweinsteigerlin

          Imádják az emberek a pozitív kommentjeid öreg! Keep it up! 😉

          • MrFer

            Én szerintem nem is láttam még tőle ilyet

        • csakaMU

          csak az öltözőbe engedném, pályára már csak buli meccseken, kupában stb. mikor nálunk játszott az utolsó egy-két évben bohózat volt sokszor amit művelt sajna 🙁

    • RedMark

      Evrat 70 evesen is szivesen latom a Manchester Unitedben.

    • Angus

      ó bázmeg bázmeg bázmeg bázmeg bázmeg bázmeg gyere gyere gyere gyere!!!! :))))

    • box-to-box defender

      Már akkor megéri, ha csak 1 évig tudja segíteni Shaw-t 🙂

    • AlgériaiIbra
  • mddnszksz

    ha valaki unatkozna és szeretné felbaszni magát estére
    https://twitter.com/ManUtdVines/status/816676478817632257

  • Schweinsteigerlin

    Ibra a honap jatekosa 👊👊👊

    • Pásztor László

      Nálunk, vagy All-League

      • Schweinsteigerlin
        • Pásztor László

          jah, ez a fan. Azt hittem, hogy a PL-ben. Mondjuk Mourinho most lazán lehetne a hónap edzője.

          • Chestcontrol

            de az all league szavazast is vezette amikor szavaztam

  • infinite_red

    ehh, bazoer —> wolfsburg 12 millió euróért

    • Pásztor László

      bargain.

    • mddnszksz

      nem játszatta az edző, ennyi pénzért meg ajándék. jó játékos lesz belőle ha folyamatosan játszatják majd

    • csakaMU

      draxler manit költik máris

  • KiB
  • Mainpieeater

    Agyabugya 150 millio euroert mehet kinaba heti 800 kibaszott ezer euroert. Para

    • infinite_red

      kicsoda?

      • Roland

        obamayoung

        • Freeezer89

          oooobamaaaa’s eeeelf

    • KiB

      elég ijesztő egyébként tényleg ez a dolog
      és nem nagyon lesz jó vége

    • Pásztor László

      Na az hülye.

      • Mainpieeater

        Witsel is inkabb osa ment mint a juveba

        • Pásztor László

          Igazából most derül ki az, amit eddig csak sejtettünk, hogy mekkora pénzéhesség uralkodik a világban. Eddig csak tippelted, hogy azért mennek a gazdagabb vidékekre fiatalon (Zenit, City, stb.) mert pénz.

          Korcs egy világban élünk.

    • Schweinsteigerlin

      Inkább mint a Münchenbe!

    • stanleykubrick

      Péntek reggel megyek a Digibe erről beszélni.

      • KiB

        mikortól látható?

        • stanleykubrick

          7.15

          • EZS

            ismétlik emberi időpontban? 🙂

          • filozofi

            jútúbon szerintem fent lesz

          • KiB

            addigra már úton leszek melózni:(

      • Angus

        Fasza. Én meg vizsgázni.

      • fella

        Schneiderlin?

        • Freeezer89

          még mindig itt van?

        • HarciasToni

          te is mész a digibe?

          • EZS

            fella még jó sokáig analóg marad 😀

          • fella

            nem adom el magam!!!

          • EZS

            😀

      • Golf

        Mond már be, hogy netfort.hu honlapkészítés 🙂

        • Angus

          meg hogy Pásztor László ingatlanos 🙂

          meg a képek alá egy “kép”-et… :DDD

          • EZS

            egy vótmá’-t is elengedhetne. Meg megkérdezhetné, mikor lesz Spíler. 😀

      • Chestcontrol

        majd kuldj linket a kesonkeloknek 😀

    • reelbeba

      A legviccesebb, amikor angol zsurnaliszták rinyálnak a kínai lóvé miatt. Amikor pont a péel sorvasztja el az európai bajnokságokat
      https://www.theguardian.com/football/blog/2015/aug/07/european-league-england-bayern-pgsg

    • Chestcontrol

      depayt meg youngot kene oda eladni 100misiert

  • Gezu77

    Nem akarom Harry Kanet valaha is MU mezben látni… Ugye csak vicc?

    • KiB

      honnan a hír?

      • Gezu77

        csak pletykalapoknál láttam még, hál istennek, metro, 90min, stb

    • Pásztor László

      Elöbb igazoljuk le a Messi-Neymar-Suarez triót egyszerre.

      Plusz Kane az a majom, aki pár éve lenyilatkozta, hogy nem érti miért mondják, hogy nagycsapatba akar igazolni, mivel a Spursnél nincsen magasabb szinten a többi angol csapat.

      • filozofi

        ettől még egy kurvajó csatár

        • Pásztor László

          Nem mondom, hogy nem. Viszont nálam egyértelműen Rashford lenne favorizálva arra az időre, mikor Ibra lelép.

          • filozofi

            ez egyértelmű, ráadásul a Spursből biztosan nem engednék el 80 milla alatt

          • Pásztor László

            Pontosan, ha csatárt igazolunk, akkor a Lewandowski-Aubameyang-Griezmann hármas aki szóba jöhet, értük meg is éri 80 milliót kidobni.

          • infinite_red

            és miből gondolod azt, hogy auba vagy akár lewa fosná itt a gólokat? én se kedvelem kane-t, de angol, fiatal és lövi a gólokat már második éve

          • Pásztor László

            A jelenlegi piacon szerintem ők érnének meg 80 milliót. Kane nálam nem ér annyit. Ügyes játékos, de nem ér 80-at. Plusz angol, bármikor elfelejthet focizni.

          • infinite_red

            és honnan pattant ki ez a 80 millió?

          • Pásztor László

            Azt irják általában az angol pletykalapok, vagy legalábbis amit én olvastam 1-2 hónapja, az ennyit írt.

          • HarciasToni

            szerintem Kane jobb játékos, mint Auba. Auba kibaszott gyorsan fut és 3 ziccerből 1-et be szokott lőni. Kane sokkal összetettebb. Auba szerintem 50 millát sem ér, Kane-ért pedig simán adnék 70-80 millát (euróban), ha kellene csatár. de nem kell

          • Pásztor László

            Izlések és pofonok. Auba kibaszott gyorsan fut, ebből pedig elképesztően sok gólt lő. Kane ezzel szemben nálam még mindig nem éri el a klasszis szintet. Bár lehet csak kevés Spurs meccset nézek, de pl ellenünk sem láttam a klasszisát.

          • Harrari Ezra

            *harmadik

          • Mainpieeater

            Griezmann 😉

          • Pásztor László

            Ha jön, nem leszek szomorú, de vannak vele szemben fenntartásaim a mostani játékunk alapján.

        • Freeezer89

          nagyon messze van ő kurva jó csatártól szerencsétlen

          • HarciasToni

            azért az biztos jelent valamit, hogy utóbbi két évben 20 gól fölé jutott a PL-ben és idén is ott lesz. és csak 23 éves

          • Freeezer89

            statisztikákkal nem tudok vitatkozni 😀

    • truedevil

      most írta alá az új szerződését, kétlem

    • Chestcontrol

      en nem hiszem h jonne… ibra rash marci roo… oda megvagyunk boven….

  • fella

    https://twitter.com/ManUtdMEN/status/816615916775452672

    Luckhurst Mata szerepéről, meg arról, hogy miért eddig ő a szezon legjobbja. Ha Mata elfogadja, hogy nem tagja a gálakezdőnek, de a keret 12-13. játékosa, aki azért megkapja az évi 30-35 meccsét kezdőként, akkor soha nem szabad elengedni.

    • Bob, az absztinens

      Évi 30-35 kezdéssel gálakezdő vagy.

      • Pásztor László

        az az 50 kezdés, lásd még Pogba, Ibra, De Gea, Valencia

      • fella

        Megfogtad a lényeget. Amugy nem.

        • Bob, az absztinens

          Ha szerinted marad a mikiegerben bohóckodni, akkor te tenyleg elhiszed azt is, hogy Fellaini nem egy hasztalan bot.

          • fella

            “Ha Mata elfogadja, hogy nem tagja a…”

            ezt írtam. ebből szerinted az következik, hogy biztos vagyok benne?

          • Bob, az absztinens

            nem gálakezdő, de 30-35 meccsre jó, már ebben óriási ellentmondásban vagy.

          • fella

            38 bajnoki, alaphangon 6 európai meccs, de legyen inkabb 8-10, ideális esetben 10-12 hazai kupa. Ez 60 meccs alaphangon, abbol 30-on siman lehet kezdő akkor is, ha nem alapkezdő.

      • filozofi

        ha csak a bajnokságra gondolunk, akkor igen, de minden sorozatot figyelembe véve nem

        • Bob, az absztinens

          Biztosan marad ligakupazni.

          • truedevil

            Nem feltétlen ligakupa, bl csoportkör amikor gyengébb csapat jön szembe és hétvégén rangadó, vagy megfordítva ha a bajnokságban “egyszerűbb” ellenfél ellen amikor hét közben nyerni kell.
            + csereként bármikor be tud szállni, főleg ha úgy teszi mint tegnap

  • Bob, az absztinens

    A falábú Fellainit kibaszták már?

    • Harrari Ezra
      • Angus

        ó, még fiatalon 🙁

      • Roland
      • Bob, az absztinens

        Ennyi motm meg nekem is lenne, mint ennek a szerencsétlennek.

        • Harrari Ezra

          kitől idézek: “Van Gaal never gave me a chance in the Dutch team, even though I was MOTM for MUFC 14 times”?

          • Pásztor László

            Büttner 😀 még mindig gondolkozom, hogy jött neki ez ki 😀

          • filozofi

            szerintem összekeveri a motm-et az appereances-sel 😀

          • Harrari Ezra

            áhh, aból 15 volt neki 😀

          • Gezu77

            ó hát a Sanyink, ki más

      • mddnszksz

        FÉLListen

  • mddnszksz
  • Angus

    Ezt az Evra-sztorit mennyire kell komolyan venni? Mint a mai havazást?

    • KiB

      most még esik:)

      • Angus

        tudom, már el is toltam mind a 2 centit. nehogy essen még 2 🙂

  • crpa7

    Am. szerintem még nem is nagyon esett erről szól. Nem tudom, h ez Mou érdeme vagy nem, de Jones elég nagy igazolás volt idénre eddig. Egy féléve kb. már nem is számítottuk a keretünk teljesértékű tagjának. annyira komolytalan volt.

    • infinite_red

      de, volt róla szó 🙂

    • stanleykubrick

      Ne kezdjünk el Arsenaloskodni, hogy amikor Rosicky felépült, akkor nyomták, hogy nekik van egy kurva jó új igazolásuk.
      Jonest én mondtam, hogy kár lenne elkótyavetyélni, reméljük most indul el csak a pályafutása itt igazán.

      • Freeezer89

        mostanában kevesebbet vagyok a blogon, igy viszont nagyon más megvilagitasba kerülnek a dolgok, mint ahogyan azt ti látjátok (nem azt mondom, h en latom jól, csupán máshogy – meg mielőtt itt fella nekem esik)
        attól, hogy Honesz lenyomott most x meccset ugy, hogyne sérült bele semmibe, az remek dolog, de attól meg nem lett a fjúcsör kaptány újra, nem lett sem Rio, de meg egy Mike sem.
        én őt még mindig hatalmas fenntartásokkal kezelem. kívánom, hogy nektek legyen igazatok, es hozza eddigi meccseit, fejlődjön es en is happy leszek

  • Ressan

    Aszkivan, hogy még 11 napot, meg pár órát kell várni, hogy a ‘poolt jól megbasszuk!

  • crpa7

    Ha Era visszajönne(nem fog szerintem), én elélveznék

  • mddnszksz

    Evrát akkor is visszahoznám ha egész nap csak instagram posztokat tolna és egy darab meccset sem játszana, KELL ilyen ember az öltözőbe

    • fella

      De nem ezt csinálja Schweinsteiger?

      • fella

        Schweinsteiger helyére hoznád Evrát???

      • Freeezer89

        nem, schweini nagyon szarul csinálja, nem méltó utódja sem köcsög valdesnek. Uncle Pat-et a népnek

    • Sousaphone

      Hasonlóképp vélekedtem lentebb erről, szóval abszolút egyetértek veled! 🙂

  • infinite_red

    Manchester United striker Zlatan Ibrahimovic has won the PFA Fans’ Premier League Player of the Month award for December, beating the likes of Adam Lallana and Cesar Azpilicueta.

    • Csordás Adrián

      Házon belül a klub három jelöltje december legjobbjára: Ibra, Pogba, Miki. Ha így megy tovább minden akkor azért nem egy szar átigazolási szezont tudhatunk magunk mögé, annak ellenére hogy azért pénz is fogyott rendesen.

      • crpa7

        am. ez a legnagyobb “vicc”
        az egyeten igazolásunk aki első perctől kezdve nagyon jól tolta, alig volt gyenge meccse nem alapember: Báji
        írom úgy, h énse bontanám meg a jones-rojo kettőst

        • Mainpieeater

          (serult volt most meg ank-zik)

          • crpa7

            jaja, ez is benne van
            de ha nem lenne ilyen jó a jones-rojo kettős, akkor elmúlt meccseken már játszhatott volna

          • Mainpieeater

            Boro ellen kezdett is 😀

        • infinite_red

          eljön bailly ideje, ha akkor nem sérül meg, most ő lenne jones/rojo mellett. beton az az ember, és baszki, 22 éves… pogbával is így kell számolni, az idei szezon a beilleszkedés, jövőre sokkal jobb lesz ő is

          • crpa7

            de vágod, ez a durva…báji 22. Idejön a lányligából és első perctől kezdve atom. Zseniális igazolás volt.
            (Jonesisleszmégsérült)

  • KiB

    vótmá? és örülnénk Vincent? (mondjuk Sun, szóval ki tudja)

    “Arsenal: Arsene Wenger szóban megegyezett a Juventus bosnyák középpályásával, Miralem Pjaniccsal a játékos nyári klubváltásáról. Pjanic a minden bizonnyal távozó spanyol Santi Cazorla utódjaként érkezhet az Ágyúsokhoz (The Sun)”

    • Asimov

      Számomra az a döbbenet hogy wengerrel még mindig számolnak

      • KiB

        na igen, nála is lehet olyat olvasni, hogy idény végén elköszön
        mondjuk bármennyire is nem szeretjük az arsenalt, furcsa lesz Wenger papa nélkül
        meg jöhet egy olyan edző, aki nem hagyja összeesni bármelyik tavaszra a csapatot…ajjajj

        • Mainpieeater

          Majdnem ugyanolyan decline lesz naluk mint nalunk. A csapat fele kuka es csak a pedofilmagic tartja oket egyben. Naluk talan nem lesz akkora a visszaeses mert a Sir altal hagyott ur sokkal nagyobb mint Arsene utani (meg anglia legjobb csapatakent estunk ossze, ok meg 3.-4. erokent csak), de biztosan lesz.

          • stanleykubrick

            Szerintem, ha nem lesz jó edző, komoly visszaesés várható. Rá kell menniük Pochra, bármennyire is balhé lenne belőle.

          • Mainpieeater

            Vagy Blancot behuzni amig munkanelkuli

          • truedevil

            Eddie Howe nevét dobták be az utóbbi időben, ez a tegnapi még rá is erősíthet erre, elég Arsenalos volt ez a 3-0-ról x. Attól függetlenül, hogy szimpi edző, szerintem Eddie lenne az ő Moyesuk ha tényleg lenne ebből valami.

      • Chestcontrol

        plane ha nem lesz BL jovore

    • mddnszksz

      úgy megegyeztek mint tavaly Benzemával, meg most Draxlerrel

    • stanleykubrick

      Majdnem minden Serie A meccsen játszik, BL-ben minden meccsen tolta, első idénye, hová menne? Az Arsenalba? Ugyan már.

    • crpa7

      jó vicc
      Cazorla am. hogyhogy lelép?

      • infinite_red

        nem lép le, csak állandóan sérült

        • crpa7

          ja, ok
          az arsenalnal ez úgy is bemeneteli követelmény 😀

          • EZS

            ja, végre akklimatizálódott, erre hoznának valakit a helyére.

        • fella

          Lejár a szerződése nyáron

  • filozofi

    Vicces belegondolni, hogy kb egy éve kezdett pletykaként keringeni Mou érkezése. Kíváncsi vagyok ehhez képest mi a valóság, mikor gondolt rá először a vezetőség és mikor születhetett a tényleges megállapodás

  • reelbeba

    Carricknek nem ajánlunk új szerzödést állítólag

    • reelbeba

      (talksporton hallottam lehet fasság)

      • fella

        Nehezen tudom elképzelni, hacsak nem arrol van szo, hogy o nem akarja folytatni.

    • Bob, az absztinens

      Egyelőre. Gondolom attól is függ, hogy lezsírozzák-e Griezmannt, es akkor 4231-> Pogba mellé veroember kell vagy tudnak-e leakasztani egy KicsiCarricket, mert nélküle láthatóan csak doglodik a csapat

      • stanleykubrick

        4141 még működőképes lehetne.
        Martial, Pogba, Herrera, Mkhitaryan – Ibra, de kell két ember ezen játékosok mögé. Carrick-et pedig pont ezért kellene még egy évre megtartani, főleg, ha Schneiderlin megy. Avagy elgondolkodunk Blinden. A Lingard, Mata, Rashford mag mellé is jól jönne még egy embert.

        • fella

          Ez a 4141 a set-up most is; a formáció inkabb védekezésben meghatározó, mint támadásban, es 4141et vedekezunk hónapok ota. Ez az egyetlen bajom Griezmannal, hogy nem tudom, hogy egy domináns csapatban (értsd nem kontracsapat) nem tudom, hogy olyan jo lenne-e, mint lendületből.

          • stanleykubrick

            Nem ő lenne most az ötletes igazolás. Egy vkp, meg jobbhátvéd és egy box to box kellene.

          • HarciasToni

            a válogatott sem kontracsapat, mégis isten volt Grizi az EB-n. biztosan jó lenne nálunk is, ő még meg is érne szerintem 80 milliót, de akkor is azt mondom, hogy nem kell. csatár nem kell, mert úgy tűnik, hogy Ibra nem 1 évet lesz itt, cserének pedig Rashford és Martial tökéletes. ha pedig 2,5 év múlva (szerintem ennyit fog Ibra maradni) Zlatan elmegy, akkor inkább rábíznám a csatár posztot az akkor 23 éves Martialra és a 21 éves Rashfordra. a Spurs is egy 22 éves játékosra épített és bejött nekik.

    • stanleykubrick

      Carrick, Schweinsteiger, Schneiderlin nem kell, Fella igen.

      • infinite_red

        egyelőre pletyka. nagy nehezen sikerült mára megbékélnem zsozéval, sőt, de ezt a logikáját nem tudom megérteni….

        • stanleykubrick

          Jó esély van rá, hogy nem kap még egy évet.

          • Freeezer89

            ja, ez az idény teljesen tükrözi, hogy nincs már szükségünk Carrick-re…

      • fella

        Megint csak a hangulatot csinalod, totál feleslegesen.

        • stanleykubrick

          Összekeversz magaddal.

          • fella

            Az Schékon meg Fellainin megbotránkozás neked a napi rutinod resze kettőnk közül. Elhiszem, hogy nem tetszik, de kezd kicsit demagóg lenni, hogy mindenhova leírod. A 36 éves Carrick esetleges nem hosszabbításának semmi köze ahhoz, hogy Mourinho jobban bízik a belgaban, mint Scheiderlinben (akinek nem tud játékidőt garantálni, ezert elengedi) es az utoljára kb egy éve 90 percet játszó Schweinsteigerben.

          • fella

            (En is demagóg vagyok, de próbálom visszafogni magam!)

          • Bixoww

            Igazolom 😀

    • Porter Ramsey

      érdekes:
      “He is such a fantastic player and it is a pity, I always loved him, but instead of being his manager when he was 25 I am his manager when he is 35.

      “We have a good understanding. We know when he can play. We know when he is ready and when he needs a rest. I am still having Michael Carrick and probably for one more season.”

      Mourinho ezt 1,5 hónapja nyilatkozta

  • Schweinsteigerlin

    Ugy nez ki jon vissza Evra 😀

    • Sousaphone

      ez most honnan?

      • Schweinsteigerlin

        ⬇⬇

        • Sousaphone

          Ach so! 🙂 Mondjuk én nagyon örülnék neki, imádom a srácot! 🙂

          • KiB

            azért nem biztos, hogy már meg tudná oldani teljesen a bal oldalt…

          • Sousaphone

            De kiegészítő embernek, meg ha másért nem az öltözőben a többieknek átsugározhatná a benne dobogó united szívet! 🙂

          • KiB

            hozzuk el Kádárt a leszter orra elől:))

    • Newton_heath

      És ki fog menni akkor?

      • Schweinsteigerlin

        Gondolom senki, minden sorozatban állunk és nincs LB akire számíthatunk, Shaw állandóan sérült, Blind egy rakat szar, Rojo meg kell középre. Ha jön kap egy 1+1-et mint Ibra kb.

  • truedevil

    https://www.facebook.com/RioFerdinandOfficial/photos/a.238593776188545.55179.219643781416878/1215605245154055/?type=3&theater
    agentrio beindult:
    Throwing it out there… @patrice.evra I’m hearing thru social media u coming home bro?!? Talk to me! 👀 #MUFC

  • crpa7
  • Gezu77

    Kinek mi jutott na…

    https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/15894643_2177252399086947_3876041338211124040_n.jpg?oh=4d9e8f231739c72f23d9f7f6608fe628&oe=58DE81A9

    Man United: That night in Barcelona
    Liverpool: That night in Istanbul
    Chelsea: That night in Munich
    Arsenal: That night in Bournemouth

    • Schweinsteigerlin

      “That Giroud celebration was the most Arsenal thing I’ve ever seen in my life..”

      :DD

      http://www.thesportbible.com/football/funny-watch-olivier-girouds-brilliant-scorpion-kick-celebration-20170103 itt van pár csemege, volt egy kettő ahol kifolyt a taknyom, idióta barom :DDD

      • Gezu77

        Jogos is, inkább táncolgat a barom, ahelyett, hogy rohanna vissza középkezdésre.

        • Pásztor László

          Az nekem is feltünt. Elég gáz, pedig, ha akkor rárohannak a Bournemouth-ra, akkor nyerhettek volna.

          • Gezu77

            De hála az égnek nem tették. 🙂

  • truedevil

    újabb háttérkép delikvens
    http://i.imgur.com/Bjlb63O.png

  • fella

    Azt olvasni, hogy Lassana Diarra lehet Morgan helyettese a keretben short-term.

    • fella

      Amugy nem hülyeség.

    • box-to-box defender

      Ez már hír volt néhány hónapja is, nekem már akkor is tetszett az ötlet.

    • Harrari Ezra

      na csak Lassana testtel

      • EZS

        ráereszkedik lassan a Diára

        • Harrari Ezra

          a karácsonyi zabálás után Lassana Diarrhea is probléma lesz

    • Kuba

      Nem 3 éve jött fel, még kb. Mojesznál? Nem öregedett meg azóta egy kicsit?:D

      • KiB

        csak 3 évet

        • Kuba

          na ezaz :D:D

    • The Shaw Show

      Az ő fejformája legalább akkora piaci rés, mint a tavol-keleti szurkolók.

    • Kuba

      Mit tud Lass, amit a mi franciánk nem, azon kívül, hogy nem hajlandó játszatni Zsozé?

      • Pásztor László

        Fizikálisan egy fokkal jobb, olcsóbb, és valszeg nem vág eret magán, ha 10ből csak 1 meccsen kezdő.

      • fella

        Szerintem nagyon rosszul látjátok páran Schneiderlin helyzetet. Az edző döntése alapjan o az ötödik CM a keretben, ráadásul másfél eleg szar éven van tul a Unitednel. Nyilvan jatszani akar, amit itt Jose nem tud garantálni, ezert minden bizonnyal távozik. Tok ésszerű, Schneiderlin érdekei mentén meghozott döntés ez. Mourinho nyilvan örülne ha lenne egy Schneiderlinje, aki barmikor leakaszthat a polcról, de tudja, hogy ezt nem teheti meg, ezert hoz helyette egy masik játékost, miközben Morgant elengedi. Lass sem játszana többet nála, vagy ha igen, akkor azert, mert védekező középpályás (amire szükségünk van) es nem boxtobox.

        • “Mourinho nyilvan örülne ha lenne egy Schneiderlinje, aki barmikor leakaszthat a polcról” – hát de van, ezt ugatjuk pár hónapja, de ő inkább hat nap alatt végignyomat három meccset Pogbával és Herrerával, és még Carrickkel is kettőt, cserének meg beteszi Fellát.

          • fella

            Van, csak elmondta Mourinhonak, hogy távozna, aki meg ezert nem számol vele, tekintettel arra, hogy éppen formálja a csapatat. Ok is emberek; ha máshol van fejben, akkor nincs értelme jatszatni, meg ha néha jol is jönne. Schneiderlin nem erre szerződött, innentől ertem ot is, Joset is, meg azt is, hogy miert tárgyalunk az Evrtonnal.

          • Yossuf_84

            Nem állok bele semmibe, de Mou már a harmadik manager (edző), akinél másfél év alatt kegyvesztetté vált Schneiderlin… Valami mégiscsak lehet, ha se a válogatottban, se LvG-nél, se Mounál nem kerül(t), még a csapatba sem. De az látszik, hogy Mou védekező KP-t keres, aki lát a pályán és aki mellett Pogba, Herrera felléphet támadásoknál. Erre Mou szerint alkalmatlan mind a két Sch…

          • mrmojo

            lajosnál ő játszotta a legtöbb percet az összes középpályásunk közül, ne zavarjon

        • crpa7

          schniedrlin a szezonban összesen 238 percet játszott…ő elmegy és a helyére jön Diarra aki nem játszana többet nála?

          • fella

            …viszont ismeri Joset ezer éve, es beugrosnak is szivesen lenne a United játékosa (feltetelezem). Plusz a Makelele-Kante poszton játszik, ahova kene egy ember Carrick mögé, aki lehozza a könnyebb meccseket a 4141ben. Valszleg erre Jose szerint Schneiderlin nem alkalmas annyira.

          • crpa7

            félre ne érts, én örülnék nagyon Diarrának. Mindig is jó kis playának tartottam, és beugrónak több mint jó. De a kérdés az, h játszana-e? Mert azért fölösleges ide hozni, h annyit játszon mint Morgan.

          • fella

            Szerintem többet, mint Morgan, mert a “specialista” posztján van üresedés. Morgan is játszana, ha nem döntötte volna el pár hónapja, hogy távozni akar.

          • crpa7

            de azért döntötte el, mert nem játszott egyáltalán

          • fella

            Tok mindegy, miert döntötte el. Folyamatosan meccskeretben volt amugy az Arsenalig, Jose számolt vele.

          • Yossuf_84

            Vannak játékosok akik elfogadják, ha csak “beugrók” egy Manchester Unitedben. Morgan inkább box-to-box mintsem védekező KP. Sokkal inkább nézem ebben a szerepkörben Herrerát, Pogbát, még akár Fellát is mint Morgant.

            Ha egyáltalán szó van Lass leigazolásáról, tutti biztos, hogy nem annyit játszana mint Schneiderlin.

  • fella

    ha holnap nyer a szpörsz, 10 ponton belül az első hat. abból a hatból pedig bárki lehet bajnok is.

    • Asimov

      Fantasztikusan visszajöttünk de azért bajnoki címről beszélni kicsit vicces 🙂 legyen meg a top4 azt csá. Jah és húzzuk be a répaligát!!

      • fella

        melyik csapatról jelentenéd ki, hogy _jobb_ nálunk, akár egyénileg, akár csapatként, akár a keretét tekintve? 5 pontra van a második hely, a chelseanél pedig törvényszerű, hogy lesz legalább egy kisebb hullámvölgy. szvsz aki a united-poolt nyeri, az bejelentkezik a bajnoki címért. (nem gondolom, hogy bajnok leszünk, de azt sem gondoltam, hogy végignyerjük a fesztiválszezont)

        • a BL sem kizárt, lassan zidane szerencséje is elfogy

          • fella

            jaj már. szted a cselszi végignyeri a tavaszt?

          • HarciasToni

            Szerinted mi vegignyerjuk a tavaszt? Ez a fontos kerdes. Csak akkor van eselyunk bajnoki cimre, ha olyan sorozatot tolunk, mint a chelsea. Mostantol kezdve.

          • nem, szerintem mi nem nyerjük végig a tavaszt

          • fella

            szerinted már a swanseat se kellett volna megvernünk

          • el kéne csípni 1-2 értelmes csapatot is mielőtt megünnepeljük az újabb címet

          • fella

            aztatat írtam ottan fönn, hogy ha megkúrjuk a poolt, akár esetleg lehet távolabb is nézni a bl-helynél óvatosan

          • az írtad, hogy lehetünk bajnokok. most nagyjából 10pontról jöttünk vissza 2-3-ra egy hatos győzelmi szériával. újabb 10ponthoz megint kéne egy 8-10 meccses rohanás úgy, hogy a chelsea nekiáll erősen balfaszkodni

          • fella

            hát miért, szerinted 18 hátralévő meccsel nem lehet ledolgozni 10 pont hátrányt? ami sokkal inkább valahol 5 és 10 között van, mert nem létezik, hogy a chelsea tartani tudja ezt az iramot. a hatos mixből tulajdonképpen bárki lehet bajnok, amihez nyilván az kell, hogy a chelsea elkezdjen picit balfaszkodni. de onnantól, hogy elkezdenek (ha elkezdenek) bármi lehet.

          • nem tartom reálisnak, de a pool elleni meccs sok kérdésre választ ad majd

          • fella

            szerintem sem reális, de benne van (ami már önmagában szép dolog az után, hogy kb nem tudtunk hazai pályán meccset nyerni novemberig)

          • stanleykubrick

            Azert ezen alighanem nevetünk majd a szezon végén. Jöjjön ossze a BL, jovore lehet menni a 21. Bajnoki címért.

          • fella

            azon mi a vicces, hogy 2 hónap alatt a futottak még kategóriából úgy megyünk neki a pool-meccsnek, hogy ha ott nyerünk, bármi megtörténhet?

            már azon is nevettetek, hogy én azt mondtam ősszel, hogy most lesz érdemes végignézni a tabellát, és lám, máris más a leányzó fekvése. és hangsúlyozom, nem prognisztizálok bajnoki címet, csak azt mondom, hogy 4 kupában állva 3 pontra a bl-től és ideális esetben 10-re az első helytől befejezni a karácsonyi szezont megsüvegelendő teljesítmény.

            és nyilván a gecibe azokért a hazai ikszekért, mert ha több lenne 8 ponttal…

          • Porter Ramsey

            így előzetesen az egy kibaszott nagy döntetlen lesz

        • Asimov

          Csak a united meccseit nézem többre sajnos nincs időm (na jó most muszály volt 3-0 nál megnézni wenger fejét bár ne tettem volna) de azért a chelsea eléggé brutál most.

        • stanleykubrick

          Egy harmadik helyet lazán alairnek.

          • Mainpieeater

            En egy masodikat irnek csak ala gondolkodas nelkul. A chelsean kivuli masik negy csapat szintjen siman vagyunk.

          • stanleykubrick

            Ezért van benne a hatodik is.

    • reelbeba

      szerintem a répaligát, a bohóckupát és a fakupát is megnyerjük

      • fella

        aláírnám. mondjuk ahhoz képest, hogy a bajnokság negyedénél már a bl-t temettük, nem szar dolog, hogy holnap 10 pontra kerülhetünk a listavezetőtől, de már tutira 3-ra vagyunk a bl-től.

    • RedMark

      nekem mar az is szupi lenne ha ezt a mondatod a sracok is elhinnek es meg jopar meccsig tartanank ezt a szeriat. 25 fordulo utan neznek korul. Ha ott 4-6 potty kornyeken van az elso tolunk akkor el kell kezdeni nagyon fosni a golokat es kuzdeni. Egyelore bizzanak a fiuk magukban es menjenek ameddig lehet.

      De komolyan, meg fellaininek is adnek egy ermet ha ezt megnyernenk.

      • HarciasToni

        Azert ennyire ne legyel nagylelku 😀

      • Porter Ramsey

        addig viszont, míg ott nem vagyunk – bár szerintem nem valószínű, nagyobb meccseken kell rabolni – én nem engedném el a répaligát

  • peety

    ez a “kiscsapat” olyan focit jatszott, hogy szépen iskolaztak wenger papat, mert hogy se ő de még jóparan azt se tudtak hol vannak az is egészen biztos. 😀

    • peety

      ettől függetlenül 3 gólos előnyt így leadni, khmm. 😀

      • Balázs Kozó

        +1 nap pihi, és simán megvertük volna őket.

  • Alberti Róbert

    Holnap lehet szurkolni egy Spurs győzelemért…

    • Chestcontrol

      x 😛

      • Alberti Róbert

        Éppen az is megteszi 🙂

    • HarciasToni

      ???? Inkabb chelsea gyozelemert

  • Pepoka

    Mi a náthás fasz? Nem arról volt szó h az arsenal veszít?? 🙁 🙁

  • mddnszksz

    így elbaszni istenem…
    Hulltól meg elküldték Phelant

    • HarciasToni

      Meccs elott az x-nek mar nagyon orultem volna, most nyilvan annyira nem, de azert igy is csak 2 pontra vannak.

      • stanleykubrick

        Es ha megbasztuk volna őket otthon…

        • Csumpitáz Béla

          majd megbasszuk őket az Emiratesben

    • csakaMU

      Phelan honnan? Ez komoly?

      • Alberti Róbert

        Ja. Már fennvan a Sky oldalán is a hír.

        • csakaMU

          de szar. na mostmár kieshetnek a faszba. ligakupában meg vagy 6ot 7et kaphatnak

          • Alberti Róbert

            Önbizalom növelőnek jók lehetnek az ellenük lejátszott meccsek.

    • stanleykubrick

      Giggs? :DDDD

      • truedevil

        az kéne még, a hulltól még a swansea is jobb lett volna

        • fella

          szegény ryan ha így válogat, akkor alan smith is előbb lesz a pl-ben menedzser 😀

  • Porter Ramsey

    x is jó ám, de mindjárt lefejelek valamit

  • fella

    köcsög arsenal nem nyert, pool nem nyert, chelsea/tottenham/mindkettő nem nyer, mi nyertünk.

    • Gezu77

      Így van és szépen csendben zarkozunk

      • fella

        nagy kár hogy októberben buktuk a top4-et :)))))

      • filozofi

        ha megbasszuk mocskosékat jövőhéten akkor azért nem is olyan csendben

        • Chestcontrol

          akkor buli lesz a fonaton

    • crpa7

      chelseat el kell engedni. Tottenham ne nyerjen és akkor ez egy egész jó forduló(faszért jött vissza a szarze). A pool elleni derby meg rohadt fontos meccs lesz. Bár szerencsére visszajüttünk elég szépen szval. ha netán kiszopunk(nem fogunk) akkor sincs nagy para.

  • stanleykubrick

    Nagyon kellene meg most vagy 4-5 PL siker. Akkor már lazán a top 4-ban kellene h legyunk.

    • Chestcontrol

      remelem elobb utobb a golcsap is kinyilik….

      • stanleykubrick

        En attol felek a keves rotalas mikor bosszulja meg magát. Vagyis ugymondom h különösen a három kulcsember rotalasa.

        • fella

          tényleg? félsz ettől? nebasz, még sose mondtad! 😀

          • stanleykubrick

            Kurvara szar érzés lenne hogy amikor mar olyan közel járunk ahhoz hogy akar egy második hely is benne legyen a pakliban akkor jonnek a pofonok. Jelen helyzetben minden kupát elengednek a PL-ert.

          • fella

            mourinhot nem arról ismerjük, hogy hagyja magát pofozni a hajrában.

      • box-to-box defender

        Emlékszel Fergie 1-0-ás szezonjára, nem kell ide gólcsap 😉

  • Pásztor László

    Nem baj, így is jó.

  • Chestcontrol

    mennyit hosszabit meg?

  • infinite_red

    Nem hiszem el, 3-0-rol, balfasz buzi boszmosz

    • fella

      Legyen x, az is jo,

      • Chestcontrol

        fujja mar le

  • Rio

    Elmennek a faszomba.

  • stanleykubrick

    Mennyire utalom az Arsenalt. Te szent isten.

  • fella

    Mondjuk ezt Eddie batyank kurvara elbaszta.

    • Gyere_haza_Laja

      a cserék olyan minőségűek voltak, hogy engem is berakhatott volna

  • Chestcontrol

    picsaba… 0-3rol…. mennyi van meg hatra?

  • crpa7

    ilyen nincs

  • Bob, az absztinens

    3-3

  • RedMark

    Kivancsian varom melyik csapat fog eloszor 10 perc hosszabbitast kapni hatranyban 😀

    • filozofi

      hát nem mi, az tuti

    • Pásztor László

      A poolra tippelek.

  • Pásztor László

    Buzi faszfej

  • fella

    Najo, ezert a goloromert megerte, mi volt ez :DDDDDDDDDD

    • csakaMU

      kurva nagy volt szétröhögtem magam idióta fasz zsiru, az a délkoreai kislyány jutott róla eszembe a 2002es vbről 😀 nevét se tudom már

      • fella

        majom zsiru 😀

        • csakaMU

          itt van ne. án dzsung ván

  • filozofi

    faszkivan

  • crpa7

    kurvaanyád…6 perc

  • fella

    6 perc mire???

  • Pásztor László

    6 perc…….

  • fella

    Borucnak mindig ilyen kövér feje volt?

  • fella

    Aké eleg fasza játékos.

    • Alberti Róbert

      Dinamoba nem igazán kellett…

      • truedevil

        21 éves, kölcsönben van csak. Fog ő még ott játszani.

    • RedMark

      Amikor ellenunk jatszik akkor engem nagyon irrital. Fellainivel is ez volt, aztan idejott.

      De az erzeseim nem valtoztak

  • Pásztor László

    Ez miért piros?

    • RedMark

      Ne viccelj mar. Nem kaphat ki az arsenal 😀

      • Pásztor László

        Kb. Ilyen helyzetben egyből pirosat adni erős tulzás.

    • filozofi

      ez inkább az volt mint a west hames gyereké

      • Pásztor László

        Sztem nem.

      • Pásztor László

        Mármint az se volt piros, meg ez sem.

  • Golf

    Ellingardolta a gyerek…

  • crpa7

    még kb. 10 perc…fújja má le

  • reelbeba

    Ilyenkor cserél be hozé egy cb-t a csatár helyére

    • reelbeba

      ja nem azt már 2-0 után meglépte volna

  • Gyere_haza_Laja

    ha az arsenal innen visszajön…..

    • Chestcontrol

      bebaszna ha 0-3rol pontot mentenenek

    • egy xre legalább kihozzák

      • Pásztor László

        Lófaszt.

  • Angus

    elég rendesen bennevan amúgy Wankerben az utóbbi években a comeback, mintha mi lennénk x éve

    • Pásztor László

      Akarod mondani, mi lennénk a Boro ellen?

  • Pásztor László

    Persze, ez is meglövi élete gólját.

    A kommentátor kezd kurvára idegesíteni, ennyire ne szopja már az arsenalt.

  • Golf

    Bazdmeg visszajöttek.

  • Angus

    Abban is biztos vagyok, hogy aki az elmúlt három évben 10-nél több meccset játszott a Bournemouthban, az élete végéig ingyen ihat (egyet tuti :D) akármelyik helyi kocsmában.
    Óriási hősök lehetnek.
    Közben 3-1, nincs még vége. :/

  • Pásztor László

    Kedves Spíler kommentátor elélvezett Sanchez gólra.

  • fella

    Giroud eléggé elhitte, konkrétan ma csak akrobatikus mozdulattal hajlandó labdához érni.

    • Pásztor László

      Mert ő akkora mágus.

  • Golf

    Pereira jön vissza kölcsönből.

    • Golf

      Ja ez a Joel, hatásvadász cikk. 🙂

      • Pásztor László

        Te kis te. Pedig már elhittem, hogy nyáron nem játék nélkül lesz eladva, hanem egy Ligakupa meccs 10 perce után.

    • Pásztor László

      Minek?

      • Rio

        Kell egy harmadik szamu kapus, Johnstone megy kolcsonbe

        • Pásztor László

          Azt hittem Andreas lesz az.

          • Golf

            Ja én is. 🙂

  • danNN

    A szarzenál már elkezdte a tavaszt?

    • Porter Ramsey

      áh, most lesz egy csomó könnyű meccsük, amit behúznak. majd ha visszatér a BL jön pár rangadójuk asszem – na én akkorra várom a #wengeroutozókat

  • Angus

    Ezt a Fraser gyereket a Bournemouth-ból robogóval sem érnék utol az arsenalosok, életveszély.

    • truedevil

      a puli ellen is nagyon jól szállt be és ma is kurva ügyesen nyomja

  • Angus

    Wenger arca, mutassátok Wengert!

    • Csordás Adrián

      Ugyanerre gondoltam, már alt+prtsc-re áll a kezem 😀

      • Porter Ramsey

        remélem azonnal töltitek ide fel és ki lesz emelve

        • Csordás Adrián

          Takarodok a tv elől a kamerával, amióta ott figyeltem lőtt kettőt a wenger gárda.

    • truedevil

      katasztrófaturista!

  • Porter Ramsey

    kár, hogy még mindig 6.ak vagyunk és ‘semmi értelme nem volt a győzelmi sorozatunknak’

  • Pásztor László

    Kezdődik a szokásos 4rsenal leolvadás.

    • MuriÁgnes

      Remelem, hasonloan sikerdus lesz az uj evuk, mint, ahogy kezdodik!!!

  • Alberti Róbert

    3-0 gecc 😀

  • filozofi

    kiütés, gála, Eddiemagic

    • EZS

      ez a Bellerin nagyon tolhatta a bulit, mert még nem józanodott ki.

    • Csordás Adrián

      Bellerin megint nb2 szinten nyomta. Szerintem vegyék meg Walkert!

    • crpa7

      majdnem

  • fella

    stanley valahol éppen boldog

  • sucre

    Mint Poolos, kérdezem tőletek: kit tartotok a jelenlegi top4ből a fő riválisotoknak? ergó kit gondoltok a leggyengébbnek? 🙂

    • fella

      Cici

    • Fish08

      Jelenleg ti, és a city vagytok az a kettő csapat akikről eltudom képzelni, hogy lemaradnak a BL-ről, az arsenal úgyis megfogja a 4. helyet, a Chelsea meg jelenleg kirobbanthatatlannak látszik a top 2-ből.
      De sok múlik a mostani átigazolásokon is, ki kit ad el, kit vesz.

    • Chestcontrol

      nehez kerdes…. en szemely szerint a cselzi pool kettosre tennek a legnagyobb penzt h ott lesz. mellettuk szerintem a spurs es remelem mi. talan az arsenalt es a cityt erzem gyengebbnek… de ez az en velemenyem…….. az viszont tuti h az egymas elleni 6pontos rangadok dontik el. (meg a biroi iteletek)

  • mddnszksz
  • fella

    Ez az Iwobi egy Welbeck-klón.

    • HarciasToni

      ja csak mindenben jobb Welblacknél

      • fella

        Öreg Danny kb olyan jol tudott befejezni, mint Lingard. Amugy sztem nem sokkal jobb, csak fittebb.

  • Gezu77

    Most lestem rá az eredményekre. Nagyon felröhögtem. 😀

  • Alberti Róbert

    A mai esti mese egy Bourne győzelemmel lenne igazán almosító 😀

  • Asimov

    Eddig egesz jo a fordulo

  • fella

    2-0

  • safbérenc

    Ottis a ketto nyuszi

  • truedevil

    gála van

  • filozofi

    vezet a Bournemouth 😀

    • fella

      őrizzék meg ezt a jó szokásukat még 75 percig

    • filozofi

      Bourne tizi!!! 😀

      • filozofi

        2-0

    • safbérenc

      Most meg tizi 🙂

    • RedDevil4life

      Kettővel! 😀 😀 😀

    • box-to-box defender

      2-0 😀 gála van bazdmeeeg

  • The Shaw Show

    Január van és még semmi?! Őrület, hogy nem látja a vezetőség, hova kell igazolni. Egy jó tizes most nagyon hiányzik a játékunkhoz, Sneijdert kéne már idehozni.

    • lasi

      Már az orvosiban van egy ideje.

    • filozofi

      de csak Strootmannal együtt jöhet

  • Csordás Adrián

    OFF:
    Ezzel a telenormytv-s karácsonyi kuponos cucc már nektek sem jó? Kijelentkezett magától a napokban és most nem tudok vissza bejelentkezni, hibás telefonszámot vagy jelszót jelez. Újra regisztrálni meg már nem lehetséges. Nálatok működik még?

    • Reddii

      én úgy tudom hogy csak decemberben volt érvényes

    • HarciasToni

      nekem megy minden, pedig lemondtam az előfizetést 😀

    • Limb for a Limb

      Nálam is aktív még

    • reelbeba

      Most olvastam az nst-n, hogy másnak is lehalt, valszeg 1 hónapig müködik

  • reelbeba

    egy döncire legyen má jó a bonszmosz

  • lasi

    Az Everton tárgyal a United-el Schneiderlin-ről (állítólag a Marseille is érdeklődik).
    Off: Draxler a PSG-be igazolt.

  • truedevil
  • mddnszksz

    jóféle írás, bár csak elmagyarázza amit tegnap láttunk
    https://twitter.com/Eurosport_UK/status/816324498823712768

    • fella

      ugyanezt írtam le tegnap két és fél sorban. utána azon gondolkodtam, hogy mikor láttam utoljára edzőt ennyire zseniálisan belenyúlni a meccsbe (és most nem kizárólag a cserékre gondolok) – nem jutott eszembe, hogy ugyanennek a fasznak már voltunk a rosszabbik végén is. jim whitenak igen.

    • Mekkora edzőfejedelem, hogy 10 ember ellen meg tudta nyerni a meccset! Főleg a Miki-Smalling csere tetszett nagyon 1-0-nál. Az meg külön vicces, hogy a cikk megidézi a 2013-as Real elleni meccset, hogy már ott is ki tudta használni az ellenfélnek kiszórt kamupirosat.
      Csíra Guardiola emberhátrányban nyert, de hát neki csak szerencséje van.

      • legalább a nálunk szarabb csapatokat mostanában üzembiztosan verjük, ez is haladás. pukli ellen kiderül, hol járunk valójában

        • HarciasToni

          csak csöndben jegyezném meg, hogy a legutóbbi két rangadón (spurs, arsenal) is végig mi voltunk a jobbak és mindkettőt nyernünk kellett volna. de gondolom, hogy az már régen volt és nem is számít

          • Pásztor László

            Sztem Psycho is számolta ezeket. Végülis mindkèt csapat is szarabb nálunk 🙂

          • reelbeba

            mi több, a csirkéket meg is vertük 😉

          • a topcsapatok közül csak a spurst vertük meg eddig, én is csak csöndben jegyzem meg

          • fella

            W1, D2, L2; azért mondjuk hármat illene megnyerni a maradék 5-ből, ja

        • fella

          ellenük ki lehetne használni, hogy jóval fizikálisabb csapat vagyunk. a milner – mkhitaryan párharc mindenestre izgi lesz, az biztos.

          • milner betonbiztos sajnos, max papíron néz ki jól

          • fella

            azért mkhitaryan sebességével lendületből csúnyán meg lehetne verni. pogbát is jobb lenne most a darálóban játszatni, martial kezdetéséről nem is beszélve. balhátvédet kéne találnunk egy rendeset, mondjuk védekezésben darmian stabil. gondolkodtam, hogy mehetne a vale, smalling, jones, rojo is, de akkor nincs cb a padon, azt meg hoszé nem szereti

      • fella

        én erről nem tudok veled vitatkozni (elfogult vagyok, ugye), meg nem is akarok, de szerintem nincs igazad. a miki – smalling nagyon jó csere volt, mert
        1) miki elfáradt és nem nagyon volt funckiója azzal, hogy mata a pályán volt
        2) normális támadásokat vezetni már fáradtak voltunk
        3) 4141-es védekezéshez vagyunk szokva, amihez így azonnal vissza tudtunk térni
        4) 1-0-nál joggal feltételezte, hogy jön carroll és az ívelések, amik ellen többre megyünk smallinggal cb-ben, mint carrickkel.

        • infinite_red

          kezdődik 🙂

        • Chestcontrol

          de ezt maga jose is elmondta…. es carroll ellen tenyleg kellett smalling, sztem abszolut de jol cserelt

      • reelbeba

        Igazság szerint a boró ellen is meghúzta ezt a háromvédös témát Rasival, és az is bejött (11 ember ellen). Biztos nem egy nagy taktikai húzás, ha még én is kiszúrom, de legalább eredményes.

        • Chestcontrol

          bezzeg lajos nem is cserelt volna 😀

      • MrFer

        Soha nem fogom Guardiola-t isteníteni, mint itt a blogon oly’ sokan. Ennek két oka van:

        1) tudok sok (szerintem) jobb managert;
        2) a City edzője.

        Mou húzása viszont tegnap bejött, 3 pont a zsebben, örüljünk neki 🙂

        • Chestcontrol

          kivertuk oket a kupabol szerintem azt is szamolhatjuk 3 pontnak

      • fella

        más: mit mondanál amúgy, ha 30 meccsen 7 pirosat kaptak volna a játékosaink, köztük az elvileg legalapabb alapember az utolsó 6 meccsén hármat? nothing to do with the manager?

        • fella

          de mondhatnám azt is, hogy a ligakupában még kvázi a szezon elején mit szóltál volna, ha kiesni megyünk a cityhez? jó persze, rotált, milyen jól tette, látjuk milyen kipihentek a kulcsemberei. nem lepődnék meg, ha az fa-kupából is ki akarna esni, annyira nem találja a csapatát jelenleg. mondjuk most jött jézus, ő segíthet, mondjuk eddig sem a támadóival voltak gondjai.

          mi úgy nyertünk végig a decembert, hogy még mindig minden fronton állunk, és mourinhonak is az első szezonja.

          • fella

            szóval szerintem az első fél év alapján bőven mourinho “vezet” a kettejük párharcában, és ezt tök jól szimbolizálta, hogy amíg az egyik jó döntésekkel megnyeri a meccset, a másik kikéri magának, hogy a világon csak angliában lökik a kapust és ő nem ehhez van szokva.

            edit: 3 olyan bajnoki pont ide vagy oda.

          • Fish08

            Bár nálam Mou>pepfasz, de amg előttünk vannak, addig ne jelentsük ki, hogy Csozé “vezet”.

          • fella

            Ez a melo nem csak a bajnoki tabellarol szol. Amugy csak a saját véleményemet irtam le.

          • Fish08

            Ahogy én is csak az enyémet. 😉 De a végén úgyis a címek ítélik majd meg őket, amíg top klubboknál vannak.

          • Angus

            Na én csak annyit fűznék hozzá, hogy az a Gábriel Zseszúsz a világegyetem flopja lesz remélem.
            NEM IS SZŐKE!!!!

          • fella

            kinek a helyén fog játszani amúgy? inverted striker lesz a védelem közepén kolarov és sagna között?

          • Angus

            tudja a rosseb, de nekem a mai összes brazil focistától hányingerem van
            amennyire imádtam azokat, akiken felnőttem (Cafu, Robi Carlos, Dinho, Ronaldo, Rivaldo, Kaká) annyira utálom a maiakat… mondjuk a cipőjét nem pucolhatná egyiknek sem a jelenlegi brazil köcsögök egyike sem

          • Chestcontrol

            de az mas guardiola divatedzo…..ot mindenki szereti csak en utalom

      • mddnszksz

        te nem nagyon szoktál örülni semminek, nem?

        • Ez az angol sajtó, én aztán leszarom hogy ki a shitty edzője csak verjük meg őket.

  • mddnszksz
    • fella

      lón vagy permanent?

      • György Márk

        Permanensen a lón van!

    • Asimov

      Laja nagyon jó volt rangadókon

    • stanleykubrick

      A bajnoki helyezéseken ez mit sem ér.

  • infinite_red
    • http://www.mandmdirect.com/02/fts/?search=united&fh_sort_by=+mandmgbp_sellingprice

      itt van a korábbiakból egy pár elég óccsón, ha esetleg kéne valakinek

    • Harrari Ezra

      Shaw-ra véletlenül adták a ruhadarabok leghomárabbját a garbót?

      • filozofi

        Archer nem kedveli a hozzászólást

      • FabianCancellara

        nem csoda, hogy így vagy vele, a garbó szofisztikált:)

      • Chestcontrol

        szerintem az a pulcsi a bal vallan cipzarral, mint a tavalyi csak ott piros a kiegeszito szin….nekem van is egy belole….

  • infinite_red

    Matito 40 gólban vett részt azóta, mióta leigazoltuk; 25 gól, 15 asziszt. #underrated. Nála többen csak Rooney (46)

  • HarciasToni

    Off: Jennifer Lawrence Budapesten forgat valami szar akciofilmet!!!444!4

    • filozofi

      nekem sosem jött be igazán
      mármint Jennifer Lawrence, a szar akciófilmek igen

      • HarciasToni

        akkor van egy rossz hírem 🙁

    • RedMark

      Csak hogy tisztazzuk, az akcio melyik jelenteset erted ezalatt? 😀

    • Freeezer89

      forgtathatna velem is vlmi filmet 🙁
      #fappening

      • EZS

        az a freeeppening lenne. 🙂

  • fella

    Ha eddig bárkinek kétsége lett volna azzal kapcsolatban, amit hetek ota irok Guardiolarol es a Cityrol, nézzen körbe a mai angol sajtóban. Igy meg Mourinhoba se nagyon szoktak beleallni, szoval nem lehet alaptalan a dolog.

    • Pásztor László

      Én annyit olvastam már hétfőn, hogy a Pool meccs után az öltöző ajtó előtt ordítozott (?) a főnökével (Txeixeira), hogy szar a keret, és hogy pénz kell 😀

      • MrFer

        Volt itt róla egy post match vidi is, ha csak a metakommunikációját nézed is sárga ház egy hónapra… Amúgy nem most lett ilyen de én le lettem hurrogva egyszer már hog szóvá tettem…

    • Porter Ramsey

      konkrétan egy fasz volt az újságírókkal, Angliában ezek után alap, hogy levadásznak. emlékszem még a címlapokra Lajos idején, amikor bocsánatot követelt a mádiamunkásoktól, na az sem volt egy diadalmenet.
      egyébként többféleképpen lehet megközelíteni a kirohanását: lehet csak zsozésan a csapatát próbálta bevédeni, hogy ne Fernandinho agyáról, pontosabban annak hiányáról beszéljenek vagy, hogy Bravo mekkora egy szalmakalap szar.
      az is lehet, hogy tényleg felfedte nyilvánosan a felgyülemlett frusztrációját, ami súlyos hiba.

      másfelől ha zsozé két év alatt Spanyolországban úgy kikészítette, hogy kellett neki 1 év szabadság, valamint ismerve, hogy mennyire önemésztő ember, a PL-kaland után valószínűleg 3 évig fog egy maldív-szigeteki kunyhóba feltöltődni.

      • fella

        Teljesen mindegy amugy, komolytalan es felelőtlen, amit produkál eddig, es baromi nagy szerencséje van, hogy az eredmények nem kifejezetten szarok.

        Nem igazán éreznem a City-tulajok helyében jo kezekben a csapatomat elnézve Guardiolat.

        • Porter Ramsey

          azért várjunk még 1 évet a megmondatomozással

          • fella

            nem volt megmondtamozás, csak arra mutattam rá, hogy már nem csak én kérdőjelezem meg, ami a citynél zajlik. ha nem lesz meg a top4, akkor kétlem, hogy pep nem áll fel, sztem neki derogál a répaliga

          • lasi

            Egyelőre ők vannak a top4-ben, nem mi.

          • Chestcontrol

            pedig ha lajos nem akkora fasz akkor idenre az jutott volna neki

    • Októberben még Contét akarta kirúgatni a komplett angol sajtó.

      • fella

        azért az egy nagyon más helyzet volt. guardiolának láthatóan olyan kultúrsokk a premier league, amit nem nagyon tud feldolgozni – nem feltétlenül azért, mert arrogáns, talán inkább azért, mert ő _tényleg_ mást gondol a futballról. nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz vele angliában.

        • Chestcontrol

          remeljuk flop lesz es bbebizonyitja “mekkora” edzo amikor nem egy/ket csapatos bajnoksagban jatszik

  • Porter Ramsey

    ha már az észszerű pihentetés ma a slágertopik a blogon,én számítok a kupameccseken egy kis fella-timera:
    http://s3.amazonaws.com/br-cdn/temp_images/2014/04/03/f8e1ae9005298cce36a689bc89662c2b.gif?1396510042
    alig várom.

    • Pásztor László

      ezt most muszáj volt? eddig jó kedvem volt.

      • Porter Ramsey

        őszintén nem értem, hogy a belga ultimate skilljei hogy lehetnek kedvrontóak, inkább csak focizni támad az embernek kedve ezeken a szürke téli napokon.

        • Pásztor László

          jah, elgondolkozom, hogy ennél jobban tudok néha még én is játszani 😀

    • csinovnyik

      Csak biztosra ment

      • Pásztor László

        Azért megkérdezném erről a pillanatról a partvonal mellett álló Moyes-tól, hogy mit érzett itt konkrétan.

        • csinovnyik

          Hogy jó helyre került az a 37 milla

          • Pásztor László

            Nah jah……. Az Evertonnál még ma se értik, mi volt az az utolsó napos telefonhívás Woodytól 😀

    • sipi

      ilyet én is szoktam csinálni fifában, amikor nyomom a sprintet mint az állat ilyenkor kevésbé fordulékony az illető és kivezeti a labdát a picsába :v

      • FabianCancellara

        sprint?

    • infinite_red

      mai napig nem értem, mért fodbalozik még mindig itt

    • fella

      marouane messaini

    • Freeezer89

      ez képsor egy életre a memóriámba égett

    • The Shaw Show

      ment a szögletzászló felé

    • csakaMU

      C.Ronaldo: “Scholes hit a tree at a distance of 50m in one shot.”
      Pogba: *Challenge accepted*

      https://www.facebook.com/ManchesterUnited.WeWillNeverDie/videos/1234806439908052/

  • fella

    Kisszínes:

    Alan Smith-t nevezték ki a Notts County ‘caretaker managerének’, miután kirúgták az edzőt. 2014 óta játékos-edző a klubnál.

    • Harrari Ezra

      az Giggs is vótmá

    • Pásztor László

      Smith az egyik olyan játékos, akiböl soha nem nézném ki, hogy menedzser lesz. Bár Rooney is dédelget ilyen álmokat, szóval… 😀

      • Kuba

        Szerintem Smith nem olyan ‘életlen’ a pályán kívül mint Rooney. Mondjuk a játékintelligenciája Wazzának is kiváló szerintem, csak már lassú ahhoz, hogy ebből lássunk valamit.

        • Pásztor László

          Lehet, igazából a pályán mutatott viselkedés teljesen mást mutat. Csak nekem Smith-ről mindig az jutott eszembe, hogy tarol mindenkit a pályán, csak hogy nyerjen a csapat. Ez pedig edzőként lehet nem müködne 😀

  • GENERATI

    hmm, megint “nehéz ügy”, hogy melyik ujjunkba harapjunk:
    07.01. 13:30 FAC Manchester United-Reading
    10.01. 21:00 EFL Manchester United-Hull City
    15.01. 17:00 PL Manchester United-Liverpool
    21.01. 16:00 PL Stoke-Manchester United
    26.01. 20:45 EFL Hull City-Manchester United
    01.02. 21:00 PL Manchester United-Hull City
    05.02. 17:00 PL Leicester-Manchester United
    11.02. 16:00 PL Manchester United-Watford
    ezek után St Etienne elleni dupla jön (02.16 és 02.22), de én lehet durván egyszerűsítenék, és Staam bácsinak odaadnám egy csúnya 0-1el (hazai pályán…) az FA-t innentől, most nyertük meg, Ligakupában jó esély van, Liverpoolt gyalulni kell, sztem ez most elengedhető, cseppet nem lennék keserű egy hét múlva már (mert a vereség mindig fáj :D), előretekintve a kevesebb terhelésre…

    • Pásztor László

      Sztem ezek a meccsek a Pool-Stoke kettős kivételével minden szempontból bármilyen csapattal kötelező győzelmek. A Hull elleni ligakupa elődöntőt az első meccsen kell eldönteni, aztán a másodikat le lehet szarni.

      Viszont ha a Reading ellen nem jutunk tovább, rohadtul dühös leszek. Címvédőként sehonnan nem eshetünk ki az első körben, nem hogy egy másodosztályú csapat ellen. Bocsi Stam, de nem érdekel.

      • Chestcontrol

        sztem meg ha valamit akkor azt kene most elengedni….. ligakupaban mar a donto kapujaban vagyunk , ott szerintem is az elso meccsen el kellene donteni…… reading ellen meg a tarcsi(elv annak is elegnek kell lennie)

        • GENERATI

          így van, menjen B csapat, kvázi már elengedve picit, de ha nyerik, nagyon is jó, folytassa kérem! alapon menjenek továbbra is ők, mivel Ligakupa (döntő közelsége miatt) előtérbe kerül FA-hez képest

          • Pásztor László

            Valszeg félre értettük egymást, én se a gálakezdőt kérem hétvégére, viszont továbbjutást várok. Ha a B csapat megy fel a pályára, akkor ők nyerjenek.

        • Pásztor László

          Nem gálakezdőt kérek, viszont számomra kötelező a győzelem.

      • GENERATI

        igen, nekem is fájna címvédőként egyből offolni, de az MK dons 4-0t is túléltük valahogy, az év végi 3adik helyünkön lehet nevetnénk, hogy de jó, hogy nem volt még 4 FA kupa meccs tavasszal terhelni minket…

        • Pásztor László

          Az MK Dons-t nem éltük túl, a pályára lépő, amúgy ígéretes fiatalok 95%-a lett egy éven belül eladva szarért-hugyért. Úgy, hogy életük első (többségének utolsó) tétmeccsét nyomták 3-5-2ben.

          Nem azt mondom, hogy nincs az a pont, amikor fel kell adni az FA kupát, de az tuti, hogy nem az első fordulóban egy Reading ellen.

      • filozofi

        szerintem sem eshetünk ki, észszerű rotálással nem olyan vészesen nehéz sorozat ez, a keretünk még mindig baromi mély

    • Golf

      Reading ellen ésszerű keretek között pihentetni, Hull otthon full gázzal, majd a Pool is, van közte 5 nap pihenő.
      Stoke gálakezdő, Hull már eldőlt, kicsit lehet lazítani a csapaton.
      Leicester, Watford gálakezdő, Watford ellen kis rotálással. St Etienne-t verni oda-vissza, második meccs rotál amennyire belefér.

      Bazz minden meccset megnyertünk, nem is értem miért nem én vagyok a segédedző. 🙂

    • Ressan

      Sok meccsünk van az tény és való, de szvsz nagyon kedvező a sorsolásunk egész évben. Ez a következő sor is egy nagy nulla! Nehogy már feladjunk egy FA-kupát, mikor 10 pontra vagyunk a tabella elejétől, és a legjobb és legnagyobb kerettel vagyunk a mezőnyben, mert most lesz 2 meccs a Hullal meg 2 a St Etienne-nel!
      Mindent meg kell nyerni!

      • Mainpieeater

        3 epkezlab kozepso kozeppalyasunk van az egesz keretben (akit a menedzser jatszat is) egy 4-3-3 hadrend mellett ez mindem, de nem legjobb es legnagyobb keret 🙁

        • KiB

          keretünk van, csak nincs használva

      • GENERATI

        Tudom, bennem is erősen él ez arrogant and better vonal még 😛 mindig mindenki hozzánk viszonyít, és meg kell nyerni mindent, de fogalmazzunk úgy, hogy ha valahol szívnánk, az most nálam az FA meccs legyen, a többit meg üssük ahogy bírjuk 🙂

    • Porter Ramsey

      rúni remélem visszatér, itt az idő a kupameccseken behozni sir bobbyt Herrera/Pogba helyén

  • mddnszksz
    • KiB

      nagy mágus:)

  • truedevil

    https://i.redd.it/6q8lusimpg7y.jpg
    Nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem eddig a szezon egyik meglepetése a srác, el sem hiszem honnan jött vissza. Nagyon remélem, hogy végre kinőtte a sérüléseket és akkor hosszútávon megragadhat a csapat közelében.

    • csinovnyik

      Én már rég lemondtam róla hihetetlen honnan jött most vissza. De azért voltak itt a blogon akik töretlenül hittek benne

      • truedevil

        Én is azon agyaltam, hogy melyik középcsapat viszi majd el valamikor apróért, erre a Swansea meccs óta folyamatosan bírja a terhelést és jól is teljesít.

    • Newton_heath

      Egyelőre úgy tűnik, hogy a sok kihagyása alatt fejben is megérett..

    • Dzsuk1

      En is remelem ❤️

  • GENERATI
    • Golf

      Reméljük azért, hogy az öreg nem leszúrni akarta Rafaelmamát. 🙂
      (na jó még a feltételezés is sértő, az öreg tényleg egy ÚR!)

  • mddnszksz

    Az vótmá, hogy a mai volt Zlatan 820. meccse és a 18 év alatt összesen 36 meccsen nem játszott sérülések miatt. Komoly számok

    • vendég22

      gép

    • KiB

      lehet az se sérülés volt, csak nem volt kedve:)

    • Pásztor László

      A csatárok Giggsy-je. Mondjuk Giggsnek sem kellett letolnia 48 órán belül 180 percet sztem soha 🙁

    • Limb for a Limb

      Többször nem játszott piros meg sárgalapok miatt, mint sérülés miatt 😀

      • Pásztor László

        Mondjuk ahhoz képest, amitől mindannyian rettegtünk, meglepően józan és normális viselkedést mutat a meccseken meg a szóbeszéd alapján az edzéseken is.

        • Limb for a Limb

          Lenyugodott 😀

        • KiB

          ahhoz képest, amit a PSG-ben “művelt”, mindenképp
          azért csak érzi, hogy olyan sok már nincs hátra a játékos-karrierből

          • HarciasToni

            inkább azt érzi, hogy itt sokkal nagyobb a tét. a franciáknál kiállíthattatta volna magát minden második meccsen és úgyis gólkirály és bajnok lett volna a PSG-vel.

          • Pásztor László

            Az is benne lehet, meg azért ha itt felbassza a játékostársakat, Mourinho kibassza. Senki nem akadályozhatja a portugált, hogy BL-t nyerjen, sztem ez az elsődleges célja, akárcsak Zlatannak.

        • Fish08

          Mondjuk a csapatban Mourinhon kívül kb nincs is, aki hasonló vérmérsékletű lenne, és összeugorhatnának, Mout meg tiszteli.

          • Pásztor László

            Nem hiszem, hogy Zlatan elmúlt 18 éve a focipályán arról szólt, hogy csak azzal kötözködött, aki hasonlóan idióta volt 😀

          • Fish08

            A könyve alapján(tudom, ferdít) az edzéseken csak olyanokkal ugrott össze, akik vevők voltak rá. Az, hogy az ellenfelekkel mit csinál meccs közben, más kérdés, az nem barmolja szét a csapatot 😀

  • filozofi

    ha már ma volt itt szó róla, akkor itt egy korrekt összeállítás, a forrás a manutd.hu:

    A Unitedet sújtó bírói tévedések az idei szezonban.

    Watford ellen: Martial szabálytalan szerelése, mely a Watford vezető gólját és Martial sérülését eredményezte. Végeredmény: 1-3

    Feyenoord ellen: A hollandok győztes gólja lesről született. Végeredmény: 0-1

    City ellen: Bravo nyújtott lábas becsúszása Rooneyba. A jogos piros lap és tizenegyes elmaradt. Végeredmény: 1-2

    Chelsea ellen: David Luiz talpalása Fellaini térdébe. A jogos kiállítás elmaradt. Végeredmény: 0-4

    Burnley ellen: Herrera két jogtalan sárga lapot kapott, ami a kiállítását jelentette. Végeredmény: 0-0

    Arsenal ellen: Valencia buktatásáért a jogos büntető elmaradt. Végeredmény: 1-1

    West Ham ellen: A Ligakupa meccsen az első gólt szerző Ibra térdére a
    vendégek kapusa, Adrian szándékosan rátartott. A kiállítás elmaradt.
    Végeredmény: 4-1

    Everton ellen: Barry az első félidőben rövid
    időn belül 2 sárga lapot érő szabálytalanságot is elkövetett. A
    kiállítás elmaradt. Végeredmény: 1-1

    Palace ellen: Mata szabályos
    gólját érvénytelenítették, valamint egy egyértelmű kezezést a
    tizenhatoson belül elnéztek. Végeredmény: 2-1

    WBA ellen: Rondon pofon vágta Rojót. A jogos piros lap elmaradt. Végeredmény: 2-0

    Boro ellen: Ibra teljesen szabályos gólját érvénytelenítették veszélyes játék miatt. Végeredmény: 2-1

    A Unitedet segítő bírói ítéletek a szezonban:

    Palace ellen: Pogba első félidei gólja lesről született. Végeredmény: 2-1

    Everton és WBA ellen: Rojo mindkét meccsen piros lapot érően csúszott
    oda az ellenfélnek, páros lábbal. A jogos kiállítás mindkét esetben
    elmaradt. Végeredmény: 1-1, illetve 2-0.

    Sunderland ellen: Mkhitaryan gólja lesről született. Végeredmény: 3-1

    West Ham ellen: A 15. percben Fehgouli rácsúszott Jones lábára.
    Vitatható ítélet. A hazaiak játékosát kiállították. A mérkőzés
    hajrájában Ibrahimovic gólja lesről született. Végeredmény: 2-0

    • Porter Ramsey

      gondolom a MENről szedték.
      én nem szeretem ezeket a listákat, a dagadt pincér jut róla mindig eszembe, ahogy felsorolja a minket segítő ítéleteket. slippy mondta, hogy az még neki is kínos volt

  • mddnszksz
    • truedevil

      de Robin Hood legalább szimpi

  • truedevil

    A pool elleni meccsen kik lesznek a hiányzók? Jelenlegi felállás szerint tőlünk csak Bailly ahogy látom, másik oldalról Mané, Coutinho(?), Sturridge(?). Más esetleg?

    • filozofi

      henderson (?)

    • mddnszksz

      Danny Ingsiesta

    • Golf

      Coutinho szerintem lesz már, de király lenne ha esetleg nem. Az még majdnem két hét, az alatt simán felépülhet, gondolom úgy is tervezik a poolnál.

    • GENERATI

      Matip is, és nem lenne hátrány ha Ibrát Lucas próbálná meg fogni (még az észt bunkó Klavan talán jobban bírna vele)

  • Mainpieeater
    • crpa7

      nagyon be van lőve az a séró

    • Porter Ramsey

      látva ezt a képet Fergie magabiztosan rágyújtott egy rágóra

  • vendég22

    csak megtaláltam (az egyik) kedvenc képem a blogról. de ez kifejezetten az újévi éjszakához kapcsolódik 😀 😀
    https://uploads.disquscdn.com/images/9361178173c1423c631b8f83a6a9c51bdc64f2af01f589b6438fd83ba2f7af1e.jpg

    • MuriÁgnes

      Uj evkor most nem voltam ily’ rossz allapotban!

  • stanleykubrick

    http://www.squawka.com/news/marvellous-marcus-rashford-proves-hes-ready-to-be-mourinhos-game-changer/867742
    Okosan használva, sok örömet okoz idén még Marcus.
    Amúgy ma jól rotált José, bízom benne, hogy hétvégére is tartja.

    • HarciasToni

      azért ha martial kezdett volna, akkor félidőben már vezettünk volna szerintem. és rá azt sem mondhatjuk, hogy kifáradt.

      • stanleykubrick

        Nem vitatom el, Lingard egyre jobban bizonyítja hogy húszperces játékos meg maximum kevesebb tettel bíró meccseken lehet vele számolni. Hétvége várom Smallingit, Martialt, Rashfordot, meg akar Depit, Youngot a kezdőbe. Ha egészséges akkor lehet Roo es Shaw is. Meg Fella persze, de azt nem kell kérni. 😀

        • fella

          depayjal josé jelenleg nem számol a saját elmondása szerint

          • Furkóúr

            Az igaz lehet hogy Memphist lencsevégre kapták Amsterdamban cigikèzve???

        • crpa7

          Shawal am. mi van?

        • Roland

          Lingardban tényleg ennyi van, de néha képes ő is random jó teljesítményekre, vagy legalábbis nem nagyon szarokra és ver 1 gólt, vagy ad 1 gólpasszt. Sajnos ma az előbbi napját fogta ki. Marci meg biztos nem volt teljesen friss, Lingard meg igen, így azért szerintem tökre nem gáz, hogy Jesse kezdett.

  • MrFer

    Én akkor örültem volna Mourinhonak, amikor a Realba ment. Most is inkább pozitív, mint negatív voltam, amikor kinevezték, de azért volt bennem egy ‘ehhh… faszom’ érzés. Persze hittem benne az első perctől kezdve, mint minden Boss-ban, aki a csapatot viszi (ilyen a hülye szurkoló, ugye :D), fella bevédte itt helyettem sokszor, elég volt csak az ápvótot tolni, de a mai meccs után éreztem azt először, hogy sikerülhet valami olyat csinálni, amit az előző két manager nem tudott, és elindulhatunk újra a SAF-i úton.

    • stanleykubrick

      Ez lenne a cél. Ezért jött José, ezért van itt Pogba, Mkhitaryan, Martial, de Gea és várhatóan lesz itt még 1-2 komoly klasszis (Rashford, Shaw, Smalling) vagy éppen fiatal sztár, akik érkeznek majd.

      • Chestcontrol

        nagyon jol kisakkozta jose es az interjuban le is vezeti h mit miert

  • wolandrule

    Off: van Gerwen nélkül legalább annyival jobb lenne a darts, mint a foci a csudálatos real madrid nélkül. Hányinger az ember, sok éve nézek dartsot, de ennyire visszataszító figurát még nem láttam. Komoly defekt kell, hogy ennek a majomnak szurkoljon valaki…

    • lasi

      Andenrson-nak viszont most nagyon nem megy. Teljesen szét van csúszva, sajnos.

      • wolandrule

        Sajnos az utóbbi évek leggyengébb játéka tőle. Mondjuk sokkal keményebb ágon jutott be, megnézném a kemóst egy Chizzy- Wright duó után.

    • filozofi

      de mi bajod vele?

      • wolandrule

        A stílusa, a grimaszai, lekezelő mindenkivel, plusz semmi szerethető nincs benne. Én is űzőm ezt a játékot, és ezektől a túlzott örömködésektől falnak mennék. Röviden.

        • lackoo

          szerintem ezzel nincs baj. kell ez az arcoskodás… ez is egy fegyver az ellenféllel szemben ha nem tudja a másik kizárni. mi haverokkal egy egyszerű fifázásnál is arcoskodunk, hátha elszáll a másik önbizalma 😀

        • crpa7

          a darts pont erről szól, az aroskodásról a showról

          • box-to-box defender

            aaa, én nézem már a kezdetektől és akkor sokkal jobb volt, amikor nem volt ez a bohóckodás: Wright, Huybrechts és társai. Persze, el lehet menni ebből az országból. Van egy BDO nevű szervezet is…

          • crpa7

            hát, de ez az
            régen minden olyan volt mint most a BDO-nál…aztán létrehozták a PDC-t ami pont a show miatt jött létre, abban újított mint az adigiak
            és ehhez az ilyen figurák mint Gerwen(szerintem) elengedhetetlenek

          • box-to-box defender

            Persze, de egy kicsit mégis más volt olyan 10 éve.

          • stanleykubrick

            “Michael Furgon gerwen veri Gary Anderson megnyerni a pdc ” 😀

          • box-to-box defender

            Ez mi?? 😀

          • stanleykubrick

            Sport Biblen beállt a Google fordítás FB-n, úgy látszik.

          • stanleykubrick

            Jó sport ez a darts, de ha Gerwen így fogja tolni, akkor sok ideig nem tudunk majd miről beszélni, mert mindent meg fog nyerni. Bár tényleg néha vannak szar napjai és akkor bukik, de ez az 5% esély.

          • crpa7

            jó persze, de ez már egy másik kérdés…
            de az meg megint ilyen, h mondjuk amikor djokovic oktatta a mezőnyt teniszben …nem volt valami izgalmas, mégis én örültem, h talán minden idők egyik legjobbját láthattam…mert fantasztikus volt
            de most ez olyan, h Phil Taylor 16-szor nyert, Gerwennek ez a 2. 😀
            Nyílván,, ha így tolja nem lesz túl izgi, de fel van adva a lecke a többieknek, h felnőjenek hozzá

          • crpa7

            Örök kérdés, h melyik jobb…ha alacsonyabb színvonalon nagyon izgalmas valami vagy, ha van egy csákó aki állandóan döntögeti a rekordokat

          • FabianCancellara

            Két év múlva majd kilép a fényre egy tizenöt éves kínai, aki 150-es àtlaggal fog dobni. Kedvenc duplàja pedig a bull lesz.

          • wolandrule

            Nem feltétlen ezért hozták létre a PDC-t… Régen is voltak fura figurák, de mindig megvolt a kellő tisztelet az ellenfél, a játék iránt. Gerwennél ezt nem érzem. A show része a közönség a PDC-nél, nem a játékosok, ettől más, mint a BDO, nem attól, hogy vásári bohócok játszanak.

          • crpa7

            mondjuk ebben is van valami, de a kettő összefügg
            ha csak james wade féle figurák játszanának, nem nagyon lenne kiért lelkesülni a szurkolóknak

          • wolandrule

            Nyilván kellenek egyéniségek, de a közönség nagyon jól elvan a játékosok nélkül is. 🙂 Ez volt a zseniális észrevétel a PDC-től.

          • crpa7

            a helyszíni közönség nyílván(ott a sör, a buli), de a TV-s közönség nem hiszem. Ezért kellenek az egyéniségek, de persze értem amit mondasz, h ez már nem a PDC újítása

        • filozofi

          ezen továbbmenve meg Anderson egy teljesen steril szürke figurája a dartsnak, én akkor már inkább egy megosztó de színes személynek szurkolok

          • wolandrule

            Gary minden, csak nem szürke figura. Wade pl. az, de ő is szerethető ennek ellenére. Gerwen túl sok.

          • filozofi

            hát ez már ízlés kérdése, hogy kinek mi jön be

          • crpa7

            ízlések és pofonok
            de azért mégse érzem magam komolyan defektesnek, h MVG-nek szurkolok

          • wolandrule

            Jól van, bocs, elvitt a lendület. 🙂

          • crpa7

            semmi, meg tudlak érteni 🙂

          • filozofi

            meg, amint a pool szurkolókra gondolunk 😀

    • lackoo

      sose néztem dartsot, de most szimpatikus kis gépnek tűnik. 😀

    • csinovnyik

      Most mi a baj vele azon kivul hogy rusnya mint az ordog?

  • stanleykubrick

    Amúgy Sturridge is összeszedett egy kisebb sérülést.

    • Harrari Ezra

      az rtl kettő…

    • Chestcontrol

      meglepö 😀

  • mddnszksz
    • csakaMU

      kölyök képen kifejezetten jól mutatnak az öltések 😀

    • MuriÁgnes

      #safberencek

    • reelbeba

      szúnyogcsípés

  • stanleykubrick

    Rash lett a meccs embere.

    • csakaMU

      micsoda meglepetés 😀 asszittem fellaini

    • Bob, az absztinens

      Év eleje óta ezeket a félórákat kellene megkapnia akár Ibra helyett is. Remélem a fakupában Ibra a padon sem lesz.

  • Bob, az absztinens

    Hahaha csak most látom, Valencia nem erőlteti az üres kaput, arra nem illik 😀 😀

    • csakaMU

      lingard keményebb szerintem 😀 ő még lesen is volt

      • Bob, az absztinens

        A srácról köztudott, hogy csak akkor tud gólt lőni, ha nincs idő gondolkodni :))

        • csakaMU

          igaz, ő az a kapanyél fajta, néhanapján elsül, de buta mint a föld

          • Porter Ramsey

            lingardnak a fején látszik, hogy sosem fog részecskét gyorsítani

          • csakaMU

            nem baj, így szeretjük. a mi kutyánk kölyke, az ilyen formáktól vagyunk még mindig egy picit többek más csapatoknál. lingard, rashi, kéne mégy egy-két kölyök, de azért ez nem mou alatt fog összejönni :DDD

  • Harrari Ezra
    • stanleykubrick

      Akkora world class, mint a másik lábemelgető.

  • stanleykubrick
    • crpa7

      bazdmeg, sose láttam még hajjal
      hajrá Gerwen

      • stanleykubrick

        Legyártották neki az XXL-es pólókat, azt inkább belehízott.

      • Ressan

        Gerweeen? Menj át a fonatra! 😀

        • stanleykubrick

          Nem lehet megfogni bassza meg.

          • crpa7

            ha vallaki megtudja, akkor ez az anderson lesz az

          • MrFer

            crüpahét szerintem te iszol 🙂

          • csinovnyik

            Ez egy gép

        • crpa7

          bocs….tudom itt senki nem szereti
          de am. igazából annak szurkolok, h jó meccs legyen
          egyenlőre az

          • FabianCancellara

            Egyelőre az erőviszony egyenlő

          • crpa7

            abszolút…bár moswt ez nagy vlt gerwentől
            kérdés,h végig bírja-e gary, de eddig nagyon magabiztos

          • FabianCancellara

            Igazàból az egyelőre-egyenlőre hasznàlatàra reflektàltam:))
            Mondanám, hogy gusztustalan Gerwen minden dobás utàni “önleszopàsa”, de tkp nem érdekel túlzottan. Vszű nem is fogom végignézni. Azért hajrà Gary és nektek jó szurkolàst!

          • crpa7

            ja,bocs fáradt vagyok én már ehhez
            azért köszi,editáltam

          • FabianCancellara

            Tök 8. Ne vedd magadra. Valamiért szemet szúrt.

          • crpa7

            nem, teljesen Ok, h szóvá tetted
            tényleg köszi, legalább megtanulom helyesen használni 😀

          • safbérenc

            En neki drukkolok!

          • crpa7

            gerwennek?

          • safbérenc

            Igen

          • FabianCancellara

            Màr a PDC is safbérenc

    • lasi

      Fúj, de nem szeretem!

      • stanleykubrick

        Én se. De tényleg nem lehet megverni.

        • lasi

          Anderson formán kívül van. Így nem is lehet. Pedig Neki reális esélye lett volna.

          • crpa7

            formán kívül? azért ez erős túlzás

          • crpa7

            nyílván mostanra kippukadt, de azért minimum a meccs feléig nagyon jó volt és reális esélyei vooltak

  • Chestcontrol

    en azzal kezdenem h a meccs elott alairtunk volna barmilyen gyozelmet, hat ez az lett jatekvezetoi hatszèllel behuzott. Zlatan egyik kezevel elvesz a masikkal ad.(szombati golt most visszakapta) de eszmeletlen egy pali, nekem a masodik gol utan volt szembetuno ahogy setalt a palyan kb hogy “ezek azt sem erdemlik meg h zlatan megizzadjon” a Les bar egyertelmu volt(nekunk visszajatszva) mert kb a teljes tamado szekcio lesen volt de a partjelzo szerintem megint nem allt vonalban es pogba zsenialisan takarta ki Zlatant

    • godlikezaza

      nem mertek még egy gólt elvenni ibrától. bölcs stábja van deano-nak

  • KT

    Amúgy mi lett Ander arcával?

    • godlikezaza

      férfiarc

      • infinite_red

        az keano

        • Chestcontrol

          giggs mellkasszorzetevel

          • infinite_red

            depay combjával, hmm

          • Chestcontrol

            meg ando seggevel 😀 hmmm

          • infinite_red

            big ass latina liked this

          • KT

            esküszöm, nem gondoltam, hogy idáig jut az asszociáció 😀

    • csakaMU

      befeküdt egy birodalmi lépegető alá, ahhoz képest jól néz ki 😀

    • mddnszksz

      valamelyik verőnéger a Kouyaté Obiang kettősből megtaposta egyszer

  • mucus

    mennyire látszik, hogy nincs EL, félek mi lesz ha megint jönnek a csütörtöki retkek

    • stanleykubrick

      Pihentetni kellene az embereket és nem lenne semmi gond.

      • Chestcontrol

        remelem a Fa kupan pihentet jose

  • fella
    • MuriÁgnes

      Kicsattan a boldogsagtol.

    • HarciasToni

      ez kicsit zsozés volt. mindig is gondoltam, hogy azért utálják egymást, mert nagyon hasonlítanak 😀

    • Chestcontrol

      sztem pep nehezen viseli h van konkurenciaja, plane h ennyi…. kicsit uj a szitu 😀

      • Newton_heath

        Szerintem be van szarva…Azt már vágja, hogy a PL-t nem nyerik, de a top4 is necces lehet..Az meg nagyon nagy blama lenne

        • HarciasToni

          szerintem ő is túlértékelte magát és azt hitte, hogy a PL csak egy átlagos liga, ami túl van hypeolva és simán megnyeri már az első évében. aztán mostanra már rájött, hogy tényleg a PL a besztlíg és örülhet, ha a 3 éves szerződése alatt egyszer bajnok lesz.

      • stanleykubrick

        Ahogy várható volt, brutális a szezon. Conte, Pep, Poch, José, Klopp, Wenger. Jó csapatok, jó játékosok vannak.

    • Roland

      képzeld el a fejét, ha kikaptak volna, juj

    • Mainpieeater

      Ez igazabol Hoze volt Pep maszkban

  • fella
  • mddnszksz

    hát ha ilyen az amikor Pogba szar, mondjuk 6-7 meccsenként egyszer én kiegyezek vele
    https://twitter.com/StatmanDave/status/816005461744947201

    • Mainpieeater

      Az a 43% picit aggaszto 🙁 jo fizikai allapotban az 60-70 is lehetne

      • mddnszksz

        persze de azt is nézd hogy a Kouyate Obiang páros azért fizikailag a PL legjobbjai közé tartozik, Carrick már nem fog bemenni a darálóba, Ander meg nem veheti fel velük a versenyt. de nyilván az is benne van hogy 5000 percet játszott 30 nap alatt

  • fella

    most nem azért, de ha holnap nyerne a szpörsz

    10 chelsea
    5 pool
    3 szpörsz
    3 cici
    1/4 arsenal

    pontra lennének a riválisok. és oké, nekünk még 35 meccsünk van, a cselzinek meg max 25, de a 10 pont azért annyira nem brutális távolság. nyilván nem a bajnoki címért mennénk akkor sem, de olyan közel lenne egymáshoz az első hat, hogy bármi megtörténhetne…

    • Golf

      Inkább a spurs bukjon. Egy biztos bl indulás elég lenne idénre, mindenki megnyugodna, lehet tovább építkezni.

      • fella

        én azért megnézném, hogy mi sülne ki ebből. a bl-helyünk szerintem meglesz

        • Golf

          Nagyon remélem.

      • Chestcontrol

        mondjuk legyen x

    • HarciasToni

      innen a bajnoki cím akkora csoda lenne, mint tavaly a leicester. inkább a többi csapat rangadóin szurkoljunk a chelseanek.

      • fella

        a chelsea egyáltalán nem kiemelkedően jó amúgy, csak valahogy mindig behúzzák, meg világklasszis formában vannak azok a játékosaik, akik képesek eldönteni a meccseket. azt persze elsimerem, hogy pk a favoritok, de nem vagyok velük kibékülve

        • HarciasToni

          a védelmük nagyon egyben van, még úgy is, hogy a 3 cb-ből 2 teljesen megbízhatatlan játékos alapból, de conte még őket is összekapta. mi lesz ha vesznek cahill helyére valakit?
          elől pedig costa és hazard úgy játszanak, hogy az utóbbi 3 hónap alapján ők ketten mennének az aranylabdáért, cr-nek és messinek esélye sem lenne.
          kanté is isten, ennyi pedig bőven elég bármelyik bajnokságban a bajnoki címhez, ha hosszú távon bírják.
          szerintem összességében nagyon jó a chelsea, ha most bl-ben lennének, akkor simán őket tartanám ott is a fő esélyesnek.

      • Limb for a Limb

        Sose tudnék a cselszkinek szurkolni.

        • Chestcontrol

          inkabb mintogy a pool nyerje

          • Limb for a Limb

            Egyik se! 🙂

    • Chestcontrol

      az a baj h ha top4 rol almodunk akkor ket elottunk levo csapatnak kene tobb pontot bukniuk….ha meg akarjuk nyerni akkor 5 csapatnak…..ez sztem lehetetlen

  • csinovnyik

    Nemrég még 9 pontra voktunk a 4. Helytől. Not bad…

  • Porter Ramsey

    “I don’t feel sorry for West Ham – I didn’t watch the decisions. I think if you talk about decisions, we are the champions of bad decisions.”

    tessék 😀

    • csakaMU

      ezért most pont nem lehet baszogatni, teljesen jogos. bár kaptunk is már idén (lesgólok, Rojo pirosak) de még mindig erősen mínuszos a dolog

    • Porter Ramsey

      “I didn’t make anything of the red card. I was too far away and did not watch it on television. I have had to educate myself in the first half of the season because of so many decisions – Zlatan’s disallowed goal, a clear penalty against Crystal Palace. It is great for the fans and the people at home, but it is hard for us, even for me.”

      szerintem már várt egy ilyen meccset, hogy ezeket eldurrogtathassa

  • Schweinsteigerlin

    Rashford lett az MVP

  • fella

    herrerával is csinált valami a szünetben mourinho, mert egyrészt jól játszott, másrészt kaput talált egy kapáslövése

    • mddnszksz

      elején elég “sloppy” volt, aztán összeszedte magát ma is
      https://twitter.com/StatmanDave/status/816001070619131908

      • Mainpieeater

        Hol van ilyenkor valaki h megmondja h botranyosan hasznalhatatlan ? 😀

        • Bob, az absztinens

          Sohasem a futásával van gond, hanem a döntéseivel, ha fárad.
          Idén az idétlen lövések, de így is top top 3.

          (A tavalyi szezonban annyi felesleges, ostoba szabálytalanságot csinált a 16-osunkon, hogy amiatt garantáltan éveket öregedtem.

          • Newton_heath

            Nekem nem Herrera lövéseivel van bajom…Az hogy szöglet után rosszul pattanó labdát elvállal és elszáll a picsába a labda, az nem olyan gáz, legalább az ellenfél nem tud belőle indulni…De hogy Pogba, aki elméletileg jó lövőnek van elkönyvelve, rengeteg tiszta lövőhelyzetből mennyire kis hatékonysággal lő gólt / gólokat, az sokkal nagyobb probléma.

          • Bob, az absztinens

            Ennek ellenére 5 kapufája van, ha csak 2-3 akadt volna be, te sem panaszkodnál. Szerintem annyira nem szörnyű ez a helyzet. Fog ez másképp is pattanni.

      • reelbeba

        Ez egy assziszttal, 2 helyzettel és 5 interceptionnel több mint amit fellaini tudott volna. Nálam nem kérdés

    • The Shaw Show

      mondjuk azt mata betette volna, nagyon jól tud érkezni meg helyezni

  • include

    November-December

    7-6 meccs otthon, idegenben.
    1 vereség október eleje, Fener, minősíthetetlen játékkal, Rooney góljával kozmetikázva az eredményt.
    november 14 rúgott, 6 kapott gól, 1 vereség, 2 döntetlen, 3 győzelem.
    december 1 döntetlen, everton ellen … :=(
    6 győzelem, gólkülönbésg 13 rúgott, 4 kapott.
    Csak statisztika

  • Bob, az absztinens

    A City – Csirkék is meleg lesz Fernandinho nélkül a labdaügyetlennel és a birodalmi lépegetővel.

  • Angus

    Már most várom a derbit!!

    • reelbeba

      az majd február végén lesz

      • Angus

        és azt nem lehet várni? 😀
        akkor mi a rosseb a pool elleni? 😀

        • reelbeba

          azt púlverésnek hívják 😉

          • Porter Ramsey

            na, mingyá jön deter

  • crpa7

    Holnap kéne egy arsenal botlás, szerintem simán benne van és akkor akár nagyon közel is kerülhetnénk végre az áhított TOP4-hez.

    • fella

      ha megverjük a liverpoolt (ha!), akkor végképp bent vagyunk a mixben.

      és miért ne vernénk meg őket, főleg mané nélkül?

      • stanleykubrick

        Ráadásul Everton-ManCity is lesz. Hátha.

      • Golf

        A kötelező győzelem kategória.

      • Newton_heath

        Mané kisárgázta magát?

        • Bob, az absztinens

          Afrika

          • Newton_heath

            Ja, persze.

        • fella

          rossz helyre született

          • Angus

            lesz még Mané belga válogatott

      • Newton_heath

        Viszont Kucsinnyó már lesz

        • fella

          oda se neki

        • filozofi

          majd Rojo intézi, hogy ne sokáig

      • reelbeba

        lehetne hogy dean vezeti a meccset?

    • Porter Ramsey

      azt hittem nem volt értelme a győzelmi sorozatunknak :O (hiába kerültünk közel a 2. helyhez 18 fordulóval a vége előtt)

  • reelbeba

    http://www.manchestereveningnews.co.uk/sport/football/football-news/man-utd-news-fixtures-ibrahimovic-12391431
    a britanniára linkelte be faja, itt elég jól össze vannak szedve az ellenünk fújt rossz itéletek

  • Harrari Ezra
    • MuriÁgnes

      Nincs akkora magassarku, hogy Pulisnak bejojjon Mata.

  • Porter Ramsey

    olyan volt a meccs, amire számítani lehetett, minőség semmi.
    szerencsénk volt, most a bíró elvtárs megnyomott minket, Ibra is betalált a nagy ácsorgás közepette.
    faszán túl lettünk amúgy ezen a perióduson, 5 pontra a második hely, remélhetőleg most tudunk fújni egy nagyot

  • mddnszksz

    Mourinho: Put up the best starting 11 and win the game.
    Inner Mourinho: Win it with the subs.
    https://uploads.disquscdn.com/images/e6911075148f3cfe0fd965d9b3c3e12594b09d09190c47a6f65963762fe3e3fa.jpg

  • include

    Igen szerencse … szerencséje annak van, aki tesz is érte.
    Az utóbbi pár meccsen kez/ett előjönni az a játék, az a harcosság, amit én személy szerint minden Manchester United játékostól – szurkolóként – elvárok. Az, hogy az edző hogyan készíti fel a csapatot, hogy taktikával, hogyan felépítve a meccseket, az legyen az Edző érdeme, de most múlt év decemberében azt éreztem, hogy fosnak az ellenünk játszók.
    A szombati meccs is példa volt erre, de ma sem éreztem még a kiállítás előtt sem az ellenfőlből többet, mint amit nyújtott.
    Nekem ez a mai meccs bőven elég idény nyitónak.

  • Schweinsteigerlin

    Egeszen elkepeszto amit az angol jatekvezetes muvel. Rendben a mi javunkra tevedtek kivetelesen, de kajak ez mi.

    Rashfordnak orulok, Ibrahimovic egy allat, a vedelem mar mar van Gaalos modon nem tud kiallni legalabb 2x ugyanugy, de megvan a szajbatekert 3 pont egy mumus palyan.

    Johet a pihike.

    • fella

      ibrahimovic mondjuk ma minősíthetetlen volt mezőnyben, de elbírtuk

      • include

        meg rúgott egy gólt, ahol a whu szárnya ki is lett tépve.

      • Schweinsteigerlin

        Eleteben eloszor jatszott szerintem ilyen keves pihenovel ket meccset 🙂 legyen szar ha bassza a golokat, bar szerintem voltak nala rosszabbak, de inkabb faradtabbak a palyan

        • fella

          ja én őt nem kritizálom, meg nem mondom, hogy le kellett volna hozni, egyszerűen olyan szinten volt láthatóan ki a fasza az egéssszel, hogy öröm volt nézni 😀 de ezért is szeretjük

          • Newton_heath

            Ibrat, Carricket a kupameccsekre hanyagolnám…Jól jönne nekik 2 hét meccs nélkül

          • Csumpitáz Béla

            de hát pont most jönnek a kupameccsek

          • Newton_heath

            *kupameccseken

      • Angus

        aha.

      • reelbeba

        A gólja elött volt egy jó megmozdulása, amikor megtartotta a labdát, megvárta mig Rasi visszakeveredik lesröl, aztán adott neki egy forintos lasztit. Ennyit jegyeztem fel. De tényleg inkább játszania sem kellett volna. De így legalább megkapta a gólját amit az elözö meccsen elvettek töle

        • fella

          mondom, vitán felül áll, hogy jó, hogy ott volt, de mondjuk ahhoz, hogy valaki ilyen szinten szarhasson bele büntetlenül tényleg zlatannak kell lenni

  • MuriÁgnes

    Tobb zsozeberenc birot ide!!!!

  • Harrari Ezra

    megkapta a West Ham is az Ibrátort

    • Gezu77

      Uhh

    • crpa7

      *les volt

      • fella

        amúgy hethéssyt nem nagyon érdekelte, de sztem azért kockázták ki annyiszor ibra gólját, mert a lövő lába egy vonalban volt a védő támaszkodó lábával

        • crpa7

          de a passz pillanatában egyértelműen belógott…szerintem nem csak a lába
          csak az a testrész számít amivel gólt szerzel? wut, lemaradtam valamiről?

          • fella

            nemtom hogy éppen hogy áll a lesszabály, de mintha az lett volna, hogy nem a törzsnek, hanem bármilyen testrésznek kell vonalban lennie, hogy ne legyen les. de jöhetne valaki, aki felhomályosít

          • Csumpitáz Béla

            csak az a testrész számít, amivel szabályosan gólt lehet szerezni. tehát a karon kívül minden

          • fella

            tehát ha a lábuk vonalban volt, akkor nem les, márpedig az olyan volt, mintha vonalban lett volna

          • Csumpitáz Béla

            akkor nem, ha csak a lábuk, de ha feje vagy a mellkasa belóg, akkor les

  • bfgbobo

    szombaton Valencia, Herrera, Carrick, Pogba és Ibra a pálya közelébe ne menyjen
    Blindet, Darmiant, Smallingot, Fosut, Rasit, Martial, Yoing, Romerot és remélhetőleg Rooneyt és Shawt a kezdőbe
    az eredmény halál mindegy
    a PL-t és az EL-t kell megnyomni vésztartaléknak, a hazai kupákat el lehet engedni

    • Freeezer89

      ezt most adom, kar lenne egy felesleges sérülés miatt

    • United82

      egy jó ligakupa kell a lelkeknek március elején..főleg h a hull az ellenfél..és a döntőbe jöhet egy pool elleni csata 😀

      • bfgbobo

        a Pool a bajnokságban basszuk meg

        • include

          Mindenhol.

        • United82

          is..meg a ligakupa döntőben is…vagy a sotont…ez már nem lényegi kérdés hogy kit 😀

    • Angus

      Az eredmény kurvára nem mindegy. Reading?! 😀
      Utána meg lassan ligakupa elődöntők, egy katasztrofális Hull City-vel, meg (remélhetőleg, kopp-kopp-kopp) egy döntővel.

  • Angus

    Profi munka volt ez a mai. Ugyan kellett hozzá egy David de Gea, de hát mi vagyunk a Man. United, akiknek mindig van egy kurva jó kapusuk.
    Herrera nem élete meccsét játszotta, de majdnem mindenhol ott volt, a belét kihajtotta. Rashford nagy öröm, Pogba is nagyon tetszett, senki nem tudja tőle elvenni a zsugát, cserébe ő mindenkitől elveszi. Csozénak is jár a pacsi, Rendolfot meg idén már többet nem látom remélhetőleg.
    Na, be is fejezem, mielőtt még túl nagy szavakat használnék. Ütni kell a buzi liverpoolt.

  • vendég22

    nagyszerű! újabb sima győzelem! :))

    modnjuk az durva, hogy szerintem életemben soha nem láttam ilyen gyenge bírói teljesítményt, pedig aztán 12 éves (nagy pályán) koromtól kezdve a megyében (najó, BLSZ) űzöm 😀

    • devil’s pray

      Azért nem volt olyan rég az Öreg utolsó BL meccse, hogy ne emlékezzünk rá. #köcsögcsakir

      • vendég22

        ott az az egy hibás döntés azért még nem mondható olyan soknak (persze nekünk nyilván teljesen más a hozzáállásunk ahhoz), de ez, hogy tulajdonképp ne legyen jó döntése Deannek (meg ugye az asszisztens is benézett egy lesgólt) botrány

        • devil’s pray

          Akkor legyen a szilveszteri show.

    • Rio

      Én láttam, múlt héten

  • fella

    bármekkora fos is volt ez a meccs úgy álleszcuzámen, azért az tankönyve illő, ahogy hoszé félidőben felismerte, hogy elbírja a meccs a 4231et carrickkel középső védőben, félidőben váltott, aztán amint meglőttük a gólt, amit akartunk, már jött is smalling és a kompakt kis 4141-es védekezésünk.

    • vendég22

      a félidei váltás remek ötlet volt. szerintem ha esetleg gólt kaptunk volna még akkor is védhető, ezt simán meg kellett lépni.

      • fella

        credit where its due, mindenféle elfogultság nélkül zseniálisan meccselt ma mouriho. szerkezetváltások meccs közben, a két támadócsere összjátékából gól, a beálló cb-vel clean sheet.

    • Kuba

      zsozé jobban meccsel mint az előző 2 here bármikor.

    • Schweinsteigerlin

      Igy van, mert valtoztatni, kulcs volt.

  • devil’s pray

    Na persze, hogy a köcsögök szerint mákunk van…idióták, ezen lovagolnak, hogy egy meccsünkön végre nem konzisztensen ellenünk tévedtek.

    • Alberti Róbert

      Mit is várjon az ember az ilyen prosztóktól ? Diginel se volt más a színvonal, itt is ugyanaz 😀

      • devil’s pray

        Ja, pontosan. A retekkettőn ugyanez megy, én azt nem is nézem, csak stream-et, de ezek is közelítenek ahhoz a szinthez.

        • Alberti Róbert

          Amikor a mi javunkra tévedtek a kedves játékvezetők, valahogy csöndben voltak ezek az okos szakemberek.

  • infinite_red

    irány a fonat

    • infinite_red

      sírjatok kutyák

      • devil’s pray

        Ide hallom a nyüszítésüket. 🙂

  • truedevil

    Ibra suttyomba feljött 1 gólra tahócostára

  • stanleykubrick

    Nem lehet, hogy egyszerűen nem tudatos passznak lett minősítve ez a Herrera belépés?

    • MrFer

      ilyen van?

      • Angus

        Nincs. 😀

      • stanleykubrick

        Lehet. Belenyúlt, de nem passzolni akart. Sőt, semmilyen formában nem volt tudatos.

  • fella

    6 győzelem zsinórban, jesz

  • United82

    Már csak 7 győzelem kell és utolérjük a chelsea 13-as rekordját 😀 😀

  • Bob, az absztinens

    Végül is most örülünk, nem? Előző fordulóban 2 pont a Cityn, most 2 a Poolon. Hozzuk a kötelezőket.

    • stanleykubrick

      Arsenal, Spurs kettősből valamelyik mindenképpen bukhatna.

      • mddnszksz

        fognak is előbb utóbb

    • Gezu77

      Igen, és ezek a “kötelező meccsek” nem mentek az utóbbi pár évben

  • KiB

    kéne egy t’ham bukta, meg egy arse dönci, és egész jó lenne ez a forduló
    de a t’ham – chelsea 1-1, az se baj

    • reelbeba

      Inkább kapjanak ki a csirkék, nekünk az többet ér

      • KiB

        az volt az első opció, amit írtam:)

    • bfgbobo

      spurs és arsenal zacskó lesz

  • Achi

    Ma nekünk kedvezett kivételesen, de elképesztő, hogy mit művelnek a bírók manapság angliában. Minden meccsre jut már legalább egy kapitális hiba. Ha egy PL csapat jászani így 0 ponttal állnának a szezon felénél.

  • filozofi

    Mata milyen impact sub lett

  • Gezu77

    Amúgy az ilyen meccsek a legfontosabbak, szar játékkal egy szar ellenfél ellen nyerni… Na pontosan ezek kellenek egy top4hez

    • Harrari Ezra

      én egy pool gyalázást sem bánnék

      • Gezu77

        Az alap

  • Dyer

    Azt nem nagyon értem, hogy ilyenkor miért nem végezzük ki az ellenfelet? Elég szar ahhoz a gólarányunk, h javítani kelljen…

    • lackoo

      2 napja volt meccs, néhányan a seggükön veszik a levegőt… most azért tökéletes ez így is 🙂

    • bfgbobo

      így is örülhetünk hogy sikerült összekaparni a 3 pontot
      senki nem akarja magát mégjobban kicsavarni, lesérülni, pláne hogy már zsákban a meccs

  • Bob, az absztinens

    Ibra bünteti a falat.

  • bfgbobo

    Ayew nagy vétel volt a sonkáknak

  • Bob, az absztinens

    Basszameg bekapcsolom, erre 8 perce sátélgatnak 😀 😀

    • reelbeba

      Mázlista, mi 88 perce nézzük ezt

      • Bob, az absztinens

        pedig az ismétlést akartam megnézni, csak nem volt még fent az első félidő sem :/

    • include

      nálam lassan 90 🙁

    • KiB

      kapcsold ki

    • Gezu77

      Előtte se volt sokkal jobb

  • devil’s pray
  • Harrari Ezra

    teljesen offtopic, de ezen a meccsen is idegesítő, hogy akármennyire is imádom Valenciát, nem ártana egy olyan jibbek, aki tudja használni időnként a balt is, mert az a pörgölődés, amit minden alkalommal leművel, lenullázza azt, hogy mindenkinél előbb ér a vonalhoz

    • stanleykubrick

      Az egy dolog, de jobbal se tud beadni, nem kevés akció elakad rajta, pontosan emiatt a tökölések miatt is. Rengeteg alkalommal alapból már meg se próbál előrefelé menni. Rémisztő. Ebben az a szar, hogy mind a két oldalunk ilyen hátulról, pedig könyörtelenül kellene, hogy legyen valami élet a szélekről, mert bőven lenne potenciál egy masszív széljátékban. Főleg kényszerítőzve a Martial, Micki, Mata-féle játékosokkal.

      • devil’s pray

        Igen, most is az hozta meg az áttörést, hogy egy értelmes szélső került be csereként a csapatba. Bele se gondolok, milyen ütős is lehetne ez a brigád néhány hasonló szintű emberrel.

        • stanleykubrick

          Shaw kellene már nagyon, nem lesz ez így jó, ha vele nem tudunk mit kezdeni, de jobbra is kellene, egyértelműen, mert minden meccsen ott a sansz. Tényleg nézzük meg a tegnapi Spurs meccset.

          • devil’s pray

            Igen, így van. Az Öreg is a széleket nyomta mindig, most is kiderült, nem véletlenül.

      • Harrari Ezra

        én nem a beadást hiányolom tőle ballal, hanem a 30 centis passzokat, amikre képtelen, ezért addig forog, amíg külivel el nem tudja rúgni, de addigra feláll a védelem, rajta meg van 3 ember

        • stanleykubrick

          Én várom tőle a beadást, nekem megfelelne jobbal is, de ami van, az csak picsán rúgott, semmi tudatosság nincs benne, így hát nem is megy emberhez, mert így nem lehet. Moyes-féle cross mánia kb, a másik amit pedig te írsz, az pontosan az, amit én is mondok, esélytelen nincs rá, hogy egy fasza párost alkosson egy szélsővel maga előtt, akiket kiugrat, akik összekuszálják a védelmet stb.

          • The Shaw Show

            azért Rafaellel nem voltak rosszak pár éve, vissza kéne hozni 😉

    • Mainpieeater

      Megyekettes a srac

      • Harrari Ezra

        az 99%

  • safbérenc

    Nalam Rash siman a meccs embere

    • Furkóúr

      Nálam Jozsè

      • KiB

        nálam Dean

    • CaptainWazza

      dean!

      • safbérenc

        Remelem felnö a kepemen lathato uriemberhez :):)

      • Harrari Ezra

        azért egy kamutizi még kéne

    • include

      DDG, volt egy darab igen fontos védése. ….

      • reelbeba

        Kettö igen nagy, nálam is ö. Illetve hozé

    • Szilveszter94

      Nálam De Gea

  • Bob, az absztinens

    Herrera megunta fieldgoalokat! 😀

  • Gezu77

    Legalább nem a 18. sorba ment

  • RedMark

    Rashford ma hatalmas

    • Furkóúr

      Kipihente magát..

      • Fish08

        Vagy el lett neki magyarázva, hogy nem neki kell idén a megmentőnek lennie, csak élvezze a jàtékot.

    • Mainpieeater

      Van vagy 1,88 magas ja

  • HarciasToni

    amúgy igazat adok nektek, hogy valencia szarul játszik, DE amikor herrera, ibra, pogba, stb. szar, akkor azzal indokoljuk, hogy túl vannak játszatva, tehát leginkább zsozé hibája. most pedig senkit sem láttam, aki leírta volna, hogy valencia túl van játszatva, pedig simán lehet, hogy nagyon fáradt. minden meccset végigjátszik és minden meccsen ő futja talán pogba után a legtöbbet.

    • filozofi

      szerintem ez senki számára nem kérdés, hogy túl van játszatva, a mai kritikán aluli teljesítménye is nagy részben annak köszönhető

    • Szilveszter94

      Én elkezdtem írni, csak közben Ibra lőtt egy gólt 🙂 amúgy Valencia nem annyira überszar, inkább csak baromi pontatlan; de a melót, amit oda kell tenni, azt most is odateszi. (Mondjuk, ettől függetlenül ráférne a pihenő… de aki igazán szar volt, az Ibra: a gólon kívül nulla, amit csinál. Lézeng a pályán.)

    • stanleykubrick

      De Pogba meg Ibra így is bőven többet játszott idén, mint ő.

      • HarciasToni

        csak azért, mert eltört a keze. ja és még kéztörés után is nagyon keveset hagyott ki

  • reelbeba

    Na az nbc-n is siránkoznak a bírók teljesítményén. Beszarok, amikor ellenünk fújt az összes buzi, akkor minden klassz volt

  • Yossuf_84

    Éppen eleget vettek már el tőlünk idén…Úgyhogy nyugodt lelkiismerettel fogok elaludni.

    • Achi

      Ja. Sajnos azok a pontok ettől a 2 lesgóltól se jönnek vissza.

    • Dzsuk1

      Idén még csak adtak 😀

  • Bob, az absztinens

    Most értem haza, jók vagyunk?!?!?!

    • devil’s pray

      A legjobbak!

    • Rio

      Dean a legjobb játékosunk ma

      • Bob, az absztinens

        gecijóóóó, felrobban a szaros fonat!!!

        • RedDevil4life

          De szép lenne majd egy kamu 11-essel baszni őket. 😀

    • Gezu77

      Nem, de legalább nyerünk

    • Szilveszter94

      Azt nem mondanám, de nyerjük a meccset. A spori meg kivételesen velünk van 🙂

    • Csumpitáz Béla

      Dean az új Howard Webb, de egyébként igen.

    • Mainpieeater

      Remelem a karacsonyi bejglit mozgod le, epited az izmokar es akkor lassan lehetsz Bob the builder

      • Bob, az absztinens

        ígyígy! 😀

        (squasholtunk amúgy)

        • Mainpieeater

          Akkor ideje az uj nevnek es avatarnak! 😀

          (A squash amugy fasza)

  • Szilveszter94

    Karácsonykor megadott lesgól, szilveszterkor Fergie Time, az újévben kamupiros + lesgól. Legények, visszajött a kémény 🙂 most törleszt a sors azokért az utolsó pillanatos döntetlenekért…

    • KiB

      na jó, de most as piros nem számított:))

  • Gezu77

    Mondom, hogy Dean azt hiszi, hogy a tottenham vagyunk, mindig ebben a mezben kellene tolni

    • bfgbobo

      sztem csak szimplán utálja a WHU-t

      • Gezu77

        Jó, ki nem?

    • Achi

      Ha a végén ünnepel, akkor biztos.

  • Gyere_haza_Laja

    LES

  • HarciasToni

    amúgy rohadjatok meg a spoiler miatt

    • RedDevil4life

      Meccset nézd, ne itt olvasgass. 😀

  • Achi

    Páran lesen voltak, de ma Deanék velünk voltak. Ilyen soha többet nem lesz úgysem.

  • Harrari Ezra

    felvettük a poolóvert ma? 😀

    • KiB

      lejjebb már írtam valakinek, hogy hagyja abba mára, neked is szólni kell?:D

      • Harrari Ezra

        pedig nálam teljesen helytálló a “Folytassa, doktor!” felszóltás

    • Fish08

      Megérdemeltük

  • SAFbackplíz

    Egy újabb lesgol juhuu 😊 csak így tovább sporik 👏

  • Mainpieeater

    “Lesgol” “kamupiros” lel. Mi vagyunk ma a liverpool

    • Csumpitáz Béla

      ilyet soha, de soha többé ne írjál le!

      • Mainpieeater

        Ha ebben nem erted mi a vicces akkor nyomjal le 10 fekvot 😀

    • CaptainWazza

      csak jobban öltözöttek és kevésbé büdösek :3

  • devil’s pray

    Yesssss!

  • HarciasToni

    lesgól :DD ez így még szebb

  • na, egy darabig ne panaszkodjunk a sporikra

    • stanleykubrick

      Egy meccs vs. Nyolc, hagyjuk már.

      • mikié is les volt, bár sokat nem számított. nagy közhely, de ezek kiegyenlítik egymást egy szezonon belül

        • stanleykubrick

          Micki gólja már nem osztott, nem szorzott. A bukott meccseken viszont legalább 3-4 találkozón is bőven hoztak ellenünk ítéletet, nem is a gyengébbik fajtákból.

          • ahogy fognak is még, meg kapunk is majd

          • stanleykubrick

            Amióta nincs Fergie, azóta nincs semmi nekünk kedvező ítélet, csak szökőévente.

          • csakaMU

            Azért ez egy picit a ló túloldala.

    • reelbeba

      bagnál kinéz egy lakásfelújítás, gondolom tombol 😉

  • Dzsuk1

    Szejelmes vatyok a Zootánba

  • Gezu77

    Nem volt leeeees

  • Rio

    Picsába, most akartam szidni Ibrát!!!!!

    • Fish08

      Belőhette volna a második ziccerét is!!!4!!!négy

  • bfgbobo

    leszarom, visszakapta a Boro ellen elvett gólt

  • KiB

    kis lesgól is gól:)
    kezdünk visszakapni ezt-azt:)

  • Szilveszter94

    Elkezdem írni, hogy “Ibra ma zéró”, erre gólt lő 😀

  • Dzsuk1

    Köcsög bíró!!!

  • Furkóúr

    Spoileeeeeer😀😀😀😀

  • reelbeba

    Ibra, szivem

  • truedevil

    ez az év remélem ilyen lesz akkor 😀

  • CaptainWazza

    ennyi, be kő b|szni

  • Achi

    Ibra bazd meg:d Ez mi volt.megint?:)

  • include

    ZLAATAAAAANNNN !!!

  • RedMark

    Az oreg ibra megint 😀

  • Csumpitáz Béla

    az ott van!

  • RedDevil4life

    IBRAAAAAAAA

  • Mainpieeater

    Szar Herrera interceptionjebol 🙁

  • filozofi

    IBRAAAAAAAAA

  • stanleykubrick

    ZLAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAATAAAAAAAAAAAAAAAAAAN!

  • filozofi

    na megvan a kötelező kapufánk

    • Gezu77

      Kétszer is hozzáért

    • RedDevil4life

      Szerintem lassan már fogadni sem lehet rá.

  • HarciasToni

    amúgy ha pogba kicsit felnő, megtanul higgadtabban befejezni, akkor simán lehetnek 15-20 gólos szezonjai csak a bajnokságot nézve

    • stanleykubrick

      Ez kell, hogy legyen a cél. Egy brutál Yaya feeling kellene tőle.

      • CaptainWazza

        el kell felejteni a szülinapját?

      • HarciasToni

        jobb lesz, mint yaya bármikor

  • stanleykubrick

    Hát tényleg nincs szerencsénk.

    • Achi

      Már leszarom, megszoktam, csak nyerjünk valahogy.

  • Mainpieeater

    Na kezdodik a “vilag legdragabb jatekosa legalabb a kaput eltalalhatna” cimi musor. Minosegi kommentator az tuti

    • stanleykubrick

      Igen, ez bullshit, egyértelműen.

    • devil’s pray

      A világ legdrágább játékosa legalább a kaput eltalálhatná. 😉

  • devil’s pray

    Pogbazdmeg! 🙁

  • Harrari Ezra

    Hetthéssy milyen cuki a “még szerencse, hogy Herrera megakasztotta a támadást” mondatával 😀

    • devil’s pray

      Nyelvbotlás volt, ő ilyet nem gondol, csak rosszul fogalmazott. 🙂

  • HarciasToni

    és egyik sem kapufa 😀 ez már haladás

  • Achi

    Mata>Pogba 🙂

  • include

    ááá pogba 🙁

    • KiB

      pedig Rashi adta az újabb gólpasszt

    • CaptainWazza

      kifele csavarodott a belső :/ harmadik a francia igazság!

  • devil’s pray

    Ez milyen bedobás volt a derék antóniótól? 😀

    • filozofi

      antónirossz

      • KiB

        mára ideje abbahagyni:))

        • filozofi

          😀 😀

  • Achi

    Pogba arra emlékeztet, amikor Ronaldó akart mindent berúgni, és kevés ment csak be. Aztán egyszercsak minden bement. Remélem Pogbánál is lesz ilyen:)

  • bfgbobo

    Mou megsimizte Payet
    ebből lehet gyártani a pletykákat

    • RedDevil4life

      Kiváló Sun cikk lesz belőle holnapra.

    • mddnszksz

      előtte azt kérdezte Bilictől hogy mennyit kér érte

  • Mainpieeater

    A botranyosan szar Herrera az elmult 5 percben 2 interceptiont es 1 tackle-t jegyzett.

  • Rio

    De szép ez a Lóbaszó András

  • HarciasToni

    jön jézus…

    • KiB

      szegény ember Bale-je

    • HarciasToni

      és lehozza azt az embert, aki fejbe tudná őt rúgni :DDDDDD ez de buta

  • CaptainWazza

    hohó 😀 andy in da house 😀

    • Fish08

      Ezért jött kicsirio 😀

    • Gezu77

      Pajé helyett paréj

  • box-to-box defender

    Szóval egy percig nem állt fenn a veszélye annak, hogy szétlövöldözzük Randolphot, mert inkább nem is lőttünk egyáltalán 😀

  • HarciasToni

    azért durva, hogy mennyire jó mindkét lábbal paul

  • reelbeba

    Szerintem ez is jó húzás, jól meccsel hozé

  • Fish08

    Pogba b+

  • Gyere_haza_Laja

    Jones-Smalling mikor volt utoljára? 56 telén?

    • Rio

      pont erre gondoltam én is 😀 jó látni őket együtt

    • devil’s pray

      Olyan retró feeling-em van ettől. 🙂

    • Harrari Ezra

      mikor az egyik jobbekk, a másik meg vkp volt

    • csakaMU

      bizony. mikor csónakból törtük a tengerit

  • RedDevil4life

    Picsába, Fella ma már nem játszhat… 🙁

    • KiB

      biztos van olyan záradék, hogy ha a környezetet akarjuk óvni, akkor be lehet még állítani 1-2 fát (tuját) a pályára
      szigorúan, ha nem mozdul

      • Harrari Ezra

        remélem a ligetvédők nem rohamozzák meg carringtont, amiért kivették a fát

        • KiB

          max belgiumból hiányzik…

  • bfgbobo

    úgy néz ki Mou most előre dolgozott

  • devil’s pray

    Nah, jöhet a busz…francba.

    • HarciasToni

      miért lenne busz? azzal mi a baj, hogy kiveszi a középpályást a védelemből? én tényleg sokszor nem értem ezt a rohadt nagy pesszimizmust, ami itt van

      • sima 4-3-2-1 oszt csokolom, azert az nem busz

      • devil’s pray

        Tőlem azért sok pesszimizmust nem látsz itt. Most is csak a félsz szólt belőlem.

      • Mainpieeater

        Visszaalltunk a meccs eleji 4-3-3-ra, elobb egy vedo helyett hoztunk egy tamadot, most forditva, szerintem ezzel a cserevel minden rendben volt. Inkabb ez mint Miki-Fella, mert az volt a b opcio

  • Freeezer89

    azert imádom az utóbbi pár meccset, mert minden alkalommal megcáfolnak minket, fotel szakértőket. nem lesz Matanak jövője? már csak csere? nem eleg jo?
    imádom 😀

    • Pepoka

      és olyan is vót h Mou nem tud cserélni 😀

      • Csumpitáz Béla

        és hogy elvesztette az öltözőt, mert az öregek már lázadnak ellene

    • Harrari Ezra

      ki bántotta Matát? és melyik kezével gépelte? hozom a vonalzót…

  • United82

    tartjuk az 1-0át a végsőkig 😀

  • stanleykubrick

    Pogba egyébként szerintem ma is jó. Eszméletlent harcol, tapad hozzá a labda, nem hibázik sokat, különösen, ha Anderrel hasonlítja össze az ember. Kicsit nyersebb a játéka, ami elég jó a sok sarkazgatás és társai után.

    • Achi

      Azért most is megtett mindent, hogy egy zseniális megmozdulas után elönzőzze, és semmivé tegye az egésszet, szerencsére Dean ma fúj rendesen…

  • KiB

    ajjajj, védelembe cserél….visszaállunk?

    • HarciasToni

      nem csak zsozé felismerte, hogy nem kellene carrassal cb-ként végigjátszani

    • nem, carrick visszamegy a kp-ra

  • HarciasToni

    ez is jó csere

  • Furkóúr

    Kicsi Mata csak bebaszta😀😀😀

    • reelbeba

      Jó hogy rá jött ki, kábé bárki más kihagyta vna (kivéve miki)

  • Dzsuk1

    Kerik középhátvédből adta rashnek, mourinnyo elég jól keverte meg a lapokat itt

  • devil’s pray

    Nesztek nektek betonbunker, köcsögök. Itt a Kalapács az arcba! 🙂

  • reelbeba

    Rasi megcsinálta bzmeg, imádom

    • Gezu77

      Adhatna középre passzbol órákat Valenak

      • devil’s pray

        Meg egy használható bal lábat is…ha már adakozó kedvében van és a Jézuska meg a Télapó se hozott neki olyat.

        • Gezu77

          Merjünk nagyot álmodni?

          • devil’s pray

            A szilveszteri buli után? Naná. 🙂

  • Rio

    Csozé elbassza a kezdőket, hogy a cseréi nyerjék meg a meccseket

    • Fish08

      Csere királynak hívják a háta mögött…

    • devil’s pray

      Zsozé > bárki 🙂

    • mddnszksz

      remélem valaki csinálj egy ilyen Kermit – Evil Kermit memét erről :DD

  • filozofi

    és most kérem eldönteni a meccset, nem elkezdeni buzizni

    • Mainpieeater

      Jon Smalling, jon a 4-3-3 ujra

  • Achi

    Mata továbbra is a kedvencem na! 😀 Persze Rush is nagyon kellett

  • HarciasToni

    rashi imádlak <333

  • Mainpieeater

    Kocsoghoze megint jol cserelt na

  • fasza cserek 😀

  • RedMark

    Rashford…

  • rashford egy csodálatos kisfiú

  • Dzsuk1

    Szerintem ez szép volt

  • CaptainWazza

    Rashi te csoda <3

  • stanleykubrick

    Ez a különbség Rash és Lingard között és Martial még erre is lazán rárak három szintet.

  • Mainpieeater

    Rashi szoloja 10/10. Vegre megint formaban a srac!

    • stanleykubrick

      Végre megint jól van használva! Szerintem nála jelenleg ez a legnagyobb kulcs.

  • Rio

    Végre!!!!

  • include

    na … rashi 😀

  • devil’s pray

    Megint spoiler…de legalább gól.

  • bfgbobo

    paff

  • KiB

    a cserék:)

  • RedDevil4life

    MATAAAAAAA

  • SAFbackplíz

    Mataaaa

  • Mainpieeater

    JUANITA ❤❤❤

  • filozofi

    JUAAAAAAN

  • stanleykubrick

    JUAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAN! Rashi, de kellettél!

  • Alberti Róbert

    Mi a fasz ez ? Ráadásul emberelőnyben…

  • devil’s pray

    Valencia mit kolbászolt ott középen? Totál nem volt képben.

    • bfgbobo

      Evrázott

  • bfgbobo

    2 embert kell fogni ebből a szutyok west hamből
    ehhez képest most majdnem megszopattak

  • Achi

    Leizzadtam egy pillanat alatt. Hihetelen, hogy ma mennyire vagyunk képben. Szinte senkinek nem megy. Jó a 0-0?

  • Mainpieeater

    Valencia meg mindig nem erti a lescsapda lenyeget, de Jones is elkolbaszolt meg rojo is adott egy botranyos passzt. Megkoszonhetjuk az egieknek meg de Geanak h ez nem gol

  • HarciasToni

    rossz nézni…

  • Ressan

    Ibra az a pályán van? Előbújhatna!

    • reelbeba

      El se jut hozzá a labda, így nehéz

      • reelbeba

        Mondjuk ma nem lesz öt ziccere, hogy abból egyet beverjen

  • stanleykubrick

    Jól van Vale, szerencsére miattad nem lett les.

    • filozofi

      azért most nem ő hibázott a legnagyobbat

  • stanleykubrick

    Ez milyen védekezés volt, könyörgöm?

    • Rio

      elképesztő 😀

    • Szilveszter94

      “Dávid majd megoldja”-típusú…

      • Rio

        Konkrétan ketten kiugrottak a védelemből lesre játszva, Vale és Rojo szartak bele.

    • Dzsuk1

      Lekjop vedkezes vlot Ztenli pls

  • stanleykubrick
  • reelbeba

    Na gyerünk Rasi, basszál oda

  • Achi

    Ez keserves egy meccs. Valami nagy szerencse kéne. Az meg nem az erősségünk.

  • HarciasToni

    miért nem martial?

    • reelbeba

      red zoneban van

      • stanleykubrick

        Josénál 14 ember van whiteban, a többiek redben.

    • KiB

      túl jó volt az előző meccsen

  • Gezu77

    Egy kapuralovés emberelonyben…

  • box-to-box defender