Értékeld velünk a roncsderbit!

Amennyire vártuk a Liverpool elleni derbit, annyira nem tudjuk most, hogy örüljünk-e a döntetlennek. Nem tudjuk, hogy most félig tele van-e a pohár, vagy félig üres, azt meg pláne nem hogy az egyenlítő gól után ki verte azt le az asztalról. A játék képe alapján tulajdonképpen megérdemelt a pontosztozkodás, bár mindkét csapat éppen abban a félidőben szerzett gólt, amikor gyengén játszott. Gyenge játékból amúgy is láttunk eleget vasárnap, a derbi színvonala néha aggasztó mélységekbe merült alá, és a meccs alapján nem vennénk rá mérget, hogy nem ez a két csapat marad le a jövő évi BL-ről (bár tegnapi produkciójával a shitty is bekapcsolódott a versenyfutásba). Kapkodás, rengeteg hiba és pocsék egyéni teljesítmények mindkét oldalon, ráadásul mindez a szakmai stábra, a játékvezetőkre és a szurkolókra is jellemző volt, nem csak a játékosokra. Mi viszont ebben a bejegyzésben a United játékosainak teljesítményére koncentrálunk, ráadásul hogy igazi közösségi értékelés legyen, titeket is bevonunk a játékba, hogy ne csak a Stretford End sebtiben összerántott bírósága (kovacstomi, ezs, stanleykubrick, ezra, Beyonder, harman_smith és Strigo) mondja ki az ítéletet, hanem az olvasók esküdtszéke is.

De Gea – 6,86 (7677777)

Igazi bravúrt nem kellett bemutatnia, talán ha Milner tizijét nem csak érzi, hanem ki is védi, akkor lehetett volna hős. Egyébként meg magabiztosságot sugárzott mind a szögleteknél, mind a második félidő Liverpool-kontráinál, és még remek indításai is akadtak, de még így sem ő bizonyult a jobbik kapusnak.

Valencia – 6 (6656667)

Újabb Valencia-gólpassz, ezúttal okosan tette Ibra fejére a lasztit, ráadásul az egész akció tőle indult. A szemét safbérenc partjelző nem szúrta ki, hogy a gól előtti kb. ötödik passznál Tonio minimális lesen volt, de hát ugyanez a rigó nézte be a Pool-gól előtti szögletet megelőző szitut is, ami vagy les volt, vagy szabálytalanság, vagy mindkettő.

Jones – 6 (5666766)

Egy-két jó blokkot bemutatott, de két középhátvédünk közül ezúttal ő volt a bizonytalanabb, és nem mindig érezte a helyezkedést a második félidő Liverpool-kontráinál.

Rojo – 6,43 (5766777)

Ezt sem gondoltuk volna, de ebben a szezonban eddig Rojo nyújtja a legjobb teljesítményt védőink közül, és vasárnap sem okozott csalódást, a legtöbbször ő tisztázott a tizenhatosunkon és környékén, ráadásul a vendégek agresszív letámadása sem zavarta meg.

Darmian – 5,29 (5555566)

Szegény Durmit jól lepontoztuk, pedig tulajdonképpen jól megoldotta a Mourinho által neki szánt szerepet, azaz hogy védekezzen olasz védő módjára, elöl pedig ne cifrázza. Nos, jó beadása nem is akadt neki, viszont védekező feladatait maradéktalanul megoldotta.

Carrick – 5,29 (6545665)

Carrickről már régóta mondogatjuk, hogy igazi erőssége nem akkor látszik amikor pályán van, hanem amikor hiányzik onnan. Azon kívül persze, hogy nem játszott jól az első félidőben (a letámadást sosem szerette), hiánya azért meglátszott a szünet után. Mourinho szerkezetváltásának esett áldozatául, de a támadóbb formáció mellett talán Carrick hiányának is köszönhető, hogy az első félidőben látott 1 Liverpool-lövést (igen, a tizi…) a második játékrészben 12 másik követte.

Pogba – 4,14 (4454444)

Hát ez meg mi volt? Vajon mire gondolhatott a költő, amikor kézzel ütött bele a labdába? Ez valami elbaszott dab mozdulat volt, vagy valami hülye z-generációs vicc amit nem értek? És a Böde-tribute Hendersonnal szemben? Vagy az eltorresezett ziccer? A sok labdavesztés? És miért nem lehet lecserélni, benne van a szerződésében vagy mi?

Herrera – 6,29 (5766866)

Az első félidőben talán csapatunk legjobbja volt, szinte minden nagyobb helyzetünk tőle indult, de a második félidőben, visszavontabban játszva már kevésbé tudott meghatározó lenni. Feltűnően sokat szabálytalankodott, leglátványosabb ezek közül az volt, amikor Firminhoról próbálta lerángatni a láthatósági mellényt, ezért meg is kapta jogos sárgáját. A buszkeccezés minden második meccsen csak engem idegesít?

Mkhitaryan – 6 (5767665)

Nem az örmény Targaryan meccse volt ez sajnos, pedig többször is tehetett volna ennek érdekében. Pogbának kiosztott passza mesteri volt, de a mérleg másik serpenyőjében ott figyel a két elfaszkodott ziccere (Mignolet karját és Martial heréjét megcélozva), meg hát egyébként sem szívesen sorolnánk a jobbak közé valakit, akit James Milner levett a pályáról. A balhátvéd dolgot meg sürgősen elfelejthetné José.

Martial – 5,71 (6656665)

Ha valaki negyed óra alatt hülyét csinál az ellenfél újonc jobbhátvédjéből, az miért nem tud legalább egy helyzetet összehozni a meccsen? Erős kezdés után botrányos folytatás, még ha ezúttal a közvetlen környezetében lévő csapattársak nem is könnyítették meg a dolgát.

Ibrahimovics – 6,29 (6666776)

Zlatan rosszul játszott, nagyon rosszul, de még így is ő volt a legveszélyesebb a vendégek kapujára. Pontot érő gólt szerzett, majdnem kihasznált egy rövid hazaadást, és gyilkos erejű szabadrúgását is csak bravúrral tudta fogni Mignolet. Adott egy forintos labdát Mikinek, és rendesen feltüzelte a közönséget gólöröm gyanánt, de mi azért nem felejtettük el, hogy egyetlen fejpárbajt sem nyert az ellenfél kapujától 30 méterre, egy csele sem sikerült, vagy hogy 13 jó passza volt egész meccsen.

Rooney – 5,33 (-655556)

Lelkesedésben és elszántságban a régi Rooney-t láthattuk, formában viszont sajnos az újat. Nem jöttek be a dolgai (egyetlen értelmes lövését ráadásul visszafújták lesnek), de még így is nagy szerepet vállalt a gólban, nem rajta múlt hogy Fellaini fejese után nem került gólpassz a neve mellé.

Mata – 6 (-66666-)

Juan is nagyon várhatja már, hogy egyszer végignyomjon 90 percet, de ezt a padról elég nehéz megtenni. Talán őt kellett volna kezdetni, így viszont nem sok vizet zavart.

Fellaini – 6,5 (-766677)

Ritkaság, hogy valaki a cserepadról kapja a legmagasabb osztályzatot, de Fellának most sikerült. Beállása egyértelműen a felívelgetésnek szólt, de azon kívül hogy ezt remekül megoldotta, a játék többi elemében is tőle szokatlan pontossággal és higgadtsággal működött közre. Volt szerelése a tizenhatoson, csele a félpályán, jelenléte az ellenfél térfelén, na és persze egy kapufája, amiből végül is Ibra gólja született.

Sorry a képnélküliségért meg a szűkszavúságért, de szeretnénk “bétatesztelni” a közösségi osztályzást, és ennél jobb megoldást egyelőre nem találtunk. Ha valaki tudja, hogyan lehet egyszerűen és nagyszerűen (legördülő menüvel, vagy egy 1-10 csillag izével) megoldani egy ilyesmi szavazást, ne tartsa magában!