A négy nem elég!

A moszkvai éjszakában eszközölt CSZKA felnégyelés után relatív kevés pihenőhöz jutva – amit közkedvelt menedzserünk szóvá is tett sajtótájékoztatóján – szombat délután négykor már a következő, nem túl leküzdhetetlen akadálynak tűnő Crystal Palace elleni hazai bajnoki mérkőzésünk következik.

Meg kell becsülni ezt a 90 percet az Old Traffordon, hisz az elkövetkező szűk hónapban nem látjuk az Álmok Színháza pódiumát, karzatait, páholyait, hiszen nyugat-európai körutazásra indul a csapat. Az egyszeri United szurkoló kedvenc időszakával, egy türelmetlenséggel és sérülések miatti rettegéssel teli két hetes válogatott szünet után előbb Liverpoolban kezdünk, majd utazunk Portugáliába, Walesbe és végül vissza Angliába Huddersfieldbe.

De ne szaladjunk ennyire előre, előbb meg kell verni mai ellenfelünket, a kerek számok bűvöletében élő Kristály Palackot. Nulla lőtt gól, zéró pont, huszadik hely a tabellán… A Sasok becenévvel büszkélkedő egylet híres síugró névrokona, Eddy teljesítményét idézi fel mostanság, így nem is csoda, hogy hamar felállították a menedzseri székből Frank de Boert. Az annak idején az Internazionálénál is megfordult volt angol szövetségi kapitány, Roy Hodgson viszont méltó választásnak tűnik, hogy ütőképes csapatot építsen a holland szakember által lerakott szilárd alapokra. Minden bizonnyal nehéz időszak elé néz a Palace…

Hiányzók tekintetében sem állnak túl jól a londoniak. Tomkins beteg, Conner Wickham már régen maródi, Benteke, Loftus-Cheek és Zaha is sérült, bár utóbbi lehet, csak megbökte Hodgson lányát facebookon, már ha van neki. Idei legjobbjuk, Fosu-Mensah is kihagyja a meccset, hisz a Unitedtől érkezett kölcsönbe, ami legalább annyira közismert, mint Cincinátus cselekedetei a Macskafogó univerzumában (jöjjön csak közelebb, Schafranek…)

A saját házunk táján szétnézve derűsebb a helyzet, eddigi három hazai bajnoki meccsünket gond nélkül hoztuk, 10-0 a hazai gólkülönbségünk, és lassan már annyira megszokott a mérkőzésenként rúgott négy gól, hogy kevesebb találat esetén már-már Zsozéoutozik a nép… de legalábbis a játékvezető, aki a Soton meccsen realizálta is ezt, mikor a lelátóra küldte a mestert. Szerencsére eltiltás nem követte a túlzottan szigorú ítéletet.

Amitől kissé ráncolhatjuk a homlokunk, az a sérülések mennyisége. Jones és Carrick biztos nem játszhat, Fellaini és Valencia pályára lépése sem 99 százalék, Pogba körül pedig akkor a homály, hogy lehet, épp most varrják vissza a lábát, legalábbis egyre nagyobb a valószínűsége, hogy nem csak pár hétre esett ki a fodrászok álma. És ugye ott van Rojo és Ibra, akiket meg sem kell már említeni.

Az előjelek tehát annyira kedvezőek, hogy kézenfekvőnek látszik egy kurvanagy bukta, ahogy az már történni szokott velünk ilyenkor, egy 1-1, vagy 0-1 formájában, n+1 kapuralövés elhibázása mellett, hatalmas Hennessey bravúrokkal, Dávid potyával. De ez nem az az év, miért történne így, most kegyetlenül behúzzuk ezt a meccset, minimum ötöt rúgva. És akkor legalább este kb. negyed kilencig miénk lehetne a topofthetable, de Mendy sérülése, valamint Agüero sajnálatos balesete után talán nem a City az esélyese a Stamford Bridge-i rangadónak, így akár három pont előnyre is szert tehetünk a Premier League tabelláján. A kezdőt nem tippelem meg, mert lusta vagyok, inkább rátok bízom.

És végül két jó hír: a meccset adja a Spíler, és a játékvezető a népszerű Mike Dean lesz, aki ebben a szezonban négy Premier League meccset vezetett, amiken összesen 19 sárga és 1 piros lapot osztott ki, tehát nagy valószínűséggel tovább gyűjthetik kedvenceink a színes kártyákat.