Next United Manager Cup, döntő

Ma délután norvég csodatevőnk első igazi erőpróbájának lehetünk szemtanúi: a bajnokság alsó felébe tartozó csapatok magabiztos legyűrése után ezúttal egy igazi top csapat otthonába látogat a Manchester United. Már amennyiben top csapatnak lehet nevezni egy olyan klubot, amely 11 éve nem nyert semmit, és otthonuknak a kibérelt Wembley stadiont, mindenesetre a Spurs más játékerőt képvisel, mint Solskjaer rövid de annál sikeresebb regnálásának eddigi ellenfelei. A rangadót továbbá olyan finomságok is megfűszerezik, mint az Ole-Poch különverseny a United padjáért, az őszi 0-3-ért való visszavágás reménye, a már nem csak álmainkban felbukkanó top4 esélye, vagy éppen az angol szövkap által is figyelemmel kísérendő Rashford – Kane csatárpárharc. Mindezekre kitérünk, mert hogy beharangozzuk londoni kiruccanásunkat.

Ole 5/5-tel nyitott kispadunkon, de ezzel véget is ért a felszopó meccsek sorozata, ma igazi címmérkőzésen vehet részt. A tét ráadásul nem csak a 3 pont, hiszen a United jövő évi irányítására leginkább esélyes két ember csap össze. Ha Solskjaer a pályán legyőzi Pochettino csapatát, az elég erős adu lesz a kezében a szerződéskötés során, ráadásul az elkövetkezendő 4 bajnokinkat nézve (Brighton, Burnley, Leicester, Fulham) még valami egészen speciális rajt is összejöhet a babaarcúnak. Ha pedig ilyen veszett helyzetből is sikerülne összehoznia a BL-indulást, akkor a Molde lassan új permanens menedzser után nézhet. Nekünk meg nem kéne tovább keresgélnünk.

Két dolgot is találtunk, ami bizakodásra adhat okot. Egyik a Spurs hazai formája. “Hazai”, mondjuk kis félmosollyal, hiszen még mindig nem az új stadionjukban játszanak, hanem másfél éve a Wembley-ben hédereznek (egy normális országban bezzeg felépülnek a stadionok időre). Szóval az albérleti formájuk nem túl hízelgő, az eddigi 9 Wembley-ben játszott bajnokijukból hármat elbuktak, a legutolsót éppen két hete, a Wolves ellen, így még mi is előzzük őket a hazai tabellán. A másik pedig, hogy Pochettino már fogadta egyszer a vendégcsapattal érkező Solskjaert a PL-ben: még 2014-ben a kiesés ellen küzdő Cardiff 1-0-ra nyert a Southampton otthonában, megszerezve idegenbeli győzelmeik felét abban a szezonban. Szóval eddig O1G – MP 1-0.

Akadnak persze más, számokkal ennyire nem kifejezhető előjelek, hogy miért ne összeszorított segglyukkal nézzük meg a mai mérkőzést. Míg a Spurs egy kedd esti, Chelsea elleni kőkemény libakupa-meccsel hangolt a rangadóra, addig a United Dubajban dubajozott, és 4 jó hangulatú, de munkával töltött nap után tér vissza a zátonyra. Ne feledjük, kinevezése óta ez volt az első alkalom, hogy Ole hosszabb időt tölthetett a csapattal, így most talán még több begyakorolt játékelemet láthatunk majd, meg úgy egyáltalán jobban képbe kerülhetünk, mit is szeretne játszatni a csapattal. Mert ez most teljesen másféle kihívás lesz, mint az eddigiek.

Még mielőtt nagyon hurráhangulatba kerülnénk, érdemes megvizsgálni a mérleg másik serpenyőjét is. Ezt az oldalt elsősorban a közelmúlt eredményei húzzák le. Míg a PL első két évtizedében a Spurs elleni meccsek amolyan biztos győzelemként voltak elkönyvelve, a post-Fergie időszakban (valahogyan ez épp az az időszak, mióta a Tottenham jó) ez egyáltalán nincs így. Főleg a közelmúlt eredményei miatt parázhatunk: tavaly januárban ugyanitt 2-0-ra kaptunk ki úgy, hogy Pochettino már az első percben susztermattot adott (másik sport kifejezésével élve, már a 11. másodpercben padlóra kerültünk). Ennél is cikibb azonban az augusztusi hazai meccs. Évek múlva majd viccesen fogjuk felidézni Mourinho legnagyobb baklövései között, hogy “és arra emlékszel, mikor a Spurs ellen Herrera volt az egyik középhátvéd?”, most azonban még túlságosan fáj az Old Traffordon benyelt 0-3, és elnézést is kérek, hogy emlékeztettelek titeket erre, meg a portugál faszra.

Ennyit kaptunk tőlük otthon.

A menedzserünk személye már szerencsére megváltozott, de ez nem mondható el a Spurs keretéről. Az bizony állandó, hiszen Pochettino a szezonban senkit sem igazolt. Nyilván nem önszántából, hiszen a Tottenham is az Arsenal által kitaposott ösvényre lépett, azaz az új stadion építése miatt a játékosvásárlásra költött összeget fogják vissza. Csak “nehogy” úgy járjanak, mint észak-londoni riválisuk, akik a szép új stadionban játszhatják EL-meccseiket, mert közben a csapat már nem olyan jó, mint az építkezés idején. Na de ez a mai meccset még nem érinti, Pochettino csapata baromira erős és állandó. Kapujukban rögtön egy világbajnok, Hugo Lloris, de egész védelmüket olyan játékosok alkotják, akik pályára léptek a vb kieséses szakaszában. Vertonghen állítólag még nem teljesen egészséges, így honfitársának, a velünk is ezerszer szóba hozott Toby Alderweireldnek a kolumbiai izomember, Davinson Sanchez lehet a társa. Bal oldalon Danny Rose mutathatja meg szemtől szemben Ashley Youngnak, hogy ki a jobb szélső hátvéd, és a jobbhátvéd pozíciót is angol válogatott foglalja el, Trippier személyében.

Pochettino mostanában egy 4-3-1-2-es formációt alkalmaz, amelyben a középpályára vonta vissza Eriksent, az ő megfojtása kulcskérdés (és egyben Herrera feladata) lesz, hiszen mellette a védekezőbb felfogású Harry Winks és Moussa Sissoko elsősorban a zúzásban jeleskednek, nem a támadások építésében. Arra a dán mellett ott van a sorok között szabadon mozgó kisköcsög, Dele (rúgnám) Alli, hogy támogassa a két támadót. Mivel Heung-Min Son a koreai határ jó oldalára született, így belefér hogy csak később csatlakozzon az Ázsia Kupán játszó válogatottjához, és ő lehet Harry Kane partnere. Róla szépen nyilatkozott Solskjaer, és sajnos most Smalling nem bevethető, hogy elsüssünk egy fogdmegasöröm poént, így csak bizakodhatunk abban, hogy menedzserünknek igaza lesz, és nem fogjuk engedni helyzetbe kerülni.

Térjünk is át a védelmünkre, vagyis inkább annak hiányára, hiszen az utazó keretben mindössze 5 hátvéd kapott helyet, ráadásul ebből hárman csak a szélen bevethetők. Továbbra sincs Smalling, Rojo egészen Argentínáig szaladt egy újabb sérüléssel, Bailly eltiltott, Valencia és Darmian pedig ismét eltűntek. Akárcsak Fellaini, bár az ő hiányát annyira talán nem érezzük meg, mint ahogyan Sánchez kiesése miatt sem fogunk eret vágni magunkon. Hét közben érkeztek arról hírek, hogy Pogba sem teljesen egészséges (ugye nem a sárgát és eltiltást sem kapó Shelvey belépője miatt.. ugye?), de a sajtótájékoztatón kiderült, hogy játszani fog, és szükségünk is lesz rá, hiszen az edzőváltás óta teljesen más játékosnak tűnik, mint előtte. Ez igaz támadóinkra is, akikkel kapcsolatban kellemes dilemmák merülnek fel, ugyanis az utóbbi 5 meccsen mindannyian gólokkal és/vagy gólpasszokkal jelentkeztek. A Wembley-specialista Lingard mezőnymunkájára mindenképpen szükség lesz, mellette alighanem Martial és az első számú csatár pozíciójáért erős hadjáratot indított Rashfordot tudjuk elképzelni. Utóbbiról, akárcsak Kane-ről, nagyon pozitívan nyilatkozott menedzserünk, így hamarosan a meccset valószínűleg a helyszínen megtekintő Southgate is kezdhet ismerkedni ezekkel a kellemes dilemmákkal.

A kezdő tizenegyünk megtippelése ezúttal nem olyan bonyolult, adja magát mint egy részeg tinilány, meglepődnénk ha nem a DDG – Young, Lindelöf, Jones, Shaw – Matic, Herrera, Pogba – Lingard, Rashford, Martial tizenegy futna ki a Wembley gyepére. Az sokkal nagyobb meglepetés lenne, ha nem szereznénk gólt (védelmünket nézve az is, ha a Spurs sem), így egy jó kis meccsre, és 3-2-es győzelemre tesszük fel a házatokat.