Harmadszorra is farkasok

A Premier League tavasszal szokás szerint nem szarozik, a hétvégi nyögvenyelős Watford-verés után kedd este rögtön egy rázósnak ígérkező kirándulás jön Wolverhamptonba, csak hogy bepótoljuk a válogatott meccsek miatt sziesztát. Kemény meccsel indítjuk az áprilist, de hát a hónap menetrendje amúgy is úgy néz ki hogy Wolves, Barcelona, West Ham, Barcelona, Everton, Manchester City, Chelsea. Solskjaer legyen a talpán, aki ebben a négy hétben kitalál valamiféle rotációt, hiszen a BL-helyekért folytatott harc résztvevőit lassan már csak gólkülönbség választja el egymástól, így bármilyen pontvesztés végzetes következményekkel járhat. Ezért hát győzelmi kényszerrel léphetünk pályára a Los Lobos otthonában is – hogy ez mennyire párosul győzelmi esélyekkel, azt megvitatjuk lejjebb.

A közelmúlt eseményeit figyelembe véve, hát… semennyire. Bő két hete hogy simán kiszoptunk ugyanebben a stadionban, és az azóta lejátszott egyetlen meccsünkön finoman szólva sem brillíroztunk a nagyjából hasonló játékerőt képviselő Watford ellen. Ráadásul az őszi első találkozás sem idéz fel kellemes emlékeket, hiszen Fred gólját Moutinho egyenlítette ki, és az újonc ponttal távozhatott az Old Traffordról. Mert hogy ne felejtsük, ez a Wolves tavaly nyáron jutott fel a PL-be, még ha magyar oligarchákat is megszégyenítő módon égették a pénzt a Champo mezőnyében, akkor is. Márpedig olyan, hogy egy frissen feljutó gárdát ne vertünk volna meg legalább egyszer a szezonban, utoljára nagyon régen történt meg: 2002-03-ban, amikor a Manchester City-t nem tudtuk legyőzni egyszer sem.

Van azért jó hírünk is, már amennyire jó hír lehet, hogy ők kupaelődöntőt játszanak a hétvégén, helyettünk. Szóval mi hétvégén pihenhetünk, a Wolves meg remélhetőleg most, hétköznap pihentet. Ami egyébként nem szokása Nuno Espírito Santo mesternek: az eddig lejátszott 31 bajnokijukon mindössze 17 játékos kapott szerepet egynél több meccsen, szóval ha valakit le akarunk igazolni tőlük a nyáron, az legyen az erőnléti edzőjük. A Farkasok ugyan jó esélyekkel pályáznak a best of the rest címre, vagyis a vélhetően kupaindulást jelentő hetedik helyre, de 59 éve nem jutottak be az FA Kupa döntőjébe, így minden bizonnyal a hétvégi Wembley-túrára tartogatják erőforrásaikat. Egy kupadöntő mindenesetre óriási sikernek számítana a Jorge Mendes FM-projektnél, ráadásul a sorsolásukat elnézve (Liverpool, Arsenal, Watford többek között) lehet hogy a kupában hátralévő két meccsen könnyebb is bebiztosítani az európai kupaindulást, mint a bajnokságban.

Hétvégén, a Burnley-től elszenvedett kétgólos vereségük alkalmával a jó formában lévő Jimenez és a jobb oldalt valenciai módon uraló Doherty is csak csereként léptek pályára, ők valószínűleg ezúttal kezdeni fognak, mint ahogyan a lehetőségét jó játékkal kihasználó Traoré is. Alighanem ő lesz Jimenez párja elöl, és ezúttal Diogo Jota kap pihenőt, mint ahogyan a szezont nagyjából végigjátszó Jonny pihentetésén sem lepődnénk meg, a fiatal portugál Rubén Viagra Vinagre beugrására tippelve. Kérdés, hogy két másik portugállal, a csapat játékát meghatározó Mourinho-Moutinho – Neves párossal mi a terve Nuno mesternek, annyira nem bánnánk ha legalább egyikük hiányozna a kezdő tizenegyből – helyükre Dendocker és Gibbs-White pályáznak legnagyobb eséllyel. Hogy megbontja-e a stabilnak tűnő Bony-Saiss-Coady középhátvéd-triót, az leginkább annak függvénye, hogy mennyire fitt a sérülésből visszatért Bennett. És bár szeretnénk hogy kapusposzton is pihentessen a portugál szaki, de alighanem honfitársát, Rui Patricio-t fogja a kapuba tenni Ruddy helyett.

A kupameccsből kiindulva nem ígérkezik egy klasszikusnak az összecsapás, mindkét csapat a kontrafociban érzi jól magát. A hazaiak ezúttal sem fognak finomkodni, és a kapujuk előtt tornyosuló öt védő labdaszerzéseiből igyekeznek majd indítani gyors csatáraikat. A széleken létszámfölényben talán meg lehet őket bontani, és eddigi bajnoki szereplésük alapján érdemes lehet távoli lövésekkel próbálkozni, utóbbihoz pedig nem ártana legalább egy-két jó teljesítmény a középpályán. Mert ami igazán hiányzott szombaton, az a pálya közepén való jelenlét, és bár minden tiszteletünk a remekül játszó Watfordé, azért az ritka alkalom, hogy mindhárom belső középpályásunk egyik leggyengébb meccsét tolja a szezonban, egyszerre.

Mégsem jósolunk nagy változtatásokat, hátul is csak a szülési szabadságról visszatérő Lindelöf kerülhet be a kezdőbe, elöl pedig a szélen egyre használhatatlanabb Mata kimaradására lehet számítani. Nagy pihentetésre nem fogadnánk, a Barca-meccs 8 nap múlva, és addig ez az utolsó alkalom, hogy formába lendüljünk. A bennünk lakozó Sergio Ramos még azt mondatja velünk, hogy épp itt az ideje Shaw tizedik sárgájának (a West Ham és az Everton meccseket hagyná ki), nehogy a Chelsea-meccs körül pontozódjon ki. Rég tippeltünk kezdőcsapatot, mi ezúttal a DDG – Young, Smalling, Lindelöf, Shaw – Matic, Herrera, Pogba – Rashford, Lingard, Lukaku tizenegy mellett tesszük le a voksunkat, de persze a kommentek között mindenki megteheti tétjeit. Ja, és ha lehet nyerjünk megint, 2-1-re.