Harmadszorra is farkasok

A Premier League tavasszal szokás szerint nem szarozik, a hétvégi nyögvenyelős Watford-verés után kedd este rögtön egy rázósnak ígérkező kirándulás jön Wolverhamptonba, csak hogy bepótoljuk a válogatott meccsek miatt sziesztát. Kemény meccsel indítjuk az áprilist, de hát a hónap menetrendje amúgy is úgy néz ki hogy Wolves, Barcelona, West Ham, Barcelona, Everton, Manchester City, Chelsea. Solskjaer legyen a talpán, aki ebben a négy hétben kitalál valamiféle rotációt, hiszen a BL-helyekért folytatott harc résztvevőit lassan már csak gólkülönbség választja el egymástól, így bármilyen pontvesztés végzetes következményekkel járhat. Ezért hát győzelmi kényszerrel léphetünk pályára a Los Lobos otthonában is – hogy ez mennyire párosul győzelmi esélyekkel, azt megvitatjuk lejjebb.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Győzelmi kényszerben, félelemmel telítve

Nehéz megemberelni magát ilyenkor az áltagos szurkolónak, főleg akkor, ha még bejegyzést is kell írnia az illetőnek. Megint négy pontra állunk az Európa ligát érő 5. helytől, a világverőnek közel sem nevezhető Sevilla elleni 0-0 pedig az égieknek és persze őrült kapusunknak volt leginkább betudható. Ilyen előjelek mellett várunk egy olyan rangadót, amely a Chelsea és edzője számára is hasonlóan megtestesíti az élet-halál kérdést.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….