„Көшірме” өрісінде – azaz szegény ember whoareya-ja

Most, hogy végre lementek a gyengébb képességű előzenekarok a Nemzetközi Labdarúgó Fesztivál két nyitó napján, jöhet a főműsor, végre nagyszínpadra léphetnek fiataljaink az EL porondján. Eddig valójában nem igazán vettem komolyan az afféle szófordulatokat az Európa Liga kapcsán, mint „Ázsia-Kupa”, vagy „kazah sztyeppék”, de most aztán pofánbaszott a valóság Mjölnirje, mikor kissé beleástam magam, ki is lesz első ellenfelünk Európában.

Apropó Európa. Szóval az öreg kontinens határait afféle gumiszabályként veszik figyelembe az UEFA berkein belül, olyanok, mint Jack Sparrow köreiben a kalóztörvény, inkább csupán ajánlásként funkcionálnak. „Kazahsztán (kazakul: Qazaqstan, hivatalos nevén: Kazah Köztársaság) független ország Közép-Ázsiában. A világ 9. legnagyobb területű országa és legnagyobb területű tengerpart nélküli országa.” – idézet a Wikipédiából. Ma persze hazai pályán játszunk, de nem mindegy, hogy késő ősszel a nagy bajnoki hajtás közepette egy hat órás repülőutat kell megtenni fiainknak jóval az Óperenciás a Kaszpi-tengeren túlra. De ezt tudtuk eddig is, az egyik ok, amiért ódzkodott a többség ettől a sorozattól. Mindez képpel illusztrálva:

(Komolyan, ennyi erővel akár a D.C. Uniteddel is játszhatnánk, és még Rooney is visszatérhetne az Old Traffordra.)

De, hogy a poszt címéhez kicsit kapcsolódjon is a tartalma, essen néhány szó leendő ellenfelünkről. Az Asztana FK egy pakisztáni (faszom) kazahsztáni focicsapat. És kb. ennyi. 2009 január 1.-én alakult a kék-sárga színeket választó egyesület, az Almaty Megasport és az Alma-Ata klubok összeolvadásával. Eleinte Lokomotiv Asztana néven futottak (a kazah MÁV, azaz a KÁV szponzorálásával), és a sok della révén ázsiai Bayernként rabolták le a többi kazah Premier Ligás klubot. A helyi szinten jobb nevű orosz és ukrán légiósokkal (pl. Andrey Tikhonov vagy Yegor Titov) pedig biztosították a hosszútávú fölényt a hazai bajnokságban.

2013-ban a Botev Plovdiv ellen játszották első nemzetközi meccsüket az EL keretein belül, jól ki is kaptak, és talán ennek folyományaként 2014. június 22-én kinevezték a bolgár csapat korábbi menedzserét, Stanimir Stoilovot vezetőedzőnek. Ez a húzás fényesen bevált, Stoilovval 2014 óta minden évben megnyerték a bajnokságot, és az európai porondon is egyre jobb eredményeket értek el. 2015-ben még a Bajnokok Ligája csoportkörig is eljutottak, ahol negyedik helyen végeztek az Atletico, Benfica, Galatasaray hármas mögött (mert abban az évben épp nem találkoztak a selejtezők során a Celtic-kel, a következő két évben, 2017-ben és 18-ban is a skótok picsázták ki leendő ellenfelünket a BL-ből). A 2017-18-as szezonban viszont megérték a tavaszt az EL-ben csoportmásodikként, de a legjobb 32 között a Sporting megállította a kazahokat.

Ne feledkezzünk el a mindenütt felbukkanó magyar vonatkozásról: a csapat tagja volt 2017 júliusától 2019 februárjáig Kleinheisler László is, akinek valószínűleg nem sikerült mély nyomot hagyni bő másfél év alatt a Nur-Szultani szurkolók szívében (már így hívják az ország fővárosát, a korábbi Asztanát), feltehetően nem emelkedett legenda státuszba a kék sárgáknál.

Stoilov bemutatva a „hogyan legyünk idegenben kurva menő arcok” figurát, a kazah válogatott szövetségi kapitánya lett 2018 januárjában, így értelemszerűen ott hagyta az Asztana padját. Jelenleg Roman Hryhorchuk a klub vezetőedzője, aki valószínűleg a Nenad Eric – Antonio Rukavina, Luka Simunovic, Jevgenyij Postnikov, Dimitrij Shomko – Ivan Maevskiy – Marin Tomasov, Serikzhan Muzhikov, Rúnár Már Sigurjónsson, Roman Murtazaev – Firmin Mubele tizenegyet küldi pályára az Old Traffordon.

Nálunk állítólag Tuanzebe és Greenwood is kezdő lesz, Dalot és Lingard felépült, Pogba, Martial és James sérült, egy Romero – Dalot, Jones, Axel, Young – Matic, Mektomi – Pereira, Mata, Chong – Greenwood kezdőt nem tartok elképzelhetetlennek (de, mégis). Mindenesetre, bármi is legyen a kezdő ma este, annak ellenére, hogy sokkal keményebb csatát várok, mint a legtöbben (és mivel győzelem esetére már megvan a meccs utáni poszt címe), engem nem csak egy vereség, de egy döntetlen is jól kiakAsztana.