A tavaszi formánkat látva és kulcsembereink visszatérését figyelembe véve ugyan némileg bizakodva vártuk a szezon újraindulását, az azóta mutatott formánk viszont meglepően jó, és valószínűleg a legoptimistább drukkerek igényeit is ki tudta elégíteni. A számok ismertek: 16 veretlen meccs, 11-szer kapott gól nélkül, reális esély nem csupán a negyedik de a harmadik hely elérésére is – a Burnley elleni hazai zakó utáni kiábrándultság már a múlté. Öröm és boldogság van tehát a United háza táján, Solskjaer pedig nem csak ismét remekül igazolt, de úgy tűnik hogy végre a kezdőcsapatát is megtalálta. A Villa elleni bajnoki előtt egy kis összegzéssel készültünk a restart óta eltelt időszakról.

Ha egy dolgot szeretnénk kiemelni hogy miben jobb Solskjaer mint Mourinho (az alapvető emberi tulajdonságokat leszámítva), az az új játékosok leigazolása. Pénzben eddig mindkét menedzser támogatóra talált Woodward személyében, kettejük igazolásait összevetve azonban óriási a fölény Ole javára. Mourinho utolsó két átigazolási szezonját összehasonlítva Solskjaer hasonló időszakát a következő két névsort kapjuk: Sánchez, Fred, Dalot, Grant vs. Maguire, Bruno, Wan-Bissaka, James, Ighalo. Míg Mourinho két és fél év után sem találta csapatát, mostanában inkább azon megy a vita, szükséges-e a kezdőcsapatba igazolni vagy inkább kiegészítő játékosok után nézzünk.

Mert hogy úgy tűnik, az utóbbi három bajnokin látott De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw – Pogba, Matic, Bruno – Greenwood, Martial, Rashford tizenegy nem csak ennek a szezonnak, de alighanem a Fergie utáni időszaknak is a legjobb csapata. Sőt, ha ma este a gyenge Villát is legalább három góllal intéznénk el, akkor Ole csapata lehetne az első a PL történetében, amely négy egymást követő meccsen is legalább három góllal győzi le aktuális ellenfelét. A fun factor és a jó forma alapján ez nem elképzelhetetlen, az évek óta tartó szenvedés és fel-fellángolás után jó végre egy olyan csapatot nézni amely dominálja a meccseket, és félnek tőle az ellenfelek. Támadójátékunk már-már valóban a Fergie-időket idézi, a Rashford-Martial-Greenwood trió 55 gólja és 21 éves átlagéletkora alapján pedig joggal lehet bizakodni abban, hogy ez nem csak átmeneti forma hanem a jövő Manchester Unitedjének támadósora.

Nehéz lenne pontosan megmondani, hogy mi indította el ezt a folyamatot, hiszen több dolog is történt január vége óta: bekerült a csapatba a reneszánszát élő Matic és a remek teljesítményt nyújtó Shaw (ő és Maguire voltak mind a 16 meccsen kezdők), volt először két hét, majd három hosszú hónap meccs nélkül, valamint felépültek kulcsembereink (Rashford és Pogba). Ha mégis egy dolgot kellene mondanunk hogy miért váltunk komolyan vehető csapattá, az Bruno Fernandes leigazolása. Új portugál középpáyásunk nem törődött a fel kell vennie a PL ritmusát közhellyel és amolyan Cantona-hatásként egyik napról a másikra győztes mentalitású csapattá változtatta a meddő mezőnyfölénnyel és kihasználatlan potenciállal jellemezhető, a szezon első felében látott Unitedet. Nagyon kellett középre egy ilyen technikás játékos a Lingard-Mata-Pereira hármas helyett, akinek az első szándéka mindig a gólszerzés, és állandó helyváltoztatásai miatt nehéz az ellenfélnek lekövetni. Ehhez jött még hozzá a fent említett csapattársak konzisztensen jó teljesítménye és Pogba visszatérése, így a restart óta egy olyan csapatot láthatunk a pályán, amelyben mindig benne van a gól, és az őszi szenvedésekkel ellentétben esélyt sem ad a kisebb csapatoknak.

És ez nem véletlen, a 4-2-3-1-es felállásban mindenkinek megvan a helye: labdabiztos középhátvédeink biztosítják a labdatartást, a szélső hátvédek tökig feltolva legtöbbször szélsőként funkcionálnak, Matic rombol és leosztja, Pogba diktálja a tempót, Bruno kreatívkodik, szélső csatáraink középre mozognak és lőnek vagy passzolnak, Martial pedig gólokat szerez. Oké, ez az idilli kép és néha még bekerül egy-egy porszem a gépezetbe (khm, De Gea), de az újraindítás utáni 4 bajnokin szerzett 10 pont és 12-3-as gólarány azt mutatja, hogy az irány jó. A legjobb példa erre talán a Sheffield United ellen Martial mesterhármasa: előbb Rashford vitte le az alapvonalig hogy aztán onnan erősen középre lője, majd Wan-Bissaka csel + lapos beadás kombójából lett gól, a harmadik pedig egy gondosan megtervezett taktika művészien kivitelezett előadása volt: Pogba mélységből erősen passzol Brunonak, ő egy érintésből, sarokkal teszi tovább Martialnak aki kényszerítőzik a középre húzódó Rashforddal, majd magától értetődő könnyedséggel átemeli a kapuson a labdát.

Manchester United at its best? Talán. Ugyanúgy folytatjuk ma este a Villa ellen? Reméljük. Az Aston Villa pont ellentétes formát mutat: utóbbi 9 bajnokijukon mindössze 2 pontot szereztek, csupán 5 gólt lőttek, így annyira kerültek a bennmaradástól mint mi a biztos BL-indulástól. Két kisebb sérültjük is akad, de a hírek szerint mindkét játékos felépült, így mind a velünk szóbahozott Mings (mehh) durvulásait, mind a majd’ 25 éves csodagyerek, Grealish fetrengéseit (mű stadionzaj nélkül jobban élvezhető) élőben tudjuk majd követni. Néhány random stat: DDG ma megdönti Schmeichel rekordját, azaz ő lesz a legtöbb PL-meccsen szereplő United-kapus, Martial Cantonát érheti utol mint 50 bajnoki gólos francia, ez lesz az 50. PL-meccsünk a Villa ellen, és a Villa Parkban 25 éve nem kaptunk ki. Minden adott tehát egy újabb győzelemhez, illetve majdnem minden, mert Lindelöf nem biztos hogy játszhat, ezért a fentebb már említett kezdőbe esetleg Bailly kerülhet be helyette.