Lajos pusztasága – Európa Liga visszavágó

Miután alaposan meg lettünk fingatva az első mérkőzésen, így a laza FA Kupa siker úgy kellett, mint gyógysör az enyhe másnapra. A visszavágó előtt pedig megint csak arról tudunk beszámolni, amiről mindig is, a sérültekről és Louis van Gaal legújabb bölcsességeiről.

2646d77c-75bc-4e7b-8d54-28d311b49955

Mesterünk ezúttal megint nyilatkozott egy keményet és a horny jelzővel próbált utalni arra, hogy milyen állapotban szeretné látni a játékosait. Mi egészen biztosak vagyunk, hogy kedvenceink az elmúlt 1-1,5 évben szomorúságunkban is igen kanosak szoktak lenni otthon, de a pályán mintha kevésbé harapnának ennyire. Louis van Gaal viszont egészen biztosan már valóban csak meztelen képek sokaságával zsarolhatja a board tagjait a maradásának érdekében, más tippünk egyre kevésbé van. Ráadásul a saga egyre csak folytatódik, hiszen David Beckham elég propagandagyanús nyilatkozatokat tett, amiben kiállt a pulykanyakú mellett és a maradását pártolta. José Mourinho pedig gyerekek között beszélt arról, hogy milyen jó is lenne már jövő nyáron dolgozni.

A tegnapi napon egyébként Mata ült a holland mellett a szokásos sajtótájékoztatón és arról értekezett, hogy ismételten be kell bizonyítani a csapatnak a tudását, harapnunk kell, ambiciózusnak lenni és mindegyik sorozatban a legjobbat kihozni magunkból. Mi erre várunk jó 2-2,5 éve kedves Juan!

0E8DA8CE0D284E6184144ACD48524C8A

És akkor jöjjön e heti, megszokott rovatunk, amit minden United szurkoló és lelkes blogolvasó a legjobban vár már ilyenkor. Ez pedig nem más, mint a sérültek hosszas felsorolása, találgatva a visszatérés időpontját, totózva a sérülések igazi okát és elkezdeni a lelkes sakkozást, hogy melyik utánpótlás játékos, egyáltalán milyen poszton pótolhatja az aktuális, már régen nem első számú játékost. Azért igen szomorú, hogy az a nap is eljött, amikor kijelenthetjük, hogy igen jó esély van rá, hogy sem de Gea, sem Smalling nem fog játszani. Előbbi egészen biztosan nem lép még a mai napon pályára, az angol hátvéd esetében pedig igen komolyak erre az esélyek.

will-keane-manchester-united_3420047

Továbbra sem játszhat Jones, Young, Rooney, Fellaini vagy Schweinsteiger, aki lassan két hónapja csak a pályán kívül horny. Borthwick-Jackson korai visszatérésének hála került ismét a partvonal mellé, de Januzaj sem elérhető. Azért, hogy valami jó hírt is mondjunk, Rojo és Valencia edzett, előbbi már be is vethető csereként, utóbbi pedig jó eséllyel a jövő hét végén térhet vissza. Így talán rövidesen egy Valencia, Smalling, Blind, Rojo négyes legalább néhány mérkőzést letudhat, Jones, Varela vagy Borthwick-Jackson támogatása mellett.

Az ellenfélről és magunkról pedig egy hosszabb elemzést mutatunk nektek, amit Kristóf küldött nekünk. Mi jól megnéztük aztán elhoztuk nektek is.

Ezekből kiderül, hogy a játékosok kreativitása és az elképzelt taktikai megfontolások sem igazán voltak a helyükön a dánok ellen. Ezeken kellene bizony igen erősen javítani és ráadásul egy esetlegesen korai bekapott gól nagyon nehézzé tenné a helyzetünket. Amennyiben pedig megint olyan izgalmassá fajulna a mérkőzés, mint a legutóbb, ajánljuk nektek azt a legjobb elfoglaltságot, amivel én gyakran ütöm el az időt a mérkőzések idején is és amit Mesterünk is csúcsra fejlesztett már a padon. Most akkor következzék egy könnyebb darab, jó szórakozást, na meg a mérkőzéshez is, amit az RTL II (?!) csatornáján követhettek figyelemmel.

2000px-Sudoku-by-L2G-20050714.svg