Mindannyiunk kedvenc csütörtök esti szórakozása, az Európa Liga a héten újabb fejezettel bővül, szeretett csapatunk ezúttal Európa újdonsült fővárosába látogat. Az Anderlecht lesz az ellenfél, akiket ugyan nem szabad lebecsülni, de nagyon tartani sem kell tőlük, örüljünk inkább annak, hogy ezúttal nem az orosz sztyeppékre látogat a csapat két bajnoki között. Vagy akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy két EL-meccs között lesznek úgynevezett bajnoki mérkőzéseink is, hiszen a fókusz most már kimondva is az Európa Liga megnyerésén, és az ezáltal elérhető jövő évi BL-induláson van.

Bizony, mivel a bajnokság számunkra elvesztette top4 jellegét, az eddig lesajnált EL-ben van minden reményünk a jövő évi Bajnokok Ligája-indulásra. Kevesebb meccsen, könnyebb ellenfelek ellen és nem angol bírók közreműködésével vezethet a könnyebb út a legrangosabb kupa felé, de azért ne gondoljuk azt, hogy innentől kezdve ezt simán behúzzuk csak azért, mert így szeretnénk. Kezdésnek nem ártana például az Anderlechten túljutni, hogy bármi másról beszélhessünk.

Itt szokott következni az a rész, amikor bemutatjuk ellenfelünk történelmét és közelmúltját, de ezt most megspórolnánk, hogy ti magatok nézzetek utána / EZS-nek is legyen miről írnia jövő héten (kívánt rész aláhúzandó). Annyit azonban mindenképpen megemlítenénk, hogy soros ellenfelünk (nem úgy) bajnoki címből és UEFA Kupa győzelemből is többet szerzett, mint a Manchester United, na meg hogy a két csapat közti különbség valamikor igencsak nagy volt.

Hogy idén mekkora a különbség, azt legkésőbb jövő csütörtökön megtapasztalhatjuk, addig is irányadóként nézzük meg az Anderlecht idei szereplését Európában, hátha abból kiderül. Két olyan csapattal is találkoztak már a brüsszeli lilák, akiket mi kiejtettünk az EL-ből. A nem túl félelmetes Rostov ellen sikerült kiesniük a BL-selejtezőkben, majd az Európa Liga csoportkörében a Saint-Etiénne ellen két meccsen mindössze egy pontra voltak képesek. A kieséses szakaszban a ciprusi APOEL csapatát győzték le kétszer egy-nullra, de előtte egy utolsó percben szerzett gólnak (és az idegenben szerzett gólok szabályának) köszönhetően kiverték az akár a végső győzelemre is esélyesnek tartott Zenitet. Valahogy mégis az az érzésünk, hogy inkább Belgiumba utazzon a csapat EL-negyeddöntőre, mint Oroszországba.

Pedig ez az Anderlecht most egyáltalán nem rossz. Vagyis, valószínűleg nem rossz, hiszen bevallom, a belga bajnokságot egy ideje (úgy 36 éve) nem követem, sőt nem is értem a hülye playoff rendszerüket, de annyi biztos, hogy négy pontos előnnyel az első helyen állnak, a Spurst kiejtő Genk pedig nem jutott be a felsőházi rájátszásba sem. Kispadjukon nyár óta a Nürnbergtől elcsábított, nagyjából noname svájci René Weiler ül, aki a 4-3-3 különböző változatait játszatja csapatával, a brüsszeli első meccsen is erre számíthatunk.

Sajnos, vagy szerencsére, de az Anderlecht keretét böngészve is csak elvétve bukkanhatunk ismerős nevekre vagy minőségi játékosokra, közülük is kiemelkedik a csodagyerek kategóriába tartozó, minden átigazolási szezonban mindenféle csapatokkal összehozott (velünk is, naná) 19 éves cséká-helyettes Youri Tielemans. Most élesben is meggyőződhetünk róla, hogy az irányító képességekkel és lövőerővel is bőven megáldott fiatal belga képes lenne-e kiszorítani a középpályánkról egy másik bizonyos belgát, persze csak ha Fellaini nem könyökli szét az arcát még azelőtt, mielőtt kínos lenne egy ilyen összehasonlítás. Joggal tarthatunk még házi gólkirályuktól, a lengyel Lukasz Teodorczyktól is, aki a szezonban 28 gólnál jár, és éppen most véglegesítették hogy kölcsön helyett megveszik őt a Dinamo Kijevtől. Vállproblémái miatt állítólag csak a padon lesz, amit annyira azért nem bánunk.  Dohányosok számára ismerősen csenghet a csapatkapitány, Sofiane Hanni neve is, mint ahogyan két román támadó középpályásukról, Stancuról és Chipciuról sem szabad megfeledkeznünk. A védekező középpályás, 21 évesen már válogatott Leander Dendocker és a szenegáli gólem, Kara pedig minden bizonnyal azon lesznek, hogy megöljék a támadásainkat.

No Title

No Description

Sajnos hasonlóan jó formáról a Manchester United esetében aligha beszélhetünk, hiszen meglehetősen elégedetlenek vagyunk a csapat idei játékával kapcsolatban. A Sunderlandet ugyan magabiztosan vertük, de egyrészt egy Moyes-csapatot legyőzni mostanában nem nagy dicsőség, másrészt Championship-csapatok ellen eddig is jók voltunk. Na de az Európa Liga más tészta, itt nincsen pont- és meccshátrány, csupán 8 csapat, meg maximum 5 meccs, hogy José vállalhatóvá varázsolja ezt az elbaszott szezonunkat. Hétvégi Chelsea-meccs ide vagy oda, Brüsszelbe bizony a legerősebb csapattal kell utaznunk, és ez sajnos Rooney mellőzésén is látszik. A csapatösszeállítás első nevéből kiderülhet, hogy a hétvégi De Gea-sérülés vajon valós dolog volt-e, vagy Mourinho ezzel az átlátszó trükkel cseréli meg két kapusunkat, hogy az igazán fontos meccseken spanyol klasszisunk védhessen, Romerónak meg maradnak a bajnoki clean sheetek. Valencia eltűnésére sem tudunk más magyarázatot, mint hogy rápihent a szezon végére, és most a kezdőbe tér vissza a balszellő Hanni legnagyobb örömére, a másik oldalon pedig Shaw bizonyíthat mindenkinek, főképp a menedzserének. Középen sérülések miatt a Bailly-Rojo kettős adott, szerencsére nem minden csapatban rohangálnak Lukakuk, így ez az ötös biztos alap lehet egy jó eredményhez. Középpályánkon Pogba biztosan játszani fog, és Andert sem pont az Anderlecht ellen kéne kihagyni, a harmadik ember pedig talán Michael Carrick lehet. Vagyis, igazából csak reménykedünk ebben, ellenkező esetben a posztját és a csapatkapitányi karszalagot is elbitorló Fellaini hathatós jelenlétére számíthatunk. Elöl ugye Zlatan köré szerveződik a csapat, és nem lepődnénk meg nagyon, ha a hétvégi meccs másik két gólszerzője, Mkhitaryan és Rashford lennének a svéd társai a támadásokban.

Természetesen az lenne a legjobb végkimenetel, ha valahogyan már az első meccsen eldöntenénk a párharcot, mert vasárnap ugye cselszki, de igazából bármilyen szűkös kis győzelem megfelelő lenne arra, hogy jövő csütörtökön egy trademark hazai döntetlennel továbbjussunk a négy közé. Kikapni semmiképpen sem kéne, az idei szezonban mutatott EL-formánk alapján azonban Mourinho valószínűleg simán aláírná az ikszet, mi meg hiába vonulnánk az utcára azt skandálva, hogy ne írd alá, José!