A csoportelsőségre hajtva Lisszabonban

Nehéz egy olyan mérkőzést nagy izgalmakkal várni, amikor a klubot is láthatóan nem a Benfica elleni szerdai összecsapás foglalkoztatja. Ugyanakkor az Európába való visszatérés reményéhez egy döntetlen a legrosszabb esetben is kötelező lenne a 2017-18-as szezont nem túl parádésan nyitó portugálok ellen. A továbbiakban megvizsgáljuk, hogy szerintünk milyenek erre az esélyek.

Mielőtt belemennénk a különböző okfejtésekbe, érdemes előre megjegyezni, hogy mi félünk attól az érzéstől, ami hatalmába keríti a jó eséllyel pályára lépő Lindelöföt. A svéd iszonyatosan gyenge formában játszik, remélhetőleg a hazatérés nem vált ki belőle olyan reakciókat, aminek a végén megint az ellenfél rúghatna majd büntetőt egy kritikus helyzetben. Mindezek mellett pedig Matics számára sem ismeretlen terep a Benfica zöld gyepe, a szerb középpályás ugyanis lehúzott három esztendőt a lisszaboni sztyeppéken, ahogyan a Portóval való flört előtt Mourinho is erősítette a kétszeres BEK győztes csapatot.

Az a Mourinho, aki megint sikeresen elterelte a médiafigyelmét a lényeg elől. Hiszen nem arról szólt a mérkőzést megelőző sajtótájékoztató, hogy vajon milyen felállással és kiket rotálva játszunk majd, sokkal inkább aktuális menedzserünk filozófiájáról, aki arról értekezett, hogy nem a United padján szeretné befejezni szakmai pályafutását és, hogy ma már nem léteznek a Wenger-Sir Alex típusú menedzserek. Ebben csak az az újdonság, hogy nincs újdonság. A kérdés az, hogy Mourinho képes-e öt-hét esztendő lehúzására egy padon, vagy a három évvel érdemes leginkább kalkulálni az esetében.

Így az utazó keret kapcsán a legnagyobb érdekesség is az, hogy Rojo és Shaw is a társakkal van, játékukra persze aligha számíthatunk. Bailly viszont továbbra sem egészséges, ahogyan Pogba, Carrick és Fellaini is a pályán kívül marad egyelőre.

Az ellenfél elég pocsék formának örvend. A Bajnokok Ligája megaláztatások mellett a két nagy rivális is könnyedén előzi a Benfica gárdáját a hazai bajnokságban, ráadásul a hazai kupasorozatban is sikerült egy jelentős szenvedést összehozni egy alsóbb osztályú csapattal szemben, ami aligha a vörös-fehérek megszokott rutinját mutatja. Ennek alapján úgy gondoljuk, hogy a lisszaboni együttes mindent egy lapra feltéve próbálkozik majd a három pont megszerzésével, hiszen túl sok veszítenivalója nincsen Rui Vitória mester legjobbjainak. Ebben a helyzetben pedig talán okkal bízhatunk abban, hogy a kinyíló, támadni kívánó Benfica mögött meglesznek azok a lehetőségeink, amelyeket a gyors támadóink hajlandóak lesznek kihasználni. Egy újabb győzelemmel gyakorlatilag biztosak lehetnénk a csoportelsőségben és a Benfica oda-vissza legyőzését követően az utolsó két mérkőzésre egy kicsit talán ki is ereszthetnénk majd a gázpedált.

Este pedig választ kaphatunk az alábbi kérdésekre: Blind lesz-e védekező középpályás, Rashford vagy Martial kezd a szélen, illetve újra a pályán látjuk-e Matát? Hamarosan, minden kiderül!