Immár 73 napja tart a hadjárat, mióta Ole Skjeggløse Øyvindson átvette az észak-frízekből toborzott viking csapatok irányítását. Odinnak hála eddig csak a frankok elleni támadásból kellett visszavonulót fújni, a menetelés azonban egészen Lindisfarne-ig vezette őket, avagy ahogy a helyiek hívták, a Szent Szigetre. Bár a történészek szerint Anglia viking meghódítása a lindisfarne-i dúlással kezdődött, némileg ellentmond ennek az a tény, hogy Ole Øyvindson csapatai Londinium felől érkeztek, miután porrá égették a Kristály Palotaként is emlegetett palánkvárat, köszönhetően a bizánci hadjárat idején besorozott szaracén harcosnak. Persze ez a 73 nap sem múlhatott el veszteségek nélkül, hiszen egy háborúban a győztesek is bőven veszítenek, Olenak ráadásul a legjobb harcosait kellett hátrahagynia a gyógygombákkal dolgozó orákulum sátrában.

Lindisfarne azonban túl alacsony ágon függő gyümölcs volt ahhoz, hogy ne szakítsák le, hiszen a Northumbria felé megnyíló kapu egy újabb utat biztosít a brit sziget meghódításához. Ole serege erősen megtépázva ugyan, de március másodikán végül partra szállt a Szentek földjén.

A szigetet lakó szent emberek, egyszerű szerzetesek voltak, napjaikat elsősorban kódexek másolásával és imával töltötték, az élükön álló, a pápa által a Német-római Birodalomból átvezényelt Hasenhüttl apát nem sokkal előbb vette át a kolostor vezetését, mint ahogy Ole a vikingek élére került, azonban tekintettel arra, hogy a korábbi rendfőnök a kétkezi munkát alantasnak és megvetendőnek tartotta, a szigetet nem sok választotta el attól, hogy a tengerbe süllyedjen, hiába lebeg előttük példaként a 3 másik süllyedő sziget története. Ugyan az új apát már lényegesen nagyobb hangsúlyt fektetett az imádkozás mellett a termelő és a védelmeket megerősítő munkálatokba, az utolsó öt hétből csak az elmúlt egy hétben sikerült a földekből bármilyen terményt előcsalogatni. Ole csapatainak, akik eddig megállíthatatlannak tűnnek nem okozhat gondot egy gyengélkedő csuhásokból álló gyülekezet.

Frank és fríz kapitányai hiányában azonban továbbra is a szaracén mészárosban bízhat elsősörban az őszülő viking vezér, ráadásul a bizánc felé tartó úton – mely során a Földközi-tengernek keresztül jutottak el a császárságba -, a hispániai pihenőidő alatt toborzott katonái is a gyengélkedőt erősítik.

A dolog tehát nem tűnik olyan egyszerűnek, mint azt elsőre gondolhatná az ember. Lindisfarne szigete egyébként is csak dagálykor sziget, apály idején egy szárazföldi úton is megközelíthető, így ha nem időzítik kellő pontossággal a támadást, Ole csapatai csak üres termeket találnak majd, a szent emberek, amint észreveszik őket, minden kincsüket felmarkolva fognak elmenekülni a szigetről. Hogy milyen hadrendben és milyen taktikával küldte Ole Skjeggløse Øyvindson csapatát Lindisfarne ellen, arról kevés történeti emlék maradt fent. És, hogy miért? Mert a vikingek egytől-egyig mindenkit levágtak, hogy újabb rabolt értékekkel folytathassák Anglia meghódítását.