Bizonyára mindenkinek megvannak még azok a szezonok, amikor az Arsenal azt játszotta, hogy nagyjából egy hét alatt kiejtették magukat minden lehetséges versenyfutásból. Na, a helyzet az, hogy ha kellően ügyesek vagyunk, akkor mi is nyomhatunk valami hasonlót, a közeljövőben is folytatódó csütörtök-vasárnap-csütörtök turnusban ugyanis nemcsak az Európa-liga és az FA-kupa küzdelmeitől búcsúzhatunk gyors egymásutánban, de közben egy Everton elleni esetleges vereséggel egy viszonylag közeli riválist is a nyakunkra húznánk a Top 4-ért Top 5-ért folytatott – és amúgy sem éppen egyszerűnek kinéző – harcban. A kellően arrogáns szurkoló erre persze csak annyit mondana, hogy mi a fuckin’ Manchester United vagyunk, nem holmi lúzer Arsenal, de sajnos volt már annyi baklövésünk ebben a szezonban, hogy lehessen mitől tartani. Még úgy is, hogy – főleg a két kupameccs – erősen kötelező kategóriába esik a nem éppen veretes ellenfelek miatt.

Jelen pillanatban szerencsére azért nincs túl sok okunk pesszimistának lenni – a Club Brugge elleni visszavágó kapcsán legalábbis semmiképp. Az idegenbeli 1-1 után mi indulunk helyzeti előnyből, a belgáknak mindenképpen gólt kell szerezniük, az pedig mostanában nem túl könnyű ellenünk: az elmúlt 10 meccsen nem kevesebb 7 clean sheetet húztunk be De Gea (és a VAR) bravúrjainak hála, amivel egyébként európai összevetésben a 2. (!) helyre jöttünk fel a PSG mögé, ha minden tétmeccset figyelembe veszünk az idei szezonból. Mindemellett Bruno gyorsan beilleszkedni látszik, legyen szó akár az új közegről és a csapattársakról, akár a PL magasabb kihívásáról, három legkomolyabb hiányzók közül pedig egy (McTominay) már visszatért, szóval egy olyan kivételes szakaszát éljük most a szezonnak, amikor Ole opciói nem szűkülőben, hanem bővülőben vannak. Hétvégén például már azt a luxust teljességgel racionális döntést is megtehette menedzserünk, hogy a keret két legnagyobb kerékkötőjét, Lingardot és Pereirát még a padra sem nevezte, és bár ma este azért van rá esély, hogy legalább a cserék közé visszatérnek, azért jó látni, hogy egyre kevésbé mozgunk kényszerpályán a kezdő tizenegy kijelölésekor. Sőt, az igazi topcsapatokra jellemző ún. egészséges rivalizálás jelensége is kialakulni látszik bizonyos posztokon (Shaw vs. Williams), ami tényleg már-már sci-fi kategóriának tűnhet a korábbi helyzethez képest.

A Brugge esetében éppen ellenkező a helyzet, a belgák ugyanis több kulcsjátékosuk nélkül utaznak Manchesterbe. Az odavágón remek helyzetfelismerésből gólt szerző (amihez persze kellett a mi zseniális balfaszkodásunk is) Dennis például a jelek szerint nem játszhat majd, aki egyértelműen a legveszélyesebb játékos volt a pályán, mint ahogy a csapatkapitány Vormer és a magát kisárgázó Balanta sem lesznek ott a pályán. Visszatér ellenben az a Krépin Diatta, aki szélsőként azért jelenthet veszélyt, de szerencsére ezzel Ole is tisztában van, miután a norvég bajnokságban már találkozott a szenegáli válogatott támadóval, úgyhogy talán nem érnek majd bennünket kellemetlen meglepetések.

A szezonunkra eddig az volt a jellemző, hogy mindig akkor omlottunk össze, vagy éppen támadtunk fel, amikor az a legkevésbé volt várható. Emiatt nem tudok hibáztatni senki, ha rossz érzésekkel ül le a ma esti meccs elé, ugyanakkor az új igazolások, a téli szünet és a spanyolországi edzőtábor által adott lehetőséggel eddig úgy tűnik, mintha tudnánk élni. A következő pár hét a komplett szezon (és könnyen lehet, hogy Ole) sorsáról dönthet, a mostani pozitív hangulat és lendület mellett egy kiesés pedig tényleg tönkre tenne mindent. De induljunk ki inkább abból, hogy Brugge-ben még egy WTF-kezdővel és legalább 3-4 szörnyű teljesítménnyel is hoztunk egy kényelmes döntetlent, ami után még csak megizzadni sem lenne szabad a visszavágón, amikor felállunk majd az általunk jósolt Romero – Wan Bissaka, Lindelöf, Maguire, Williams – McTominay, Fred – Mata, Bruno, James – Martial kezdővel. De ha szerintetek marad inkább az öt védő és a Pereira + Lingard mágia, akkor írjátok meg kommentben – ha meritek!