Berúgtuk az ajtót – osztályzás (United 5:1 Leeds)

Az Eb és a betegségek miatt ezúttal sem volt éppen sima a felkészülésünk az új szezon előtt, így érthető volt, hogy sok United-szurkoló farpofája összeszorult, amikor a liga legtöbbet futó csapata, a Leeds ellen kellett kiállni a szezonnyitón. A stáb azonban úgy tűnik, elvégezte a munkát ezen nehéz körülmények között is, fizikális alsóbbrendűségnek ugyanis nyoma sem látszódott a részünkről, az Old Trafford közönsége pedig egy hasonlóan emlékezetes győzelem során térhetett vissza a lelátókra, mint amilyennél búcsúzni volt kénytelen másfél évvel ezelőtt. A tavalyi borzalom után tehát most ismét egy fantasztikus idénynyitót láthattunk, akárcsak két éve a Chelsea ellen – lássuk, mit tettek hozzá ehhez mieink a gyepen!

De Gea – 6

A sors úgy alakította, hogy a szezon kezdetén végül nem kellett megvívnia De Geának az első számú posztért a kapuban. Ettől függetlenül nem mondhatjuk, hogy a spanyol hátradőlve várhatja Henderson felépülését, mert bár igazi hibája nem volt (és a gól is védhetetlen volt), pont azokat a hiányosságokat mutatta ismét, mint általában. Magyarán túlságosan passzív volt, Maguire például egyszer hiába várt rá a támadóval birkózva – most ennek nem lett következménye, de egyelőre nehéz lenne arra fogadni, hogy nem kerül elő idén újból a De Gea-akta. Halj meg máskor

Wan-Bisakka – 7

Az előző szezon egyik legmegbízhatóbb játékosa ott folytatta, ahol abbahagyta, és szerencsére ez olyan szempontból is igaz, hogy továbbra is érződik rajta a lassú, de folyamatos fejlődés. Higgadtságban már egyáltalán nincs messze Maguire és Shaw szintjétől, ami jelzi, hogy igazi Red Wall matériával állunk szemben személyében, ugyanakkor a támadásokba is bátran és jó ütemérzékkel csatlakozott be, hol labdával, hol anélkül. Ez a meccs kevésbé szólt a szélekről, ezért összességében nem kapott nagy reflektorfényt, ettől függetlenül azonban jó teljesítményt tett le az asztalra. És ami a legfontosabb: mindezt egy jól megérdemelt nyári pihenőt követően, ami után ő is nagyon frissnek tűnt – immáron a harmadik szezonjába lépve. Pókember 3.

Lindelöf – 7

Talán ő volt az egyetlen, aki nem örült Varane hivatalos leleplezésének a meccs előtt, de ez nem volt rá rossz hatással, a svéd válogatott újdonsült kapitánya ugyanis jó meccset zárt. Ezúttal arányaiban jóval többet vett ki az építkezésből, mint általában, aminek egy gyönyörű (és trademark) gólpassz lett az eredménye. És bár (szintén trademark) kapuig hátrálásaiból is láthattunk párat, mint ahogy egy Leeds beadásnál is bajban lett volna a meccs elején, ha McTominay nem tisztáz fejjel, de összességében nem lehet panaszunk, hiszen egy motivált és stabil Lindelöföt láthattunk ma az Old Traffordon. Drágán add az életed!

Maguire – 7

Rég láttunk már ennyire visszafogott teljesítményt Maguire-től, de ezt természetesen nem a minőségre értem: vezérünk most is biztos pont volt, a levegő ura, de nem mozgatta annyit a szálakat, mint általában. Ez akár jó jel is lehet, hiszen nem feltétlenül gond, ha nem körülötte központosul minden (mint ahogy láttuk már azt az elmúlt két évben jó néhányszor). De azért meg kell jegyezni, hogy ehhez kellett a Leeds játéka is, hiszen jóval nagyobb területek álltak rendelkezésünkre, mint általában, így Harry-nek is kevesebbett kellett dédelgetnie a labdát, mint ahogy a line breaking passzok sem feltétlenül tőle kellettek, hogy érkezzenek. A tavalyi balhé után aligha bánja, ha most egy nyugisabb szezonkezdet vár rá. Fel!

Shaw – 7

A Maguire-Shaw szinergiát még mindig öröm nézni, és bár – ahogy azt AWB esetében már megjegyeztem – ezúttal kevésbé koncentrálódott a szélekre a játékunk, Shaw így is villantott egy kis ízelítőt továbbra is kitartó világklasszis formájából az első félidőben két kiváló beindulással. Fantasztikus látni még mindig, ahogy ütemérzékével és higgadtságával a legszorosabb szituációkból is rendre jól jön ki – most nem kellett tőle az extra teljesítmény, de érződött, hogy ha szükség lesz rá, akkor képes lesz hozni. Csillagok között

McTominay – 8

Némileg meglepetés volt az ő jelenléte a kezdőben, hiszen a felkészülés során alig néhány percet játszott csak, azt is középhátvédként, végül azonban telitalálatnak bizonyult az ő játszatása Solskjaertól, fizikuma és energikus játéka ugyanis egyaránt kulcsfontosságú volt. Leginkább neki köszönhető, hogy a labdaszerzéseket követően gyorsan el tudtuk juttatni a bogyót a támadóharmadba, hiszen szinte mindig jó helyen volt és nem is dédelgette azt sokáig. Sokadjára is rászolgált a becenevére. Terminátor

Fred – 5

A kezdő másik meglepetésembere brazil mágusunk volt, ő azonban nem igazán jött be ezúttal. Ő is mindenhol ott volt, csak párjával ellentétben általában pont ott nem, ahol lennie kellett volna: a kapott gól előtt is a senki földjén rohangált, az első félidőben mutatott fejetlen szaladgálása pedig csak a Leedsnek volt hasznára, nekünk cseppet sem. A második felesben aztán valamelyest feljavult már, Pogba passzára is jó ütemben érkezett, de összességében ez nagyon kevés volt Fredtől. Az ember, aki ott se volt

James – 6

Ismerve Bielsa csapatának játékát, bőven benne volt a pakliban, hogy James kezdőként kap szerepet, és nem is állíthatjuk azt, hogy ne lettek volna meg a lehetőségei. És bár ez részben az ő dicsérete (hiszen jól helyezkedett, szokás szerint rengeteget futott, jól indult be az üres területekre), sajnos megmutatkoztak hiányosságai, miszerint gólhelyzetben általában nem tud elég higgadt maradni ahhoz, hogy jó döntés vagy pontos befejezés legyen a végeredmény. Nem ezzel a teljesítménnyel fog megragadni a kezdőben (pláne Sancho érkezésével és Rashford felépülésével), de ha tud majd élni a cserelehetőségeivel, mint tavaly, akkor bőven juthat még neki párszor tizenöt percnyi hírnév. Forrest Gump

Fernandes – 10

Bruno egy állat. Az a győzni akarás, megalkuvást nem tűrő játék és ösztönös géniusz, ami csapatunk fókuszpontját jellemzi, talán minden eddiginél megmutatkozott ezen a mérkőzésen. Szokásához híven fel-alá robotolt, alaposan kivette a részét az ezúttal kifejezetten hatékonynak bizonyuló presszingből, ráadásul a szokásosnál előrébb is helyezkedett, aminek az eredménye három gól lett – ezeket meg (különösen az utolsót) aligha kell magyarázni. Ez egy olyan teljesítmény volt, mint amikor egy kéthetes, pihentető nyaralást követően feltöltődve veted bele magad újból a munkába – egy kipihent és kisimult Ferdandest láthattuk, akitől joggal retteghetnek az ellenfelek. Tripla dinamit

Pogba – 9

A csúnyán elbohóckodott helyzeténél és a középpályás zsonglőrködéseinél még azt hihettük, hogy ma azt a Pogbát fogjuk látni, aki inkább túlszínezi, mintsem a csapat javára váljanak megoldásai (és a kapott gólnál is eléggé mozizott), végül azonban meghálálta azt a rendkívül kötetlen szerepkört, amit a stáb rábízott, négy olyan gólpasszt kiosztva, melyek közül egyik sem csak úgy „esett”, hanem egytől egyig élményszámba mentek. A konklúzió egyértelmű: mindent meg kell mozgatnia a klubnak Pogba megtartásáért, a jelenlegi riválisainkkal szemben ugyanis kizárólag ilyen minőségű játékosokkal tudjuk felvenni a bajnoki harcot. Francia kapcsolat

Greenwood – 8

A tinédzser szép lassan felnőtté cseperedik – és ez nem csak a tényállás, az ember benyomása is ez volt, miközben Greenwoodot szemlélte ma. Ugyanaz, csak egy évvel érettebb verzióban, még jobb döntéshozatallal és még jobb fizikummal, aminek egy olyan találat lett az eredménye, hogy attól még Ole is belépett a Phil Jones Klubba (nyugi, az egészségével nincs gond a főninek). A támadóharmadban mindenhol megfordult (a gólt éppenséggel balról indulva lőtte, miközben papíron középső támadót és jobb szélsőt játszott ma), így nemcsak azt bizonyította, hogy tényleg talán a legjobb befejező a keretben, hanem hogy kiválóan illeszkedik ebbe a fluid támadószerkezetbe is – nem nagyon kell tehát őt félteni, Sancho ide vagy oda. Kapj el, ha tudsz

Matic, Martial, Sancho – 0

Balszerencséjükre mindhárman akkor érkeztek a pályára, amikor már a lehető legminimálisabb energiabefektetést adta ki magából a csapat, így egy-két biztató villanást leszámítva nekik nem volt lehetőségük megmutatni, mi rejlik bennük valójában.

Ti hogyan értékelitek a bajnoki nyitányon mutatott teljesítményünket?