Olyan régen volt már meccs, hogy azóta mintha egy másik országban élnénk. 24 nap vagy mennyi telt el a Bournemouth elleni döntetlenünk óta, közben a Kongói DK kijutott a vébére, az Arsenal kiesett vagy két kupából, a Chelsea meg kapott két háromgombócost a PL-ben. Rengeteg szabadidőnk akadt tehát az utóbbi bő három hétben, a rég látott MZ/xG kolléga például azóta zenei karrierbe kezdett. Összehozott egy egész albumot, amit a 25/26-os szezon nemhivatalos soundtrackjének szánt, de az AI forradalom óta akkora lett az arca, hogy nem akarja nálunk publikálni. Mivel megfenyegettük, hogy újraindítjuk és buzipornó gyártására promptoljuk, végül kötélnek állt és valamikor a közeljövőben a most már tényleg nagyon esedékes Ördögi Kör podcast keretei között bemutatásra is kerül az album. Sőt, a Leeds elleni meccsünk fontosságának hangsúlyozására premier előtt még az egyik tracket is prezentáljuk nektek. Egy mai győzelemmel akár 10 pontos előnyre is szert tehetünk az immár 5 BL-helyért folyó harcban, tehát a 3 pont kötelező, főleg a közvetlen riválisok elleni találkozók előtt.
Címke: Leeds
Izgalmas meccs jön!

Ez nem déjà vu, délután ismét összecsapunk a Leedsszel, a héten már másodszorra. Nézzük, mi az, amit már biztosan tudhatunk!
A United valószínűleg erős felállásban lép pályára, a hangsúlyt a szilárd védekezésre és a gyors ellentámadásokra helyezve. A csapat több tehetséges támadójátékossal is rendelkezik, akik gondot okozhatnak a Leeds védelmének, és igyekeznek majd kihasználni a gólszerzési lehetőségeket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ezt most nem kell megnyerni
Na jó, meg kell nyerni, csak a múltkori címadás nem jött be, úgyhogy most hátha működni fog a fordítottja. Nem mintha a babonában kellene bíznunk, mert papíron a Leeds stílusa továbbra is fekszik a csapatnak, de kérdés, hogy Bielsa a korábbi nagy pofonok miatt elgondolkozik-e egy konzervatívabb taktikán, illetve, hogy Ragnick tanult-e valamit a korábbi „agyonnyerjük (xG-ben) az első félidőt, és pihenünk a másodikban”-meccsekből. A Brighton ellen már mintha láttuk volna ennek jelét, és direkt tartalékoltunk a második félidőre, ami viszont a Leeds ellen nem biztos, hogy bele fog férni.
A kezdő alapján valamit variált a Mester, Lingard került be Rashford helyére. Varane pedig még a múltkori hasmenése miatt (?) nincs kész a kezdőre.

És egy stat a végére:
A Leeds a United elleni legutóbbi 16 PL-meccséből csak egyet nyert meg, 2002-ben győztek 1:0-ra az Elland Roadon. Mi baj történhetne?
Berúgtuk az ajtót – osztályzás (United 5:1 Leeds)
Az Eb és a betegségek miatt ezúttal sem volt éppen sima a felkészülésünk az új szezon előtt, így érthető volt, hogy sok United-szurkoló farpofája összeszorult, amikor a liga legtöbbet futó csapata, a Leeds ellen kellett kiállni a szezonnyitón. A stáb azonban úgy tűnik, elvégezte a munkát ezen nehéz körülmények között is, fizikális alsóbbrendűségnek ugyanis nyoma sem látszódott a részünkről, az Old Trafford közönsége pedig egy hasonlóan emlékezetes győzelem során térhetett vissza a lelátókra, mint amilyennél búcsúzni volt kénytelen másfél évvel ezelőtt. A tavalyi borzalom után tehát most ismét egy fantasztikus idénynyitót láthattunk, akárcsak két éve a Chelsea ellen – lássuk, mit tettek hozzá ehhez mieink a gyepen!

