Carrick, you know…

Olyan régen volt már meccs, hogy azóta mintha egy másik országban élnénk. 24 nap vagy mennyi telt el a Bournemouth elleni döntetlenünk óta, közben a Kongói DK kijutott a vébére, az Arsenal kiesett vagy két kupából, a Chelsea meg kapott két háromgombócost a PL-ben. Rengeteg szabadidőnk akadt tehát az utóbbi bő három hétben, a rég látott MZ/xG kolléga például azóta zenei karrierbe kezdett. Összehozott egy egész albumot, amit a 25/26-os szezon nemhivatalos soundtrackjének szánt, de az AI forradalom óta akkora lett az arca, hogy nem akarja nálunk publikálni. Mivel megfenyegettük, hogy újraindítjuk és buzipornó gyártására promptoljuk, végül kötélnek állt és valamikor a közeljövőben a most már tényleg nagyon esedékes Ördögi Kör podcast keretei között bemutatásra is kerül az album. Sőt, a Leeds elleni meccsünk fontosságának hangsúlyozására premier előtt még az egyik tracket is prezentáljuk nektek. Egy mai győzelemmel akár 10 pontos előnyre is szert tehetünk az immár 5 BL-helyért folyó harcban, tehát a 3 pont kötelező, főleg a közvetlen riválisok elleni találkozók előtt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szezonnyitó dühöngő

Akik azt várták, hogy az új szezon első meccsét – ami ráadásul rögtön egy rangadó – majd jól beharangozzuk, azok most csalódni fognak, ugyanis csak egy nyúlfasznyi kommentfogóval szolgálhatunk, és ez bizony nem lustaság, hanem koncepció. A nyári podcasten felvetette egy hallgató, hogy írhatnánk gyakrabban a meccsek után, és mivel kapacitásunk véges, az egy kaptafára készülő beharangoktól meg kissé ki is égtünk, ezúttal a meccsek utánra tartogatjuk okosnak szánt mondanivalóinkat. Hogy azonban ne maradjatok hozzászólási lehetőség nélkül, a tervek szerint minden meccs előtt ki fogunk tolni egy ilyen dühöngőt, ahol szép összetett mondatokban véleményt tudtok alkotni a meccsről, vagy elküldhettek minden rosszul játszó United-játékost a picsába. Szóval mindjárt Chelsea, a meccsről és a nyár történéseiről hét elején podcastelünk, addig is kezdőcsapatot, gólörömködést, statisztikákat, mindenszar elmélkedéseket ide.

A Rangadó!

Talán a szezon legfontosabb mérkőzése következik. Bár a TOP4-ért folytatott harcunk miatt ezt a jelzőt az összes hátralévő bajnokinkra rá lehetne húzni (köszi Mou), de a Liverpool elleni derbi mindig kiemelt jelentőséggel bír. Főleg úgy, hogy legfőbb riválisunk rég látott közelségbe került a bajnoki cím megszerzéséhez. A Liverpool szurkolók túlságosan megrészegültek egyelőre ahhoz, hogy meggátolják az optimizmus diadalát a tapasztalat fölött, és még elhiszik, így a játékosaink feladata lesz vasárnap délután visszarángatni őket a realitás szilárd talajára.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szezon legfontosabb mérkőzése

Újabb gyönyörű nap virradt a Manchester United rajongókra, egy kiváló szombat, ami bár ma munkanapnak számít kis hazánkban, ezt a kellemetlen tényt elhomályosítja, hogy szeretett csapatunk pályára lép a futball második számú szentélyében, a londoni Wembleyben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….