Agyműtét, Tottenham, Kane

„Mindenre emlékszem. Ez az én átkom, fiatalember. Ez a legnagyobb átok, ami valaha is lesújtott az emberi fajra: az emlékezet.”

Még mindig augusztus van, ami azt jelenti, hogy a pályán, hús-vér emberek által játszott, tétre menő futball a rendelkezésre álló felületek legfeljebb 50%-át tudja csak kitölteni, mert a többin dögevő varjak hadai csámcsognak.
Az arabok bejelentkeztek egy BL-indulós helyért (az UEFA undorító korrupt működését ismerve ez könnyen realitássá is válhat, náluk ugye nincs lehetetlen kérés, legfeljebb csak túl magas árfolyam), Greenwood ügyével kapcsolatban kiadott a klub tizenhatodikán este egy hivatalos állásfoglalást, miszerint még nem született részükről hivatalos állásfoglalás, viszont már az összes onlájn hírfelületen úgy kárognak, mintha Greenwoodot nem csak simán rehabilitálták volna az első keret tagjaként, hanem az ő szobrát állították volna a Főnök úr helyére, és természetesen ötpercenként érkeznek az újabb hírek a transzferpiacról. Ami szeptember elsején éjfélig még nyitva is lesz, édesistenem, fizikailag érzem, ahogy zsugorodik ezektől az agyam.
Ja, és mindeközben jön majd egy bajnoki a Tottenham ellen is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az utolsó utáni esély?

Nem áll jól a top4-be jutási kampányunk, az Arsenal el fog húzni, és ha nem verjük meg őket, akkor a Spurs is. Conte csapata sajnos pont most kezd összeállni, a Unitedet viszont sújtja a sors, visszatért Ronaldo, covidos lett McTominay, és Bruno is kidőlt. (Az első hírek szerint De Gea is koronás lett, de ő ál-pozitív tesztet produkált. Szegény Hendo közben már elhitte.)

Shaw sem bevethető, az elmúlt meccseken rejtélyes okokból jegelt Dalot viszont visszatér.

Amúgy Tom Brady is ott lesz az Old Traffordon, ha ez felizgat valakit.

Háború a kapukon belül

Elég rövid uborkaszezonnal ajándékozott meg az idei évad (avagy rekordhosszúságúval, csak ledolgoztuk előre, nézőpont kérdése), úgyhogy amíg bő 3 hét múlva ismét dörren a PL-főcímzene a Spíleren, addig ismét érkezik valami kevésbé aktuális témáról szóló poszt, mielőtt az eggyel korábbi bejegyzés eléri a mágikus 1000 100 kommentes álomhatárt. A következőkben kitérünk arra, hogy tulajdonképpen hogyan szűnt meg a Serie A Európa legjobb bajnokságának lenni, és mi köze van ehhez a saját tulajdonban lévő stadionoknak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megint 15 méterről fejest ugorva kéne ellenőrizni a vízszintet

Újabb komoly erőpróba elé fog állítani minket a szezon a következő pár napban, ma előbb fogadnunk kéne a Tottenhamet, majd buszoznunk kellene szombaton 6 mérföldet a szomszédba. Mindezt a futball két, egymás totális antitézisének titulált edzőjével szemben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ketteske, ez alighanem Harmadik Szezon-szindróma lesz (Manchester Utd – Tottenham: 0-3)

Az egész meccs olyan volt, mint Mourinho harmadik szezonjai általában: biztatóan, tempósan indult, elegendő helyzettel és lehetőséggel – aztán a második felére lelassult és összeomlott az egész.
A bejegyzés sajnos a BKK járataihoz hasonlóan meglehetős késésben van, az okozott kellemetlenségek miatt szíves elnézésüket kérjük.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szezon legfontosabb mérkőzése

Újabb gyönyörű nap virradt a Manchester United rajongókra, egy kiváló szombat, ami bár ma munkanapnak számít kis hazánkban, ezt a kellemetlen tényt elhomályosítja, hogy szeretett csapatunk pályára lép a futball második számú szentélyében, a londoni Wembleyben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Idegenben jó az iksz, gólszerző lesz Alex is?

Alig pár órával a késő téli időszak egyik legizgalmasabbnak ígérkező rangadója előtt lőjük ki a beharangozó posztot, úgyhogy nem is próbálunk (-lok) meg úgy csinálni, mintha technikai vagy egyéb problémák állnának a csúszás hátterében, és nem az, hogy elfelejtettük (-tem) volna, hogy ma ki a simics soros, szóval részletes elemző poszt helyett jöjjenek inkább vázlatosan a mérkőzéssel kapcsolatban felmerülő kínzó (de többnyire költői) kérdések.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Spurs Wars

Javában dúl a polgárháború. Titkos támaszpontjukról a Vörös Ötös Ördögök (VÖÖ) először hajtottak végre sorsdöntő támadást a gonosz BLektikus Birodalom ellen.

Az ütközet során hírszerzőik megkaparintották a Birodalom csodafegyverének titkos terveit. Az ELcsillag nevű harci űrállomás egy egész bajnokság elpusztítására képes.

Joia hercegnő, nyomában a Birodalom ügynökeivel, hazafelé száguld csillagbuszán. Nála vannak a tervek, melyek megmenthetik csapatát, s így újra felvirradhat a Vörös Ötös Ördögök számára a szabadság… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A White Hart Lane fantomja

A bajnokság hajrájához érünk lassan, hét meccs van a célig, és még tevékenyen beleszólhatunk a végeredmény alakulásába. Persze nem úgy, ahogy szeretnénk, hiszen 99%, hogy nem leszünk bajnokok, inkább egyfajta PL grincsként ronthatjuk el sorra a bajnokaspiránsok kedvét a végső csaták során. Az Arsenal és a City lerashfordozása és bajnoki reményeik sárba tiprása után most a Spurs elszomorítása a cél, főleg Pellegriniék győzelmének tudatában, ha komolyan gondoljuk a Wenger Trophy megszerzését. A hátralévő meccseink valószínűleg legnehezebbje, a Tottenham-Manchester United bajnoki mérkőzés következik.

spursmu Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy nagy visszatérő (United 1:0 Spurs)

Aligha mondható meglepőnek, hogy óriási várakozás előzte meg a csapatunk első éles összecsapását a szezonban, a Tottenham elleni nyitómeccs előzményei azonban alapvetően más jellegű kíváncsiságot idéztek elő bennünk, mint amilyet mondjuk egy évvel ezelőtt éreztünk. Akkor egy rendkívül eredményes felkészülési időszakot követően fogadtuk a Swansea-t, hogy aztán gigantikus pofáraeséssel induljon a szezon a csapat és van Gaal számára, idén azonban pont fordítva alakult minden, hiába igazoltunk ugyanis jól, az amerikai túrán látott játék bőven hagyott kívánnivalót maga után – valahogy mégis nyerni tudtunk ezúttal a Tottenham ellen. A győzelemnek örülünk (naná!), a valahogy részének azonban nem – egy pontozás keretein belül ki is fejtjük, miért van így.

walker

Egy kattintás ide a folytatáshoz….