„Mindenre emlékszem. Ez az én átkom, fiatalember. Ez a legnagyobb átok, ami valaha is lesújtott az emberi fajra: az emlékezet.”

Még mindig augusztus van, ami azt jelenti, hogy a pályán, hús-vér emberek által játszott, tétre menő futball a rendelkezésre álló felületek legfeljebb 50%-át tudja csak kitölteni, mert a többin dögevő varjak hadai csámcsognak.
Az arabok bejelentkeztek egy BL-indulós helyért (az UEFA undorító korrupt működését ismerve ez könnyen realitássá is válhat, náluk ugye nincs lehetetlen kérés, legfeljebb csak túl magas árfolyam), Greenwood ügyével kapcsolatban kiadott a klub tizenhatodikán este egy hivatalos állásfoglalást, miszerint még nem született részükről hivatalos állásfoglalás, viszont már az összes onlájn hírfelületen úgy kárognak, mintha Greenwoodot nem csak simán rehabilitálták volna az első keret tagjaként, hanem az ő szobrát állították volna a Főnök úr helyére, és természetesen ötpercenként érkeznek az újabb hírek a transzferpiacról. Ami szeptember elsején éjfélig még nyitva is lesz, édesistenem, fizikailag érzem, ahogy zsugorodik ezektől az agyam.
Ja, és mindeközben jön majd egy bajnoki a Tottenham ellen is.

Greenwoodra visszatérve: állítólag a CEO-nk, Richard Arnold szóban közölte a hónap elején a stábtagokkal, hogy engedi újra csatlakozni a kerethez Masont, de mivel nagyon sokan a nemtetszésüket fejezték ki, ezért ismét csak halogatjuk a döntést. Természetesen ma már az irodákat hűtő klímákból kondenzvíz helyett is twitter csöpög, még az is kiszivárog, ha valaki a carringtoni budiban nem hajtja vissza maga után a vécéülőkét, úgyhogy Arnold szóbeli kijelentésével is ez történt. Már két hete kész tényként kezeli ezt a social média, jajveszékel is mindenki veszettül, úgyhogy erre reagálva a klub honlapján megjelent egy közlemény, miszerint még nem közöltünk semmit, mert hát mi egy ilyen gyorsan és hatékonyan döntő klub vagyunk.
Ha lehet hinni a bejegyzéseknek, akkor a futballal foglalkozó részlegünk szívesen látná viszont Greenwoodot, köztük ten Hag is (mert továbbra sem vagyunk kielégítően ellátva minőséggel a támadósorban, jó lenne például, ha Rashford mellett legalább még egyvalaki stabilan tudna gólokat lőni).

Szerintem egyébként Arnoldék azon vannak, hogy valahogy átpasszírozzák a rehabilitálásról szóló döntést a klub minden szervezetén, közben pedig azzal próbálják ezt elsikálni a média felé, hogy „még vizsgálódunk”. A döntés ugye nem csak annyiból áll, hogy „oké, holnaptól Mason edzhet az első kerettel és játszani is fog”, itt ki kell találni az olyan részleteket is, hogy mit nyilatkozhat, mit nem, miféle szponzori promóanyag készítésében vehet majd részt, a klub alapítványának tevékenységeiben vállalhat-e szerepet, és így tovább.

És most már tényleg a Tottenham.

Óriási találat érte a transzferpiacból megélhetési szándékkal bejegyzéseket felöklendező social media felületeket, mikor Harry Edward Kane, akinek az instabil helyzete minden ablakban oly’ megbízhatóan szolgáltatott lájkokra és megosztásokra beváltható alapanyagot a jólértesülteknek, mindenki bánatára a Bayernbe igazolt. Innentől kezdve a transzferes twitter fiókok kénytelenek lezárni az ügyet, elbúcsúzni a lájkoktól amit Harry Kane emlegetésével hajtottak fel, és elmenni dolgozni és átnyújtani Harry Kane-t a mémgenerátoros fiókoknak.
Ilyen a 21. században a futball körforgása: ahogy a nyarat ősz, azt őszt meg tél követi, úgy egy futballistát előbb a statisztikás-összehasonlítós-GOAT?os fiókok szedik szét, aztán az átigazolós pletykás felületek cincálgatják, utána pedig a mémeket gyártó troll oldalak zárják a ciklust, hogy aztán kezdődhessen elölről az egész. Ezek ellen persze nem tüntet senki, a fizikailag abuzív viselkedést ugyan még igyekszünk megtorolni és kiszorítani, de ha mindenféle official, meg verified twitter fiókok abuzálják a jó ízlést, akkor azokat rommá lájkoljuk és osztjuk mindenhová.
Harryből tulajdonképpen mindent kisajtolt a Tottenham, amit lehetséges, sőt, még kicsit többet is: a klub gólrekordere lett, stabilan hozta egymás után a 30+ gólos szezonokat, akármilyen szar is volt körülötte a csapat, 30 évesen kaptak érte kerek 100 millió fontot, mindezt úgy, hogy mindössze egy év volt csak hátra a szerződéséből.

Ezen kívül ugye Conte és az epehólyagja is már rég a múlté (ha valaki emlékszik, akkor idén február elején műtötték meg), utána kezdett egyre meredekebb dolgokat nyilatkozni, március végén pedig Daniel Levy fel is bontotta a szerződését. Isten tudja mi van az epehólyagjainkban, nem vagyok orvos, de annyit tudok csak javasolni ebből kiindulva, hogy ne engedjétek kiszedni, pláne nem akkor, ha PRM-managerek vagytok.
Conte jobbkeze, Cristian Stellini kénytelen-kelletlen átvette a Spurs irányítását, de a második meccsén 6-1-re tarolta el őket a Newcastle, ami a negyedik helyért folytatott harcot gyakorlatilag el is döntötte, Stellini pedig nemsokára szintén repült, tulajdonképpen bosszúból, mivel semmi nem változott volna, ha hagyják neki befejezni a szezont. Az interim helyett pedig egy másik interim fejezte be a szezont, az a Ryan Mason, aki korábban maga is a Spurs játékosa volt. Mindössze 32 évesen ült le a Spurs kispadjára (immár másodszor, egyszer ugye Mourinho után kellett rövid ideig interimkednie), az életkorából pedig sejthető, hogy kényszerből hagyta abba a játékot. Páran gondolom emlékeztek az esetre: Mason már a Hull City játékosaként összefejelt egy bajnokin Gary Cahillel, és olyan súlyos agyrázkódást és koponyatörést szenvedett, hogy műteni kellett, a rehabilitációval pedig inkább egy év után felhagyott, a további súlyos sérülések túl nagy kockázata miatt (meg mondjuk amiatt is, hogy egy reptéri fémdetektor alatt sem tud normálisan átmenni szegény srác, 14 fémlemezke tartja egyben a fejét 28 csavarral – így jár az, aki a Chelsea zombihordája ellen focizni merészel). Mason aztán bekormányozhatta a Spurs dodgemét a célba.

Az őt váltó Ange Postecoglouról alig tudunk valamit, nagyrészt azért, mert karrierjének több, mint felét Ausztráliában töltötte, ahová hatévesen emigrált családjával, miután Görögországban egy szélsőjobboldali katonai junta vette át a hatalmat (egyébként Magyarország is ennek, meg az azt megelőző 1950-es polgárháborúnak köszönheti számottevő görög kisebbségi lakosságát, akik nagyrészt Fejér megyében telepedtek le, többek közt új települést is alapítva, lásd például Beloianniszt).
Ange tehát Ausztráliába vitte magával a futball iránt érzett szeretetet, ahol a helyiek még hallani is alig hallottak ekkor a nem tojás formájú labdáról, amit rugdosni szokás. Nem túl kalandos játékoskarrierje során azonban egy ideig Puskás Ferenc játékosa is volt a South Melbourne tagjaként, Puskás ugyanis Görögországból szintén Ausztráliába vándorolt. Postecoglou a mai napig nyilatkozgat erről az időszakról, Puskás elég nagy befolyással volt rá, már ami az edzői szemléletét illeti.

A sztori szerint az ausztrálok semmit sem hallottak Puskásról és arról, amit Európában elért, mivel ekkor még nem lehetett európai meccseket fogni Ausztráliában (meg más földrészen sem nagyon). Azt sem tudták hát Puskásról, hogy kicsoda, csak egy hatvanéves, pocakos, kopaszodó férfit láttak, aztán amikor ez a hatvanas ürge az első edzésen kapásból bevert nekik egy labdát a pipába, akkor hirtelen elkezdték tisztelni. Puskás szabad, önfeledt játékra buzdította mindig a játékosait, azt emlegetve, hogy ha jól érzik magukat a pályán, akkor szép focit fognak játszani.
Postecoglou végül kapitányként bajnok lett a fővárosiakkal Puskás keze alatt, aztán maga is edzősködésbe kezdett. Végigturnézta a kontinenst (ez a két partvidéket jelenti leginkább, Ausztrália kábé 98%-a lakhatatlan), és némi relatív sikeresség után felmerült a neve Európában is.
A 2020-as évek elején a Celticnek kezdett a fejére nőni a korábban kiherélt Rangers, amelyik végül Steven Gerrard irányításával elhappolta előlük a bajnoki címet is. A Celtic Eddie Howe megszerzésében reménykedett, azonban ő a skótok helyett a sokkal jobban fizető Newcastle irányítását vállalta el, a hoppon maradt zöldfehérek pedig némi pánik után Postecoglou ideiglenes szerződtetésével igyekeztek foltozni a zsákot.
Postecoglou is megkapta ugyanazt a fogadtatást, mint anno Puskás: senki nem hallott róla Európában, mivel senki nem törődik errefelé az ausztrál futballal (LOL, hát még az ausztrálok sem törődnek az ausztrál futballal).
Aztán első ausztrál managerként Európában rögtön az első szezonjában bajnoki címet nyert, megkapta mellé a skót Premiership év managere díjat is, 2023 júniusában pedig felmerült a neve az éppen interimet intermire (interim² ) halmozó Spursnél. Vajon kitől leshették ezt el a londoniak…

Ange mesternek pedig nincs egyszerű dolga, a szarból kell várat építenie, ez a kupac pedig már Harry Kane távozása nélkül is épp elég nagyra nőtt, nemhogy vele.
A Spurs már tavaly is kétségbeesetten próbált megszabadulni a keretüket duzzasztó ballaszttól, néhányan elég komoly fizetésekkel lógatják a lábukat, nulla felmutatható teljesítménnyel.
A legjobban Tanguy Ndombele szerződése égeti az FFP-piros lámpáját: heti 200.000 fonttal terheli a bértömeget, így pedig képtelenség megszabadulni tőle, permanensen senki nem hajlandó leigazolni, kölcsönözni tudják legfeljebb, a Lyonban és a Napoliban is eltöltött már összesen másfél évet. De a listán volt még Rodon, Reguilón, Tanganga és Davinson Sanchez is. Most, egy évvel később is pont ugyanez a névsor szárad a klub alkalmazottainak legfrissebb listáján. Sanchez egyébként majdnem távozott már, a Spurs elfogadott a Szpartak Moszkvától egy tizenakárhány millliós ajánlatot érte, aztán mégse ment sehová.
A Tottenham ugye nagy arccal BL-indulással számolt, ennek megfelelően lett ekkorára fújva a keretük, csak aztán a szezon végi 8. helyük a Konferencia Ligára sem volt elegendő. Úgyhogy most a BL-indulás helyett a játékosoknak rendeznek selejtezőt a keretben maradásért, csak az a bibi, hogy míg a BL-selejtezőjén garantáltan kihullanak a vesztesek, addig a Spursnél az összes lúzer még mindig változatlanul tagja a keretnek. Már tényleg bárkitől hajlandóak lennének megválni a hírek szerint, Hojbjerget és Llorist is elengednék, de ez sem jön össze – a Madrid ugye Kepát vitte el Lloris helyett, az arabok meg érdeklődtek ugyan utána, de végül úgy néz ki nekik sem kell (nem is értem miért, túl drága lenne talán…?), Hojbjerg képviselete pedig az Atleticónak könyörgött hiába, hogy mentsék ki innen – nem fogják.
Ez van, ha egy klubnál rövid távon cserélgetik úgy a managereket és a főbb döntéshozókat, mint a háztartási eszközöket – nálam otthon a porszívóm porzsákja tovább bírja, mint egy átlag Tottenham manager. A Stretford End nyelvére lefordítva: fel a fejjel srácok, vannak klubok, ahol még a miénknél is szarabb a menedzsment.

Ez a „nemkívánatos ballaszt” téma szinte minden felsőházi PRM-klubnál előjön, amit elsősorban a liga gazdasági helyzete generál (meg ugye a szar menedzselés).
A Premier League már több, mint 15 éve Európa legnagyobb bevételét termelő sportligája (nem csak a futball, hanem az összes többi sportág közül is), a többi nemzet ligájához képest fényévekkel erősebb gazdasági teljesítményeket mutatnak fel. A transzferablakból még két hét van hátra, és a Premier League már bőven átlépte az új játékosok vételárára kiszórt pénz tekintetében a 2,0 miliárd (!!!) eurót.
Hagyok időt az infó emésztésére. Ez fontban egyébként 1,75 mrd körül van jelenleg.
Összehasonlításképpen a La Liga eddig 337 millió eurónál tart, a Bundesliga 643 milliónál, a Serie A 682 milliót szórt eddig, a PSG Ligue 1 pedig 632 milliót költött átigazolásokra.
Magyarul a Premier Legaue annyi pénzt fizetett ki eddig, mint az összes többi topliga együttvéve.
A Premier League vételárai és fizetései a legmagasabbak, senki nem tudja még csak megközelíteni sem. Eladni nincs kinek, a többi liga nem is nagyon tud ezzel versenyezni. Meséltem már korábban, hogy Európának van pár tranzitligája (mint például a portugál, vagy a holland), ahol elsősorban abból tartják fenn magukat a klubok, hogy más kontinensek jelentősen szegényebb országaiból hoznak át Európába játékosokat, adott esetben szerepeltetik is őket valamelyik kupában a három közül, aztán jó szereplés esetén megpróbálják jelentős haszonnal továbbadni őket. Úgy néz ki, hogy elkezdett ebbe az irányba elmenni az olasz és a francia liga is, egy nap pedig még a spanyolok is erre a pályára kényszerülhetnek, ha ez így megy tovább.

A Premier League csapatai vásárolni tehát baromira tudnak, azonban eladni nincs kinek. Egymás között próbálnak üzletelni, de azt is nagyrészt sikertelenül, vagy csak jelentős veszteséggel. Lásd például, ahogy Maguire a nyakunkon maradt, vagy ahogy Lukakut képtelen elpasszolni a Chelsea, de az Arsenal is esélytelenül kínálgatja Nicolas Pepét, a lista pedig tulajdonképpen a végtelenségig folytatható. A szerződésük csak ketyeg és ketyeg, amíg le nem jár végül, és ingyen távozhatnak bárhova (lásd a Liverpoolt, ahonnan egyszerre távozott lejáró szerződéssel Firmino, Milner, vagy épp Naby Keita). Az arabok ugyan már elkezdtek csipegetni a Premier League-ből, de ez csak egy-két kivételt jelent, az egész liga ballasztját még ők sem fogják csak úgy hirtelen felvásárolni. A tévés bevételek mértéke pedig már a kisebb klubok számára is lehetővé teszi, hogy súlyos tízmilliókat adjanak ki egy-egy játékosért, úgyhogy a tabella alsóháza számára sem vonzóak a nemkívánatos játékosok – inkább igazolnak máshonnan.
A mérhetetlen gazdagság kétélű fegyver: bármit megvehetsz, de aztán úgy jársz majd, mint Charles Foster Kane az Aranypolgárban – megrohadsz a felesleges méregdrága kacatjaiddal egyedül.
Ez a helyzet már most elég meredek kéne hogy legyen ahhoz, hogy az egész liga átigazolási politikáját megreformálják és elkerüljék az ilyen megoldhatatlan problémákat, de ennek egyelőre semmi nyoma nincs – meggyőződésem, hogy ez a 2,0 miliárd euró feletti rekord jövőre újra meg fog dőlni, ha újabb covid variáns jön, akkor is.
Fun fact amúgy, nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de a capology.com oldalát böngészve feltűnt, hogy Haaland szerződésében van egy 173 millió fontos kivásárlási záradék, ami 1-2 éven belül nem is lesz már annyira irreális. Én egyelőre azt tippelem meglehetősen távolról nekifutva, hogy ebből lesz még galibájuk a jövőben.

Sok következtetést a Spurs játékára vonatkozóan nehéz levonni az első meccsükből – a Brentford ötvédőzve próbált minél több levegőt elszívni a Tottenham ellen odahaza. Önként mondtak le a labdáról, úgyhogy Postecoglou alakulata 68% feletti labdabirtoklást átlagolt, akadály nélkül mehettek át a Bretnford térfelére bármikor, akik a Premier League azon kevés csapata közé tartoznak, akik nem presszingelnek semmiféle helyzetben. A Spurs így is csak egy pontot hozott el az első fordulóból (mondjuk mi is kábé annyit érdemeltünk volna). A fogadóirodák kicsit felénk billentik a mérleg nyelvét, de nem döntően, ennek ellenére ez pont egy olyan meccs, amit a körülményeket ismerve ötből ötször be kéne húznunk akkor, ha szeretnénk végre beleszólni a bajnoki cím sorsába. Legalább annyit elérhetnénk végre, hogy a Citynek néha-néha bele kelljen néznie a visszapillantótükörbe.
Postecoglou úgy fest egyébként, hogy a fiatalokat is szívbaj nélkül fogja játszatni, az előző fordulóban a Brentford ellen például a kezdőben szerepelt három olyan játékos is, akiknek ez volt a legelső PRM-mérkőzése (Vicario a kapuban, 26 éves, Micky van der Ven, cébé, 22 éves, Destiny Udogie, balhátvéd, 20 éves), és rajtuk kívül például Skipp, vagy Emerson Royal is mindössze 22 és 24 évesek.

Összességében tehát el kéne verni ezt a fiatal, tapasztalatlan, herrikéntelenített, próbaidős managerrel próbálkozó Tottenhamet, felőlem tehetjük nézhetetlen játékkal is (a csúcsforma ráér tavasszal), de kell az a nyomorult 3 pont. Rohadtéletbemá.
Közvetítés 18.25-kor kezdődik a Spíler 2-n, kickoff 18.30-kor, addig mindenki vásároljon egy fölösleges háztartási nagygépet, tépje le a csomagolást, konstatálja, hogy nem fér be a pult mellé, hagyja rohadni az előszobában, aztán próbálja meg eladni áron alul.

GGMU!