Rokikártyával a Wembley-be

A blogon mutatott aktivitásunk is elég jól mutatja a szezonnal kapcsolatos kolllektív apátiát, amin nagy valószínűséggel egy esetleges Coventry elleni győzelem se sokat fog segíteni, pláne mert a döntőben a csalógeci City várna ránk. De ettől még nyilván az a szakmailag megalapozott véleményünk, hogy:

GLORY!!!

A mellékelt kezdő nem tévedés és nem ámítás, tényleg ennyire elfogytak a középső védőink. Cserébe MekTomi visszatért.

Who are ya? – Csalóg*cik

Szezonzáró, kupadöntő, manchesteri derbi – hangulatba hozni aligha kell bármelyik United-drukkert a mai meccs előtt. A szezon legfontosabb 90 (120?) perce vár ránk az ellenfél törzsközönségének átlagéletkora miatt matiné időpontra tett találkozón (vagy azért kezdődik helyi idő szerint háromkor, hogy ne változtassák Liszt Ferenc térré Londont). Tizenharmadszor nyerhetjük meg az FA Kupát, ehhez csupán az illegálisan működő csapatok legjobbikát, a városi rivális Man City-t kell legyőznünk. Sokszor, sokféleképpen kitárgyaltuk már itt a blogon az Egyesült Arab Emírségek állami csapatának viselt dolgait, azóta már a tulajdonosok is rájöttek, hogy nem az igazi manchesteri csapatot vásárolták meg. Újat nem is nagyon tudunk mondani, ezért inkább csukott szemmel, lótuszülésben lemegyünk alfába, míg átjárja testünket a harag, majd kiengedjük egy jó kis dühöngés formájában.

képrejtvény

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

ArmaReddon

Nehéz bármit mondani ezekben a vészterhes időkben. Megtörtént, amire senki sem számított, eljött az Armageddon. Paradoxon, de az élet megy tovább, így szombat este az FA kupában van jelenése a Manchester Unitednek, a Norwich City otthonában kell kiharcolni kedvenc csapatunknak a továbbjutást. Egyes sajtóhírek szerint a mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik, miközben a VAR szobában halkan felcsendül a YNWA…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szezon legfontosabb mérkőzése

Újabb gyönyörű nap virradt a Manchester United rajongókra, egy kiváló szombat, ami bár ma munkanapnak számít kis hazánkban, ezt a kellemetlen tényt elhomályosítja, hogy szeretett csapatunk pályára lép a futball második számú szentélyében, a londoni Wembleyben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Péntek este, FA Kupa, Derby County: vótmá

Ha a ma esti, történetesen nem sok drukkert lázba hozó mérkőzés kapcsán déja vu érzésetek támadt, az nem a véletlen műve. Nem is olyan régen, egészen pontosan 2016 januárjában már találkoztunk a Derby County csapatával az FA Kupában. Igaz, az a negyedik fordulóban történt, meg idegenben, de a péntek esti dátum és a hitvány decemberi forma éppen elég közös nevezőt szolgáltat ahhoz, hogy a Stretford End környezettudatossága és a recycling jegyében elővegyük stanley kolléga két évvel ezelőtti posztját, és kisebb módosításokkal újrahasznosítsuk. Szóval, át is adom a két évvel ezelőtti stanley-nek a szót, dárbira fel! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ne játszd újra, José!

A holnap esti, Chelsea elleni FA-kupa negyedddöntő tökéletes alkalom arra, hogy tegyünk egy képzeletbeli időutazást a múltba. Csukjuk be a szemünket, és próbáljunk meg visszagondolni a rég megboldogult Népsportos időkre! Azokra az időkre, amikor Wayne Rooneyt még csak hetente egyszer küldte el a picsába a komplett kommentszekció, amikor mindenki nedves álmaiban Sneijder leigazolása szerepelt, amikor a csütörtök esténként még azért kapcsoltuk be a tévét, hogy a címvédőként a BL-ből az EL-be lebukó Chelsea-n röhögjünk, és amikor a Manchester United aktuális kezdőcsapatát nehezebb volt megjósolni, mint ketomikánál több hozzászólást írni egy beharang alá.

Aki most éppen Pogba eligazolását és Scholes visszavonulását siratja, miközben magában a Gangnam Style-t dúdolja, az nagyjából jó helyen jár a tér-idő kontinuumban. Igen, a 2012-13-as szezonba szerettem volna elkalauzolni mindenkit, ami olyan nyomorultul régen volt, hogy akkoriban a csapat menedzserét még Sir Alex Fergusonnak hívták, én pedig éppen Everred kolléga ellen igyekeztem megnyerni a pesszimista hangnemben megírt posztok házibajnokságát a Stretford End hasábjain.

Na, de miért is kellett felidézni a dicső múltat? Nos, mert az említett idény ősze, egészen pontosan 2012. október 28. óta nem tudtunk nyerni a Chelsea ellen…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Wígan továbbjutunk?

Folytatódik az FA Kupa sorozata, amelyben a lehúzott gatyával érkező Reading-et követően, most a szinten másodosztályú Wigan Athletic brigádja érkezik vendégségbe. A rivális egyelőre kevés sikerrel, de nagyon igyekszik megkapaszkodni a Championship talajában, így aligha az FA Kupa az idei prioritás. Ugyanakkor a várható rotálás és a tegnapi eredmények óvva intenek az elbizakodottságtól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Pár lépés a mennyország

Három év. Ennyi idő telt el azóta, hogy csapatkapitányunk bármilyen trófeát emelhetett a magasba (Moyes Community Shield-jétől most tekintsünk el). És például liverpooli szemmel három év koránt sem tűnik hosszú időnek kupátlanság szempontjából, számunkra egy örökkévalóságnak hat. Mint sivatagi olajmezőkön szomjúhozó fehér ember a beduinok között víz után, úgy vágyik az egyszeri Manchester United szurkoló arra, hogy lássa csapatát újra egy kupasikert ünnepelni. Az FA kupa döntőbe jutás a cél, és e célhoz vezető út most az Everton legyőzésén át vezet.

fa-cup-wembley

Egy kattintás ide a folytatáshoz….