A szezon legfontosabb mérkőzése

Újabb gyönyörű nap virradt a Manchester United rajongókra, egy kiváló szombat, ami bár ma munkanapnak számít kis hazánkban, ezt a kellemetlen tényt elhomályosítja, hogy szeretett csapatunk pályára lép a futball második számú szentélyében, a londoni Wembleyben.

A szezon legfontosabb meccse relatív fogalom. Egy fanatikus szurkolónak mindig a következő megmérettetés az. Valaki szerint a rangadók a fontosak. Van a „csakamocskospooltverjükmegatöbbilevanszarva” attitűddel rendelkező keményvonalas drukker, ám a nagyobb időtávot belátó, stratégiai szurkolást gyakorló rajongó a trófeák megnyeréséhez elengedhetetlenül fontos kulcsmeccseket jelöli meg ezzel a címkével. Én ugyan nem tartom magam a józan hozzáállású, érett gondolkodású szimpatizánsok közül valónak, de idén még egy trófeára van esélyünk, ez pedig az FA kupa, aminek megnyeréséhez a Spurs testén át vezet az út. Így tehát jelen állás szerint a szezon legfontosabb mérkőzése következik, a Manchester United-Tottenham FA kupa elődöntő.

Optimista hangulatban várhatjuk az estét! A bajnoki szezonunknak gyakorlatilag vége, hiszen egy jelentős ejaculatio precox-szal bajnokságot nyert bugyikék Guarda mögött idejekorán bebiztosítottuk a BL indulást jelentő top4-es helyezésünket – jó, matematikailag még nem, de valójában egyre közelebb a dobogó is! – az idei Bajnokok Ligája sorozattól pedig sajnos kicsit ostoba mód hamar elköszöntünk, így már csak a kupagyőzelemért kell hajtanunk.

A formánk jobb nem is lehetne, az utóbbi hét bajnokinkon hatszor győztünk, és bár közbejött egy váratlan – rendkívül peches – vereség a futballt ölő WBA ellen, de előtte a Chelsea, Liverpool, City triászt kalapáltuk el többek között. Kompany-ék ellen pedig még egy remek comebacket is bemutattunk, ami után mindenkinek kicsöppent ez az, ilyen-olyan testrészéből (elsősorban örömkönnyekre gondoltam, te kis perverz!).

A legutóbbi meccsen már azt is megtehette közkedvelt, deresedő hajú menedzserünk, hogy a hétvégére pihentetés céljából mellőzte sztárjaink zömét, de a tartalékos, piacra szánt emberanyaggal feltöltött kezdővel (bizony, Pogba is játszott) is ellentmondást nem tűrően játszva hoztuk el a három pontot a bournemouth-i katlan poklából. Valencia, Bailly, Mata, de még a latino Havasi Balázs sem kapott szerepet, és Lukaku is csak annyit, hogy betegye, amit be kellett tenni, így már biztos, hogy eddigi 27 lőtt góljával (minden sorozatot figyelembe véve) élete legeredményesebb szezonját futja a Setét Torony.

A Spurs utolsó két meccsén nem tudott nyerni, először hazai pályán bizonyult túl erősnek a Pepperoni, aztán kedden a Brighton otthonából is csak egy ponttal távoztak. Bár az ő befejező csatáruk – Harry Mindenténlőttem Kane – tízzel több gólt lőtt idén (37 msfv), de bizton állíthatjuk, hogy a miénk nagyobb. Nálunk csak Romero sérült (még Argentínában szedett össze valamit a válogatott szünetben), a Tottenhamnél Danny Rose és Harry Winks hiányzik majd. Szóval mindenki ott lesz, aki számít (bocs Sergio, nem gondoltam komolyan).

Amire Pite hívta fel a figyelmem a minap (nagyon aktív mostanában a kis huncut), az a furcsaság, hogy ugye a Spurs hazai pályája idén a Wembley, de mi leszünk hivatalosan a pályaválasztók, így Kamugól-Kane-ék (bemondásra Lukakunak is könnyen összejönne a 37) „otthon” a vendég öltözőben kénytelenek készülni a mérkőzésre. Ez fejben bizony megzavarhatja a londoniakat, na meg az is, hogy hirtelen nagyon közel kerültek egy esetleges komoly trófea megnyeréséhez. Csupa kedvező jellel várhatjuk tehát az összecsapást.

Így nincs más hátra, fülig érő szájjal indulok a csoportos meccsnézésre. A Bikásig vezető gyalogúton mosolygós emberek köszönnek rám, a metróállomáson a peron zsúfolásig tele, az esővíz gyűjtő vödrök sehol, még a megviselt tetőszerkezet is öngyógyító tevékenységbe fogott. A napfény megcsillan a síneken (érted, még az alagútban is), és a végállomásig dúdolom a Glory, Glory Man Unitedet. Felhágok a mozgólépcsőn, ki a szabadba, egy miniszoknyás lány pajkosan rám kacsint a McDonald’s felé sétálva, de nem törődöm vele – ma meccsnap van – és már messziről kiszúrom az utcán csoportosuló, derűs, united mezes srácokat. A hangulat bizakodó és vidám, hisz tudjuk, hogy május 19.-re foglalhatjuk az asztalokat, hogy láthassuk, amikor (és nem ha) újra kifutnak fiaink a Wembley gyepére a Soton elleni döntőre. És akkor az lesz a szezon legfontosabb mérkőzése.