Ez nem déjà vu, délután ismét összecsapunk a Leedsszel, a héten már másodszorra. Nézzük, mi az, amit már biztosan tudhatunk!
A United valószínűleg erős felállásban lép pályára, a hangsúlyt a szilárd védekezésre és a gyors ellentámadásokra helyezve. A csapat több tehetséges támadójátékossal is rendelkezik, akik gondot okozhatnak a Leeds védelmének, és igyekeznek majd kihasználni a gólszerzési lehetőségeket. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →
Természetesen nem az történt, hogy elfelejtettünk beharangot írni, hanem csak így, egy sima kommentfogóval akarjuk ősi ellenségünket megalázni. (Arrogant and better.) Arra persze nem számítunk, hogy megint 5 lesz közte, de Bielsa mester játéka papíron továbbra is fekszik nekünk, úgyhogy optimisták vagyunk. Ha mégsem menne az #oleball az első felesben, most legalább van kikhez nyúlni a padon.
Az első hétközi fordulóval hivatalosan is elkezdődött az ünnepi hajtás, a versenynaptár úgy összesűrűsödött mint az erkélyen hagyott másnapos babgulyás, ezért mi is racionalizáljuk az erőforrásainkat, és a heti két meccsünket egy posztban vezetjük fel. 3 nap alatt két United lesz a Manchester United ellenfele: a Sheffield United ellen játszunk csütörtökön, vasárnap este pedig a Leeds United lesz az ellenfelünk (akik egy másik Unitedet, a Newcastle-t verték szerdán). Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az angol tévétársaságoknak, hogy szoktatnak minket a tavaszi EL-menetrendhez (Real Szoci, ehh…) a csütörtöki zárómeccsnek kiagyalt időponttal. Egyébként is lassan határidőnapló kell ahhoz, hogy ne mulasszuk el egy meccsünket se, hiszen a következő hetek programja alapján sikeresen tesztelhetjük, hogy a csapat mellett mi is bírjuk-e a csütörtök-vasárnap-szerda-szombat-kedd-péntek ritmust.