Ralf Rangnick megbízott menedzser harmadik meccse következik a Manchester United újdonsült irányítójaként ma este fél hétkor a Norwich City otthonában. A masszív Kristály Palack elleni győzelem és a Younger Boys-Young Boys tét nélküli BL meccsen elért döntetlen után egy nem lehetetlen küldetés vár a német szakemberre és csapatára, a táblázat utolsó helyén szerénykedő Kanárik kalitkájából kellene elhozni a három pontot.
A hajtás utáni első blokkban megemlékeznék röviden az Ole-korszakról, mert én még nem tettem ezt meg.
Én még abból az időből származom – így közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez – amikor nem a mindenre kiterjedő statisztikai adatok elemzése volt a futball sava-borsa az egyszeri szurkoló számára, nem az xG és társai adták a fő beszédtémát a fociról szóló beszélgetésben. Engem sokkal inkább egy-egy szép egyéni megoldás, csel, gyönyörű gólok, a meccsek hangulata, a játékosok elszántsága tud lázba hozni, nem például a labdabirtoklás tizedszázalékokban kifejezve (persze nem vitatva a statisztikai adatok fontosságát). De valószínűleg én vagyok a megújulni nem képes maradi ősember, akinek a futball tudományok főpapja tépi ki még dobogó szívét az xG oltárán Módusznak és Mediánnak, a Statisztika Isteneinek áldozva.
Ole regnálása alatt azt gondoltam, visszatérhet a Fergie alatt megszokott régi szellemiség, és én bűnös módon élveztem is többnyire a csapat játékát, a meccsek hangulatát, és nem igazán foglalkoztam a száraz számszerű adatokkal, elsodortak az érzelmek. Úgy láttam, haladunk, fejlődünk. A Solskjaer-projekt három évre szólt, most kezdődött az az idény, amikor össze kellett volna állni végre az építőkockáknak, így nagy reményekkel vártam a szezonkezdetet… de, hát sajnos csalódnom kellett. Ole utolsó két és fél hónapja tragédia volt, és távoznia kellett az általam nagyon kedvelt legendának.
Solskjaer tehát végül megbukott, de én jó szívvel fogok erre az időszakra emlékezni. Carrick három meccse után jött Ralf kapitány, aki valószínűleg hoz egy korszerű filozófiát, megreformálja a játékunkat, és remélhetőleg egy sikeres útra tereli a csapatot, de kicsit félek, hogy ezzel együtt el is veszítünk valamit abból, amit a Manchester United lelkének nevezhetnénk. Mindegy is, megint azt a vén faszit adom, aki a katasztrófafilmekben makacsul inkább a kunyhójában marad, miközben a láva lassan körülveszi azt, csak mert ott élte le az életét, és ott is akar meghalni. Na de elég is a csöpögős szentimentalizmusból, lássuk az esti mérkőzést.
Nos, a Norwich City-ről mindig egy olyan meccs jut eszembe, amin évekkel ezelőtt egyszer indokolatlanul kikaptunk tőlük 1-0-ra Fergievel, nem tudom, mikor és hol, de emlékezetes mérkőzés volt (Stanley biztos egyből rávágná az évet, napot, órát, a kezdő tizenegyet, az akkori időjárási állapotokat, valamint a gyep magasságát és a vágás irányát – Ő egy élő United lexikon, tényleg hihetetlen).
Amióta Ole távozott (kibaszták, elbocsátották, felmondtak neki, megköszönték eddigi munkáját – kielégítve az Olein-Oleout skála bármely lépcsőjén elhelyezkedő szurkolók igényeit) nem kaptunk ki, öt meccsen 3 győzelem két döntetlen a mérleg. Carrick-kel bebiztosítottuk a BL csoport első helyét, ikszeltünk a Stamford Bridge-en és megvertük az Arsenalt, Rangnick vezetésével pedig – ahogy a bevezetőben már említettem – a csapat legyőzte a Crystal Palace-t, ahol fiaink fél óráig egész pofásan játszottak, és döntetlenezett a műfű királyaival (a svájciak elleni remi mondjuk hagy’ ne számítson sokat, a meccskeretünk már-már a Nur-Szultánban pályára lépő óvodás csoportunkra hajazott).
A Kanárik se kellene túlzott gondot okozzanak, hiszen a tabella jelenlegi sereghajtójáról beszélünk. De figyelmeztető jel lehet, hogy bár kilenc vereségük van, de a novemberben lejátszott négy bajnokijukon nem kaptak ki, viszont kétszer is nyertek, a Brentford és a Soton ellen. Mathias Normann, a norvég védekező középpályás hiányzik majd a Norwich meccskeretéből, ahogy Brandon Williams is, ő ugye tőlünk van kölcsönben, így szintén nem játszhat ma este. Néhány meg nem nevezett játékos ráadásul nem érzi jól magát, tegnapi hírek szerint még várják a PCR tesztek eredményeit.
Nálunk továbbra sem bevethető a francia trió: Raiola világklasszis ujjbábja, a francia Phil Jones és az elvágyódó Marcika se játszik ma este. Matic tüsszentett egyet-kettőt, ezért megfigyelik, AWB pedig szerencsétlen úgy felkenődött a hirdetőtáblára a Young Boys elleni utolsó másodpercben, hogy még kérdéses a játéka. Így a kapuban valószínűleg Dávid várja Pukkiék szórványos támadásait, a védelemben a biztató jeleket mutató Dalot, a meccsek óta remek Löf, az Ole távozása után hirtelen hatalmas formajavulást mutató „kapitány”, illetve talán Shaw hozza ránk a frászt ugyanezen szórványos támadások alkalmával. A sziklaszilárd McFred páros előtt remélhetőleg ott lesz Mason (nem lesz), vagy talán a Rashi-Bruno-Sancho hármas próbálja majd kiszolgálni a veterán Ronci gólszerzési törekvéseit.
Rangnick már egy egész hetet kapott a kerettel, talán elkezdtek már összecsiszolódni, remélem sikerül szép játékkal alaposan, de legalább magabiztosan megverni a Norwichot. Ez sokat segítene a játékosok önbizalmán és a szurkolók hangulatán. Sikeres tevékenységet kívánok új német menedzserünknek, vezesse a klubot a helyes útra, és csak remélni tudom, hogy nem a Ralfout – Ralfin vitákról szól majd az elkövetkező fél év, hanem végre egységesen tudunk szurkolni a Manchester United sikereiért.