A cigaretta felparázslott a késő esti sötétségben a Mechwart ligetnél, halványan megvilágítva az elgyötört arcot (valójában geci ideges volt, de ezt inkább nem írnám így le… faszom, kicsúszott mégis). Csalódottan néztünk egymásra Kriss-szel.
– Jó lesz végignézni, ahogy ezek öt szerzett ponttal kiesnek jövőre a BL-ből… – jegyezte meg, majd elhallgatott, és mindketten arra gondoltunk, hogy ez a mi sorsunk is lehetett volna. Mármint a max. öt pont a csoportkörben. Váltottunk még egy-két szót, sok okosat nem tudtunk és nem is akartunk már mondani, a fonódó is érkezett, így elindultam leverten hazafelé.
De kezdjük az elején, ha már élménybeszámolóra trauma kibeszélőre vállalkoztam.

Jó ötletnek tűnt elsőre. Ez a kurva közös meccsnézés tényleg jó ötletnek tűnt. Amikor Daniel Siebert sporttárs lefújta a Bilbao elleni visszavágót, egyből jött a kérdés a kocsma-chat csoportunkban, hogy vajon nézzük-e csoportosan az EL döntőt egy megfelelő vendéglátóipari egységben (az idényünkre jellemző, hogy csak az agyonnyert elődöntő lefújása után mert bárki előhozakodni A Kérdéssel). A válasz testületileg a naná, persze, igen, lófaszt halmazban mozgott, hát sebtében kerestünk egy erre alkalmas helyet. A választás a Bajor sörözőre esett a Margit körúton.
És eljött a Nagy Nap! A melóban elég rémes napom volt, de (gondoltam naivan) majd este a srácok felvidítanak.

T mínusz 120 perc – 20.00-ra foglalt asztalt Strigo, és kérte, hogy lehetőség szerint más is érjen oda nyolcig, ne egyedül ücsörögjön a kezdő sípszóig a vért ivott spurs-drukkerektől körülvéve. Há’ mondom, én odaérek előbb is, a gyerek karate edzése hétig tart, közel a 17-es megállójához, majd az asszony hazaviszi, én meg eltujázok a Moszkva Széll Kálmán téren túlra. Az edzés végül elmaradt, de én 19.00-kor kötelességtudóan elindulok a célterület felé. Ali Expressről rendelt fülesemben szól a Road (a Patkányirtás (egy szó) című számot ajánlom meghallgatni, aktuális manapság) – pénteken koncert, jó felvezetés a meccsre is!

T mínusz 118 perc (közjáték) – Vissza haza – Bezártam az ajtót? Felhúztam a kocsi ablakát? (bocs, idegállapotban voltam).

T mínusz 70 perc – A Déli Pályaudvarnál Strigo és haverja (aki a druszám) csatlakozik hozzám a villamoson. Már együtt hagyjuk el a szerelvényt a Mechwart ligetnél, hogy megközelítsük a műintézményt. Korábban odaérünk, így megállunk egy cigire (mivel én nem dohányzom, amolyan füst-kibicként állok egyik lábamról a másikra), majd behatolunk az ivóba. Határozottan belépek, ahogy egy sörözőbe kell, elmasírozom a helyiség közepéig, majd eljátszom Ace Venturát, amikor a trófea terembe lépett a második rész főgonoszának palotájában. EZ EGY BAYERN MÜNCHEN SZURKOLÓI KOCSMA BAZZMEG! Jobbra egy Müller-kép, balra egy bayern mez, a falon Ribery meg Robben örül egymásnak… ÉS A PULT AZ ALLIANZ ARÉNA MÁSA!… Miután mesterséges lélegeztetéssel és buja szívmasszázzsal visszahoz az életbe a bögyös felszolgáló Mädchen, megkeressük az asztalunkat. Devagyinkább a kissé modoros pultos srác megmutatja, hova tegyük le a seggünket.

T mínusz 55 perc – Irány a pult! A kezdő sípszóig van még egy szűk óra, de egy sört felszolgáló helyen bizony tartalmasan el lehet tölteni az időt, miközben szurkolótársainkra várunk. Megtekintem a kínálatot, és természetesen a csapolt Paulanerre esik a választásom – ha már bayern-trauma, legyen teljesen autentikus.
– Ja, a Paulaner sajnos kifogyott a csapról, de üveges van, ha az jó. – szól az egyre kevésbé szimpatikus fickó a sörcsap mögül. Kissé (meglehetősen) értetlenkedve meredek rá. Miafasz? Európa Liga döntő, várható teltház, szomjas szurkolók serege… de bazmeg, a helyi specialitás KIFOGYOTT este 8-ra! Igazi bayern-tempó! (Spoiler: természetesen nem maradtam szomjas, szerencsére volt valami felturbózott Paulaner változat is, ezt vonakodva elfogattam.) Rendelek egy bajor sörperecet, ami helyett kapok egy cirka 5-7 cm átmérőjű zseb-ufót, hogy majd csipogni fog, és akkor keressem fel az egyre sűrűbb tömeg és egy aktívan használt darts tábla túloldalán található konyhát. Egy perecért. Ok.

T mínusz 45 perc – Csipog, megyek, halántékomban egy nyíllal átveszem a péksüteményt, majd a pékkel fél méterre a sarkamban visszatérek a helyemre. Merthogy a csóka vitte vissza az ufómat a pulthoz. (Strigo: – Te mikor jöttél rá, hogy ki lehet kapcsolni? Én: – Miért, ki lehet kapcsolni?)
Közben megérkezik Kovács Tomi, akinek túl kevés söre volt otthon, ezért mégis eljött, Kriss és a felhívásunkra megjelent egyetlen kommentelőnk Berbapapa (köszönjük, hogy sorstársunk voltál ezen a gyászos estén), így 6-ra duzzadt a létszámunk. Beyonder külföldi pénzből külföldön urizál dolgozik a héten, szóval ezúttal csak lelkileg tud velünk lenni ezen az estén. A helyiség zsúfolásig megtelt, elvétve Tottenham mezeket is látok – az igazán bátrak felvállalják fogyatékosságukat. Nos, ezért vagyunk mi is United mezben, illetve pólóban egytől-egyig. Ennyit vakerálok, és még mindig van hátra 40 perc a meccs kezdetéig.

T mínusz 0 perc – Hát elkezdődött. Izgatottak vagyunk, de a lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy Hojlund és Mount ellenére a Tottenhamtől nem kaphatunk ki egy kupadöntőn! Kriss azért megjegyzi, hogy „ez egy rettenetesen rossz meccs lesz”.
14. perc – A Tottenhamtől nem kaphatunk ki egy kupadöntőn… ugye?
22. perc – Többet birtokoljuk a labdát, a csirkék viszont rúgnak, kapirgálnak, ahol érnek. Nagy helyzetünk nincs (semmilyen helyzetünk nincs. A Spurs-nek se).
42. perc – MIAPICSA! Brennan Johnson túlfut a labdán, Shaw válláról a kapu felé pattan a beadás, ez a nyikhaj gyerek még ott kaszál a lábával, mint Béla Bá, amikor 15 feles után fel akar szállni az otthon hagyott kerékpárra, és baszki 10 centire a gólvonal mögé kerül a labda! 0-1

Félidő – Maroknyi csapatunk 66 százaléka a kocsma előtt füstölög szó szerint és átvitt értelemben, én addig szerzek még egy sört, és Berbapapával beszélgetek. A szünet végére visszaszállingóznak a dohányos kollégák is, fejenként két-két teli korsóval óriási rutinról téve tanúbizonyságot! Itt már éreztem, nagy lesz a baj (én meg mennyire kezdő vagyok a fél korsómmal).
A Tottenhamtől csak nem kaphatunk ki egy kupadöntőn… ugye?!?!
45.-90. perc – A csirkék játéka a színművészet és a húsfeldolgozás legszebb értékeit idézi – fetrengésekkel és hentesmunkával próbálják ellehetetleníteni a játékunkat, ami csak azért nem sikerül, mert igazából nincs is semmiféle játékunk. Olyan a támadó szekciónk, mint a 80 éves bácsi a kupiban: próbálkozunk, de lankadt f.sszal nem jutunk semmire. Az egyetlen érdemleges esemény a 87. perc tájékán történik, amikor egy messenger üzenettel valószínűleg véget vetek egy barátságnak egy spurs-szimpatizáns barátommal.

98. perc – Vége! Csak ki tudtunk kapni a Tottenhamtől egy kupadöntőn! A meccs lefújásakor pánikszerűen hagyjuk el egymás után a színt. Elsiettem a villamosmegállóhoz, ahol a kicsit korábban induló, geci ideges Krissbe botlottam… De erről már volt szó.

Miután olyat tettünk, ami másnak eddig nemigen sikerült: európai kupagyőztest csináltunk a Tottenhamből (Richarlisonból, Romeroból), megérdemeljük, hogy a futball purgatóriumában ragadjunk nagyon sokáig. De remélem nem így lesz, és egy kevesebb meccsből álló szezonban, nem végletekig kizsigerelt játékosokkal, szisztematikus munkával sikerül előrébb lépni az idei borzalmas teljesítményhez képest (ezzel mondjuk nem tettem magasra a lécet). Én nem értek a focihoz, nem tudom, mi lehet a kiút ebből a szakadékból, de sokkal sikeresebb következő szezont kívánok minden szurkolótársamnak! Tudom, van még egy szezonzáró, de őszintén: ki a faszt érdekel? Kiesni is már csak jövőre tudunk.