Celta víg-e?

Miután az Ajax tegnap csúnyán elverte a lyoni tizenegyet, nagyon úgy tűnik, hogy a holland csikócsapat jöhetne szembe Stockholmban, ha sikerülne abszolválni a spanyol középmezőnyben tengődő Celta elleni párharcot. Az alábbiakban megismerhetjük csapatunk egészségügyi térképét és a rivális legérdekesebb pillanatait a klub történelméből.

Az illendőség nevében a kék-magenta színű ellenfél bemutatásával kezdjük posztunkat, akik már 93 éve gyűrik a futballt, de még spanyol bajnoki címet nem mondhatnak magukénak, cserébe a másodosztályt már háromszor is megnyerte a „Celtics”. 2000-ben hódították el az akkoriban sem túl sok presztízzsel bíró Intertotó kupát, amire persze kicsi klubként a mai napig büszkék a Balaídos népei. Ez ugyanis a Celta Vigo 29 000 fős stadionja, ahol a hangulat lehet éles, de ez azért közel sem rémes. Az aktuálisan felépült és majd pályára lépő belső párosunk két tagjának pedig a Guidetti-Aspas kettősre kell figyelnie. Ha őket sikerül parkolópályára tenni, nagy baj nem lehet. Korábbi játékosunk, Giuseppe Rossi is a spanyolokat erősíti, ám ő sérülés miatt biztosan nem léphet pályára. Aki ennél többet akar megtudni a Celta csapatáról, az bizony keresgéljen a neten… Sokkal fontosabb ugyanis, hogy mi a helyzet aranylábú srácainkkal.

– Majd én figyelek rá, hogy a Smalling le ne rúgja megint!

A héten ugyanis Hókuszpók besettenkedett az öltözőbe és intravénásan tolta be a varázsitalokat, így a Bailly, Smalling, Jones hármas olyan izomból ropta az edzéseket az elmúlt 1-2 napban, mintha az életük múlt volna rajta. Mindeközben Tuanzebe pedig már majdnem elhitte, hogy a kezdőben kaphat helyet, de ez csak hiú ábránd maradt. Bezzeg, ha még mindig van Gaal edzené a srácokat…A középpályán viszont nagyon rendben vagyunk. Fellaini már eleve az Európa Ligára vett ki fizetett szabadságot, Pogba szintén táppénzen volt az elmúlt 1,5 hétben, így az ő visszatérése is indokolt. Érdekes lehet még, hogy vajon Mata újra pályára lép-e klubszínekben spanyol földön, de alighanem nélküle is kellő opció van a támadósorban. Az extramotivációt azonban nála is jelenthetné egy fura duplázás szaga, méghozzá a két különböző csapat színében elért EL győzelem. Ez ugyanis aligha fordult elő másvalakivel a sorozat rövid történelme során.

Idegenben kezdünk, ez pedig továbbra is remek hír. Kifogásokat, igazán kár keresni, hiszen tudjuk, mit adhatna az EL siker mentálisan és értékét illetően is. Ráadásul a Premier League küzdelmeiben már kár lenne komoly vágyakat kergetni, hiszen az egyetlen cél csak az Európa Liga csoportköréért való küzdelem lehet, az pedig ugye nem túlzottan vágygerjesztő. Így, ha lehet, jó lenne akár győzelemmel is elindítani ezt a párharcot és nyugodtabban készülni a visszavágóra. Egy döntőbe jutással pedig elmondhatnánk, hogy röpke egy év alatt már a negyedik finálénk jöhetne a sorban. Mi ez, ha nem egy újabb sikerkorszak előszele? #love #peace #unity #stretfordend

  • Pite
    • HarciasToni

      amugy ha jon grizi, akkor ezt a goloromot mindenkepp hagyja madridban. tolem inkabb dabeljen, de ne razza a fejet mint egy fogyatekos

      • Csinibob

        *fogyatékkal élő

      • Dzsuk1

        Szerintem tök jóarc, nekem ez jobban bejön, mint a szivecske mutogatás 🙂

      • MUfurc

        Rázza csak minden meccsen akár többször is!

  • Csordás Adrián
    • truedevil

      Paddy and the rats?! Ezeket sose talalom el

      • Csordás Adrián

        Attól féltem nehéz lesz, de ez így gyors volt 😀

  • Giggser

    A liga összes csapata közül nekünk van a legkevesebb vereségünk, a fejlődés megkérdőjelezhetetlen!

    • MuriÁgnes

      Amugy, igen, a fejlodes megkerdojelezhetetlen.

      • MuriÁgnes

        Bakker, rossz nick!!! Kapcsolok fellara!

      • Giggser

        Akkor értjük egymást.

    • Roleee_#JoseOUT

      és a Bornemouth több gólt lőtt mint mi, ez meg az érem másik oldala

  • HarciasToni

    2 percre kapcsoltam a real-granadara, sikerult pont elkapnom, hogy pereira laba alatt atgurul a labda, aztan ralep es kigurul. ennyi eleg is volt 😀
    ennel a kolcsonnel biztos jobb lett volna ha marad es jatszik ligakupaban…

    • crpa7

      ezt 2 perc alatt megállapítottad?

      • devil’s pray

        Egy fotelszakértőnek nem kell több. 🙂

        • HarciasToni

          jolvan tobbszor nem irom le a velemenyemet, ha zavar

          • devil’s pray

            Dehogy zavar, csak egy kis poén volt. Kapcsolt be az iróniadetektorodat, azért volt ott a szmájli, hogy ne vedd teljesen komolyan. 🙂

      • HarciasToni

        azt az elso kijelentestol fuggetlenul irtam. lattam iden lar meccsen a granadaban, o talan a legjobb jatekosuk iden, de en akkor is ugy gondolom, hogy egy ilyen szar csapatban nem nagyon tud fejlodni

    • mddnszksz

      egész szezonban jól játszott

  • Ruud

    James sem lenne rossz!

    • Csinibob

      Már amennyiben a forradalmi 3 irányítós Micky, Mata, James felállással készülünk a jövő évre, igaz, futni nem tudom, ki fog :))

      • Ruud

        Rash meg Griezmann!

        • Csinibob

          Miközben Pogba és Kroos védekeznek

          • Roleee_#JoseOUT

            rád férne egy kis fmezés

      • MuriÁgnes

        Messi biztos nem. Valszeg akkor Neymar.

    • infinite_red

      Az asszonya meg főleg.

    • mrmojo

      inkább egy ilyen ék kellene nekünk https://www.youtube.com/watch?v=tRcOvw5sKsg

  • The Shaw Show

    a holnapi soton-sotont ki nyeri? van esély rá h szopnak?

  • 45kor lehet nézni pereirát a köcsögmadrid ellen

    • lasi

      bárcsak megszopatná őket, és buknák a bajnoki címet

      • Fish08

        Akkor a barca nyerné, az se jobb. Valahogy úgy kéne megoldani, hogy az Atletico fusson be az első helyre.

        • MuriÁgnes

          Vagy a Celta Vigo

        • lasi

          nálam a madridnál nincs lejjebb

      • Alberti Róbert

        Inkább a BL-t bukják

  • truedevil

    Volt itt a kép valamelyik nap, hogy Fergie milyen kezdővel verte meg az Arsenalt 2-0-ra. Azért ez a Lajos-féle kezdő is büntet tavalyról.
    https://i.imgur.com/htc5Bnh.jpg

    • ketomika22

      anyám az a pad.

    • crpa7

      tényleg, ezzel a varela sráccal mi lett am.?

      • Csinibob

        Kölcsön, elszakadt, meg törpe is, szóval Mou alatt nem sok sót eszik meg.

      • elszaggatta a térdét szezon elején

      • Pite

        most tér lassan vissza Frankfurtban, ha nem ér hamarabb véget a szezon. Volt pár jó meccse, jól ment aztán ACL. Nálunk mindenki ACL

    • stanley

      Nem volt ez olyan menthetetlen kezdő. A pad viszont vicc.

      • EZS

        Janu és Weir be is állt a végére. 🙂

    • mrmojo

      bazmeg, olyan érzés fogott el mintha ez már 5 éve lett volna

      • Fish08

        Annyit minimum öregedtünk szezononként.

  • lasi

    balázs szerint mi vagyunk a favoritok hámesz leigazolásban. a margit legalább 60 milla ojrót kér érte. én meg mentem hányni.

  • AlgériaiIbra

    https://uploads.disquscdn.com/images/0e600a127bd46d66db60b1dda99073b461d2a284fb5ef050ede5abbb29ab1a09.jpg És még azt mondjátok nincs Vale a keretben 😀 (Matthew Olosunde, Pogba és Vale szerelemgyereke)

    • Csinibob

      Ez egy vótmá 😀 😀 de színigaz

  • stanley

    Shakespearerrel meccsenként két gólt lő a Leicester. De átélném ezt az érzést én is. 😀

  • stanley

    Na, fella, Mahrez esetleg kell-e? 😀

    • Csinibob

      Köcsög vagy 😀 😀

    • Fish08

      tavaly mondjuk egész sokan akarták, hogy idejöjjön… Én örülök, hogy nem így lett.

    • fella

      Fuj nem

  • Csinibob
    • Roleee_#JoseOUT

      FM is számít?

      • Csinibob

        MÉG JÓHOGY.

        • Roleee_#JoseOUT

          ezt nem érzem őszintének :/

          • Csinibob

            Januzaj az FM15-ben micsoda trequartista volt, te jó ég! Martial csatárban (akkor még fogalmam sem volt róla ki ő 😀 ), Draxlerrel szélsőben 🙂

      • mddnszksz

        az számít igazán, a youtube hazudik

      • Rio

        Ha FM, akkor Hirving Lozano kell nekunk xD

  • Roleee_#JoseOUT

    Moyesi épp beárazza Marco Silvát 😀

    • mddnszksz

      mint Dugovics Titusz, egyet még a Champoba visz.

  • lasi

    off: nézi valaki a final four-t?

    • mejgyo

      én én, kurvára masszív volt ma a győr 🙂

      • lasi

        remélem holnap is így mennek majd

  • crpa7

    Remélem Mou tényleg omolyan vette ezt az u23-as dumát és Rash,Hernyó,Báji,Mhiki minimum pihenni fog.

    • infinite_red

      David – Durmi, Blind, Tuanzebe, Vale – Carrick, Pogba – Marci, Mata, Lingard – Roo

      • crpa7

        vale nincs

        • infinite_red

          Igy konnyu, hogy psycho leirta az utazo keretet… :/

    • David de Gea
      Sergio Romero
      Joel Pereira

      Matteo Darmian
      Matthew Olosunde
      Chris Smalling
      Eric Bailly
      Axel Tuanzebe
      Phil Jones
      Daley Blind
      Demetri Mitchell

      Michael Carrick
      Scott McTominay
      Matty Willock
      Paul Pogba
      Ander Herrera
      Jesse Lingard

      Henrikh Mkhitaryan
      Juan Mata
      Marcus Rashford
      Wayne Rooney
      Anthony Martial

      ők utaztak elvileg

      • crpa7

        DDG-durmi,salling,báji,blind-carrick,pogba,-mata,lingard,martial-roo

      • fella

        tehát pihen valencia éééééés…. valencia.

        • crpa7

          szerintem rash és hernyó is pihenni fog+báji is sanszos

      • HarciasToni

        pereira- darmian, tuanzebe, jones, olosunde- mctominay, carrick, willock- mata, rooney, mitchell kezdovel kuldjuk nyugdijba wengert

  • lasi

    a shitty rendesen faszra húzza a palotát

    • filozofi

      legalább mi is nyerünk holnap

      • lasi

        el is várom, hogy azt a faszszopó bandát elintézzük

      • ez már az a pont, amikor hótmindegy. fel kell küldeni a fiatalokat, aztán max ha nyerünk, röhögünk egy jót az arsenalon. ha meg kikapunk, pont nem történt semmi

        • stanley

          Jó lenne egy döncit hozni a veretlenségi széria növeléséhez + az Arsenalt ezzel végleg elütnék a BL hely elől.

          • lasi

            amilyen faszmáker módon behúztak egy x-t az OT-n, remélem így fognak ellenünk kiszopni az emirátusokban

          • truedevil

            az Arsenal már körökkel ezelőtt elbukta a BL-t, Papusék alig várják a szezon végét, FA kupára rámennek, de Contéék duplázni fognak szerintem

  • fella

    Rohadjak meg, de Benteke a hoszéfociban óriási császár lenne. Occólukaku

    • ketomika22

      ezeket ilyenkor komolyan gondolod? 😀

      • fella

        26 éves, PL proven, kb. 30 millió es egy kibaszott állat a boxban. Volt egy rossz döntése par éve, de az mindenkivel megesik. Nyilvan nem idegenbeli rangadokra, de az OT-ra feltörni a buszokat ilyesmi játékos kellene azzal, hogy Ibra kiesett. Rashford es Martial szerintem nem fogják jövőre elbírni.

        • ketomika22

          csak ne kezdd el ebbe is beleélni magad és elméleteket gyártani, hogy miért lenne jó. kérlek. még a felvetés is nevetséges

          • fella

            Oké, de azert kiváncsi vagyok: miert nevetséges szerinted?

          • ketomika22

            azért mert legfeljebb középszer. ne már.

          • devil’s pray

            Mert még nem írta meg a Sun…

      • stanley

        Lassan kéne egy fella listát csinálni.

        • costa és hart a dobogó tetején

          • stanley

            + Giroud.

          • Roland

            Defoe

          • infinite_red

            Llorente

          • AlgériaiIbra

            Na, na, Defoe-t ne bántsuk 😀

          • fella

            Xhaka!!!

          • truedevil

            nekem azért matic is tetszett

          • fella

            Annak volt realitása 🙁

    • Khal Drogo

      Szalai Ádám se rossz ám. 1,93 magas, 29 éves, tapasztalt játékos. Megtartja a felívelt labdákat meg minden.

    • devil’s pray

      Ugyan már, Torghelle lenne a legnagyobb király nálunk. 🙂

    • infinite_red

      Azé ne rohadjál meg.

  • fella
    • nem lehet mindenki műértő

      • fella

        Olyan a játékunk, mint a pálinka, meg kell rá érni

        • másnap kurvaszarul vagy tőle

          • filozofi

            én már aznap

          • lasi

            rendes pálinkát igyál! :DD

    • HarciasToni

      benteket akarod, de mbappet nem :DDDD

  • Angus

    Megvan mindenkinek az a gól az Emirgatesből, ahol Park odapasszolta Rooney-nak, ő Naninak, aki végigrohant vele, közben Wazza sprintelt 70 méter, lefutott mindenkit, majd úriasan behelyezte a jobb alsóba Nani passzát.
    Emlékszem még arra a Nanira, élete szezonja volt, meg még talán az azt követő is.

    • infinite_red

      most néztem meg facen, el is hullajtottam egy könnycseppet 🙁 na meg, ahogy becselezte magát jobb szélen két védő között, aztán flegmán megemelte a lasztit, az meg beesett a kapuba… áhh, hiányoznak ezek az idők na.

      • fella

        Jol mutatja a klub jelenlegi helyzetet, hogy vannak, akik visszasírják Nanit

        • HarciasToni

          pedig fella mennyivel nagyobb cselgep :(((

        • infinite_red

          Nani a mostani szélsőkhöz képest enyhe upgrade lenne. Persze az akkori Nani.

    • stanley

      Örök klasszikus, hogy Nani egyszer azt nyilatkozta, hogy Fergie azzal motiválta a védekezésre, hogy ha visszalép, akkor szerezhet labdákat és akkor még többet tud támadni. Elképesztő lehetett az Öreg! Mindenkiben meglátta a tutit és tudta a módszert, hogy miként lehet a népeket munkára bírni.

      • Angus

        pscyho nagy kommentje volt múltkor, hogy vajon mit csinálna most Fergie, a jelenben?
        semmi különöset, valószínüleg nyerné a bajnokságokat Zahákkal 😀

        de amúgy tényleg, kb. 22x-es bajnokok lennénk :DD

        • stanley

          Biztos, hogy minden másként lenne, nem is kérdés.

    • Yakion
      • MuriÁgnes

        Ez gyorsitott felvetelben megy???

  • Angus

    Ma 3 éve, hogy Giggsy utoljára pályára lépett… 🙂

    • Giggser

      De szép volt látni akkor! :’)

  • fella

    én nagyon remélem, hogy nyáron valaki lesz annyira beteg, hogy összevágja az összes kihagyott idei ziccert a benny hill show zenéjére. mondjuk már azzal is elégedett lennék, ha csak lingardról születne egy ilyen videó

    • Pite

      Vagy Ibrarol es Pogbarol

  • lasi

    off: a pudli nyáron megint a soton boltban készül vásárolni. :DD

    • stanley

      Remélem amíg élek nem lesznek bajnokok.

      • lasi

        remélem sokáig élsz

  • Paudits Béla

    depay-jal amúgy mizu van?

    • Csinibob

      Memphisszel rajoskodnak a beachen

  • mddnszksz
    • Csinibob

      Én örünék, ha maradna a klub mellett, egy csatárnak pontosan ilyen mentalitása legyen.

    • lasi

      ez a gyerek tényleg egy igazi kincs

  • fella

    tuti kikap ma a city, csak hogy még jobban fájjon a holnap 😀

    • fella

      Mégse

  • Pite

    Tessek felmenni a hivatalos oldalra szavazni a POTY-n! 🙂

    • mucus

      PoTY: Herrera
      GoTS: Miki vs Sland

      másik kettőben nem lenne hiteles a szavazatom, úgyh azt skippeltem

    • Roleee_#JoseOUT

      Herrera, Whelan, Harrop, Rooney gólja

    • stanley

      Pogba.

  • fella

    https://twitter.com/HLNinEngeland/status/860788575863963649

    kár, mert nekem nagyon tetszett, jöhetne

    • Csinibob

      Nothing special

    • infinite_red

      u23-ba jöhetne

    • Pite

      Hahi 😀 amikor beirtam 1 eve hogy ez a gyerek a nagy spiler az anderlechtben nem a masik, akkor szepen megmondtatok paran, hogy “nemerteszafocihoz” “tielemansakiraly” “noname fm wonderkid” “ugysemjo” “kellakutyanak”…stb. Aztan letesz 2 szar meccsen 1 jo felidot a palyara es mar le is igazolna egy csomo ember. :DDD szurkoloi let a maxon 😀

      • stanley

        Csak általános fella.

        • fella

          Jaja, en vagyok a tucatszurkolo mintapéldánya, jol látod. Nagy szerencse, hogy vannak olyan különleges képességű emberek, mint te, akik képesek ezt ellensúlyozni 😉

      • infinite_red

        szvsz fellán kívül nem sokan akarták idehozni

      • fella

        En mar az elso meccs utan megjegyeztem, hogy tetszett a játéka (ekkor lattam először) most meg jott ez a hír, gondoltam berakom, hogy szimpi játékos, szivesen látnám, ennyi.

        • Pite

          Nem ellened irtam, csak ezeken mindig jot kuncogok: )

  • fella

    valaki azt írta valahol, hogy megtaláltuk a saját herikénünket rasiban. jó lenne

    • RedMark

      Marmint a spursnek is van egy sajat rashfordja, nem?

    • mrmojo

      csak rashford is eljuthatna mondjuk 10 gól fölé

  • fella

    Köcsög spurs jol ki fog most pukkadni, szoval hozzájuk mehetnénk akar a három pontért is 😀

    • Pásztor László

      Az a baj, hogy az elmúlt években egy biztos pont volt a Spurs játékában: ha valami nem úgy sikerül ahogy ők akarják, szétrúgnak mindenkit a pályán. Ergo még 3 sérülés pluszba lesz azon a meccsen is.

  • Csinibob

    Kicsit nyugtalanít, hogy balbunkóban is elfogytunk teljesen, bár igazából mindegy is, támadni már úgysem akarunk idén.

    • stanley

      Mert Darmian és Blind is sérült?

      • fella

        Blind iden mar nem lesz szélsőhatved szerintem.

        • stanley

          Mert?

          • fella

            Mert egyértelműen a legjobb valasztas Bailly melle, miközben szélen nem is olyan jó, szoval óvatos lesz vele JM. Darmian vagy valami ifista fog ott jatszani szerintem a hátralevő bajnokikon.

          • stanley

            😀

          • fella

            miért flegmultál be már megint?

          • MrFer

            Szerintem az ifista miatt kaptad a kettőspontdét, ha bátorkodhatok beleszólni

          • fella

            az sanszos, de nem amiatt kérdeztem. mikor ilyen 1-2 szavas kommenteket meg hangulatjeleket ír mindig valami baja van, már megfigyeltem 😀

      • Csinibob

        Young és Shaw tud támadni, és ha Valencia pihen, akkor Darmian a jobbhátvéd. Blind CB már meccsek óta, amit Smalling beállásával sem bontott meg. Szóval egyre szűkebb ez is.

        • Pite

          De hat Young es Shaw iden mar nem jatszanak nem?

          • Csinibob

            Ezért mondom, hogy el lehet engedni a támadásokat a szélen!

            De tolmácsot kérek

    • Pite

      Ott van Bojack Horseman meg a tarcsiban 😀

      • Csinibob

        Nem sérült?!

    • Angus

      Jörg Mutterficker univerzális játékos.

  • wolandrule

    A Chelsea-nél szurkolói petíció indult a John Terry szektorért. Amatőrök, mi már világszerte tisztelgünk előtte. :)https://uploads.disquscdn.com/images/e48770fa12ed312dadfc75c7550d53749467f1e9158f7021f801e5e133685865.jpg

  • mddnszksz
  • Harrari Ezra

    hoppá:
    Manchester City have been banned from signing academy players for two years and fined £300,000 for breaching Premier League rules.

    City have been found to have broken the league’s youth development laws; guilty of illegal approaches to two players registered with other clubs.

    • stanley

      Na erre kiváncsi leszek.

    • 3évre fel van függesztve

      • Harrari Ezra

        megnyugodtam akkor

  • Angus

    ez a spurs vereség engem a 09/10-es United-Chelskyre emlékeztet. ahol az OT-n kikaptunk egy lesgóllal

    egyébként szerintem (bár lehet csak az idő változtatja meg) a Chelsea akkor jobban megérdemelte a bajnoki címet, mint mi

    #jajderégenvót

  • Károly Fodor

    Mi a helyzet? Bajnok lesz a Chelsea?
    WHU üti a kakasokat.

    • Freeezer89

      én itthon vagyok, mert elég korán vállalhatatlanra ittam magam, már írtam az egyik csajnak akivel össze szeretnék jönni, Pite buziskodik, a mocskos cselzi nem érdekel, viszont tegnap újra elkezdtem hinni a csapatban (és igen tudom, irány a fonat)

      • Fish08

        Semmit se írtál, ami miatt a fonatra kéne küldeni.

      • Pite

        “Buziskodik” eppen var arra hogy 4 csaj feloltozzon es menjen vele bulizni. Grat Breeezer

        • Freeezer89

          jóvan mister chewie 😀

        • Fish08

          Hát… ettől még lehetsz te a meleg barátjuk… 😀

      • Rio

        Nyugi en a gangon jozanodom mikozben szol a lakossagi dárenbéz, en meg osszegornyedve probalom kitalalni h mit ettem hazafele a koruton.

        • Csinibob

          ha nem láttad reggel, akkor nem lehet gond

    • stanley

      Mert nyilván ez eddig nem volt totál egyértelmű.

    • Roleee_#JoseOUT

      ez a WHU jövőre igazán kieshetne mondjuk a league 2be

  • RedMark

    Na most mar megjelentek azok a pletykak is, ami szerint david marad es bizik mourinhoban.
    Uuuuuuuuuuugy unom ezt a sagat 🙁

    • még el se kezdődött 😀

      • RedMark

        De ez az, hogy mar unom 😀

  • truedevil
  • Asimov

    mbappe megy a realba? Benzemanal biztos jobb

    • infinite_red

      ha lesz olyan idióta, meg is érdemli

  • Fish08
  • filozofi

    José lesz akkora troll, hogy kiküld egy full B keretet az emir4tesben?

    • remélem

    • HarciasToni

      gribbin halalra szopatja az arsenal vedelmet. kar hogy angel gomes serult :((

    • Pásztor László

      Remélem csak annyira, mint anno Fergie a Rafael-Fabio szélsőpárost 😀

    • MrFer

      Azt mondta, hogy pihentetni fog, szóval remélem.

    • Rio

      Vale, Lingard, Rash, Baji tuti pihennek a maestro szerint. Egzozikus kezdo lesz.

    • Gaben
      • az a középpálya te jó ég 😀

      • Angus

        ez nagyon bunkó :DDD
        egyik kedvencem
        ha egy képpel kéne bemutatni, mekkora földönkívüli zseni volt Fergie, akkor ez jó eséllyel pályázna

  • MuriÁgnes

    Egy kerdesem van.

    Rashford mennyi goljaval alazzuk meg a szarzenalt vasarnap?

    • MrFer

      De hülye kérdés, nyilván 4 😀

      • Rio

        Nem merem elbaszni ezt a preciz upvote-termest.

        • AlgériaiIbra

          Upvotolás után olvastam el csak a kommented 🙂 🙁

        • EZS

          legalább itt legyen 4 😀

          • MuriÁgnes

          • stanley

            Ez még ennyi év elteltével is felháborító, bár mennyi víz lefolyt azóta a Dunán.

  • fella

    nagy bold, de én nem vagyok róla meggyőződve, hogy mkhitaryan sokáig lesz a united játékosa. a téli felvillanást leszámítva azt kell mondjam, hogy játékban baromi gyenge (bár eredményes) szezont fut, de látszólag nagyon el van varázsolva, plusz neki sincs igazán meg a posztja, ha nem 4231-et játszunk, és úgy tűnik, hogy inkább 433-mal tervez mourinho a jövő évre. meglássuk, én mindenesetre még mindig előbb adnám el őt, mint bármelyik másik támadónkat, pedig tök szeretem a játékát, mikor megy neki

    • bfgbobo

      Szeretem amikor az első szezon után temetik egy-egy játékost
      Ez az év a beilleszkedésről szól nála, úgy néz ki sikerült akklimatizálódnia, ha jövőre is ilyen sok gyenge meccse lesz akkor lehet arról beszélni hogy eladjuk-e vagy ne

      • reelbeba

        Igen, szerintem is. Bláne hogy egy eléggé ad hoc, folyamatosan változó rendszerben kéne teljesítenie.

      • fella

        ja én nem azt mondtam, hogy most nyáron dobjuk, csak hogy nem vagyok benne biztos, hogy kinövi a jelenlegi inkonzisztens formáját jövőre, és akkor felmerülhet, hogy heló. 18 nyara előtt nyilván szóba sem fog kerülni az ilyesmi, de ha 2 évig lenne itt csak, sztem az is sokaknak csalódás lenne.

      • GENERATI

        nem neked szól teljesen a reply, csak erről eszembe jut, hogy “szeretem”, mikor első szezon közben/után Mou-out van, mikor beilleszkedésről szól nála is, ilyen egy összetákolt kerettel, az elvárható realitástól nem áll messze mostanság a helyezésünk/teljesítményünk/játékunk szerintem… jövőre viszont én is elvárom a mostani állapothoz képest nagy, érezhető fejlődést minden tekintetben, mert ideje neki sincs több, meg kell tudni oldania a második évre ennyi pénzből (akár 8 “saját” igazolásból) az elvárásoknak való megfelelést…

        • bfgbobo

          Azért van sokaknál Mou-out mert az látszik hogy az ember ismét azokat a szarságait erőlteti ami miatt megbukott a Realnál vagy a 2. Chelseas időszakában, függetlenül attól hogy kupákat nyert, viszont ezek miatt volt sikeres a Portonál, Internél és az első Chelseas időszakában

    • MuriÁgnes

      A csoka jatszott balszelsot, jobbszelsot, iranyitot. Jegelve volt fel evig. Megis mit varunk tole?

      • MuriÁgnes

        Es meg azt se lehetne mondani, hogy nem teszi oda magat a meccseken!

      • fella

        nekem az a bajom vele lényegében mata sérülése óta, hogy nem “éles”. teng-leng a pályán, és mivel baromi jó játékos megoldja, de mégis gyengén játszik. és ez szerintem nem a játékrendszeren vagy a poszton múlik, valami fejben nem tűnik százasnak.

        • reelbeba

          De nem tudom, hogy az-e a baj hogy nincs megmondva neki konkrétan hogy mit csináljon, vagy olyan dolgokat kér töle hozé amire nem alkalmas

          • fella

            az a legkevesebb, hogy nem jól mozog, vagy hogy rosszul passzol, inkább az, hogy tanácstalanul vezetgeti a labdát védőkbe, hogy folyamatosan elveszíti a párharcokat, hogy lassan reagál vagy a másik véglet, hogy kivonja magát a játékból, nem vállal fel egy-az-egyeket, nem cselez, nem lép vissza, nem indul be, nem lövi be a helyzetét. furcsa a testbeszéde is, nemtom, nagyon nem tetszik meccsek óta. pedig sajnálom, mert télen nagyon lelkes voltam vele kapcsolatban

          • infinite_red

            Jövőre meglátjuk.

          • devil’s pray

            A Dortmundban is ez volt a szokása, szokta is kérdezni tőlem egy dortmundi szurker kolléga, hogy nálunk is csinálja-e ezeket?

          • ZoliH85

            azért egy scorpio kicket bevágott gondolom akkor azért te is lefostad a bokádat….
            Marci ebben az évben mit csinált?!
            Mikor tavaly ő vitte a Unitedet…

          • ZoliH85

            amugy a robbantas ota ilyen fos,pedig elfelejthetne mar szerintem…

        • MuriÁgnes

          Ha tegnap belotte volna a zicceret, most mindenki dicserne.

          • fella

            a második félidőben bántóan gyenge volt, de az anderlecht ellen is, pedig ott nem is ziccert rúgott be kb a 10. percben

      • stanley

        És amikor játszott vert jó pár gólt meg adott pár gólpasszt.

        • Freeezer89

          Mata who? vagy csak nekem kísértetiesen ismerős ez a story?

          • stanley

            Szerintem Micki is olyan csávó lesz, mint Mata. Eltölt itt 4-5 évet, korrekt kis mutatói lesznek, de senki nem fogja hypeolni sohasem. Csomó játékosnál vannak ilyen félelmeim, meg sajnálom is ezeket az arcokat. Közben meg jó, hogy ilyen Fletcher, O’Shea, Carrick típusú játékosok azért tényleg legendákká érnek.

          • Freeezer89

            nagyon adom! (de a kis buzi Marcinak nem kell tudnia róla)

    • Tam

      Több helyen is írták, hogy Mkhitaryannak mindig is idő kellett ahhoz, hogy felvegye a ritmust az új helyén. Elég csak megnézni, hogy mit produkált az első Shakhtaros, vagy Dortmundos szezonjában és mit csinált, akkor, amikor az utolsó évét töltötte az adott csapatban. Idén nyáron biztos nem fog elmenni! Legalábbis én rohadtul reménykedem benne, mert ő tényleg hatalmas spíler lehet nálunk, ha azt a tendenciát folytatja, amit az előző klubjaiban.

    • Dyer

      Ezzel egyet tudok érteni, egy ideje nézem, hogy nem klappol valami a sráccal 🙁

    • Asimov

      Szerintem az elso felesben jo volt a masodikra viszont teljesen eltunt. En nem aggodom erte szerint rendben lesz. Marci engem jobban aggaszt

  • reelbeba

    Ami szerintem kell, hogy jövöre jobban teljesítsen a brigád
    -egy jó felkészülési idöszak, amire van lehetöség, nincs nyári tournament és nem megyünk kínába bohóckodni
    -egy jó rajt a bajnokságban
    -elöre eldönteni, hogy mi a prioritás a bajnokság mellett, nem szétaprózni magunkat négy sorozatban. Ha lesz béel akkor nyilván az, de ha nem jön össze érdemes átgondolni hogy mennyit veszítünk az EL ‘meneteléssel’ és a csütörtöki túrákkal. A ligakupában nyilván a fiatalokat kéne játszatni, de ez evidens
    -hozénak kitalálni, hogy mik az erösségei a csapatnak, mire lehet építeni és mit akarunk játszani. Ehhez igazolni. (Nyilván középpályás mindenképp kell, és a zlatan-kérdést is meg kell oldani. De nem akarok az fmezésbe belemenni, fontos persze hogy tudunk-e jól erösíteni, de nem a legfontosabb)
    -hogy mourinho módszereit jól kezelje (elviselje) a csapat

    • fella

      – a felkészülési időszak nem lehet majd kifogás, mourinho tervezte olyanra, amilyen végül lett, de jónak tűnik egy első blikre
      – idén még semennyire nem ismerte a játékosait, mikor kezdődött a liga (tekintve hogy gyakorlatilag lófasz volt a preszezon), szóval annak is betudható a döcögés, jövőre már nagyobb lesz a know-how ezen a téren
      – ezt adom, de nyilván a pl és a bl, a ligakupát le fogja szarni, az fa-kupát meg majd attól függően vesszük esetleg komolyan, hogy hol tart a csapat februárra
      – ez szerintem kezdi adni magát: hatékony védekezés, pogba játéka, herrera fanatizmusa, rashford, mata- és lingard-féle kissé unortodox játékosok a támadóharmadban, illetve reméljük, hogy egy leendő támadó agilitása
      – mourinhotól én annyira perpill nem féltem a csapatot, a maggal láthatóan sikerült összebarátkoznia, a játékosok elfogadták, akik meg nem, azokat ki fogja rakni a nyáron, leszámítva mondjuk martialt meg mkhitaryant

      • reelbeba

        Hatékony védekezés oké, de hogy fejlesztjük-e a presszinget, vagy gyorsabban akarunk-e az ellenfél kapuja elé érni, vagy kell-e egy torony (fellaini), vagy úgy gondolja elég helyzetet dolgozunk ki csak kell egy csatár aki bebaszkodja. Ilyesmire gondolok

        • fella

          szerintem a presszing nem junájtides dolog, és ő nem is akarja azt játszani valszleg, ha egyszer a stabil védekezésből kevés húzásból kapu elé kerülés a szakterülete. én azt gondolom, hogy egy stabil, gyors, dinamikus csapatot akar építeni különösebb humbug nélkül, gyors transition, kíméletlen befejezés. fal ellen jók vagyunk.

          fellaini szerepe pedig egy pogbát és herrerát kiegészítő középpályás érkezésével szerintem a helyére kerül majd

          • MrFer

            tehát remélem eladjuk (bocs, szerintem botrány volt tegnap is). Amúgy mostly egyetértek azzal amit írsz.

          • fella

            szerintem nem fogjuk eladni, mert mourinho bízik benne, és vannak olyan skilljei, amik miatt érdemes is megtartani, de az szerintem sem oké, hogy lényegében a harmadik számú középpályás a klubnál. negyedik, ötödik számú kp-ként érdemes lenne magtartani szerintem.

          • reelbeba

            Mondjuk tegnap is azzal a béna presszinggel amit tudunk, már jócskán belekakiltunk a celta játékába. Persze hozé nem erre specializálódott, de azér egy fontos játékelem, amit lehetne fejleszteni, a játékosok megvannak hozzá.
            A gyors transitionhöz kénének (?) a labdaszerzés után megiramodó játékosok, a csatornák, aztán a beadásra három-négy boxba érkezö, amiböl idén nem sokat láttunk.
            Egyébként hót nem értek hozzá, szal ha hülyeségeket írok szori

          • fella

            az a különbség mourinho és klopp presszingje között, hogy mourinho nem labdát akar szerezni a támadóharmadban, hanem egyszerűen ott kezdjük meg a védekezést, már a kihozatalkor megpróbáljuk elrontani az ellenfél támadását. tegnap is ezt láttuk: nem elsősorban a magasan megszerzett labdából akarunk visszatámadni, hanem nem akartuk hagyni, hogy a celta gyorsan vezessen támadást. ezért volt a sok kis szabálytalanság, ezért volt fellaini és pogba viszonylag magasan.

            röviden: szerintem mourinhonál a presszing sosem a támadást fogja szolgálni, mindig a csapatvédekezésnek lesz az egyik eszköze. aztán ha tudunk labdát szerezni, és gólt rúgunk belőle, az még jobb.

  • estiszorel
    • AlgériaiIbra

      Matthew Olosunde gyerek úgy néz ki, mint Valencia és Pogba szerelemgyereke 😀

  • reelbeba

    🙁
    Ashley Young could miss the rest of the season after suffering a hamstring injury

    • stanley

      Hát, de ilyen komolyan nincs már. Amúgy rongyosra volt játszatva az elmúlt vagy 2 hónapban ő is. Előtte meg ugye perce se volt.

      • mou egy idióta…én nem tudom semmilyen szinten védeni a hozzáállását a dolgokhoz

        • RedMark

          Ne mar. 14 meccsbol 7szer jatszott meg vagy ketszer cserekent.

          • stanley

            Most játszott vagy 1000 percet 2 hónap alatt, előtte meg 100-at 6 alatt.

      • fella

        de az megvan, hogy ezek focisták, akiknek ez a melójuk, ugye?

        másrészt meg hírből sem volt túlhasználva young

  • lasi

    off: kucsinnyóért állítólag dobott egy 51 milla (fontban) ajánlatot a bárka. jó lenne, ha elvinnék.

    • h492019

      már csak Belottit kell megvenniük és összeáll az MSNBC tengely!

      • MuriÁgnes

        Vagy Arnautovicot a Stoke-bol es osszeall a MANCS!

  • Harrari Ezra

    Nem kell ide Oblak,
    Sergio le is sz….

    …erződhetnél hosszabb időre

  • bfgbobo

    mikor lesz az EL döntő?

    • Tam

      május 24.

  • filozofi
    • estiszorel

      nem az, csak nagyon esetleges…

    • fella

      Lyoni védelem határozottsága neccc

  • RedMark

    Oblak
    Vale Bailly Rojo Shaw
    Pogba Herrera Kroos
    Gríz
    Marci Rashford

    Nekem ez az almom jovore. Csak ugy megosztom 😀 persze kroosert kapni fogok, de aze’ megosztom. Almodni szabad, na

  • Csinibob

    24 EUR-ért megy az idei idegenbeli mez. Bob elküldte a rendelését, tedd meg te is!

  • mddnszksz

    2 legény van talpon EL vidéken
    https://pbs.twimg.com/media/C_Dgm5MXUAIoFV-.jpg

    • Csinibob

      Ez a Riedewald mekkora FM császár.

    • danNN

      Ez a Traoré a Cselszkié?

      • Ruud

        Igen

    • MUfurc

      Nem láttam a Lyon meccset de amit tegnap a Celta kapusa megfogott az sima dreamteam tagság, főleg hogy Lopes 4x csak maga mögé nyúlt.

      • Kuba

        Rajta múlt, hogy csak 4szer. Elképesztően gyenge volt a Lyon.

        • MUfurc

          Mondjuk én a Celtától is többet vártam, főleg hogy elvileg 4 meccse erre tartalékolnak.

          • godlikezaza

            egyszerűen csak mi vagyunk sokkal jobbak mint gondoltuk

      • ketomika22

        meg volt egy potyája

      • mddnszksz

        2-szer telibe lőtte miki és lingard, rashi lövését védte szépen ami a hosszú fölsőbe tartott. semmi extrát nem mutatott.

    • infinite_red

      Lopes helyett Tuja.. hol kapott ő 4 gólt??

  • fella

    https://twitter.com/telegraphducker/status/860239159293747200

    Pogba jövőre villantani fog (még többet)

    • reelbeba

      lottószámokat is tvítelhetné

    • RedMark

      Ebben egyet is ertek vele, szvsz jovore Rash, Pogba es Marci extra lesz.

      • reelbeba

        next year is our year

        • RedMark

          Ez fajt 😀

  • oregtrafford

    Amúgy Hesszi minek akar állandóan gigagólt vágni?
    Idén annyi ilyen helyzetet elidétlenkedett, sokkal előrébb lennénk, ha ezeket inkább helyezni próbálná néha.

    • Achi

      Mert bejött neki párszor és ráérzett az ízére.

    • filozofi

      tegyük hozzá, hogy az egy gyönyörűen kivitelezett lövés volt dropból

  • Ruud
    • fella

      ha josé munkájára vár, akkor nagyon komolytalan

      • Ruud

        Nem tudom, mire var – de remelem egy napon ujra a Utd managere lesz 🙂

  • Asimov

    Azért én az ajaxtól is fosok mert amit szerdán letettek az asztalra az több volt mint meggyőző. Remélem ez csak egy egyszeri fellángolás volt tőlük, mert ha elveszítjük az EL döntőt én leugrok a margit hídról. Persze ahhoz még kéne legalább egy otthoni X de az mostanában menni szokott.

    • Harrari Ezra

      arra figyelj, hogy a sziget felőli oldalon ugorj!

    • Achi

      Nekünk pont olyan ellenfél kell, aki bátran támad. Jó lesz az.

    • Károly Fodor

      Jó a vízállás, nem lesz nagy bajod. 🙂

    • EZS

      hihetetlen, mennyi a rinya már ezen az oldalon. Eddig az ment, hogy “jajj, csak a Celta ne, a spanyol dreamteam, szétaláznak…”. Aztán kiderült, hogy semmi félnivaló nincs tőlük, most akkor az Ajax fog megbaszni minket. 😀

  • Chestcontrol

    am sztem ez koran sem biztos h de gea megy. marmint a tavaly hosszabbitott ergo nem vagyunk kenyszeirtve h eladjuk. de gea sem akar padozni meg ket evet uh nem hiszem h hisztizne josenak. szal ha a real rakerdez akkor 150misiert vihetik vagy menjenek kurtoàèrt

    • Ruud

      Ennyi! Nem is ertem, mit vergodnek itt par 10 millio euron, meg a reszleteken az ‘u.n.’ szakemberek.

      Szolnak Neked – kesz, meg is van oldva. 😀

    • Csinibob

      HA igaz a 70 – 75 mio körüli pletyka, és megoldjuk a pótlását valami nagy tehetséggel max. 40 mio-ig, akkor az nagyon jó deal volt.

      Ha menni akar, kár kényszeríteni.

  • MUfurc

    Azért ha Lingard helyett már idén mondjuk Griezmann futkosna Fella helyett meg egy olyan védekező középpályás aki mondjuk a támaásokhoz is hozzá tud tenni mondjuk Nainggolan akkor simán bajnokok lehettünk volna.
    Csak 4 végig dominált X-et hoztak volna ők ketten és már nincs miről beszéljünk 🙁 na mindegy talán jövőre.
    A védelmünk szerintem amúgy okés, főleg ha Rojo is felépül és a két üvegláb is hozzá tud tenni. Ha Walker mozdítható, akkor érte viszont érdemes lenne bankot robbantani, egy értelmes középpályás meg egy támadó és okés minden.
    Walker, Nainggolan/Dyer/Ali, Griezmann/James max 200milla.

    • Harrari Ezra

      #jesuislingard

      • MUfurc

        Felőlem maradhat de ne akarjuk már a jövő MU-t rá építeni. Mert akkor az EL a realitás

    • infinite_red

      Nainggolan meg Alli nem egy poszt, James-Grizi szintén.

      • MUfurc

        ezt tudom de Nainggolan kb akráhol bevethető, Alli pedig pont az amit tegnap Fella játszott, ugyanez igaz a James-Grizi kettősre, a támadó harmadban bárhova bedobhatóak.

    • mddnszksz

      középpályára és előre egyértelműen megvannak a célpontok. én Shaw miatt aggódok, illetve a poszt miatt. szerintem oda lesz vásárolva valaki, jobb oldalon Antonioban még benne van egy ideihez hasonló év. Csak fogalmam sincs balbekkbe kit lehetne elhozni. Mendy, Gayá, Grimaldo, Rose esetleg Alex Telles.

    • Roland

      :DD vagy az is elég lett volna, ha a támadóink belövik a helyzeteket és nem vmi 20% alatti helyzetkihasználással nyomjuk a meccseket. Nem hiszem, hogy van értelme azt játszani, hogy X Y játékos helyett, ha már idén ez meg az játszott volna bajnokok lettünk volna stb. Ez a keret is simán mehetett volna a bajnoki címért, de hol a boss, hol a játékosok tolták a full kretént.

  • Harrari Ezra

    Meg kell dicsérnem Josét, működött, amit kitalált. És végül még egy gól is beakadt. Egyébként csak nekem tűnik úgy, hogy ez az EL még a vége felé is mennyire nélkülöz minden hangulatot? Valahogy még a közvetítések képe is olyan fapados

    • stanley

      Ezért kéne ezt az egész sorozatot sóval behinteni.

      • Yossuf_84

        is.

      • MrFer

        Shaw-val

      • MUfurc

        Aztán akkor hogy indulnánk jövőre a BéLben?

    • Schweinsteigerlin

      Hat nem tudom, kibaszott nagy hangulatot csinalt mindket tabor a meccs elott es alatt is. 😀 en is tokre lazba voltam, szaltoztam 3-at es lerugtam a tvt Lingardnal..szoval maskepp eljuk meg

      • Harrari Ezra

        nem a szurkolókra gondoltam elsősorban, hanem a lebonyolítás és a körítés olyan sótlan nekem, lehet, hogy a nosztalgia teszi, de az UEFA kupa szerintem feelingesebb volt

        • FabianCancellara

          Jogos, ezt a kupát kimondva kimondatlanul a BL vígaszág szint alá süllyesztették, ami már önmagában nagy érdem.

    • Csinibob

      Nekem sem jött át a stadion hangulata, pedig a képek alapján jól érezték magukat a nézők. Lehet az is bejátszik ebbe, hogy a magyar közvetítések alá rendszeresen nagyon kevés atmoszférát kevernek.

      • Pite

        Meg azert volt 1-2 felig ures szektor, ami rettentoen WTF

        • Csinibob

          Az érdekes, nekem fel sem tűnt-

    • Asimov

      Az EL a BL másodosztálya, az embereket meg nem érdekli a másodosztály. Mi is csak azért nézzük mert érintett a csapatunk. Azért jó, hogy van illene megnyerni

  • Rio

    Tegnap delben agynak doltem igy nem lattam a meccset, mennyire komolyak a serulesek?

  • FabianCancellara

    Ja, amúgy szívesen a győzelmet (avatarváltás)

  • mddnszksz
    • Pepoka

      Nem láttam a meccset ez a szép ember mit magyarázott Rashfordnak?

      • A_S1M0N

        Hogy siessen jobban lefelé a pályáról, lecserélték.

  • United82

    Aludva a tegnapi meccsre megint az fogalmazódik meg bennem hogyha kicsit jobb lenne a helyzetkihasználásunk akkor senkinek semmi baja nem lenne Joséval mert simán dobogósak lennénk a PL-ben, sőt…..
    Tegnap is ha nem Lingard kerül 2x ziccerbe aki csak a wembleyben tud gólt lőni akkor 3-4 góllal nyerünk és le se kéne játszani a visszavágót….
    De majd jövőre AG7 kerül ziccerbe és nem Lingard 😀

    • nekem akkor is lenne vele bajom, ha veretlenül bajnokok lennénk…de hát van, ami nem változik:)

  • crpa7

    én voltam talán az egyik legnagyobb ellenzője annak, h pogbát visszahozzuk, de amit az elmúlt meccseken tolt ahol játszott az tökéletesen megmutatta, h mekkora kibaszott nagy potenciál van ebben a srácban. És most nem attól vagyok elájulva,h elvertünk egy celtát, de jó tudni, h van néhány játékosunk akiben komoly potenciál van és ráadásul fiatalok, velük visszatérhetünk az elitbe, ha minden jól alakul.

  • fella

    https://twitter.com/mohamedbouhafsi/status/860174235867729920

    ez mondjuk könnyedén jelentheti azt, hogy griezmann tuti koccol

  • fella

    rohadtul ki leszek ám akadva, ha blindet elherdáljuk a nyáron azok után, ahogy az utóbbi 5 meccsen (és még ki tudja hány jut neki) megmentette hoszinnyó seggét. kurvára megérdemelne egy esélyt már egy sorral feljebb, de az is tuti, hogy több értelme lenne őt megtartani 4. számú cébének, mint honeszt

    • MuriÁgnes

      Gebedjek meg, de nem latom, hogy miert kellene a CB-ket cserelgetni. Ez az 5 baromi jo, es hosszu lesz a kovetkezo ideny is.

    • crpa7

      darmian,blind,young ilyen squad playerekre van szükségünk
      aki eladja blindet az egy fasz, tényleg kb. bárhol bevethető viszont simán padozik, vétek lenne elszórni

      • Csordás Adrián

        Young elképesztő mennyire alázatosan teszi a dolgát és kerüljön bárhova hozza amit elvárnak tőle.

    • mrmojo

      blindnél magasabb szintű multifunkci squad-playerről álmodni sem lehet, az biztos, és ő még szimpatikus is, nem a tipikus újgenerációs dab-rohamosztagos

      • Harrari Ezra

        azért megnézném a kapuban is, hátha nem kell David helyére senki

    • Asimov

      Szegény Blind az a játékos akit mindig megdicsérünk, hogy de jó kis player, aztán elmegy rajta egy fontos meccs majd feltesszük a kérdést, hogy mit keres itt ez az ember?

      • fella

        olyan sok meccs még nem ment el rajta amúgy

    • Chestcontrol

      sztem o marad mert tobb helyen is bevetheto….

  • MuriÁgnes
    • fella

      reméljük tud (és szeret) balhátvédet játszani

      • MuriÁgnes

        Reaktivaljuk majd Giggs-et (ugysincs edzoi munkaja), hogy legyen balhatvedunk!

    • stanley

      vótmá’ 😀

      • MuriÁgnes

        Kar. 🙁

    • Csinibob

      Csak akkor történhet meg, ha eladja Matát, különben tényleg 3 irányítóval fogunk játszani.

  • crpa7

    Am. simán lehet, hogy DDG-nek már csak pár meccse van itt hátra szval. nézzük meg jól amíg még vörösben látjuk.

    • Freeezer89

      illetve rikító zöld/fekete

      • crpa7

        igaz 🙂

    • CaptainWazza

      a szívem szakad meg ha elmegy :((

    • Freeezer89

      amúgy van ez igy mindenki belefáradt ebbe a kapcsolatban, ahogy Pite mondja, ha megfelelően tudjuk pótolni, akkor menjen. most mondok egy mereszet, en Tuja mellé hoznék vlkit es nem elé, oszt döntsék el mint a férfiak

      • Pite

        Én is valami fiatal kapust hoznék aki odaérhet Dávid szintjére. Leno/Horn/Areola/Pickford

        • Angus

          Horn?

          Amúgy ne, ez egy annyira fontos pozíció, menjünk biztosra, és hozzuk a legjobbat, aki jelenleg Oblak lenne (?)

          egyébként én remélem hogy ez csak pletyka, mármint De Geusz távozása

          • crpa7

            hát, de amikor ennyire mindenhol lehozzák akor tuti van valami

          • Pite

            Kölnös kapus. Láttam pár meccsen, eszetlen nagy bravúrjai vannak

          • devil’s pray

            De Köln hány nagy csapattal játszik? Csak mert Tujánál azt hozta itt fel ketomika, hogy nem védett komoly csapatok ellen. Akkor ez a kölni csávó se lesz jó….
            Szerintem Tuja kaphatna egy esélyt, nem az a tipikus potyakapus, meg is dolgozott érte. Ha a Fánkos megy, én egy esélyt adnék neki, de persze nem én játszom az állásommal, szóval nem tudom, miként látja őt Zsozé, neki kell ezt látnia, mert ha a kövi szezonban nincs meg a BL (mindegy, hogy most meglesz-e), akkor ő is repül, mint Latyak. És nyilván nem szeretne pár kapusbaki miatt pórul járni.

      • ketomika22

        bebaszna, ha Tujának bármi köze lenne a kezdő kapussághoz

        • crpa7

          végigvédte az EL szezonunkat
          10 meccs, 7 clean sheet, 3 kapott gól

          • CaptainWazza

            igen, az EL szezont csupa kisebb klub ellen. ha jövőre a BL-ben játszunk ott nem anderlecht és társai lesznek az ellenfelek

          • crpa7

            de ez mit von le a bravúrjai értékéből?

          • CaptainWazza

            semmit, én bírom tuját. de nem tenném én sem elsőszámúnak. és látszólag neki sem fáj a padozás meg a kisebb kupákban szerepeltetés

          • Chestcontrol

            jah majd az asztana, rapid wien meg a feyenord mondjuk. azert az idei BLben is volt olyan csoport amit siman kicserelhettunk volna a mi EL csoportunkkal

          • ketomika22

            ne értékeljük túl a csávót mert nem kap gólt olyan meccseken ahol kapura lövés is alig van. kurva kevés első számúnak..

          • Fish08

            Ne értékeljük alul, csak azért mert most van egy De Geánk. Korrekt kapus, 1 évet (felet) megérdemelne, ha egy fiatal tehetséget hozunk melléje (akár az ifiből), és váltogatjuk őket, mint Fergie tette.

          • Chestcontrol

            en is ezt tennem, csak az olasz culat hoznam

          • ketomika22

            kurva sokat szidná itt mindenki 😀 félév alatt elmenne rajta vagy 10 pont.

          • Chestcontrol

            khm mert a swansea aztan tuz ala vette a kapunkat, meg a stoke meg a hull etc….

          • Chestcontrol

            azert ez geci jo mutato

        • Rio

          Csak zarojelben jeleznem, h iden Tuja jobb teljesitmenyt nyujt mint David.

          • Csinibob

            Annyiban nehéz összemérni, hogy ő azért e könnyebb meccseken védett. Tény, idén DDG nem godmode-ban nyomja.

          • Chestcontrol

            tuja az elso szamu sorozatunkban vedett….david csak a masodikban

          • ketomika22

            ugyanmár

        • Chestcontrol

          azert mikor idejott, es ment a david saga lenyomott egy honapot kapott gol nelkul ha jol emlekszem. en ha lelep david hoznam az olasz culat de tujat mindenkepp megtartanam, tokeletes masodik szamu kapus

          • ketomika22

            igen, másodiknak tökéletes. am akkor is szopott két potyát a Swansea-tól amin elment egy meccs. Romero ilyen. első számúnak nevetségesen gyenge

      • jajj

        • Freeezer89

          hallgatlak 😀

      • Balti

        Tuja kifejezetten második számú kapus. Ül a padon, csöndben hallgat, nem beszél, nem lehet az arcáról leolvasni semmilyen érzelmet, ha kell beáll és véd. Sok ilyen második számú kapus volt már a Unitednél. V.ö. bizonyos Victor Valdessel.

        • Chestcontrol

          tuja nalam a szezon jatekosa 😀 valaki kiszamolhatna h hany clean sheetje van es a kapusok koreben hova ferne be ezzel. masodik szamu kapuskent

  • truedevil

    https://streamable.com/o4hjj

    “Sky blue everywhere you see, it’s like being at Manchester City apart from the fact there’s no empty seats and a good atmosphere”

    • csakaMU

      Stewart Gardner egy jó ember.

  • reelbeba

    De Gea – Smalling, Jones, Tuanzebe, Darmian – Carrick, Herrera, Rooney – Mata, Willock, Martial
    Offisöl vasárnapi kezdö!

    • fella

      sokat gondolkodtam, hogy esetleg kihagyom a vasárnapi rangadót, és elmegyek inkább focizni, de ha gary smallingot nézhetném jobbhátvédként, akkor ez nem lenne kérdés

      • fella

        dani smallves

        • Pite

          ezeket inkább ne erőltesd és hagyd meg EZS-nek, hidd el mindenkinek jobb lesz 😀

          • Fish08

            Kivéve csinibobnak.

        • reelbeba

          Tolta ott fergienél, söt amikor én élöben láttam akkor is jobbhátvéd volt

          • Pite

            de akkor még nem volt VEGAN. Nem a teljesen kifejlett Smallingot láttad.

          • fella

            vágesz, néha egész jó volt. amúgy fergienél a jobbhátvéd volt az, ami hoszénál a 10-es meg a balhátvéd, kicsit sunday league-es módon mindenki megfordult ott

          • reelbeba

            Meghát nem maradt más. Oké durmi ott és blind a másikon, de ahogy mondod blind is lenyomott most vagy 6-8 meccset zsinórba

          • reelbeba

            5, szkúzi

          • fella

            anderlecht, burnley, city, swansea, celta csak. de egyértelműen a legjobb belső duó ő meg bailly, hétvégén meg verekedhe zsiruval a két tulok. jung játéka sztem nem kizárt, ugyanakkor ha van pótlás, ha nincs, én az egész védőnégyest pihentetném

          • Pite

            Rojo Bailly > Jones Rojo > Bailly Blind , már bocs 😀

          • fella

            a rendelkezésre állók közül, nyilván. nálam is a rojo – báji a legszexibb

          • Pite

            adlak. megint. Mi a faszom ez a #peace #love #unity event?

          • MuriÁgnes

            Amugy most egy hettel meg van ez az esemeny tolva?

            #hope

          • Pite

            Támogatom 😀

          • crpa7

            psychocska találmánya

          • reelbeba

            Ha bízik blindben, és számít rá akkor padon kezd. Ami sérülésjárvány van most nálunk, tuti ö lenne a következö vagy pogger

          • fella

            nono, blájnd nem sérül. múltkor beütötte a kis fejét és le kellett kapni, de ennyi, amúgy sztem sosem volt még sérült

          • reelbeba

            Jó, zlatanról is aszittük

          • fella

            zlatannal kapcsolatban elhangzott már, hogy a pályafutása egyetlen komoly sérülését is magának okozta? 😀

      • Angus

        Fergie alatt volt ő ott nagyon fasza egy-két meccsen. Beugrik a 8-2, a CS (3-2).

    • crpa7

      smalling,roo,martial,mata tuti kezd majd
      na meg ddg

  • mddnszksz

    egész pofás. ennyit jelent Pogesz.
    https://pbs.twimg.com/media/C_A0d1qWsAA0Wac.jpg

    • mddnszksz

      editke: ebből is látszik, hogy Józsi tökéletesen semlegesítette a celta egyetlen fegyverét, a kurvagyors kontráit azzal, hogy a bal szélen Darmian gyakorlatilag 3. védőt játszott, ezzel mindig marad 1 ember a három támadójukra. Míg a másik oldalon Tónió ment fel a támadásokkal, Jesse pedig kvázi irányító volt

  • crpa7

    imádom rashfordot 🙂

  • Paudits Béla

    amúgy eléggé leszarósba tolom márr az ilyen hírolvasásokat meg stb de valaki összefogalálni hgoy david tényleg le akar lépni vagy csak a szokásos nyári reális faszság? amúgy romerot megfelelő pótlásnak tartom

    • Pite

      Dávid megy és kb annyira 99% mint hogy grizes jön

      • Paudits Béla

        nem kételkedem de ezt mire alapozzák? nem érzi magát jól vagy már rég döntöttek az ilyen játékosügynökségek a d olgokról..?

        • SAMCRO

          Csak a hajdú péter geciláda terjeszti a faszságait, de Geat nem a real viszi, hanem le lesz küldve a tarcsiba hiszen az isteni Romero mellett labdába sem rúghat

        • Pite

          elege van abból h a világ legjobbjaként egy kvázi középcsapatban szenved BL és valós eredmények nélkül. Utálja, hogy mou inkább öli mint játssza a focit meg a nője is inkább madridot szereti mint manchestert. 2 éve is menni akart. Várható volt, hogy előbb utóbb tényleg megy. Köszi mindent, no hard feelings. Csak pótoljuk rendesen

          • Angus

            hogy tudod te ezt ennyivel elintézni? engem a rosszullét kerülget, ha belegondolok hogy Wayne, Carrick meg De Gea sem biztos, hogy jövőre itt lesz

            jézus… nekem ez sok

          • Fish08

            Rooney a saját szobrát döntögeti, ha nem riválishoz megy, menjen. Carrick öreg, de örülnék ha maradna. De Gea… ha ennyire egy unalmas városban akar élni, akkor menjen csak Madridba. Meg, vele kapcsolatban az az érzésem, hogy fiatal, megkapta a tuti melóhelyet, viszont vágyik egy másik kalandra.

  • reelbeba

    Eslivel mi van? Ugye semmi komoly?

    • Asimov

      A taktik resze volt hogy huzza az idot

  • Schweinsteigerlin
    • SAMCRO

      Asszem megyek recsizni

    • stanley

      Ez bizony Becksy utolsó gólja United mezben.

      • Pite

        Rasié is 😉

    • ketomika22

      hát mondjuk köze sincs hozzá :DDDD

      • Schweinsteigerlin

        Minek?

    • csakaMU

      Beckham helyezhette vóna jobban is 😀

  • fella

    beszarás mekkora pangás van, mikor nyerünk egy el-elődöntő odavágót, bezzeg mikor leikszelünk a szvanszival egy hülye bajnokin itt hőbörög mindenki

    • Angus

      ülj le, tedd le azt az asztalt, nyugodj meg

    • Asimov

      Fel 12 mult es holnap melo 😉

    • reelbeba

      razzia van a mozaikban. Vagy nincs 4G

    • crpa7

      én is csodálkozok, pedig az én lelkemnek ez most kurva jól esett ez a győzelem

    • Tam

      próbálja feldolgozni a nép hogy ez a Celta mégsem az a csapat, mint amire számítottak

      • fella

        jó kis csapat ez a celta, de annyira azért nem, hogy egy mourinho-csapatot meg tudjanak verni egy el-elődöntőben. enrique meg zidane bármikor képes belefutni a késbe, hoszé azért ennél óvatosabb

        • crpa7

          jó, azért azok más szituk voltak
          mármint, a barcának-realnak nem a celta elleni volt a szezon legfontosabb meccse
          de am. meg #peace # love # unity
          ezt most tényleg szépen lemeccselte hoszé, nem is tudom mikor éreztem magam ilyen jól egy united meccs után utoljára. Én tényleg fostam a celtától és aztán meg kis túlzással oktatuk őket szval. pozitív meglepetés volt abszolút.

          • fella

            én jobban félek attól, hogy mivel eldönteni balfaszok voltunk, az ot-n meglepnek minket. bár nem fognak

          • crpa7

            na, ez nem vall rád 🙂
            mármint, h ilyen egyáltalán eszedbe jut, h az OT-n kiesünk

          • fella

            az ot-n idén sok olyan dolog történt, aminek nem kellett volna 😀 de nem fogunk kiesni, csak az ilyen köcsög spanyol csapatok mindig jobbak, ha nincs tétje a dolognak, és hát a celta maximálisan felszabadult lehet majd jövő héten

          • crpa7

            hát, ja meg azért ez a 0-1 nem életbiztosítás
            de, ha hozzuk a mai prudukciót(és miért ne hoznánk) és esetleg mikinek is megy a játék és lingard se balfaszkodik, akár még sima is lehet

      • SAMCRO

        Nem a celtával volt a baj, hanem, hogy túl sokszor láttuk a csapatot kapitulálni, azért Rash géniusza nélkül más szájízt hagyott volna ez a valami. A végén a bekkelés meg időhúzás még mindig nem méltó.

    • MuriÁgnes

      EPP A HOSOK TEREN UNNEPLEK!!!!!!

      • fella

        BAZ TE IS??????

        • MuriÁgnes

          Epp Arpad mellett pisalok, gyere, ott megtalalsz!

          • Freeezer89

            gusztustalan, szégyeld el magadot buksi

          • Pite

            5000 köszpénz jellegű magyar forint lesz közterületen vizelés

            (mer a rendőr megköszöni, éééérteeed)

          • MuriÁgnes

            Remelem, fizethetem Erzsebet utalvannyal.

          • Freeezer89

            május 31-ig még a tavalyi pízt is elfogadják

          • Pite

            dec 31 nem?

    • Pite

      ez egy tanári idegenbeli 1-0 volt, jobban játszva, hibátlanul védekezve, nincs min hőbörögni. A katasztrófaturizmus mindig jobb. 😀

    • Freeezer89

      en aztán nem, nem is nézek bajnokit 😀

    • mrmojo

      bocs, elaludtam a meccsünkön, csak most ébredtem fel

  • truedevil

    a remekmű újra érvényes
    http://i.imgur.com/xtYQh3h.jpg

    • Harrari Ezra

      Oblak who?

      • truedevil

        most jut eszembe, nála egész jól hangzik a “lehúzta a rolót”

        bár lehet már csak fáradt vagyok

        • Ruud

          Rojót le ne húzza

  • fella

    https://twitter.com/HLNinEngeland/status/860243392982392832

    kis pikantéria egy esetleges döntőzéshez

    • Harrari Ezra

      *his beloved Francis

    • bfgbobo

      nem, mert 3-0-ra nyer a Lyon és kiesik az Ajax
      muhaha

  • fella

    és szmelling is visszatért, ezúttal david/ryan/paul/roy smallingként 😀

  • fella

    amúgy tarjánmiki az utóbbi meccsein bántóan szar

    • reelbeba

      consistently inconsistent. Sajni

    • crpa7

      teljesen eltűnt az elmúlt meccseken, remélem a döntőre+elődöntő visszavágóra össze szedi magát

  • mddnszksz

    0,52-1,92

  • bearking

    http://i.imgur.com/4RVz1GL.jpg
    #kép #azújronalo #imádom

  • Schweinsteigerlin
  • Schweinsteigerlin
    • Achi

      Huh, ez megnyugtató.

    • truedevil

      hát ez kurva jó, nem hiszem el baszki

  • sziasztok, nemrég értem haza a magyar-dán (baromi jó) meccsről
    lemaradtam bármiről is? a gólt láttam, szép volt

    lett egy aláírásom a visszavonuló Iváncsik Tomitól és Zubai Szabitól is, jó kis este volt:)

  • acsdav2

    Láttam a kommentek között, hogy sokan aggódnak a sárgák miatt. De a negyeddöntők után törlődtek a sárga lapok, így csak sárgákat összegyűjtve nem hagyhatod ki a döntőt.

  • infinite_red

    pofátlan leszek, de egy blind és pogba statot tudna dobni valaki? 442-őn nem találom a meccsünket

  • fella

    amúgy tudom, hogy férfiszerelem, de mióta blind cameozott az anderlecht ellen minden percet a pályán töltött, és az azon a meccsen kapott akciógólon kívül csak a hétvégi szabit nyeltük be

    • reelbeba

      Fellainivel együtt, aki ismert okok miatt hiányzott vasárnap. A páratlan páros!

      • fella

        olvastam hogy kakesz volt a napod, de azé na

        • reelbeba

          Most rosszat írtam? 🙁

          • reelbeba

            Pedig csak be akartam vágódni nálad

          • fella

            jaj tesó a héten már nagyon összenőttünk, ne izgulj <3

  • Pi

    Fosik mindenki a Pogba masodik sargatol, de 3 sarga egy eltiltas mint kiderult

    • devil’s pray

      Még az is összejöhet neki. 😉
      De én mondjuk nem fosok.

      • Pi

        Legyen akkor parazik 😀

    • United82

      Itt nem törlodtek mint a Blben ?

      • Pi

        De elodonto elott torlik

        • crpa7

          akkor, h szerzel 3 sárgát 2 meccsen?

          • Pi

            Ha Fellaini vagy eleg konnyen

        • reelbeba

          Igen, télleg

  • godlikezaza

    most nézem, barca itt kikapott. a hülye szarok

    • acsdav2

      Ráadásul zsinórban 2- szer összesen 8 gólt kapva.

      • godlikezaza

        imádtam volna, ha a realt is írhatom, de azokkal a rühekkel még nem játszottak

        • United82

          Kupában 2 meccsen 4-3al verték ki őket januárban

        • acsdav2

          Nagy valószínűséggel azon a meccsen dől el a bajnoki cím. Benne van, hogy a Celta megfosztja az aranytól a Realt.

      • devil’s pray

        -> ManUnited > Bőrszalonna 🙂

  • devil’s pray

    “Öszvérekkel járt függőhíd” – epic 😀

    • mddnszksz

      ezekért a mondásokért megéri hallgatni ezt a szakértést 😀 én tegnap hallottam egy gyöngyszemet, cégnél csinálják az új parkolót aztán az egyik munkás panaszkodott a másiknak: szájba váglak, mint ligeti kurvát a körhinta. így majális után felértékelődött nekem ez 😀

  • crpa7

    na, összegezve
    igazad lett fella és azok akik szerint mou tökéletesen fogja kontrollálni a meccset, és nehogy már a spanyol 10.- től fossunk
    én fostam a vigótól, a meccs alapján nem volt ez megalapozott…szép volt srácok

    • fella

      Mondjuk en aszittem legalabb kettőt rugunk, kheci lingard 🙁

      • crpa7

        hát legalább kettőt kellett is volna baszni, mindegy most kicsit tényleg büszke vagyok a csapatra, profi meccselés volt a ziccerek elkúrásán kívűl

    • reelbeba

      Igen, én a péel mezönyböl kiindulva szoton/leszter erösségü csapatra számítottam, akik azért jobb napjaikon megfingatnak minket. De ez a vigo ma elég halovány volt

      • devil’s pray

        Hát, ha ilyenekkel kellene hétről-hétre játszanunk, azért egyszerűbb lenne a BL-be jutni. De legalábbis a répaligát könnyebb lenne behúzni.

  • United82

    Ez a legsimàbb meccsünk volt idén és csak 2 serult van 🙂

    • HarciasToni

      a chelsea volt a legsimabb :DD

  • RedMark

    Most ezzel igy tenyleg semmi bajom, rendben volt, nagyon megszakadni sem kellett. Csak az a kurva sarga lap. De legalabb fella nem lesz a dontoben, o ugyis kap a visszavagon sargat 😀

  • lasi

    mé elég nekünk mindig az 1 gól?!

    • bfgbobo

      kell egy elődöntő ami még nem dőlt el

    • Chestcontrol

      OTn boritekolhato az x

  • fella

    Pszicho, azt mondtad, hogy ha fele olyan jol lehozzuk, mint a Juve, akkor elégedett leszel, szoval

  • Balti

    Kész. Alvás. Holnap két tárgyalásom lesz, csoda, hogy eddig bírtam. Jószakát.

    • Csinibob

      Csak ne legyen letöltendő!

    • MrFer

      Bíró, ügyvéd, ügyész vagy vádlott vagy?

      • devil’s pray

        Porszívóügynök. 😀

      • Balti

        Egyik se. Jogtanácsos.

        • MrFer

          Ahám… jóéjszakát!

  • Chestcontrol

    szezon jatekosa dijat???? TUJANAk!!!! 🙂 cleen sheet megint

  • Achi

    Na, mondtam, hogy 5-0 lesz. Nem lett, legalább mondtam.

  • reelbeba

    Invincibles! Clean sheet!

  • Gezu77

    A lényeg a 3 pont

    • SAMCRO

  • HarciasToni

    ez a poolos kocsog aspas folyamatosan fetreng…

  • lasi

    na a pudlis köcsög!

    • Balti

      Ja. Jóhogy nem esett ki a stadionból.

  • RedMark

    Kicsit parazok ettol a pogba sargatol

    • crpa7

      döntőre eltörlik, nem?

      • lasi

        nem

        • crpa7

          🙁

      • devil’s pray

        Még mindig nem.

      • Pi

        Elodontoben torlik

    • danNN

      Nem kell kezdetni az OT-n. Ennyi. Ha nem megy a csapat 2vel a 65.-ben behozni.

      • crpa7

        kezdetni kell

      • devil’s pray

        Mé’, a 65. után nem adhat a bíró sárgát? Mondjuk szerintem a visszavágót nélküle is tudni kéne hozni ikszre.

        • danNN

          Adhat persze, de ha nem jutunk döntőbe akkor ki nem szarja le, hogy el van tiltva. Am igen, hozni kéne nélküle is. Semmit nem mutatott a Vigo.

  • Asimov

    De kene megegy

  • Balti

    Until they score – jellegű a hosszítás.

    • devil’s pray

      Mint szinte minden meccsünkön.

  • RedMark

    100millios balhatved!

    • mddnszksz

      Pogwingback

    • A_S1M0N

      Akkor Shaw mehet a levesbe.

  • Csinibob

    Nem értem, hogy miért nem akartuk lezárni a párharcot egy második góllal.

  • HarciasToni

    smalldini szűr!!!!! ez mar alazas

    • CaptainWazza

      inkább smallingot teszi föl mint kh-ba blind meg léphetne feljebb. hihetetlen

      • filozofi

        szerintem ez most észszerű döntés

  • Achi

    Ez volt a terv. Ezért jött be.

  • devil’s pray

    Hát ezt már tényleg nem hiszem el….átok ül rajtunk?

  • HarciasToni

    hany meccsunk van meg hatra? 8? akkor meg 15 serulesunk lesz kb

  • Dzsuk1

    Na ezt elhiszi még bárki? 😀

  • Pi

    Beszaras…

  • Balti

    Döntőre törlődnek a sárgák?

    • devil’s pray

      Nem.

      • reelbeba

        fuhh

        • Balti

          Akkor a következőn Pogba nem kaphat lapot, ha játszani akar.

          • reelbeba

            Meg pózna

          • Balti

            Arra magasról baszok, hogy Fella játszik-e. Ma se váltott világot.

          • ő kaphat, sőt kapjon is

          • reelbeba

            carrick herrera rúni kápé a döntöben kemény lesz

          • godlikezaza

            világ legnagyobb igazságtalansága lenne pont a döntőn nem játszana

          • Freeezer89

            túl élnénk

          • godlikezaza

            ezt most könnyen mondod, de utólag bánnád

  • bfgbobo

    azt idegből rábassza XD

  • Chestcontrol

    bazdmeg a 85dik percben idothuzni…… erre sargat mekkora gyokerseg mar

  • reelbeba

    Pózna csupaszív játékos. Vagy csupahaj

  • Pi

    Fellat erdemes lenne lehozni

    • Dzsuk1

      Érdemes lenne eladni

      • Pi

        True

  • Dzsuk1

    Kéne még egy

  • bfgbobo

    tényeg minden mecssen azon kell izgulni hogy kiállítják-e ezt a barmot

  • HarciasToni

    ez nagyon vidices szereles volt bejglitol

    • HarciasToni

      vagy jonesos ha beleserult 😀

  • HarciasToni

    ez a sisto nem szar

  • wolandrule

    Miért nem szórtad ki, legalább itt sem kéne néznünk.

    • Asimov

      Azert naaa

  • Achi

    Semmi para, max Fella csatár lesz. Meg kp. Meg védő.

    • filozofi

      meg csk

    • danNN

      Nemrt, mert kiállítják. Jön a második sárgája.

  • mddnszksz

    ha Rashford is megsérült itt nagyon nagy botrány lesz

  • crpa7

    ügye nem sérült meg?

    • MrFer

      Tuti nem, ez már a színház része a hétvégére

  • filozofi

    Rashford is jó színész lett 😀

    • Balti

      Remélem, nem sérült meg…

      • filozofi

        szerintem ez csak egy kis Mou praktika
        aztán majd meglátjuk

        • Balti

          Nekem fura lenne, ha azt mondanák, hogy a nyócvankettedikbe játszd el a nagyhalalált, öcsike…

  • Achi

    Lingard lett Rashford testőre, amég lemegy? Kurva jó! 🙂

  • Roleee_#JoseOUT

    bele is sérült a gólba?

  • reelbeba

    Miki sajni télleg lófasz volt

    • HarciasToni

      elso felidoben nem volt rossz

      • reelbeba

        Ja, nagyon eltünt a másodikra

  • Balti

    Bepunnyadtatok, vagy letérdelt a netem?

    • Harrari Ezra

      diszkosz nem frissít nekem pl

    • SAFbackplíz

      enyém is terdel

    • A_S1M0N

      A Disqus szarakodik, legalábbis nálam, nem frissül magától, de talán most jó lett.

    • reelbeba

      nem frissít a diszkosz

    • Balti

      Lassan frissít a motoj.

    • devil’s pray

      Már meggyógyult.

  • Csinibob

    És nem cserélünk kettőt egyszerre, mert időt húzunk 😀 😀 SZÉGYEN

  • Harrari Ezra
    • Freeezer89

      megint en vagyok a gonosz, de vótmá

  • devil’s pray

    Jesse bazze…

  • Károly Fodor

    Pasztmek 3

  • Angus

    a szájbakúrt kaput találnád el, áááááá

  • Achi

    Ha az a kapu nincs rossz helyen…

  • Csinibob

    Lingard te ügyetlen

  • Tam

    ez a Lingard tényleg ekkora hülye?

  • Achi

    Fella még szerez egyet ma. Lehet, hogy nem gólt, de szerez.

  • Balti

    Blind még nem hallott lesről… hát még lesreállításról. Szépen beragadt.

  • Csinibob

    Valencia milyen jól fogta Bailly-t

  • HarciasToni

    blind ismeri a lesszabalyt?

  • RedMark

    Huh

    • RedMark

      Aze blind nem igazan erzi ezeket a lesre allitos szitukat

  • Harrari Ezra
    • reelbeba

      Jeeez :/

    • Dzsuk1

      Trashford

  • MuriÁgnes

    Vicces, hogy mikor jol ment a jatek, akkor nem lottunk golt; most, hogy szarul megy, meg is van a gol.

  • mddnszksz
  • wolandrule

    Fizikailag megesszük őket.

  • HarciasToni

    emlekszem meg hogy tavaly (amikor berobbant rash) rio nyilatkozta, hogy ez a srac szabadot is kurva jol lo es hogy o mar akkor is vele rugatta volna. rionak nyilvan igaza volt. 😀 nem csak a gol miatt, de rashford szabadjai tenyleg rendszeresen veszelyesek.

    • RedMark

      Jaja a csavo tud olyat, hogy oda lovi ahova akarja 😀

    • devil’s pray

      Bárcsak ugyanez elmondható lenne a szögleteiről is.

  • MuriÁgnes

    Errol van szo!!!!!

  • Achi

    A hétvégén megtudtuk, hogy ilyen gólt is lehet lőni. Már érdemes volt.

  • Asimov

    Fella le carrcik fel

  • SAFbackplíz

    Ott vaaaan jihaaaa

    • devil’s pray

      Kicsit csúszik a streamed, koma. 😀

  • Alberti Róbert

    Rashford az Isten !

  • bfgbobo

    akkor 1-1-re nyerünk

  • Csinibob

    Jelezném, hogy a Lajos-féle átlépés működik, ha nem csak átfutnak a labda felett 😀 😀

  • Csumpitáz Béla

    Mouri kihez futott a gólörömben?

    • Roleee_#JoseOUT

      fehér porért, az izgalmak miatt

  • Chestcontrol

    remelem most nem ikaruszozunk hanem guritunk meg

  • sallark

    Ez nagyon szép volt Rashtől, előtte ő se csinált sok mindent, de ezt nagyon jól eltalálta. Még rúgunk egyet, és én nyugodt leszek.

  • crpa7

    raaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaash

  • RedMark

    Csak nekem jutott egybol eszembe Rooney az arse ellen?

  • reelbeba

    Te kis buzi, imádlak!

  • AlgériaiIbra

    GEEEEEEEEEEETTTTTTTTTTIIIIIIIIIIINNNNNNNNNNNN:D:D:D:DD:

  • Harrari Ezra

    dicsak

  • RedDevil4life

    Na, akkor így 1:1 lesz

  • A_S1M0N

    Végre egy szabadrúgásgól!

  • HarciasToni

    de okos <333

  • devil’s pray

    RASHIIIIII!!!!!!!!!!4

  • Angus

    imádlak srác!

  • Csinibob

    RASHIKAAAAAA 😀 😀

  • Dzsuk1

    GYERE IDE TV, HOL AZ ÖKLÖZŐZSÍR???!!,!,

  • lasi

    Rashiiiiiiiiiiiii

  • filozofi

    some goal…

  • A_S1M0N

    RASIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Csumpitáz Béla

    RRRRRRRRRRRRRRRAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAASSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSIIIIIIIIIIIIIII

  • bfgbobo

    DOH

  • Achi

    Ennyi. Még 4 és mehetünk haza. ( én nem, én itthon vagyok már)

  • Csinibob

    GÓóóóóóól

  • Asimov

    De bekúrtaaaa

  • Chrisrydo

    Szabadrúgás gól, nem is emlékszem mikor volt utoljára

    • devil’s pray

      250-ik rémlik? 🙂

      • Chrisrydo

        Na, itt a gond. azt a meccset nem néztem, videók meg nem maradnak meg 😀

        • devil’s pray

          Szép gól volt, de nem ütötte azért ki az összes kamerát, biztos van róla valahol felvétel. 🙂

  • CaptainWazza

    RAAAAAAAAAAAAAAASH

  • Giggser

    Rash <3

  • Tam

    na hoppá

  • wolandrule

    Rashford!!!!

  • Gezu77

    Szeddkikutyaaaaa

  • mddnszksz

    rashiiiiiiiiiii

  • Asimov

    Rássss

  • piocacsipesz

    Mekkoragooool Rashford

  • MrFer

    Rashiiiiiii

  • Károly Fodor

    Ott van

  • bfgbobo

    jó szar meccs ez is
    habár már az első félidőben eldönthettük volna a párharccot

  • Gyere_haza_Laja

    Ezen a meccsen művészet volt eddig Fellának összeszednie azt a sárgát

  • Chestcontrol

    pogboooooom???!!!

  • piocacsipesz

    Mata – Lingard cseret hol lehet igenyelni?

    • Achi

      FIFAban.

  • Schweinsteigerlin

    Szerintem ennyit birunk kondival most mar.

  • Achi

    Hm. Lehet, hogy csak 4 lesz ez ma.

    • lasi

      a tizik a második meccs után jönnek

    • Gyere_haza_Laja

      Négy mi?

  • Dzsuk1

    Jól csinálta, en se tettem volna le Fellának :F

    • HarciasToni

      pont erre gondoltam. nem akarom rashit vedeni de lehet hogy lepasszolta volna, ha pogba jon fella helyett a masodik hullamban

    • Chestcontrol

      az a baj h sokszor en is ugy erzem h ott van fella es a csapattarsak 10/9szer inkabb visszapasszoljak a kapusunknak mint fellanak….. innentol kezdve tenyleg minek van a palyan ha a csapattarsak sem biznak benne

  • Csinibob

    Martial meg ül a padon

    • Chestcontrol

      pihentetjuk h a CP elleni bajnokin bevetesre keszen alljon

      • MrFer

        Arse jön

  • fella

    Mitarjan hol van 16 perce?

    • Chestcontrol

      sztem vigyaz nehogy elszalljon fella agya

    • Harrari Ezra

      nem tudom, a zsinórok hova vezetnek, amivel José irányítja a játékosokat?

    • reelbeba

      Leült az egész csapat

  • wolandrule

    Eljátszotta a nagy halált Fella mellett a görény, előbb- utóbb kiállíttatják.

  • Gyere_haza_Laja

    Eddig nekem a Sisto miatt az egész mint a Mutyiland elleni szenvedés

  • Chestcontrol

    1: dzsoze vajon elegedett a latottakkal?
    2: ha nem akkor miert nem cserel??

  • crpa7

    Miki még pályán van?

    • Csinibob

      Igazából Lingard és Fella után őt is lehetne cserélni

  • Alberti Róbert

    Ennyit tudunk egy spanyol középcsapat ellen. Büszke lehet magára ez a görény Mourinho. Giggsyt a padra minél hamarabb !

    • Csinibob

      Giggsy nagyon iparkodik, hogy fejlessze magát.*

      *Nem.

      • Alberti Róbert

        Titokban rajta van a dolgon.

    • Harrari Ezra

      nyugalom. inkább ennyit akarunk. no kockázat. ami persze már önmagában kockázatos. de nem szopatott szét a celta annyira, mint amennyire fosni kellett tőlük

    • devil’s pray

      Tisztelem Giggs-et, de nem akarom a padunkon látni, míg nem mutatja meg a tudását másik csapatnál.

  • Csinibob

    Lassan cserélhetnénk, mert ez nagyon száni kezd lenni.

    • lasi

      Fella le, Mata be

      • reelbeba

        Gondolod hozé a 0-0 kapujában kockáztat? A faszát elöbb vágná le

        • lasi

          akkor vágja. csak történjen már valami!

  • Achi

    Basszus ez a meccs ismétlés. Hát nem ez lett 0-0 ? Fellát meg kiállították, mert homlokon puszilt egy ilyen babakéket.

  • filozofi

    Szögleteket nem lehetne gyakorolni edzésen…?

    • A_S1M0N

      Meg a szabadokat, beadásokat, góllövést…

    • Roleee_#JoseOUT

      bedobásainkat se ártana akkor már.

    • Chestcontrol

      ennyi erovel inkabb a golrugast kene valahogy

  • lasi

    minek nekünk szögletet rúgni?!

  • Chestcontrol

    nem ertem mindig megy a siras h az angol foci ma nnyivel kemenyebb fizikalisabb mint a spanyol erre meg mit csinalunk mi??? mint a primadonnak min/0 kontakt es esunk …

    • wolandrule

      Nem tudom, melyik meccset nézed, de se Miki, se Vale nem esett el kérdéses helyzetben.

      • Chestcontrol

        lingard 3perce?? nezd vissza v pogba az elsoben

        • wolandrule

          Én mondtam, hogy Lingard súlytalan. 🙂

    • Csinibob

      Ebben a Vigoban azért akadnak favágók

  • Dzsuk1

    Ez a bíró egy fasz?

    • Dzsuk1

      Bocsánat a kérdőjelért

  • Achi

    Romero legalább rámozdul, nem úgy mint az a lusta De Gea.

  • MuriÁgnes

    A mi Ronaldinhonk!!!!

  • Achi

    Ó, már értem hol volt eddig Pogba. Fodrásznál. Egyre bonyolultabbak a frizurák, idő kellett neki.

  • lasi

    de jó, hogy az ilyen fellara jön ki

  • Chestcontrol

    nem lehet h de gea azert akar lelepni mert nem o az elso szamu kapusunk??? mert az elso szamu sorozatban az elso szamu szokott vedeni es jose vilagossa tette h az EL az elso szamu sorozat, tehat akkor tuja a n1 😂😂😂😂

  • Achi

    Itt is vagyok. Látom, 0-0. Meglesz a jóslatom. Már csak 5öt kell rúgni.

    • SAMCRO

      Majd a 94. percben jön az 5 gól , addig hagyjuk őket fodbalozni

      • Achi

        Persze, én ráérek már.

    • Chestcontrol

      jah de sztem ha idegenben nem lovunk golt akkor nem jutu k tovabbb

  • FabianCancellara

    Még hogy nincs A team

  • MuriÁgnes

    Jojjon ma’ a masodik felido!

  • AlgériaiIbra

    Fellát le kéne hozni, noha szerintem jól nyomja. Tisztán látható, hogy utaznak rá a spanyolok… ha nem kapja le, szerintem 10 percen belül kiszórják (ami szerintem eddig inkább a spanyolok “érdeme” lenne, mintsem Fella faszkodása)

    • mddnszksz

      + ezen az se segít hogy Romero rendre rá ívelgeti a labdákat

    • Angus

      fellát ott kéne hagyni

    • az asszonyt otthon lehet hogy jól nyomja

      • AlgériaiIbra

        Szerintem voltak labdaszerzései, a passzai se mentek ellenfélhez, fejpárbajokat is nyert… (a sárgája vicc volt)… Nyilván saját magához viszonyítom!

        • méterekre pattannak tőle a labdák, támadásban többnyire megjátszhatatlan és folyamatos pirosveszély

          • AlgériaiIbra

            Hát nem tudom, lehet a csapat jobb teljesítménye miatt látom őt is elfogadhatóbbnak, mindenesetre szerintem nem olyan ótvar, mint lenni szokott… a pirosveszélyt adom, ezért is írtam a kommentem 🙂

    • Chestcontrol

      jah de akkor egy blind smalling cseret is kene.

  • United82

    A továbbjutás el kellett volna dönteni ebben a félidőben . 2 ekkora ziccert luxus kihagyni.

    • Pite

      Hat meg harmat

    • Chestcontrol

      remeljuk a masodikban eldontjuk

  • mddnszksz
  • MuriÁgnes

    A MASODIK FELIDOBEN MEGKAPJAK, MINT DONALD!!!

    http://topinfopost.com/wp-content/uploads/2014/10/29.gif

  • Harrari Ezra

    Az mondjuk tetszik, hogy nem hagyjuk a Vigot játszani, csak így nekünk sem nagyon van mit előhúzni

    • fella

      Mi a poccsomet kene csinalni 45 perc alatt, mint kialakítani 5-6 golyhelyzetet?

      • Harrari Ezra

        Glazerékkal az élen nálunk nincs gójhelyzet 😀 (no to racism)

      • Pite

        Lehet en kezdtem el atsodrodni a sotet oldalra, de kivetelesen egyet ertek veled, hogy ez nem annyira bunrossz. 3 gollal kene vezetnunk

      • Chestcontrol

        golt loni? de lehet nincs igazam

      • Harrari Ezra

        nekem tetszik a mostani menet, csak nem tudom, hogy mire tudnánk váltani, ha esetleg gáz van. erre gondoltam

      • mrmojo

        mondjuk a támadásépítéseinkben nulla koncepcio, elképzelés, előre kitervelt jelleg van, helyzetek random jönnek-vagy sem, a celtától pedig senki nem rettegett, én attól rettegek hogy megszopat minket egy spanyol középcsapat és nem lesz BL jövőre

  • Dzsuk1

    3-0-ra kéne már menni, erre meg itt passzákh az agyamat, nem hiszem el

  • MUfurc

    Na Rudi kihozta hogy majd az Old Traffordon szopatnak ki minket.

  • Chestcontrol

    az a baj h amig blind a palyan van addig fellat tuti nem kapja le, plane h betan megszereznenk egy gokt es kene buszozni. jo lenne a masodik felidoben eldonteni mert ez a celta szar

  • wolandrule

    Nincs itt semmi látnivaló, Fella szar, Lingard súlytalan, a helyzetkihasználásunk gyenge.

    • Gyere_haza_Laja

      nem is kell több egy jó félidőhöz

    • Pite

      _lingard_ma_nem_szar

      • Harrari Ezra

        bizony nem.

      • fella

        Itt mindenkinek mindenki szar

        • Chestcontrol

          fella jo😂😂😂

        • Pite

          Herrerara volt valakinek rossz szava?

        • Harrari Ezra

          vagy agancs. esetleg tülök

      • MUfurc

        Hanem fos? Vagy csak megprobaltad le tudod e írni?

      • Csinibob

        Ziccer kimaradt, hátra is vágta magát, csak a szoksásos

  • Harrari Ezra

    Hrutkának feltűnt, hogy nálunk többet van a labda. éleslátás, szakértés, az rtl kettő 😀

    • Alberti Róbert

      Hrutka Rudi, a favágó 😀

    • Angus

      de mit kell mindig ezeken csámcsogni? Hrutka meg Lisztes beült egyet beszélgetni, azt csá

      • Harrari Ezra

        utoljára az etyien meccset láttam, így nekem szinte újdonság ez a duó

        • Angus

          Szélesi Zolka szokott még lenni, de ő most a krobótoknál oktatja a népet. 🙂

  • Angus

    Fosok hogy lőnek egyet.

    • Pite

      Annyira fosok, hogy nem lonek egyet sem

      • Angus

        te máshova lőjél most!

        • Pite

          Kesnek a lanyok szoval orom es bodotta van 😀 8 lannyal ugysem lehet pontosan tervezni

          • HarciasToni

            mit csinalsz te 8 lannyal? 😀

          • Pite

            Ha elmondanam kibannolnanak 😀 kormot festunk, IM-et olvasunk es pletyizunkn:3

          • fella

            Reméljük azt ami nekünk a celtaval nem megy

          • Harrari Ezra

            fociznak?

    • Krunyec

      Én nem.

  • Chestcontrol

    nekem az nagyonszembetuno(nemcsak ma) h sokszor amikor jatekban tarthatnank a labdat hagyjuk kimenni mikor remesek a bedobasaink, 0 helyezkedes es a bedobasainknak a nagyobb reszet nem tudjuk megjatszani

  • Balti

    Saját videót lehet ide feltölteni?

    • Dzsuk1

      Ban

    • Gyere_haza_Laja

      te is kiverted a Ligakupa győzelemre?

      • Balti

        Felteszem, és visszavonod ezt az ízléstelen megjegyzést.

    • Pite

      De csak ha a Balti-tenger partjan keszult! Hahahahaha

  • SAFbackplíz

    Nekem tetszik amit játszunk tördeljük a játékukat Pogba faszan tolja be kéne lőni a helyzeteket és jók leszünk

    • MUfurc

      Pogba ma nagy zseni.

  • Krunyec

    Helyzetkihasználás még mindig béka segge alatt..

  • MUfurc

    Aszongya a tag nem tudott egyik csapat sem dominálni. Ha 4:0ide akkor sem nagyon szólhatna senki semmit. Vagy én másik meccset nézek?

  • fella

    Milyen egy balfasz csapat vagyunk, pedig egesz jol megy a játék ez ellen a félelmetes Celta Vigo ellen

    • HarciasToni

      10 jatekossal es egy faval jatszunk, ez igy tenyleg nem rossz

      • fella

        🙂

        • HarciasToni

          csak neked 😉

    • Harrari Ezra

      nem lenne ez rossz, ha jó lenne

      • fella

        3-4 ziccer, miközben nekik 1 volt nem olyan rossz egy ilyen rettegett csapat ellen

        • lasi

          ezt a játékot még mindig gólra játszák, sajnos

          • Tam

            szerintem fella itt inkább most arra akar rávilágítani, hogy a társaság nagy része itt 2 hónapja ettől a vigo-tól fél mint a tűztől, miközben látjuk, hogy ezek még nálunk is lényegesen szarabbak

          • Chestcontrol

            ez egy spanyol kozepcsapat csak itt vki bebofogte h a bajnoksagot mar szeptemberben bealdoztak aztan divat lett mondani h jok…. szar csapat de ez nekunk nem gond barkivel leixelunk

        • Chestcontrol

          still…. golra jatszak

  • Harrari Ezra

    Fella véletlenül megint Ibra üzemmódban kódorog elöl…zseniális

    • MuriÁgnes

      Szerintem jol jatszik.

      • Csinibob

        részeg vagy

      • MuriÁgnes

        Hekas, ki dobal kovel engem?????

    • fella

      Es ezzel az a baj, hogy ???

      • HarciasToni

        hogy szar

        • fella

          A csapat meg jó

      • Harrari Ezra

        Rashford adogat be neki, ahelyett, hogy ő lenne ott

  • piocacsipesz

    De szarul talalta el Lingard

    • Balti

      Sosem értettem, hogy ha valaki lendületből jön, miért kell megfordítania a labdát. Mozgásirányban sokkal nagyobb erőt tud adni a lövésnek. Így lesz ezekből suta mozdulat meg csizmaszár.

  • Csinibob

    Valencia ma nem megy rá egy olyan pontos beadásra, túl sokkal vezet végtelen számú meccsen!

  • reelbeba

    Lingard bazmeg gianna michaels tögyei közé nem találna be

    • mddnszksz

      egy műértő

    • Dzsuk1

      Ki kellett gugliznom, hogy ki az

      • lasi

        persze, persze

        • Dzsuk1

          Most már tudom. Egy majonéz-szakértő

  • MuriÁgnes

    Amugy Rashford megint nagyot megy.

    • Dzsuk1

      Nem ügyetlen

    • wolandrule

      Pogba is.

  • Fish08

    Mintha a régi stoke ellen nyomnánk, olyan ez a celta

  • wolandrule

    Megint hőst csinálunk egy kapusból a kiszámítható befejezésekkel. Fetrengenek rendesen a derék spanyol legények, Fella kezdetése jó gondolat volt, biztos nem játszanak rá.

  • piocacsipesz

    Ezt a Lingardot valami paros menuben adnam el Fellaval

  • Furkóúr

    Èrik boglyasnak a piros??

  • Asimov

    En mar 2 golnal tartanek

  • Csinibob

    LINGARD GECCI 😀 😀

  • RedDevil4life

    Ilyen a mesében nincs, bassza meg…

  • FabianCancellara

    Ez az Alvarez tudja, hogy most idegenben vagyunk és nem otthon?
    #hibaarendszerben#

  • A_S1M0N

    Ez hihetetlen…

  • fella

    Lingard baumeg

  • Dzsuk1

    Nem hiszem e faszom

  • mddnszksz

    hihetetlen

  • Károly Fodor

    Pasztmek 2

  • piocacsipesz

    Amikor Fella megindul az ellenfel jatekosa fele megfagy bennem a hugy is

    • fella

      Akkor nem megyek fele

  • MuriÁgnes

    Azert mostmar focizunk is! Meglesz ez!

  • piocacsipesz

    Majonez mar azert megerdemelte, hogy kibasztak, mert a nyakunkra hozta ezt az agyatlan vadhajas barmot

  • Pite

    (Fella labdaszerzesebol indult a kontra)

    • MuriÁgnes

      BAN!

    • wolandrule

      Kifejelte középre, az igen.

      • Pite

        Interception volt a palya kozepen 🙁

  • reelbeba

    picsámat

  • RedMark

    Igy hogy miki nem lotte be, igy marad a 0-0 mas nem lo golt az ELben 🙁

  • Csinibob

    Micky fasznak nem tudod belőni

  • Dzsuk1

    Még jó, hogy védi

  • mddnszksz

    miki bazmeeeg

    • pbalu

      Votma

  • fella

    Miki bazmeg

  • Károly Fodor

    Pasztmek

  • reelbeba

    fella kommentje félidöben: mourinho nagyon jól felkészítette a csapatot, remekül játszunk, föleg fellaini és blind

    • fella

      😉

    • fella

      Pedig nem is egyutt nézzük

  • Pite

    Hajasbaba meg az elso felidoben kiall #bold

    • lasi

      lehet, hogy jobban járnánk

  • Balti

    Jól látom, hogy az a rigó vezeti a meccset, aki a nyáron a magyar-izlandot?

    • Alberti Róbert

      Így van

      • Balti

        Gyász.

  • Giggser

    Amúgy már a mozgásformája is olyan, hogy szívesen sárgát adnék neki én is, nem tudom hibáztatni a játékvezetőt.

  • fella

    Mar kettőnél kene tartani

    • MuriÁgnes

      En meg csak egy sort guritottam be, de igazad van, johetne a masodik.

    • Pite

      Fellanak sarganal?

  • Asimov

    Fella goljaval nyerunk

  • lasi

    jóvan fella!

  • piocacsipesz

    Fellat spanyol csapat ellen kezdobe tenni…

  • ez az ember nem futballpályára való

    • RedMark

      Amit ma muvel az kritikan aluli

  • wolandrule

    Ezt Chicha vagy Ruud tízből tízszer… Fella teljesen felesleges, max a parittyaember bedobásait fejelgeti el.

    • Csumpitáz Béla

      Parittyaember! De rég hallottam ezt a kifejezést! Rory Delap, jee! :-DD

  • Pite

    Lingardnak ha 5 cm-vel hosszabb lenne a laba kb 10-el tobb golja lenne

    • Tam

      vagy ha kevésbé lenne ekkora balfasz

  • MuriÁgnes

    Francia kommentator berohogott.

  • HarciasToni

    fella takarodjon mar le a palyarol. minden tamadasunkat o lassitja le

  • Csinibob

    Trademark balfasz Lingard

  • piocacsipesz

    Lingard :DDDDDDD

  • RedMark

    MEGFOGTA

    • piocacsipesz

      Te sem tvben nezed

      • RedMark

        De csak a telekomos box kesik nalunk :DD

  • Csinibob

    Pogba viszi a labdát, keresi a passzt, Fellaini meg áll egyhelyben, mint egy fasz

    • Roleee_#JoseOUT

      jól van, neki is lehet 1 rossz meccse

      • Alberti Róbert

        Csak az van

    • FabianCancellara

      “mint egy”

  • MrFer

    Kéne Fellaini helyett egy focista

  • MuriÁgnes

    MEG TARTJUK A DONTETLENT!!!!! CSAK IGY TOVABB!!!!

    • Roleee_#JoseOUT

      kéne az 1-1 azért, hogy az OT jó legyen a 0-0

  • piocacsipesz

    Fellaval osszejatszani? Ehhez o nem eleg intelligens…

    • RedMark

      Emberhatrany ma

    • borzasztó, amit művel helyezkedésben

  • FabianCancellara

    Ja, és ennyi idő alatt azt lehet még leszűrni, hogy a visszavágó első 25 percét kőkeményen meg kell tolni, mert ezek tényleg ritka szarok.

    • Ressan

      Meg az odavágó utolsó hatvan percét is meg lehetne

      • FabianCancellara

        ha azt hitted…van egy rossz hírem

        • Ressan

          Nem akarom hallani :))

          • FabianCancellara

            látni fogod, nem(csak) hallani

          • Ressan

            Amúgy tényleg jó kevés ez a Vigo eddig. A meccs előtti hangulat miatt azt hittem jól nekünk esnek majd. Na, semmi. Csakhát mi se

  • Pite

    Amugy neha az az ember erzese, hogy mi mindig az adott ellenfel szintjen jatszunk. A celta szar, mi is azok vagyunk. Ha a Barca ellen jatszanank, mi is olyan jok lennenk, ha a Gyirmot ellen akkor ugyanolyan gyalazatosak. Nincs a csapatnak karaktere, mindig az adott ellenfel szintjehez idomul.

    • Roleee_#JoseOUT

      #smallteammentality bár ez miatt Moyes volt basztatva 😀

    • mddnszksz

      a Gyirmót ellen a “káprázatosant” véletlen kijavította a telefonod szerintem

      • Pite

        Kocsog urbanyi!

  • MuriÁgnes

    RASI!!!!

  • A_S1M0N

    Végre valami!

  • wolandrule

    Godmode bekapcsolva a kapusnál, jólvan.

  • Csinibob

    Ez most szép volt

  • RedMark

    Nem tudom eldonteni, hogy darmian vagy fellaini van jobban vakon

  • RedMark

    A magyar United drukkerek kedvence lesz ez a spori az biztos 😀

  • wolandrule

    A kurva anyád te orosz fasz.

  • A_S1M0N

    “Wow, nothing!” 😀

  • lasi

    buzibíró

  • Giggser

    Imádom ezt az “Agüero arca ugyanolyan szép volt, mint mindig” fordítást. Azért annyira nem szép ember.:D

  • FabianCancellara

    Ennyi idő alatt leszűrhető, hogy ezek kurva szarok, kár, hogy mi is azok vagyunk

    • MUfurc

      Igen! Itt magunkat szurhatjuk csak tökön

  • box-to-box defender

    Matuzban azért megvannak még a sport tv-s reflexek, azok nem illannak el egy könnyen 😀

  • Roleee_#JoseOUT

    ez a sírás a bíróknak már spanyol középcsapatoknál is szokás?

  • Gyere_haza_Laja

    Fella játékstílusa ezek ellen semmit nem ér, eddig nagy kérdőjel.

    • wolandrule

      Kik ellen ér valamit is?

      • Csinibob

        A régi Stoke ellen

      • reelbeba

        Ellenünk, amikor még az evertonba’ játszott

  • Asimov

    Hat most oszefostam magam

  • Csinibob

    Van meccse a nagyok között, nem? Valami FAkupa meccsen kapott lehetőséget.

    • MUfurc

      Azt nem ők közvetítik nekik az nem meccs.

  • reelbeba

    Egyébként tonyó volt már captain korábban?

    • Tam

      volt

      • reelbeba

        mourinhónál vagy korábban?

        • Tam

          Mounál, meg egyébként korábban is. Volt is ide beszúrva kép még anno, amikor vigyorog, mint valami retardált, miközben húzza fel a szalagot a karjára 😀

    • RedMark

      Votma asszem

  • Harrari Ezra

    Aspas angol bajnok lett a Liverpoollal…ok 😀

    • FabianCancellara

      arrafelé csak a baj stimmel

    • wolandrule

      A dédpapájára gondolt.

  • mddnszksz

    az összes létező párhuzamos univerzumban fellaini ma nem kezdő. mi kifogtuk ezt

  • reelbeba

    Olyan szar napom volt, hogy szarabb már nem nagyon lehet. Kámón!

    • devil’s pray

      Nono, ne kiabáld el.

    • MuriÁgnes

      0-3 utan 6 fella ongollal lesz 6-3 a meccs es Jose 8 evet hosszabit.

      • MuriÁgnes

        Es Moyes lesz a segitoje

  • devil’s pray

    No, akkor csapjuk képen a spanyolokat, hogy tudjanak a bajnokságra koncentrálni. 🙂

  • Gyere_haza_Laja

    ne már ez a bíró??????????????

    • Harrari Ezra

      kopasz pite?

  • bfgbobo

    ez a barom fújta be Izland ellen a tizit

    • SAMCRO

      kibaszott karaszjov

  • Ressan

    Na hajrá, jó lenne győzni. Kicsit sajnálom, h nem otthon kezdünk, mert akkor nagyobb esély lenne, hogy akarunk focizni.
    Amúgy Ausztriában nézem, egy helyi csatprnán a meccset. Na ezek itt sem tudnak többet a fociról, mint a spíleren. A beharangban 95%-ban Zlatant mutatták be, aztán Stefan Freund végre bejelntkezett a helyszínről, na mondom majd most jön aeccsről is valami. Azt a kérdést kapta, h mi lesz Zlatan nélkül, ő pedig el akarta, de nem tudta elsorolni a 3 támadónkat.
    Na nem baj, gyerünk!

  • Dzsuk1

    Na akkor Go

    • Csinibob

      ennyit nem csúszhat a streamem 😀 😀

      • Dzsuk1

        Ezt a sörömnek mondtam. Végre alkoholos

        • Csinibob

          Csak gratulálni tudok ehhez, egy emberként szorított ennek a blog közössége.

          • Dzsuk1

            Nektek köszönhetem, hogy sikerült ❤️

  • SAMCRO

    Vegyétek egyétek a streamet feleim: acestream://6520755dca142845b1f485932f7376feae83396f

  • Csinibob

    Sorry, nem emlékszem, hogy ki írta, de hasonlóan gondolom én is: kb. ez az év legfontosabb meccse, nem lehet kikapni.

    • devil’s pray

      Jah, jövő héten lesz még egy szezon legfontosabb meccse….kicsit sok lesz má’ belőle. 🙂

      • Csinibob

        Otthon az X-ra jók vagyunk, de ha kikapunk, szétkontráznak minket. Fellainivel a kp-n, abból semmi jó nem lesz.

  • Angus

    tényleg szép, hogy Csikánó véd az eurépában, de David lassan válthatná

    • wolandrule

      David védett a mikiegér kupában, mit nem értesz…

    • SAMCRO

      David már csak a csapatát fogja váltani

    • godlikezaza

      ő védett már ebben eleget

  • Giggser

    Érdekes, hogy egyik pillanatban azt érzem, hogy ez könnyen meglesz, másikban meg azt, hogy simán nyomhatunk egy olyan szar performanszt, mint például múlt héten. Lassan következnek a hangulatingadozások, és skizofrén leszek ettől a csapattól.

    • Fish08

      Nyugi, nem lesz semmi gikszer.

      • Giggser

        Legyen is így!!! Rashi úgyis minden meccsén kap legalább egy olyan lehetőséget, amit talán el sem lehet rontani, mégis megteszi (a City elleni ez alól kivétel), hátha most rámcáfol. Egy idegenbeli gól meglenne, aztán mehet a tömegközlekedés a kapunk elé.

  • wolandrule

    Romero, Fella, Lingard, olyan, mintha mindent leszarnánk. Mit nekünk PL, EL, BL? We are United, we do what we want. 🙂

    • SAMCRO

      Amikor a legújabb X-men filmet reklámozták a csapattal az valami előrevetített trollkodás lehetett amúgy.

  • RedMark

    Ma kiderul, hogy a PLtol vagy az ELtol nehezebb megszabadulni 😀

  • HarciasToni

    SÍRNI FOGNAK!!!4!

    • HarciasToni

      most meg elhiszik, aztan az 5. percben jon a vale beadas-fella fejes kombo es mehetnek is haza

      • RedMark

        De hat otthon vannak 🙁

        • fella

          STADIONBÚ KI

        • HarciasToni

          ugy megalazzuk oket hogy megszuntetik a klubot!!4!

    • wolandrule

      Életük meccse jön, meleg lehet a pite (nem a mienk, bát ő is lehet még) ha nem vigyázunk.

  • mddnszksz

    remélem nem lesz Pione Sisto kísértetjárás

  • Roleee_#JoseOUT
    • Furkóúr

      Xre jók vagyunk 2-2

      • MuriÁgnes

        Meg Mata is itt van, hat sima ugy!!!

    • fella

      Csak Romi kezdése meglepetés, de vegsosoron az se

    • Csinibob

      Fellaini teljesen értelmetlen ezen a meccsen, 3-szor fogják körbefutni.

    • Achi

      Tökéletes! Pihent, higgadt, rutinos. Meglesz az az 5-0.

    • nemtom mivel magyarázni romero kezdetését. oké, nem volt szar eddig, de benne bármikor benne van egy wtf momentum, amin elmehet a meccs

      • RedMark

        Detto. Par napja irtam is, hogy david kellene most mar, mert biztos hogy a legfontosabb pillanatban szopunk be egy kiejtett labdat

        • ez valami briliáns man menedzsment vagy mi a tököm lehet, de az alamizsnát nem ilyen meccseken kéne osztogatni

          • RedMark

            Ez a ‘tartja magat a megbeszeltekhez’ esete, csak kozben ez a mindent vagy semmit esete is. De remelem nem igazolodik be a megerzesem

          • fella

            Sztem abban bízik, hogy ma fassagot csinál hogy a visszavágón meg a döntőn ne kelljen kezdetni 😀

          • másképp nyilván nem merné padra tenni, mer a manchesteri ultrák meglincselnék

          • fella

            Lehet benne egy kis pszájkolodzsi is

          • HarciasToni

            amugy lenyilatkozta, hogy neki nincs pl es el kapusa, hanem ket nagyon jo gk, akiket valtogat. eszerint most nem azt kellene csinalnia, hogy romero kap par pl meccset, de gea pedig mostantol megkapja az el-t? igy mi is nyugodtabbak lennenk es romero sem hisztizne

          • pl romero pont az, aki a kutya faszát nem érdekelné, ha nekiállna hisztizni. bármelyik bokorban találunk egy ilyen kapust

      • Dyer

        Nem ő itt a gyenge láncszem.

      • Csumpitáz Béla

        A hétvégi Dávid féle szabadrúgás kezelés után kicsit ellentmondásnak érzem Tuja wtf momentumozását.

    • Dyer

      Amennyire kezdtem megenyhülni Fellaini iránt az utóbbi időben, az idióta piros lappal megint lenullázta magát. Bárcsak ne lenne itt 🙁

  • fella

    20, 25, 3, 17, 36, 21, 27, 6, 22, 19, 14

    • fella

      Vale a csk, smalling padon

    • Angus

      kibaszott geci Fellaini

      • fella

        🙁

        • Angus

          ez egy vicc bazmeg hogy ez az ember itt futballozik

          • fella

            (Tobb pontot hozott eddig, mint Shaw)

          • Csinibob

            Több is ment el rajta.

  • MuriÁgnes

    Ugy megverjuk oket, hogy a visszavagora el se jonnek!!!!!!!

    • AlgériaiIbra

      EL se jönnek

  • Pásztor László

    Lesz este valaki a mozaikban?

    • stanley

      Mindenki.

      • Pásztor László

        Oh, akkor haza se megyek 😀

      • Gyere_haza_Laja

        Hajrá hajrá, Mozaikba ma se jutottam el, de majd legközelebb.

      • Csinibob

        Kivel fogok vitatkozni itt?!

        • Pásztor László

          Majd megint bekommenteljuk 3-an egyszerre,hogy Micki aztán mehet a stream keresgetes xd

          • HarciasToni

            ha megegyszer megcsinaljatok akkor valami ongyilkos robbantot kuldok legkozelebb a mozaikba 😀

          • Pásztor László

            Nana, stanley-ért kár lenne 😀

          • Csinibob

            ezezez mi volt?

        • MuriÁgnes

          Majd bedobok par szoviccet, hogy elvezhessed a kozosseget!

          • Csinibob

            Büntiben vagy a Kizs pajtásoddal.

        • HarciasToni

          leszek fella egy estere, ha szeretned

          • Csinibob

            Erre a mai elbaszott napra ez még kellene+

        • godlikezaza

          mintha nem 2017ben élnél. 20 fős társaságban is a telefonját baszkurássza mindenki 🙂

          • Csinibob

            ha összejövünk 5-nél többen, ott már csak az alkohol marad 😀

      • MrFer

        Egyszer lemegyek már én is, Újpest nincs messze…

    • ketomika22

      yap, nem is kevesen

      • Angus

        faszom, messze van az a kocsma

        • ketomika22

          hát nekem is 1 óra lesz a hazaút 😀

          • Pásztor László

            Bezzeg nekem az örs de jó helyen van 😀

          • stanley

            De legalább egy darabon együtt megyünk. #nohomo

          • HarciasToni

            nekem is kb annyi lenne nagykovacsiba. ezert sem megyek 😀 de amugy ha dontobe jutunk, akkor lehet, hogy lenezek vegre

    • RedMark

      Ha lesz donto, megyek en is

      • Pásztor László

        Volt tavaly is, idén is, mi kell még?

        • RedMark

          Nekem peldaul ido kene 😀

  • mddnszksz

    Egyébként, hogy így egyre közeledig a meccs kezdés időpontja most tudatosult bennem, hogy kb. ez lesz a “make or break” meccs. Mert ha itt nem lesz olyan eredmény és játék, ami alapján reális esélyünk van a döntőre és a döntőben is, akkor jövőre is viszlát BL. Mert a top4 kb. lehetetlen lesz a mi sorsolásunkkal és a sérülésekkel.

    • stanley

      Bennem ez már fél éve tudatosult, igaz néha fellobbant a láng. 😀

    • Angus

      Játék biztos nem lesz. Eredmény max. Ami amúgy szomorú, de hozzászoktam.

  • filozofi

    Na várom a tippeket, hány sört vegyek ahhoz, hogy el tudjam viselni a mai meccset

    • Fish08

      1…kartont

    • crpa7

      sokat

    • wolandrule

      Ne a várhatóan rúgott gólokhoz mérd. 🙂

    • Chestcontrol

      attol fugg h mi a tureshatar…..ha nos vagy es van anyosod akkor birni fogod az 1-1et

      • filozofi

        Egyelőre max Pite az egyetlen feleségjelölt 😀

        • Chestcontrol

          nezd meg az anyjat 😂😂😂😂😂

  • wolandrule

    Ma van a kisfiam 5. születésnapja, remélem Jose és a fiúk nem szúrják el ezt a szép napot!

    • Fish08

      Isten éltesse! 🙂

    • stanley

      Az erő legyen vele!

    • Angus

      Szerencsétlen, pont átélte a 11/12-es végét…

      • stanley

        Lassan ki, hol volt és mit csinált sorozatot kellene abból a napból csinálni.

        • Zacskoostej

          Rohadt ideges voltam akkor, ki se kapcsoltam a gépet, egyből pattantam és elmentem biciklizni. Az Andrássyn az egyik kocsma előtt egy nagy csapat örömködő Arsenal szurkoló volt, nem tudom annak örültek-e, hogy a Tottenhamet előzték vagy hogy mi csúnyán megszívtuk vagy mindkettő, de csak még jobban felcseszték az agyam=D

    • Chestcontrol

      akkor 5ot rugunk ⚽️⚽️⚽️⚽️⚽️

    • Csumpitáz Béla

      May the 4th be with you!

      • wolandrule

        😀

  • Pite

    Utalom a noket. Ma is lehet hogy lemaradok miattuk a fel meccsrol :'((

  • mddnszksz
    • s*n

      • mddnszksz

        persze, de ez az oldal nem szokott akkora kamu híreket közölni. DiMarzio emberei is követik pl(Zeke Tell,David Amoyal ill. Fabrizio Romano)

        • RedMark

          Az m4sport is lehozta, biztosan nem lehet kamu!!!!!

        • háde ez nem a saját infójuk, hanem a s*un faszsága

    • Chestcontrol

      magyarra legorditva azt mondta h ha lesz BL akkor keressetek meg es beszelhetunk rola

  • Shadedweller
    • MrFer

      Vágott a Mortensen? ilyen nincs is…

      • Shadedweller

        Akkó’ elszúrtam! 😀

      • Tam

        Celta Viggo Mortensen természetesen

        • MrFer

          rájöttem ám, de köszi 😀

          • Tam

            tudom, hogy rájöttél 😀 Én a spanyol-dán koprodukcióról beszélek…lehet, hogy elég szar volt 😀 Bocsi 😛

    • Harrari Ezra

      Anduril kenyeret simogatott?

      • Shadedweller

        Az Anduril penge tökéletesen vágja a kenyeret! Látod, Horst?! XD

    • infinite_red

      Viggo Mortensen…egyik ha nem kedvenc színészem.

  • Achi

    Nem értem, miért kell izgulni. Spanyol csapat még nem okozott meglepetést nekünk, szét fogjuk szedni őket. Nem győznek majd védekezni, de hiába. A támadóink gólérejével szemben semmit sem tehetnek, lefutjuk őket azt ott az 5-0. Csak azért vagyok ideges, hogy addig hazaérjek, az nem olyan biztos sajnos, mint a győzelem 🙁

  • Csinibob

    Nem varok különösebb meglepetést, megpróbáljuk lefojtani oket, ami csak részben sikerul. 1-1 lesz, Micky rekordot dönt.

    • fella

      lehozzuk clean sheettel és lövünk legalább kettőt

      • Jr_to_Utd

        Oké, fasza lenne a clean sheet, de mire alapozzátok ezt? Bailly az egyetlen normális védőnk ma este + a Celta otthon nyomni fog, mint a ‘TEK az Ökotárs kapuja előtt’…

        • infinite_red

          Ezt nem hiszem el…hát Blindet megint ennyire le kell írni?

    • crpa7

      mi ez a rekord amit Micky megdönthet?

      • Csinibob

        Should Mkhitaryan strike again at Celta Vigo he would claim the record of becoming the first United player to score in five successive European away games within a single season.

        • crpa7

          jahhh, azt hittem valami komolyabb 🙂

  • Jr_to_Utd

    Srácok, nagyon várom az esti meccset és bizom a győzelmünkben, viszont szerintem ne lebecsüljük le a Celtát. Ha kicsit utána néz az ember, akkor lehet látni, hogy ez a csapat oktatta a Barcát a bajnokságban és kiejtette a (bl döntős) Realt a kupából, valamint az Ajax is alig bírt velük az EL csoportkörben… Szinte biztos, hogy nem fogjuk kapott gol nélkül lehozni a meccset, főként egy Iago Aspassal szemben, viszont azt remélem, hogy Rash intézi ma is, és behuzzuk egy keserves 1-2-vel! Szerintem nagyon nagyon nehéz meccs lesz…

    • Ruud

      Remelem Bailly leveszi a palyarol!

      De tuti nem lesz setagalopp.

      • Jr_to_Utd

        Így legyen!!! De azért hazafelé elmorzsolok egy imát a bajszom alatt…. biztos ami biztos.

    • wolandrule

      Ez a név és kép auto ban kéne legyen.

      • devil’s pray

        Pfej….

      • FabianCancellara

        Válasz a “Hol ülsz?” kérdésre:)

      • Jr_to_Utd

        de miért? nem értem mi a problémátok Neymarral, azon kivűl, hogy penge játékos és tökéletesen illene a csapatba Rash mellé! #future

    • Chestcontrol

      ne becsuljuk le csak basszuk meg

  • crpa7

    ahhh, kurvára várom már a meccsünket

    • fella

      Pedig szopni megyunk a többségi vélekedés alapjan 😀

      • GENERATI

        *szopatni

      • Achi

        Sima 5-0.

      • crpa7

        igen, én is kurvára fosok a celtától…de nagy meccsek lesznek, ezért várom

        • fella

          szerintem lehozzuk úgy, ahogy tegnap a juve

        • Angus

          kurva nagy tévedés, nem a celtától fosunk (vagy fosok), hanem saját magunktól
          a Hull City ellen sem lennék biztos a döntőbe jutásban, ha esetleg ők lennének a Vigo helyén

          • én a vigotól is fosok, életük meccse lesz a mai

          • Angus

            duplázik a balbekk, a középhátvéd 40-ről beíveli

          • fella

            a monyakóé is az volt, oszt kijött a tudáskülönbség. nem fogunk sietni, mélyen fogunk védekezni, magunkhoz képest frissek leszünk, és valszleg erre a meccsre még szakmailag is sikerült készülni, szemben mondjuk a hétvégivel. lehet, hogy a celta csodafocit játszik az arrogáns real meg barca ellen, de mourinho destruktív fociját nem fogják szeretni

          • semmilyen szinten nem tudom magunkat a juvéhoz hasonlítani 😀

          • fella

            pedig pont ugyanaz lesz a game-plan, mint az övék tegnap

          • ha csak fele olyan profi módon fogunk kinézni, mint tegnap a digók, má elégedett leszek

          • fella

            nemtom, én egyáltalán nem fosok ettől a maitól, nem tudom elképzelni, hogy bármi olyan történjen a pályán, amire nem vagyunk felkészülve. nem lesz szép, nyilván, de hatékony lesz

          • crpa7

            én a vigotól is fosok, nagyon jó kis csapat
            nem véletlenül verte a realt vagy oktatta a barcát…egy hulltól nem fosnék

          • fella

            jó, de az két arrogáns és naiv csapat, akiket egy random bajnokin/kupameccsen meg lehet lepni, murinnyót meg annyira nem egyszerű egy európai kupa elődöntőjében. mourinho mellett bármennyire is elmt a foci, ebben a szezonban körülbelül nulla csapat lepte meg, talán a city hazait nézte be nagyon, de ott meg sikerült a félidőben egész jól reagálni.

          • crpa7

            jó, de a real 100-szor jobb csapat mint mi, és az egy oda-vissza vágós kupa párharc volt szval. nem egy meccs

          • fella

            összesítésben 4-3-ra, úgy, hogy a real erősen tartalékos volt még a visszavágón is. azé az nem egy el semi-final

          • infinite_red

            Jaa, akkor a cselzis 4-0 tök betervezett volt?

          • fella

            vártam a kérdést: az, hogy a harmincadik másodpercen kapunk egy kibaszott buta gólt három játékos gyökérségéből és borul a gameplan, mi meg futunk az eredmény után, nálam nem egyenlő azzal, hogy taktikai értelemben valamire nem vagyunk felkészülve

          • infinite_red

            Kaptunk egy ostoba gólt, aztán ahelyett, hogy zsozé kitalál valamit, vagy változtat, kapunk még hármat.

          • fella

            annyira nem könnyű egy meccsen belül váltani, de oké, mondjuk, hogy azt a vereséget is lehet edzőbá felkészületlenségének a számlájára írni (még ha ezzel nem is értek egyet). kettő, 57ből, bumm

          • infinite_red

            Meg még az a 15 iksz, na mindegy.

          • fella

            öö, a 15 iksz az anfieldi és emptihadi kirándulást leszámítva szerintem mind nekünk állt, csak nem döntöttük el őket balfasz módon. de hogy azokon a meccseken 1) mi voltunk a jobb csapat (xG!!!) 2) a világon semmi olyat nem csináltak az ellenfelek, ami váratlan lett volna, az egészen biztos

          • infinite_red

            Így már mindent értek.

          • fella

            én azt állítottam, hogy szerintem mourinho egy meccset leszámítva jól mérte fel, hogy mit fog csinálni az ellenfél, tehát nem fosok amiatt, hogy a celta meg tudta lepni a klásszikóékat. nem állítottam, hogy kurva jól meccselt folyamatosan, nem állítottam, hogy mindent jól csinált, pusztán azt, hogy nem nagyon lepték meg

          • infinite_red

            Igen, csak sajnos a jó öreg zsozé se tudta meglepni a csapatokat valami újjal, evvan.

          • Ruud

            En sem ertem amugy 😀

            Kurva jo a taktika, nem leptek meg, hurra. Vagy nem? Nem!

          • FabianCancellara

            ez a tipikus “a 4 kapott gól megzavarta a fiúkat?”

          • fella

            nem a 4-0-ról akartam beszélgetni 🙁

          • EZS

            hát, azon a meccsen mindent csináltunk, csak nem futottunk az eredmény után. Abban egyetértek, hogy alapjaiban határozta meg az első gól a következő 89 percet – na meg a másodikról is a Chelsea tehetett kevésbé – de azon a meccsen mindenki egységesen fos volt. Nem futottunk semmi után, csak ledőlt a csapat a kanapéra, és letolta a gatyáját Mourinhoval együtt.

            Viszont meg kell jegyezni, a tavaszi bajnokin meg fordítva történt, ott a Chelsea és Conte lett lejátszva a pályáról.

          • fella

            a szezonunk mélypontja volt, egyben a fordulópont is, valóban le lettünk játszva a pályáról az első perces hiba után. de te ettől függetlneül valszleg érted, hogy mi az egész téma alapjául szolgáló állítás

            btw amiatt a gól miatt sajnos az sem derült ki, hogy amúgy volt-e ötletünk, mit csináljunk a bomba 343 ellen, annyira elvette mindenkinek a kedvét a hátralevő 89 perctől

          • stanley

            Jó példa a Hull, hiszen játszottunk már ellenük egy ki-ki elődöntőt idén. 😀 De csak legyőztük a kőkemény tigriseket!

  • crpa7

    am. meg….tegnap is kiderült, h a legjobb védők az olazok szval. ezt a rugani gyereket igazán elhozhatnánk állítólag nagyon tehetséges

    • fella

      Matteo FUCKIN Darmian

      • fella

        Akit nagyon leneztem, de mióta Szanyi Tibornal is magasabb szinten nyomja a balbunkót, tok megkedveltem

      • crpa7

        nekem egyik kedvencem am. durmi

        • crpa7

          mióta leigazoltuk

    • ruganit nem fogják elengedni, miután _szerintem_ eladják bonuccit a citynek egy vagyonért

      • crpa7

        neeeeee, nem akarom, h bonucci a citybe mendjen
        a világ talán legjobb védője jelenleg

  • fella
    • Ruud

      Jo hulyek vagyunk, hogy elengedtuk!
      Lajostol meg rendes volt, hogy serulten visszakuldte meg egy 30 percre 😀
      Utana kihagyott egy fel evet.
      #respect

  • fella

    Gyani Alves a világ legjobb szélsőhatvedje dolog nagyon vicces a szamomra, a kopaszolaszok mellett Buttner is klasszis lenne, Barkelonaban meg a védekezés weak linkje volt mindig

    • crpa7

      jó mondjuk ennek az érmének is két oldala van
      én is ótvar nagy faszságnak tartom, h most Istenítik, de azért ez fordítva is olyan, h egy piqué,mathieu belsővédő páros melett kb. mindenki szar lenne, főleg úgy, h alves köztudottan mindig támadásban volt geci jó és hátrafelé fegyelmezetlen

      • fella

        sosem tudott védekezni, pedig elvileg védő, aztan ket gólpassz miatt a világ legjobbja lesz a posztján

        Blind a leszter élen ket es felet adott szogletbol, aztan mégse lett a világ legjobbja állított labdabol

        • crpa7

          igen ezért is fura nekem, h egy szélsőhátvédet sokan a gólpasszai alapján ítélnek meg…én meg sokkal inkább nézem darmiant, mert tudom, h róla nem kapunk gólt kis túlzással (persze az olasz a másik véglet, az se jó, ha valaki annyira szar támadásban mint ő)

        • mrmojo

          igen, 2 gólpassz után, te hol voltál az előző 10-12 évben amúgy? és az is baromság hogy nem tudott védekezni…

    • bfgbobo

      Elég sokan vannak itt olyanok akik szerint egy szélsőhátvéd teljesítményét a gólok és gólpasszok száma határozza meg nem pedig a helyezkedése, szerelése, labdaszerzése vagy hogy milyen gyakran verik meg 1v1-be

      • fella

        Orulok, hogy edzőbá régimódi gondolkodású ebben a tekintetben

      • mrmojo

        szerencsére dani alves utolsó barcás szezonjait leszámtva 10 éven át világklasszis volt az általad felsoroltakban is

  • mddnszksz

    ha már a szeretet hete van, én őket szeretném

    • FabianCancellara

      Még szerencse, hogy nem az Országos Széchényi Könyvtárba nyitottam meg az oldalt…ja de.

      • mddnszksz

        nyugi én is az egyetemi könyvtárban vagyok 😀

        • ketomika22

          és én is :DD csak szerencsére a sarokban

      • fella

        Most sétáltam el melletted ebben az esetben 😀

        • clacka

          És Somerset nyomozót is láttátok a fénymásolónál?

        • Pásztor-e

          Már ott is mérnek sört vagy mit csináltok ott?

        • FabianCancellara

          hazudsz, mögöttem ilyenkor mindig csak a tanáraim tudnak ülni/lenni

      • The Shaw Show

        egyszer egy kiváló évfolyamtársam elüvöltötte magát ott, hogy KAKASHERE-PÖRKÖLT

    • danNN

      NSFW tag? 🙂

      • mddnszksz

        ez tökéletesen workplace material 😀

      • Krunyec

        A főnökömnek tetszett, az ágazat vezetőnek már kevésbé.

    • Harrari Ezra
      • Pite

        Az filozofi volt nője. Erősre itta magát, aztán félreértette a “ma mehet fenékbe is” utasítást 😀

    • MuriÁgnes

      :(((

    • infinite_red

      Mi lett ebből a blogból..

    • EZS

      a szinkronúszó orosz irodista lányoknál nincs jobb! 😀

  • reelbeba

    https://www.google.co.uk/amp/www.mirror.co.uk/sport/row-zed/most-exciting-title-race-football-10340281.amp
    Kisszines: chilében 3 meccsel a bajnokság vége elött még 12 csapat megy a bajnoki címért (16-ból). Méghogy a péel kiélezett

    • fella

      Egy barátom azt mondta, hogy az NB1ben az MTK, a DVTK es a Debrecen harcol a kiesés ellen. Nem ellenőriztem le, mert nem erdekel, de jol mutatja a competitivenesst, hogy három ilyen kaliberű klubnak is a bennmaradásért kell harcolnia

      • fella

        Es igen, bármilyen meglepő is, vannak barataim 😀

        • HarciasToni

          es masok is latjak oket? 😀

  • stanley
    • mddnszksz

      minden szó nélkül. Angol, PL-be nőtt fel és az egyik legjobb jobbek

      • stanley

        Persze minden posztra tudnék hozni egy embert a nyáron. 😀

      • reelbeba

        Nemtom, valenciához képest nem lenne nagy upgrade. Kábé ugyanazok a skillek. És mivel hozé szerelmes tonyóba, ofa nem is fog hozni senkit

        • Angus

          engem Shaw aggaszt, de gecire

          • stanley

            Ha lenne egy Walkerünk, akkor még lehetne próbálgatni Shawt, de a balon bőven megtenné egy ember, aki tud védekezni is. Walker elrendezné a támadásokat. Valencia meg amúgy balhátvédnek is tökéletes lenne, legalább rendszerint egy visszacsel után jobbal adhatna be és legalább befelé tekeredne a labda. Young skillje is ez kb.

          • Pite

            aztán egyszer egy Sánchez/Hazard jobb oldalon csinál egy cselt Valencia bal lába felé. Élmény lesz nézni a balettmozdulatokat ahogy megpróbál jobb lábbal átérni magán keresztbe :DD

          • fella

            Hat engem is, három szezon alatt három jo meccse volt

          • Angus

            Egy nagy büdös lófaszt!

          • fella

            na, sorold! 😀

          • Angus

            dehogy sorolom baszod, hagyjál már… 😀

          • fella

            én tényleg nem tudok háromnál több jó meccset felsorolni sótól, és nem azért, mert egy megátalkodott geci vagyok

        • SAMCRO

          Ráadásul Walker egy cunt

          • clacka

            Engem irritál, mint az egyszeri (egyszerű?) német olvasót Thomas Mann tudálékossága… 🙂

          • SAMCRO

            Vagy mint EZS-t egy bizonyos másik Thomas 😀

          • clacka

            Melyik? Thomas, a gőzmozdony? 🙂

          • Fish08

            A gőzmozdony az említett játékoshoz képest szimpatikus. 😀

    • lasi

      Shitty lesz ebbol.

      • AlgériaiIbra

        Walker egy buta fasz Pepnek 😀

  • truedevil

    https://twitter.com/NOSsport/status/859820752392118272

    latyak a tegnapi meccs 30. percében 😀

    • stanley

      Annyira szomorú, hogy itt Moyes és van Gaal is többre lehetett volna képes. Mind a kettőt a saját makacssága, felkészületlensége süllyesztett odáig, ahová.

      • truedevil

        nemár, hát moyes óriási zsákutca volt, ezt azért azóta is bizonyítja, lajosban valóban lehetett volna több, de azért a végére ő is teljesen elborult

        • stanley

          Én nem azt mondom, hogy Moyes lehetett volna az új Fergie, de annál a hetedik helynél többre lettünk volna képesek. Voltak komoly feltámadásaink abban az évben is, pedig egy kirohadt keret volt az. Lajos meg bekaphatja. Oké, persze, adott nekünk fiatalokat, meg egy FA Kupát 12 év után, de az nála is felfoghatatlan, hogy két kurva BL helyig, hogy nem bírta egymás után a csapatot vezetni valamilyen konzisztens irányba mutató játékkal és TERVVEL.

          • Balázs Kozó

            Egyetértek. Fergie sem lett szuperedző az első..pár évében.

          • Mindegykivagyok

            Moyesnak kellett volna még egy évet adni. Sajnálom, hogy nem így történt.

        • reelbeba

          Igaziból latyakban sem volt több, latyak egy anakronizmus, ugyanakkora balfaszság mint moyes

          • truedevil

            hát csak ő annak idején azért valóban letett valamit az asztalra, szegény mojszi meg úgy jött ide, hogy a legnagyobb eredménye egy 5.(?) hely volt. latyak kvalitásai megvoltak anno, de nálunk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sajnos.

          • stanley

            Na, de szegény Moyes doktor erről nem tehetett. Egyébként a Fociológia című könyv lazán leelemzi, hogy Moyes a top 5 legtúlteljesítőbb edző a teljes angol klubfoci történelmében.
            Amúgy volt egyszer 4. az Everton.

          • Angus

            Én továbbra is tartom, hogy nonszensz lehülyézni őt. Évekig bizonyított az Evertonnal, ugyanakkor nem azt mondom, hogy topcsapat padjára való.

          • stanley

            Én is így gondolom, azért ezt csinálja valaki utána vagy 12 évig a PL-ben ezen a szinten.

          • SAMCRO

            Szimpi volt a csóka, valami a united alatt/ után eltört mondjuk benne. Bár ezt a hígfos szunderlandet BigSam se tartotta volna bent.

          • truedevil

            persze, az mind szép és jó, hogy megtartotta a csapatát azon a középszinten, na de nem véletlenül nem vetődik fel Pulis neve Wenger helyére mondjuk, de persze ezt most nagyon lesarkítottam

          • Angus

            le bizony, azok az Evertonok jobbak volt bármelyik Pjulisz-csapatnál

          • truedevil

            persze, ez kétségtelen, arra akartam kilyukadni, hogy Moyes taktikája annyira volt a mi csapatunkhoz való mint Pulisé az Arsenalhoz, teljes zsákutca

          • Chestcontrol

            pont annyira volt jo moyes taktikaja mint lajose vagy josee…. annyit tenyleg moyes vedelmeben h azon tul h nagy volt ra az oreg zakoja, a teljes managment is cserelodott, ed meg balfaszkodott es penzt sem koltott… neki azert nem volt 200misije

          • SAMCRO

            Pedig kisebb lenne a szakadék a mostani Wenger-Pulis között, mint Fergie-bárki közt. hehe

          • stanley

            Én már leírtam többször, hogy a “Hogyan ne váltsd menedzsmentet?” kudarckonferenciát biztosan megnyernénk bárhol.

          • truedevil

            ezzel nem is vitatkoznék, a mai napig érthetetlen, hogy sülhetett el ez ennyire rosszul

          • Chestcontrol

            vard meg mi lesz iden nyaron az arsenallal….. lehet h masolnak majd minket, igaz ok nem egy bajnok csapat, nem bajnoki elvarasokkal es vszinuleg mar TOP4iden sem lesz meg

          • Balázs Kozó

            Teszed belém itt az ideget.. de nyugi, Wenger még min. 2 évig marad.

          • Chestcontrol

            igen csak ugye itt jon a kepbe ha te megye2ben evekig kozepmezonyben tartasz egy csapatot ugy h kiallni alig tudtok attol mèg nem leszel orszagosan jo edzo, es ha hiv a Fradi (nyilvan elfogadod) de tuti bukas lesz a vege. mert amikor mar nem az a cel h maradj bent meg h probalj meg osszetrombitalni a faluban 11 jozan embert vasarnap delben akkor boritekolhato h repulni fogsz. Ettol mèg nyilvan nem hulye de rosszkor volt rossz helyen a rossz ember

          • Chestcontrol

            ki vezeti a listat Ranieri???

          • reelbeba

            Laller eleve egy unitedtöl hót idegen játékot akart megvalósítani, amire a keret sem volt alkalmas. Amit az átigazolási szezonokban müveltek woodyval, arra nincs jobb szó: botrány. De ez nem volt valami nagy meglepetés, már évek óta nem számított topedzönek a holland. A bayernnél megbukott, ugye elötte a barcánál is, satöbbi

          • fella

            Azt adom, hogy a Lajos-fele ket szezonnal sikerült meg nagyobb hülyét csinalni magunkból Moyes utan, pedig nem volt könnyű

          • crpa7

            egyszerűen nézhetetlenek voltak a meccseink, ahoz képest az idei játék szinte űrfoci

          • fella

            az egesz rettenet amatőr volt

          • crpa7

            pedig amikor a rangadókon oktatuk a riválisokat mindig elhittem, h Lajos az Isten

          • fella

            Nem lajosra gondolok, bar az o gyokersegehez is nehez megtalálni a megfelelő mertekegyseget, hanem MINDENRE a regnálása alatt. Az atigazolasok, a vezetes tanacstalansaga, a balfaszkodas, a klub sajtója, minden. Az, hogy szarok es nézhetetlenek voltunk, a legkevesebb

          • fella

            Smalling jo volt 7 hónapig, es kábe vege is a pozitivumoknak

          • crpa7

            rashford?

          • fella

            Rashford az a játékos, akit a klub Fergie ota extra figyelemmel nevelt, Van Gaal pedig kényszerűségből berakta, aztan jobb híján bent is hagyta. Mármint nyilvan alatta robbant be a koztudatba, de pont ugy nem volt semmi köze hozza ezen felül, ahogy Marcihoz sem

          • fella

            Bármilyen hülyén hangzik, Mourinho alatt bar Rashford nem olyan jo, biztos hogy többet tett hozza a fejlődéséhez, mint Van Gaal, aki 3 hónapon keresztül egy fos rendszerben kezdette yolo alapon

          • crpa7

            + valenciából is egy egész fasza jobb bekket nevelt

          • fella

            de az sem volt tudatos, semennyire sem. de lényegében azt csinálta, amiért hoztuk: abszolút esetleges döntések sorával kialakított egy keretet, amit egy jobb edző a saját igazolásaival kiegészítve képes lehet használni.

          • azt ne feledjük má el, hogy wilsont elhajtotta a vérbe és rashfordot elé rakta. pedig ugye utánpótlás szinten előbbi ontotta magából a gólokat. tehát ha latyi nem dönt úgy, ahogy, lehet most rashford kurvára nem lenne ott, ahol

          • fella

            az alapján, amit erről olvasni lehetett, rashford tehetsége olyan nyilvánvaló volt a klubon belül, hogy nem nagyon lehetett figyelmen kívül hagyni. amúgy ha jól tudom addig, amíg a mutyi ellen nem volt kénytelen padra nevezni, nem nagyon számolt vele. ha nem jön az inzsöri krájzisz, akkor azért nem lenne meg lajos mellett ez a “bezzeg ő beépítette a fiatalokat” érv, mert lingardon kívül senkit nem épített be, viszont elherdált cserébe pár baromi tehetséges embert, mint zaha vagy keane

          • nem sok mindent csinált itt jól, legalább azt nem kéne tőle elvitatni. a sok sérülés kellett hozzá, hogy csapatba kerüljön, de hogy egyáltalán ő volt a keretben és nem wilson, az latyinak köszönhető.

            zaha nagyon úgy tűnt, hogy erre a szintre kevés és egyelőre nem lett megcáfolva, úgyhogy amiatt se venném elő. keane-t adom, azt nagyon elbaszta

          • fella

            várj, wilson ekkor nem kölcsönben volt véletlenül?

          • erről beszélek

          • fella

            arról, hogy a full random nyári tw-ben kölcsön merte adni úgy wilsont, hogy a harmadik számú csatár az első csapat közelében rashford, vagy valaki teljesen random arc az ifiből, akire joyce rábök, hogy “őt rakd be”?

            félre ne érts, öröm és bódottá, hogy laja berakta rasit, csak azzal kapcsolatban vannak kétségeim, hogy ez mennyire az ő edzői géniuszán múlt, mert szerintem kevéssé.

          • Salvatore

            Ha Mou-val lennél csak 10%-ban ennyire szkeptikus… 🙂

          • fella

            mourinho sokkal tudatosabban építi a csapatot, mint lajos, szerintem ezt nehéz tőle elvenni

          • wilsont adta kölcsön, rashfordot meg úgy hozta fel, hogy a szezont az u18ban kezdte. lehet, hogy mindenki kurvára tudta, hogy mekkora tálentum rashford, de wilson egészen lajosig előtte volt a sorban és mindenki azt várta, hogy ő lesz beépítve az első csapatba

      • a második mondattal meg is cáfoltad az elsőt 😀

      • Furkóúr

        Lajos szerintem ott baszta el részben, hogy a nagy ego miatt erőltette a szar labdatartós tili tolit.
        Viszont ő jól építette be a fiatalokat a felnőtt csapatba.
        Moyes viszont azért volt balfasz, mert amikor megjött lecserélte a teljes teamet a saját embereire.Aztán szerintem az öltöző is oda lett, így az ő bukása meg is lett pecsételve.
        José meg egy pöcs:)

  • Achi

    Na, akkor ma sziporkázó támadójátékot, bravúros védelmi megoldásokat és a végletekig kiélezett 5-0ás győzelmet várok a legjobbjaival felálló, mostanában amúgyis nagyszerű formában játszó, kipihet Unitedtől.

  • Ruud
    • Angus

      Isten lehetett volna Nápolyban, de elment a pénz miatt.
      Tudom, kurva jó csapat a Juve, meg olasz bajnok meg BL-döntő, de akkor is.

      • stanley

        Hát, mondjuk én inkább nyernék címeket. 😀

      • SAMCRO

        Van Persie is az lehetett volna Londonban, de milyen jó, hogy eljött 😀

      • Ruud

        Isten lehetett volna Torinóban, de elment a pénz miatt.
        Tudom, kurva jó csapat a Utd, meg Ligakupa meg EL-döntő, de akkor is.

        Bocs, nem tudtam kihagyni! 😀

        • fella

          Nekem is eszembe jutott 😀

        • Angus

          Faszom bele 😀

  • crpa7

    Közben a Sun szerint megegyeztünk Griezmannról 89 millió fontért jöhet és heti 280 ezret fog keresni.

    • Achi

      Akkor ez is megvan. Jó lesz Fella cseréjeként, ha már 3-0ra megyünk.

      • SAMCRO

        1-1-re, nem?

    • infinite_red

      Sun of a bitch

  • crpa7

    akkor ma estig tart a #love #peace #unity hét?

  • reelbeba

    De Gea – Valencia, Bailly, Smalling, Darmian, Young – Herrera, Fellaini (c), Pogba – Lingard, Rashford
    Offisöl!

    • reelbeba

      xg: 0.5-0.3

      • reelbeba

        Sajni a kamutizi kártyát eljátszottuk vasárnap

    • SAMCRO

      Báji-Mike párosból jó nem fog kisülni.

      • reelbeba

        Miért, elég sokat játszottak ök együtt idén, nem emlékszem hogy sokat bénáztak volna

        • reelbeba

          Mármint mindkettönek voltak gyenge meccseik, de nem emlékszem hogy életveszély lett volna ez a páros

          • SAMCRO

            Ja azt hittem csak szarkazmus volt az előző 😀 Nekem az a bajom, hogy mindkettő hasonló típus, inkább romboló, kemény csávók, agresszíven labdát szereznek és annyira nem volt meg a chemistry, de mi lenne jobb alkalom a bizonyításra, mint egy ilyen fontos meccs?

    • crpa7

      hát nagyon kétlem, h ma smalling kezdene

    • fella

      Jaj ne

      • reelbeba

        Oké, Lingard helyett Blind

        • fella

          Nagy vagy teso

      • Angus

        Fellaini – Blind, Blind, Fellaini, Blind — Blind, Fellaini — Blind, Fellaini, Blind — Fellaini

        4-2-3-1

      • clacka

        Na de Te eddig teljes mellszélességgel kiálltál névadó ihletőd kapitánysága mellett… 🙂

  • Shadedweller

    Jó lenne úgy zárni ezt a mesét, hogy a spanyol hajó Celta Vigon a habokat hazafelé. Tudták, hogy bár kiestek, mindent megtettek. Itt a Vigo fuss el véle!

  • mddnszksz
  • Harrari Ezra

    Off: Na Costa úgy néz ki, tényleg menni Kína

    • fella

      Akko lukaku / morata

    • mddnszksz

      77 millió font, menjenek a faszomba. Jövőre akkor Nainggolan, Morata és egy másik jobb szélső érkezik is a chelseabe menetrend szerint.

      • Ruud

        Meghozza Bertrand Traoré.

        Tegnap 10-esen jatszott, 2 gol + assist. Ja es a Chelsea-e, jon vissza szerintem kolcsonbol.

        • mddnszksz

          szerintem igazolni fog Conte, méghozzá az általa kiválóan ismert olasz bajnokságból, és Bernardeschi lesz az. 3-4-2-1-ben, ahol Hazard és Bernardeschi szabadon játszik a középpálya és a csatár között, igen csak jó rendszer lenne. remélem Conte nem olvassa a blogot

          • Ruud

            Kivancsi leszek, Hazard maradni fog e.

      • Schweinsteigerlin

        ? Linkelni tudnal kerlek

    • kár érte, kiváló ügynök volt..ja nem, nem kár, ne is lássuk

  • FabianCancellara

    Rajtam ne múljék…

    • SAMCRO

      Kell is a meccs előtti kabala! 😀

    • Pite

      Miert van egy noi nemiszerv a profilkepeden?

      • Harrari Ezra

        celta vagino

      • FabianCancellara

        Méghogy én? Maga mutogat folyton pinát

    • The Shaw Show

      megvan, honnan az új juventus címer

  • fella

    De orulnek ha ma viszonylag siman nyernének

  • SAMCRO

    Ezen a két meccsen (meg remélhetőleg egy harmadikon) múlik a szezon sikeressége szóval jó lenne ha ez végre tudatosulna a fiainkban is és mindent beleadva küzdenének, így a tippem az, hogy az x-ért megyünk ma spanyolhonba.

    • Ruud

      Innentol nagyon izgalmas lesz. Kivancsi vagyok, az Ajax ellen mire megyunk.

      • truedevil

        azér ahhoz még 2 nagyon szenvedős meccsen kell túllépni, ne kiabáljuk el

        • Ruud

          Haromszor kaptak ki a mult heten. A ‘bohoc’ spanyol csapatoktol.

          Ha nem megyunk ellenuk a dontobe, jobb is ha elfelejtjuk a BL-t.

          • truedevil

            Altalaban magunknak tesszuk nehezze, erre gondoltam. Betliztunk mar iden hasonloan kilatastalan csapat ellen, de ma mas lesz!44!!

      • SAMCRO

        Jól megcsapták a lyont, de ebből mondjuk nem tudom behatárolni, milyen erősek, bár mindegy is mert mi még világi szar csapatok ellen is képesek vagyunk tökönszúrni magunkat szóval a szenvedés garantált.

        • Ruud

          Kivancsi leszek, akkor mire fogja Jose..

          Illetve kurvara nem vagyok kivancsi, ezeket utni kell mind a ket meccsen. Ez a velemenyem.

          • SAMCRO

            Majd Shaw elviszi a balhét 😀 Tény amúgy, hogy ha bl-t akarunk fel is kell nőni hozzá, de ezt a meccset elvárások nélkül fogom nézni aztán majd kiderül hol állunk.

          • Ruud

            Szerintem Mou-nak szemelyesen is nagyon sok mulik ezen a 3 meccsen.

            Mert jatekunk nincs – az oke; legyenek eloszor eredmenyek – aztan majd lesz karakter. De ha nem lesz meg az EL, meg otodikek leszunk a PL-ben, akkor inogni fog a pad.

          • SAMCRO

            Egy második évet mindenképp fog kapni, én kíváncsi vagyok (sajnos nem reményteli, de ez a pár év ugye jól kibaszott a szegény united drukkerrel :D) hogy összeszedi e jobban a gárdát, amit akkor már teljesen a saját képére formálhat. A pl-ben meg már csak annyi a vágyam, hogy üssük az utolsó szöget az arsenal koporsójába.

  • mai meccsről lemaradok (jó kis EB-selejtező a dánok ellen:) ), szóval most mindenki megmutathatja, hogy mennyire tud:)
    jó lenne legalább 2 gólt valahogy megoldani idegenben, és nem rohadt 1-1re menni megint (idegenben most jó az x?)

    • crpa7

      hajrá Magyarok, én is úgy volt, h kimegyek, de aztán mégse
      szurkold ki a győzelmet 🙂

      • rajtam nem fog múlni:)

        • crpa7

          dobd fejbe a bemelegítésnél Mikkel Hansent és akkor még nyerhetünk is 🙂
          (tudom ez nem volt szép)

          • még szeretnék a jövőben is meccsekre járni…de majd szuggerálom:))

          • crpa7

            🙂
            remélem már az első félidőben agyonverjük a dánokat , behozhatatlan előnyre szert téve, h nyugodtan nézhessem a united meccset 🙂

    • The Shaw Show

      a KiB powermetal olyan mint a kib**ott blackmetal? 😀

  • Harrari Ezra

    #odavigo

  • Angus

    Volt egy orosz játékosuk a 2000-es években, azt ugyan meg nem mondom ki, és miért, de poszterem is volt róla. 😀

    Jó lenne ma nyerni, nem hiszem, hogy olyan erős csapat ez a Celta, meg kéne őket törni. Ha viszont esélyt adunk nekik, akkor csengettek.

    • karpin vagy mostovoi?

      • Angus

        Mosztovoj! 😀

      • Alberti Róbert

        Karpin a Sociedadban nyomtató 😀

  • Pingback: Celta víg-e? | Zongoracipelő()