Négyből négy?

Ez a két hetes válogatott szünet egy igazi coitus interruptus volt minden United-drukker számára, hiszen akkor köszöntött be a vb-selejtezős bohóckodás, mikor éppen megbasztunk mindenkit. Na jó, nem mindenkit, csupán a világverőnek nem nevezhető West Ham, Swansea, Leicester hármast, de a 3 győzelem meg a 10-0 olyan számok, amiket nem igazán kell megmagyarázni. Öröm és bódottá van tehát, de mindannyian tudjuk, hogy a neheze csak most jön, és intő példaként álljon itt a tavalyi kezdésünk, ahol a bajnokságban behúzott három győzelem (plusz a CS) és a válogatott szünet után sikerült egy hét alatt bebuknunk a következő három meccsünket. Márpedig most is olyan lendülettel jönnek a meccsek, mint Priskin könyöke, és az első akadály rögtön egy kultikus helyszínen ér minket: Stoke idegenben, avagy a domináns kontrollfocink működni fog-e egy hideg, esős szombat este a bet365-ben?

Hideg és eső az lesz sajnos, az előrejelzések 14 fokot és 30%-ban esőt mondanak, viszont ez a Stoke City már nem az a gárda, amely 6-7 éve keménységével és butafocijával riogatta a PL mezőnyét. Már nem Pulis mester varázsol a mágnestáblán, Delap katapultjai sem igényelnek special team variációkat az ötös elé, és nem szolgálnak már rá a parasztoke gúnynévre sem, mióta már leginkább csak a lelátón láthatunk a helyi nevezetességnek számító orkokból. Ahogyan a Britanniából trendi bet365 stadion lett, úgy lett a sztókos zúzásból Hughes-féle 3-4-3, a Walters, Jones és hasonló arcok helyett pedig immár egykori BL-győztesek tolják piros-fehérben.

Be kell valljam, amit öt éve még nem gondoltam volna: egész jó kis csapat ez a Stoke, nem lepődnék meg rajta, ha idén az európai kupaindulásért harcolnának. Mark Hughes egész jól navigál az átigazolási piacon, nem sok pénzből szerez jó játékosokat, és jól is menedzseli őket. Az angol válogatott miértnemelsőszámú kapusát, Butlandet például championshipes kölcsönadásokkal építette fel, remélhetőleg most nem ő lesz a meccs embere, mint az Arsenal elleni clean sheet alkalmával. Sajnos a védelem is elég metál, a sok rossz szerelése miatt hírhedt Shawcross (update: állítólag sérült, az új igazolás Wimmer kezdhet helyette) mellé eddig tökéletes választásnak bizonyul a Chelsea-től kölcsönvett Zouma, akiket még a szinte mindenhol bevethető Cameron egészít ki az újonnan divatba jött háromvédős felállásban. A bal oldalt Pieters viszi, jobbon pedig a nálunk egykoron csatárként nyilvántartott Mame Diouf tolja szárnyvédőben, vagyis inkább olyan mindenesként, á lá Moses.

De van aki sokkal többet és sokkal jobban játszott United-mezben, a jó Darren Fletcher, aki miatt egyrészt örülünk, hogy súlyos betegsége után ugyan máshol, de meghatározó PL-játékos tudott maradni, másrészt meg bekaphatja, mert ellenünk mindig úgy játszik, hogy hajlandóak vagyunk van Gaal egyik legnagyobb tévedésének minősíteni az ő eladását. Párja a középpályán az ex-poolos Joe Allen, talán ő lehet a gyenge pont, fizikailag legalábbis meg kéne próbálni elnyomni őt (és nem Fellainivel). A támadószekcióval viszont meggyűlhet a bajunk, a svájci-albán Shakira és a West Bromból végleg elmenekülő Berahino mellé idén nyáron megszerezték az egykori Real-csodagyereket, és Jesé az Arsenal elleni győztes góllal jelezte is, hogy nem csak a szép időjárás miatt érkezett Stoke-on-Trentbe.

Ha szombat fél hétig nem történik semmi váratlan, akkor megtörténhet az a csoda, hogy senki sem sérült meg a válogatott szünet alatt, így a kezdőt sem olyan nehéz megtippelni. De Gea újra nullázhat a két BL-ből eltiltott középhátvédünk, Bailly és a (nálam) hónap játékosa Jones mögött, Blind és Valencia tovább gyakorolhatják a beadásokat, Matic továbbra is mindenhol ott lehet, Pogba meg nyomathatja a showboatingot. Mkhitaryan remek formában kezdte a szezont, a jobbon valószínűleg továbbra is Mata kap bizalmat, a Martial-Rashford duóból utóbbi ugyan fáradtabb, de jobb formában van, elöl pedig Lukaku küzdhet a sztókos legényekkel. A tipp? Fogalmam sincs, talán 1-0 ide.

  • nehogymá’ 1000 hozzászólás legyen pont….elrontom:)

  • stanley

    Megjött a beharangozó holnapra.

  • The Shaw Show

    “Darmian középhátvédebb jobbhátvéd, mint Jones, Bailly és Smalling szélsőhátvédségeinek összessége.” – Rousseau

    • Roleee_#JoseOUT

      de ezt csak a kopernikuszi fordulat miatt látod így, amúgy mindenki tudja h egy baromság, felébredhetnél a dogmatikus szendergésből.

      • Angus

        parraghramma

  • Angus

    ez én vagyok ma reggel óta, holnap bééééééééééééééeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeel 😀

    https://media.giphy.com/media/3oEduOnl5IHM5NRodO/giphy.gif

  • Csinibob

    A hétvégi elbalfaszkodott 2 pont után nagyon jó lenne, ha begyűrnénk a Baselt magabiztosan. Lindelöf mostanra összekapta magát! Az, hogy Shaw nyomott már 2-szer 90 percet, illetve egyszer 60-at jelent valamit? Vagy innen még mindig hónapok kellenek amíg visszatér?

    • Pite

      Szerintem a libakupameccsen fog eloszor jatszani. Butasag lenne elsiettetni a dolgot nala 🙂

    • EZS

      240-et jelent

      • FabianCancellara

        egy átlagos hét az 50-es években

  • stanley

    Legyen ma este beharang vagy holnap reggel? 😀

  • Angus

    Film+ van, Izaura TV is van (what the fucking hell?!) de Film Mánia nincs. 🙁

    edit: Filmcafé nem jó?

    • Yossuf_84

      szintén zenész, digi…

    • Pite

      Ha amugy ez igy megy tovabb elobb-utobb a Blue Hustler is meccset fog adni 😀

      • KingEric

        múltkor mintha ott láttam volna valamilyen sziti-pudva meccset

  • fella

    Imádni fogjatok amiket Fellainirol mondott a presseren José 😀

    • Yossuf_84

      Kezd tomorrow?

    • MrFer

      tőled idézett? 😀

    • RedMark

      Mindent tudni akarunk, ami fellaini!!!!444!!4!!!

    • MisterUnited7

      More important than you imagine.. atyaég 😀

    • fella

      “I feel weaker without Fellaini in my squad”

      • stanley

        Én egyenesen végelgyengülök általában.

      • Angus

        aztakurva :DD

      • RedMark

        Jose&fellaini > any bromance

      • Kövi

        Hátha arra gondolt, hogy Fella seggével akarja lesúlyozni a kispadot.

  • Captain Mike

    Bréking: Holnapi meccsünk a Film Mánián lesz megtekinthető élőben 😀

  • fella

    De Boer sacked, innentől kiváncsi leszek Fosu szezonjára.

    • Yossuf_84

      Kíváncsi vagyok az utódra… Kell egy jó Palace, úgyhogy BigSam felkészül?

      • fella

        Ő hagyta ott oket tavaly ev végén… Hodgsont mondják, jaj

        • Yossuf_84

          Igen? Azt hittem, hogy csak a szezon végéig volt szerződése.
          Tegnap állítólag Roy ott ült a lelátón.

          • Newton_heath

            Tényleg ott ült

      • Pite

        Pardew-t visszavihetnek, esetleg Monk?

        • Yossuf_84

          Moyes is elérhető

    • KingEric

      4 meccs után kikúrni valakit nekem mindig a fogalmatlanság készséges beismerését jelentette.
      nem a mostani lépés a necces, hanem akkor már a kinevezés.

      • fella

        En egy palace meccset sem láttam, de az olvasottak alapjan hatalmas zsákutca volt De Boer, szoval lehet, hogy nekik volt igazuk, ugyanakkor azt is adom, hogy mar a kinevezés is vicces ötlet volt.

        • KingEric

          persze, hogy zsákutca, de egy menedzser kinevezése nem ilyen lutriszerűen kéne menjen.
          ez ebben a formában a “fogalmam sincs, mit csinálok” című sztori tankönyvi esete,

    • United82

      a köv 4 bajnoki meccséből 3 a következő a CP-nek: I.-City, I.- United, O.Chelsea, megvárhatták volna még ezt a pár meccset mert így a Roy papa is 0 pontos lesz 3-4 meccs után és mehet Ő is 😀

    • Angus

      Szent szar… az ottani vezetőket elítélném 4 évre, kötélen, víz alatt. Hát hogy az anyátokba lehet így vezetni egy klubot?! Kinevezitek nyáron, vártok négy tétmeccset, elbukják mind, erre kirúgják az edzőt. Értem én, hogy nem akarnak kiesni, mert ez rengeteg lóvé, a Chamionship meg nem, de ez katasztrófa. 4 meccs. 😀

      • Yossuf_84

        Szerintem itt elsősorban nem az volt a baj, hogy kikaptak négyszer. Hanem hogy még gólt sem rúgtak, illetve hogy semmi koncepció nem volt a játékukban.

        • Angus

          Azokat kéne eltávolítani, akik kinevezték.

          • stanley

            Pontosan erről van szó. És ugyanazok rúgták ki, akik ki is nevezték. Sokat szidjuk a mennyeit, de itt is ez megy.

    • MisterUnited7

      Szerintem simán ott lesz a kezdőben, nem igazán vannak nála jobb kvalitású védők a Palaceban.

  • Balti

    Jó. Remélem, hogy nem “vótmá”-típus.

  • pool-os haver ma reggel
    “hát, ha mezőnyben van, akkor lehet ki se állítják Mané-t, csak azért volt, mert kapussal szemben volt”
    “meg a kapusnak nem is lett baja”

    • Newton_heath

      Ilyenek ezek. Mindenesetre a pool-os kollégának küldtem egy jó (?) kis five klipet, hogy támogassam az önbizalmát.

    • SB85

      Tipik pool-os megnyilvánulás. Ezek miatt az emberek miatt gyűlölöm mindennél jobban a livepoolt. Annyi gyökér ember, mint amennyi a fonaton van, nem is létezik… és mégis!

    • RedMark

      Behugyoztok, de talalkoztam egy olyan emberrel, aki United ES pool szurkolo.

      Hat ember az ilyen? Arrol nem is beszelve, hogy sose lehet boldog igy igazan, mert egy kicsit pool szurkolo…

      • Pite

        egyik holland csapattársam azt mondta, hogy ő is ezzel a két csapattal szimpatizál Angliából. Engem is meglepett a váalsz 😀

        • KingEric

          najó, de ezeket kb ennyire is lehet komolyan venni.

        • Angus

          holland csapattársad?

          • Pite

            Van nigeriai, japan, ecuadori es nemet is. 😀 el galactico

          • Angus

            de hol?

      • stanley

        Ezek nem szurkolók. Ezek maximum felületesen, már-már hobbiszinten követik a focit. Ilyen nincs.
        Ehhez hasonló példa a Ganxsta Boca-River fansága. Nyilván annyira távol áll a közegtől, nem érti a problémát, így lehet mind a kettőnek szurkolni, de kb. ennyi.

        • RedMark

          Az a durva, hogy rakerdeztem, hogy tudja-e, hogy ilyen egyszeruen nincs. Es furcsamod azt a valaszt kaptam, hogy igen, de akkor is ennek a ket klubnak a jelentese tetszik neki, az mas kerdes, hogy a ketto uti egymast.

          Furcsa egy gondolkodasmod ez, de szerencsejere azt mondta, hogy ha arrol van szo, hogy ki nyerje mondjuk a PLt, akkor inkabb a United.

          • stanley

            Ez még annál is groteszkebb, mint amikor valaki egy edzőt követ a fociban és akkor olvashattuk már itt, hogy hirtelen lesz valakiből Chelsea, Inter, Real és Manchester United szurkoló. 😀 Kiégek!

          • RedMark

            Most nem rosszbol, de egy kicsit itt mindenki moyes szurkolo legbelul!!!

          • ketomika22

            Nekem van ilyen haverom Peppel. …

    • Pite

      Nekem poolos haverom azt mondta h szerinte jogos volt a piros es Mane buta. 😀

    • ketomika22

      Nekem Poolos haver mondta, hogy mit keresett a boxon kivul a kapus.

      Na meg, hogy Otamendit es Sanét ki kellett volna allitani

  • mddnszksz
  • Schweinsteigerlin
  • infinite_red

    nem egy ronaldo, de a mi kutyánk kölyke mégiscsak. azért örülök neki, hogy itt van.

    kép
    https://uploads.disquscdn.com/images/2adce6b94b625e227d39be85ec48770b7b348717f0f9da9761ff9d3cbc7decc7.jpg

    • stanley

      Nem lesz az ő helyzete se leányálom, főleg, hogy várhatóan jövő évben meglesz egy Mata – Grizi csere pl.

      • infinite_red

        kiegészítő embernek tökéletes jesse, bírja a padot, angol, saját nevelés, kellenek az ilyen arcok

        • stanley

          Nekem nincs vele gondom, csak azt mondom, hogy nem nagyon látszik mitől jutna neki több szereplés. Ennél kicsit ambíciózusabb srácnak tűnik amúgy nekem, minthogy ennyit padozzon.

  • mddnszksz
  • lasi

    off: NFL-t nézi valaki?

    • stanley

      Még szép.

      • lasi

        remélem holnap nyer a Giants. jót tenne a lelkemnek.

        • stanley

          Nagy meccs lesz.

          • lasi

            csak szar időpontban

          • lasi

            ez a Tennessee – Oakland meccs is egész fasza

          • stanley

            Valahogy soha nem az igazán szoros meccseket sikerül adni. 😀 Most is kb. van 3-4, ez meg azért szerintem sima lesz.

          • lasi

            azért a Packers – Seahawks nem lesz sima

          • stanley

            Most éppen a 19.00-kor kezdődő meccseket mondtam. 🙂
            Nyilván az estik közül az a csúcs, bármi is lesz.
            De én ebből nem ezt választottam volna.

          • lasi

            ja, az ok.

          • lasi

            most nézem, hogy Odell játéka kétséges

        • Pásztor László

          Ez nem jött be sajna…..

          • lasi

            nem, hogy baszná meg

    • EZS

      Csak nyerjenek a clevelandi indiánok, más nem érdekel! Ja, az baseball.

      • Ressan

        Az nfl-es csapatnak a clevelandi szarok a neve, ha ragaszkodunk a pontos magyar megfelelőjéhez

        • FabianCancellara

          meg a teljesítménye is…

  • Angus

    Kedden mehet a stream. Basszák meg, én azért egy kényelmes ember vagyok ha meccsnézésről van szó, de talán jobb is, mintha mondjuk a Prime-on menne, ahol amúgy néha a közelin szétesik a kép.

    • stanley

      Film Mánia mit ad?

      • Angus

        Mi? 😀

        • stanley

          Ők is adnak kedden élő meccset. Csak még nem látom, hogy mit. Nincs semmi háttérinfó.

          • Angus

            Azt jó hogy mondod, ha adnak, akkor gondolom olyat, amit más nem. Szóval remélem mink leszünk ott. 😀
            na előbb még megkeresem, van-é egyáltalán 😀

          • stanley

            Sport 1: Roma-Atletico Madrid, Sport 2: Bayern-PSG, M4: Barcelona-Juventus.
            Film Mánia vagy minket vagy a PSG-t fogja adni szerintem.

          • clacka

            A FilmMánián minket harangoztak be:)

          • stanley

            Gyönyörűűű!

          • EZS

            “az Álmok Filmszínháza”

      • Angus

        És ki a kommentátor? Koltai? Eperjes? Csuja? 😀

        • Fish08

          Mucsi

          • infinite_red

            imádnám 😀

      • Pásztor László

        Minket, már így megy a reklám.

        • stanley

          Hála a jó égnek!
          Én egyszerűen nem találtam sehol.
          A szerdai napra meg azt láttam, hogy írták a Tottenham-ManCity meccset. 😀 Gondolom az Feyenoord-ManCity lesz.

          • Pásztor László

            Totális káosz az egész 😀

  • mucus2

    középszernek lecsúszott

  • crpa7

    Olazoknál mióta van videóbíró?

    • Khal Drogo

      Ahol van ott identol van

      • crpa7

        jó,mondjuk ezt gondolhattam volna 😀
        csak meglepett,hogy az Inter meccsen videóbírózták vagy 5 percig a tizit

        • Khal Drogo

          Ahogy latom a nemeteknel a videobiro dont az olaszoknal meg a vezetobiro a videozas alapjan. Tegnap a dortmund meccsen a biro nem nezett vissza semmit. Raszoltak h piros es ennyi volt.

    • MuriÁgnes

      Nehezebb lefizetni…

    • csodálom, hogy a PL-ben nem vezették be

    • stanley

      Egy futballkultúra omlik össze! 😀

  • stanley

    Most megnéztem direkt, Micki 3,8 kulcspassz / meccs.

    • HarciasToni

      nagyon durva. es még igy is de bruyne-t isteniti mindenki.

      • fella

        De Bruyne szerintem jobb játékos, mint Miki.

        • HarciasToni

          szerintem is, mert sokkal kiegyensulyozottabb, de nem erre celoztam a kommentemmel

    • mucus2

      FPL ami az optán alapszik nem számította be a tegnapit assistnak… gondolom csak akkor számít, ha rögtön átvételt követően első lövésből gól születik

      • stanley

        Bánja a tök, ilyen labdát adni, bármikor megéri.

  • mddnszksz

    Tökéletesen mutatja, hogy mi volt a legnagyobb probléma tegnap. Egyrészt számomra érthetelen okból Pogesz teljesen középen játszott, nem a szokásos bal oldali folyosójában, a bal szélső Rashford pedig karácsonyfadíszként legfelül. Nyilván hasznos volt, de így az egész bal oldal üresen és kihasználatlanul maradt. Az a bal oldal ahol a Stoke valószínűleg leggyengébb pontja volt Mame Diouffal jobb wingbackben. Pogbának és Rashinak szét kellett volna szednie azt a bal oldalt, mögéjük kerülni, 1az1-eket kialakítani. Nyilván így is rúgtunk 2 gólt, meg 2 védelmi hibából kaptunk 2-t. De idegesítő, hogy Shaw hiányában mennyire nincs bal oldalunk, ha Pogbának és az aktuális bal szélsőnek nem jut eszébe arra járni.
    https://uploads.disquscdn.com/images/aad2e2909ab9fd2aacfc02088c7f99666289b12afed3bed81719f346a8f0ef8f.png

    • Angus

      Jogos, Darmiant szeretem, alapból szeretem az olasz játékosokat, de támadásban vajmi kevés. Ugyanakkor a 2. gólunkban nagy szerepet játszott. Támadásban nem is kevés, hanem nulla.
      A meccs viszont a két hibán (Jonesy, Bailly) ment el. Nem akkora hiba volt egyiksem, hogy odapasszolta az ellenfélnek, de épp elég volt a gólhoz. Ilyenekből srácok még egy-kettőt engedhettek meg magatoknak a szezonban, ha komolyabb céljaink vannak a top 4-nél.

    • sallark

      Diouf védekező kvalitásairól mindent elmondott, hogy amint beállt Martial, rongyosra szopatta. Én se értem miért nem őt támadtuk direktbe, simán mehetett volna most Blind, ő azért a támadásokhoz hozzá tud tenni, Darmian meg mehetett volna a Basel ellen

    • mrmojo

      egyre kevésbé értem hogy mire gondolt mourinho a meccs előtt

      • crpa7

        hát ez inkább pogba hibája/fegyelmezetlensége mint Moué

        • mrmojo

          rashford helyezkedése is?

    • stanley

      Egyszerűen olyan játékrendszert kell találni, amiben Micki szabadon ficánkolhat. Jelenleg a csávó world class formában van.
      Szerintem otthon a kicsik ellen, meg a lófasz idegenbeli meccseken mehetne a Matics – Rashford/Martial, Pogba, Micki, Mata – Lukaku.
      Az ilyen Stoke, WBA + rangadókon meg a Herrera, Matics – Martial, Micki, Rashford – Lukaku kezdőt nyomatnám.
      Amíg Micki ezt csinálja, egyszerűen hagyni kell élni. Ráadásul imádja, ha gyors befutásokra képes, eszes játékosok veszik körbe, szinte örömmel szolgálja ki őket a legjobb pillanatokban.
      Ezeket a gólpasszait, amiket idén adott, oktatni kellene.

      • ketomika22

        egyszerűen megengedhetetlen, hogy Pogba ne játsszon, pedig van benne valami.

        de emlékszel, pont erről beszélgettünk, Pogba mellé komoly meccsen kell két középpályás, akkor viszont Miki kiszorul a szélre.

        ha ezt a problémát megoldaná Mourinho semmi gondunk nem lenne a szezonban.

        • stanley

          De ezt a problémát jelenleg úgy lehet megoldani, hogy 4231 Pogba nélkül, vagy 4141 a fentebbi verzióban, de mind a kettő csak bizonyos meccseken.
          Volt már padon Mata, Rashford, Herrera, Martial. Gyakorlatilag én imádnám a 433-at, egy Pogba, Herrera, Matics – Rashford, Lukaku, Martial rendszerben és szerintem működne is egy Micki nélküli világban idővel, bár attól Pogbától jobb teljesítmény kell, de jelenleg itt van az örmény, akit bűn nem kreatívként engedni játszani a világba. Bármilyen védekező feladatot pakolni rá stb.

          • ketomika22

            vagy ki kellene találni valami teljesen mást, ez José dolga

          • stanley

            4321. Pogba, Herrera, Matics – Rashford, Micki – Lukaku. Ezt tudnám még elképzelni.

          • ketomika22

            én inkább egy gyémántot a középpályán. abban mindenkinek meg lehetne a helye. elől valami asszimetrikus elhelyezkedésben a Rash, Marci, Lukaku hármasból kettő. sajnos ehhez még a szélső védőink nincsenek meg

          • stanley

            Mármint Matics – Pogba, Herrera – Micki – Lukaku, Rashford?

          • ketomika22

            így van

          • stanley

            Izgi lenne, de valóban ehhez már végképp hiányoznának a jó szélsőhátvédek.

      • fella

        Pogba kihagyása óriási sci-fi, nulla realitása van

        • stanley

          Csapat < 100 millió.

          • fella

            herrera > pogba sehol nem csapatérdek, van a két játékos között nehány klasszisnyi különbség. az általad írt rendszer megdoglik, ha valaki leveszi mikit, mert matic és herrera sem a through balljairol híres, kb olyan lenne a buildup, mint lajosnál.

          • stanley

            Tegnap konkrétan minden megdöglött. Szereztünk egy gólt szögletből meg egy zseniális Micki labdából. Legnagyobb helyzetünk még a végen egy majdnem öngól volt. Igen, valóban Micki levételéről érdemes itt beszélgetni, aki 4 meccs alatt szórt 6 gólpasszt.
            És, ha olvasnál, akkor láthatnád, hogy leírtam, hogy szerintem milyen meccseken kellene alkalmazni a felállásokat, plusz ugye egy edző tud mérkőzés közben váltani, itt sem csak egy séma létezik.
            Pogba csapatérdekben egyelőre nem mutatta meg idén, hogy a körülötte ugyanúgy padozó játékosokhoz képest őt miért ne lehetne lerakni a padra bizonyos mérkőzéseken.
            Az a baj, hogy azt érzem, te már csak akkor is ellent mondani jársz ide, ha nem ezt gondolod. És beblöffölöd a legnagyobb faszságot, amit aztán elkezdesz váltig védeni.

          • fella

            Kar lenne abbol ilyen sulyos következtetéseket levonni, hogy veled ezekben a teljesen légbőlkapott formáció-debatekben nem ertek egyet.

            Miki idei ficankolasa annak is köszönhető, hogy nem csak o képes varatlant húzni. Mondjuk azt is hozza kell tenni a teljesség érdekében, hogy az örmény iszonyú eredményes, de játékban meg szinten nem az igazi.

            En maradnék az elso három meccsen jol bevált formulanal, esetleg egy rendes gyémántot probalnek ki. Herrera tegnap nagyon nem tetszett, de ezt mar leírtam, aztan megkapom majd, hogy iden ot peceztem ki.

          • stanley

            De a tegnapi napon kétszer annyiszor rohant volna át rajtunk a Stoke abban a felállásban.
            Mickit annyira levédekezik eddig, hogy 6 gólpassza van 4 meccsen és arról beszélgetünk, hogy ne építsük rá nagyobb mértékben a játékunk? Ne vicceljünk már.
            És jó lenne nézni egy statot mennyi kulcspassza volt ezeken a meccseken.

          • fella

            A hatból hány jott éles helyzetben és hány utolso 20 perces alazasban?

            Egy szoval nem mondtam, hogy ne építsünk mikire, inkabb azt mondom, hogy ésszel. Es szerintem is közepen kell jatszatni, de ez bántóan egyértelmű.

          • stanley

            Csak tegnap pont nem ott játszott, akármennyire is próbált persze beljebb húzódni. És voltak kisebb védekező feladatai is. Na és akkor Pogba 4. meg 3. góljai? 🙂 Micki pont arra jó, hogy adott esetben megtörjön csapatokat, befejezzünk meccseket stb..
            Egyébként tegnap 1-1-nél adott gólpasszt, a múltkor 0-0-nál, A WHU és a Swansea ellen is 1-0-nál.
            Márpedig, ha Mickit a csatár mögött akarjuk látni, akkor vagy az eddigi 4141, ami nem működhet minden meccsen, vagy a 4231, amiben van két stabilan védekező focista mögötte.

          • fella

            Pogbát ne egy playmakerrel hasonlitgassuk, a csavo iszonyatosan jol tudja diktálni a tempót és kontrollálni a meccseket, tole az bónusz, hogy rúgott is par gólt. Ettől meg Pogba egyelore nem az igazi, de – nalam legalábbis – kihagyhatatlan.

          • stanley

            Én Pogbát pl. tavaly nagyon is védtem, ugyanis kb. nem lett volna középpályánk nélküle. Akkor még ugye nem volt Matics. Istenien kellett a francia játéka. Ugyanakkor most már a támadásokban kellene nagyobb szerepet vállalnia és mind 433-ban, mind az eddig látott 4141-ben erre megvolt a lehetőség vagyis adott lenne hozzá minden. Nem Micki szerep az elvárás tőle, de az, hogy gyors támadásokat legyen képes, minél hatékonyabban indítani a középpálya mélyéről, erre óriási szükségünk van. Egyelőre nem látom Pogba mitől hoz többet, mint a rendszer miatt padozó egyéb elemek. Én csak azt vázoltam fel, hogy lennének más rendszerek, amiben egyáltalán nem úgy tűnik, hogy Pogba nélkül is meglehetnénk BIZONYOS mérkőzéseken.

          • Newton_heath

            Ez egy baromság…Herrera Lajos első szezonjának második felében húzóember volt, a nagy meccseken is hozta magát. Értsd nagy meccseken betalált, gólpasszokat adott..

            Pogba nem játszott még egy ilyen fél évet nálunk…Szerintem rossz úton vagyunk ha éles szituációban (nagy meccseken vagy akár a középcsapatok ellen döntetlennél az utolsó percekben) Lukakutól és Pogbától várjuk, hogy a mi javunkra fordítsák a meccset…Hiányzik belőlük az a technikai meg mentális élesség ami egy fáradó ellenféllel szemben döntő lehet…

    • Achi

      Továbbra is azt mondom, hogy nem a támadáson múlt. Volt 2 gól és helyzetek is. Azt a 2 balfasz gólt nem kellett volna bekapni, pláne egy ilyen faszom stoke ellen. Jó, 1 gólt bárki ellen be lehet nézni, de 2 már a 3 pontba kerül idegenben. Bailly és Jones is embertelenül jó volt eddig, de tegnap elvesztették a fonalat fontos pillanatokban. Meg Darmian… ennyire szar azért ő sem szokott lenni mint tegnap volt. Azért a végén 1-2 szép megmozdulása már akadt, gondolom akkor melegedett be a szerencsétlen 🙂

    • fella

      Blind hiányzott tegnap bántóan, ez az ábra remekül mutatja.

      • Csordás Adrián

        Így van. Ha Blind van két szélről támadunk, ha Darmian játszik akkor meg baloldal nem létezik (és ezzel kioltjuk az egyik legnagyobb fegyverünket, a bal oldali cselezős emberek játékát – Rashfordot vagy Martialt).

        • Rio

          Az a gond, hogy jobboldalunk se nagyon van

          • stanley

            Pontosan. Őrületesen hiányzik belőlünk minden, ami a szélről felfelé jön hátulról. Jordi Alba pl. mennyi gólpasszt is adott tegnap? De szerintem tuti volt még egy rakat LB-RB, aki ezen a hétvégén is szórta a gólpasszokat. Nálunk meg Martial kellett hozzá, hogy szélről véééégre bejöjjön egy kurva jó beadás, amire amúgy Lukaku jól tud érkezni.

          • Csordás Adrián

            Szerintem akkora gond nincs a jobb oldalon ha nem ott erőlködünk egész meccsen és nem az az első terv hogy kidobjuk jobbra majd valaki bebassza középre, mert balon a digó szerencsétlenkedik és oda nem passzolhatunk.

          • HarciasToni

            hat igen… mar fajt nezni valencia beadasait.

          • ketomika22

            már 3 éve fáj 😀

        • Pite

          De hat Darmian arra kellett, hogy az odakeveredo Shaquiri/Jese paros ne szopassa taknyosra a hat utemmel lassabb Daley-t. Nyilvan elorefele nem olyan jo, de Blind hatrafele rosszabb

          • Csordás Adrián

            Ha Darmian volt tegnap a jobb megoldás akkor itt nagyon komoly gondok vannak.

          • ketomika22

            pont ez a lényeg. nagyon remélem, hogy Shaw összeszedi magát vagy húzni kéne valakit télen

          • fella

            blindet valóban sokszor verik meg, mégis baromi kevés gólt kapunk róla. és most be ne rakja valaki azt a wba-s kettőt-kettőt, mert főbe lövöm magam. btw inkább kapjunk egyet blindről, de lőjünk hármat.

            egyébként blind valszleg azért nem játszott, mert a szezon összes meccsén plusz a két válogatott meccsen is 90 percet tolt

      • ketomika22

        az a durva, hogy : jó balvédő > Blind > Darmian

        • fella

          lehet, hogy van balhátvéd, akivel jobb lenne a mutatónk, mint a blindes 3g 9p 10-0, de én azzal is egészen jól megvagyok

          • ketomika22

            biztos van

        • Tika

          szvsz a “Pogesz” is nagyon durva

    • Yossuf_84

      Az első három bajnokin Pogba a jobb oldali folyosóban játszott, mert Matic bal lábas. Hogy ne tudjanak lekontrázni minket, ezért behozta Herkát, Pogba helyére, de úgy hogy annyit ne lépkedjen fel, mint Pogba. Nagyon hiányzott a kreativitás középről, amit Miki és Mata egymást váltogatva eddig tökéletesen oldott meg. Igazat adok stanleynek abban, hogy ilyenkor a csapat érdekit szem előtt tartva, padra lehet ültetni Pogbát.

      • infinite_red

        pogba meg a padozás :)))

  • Schweinsteigerlin
  • Roleee_#JoseOUT

    Csozé egy igazi úriember tud lenni ezekbe a post-match interjúkba 😀

  • Dzsuk1

    Veretlen csapat, ennyi ❤️

  • Schweinsteigerlin

    Tiszta szivembol gyulolom a Stokeot, ezek meg a WBA remelem a – 1000000dik osztalyba takarodnak. Holnaptol.

  • MuriÁgnes

    Nem rossz a Stoke X:

  • reelbeba

    Hozé mér nem akar kezet fogni sparkyval? Volt valami régebbi összezörrenés?

    • wolandrule

      Meccs alatt beszólt neki, meg kiküldte a “zónájából” mikor a 4. jv-nek magyarázott valamit.

      • reelbeba

        Ja, oké

  • reelbeba

    Mikinek lesz még jó pár gólpassza, ez az amiben lukaku és rasi is nagyon jó, ezek a kiugratások nagyon mennek.

    • stanley

      Ezért kéne kurvára erőltetni.

    • mddnszksz

      hatalmas potenciál van rashi meg lukaku elfutkosásaiban, miki meg hálistennek meg is látja és oda is teszi eléjük a labdákat

      • infinite_red

        a mai zsugája lukakunak zseni volt

    • HarciasToni

      tegnap is adhatott volna egy kis szerencsevel 2-t

  • Pickle Rick
  • Chestcontrol

    egyebkent annyira adta magat az x, az osszes rivalis nyert es nem volt egy x sem ma. ennyi

    • crpa7

      hát meg a meccs képe alapján is

      • Chestcontrol

        azt azert meccs elott nehez lett volna kiirni…. ez a gondolatt meg meccs elott fogalmazodott meg bennem csak nem mertem kiirni

        • crpa7

          én meccs előtt is úgy voltam, hogy jó lenne nyerni,de ha x sincs világvége(nekem)

          • Chestcontrol

            sztem jose is ugy vokt vele h ne kapjon ki es ne legyen serult

  • Csinibob

    Ja, tudom, hogy többet foglalkozom ezzel a témával, mint kellene, de Pogbának megint új haja van, ilyenkor mindig szar!

    #uselessfactsofbob

    • lasi

      lassan elkezdhetné bizonyítani, hogy valóban megért 100 misit

  • dawos11

    ha valakinek van gifje arról ahogy Marci szanaszét szopatta a cselzis gyereket, akkor ne tartsa magában.. meccs jelenete volt 🙂

    • mddnszksz
      • dawos11

        wow, ez elég gyors volt. köszönöm szívesen 😉

        • mddnszksz

          twitteren már azelőtt fent volt, hogy Marci megcsinálta

          • dawos11

            előtte a labdalevétel sem volt gyenge

      • dawos11

        megvan mégegy kameraállásból is.
        https://streamable.com/gz3pl

    • Csinibob

      Lukaku bebaszhatta volna centerezést, azt nézem volna végtelenítve.

      • dawos11

        jogos.

      • crpa7

        sajna az kőkeményen meccslabda volt

  • crpa7

    Csak én érzem úgy,hogy ez egy bőven vállalható eredmény? A 2. feles kifejezetten jó volt,volt két védelmi hibánk+lukaku a végén bebaszhatta volna,de stokeban otthonában egy iksz sosem rossz eredmény.

    • Csinibob

      Én győzelmet vártam, ki számított arra, hogy a 2 CB-nk és a középpálya ennyire enerváltak lesznek?

      • devil’s pray

        Senki. Ha csak a 2 cb nem ilyen szar, akkor ezt is behúztuk volna. Jó lesz ez sztem.

        • crpa7

          igen,én is ezt próbáltam megfogalamazni

    • stanley

      Ennél több helyzet kell és több variáns, amiből kialakítjuk a helyzeteket, tök mindegy, hogy ki az ellenfél.
      Én megpróbálnék Pogba nélkül 1-2 PL meccset. Herrera, Matic – Martial, Micki, Rashford – Lukaku.
      A szélen két gyilkos arc, Micki meg kedvére osztogat ezeknek, két ember meg védekezik hátul.

      • crpa7

        hát figyu…nekem a csapattal kapcsolatban a kívánságlistám élén az áll,hogy kezdjen már végre rash és martial együtt
        túl jó mindkettő,hogy bármelyiket is kihagyjuk

      • Pite

        Igen es a Matic-Herrera parosnak se a vedekezes se a labdak elosztasa nem esne a nehezere. En adnam

        • stanley

          Pogba egyelőre telített betli. A góljai rendszerint akkor jöttek, amikor már kb. lefutott volna a meccs, átrohantunk az ellenfelen. Meccseldöntő playernek várjuk, egyelőre kurvára nem az.

          • Csinibob

            Ma mondjuk látszott, hogy teljesen el van fáradva.

          • Chestcontrol

            azert ma pont h nem akkor jott a golja

          • stanley

            Lehet a kapus kezébe fejelte volna. Meg hát ugye nem is az ő gólja volt.

          • Chestcontrol

            jajj most akkor magyarazd meg h nem az o golja volt. bement? o fejelte? jokor jott ? ..

          • Pite

            Azert _annyira_ nem is rossz, hogy telitett betli legyen

          • wolandrule

            Terített az a betli.

          • EZS

            nem nem, Pogba sajnos telített 😀

          • wolandrule

            Ja, telitette a haját festékkel. 🙂

          • crpa7

            azért az túlzás,hogy terített betli,de több kell tőle ez nem kérdés

          • Pásztor László

            De Gea-t nem lehet szidni, akkor Pogbat kell. Az első három meccsen bőven jó volt, irányította a játékot, ma volt egy szarabb meccse, de így is gólt fejelt, és több jó megmozdulása is volt. Kár rajta levezetni a feszültséget, a védelmi hibákon ment el a meccs.

          • stanley

            Az biztos, hogy miatta nem szabad kivenni Mickit Lukaku mögül, ha ez megtörténik, az hiba.

      • crpa7

        Egyébként a mai meccs közben az jutott eszembe amikor a legutsó podcastban talán Strigo felvetette,hogy nem biztos,hogy Pogba jó a gyors kombinatív fociban…

      • reelbeba

        Szerintem pogba teljesen jó, én biztos nem venném ki a csapatból

    • Chestcontrol

      szerintem sem volt ez annyira gaz.

  • mrmojo

    ez a diouf gyerek aki a végén patkány volt ráadásul vmi saját nevelésünk vagy nem?

    • MisterUnited7

      Annak idején a Moldetól érkezett.

    • infinite_red

      az, talán

    • wolandrule

      Darren is nagyon feszült volt, átnevelődött Mordorban…

    • Schweinsteigerlin

      Mivolt? Veget nem lattam mar

      • EZS

        Wimmer eljátszotta a kapujuk előtt a nagyhalált, nálunk volt a labda a tizenhatosuk előtt, a bíró persze lefújta, Wimmer felpattant, játékvezetői labda, Diouf odament, emberkedett, dulakodott Marcival, majd előrebaszta a játékvezetői labdát “sportszerűen” visszaadta, azaz nem ígéretes helyzetből jöttünk, hanem a kapunk elöl a 94. percben.

        • Angus

          köszi, a faszom bele abba a hülye buzi vimmerbe, nagyon mérges vagyok rá

        • Newton_heath

          Wimmert Jonesy lekönyökölte, ha jól láttam, nem volt az eljátszva.

          • EZS

            ha hozzájuk kerül a labda, egyből felpattan, fel is nézett, mi a helyzet.

  • infinite_red

    kikapott a bájern, a monaco; ikszelt a real meg a bvb. van ez így.

    • Achi

      Azért ez nem túl vigasztaló.

      • infinite_red

        a bajnokesélyes pool meg ötöt kapott a cicitől

        • crpa7

          bajnokesélyes????

          • infinite_red

            volt, aki azt mondta rájuk 😀

          • crpa7

            hát nem tudom,de ilyen milner/moreno,matip,lovren,alexander arnold védelemmel Mignolettal a seggükben sose lesznek bajnokesélyesek….legalábbis nem a PL-ben

          • Chestcontrol

            ahol james milner a balhatved az a csapat nem lesz bajnokeselyes

          • infinite_red

            nekünk meg van egy darmianunk :v

          • crpa7

            darmian egy kibaszott jó védő,csak előre felé lófasz

          • infinite_red

            egy torinoban egész korrekt rwb lenne, ide kevés

          • Chestcontrol

            jah azert ez a csapat mennyire jobban nezne ki ket jo vedovel a szelen

          • crpa7

            ez a szezon ráfog erre menni, jövőre Józsi végre felismeri veszünk két szélvédőt és mindenkit megbaszunk

          • crpa7

            ez nem kérdés,csak arra céloztam,hogy azér durmi pont védekezésben nagyon jó, milner meg…

          • Chestcontrol

            de darmian vedo!! millner meg egy kioregedett szelso selejt

          • crpa7

            igen,erről van szó, hogy azért ne hasonlítsuk már milnert durmihoz 🙂

          • devil’s pray

            A fonaton azt hiszik minden évben.

          • Chestcontrol

            jah, csori nagyapam is hitt a lotto 5osben

        • stanley

          Azért a riválisok már lenyomták pár rangadót. Addig kellene azért hozogatni a meccseket, amíg nem jönnek a kemény meccsek.

          • infinite_red

            én se örülök a döntetlennek, sőt, de na, vannak és lesznek is ilyen meccsek, az everton ellen lehet javítani, addigra bailly is pihen

        • Chestcontrol

          bajnokeselyes?? lemaradtam valamirol??😂😂

    • mddnszksz

      én se és lakótársam se szedett össze csajt tegnap az összegyetemi gólyatáborban mert mindketten mocsár részegek voltunk, de ez engem kurvára nem vígasztal

      • Pepoka

        Huhu még egy szegedi?😀

  • Angus

    csupor moting a kibaszott hülye hajával, ó hogy baszná meg… de utálom a sztók elleni meccseket

    • Chestcontrol

      sztem a visszavagon mar a keretben sem lesz

  • mddnszksz

    most mindenki hagyjon

    • Pickle Rick

      megfárad az ember

  • stanley

    6. forduló Stoke-Chelsea. Ajánlom, hogy ott is szerezzenek pontot ezeket a favágók.
    Amúgy meg a Chelsea is bassza meg, megnyert három olyan PL meccset zsinórban, amit kétlem, hogy mi hoztunk volna.

    • Endy919

      Cserébe otthon lecumiztuk a Burnleyt.

      • stanley

        A piros lap azért bebaszott ott rendesen.

    • reelbeba

      háde nem favágók. Jól védekeznek, plusz még elég jó kontrákat is tolnak. Egy sárga sem volt a meccsen

      • stanley

        Meg kell ütni az Evertont. Kemény szezon lesz ez. 🙁

        • Chestcontrol

          azert az everton is epp hogy nem kiesohelyen van. annyira nem jok mint elozetesen vartuk

      • Chestcontrol

        jah sztem sem azt a favago focit jatszak mar. de ennek a shakiranak elegge utni valo feje van azt meg kell hagyni

    • Achi

      Ott nem biztos, hogy bemegy az a kevés helyzet, ami lesz nekik.

    • crpa7

      Ez a stoke minden volt vagy favágó nem

  • Pickle Rick

    Egyébként annyira bosszantó, hogy mindig akkor jut eszembe lottózni, amikor már húztak a hétre

    • MrFer

      I’ve been there bro 😀

    • EZS

      úúú, a lottó…

  • lasi

    még mindig top of the league

  • Csinibob

    Jones és Bailly nem baj, hogy pihennek egyet

  • MisterUnited7

    Megint rúgtunk kettőt, ráadásul idegenben ennek a kellemetlen ellenfélnek, benne van.

  • MrFer

    Kell ilyen is, válogatott szünet után játszottunk szarul máskor is. Attól még nem szar minden.

  • Alberti Róbert

    Kevés rohadtabb csapat van a bajnokságban, mint ez a favágó sztók. Bajnokság behúzásához ilyen meccseket kellene hozni. Everton ellen lehet javítani jövöhéten

    • Chestcontrol

      nem voltak favagok ez mar nem az a stoke regen csak divat favagozni oket.

  • Csordás Adrián

    Az első három meccsen tök jól működött a támadás a balszélen (is), erre most bekerült Darmian és ismét csak a jobbon tudunk támadást felvezetni. Egyszerűen nem az a szint amit itt képviselni kell.

  • Angus

    A rohadt büdös kurva anyádat te Wimmerfasz te! Meg bassza meg az egész stoke, de rohadtul utálom őket, a kibaszott buzi stadionjukat meg mindenüket

    • godlikezaza

      de most nem lehet mert fletcher

      • Angus

        Darren <3

        • godlikezaza

          látodlátod

    • Carrick24

      Nem baj, reméljük a többi nagy csapatot is ugyanígy szívatni fogják, az Arsenal már beleszaladt a késükbe.

  • infinite_red

    végül is, a 4 gól meglett, csak 4-0 helyett 2-2 😀

  • United82

    Bailly és Jones 1-1 nagy hibája miatt 2-2 lett. Ma nem ettek spenótot, különösen Jones. De amúgy előre feladta a meccset José azzal h Fellát a keretbe se nevezte 😀

  • reelbeba

    Nem volt ez annyira szar. Melós meccs volt, a sztók sem egy rossz csapat.

    • stanley

      Az Evertont meg kell baszni.

    • Achi

      Egy bajnok csapat az ilyeneket nyeri 1 góllal valahogy aztán kész. Persze még lesz hasonló idén, majd meglátuk.

  • Carrick24

    Zsozénak nagyon nem megy a stoke ellen és ide sem nyerni járunk, de azért lehetett volna ez jobb is.

  • Pickle Rick
    • Csinibob

      vóóótmá 🙁

      • Pickle Rick

        az az elterelés része

    • devil’s pray

      Köszi, ez feldobta a napom. 😀

  • godlikezaza

    nem sztókba kell megnyerni a bajnokságot

    • Gyere_haza_Laja

      De?

  • Gyere_haza_Laja

    Könyörgöm legalább a válogatottra ne fogjátok, a Chelseanél és a Ciytnél is volt válogatott meccses játékosuk…

    • Csinibob

      Csak az ottani CB-k nem mutattak terített betlit

    • EZS

      miért kéne fogni bármire?

  • Csinibob

    Wimmer fetrengésével a hosszabbításból 2 perc ment el, erre 1-et húz rá, hát, ja 😀 😀 Kár érte

    • lasi

      nem ott kellett volna eldönteni, hanem sokkal előbb

  • Achi

    Ez szar volt. Sajnos nem kellett sokat várni egy szar meccsre idén sem.

    • EZS

      megesik

  • Furkóúr

    Idegenben jó az x…

  • stanley

    Hát, nem érdemeltünk győzelmet. Pogbától ettől sokkal több kell. Matic-Jones-Bailly meg válogatott viseltes volt.

  • lasi

    sportszerűség forever

  • EZS

    na elmehet a kurva anyjába ez a vimmer

    • lasi

      meg az egész faszszopó sztók

  • Alberti Róbert

    Jones=Shaw

  • stanley

    Mi a faaaasz?

  • devil’s pray

    Só?

    • Achi

      Ő is itt van a spíleren.

      • devil’s pray

        Azt hittem, sokat ittam és nem emlékszem, hogy becserélték… 🙂

  • stanley

    Annyira, de annyira tudtam.

    • lasi

      mé nem Mata rúgta?!

  • Golf

    beverjük

    • FabianCancellara

      A fejünket a falba

  • wolandrule

    Mit fújsz le te vakegér!

  • Pite

    Amior lecsereltuk herrerat tok szarok vagyunk

  • Achi

    Jó hír, hogy letudtuk ezt is idénre. Remélem otthon szétbasszuk őket majd.

    • stanley

      Az a baj idén lesz pár ilyen kellemetlen túra vendégségben, ha bajnokok akarunk lenni, hozni kellene ezeket.

  • stanley

    Darmian, jesszusom. Herreratól vett leckéket.

    • Alberti Róbert

      Ez inkább NB1-es megoldás volt 😀

  • Rushmore

    nem jelennek meg a kommentjeim, van tippetek mi lehet a gond?

    • stanley

      Nem vagy szimpatikus kovacstominak. 😀

      • Rushmore

        akkor most letérdelek a sarokba 😀

    • Golf

      Ezt se látjuk.

      • Rushmore

        jóvanna 🙂 eddig mind eltünt, erre ez megjelenik… csak próbálkoztam 😀 Sorry

    • MrFer

      Nem nyomod meg a post gombot

    • EZS

      és erre akkor választ vársz? :DD

  • Alberti Róbert

    Faszfej Hughes se tudom mit rinyál

    • Carrick24

      Ez csak időhúzós rinyálás.

  • stanley

    Félek ettől a szabitól.

  • piocacsipesz

    Bailly kiszedhetné a kriptonitot a zsebéből

  • stanley

    Mennyivel másabb volt ez, mint egy Vale beadás.

    • Achi

      Semmi. Nem lett gól. 😀

      • stanley

        Meccsenként 2-3 ilyen helyzetből egyet tuti beverne, de ha nincs egy se, akkor ugye úgy nehéz.

        • Achi

          Persze,csak vicc volt. De remélem ma nem ezen ment el a győzelem.

  • Kövi

    Bazzeg, itt ma nem nyerünk.

  • MrFer

    Baaazmeeeg

  • Alberti Róbert

    Lukaku gecc

  • SAFbackplíz

    Bármi váratlan még mára?

  • lasi

    kurva idegesítő ez a meccs

    • stanley

      Ha idén harcban leszünk a PL-ért, akkor kurva sok ilyen lesz, az elmúlt években könnyebb volt elengedni a 4.-5. helyen a sok szart.

  • Achi

    A védők szar napot fognak ki is ez az eredmény. Igazából az a 2 szerzett gól teljesen jó itt, csak ugye…

  • RedMark

    Akarhanyszor jatszunk ezzel a tetves stoke-kal annal jobban utalom oket

  • piocacsipesz

    Az szöglet volt 😀

  • Csumpitáz Béla

    Bájinak mi baja van?

    • stanley

      Szopatják + nem megy neki = felbaszódott.

  • devil’s pray

    Bailly mekkora homály ma…ecsém.

  • stanley

    Baillynak jót tenne egy kis pihenés…

    • piocacsipesz

      BL-ben úgy sem játszhat

  • wolandrule

    Miki érdemelne már egy gólt, remélem eldönti.

  • stanley

    Kicsit nehezen értem, hogy az ilyen csínybe adott labdák, két-három védővel a másik nyakán miért tűnnek jó passznak.

  • reelbeba

    marci basszál oda nekik

  • Achi

    Martialtól most kéne valami egyéni okosság

    • piocacsipesz

      Az a baj, én pont azt érzem, hogy ma nála is kijön, hogy 2 hétig nem focizott.

  • piocacsipesz

    Pogba ma nagyon hurkesz

    • stanley

      Igen, erről beszéltem a múltkor is. A támadások szervezésében ettől sokkal több kellene tőle. Még mindig arra dolgozunk, hogy majd valamelyik szélső beadja esetleg a Micki kiugrat valakit vagy Lukaku, Rashford szélre tévedve próbál meg kevergetni.

  • Alberti Róbert

    Jön Mata és Marci

  • Achi

    Hogy az ilyen csapatoknak bezzeg minden helyzete bemegy… basszák meg na.

    • wolandrule

      Alap… Mondjuk könnyű gólok voltak ordas hibákból.

  • stanley

    Kéne egy Martial a csapatba. Most talán az ő lendülete adhatna valamit.

  • wolandrule

    Csupomoting élete meccse.

    • Rushmore

      ilyesmi meccs volt amikor megismertem Vardy nevét is… remélem ez csak ennyi volt

    • stanley

      Mindig királyt csinálunk valami nyomorékból.

    • EZS

      azt nem értem, hogy-hogy nem igazoltuk le ifista korában, a hülye nevű srácok között simán elfért volna 😀

  • Achi

    Ha már Valencia is lő, akkor van a para 🙂

  • Csinibob

    Biztos voltam benne, hogy nem akad be ez sem 😀

    • devil’s pray

      Ja, ez se talált embert…

  • devil’s pray

    Tóniót középpályásnak. 🙂

    • Alberti Róbert

      Nem is értem miért jhv

  • piocacsipesz

    Herrera – Mata csere jöhetne

  • Pickle Rick

    nyugi, csak ma pótoljuk az eddig elmaradt kapott gólokat

  • MikeSCHmalling

    Minyá jönn Marci és basz egyet, nyugi

  • stanley

    Jonesnak meg Baillynak betett a válogatott terhelés. Smallinggal lehet ezért kellett volna próbálkozni.

    • Alberti Róbert

      Meg Lindelof ugyebár

      • stanley

        Linde is nyomta amúgy, de nem most raktam volna.

  • Alberti Róbert

    Kurva életbe mostmár. Mi a faszt csinál a kibaszott védelem ?

  • Rushmore

    azért azt hogy csinálja Jones hogy hátra esve is a pofáján landol?????

  • lasi

    balfaszokkal vagyunk körülvéve

  • Furkóúr

    Jó meccs.

  • Achi

    Ez azért már nem jó jel. Mi a fasz van a védelemmel? Remélem idén ez volt az utolsó ilyen, hogy egy ilyen csapatot hagyunk jászani.

  • Dzsuk1

    Nemááár

    • devil’s pray

      Én is kb. ilyen fejet vágtam, mint az avatarod…

  • Csinibob

    Én nem tudom miabüdösfasz van ma, de mindkét CB terített betli

    • Pite

      Van ra egy milkam, hogy kedden egyik sem kezd ezutan :DDD

      • stanley

        Hát, ez egy elég egyértelmű Milka…khm…

      • Csumpitáz Béla

        retteghetünk a Smalling-Lindelöf párossal

      • Csinibob

        its a trap!

  • wolandrule

    Ezért védte ki….

  • devil’s pray

    Bakker Jones…ez mi a faszom volt? Balett?

  • stanley

    Jones, komolyan, könyörgöm.

    • Pite

      Fellaini kifejelte volna

  • piocacsipesz

    Fánkot a fiúnak!

  • Furkóúr

    Hmmhmm

  • Csumpitáz Béla

    faszomat

  • fella

    Akurvafaszba, ma nem védekezünk?

    • fella

      Honesz

  • stanley

    Nem hiszem el! Nyomorult szar egy védelmünk van egy ilyen csapat ellen.

  • Dávid hozza a bravúrt

  • Csumpitáz Béla

    atya ég, Dávid!

  • stanley

    Hol az a kurva védelem?
    de Gea, world class save, ez kell, ez!!!!!

    • ketomika22

      Pedig megint integetett es szarul helyezkedett

  • devil’s pray

    Bakker ezt hogy szedte ki…

    • EZS

      lábbal kellett volna 😀

  • fella

    De Gea te jo ég

  • Schweinsteigerlin

    Darmianra kitudnam verni

    • stanley

      Bejön az a szakáll, mi?

  • piocacsipesz

    Rashford meg belaggolt, hogy nem passzolta le a labdát?

    • devil’s pray

      Túl sokat fifázott.

  • infinite_red

    miki 6. gólpassz

    • EZS

      meglesz a 76 😀

    • stanley

      Micki-Matic-Martial. Ez lesz a szezon három kulcsembere. Ha nem sérülnek le top 2, de ezt már mondtam a múltkor is.

    • piocacsipesz

      ezért nem jár az assist

  • mddnszksz

    ha netán egyszer Dávidka melegebb éghajaltra menne, Butlandet szívesen látnám

    • stanley

      Butland-Donnarumma. Ez az opció. Az alatt nem adnám.

  • reelbeba

    Heskey! Izé, lukaku

    • fella

      mikor Ági lefeketeheszkizte megfeküdtem

  • piocacsipesz

    Buglandet is dicséret illeti !

  • Achi

    Ezt a passzt a védők sem hitték el 😀

  • devil’s pray

    Majd mondják megint a fonaton, hogy újabb lesgól, nekik meg csak a farok jut a szájukba. 😀

    • Alberti Róbert

      Mindenki azt kap, amit érdemel 😀

    • wolandrule

      Amúgy ők miért kínozzák magukat a mi meccseinkkel?

      • devil’s pray

        Látni akarnak egy vörös csapatot, ami az ő életük alatt nyert bajnokságot. 😉

  • box-to-box defender

    Matic eladja a labdát, de addig megy utána amíg vissza nem zártunk

  • Alberti Róbert

    Ottvan basszameg. LUKAKUUUUU

  • fella

    Darmian bazmeg 😀

  • Achi

    Hát ha itt nem lesz valami komoly változtatás, akkor ma nem fogunk nyerni. A stoke nagyon felbátorodott, pedig eddig se voltak bizonytalanok.

    • Achi

      Jó, akkor hagyjuk :DD

      • EZS

        :DDDDDDDDDDDDDDDD

  • stanley

    ROMELLLLU!
    Darmian-Micki buksi simi!

  • mrmojo

    zseniálisan okos miki, nem hiszem el

    • stanley

      Hazai pályán, ott fog játszani Lukaku mögött és fogja ezeket szórni. Az ilyen meccseket hozzuk be vérrel pisilve és akkor nagy baj nem lehet.

  • devil’s pray

    Kukaluk. 🙂

  • devil’s pray

    Mi a tököm ez a sok kis szöglet?

  • piocacsipesz

    Pogbának meg szólhatnának már, hogy lehet labdát átvenni flikk-flakkok nélkül és megjátszani azt!

  • stanley

    Na most Darmian megérdemli a vállveregetést. Így kinyílni középen nem kéne. Ott volt a tér a védelem mögött baszki.

  • wolandrule

    Valaki felvetette tegnap (?), hogy Bailly mennyit játszott/ utazott, ez benne lehet a gól előtti sétálgatásban.

  • piocacsipesz

    Fella nincs, győzelem se lesz vagy mi?

  • stanley

    Izgibb támadásokat hoz a Stoke, mint mi.

    • box-to-box defender

      Egyelőre ez egy ikszes meccs, ennél több kell tőlünk.

      • stanley

        Benne vannak az ilyen meccsek, a Stoke kellemetlen ellenfél, de pont ez a lényeg, amit te is írsz, ennél több van ebben a csapatban.

        • box-to-box defender

          Túl kényelmesek vagyunk…

  • piocacsipesz

    Hethéssynek Lesföld, Somosnak Csupómóóting a fétise.. a studióból hallottam már “Junajtedet” is. Csak velünk kapcsolatban ilyen kiejtés zavarosak ezek a Spileresek vagy ez valami tendencia náluk?

  • box-to-box defender

    Darmian meddig fogja itt húzni vajon vagy ideális Mou player? Semmit nem fejlődött.

    • fella

      ha beváltja josé az ígéretét, miszerint szép focit akar játszani, akkor azért benne van, hogy jövő nyáron már nem marasztaljuk

  • fella

    nem lehetne behozni herrera helyére blindet, átállni három védőre és felküldeni a széleken őt meg valenciát? középen pogba, matic, miki, elől lukaku meg welbeck

    • fella

      izé, rashford

  • Asimov

    Ez a shakiri dagadt

  • mrmojo

    darmian egyébként az olaszoknál játszik?

    • stanley

      Nyomja, de 352-ben pl. és jobbon.

      • Fish08

        És jó?

        • stanley

          Hát a spanyolok elleni meccshez ő se szagolt hozzá sokat.

      • mrmojo

        akkor a cselszki igazolás zappacosta ennyit sem tud? az is valami

        • stanley

          Mármint mennyit?

          • mrmojo

            játékban annyit mint darmian

  • MikeSCHmalling

    Most már nem lehetünk kapott gól nélküli bajnokok…szomorú vagyok

  • Achi

    Kéne még ilyen mák, mint ez a fejes volt.

  • piocacsipesz

    Csupo Móóting 😀

  • lasi

    nem tett jót nekünk ez a válogatott meccsek miatti szünet vagy Mou túlkomplikálta?

    • Csinibob

      Szerintem halmozottan hátrányos a helyzet: válogatott szünet, Darmian nem elég fizikális, de legalább Herrera is nagyon döcög.

      • stanley

        Meg kicsit hiányzik az ötlet. Valljuk be.
        Nem tudjuk ki akarja mozgatni a csapatot, milyen módon akarunk támadni stb.

        • Csinibob

          Az ötlet látszik: rúgjuk be mögéjük 😀

          • stanley

            Kb. és ez kevés. Az előző Pogbás akció már kicsit biztatóbb volt.

        • Fish08

          Szerintem José nem számolt Lukaku elnyomásával. Ami amatőr hiba

          • stanley

            Az a baj, ha visszalépne, akkor se járnánk sokkal jobban. Kicsit többet kellene megpróbálni kiugratni őt is, meg Rashfordot is.

  • Fish08

    Kibaszták már?

    • piocacsipesz

      Kloppot, Contét vagy Wenkört?

      • EZS

        ebben a sorrendben

        • Fish08

          Pep hiányzik a listáról :F

  • Csinibob

    Pedig már írni akartam, hogy mi a büdös lófaszért erőlködünk a kisszögletekkel, amiket végül Valencia ad be. Nagyon kellett ez.

  • piocacsipesz

    Mákusz Lesföldnek remélem megjön az önbizalma és ismét megnyílik a gólcsap.. még akkor is, ha mákkal övé a gól

  • reelbeba

    Nem mondanám hogy jobbak vagyunk, nálunk van a laszti de nem nagyon vannak kidolgozott helyzetek

    • reelbeba

      de klassz hogy egyenlítettünk,

  • Ressan

    B+, jotanacs, meccskezdes elott mindig hugyozzatok, es a sort osszatok be a felidoig

    • Csumpitáz Béla

      ez volt az első meccsed?

    • EZS

      Mozaikban mindig Mourinhozok –> félidő vége előtt két perccel keresem fel a mellékhelyiséget 😀

      • Csumpitáz Béla

        akkor lemaradtál a gólról?

        • EZS

          nem vagyok Mozaikban, szóval nem. Amúgy is Beyonder szokott lemaradni a gólokról. 😀

        • stanley

          Most tuti remegve ült volna a tévé előtt. 😀

  • Alberti Róbert

    Legalább az egyenlítés időben jött. Így a másodikban teljes erővel lehet támadni a győzelemért

    • Fish08

      Hülyék lennénk. Szarrá kontráznának

      • Alberti Róbert

        Ja. Láttuk az első félidőben is 😀

        • Pite

          Ezert van amugy ott Herrera, hogy a ket BL-gyoztessel ne fussanak szet a ket szelen 😀

  • Furkóúr

    Úristen spiler…csupa mocsing góljával vezettet rövid ideig a Manchester united….wtf??

    • Achi

      Igen, vezettünk, de aztán kiegyenlítettünk. 😀

    • piocacsipesz

      Somos először Mikinek adta volna a gólpasszt is nem Maticnak

    • RedMark

      Raadasul hosszu ő-vel mondtak. De gaz. 😀

      Edit: vicc vót, megmielott

  • stanley

    Ha ez a szöglet ebből a balfaszkodásból valahogy mellé ment volna, kidobom a tévét az ablakon.

    • Angus

      …. aztán felhozod, és megint kidobod, igen 😀

      • Alberti Róbert

        Klasszikus lett 😀

      • stanley

        Ezt bárki is írta, imádtam!

        • Angus

          Asszem én voltam, talán Lali alatt. :DD

      • lasi

        fősulin utolsó nap pár srác kidobta a TV-t az ablakon, de úgy hogy be volt kapcsolva. nézni akarták a műsort, amíg zuhant

  • EZS

    Egyszer asszem Nicsenko lett úgy gólkirály az NB1-ben, hogy az utolsó meccsen valamelyik csapattársa lövése róla pattant be, és ez a gól kellett hozzá. 😀

    • Angus

      A jó öreg Igor. 😀

    • wolandrule

      Amikor még bejött az élet Józsi bácsinak.

    • Csumpitáz Béla

      Nicsenko! Basszus el is felejtettem már!

  • reelbeba

    head&shoulder haha

    • stanley

      Rashoulder, mondom.

  • Rushmore

    az előző gólt kb 1 percel előbb tudtam tőletek mint a videóról – ezt meg előbb láttam mint itt megjelent volna… én tényleg előfizetnék egy jó streamre, de itt semmit nem lehet megvenni…. most megyek haza – otthon van olyan fizetős stream amit érdemes?

  • Angus

    Stoke az idióta fejesgólok városa lesz. 😀

  • fellasz

    zsozé öltözőből jött vissza? 🙂

  • Achi
  • ketomika22

    Chicharito dijas tarko gol

  • Csumpitáz Béla

    most gyilkoljuk le őket!

    • Fish08

      Félidő

  • Alberti Róbert

    Rashford óriási gól 😀

  • Achi

    Fasza!

  • EZS

    Pogba mekkora gólpassz! 😀

  • devil’s pray

    Bakker ez Rashi gólja volt. 🙂

  • Pite

    Pogba assist, rashford gol :DDD

  • stanley

    Matic, megint, Matic. Egy zseni.
    Nem volt így les?

  • Furkóúr

    Pooogbooom

    • mejgyo

      Rasi adta 😀

      • Furkóúr

        Igen a lassítás mutatta

    • stanley

      Rashoulder.

  • Dzsuk1

    Naakkorjó!

  • Alberti Róbert

    Ottvan bazdmeg, ottvan

  • Csumpitáz Béla

    ezaz!!!!!!!!!!!!!!4

  • fella

    hádekurvajókvagyunk:D

  • stanley

    EZAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAZ!

  • Károly Fodor

    Akkor most borítjuk a pályát? Nem tudom nézni a meccset, csak azért kérdem….

  • mrmojo

    na szép, kurvák

  • stanley

    Amúgy Lukaku ennyire elszigetelődésének sem örülök.

  • piocacsipesz

    Bailly egy kicsit körül nézett a stadionban vagy mi?

  • wolandrule

    Baillyé volt, de Darmian helyett hozzuk be a szertárost akár, botrány.

  • Achi

    Kezdődik. Ha az ellenfél magabiztos(márpedig ezek otthon nagyon azok) , akkor valamiért mi automatikusan elbizonytalanodunk.

  • rphltylr

    Még hány beadást engedünk Darmian oldaláról?

  • devil’s pray

    Most meg lehet mutatni, hogy van tartása a társaságnak.

  • mrmojo

    fasznak kellett megbontani ami működött

    • fella

      azé nincs akkora dráma, ha hózi félidőben rájön

    • devil’s pray

      Ha nem teszi akkor az lett volna a baj mert jegeli Andert…ilyen ez.

      • mrmojo

        soha ilyet nem mondtam volna

        • devil’s pray

          Te nem, de mások igen. Mindenkinek nem lehet a kedvére tenni.

          • mrmojo

            ja hogy a menedzser azt nézi hogy milyen kedve van a szurkolónak a csapat összerakása után, véletlen sem azt hogyan funkcionálna az a legjobban. ráadásul ha olyan domináns focit nyomnánk mint eddig az vszeg mindenkinek jó lenne

          • Fish08

            A menedzser gondolhatta, hogy a 3 fős kp jobb lesz a stoke ellen, plusz rotált egy kicsit.
            Az eredmény meg nem őt igazolja, remélem változtat.

          • mrmojo

            persze, ez teljesen rendben is van, csak nem látom mögötte a logikát, és ez nem szeretetszolgálat a menedzser részéről, a fentebbi kommentre reagálva

          • Fish08

            Én a logikát látom, Herrera jó volt tavaly, kisegíthetné Matic-ot, a megvalósítás nem jött be.
            A fentebbi komment meg szvsz inkább annak szólt, hogy most te morogsz(jogosan) de ha Herrera nem játszana, akkor mások tennék.

          • mrmojo

            én nem herrera személye miatt morgok, hanem a konkrét rendszerben, ebben a formában való alkalmazása miatt az előzmények kontextusában- de mind1, csak nyerjünk, jól játszani sem kell minden meccsen ha nem fázunk rá

          • devil’s pray

            Nem, de ha nem teszi be, akkor azért hőbörög a szurkoló, ha beteszi, akkor bontani kell a rendszert és azért kap. Csak erre céloztam, nyilván nem ezért tette.

    • Pite

      Mindenrossz, #joseout, szar herrera, bruhuhu

      • mrmojo

        nem herrera szar, csak ebben nem vele működünk legjobban, olvashatsz is néha, brühühü

    • lasi

      mert fel akarta találni a meleg vizet

  • Rio

    A szelso vedoink gyalazatosak

  • fella

    hahahahaha az összes védő gyökér volt, néha kell ilyen is

  • stanley

    Ez Baillyé.

  • ketomika22

    Bailiy beult egy mozira. 2x

    • Pite

      Na tessek ugyis ezen panaszkodsz, hogy senki sem megy veled 😀

      • ketomika22

        Csírapite

  • Carrick24

    Nah ez nem volt benne bakker!

  • Alberti Róbert

    Kurva élet baszná meg ezt a tetves csapatot

  • devil’s pray

    Darmian oldala…támadni nem tud cserébe vedekezni se

  • Furkóúr

    Hmmm

  • Dzsuk1

    Nafaszomat

  • fella

    jaj

  • stanley

    A MOCSKOS KURVA ÉLETNEK A FASZA!

  • devil’s pray

    Baszki minek adják Tóniónak…

  • Dzsuk1

    Nem túl izgalmas

  • Achi

    Az a baj, hogy 11esből se tudunk gólt szerezni, nemhogy szabadból.

    • Alberti Róbert

      Szanad ? Mit értesz ez alatt ?

      • A_S1M0N

        *szabad

  • fella

    remélem félidőben jön mata herrera helyére, illetve blind is elférne

    • piocacsipesz

      Azért az is priceless amikor valaki Blindet szeretné a pályán látni : D

      • Alberti Róbert

        Ő teljesen világtalan bhv poszton

        • piocacsipesz

          is..

          • mrmojo

            blindnél jobb multifunkcionális squad player sehova nem kell, nem tudom mit nézel

      • mrmojo

        nem balhátvéd, de nem mintha nem tenne le korrekt performanszokat, előrefelé meg egyenesen maradona darmianhoz képest- ki nem

  • piocacsipesz

    Csak nekem van az a véleményem, hogy Darmian még kiegészítő játékosnak is kevés? Ide legalábbis.

    • Ressan

      Egy olyan kiegeszitonek, aki soha nem jatszik tetmeccsen, teljesen fasza

    • stanley

      Szárnyvédő. Lajcsi azt hitte, hogy a 352-be jó lesz, csak nem azt játszunk. Amúgy én megpróbálnám az ő oldalán is építeni a támadásokat, ennél rosszabb nem lehetne.

      • reelbeba

        Jó, de akkor mér nem adta el hozé a faszba? Most télleg shawra várunk, hátha le tud játszani tíz meccset sérülés nélkül?

        • stanley

          Mert jelen pillanatban Valencia, Shaw, Darmian, Blind négyes a teljes balhátvéd-jobbhátvéd garnitúránk. Ebből egy rokkant, egy olasz, egy szintén inkább szárnyvédő, de még inkább vkp, a negyedik meg kényszerjobbhátvéd. Szóval nem az a kérdés miért nem adta el, mi a faszért nem vettünk valakit?

          • reelbeba

            Igy, igen

  • Rio

    Konyorgom vegyunk egy jobbhatvedet

    • Alberti Róbert

      Az megvan. Csak a balon játszik

    • Pite

      Majd jovore Fosu (:DD)

      • Rio

        Amen

  • reelbeba

    pedig ebböl elöbb-utóbb összejön egy gólpassz tonyónak

  • piocacsipesz

    Vale baszki ha tudnál beadni..

  • mddnszksz

    BTsportsnak fél óra alatt nem sikerült működőképesre csinálni az eredményjelzőt 😀

    • Carrick24

      Jah, én is ezen nevettem. 🙂

  • stanley

    Herrera remek megoldás, Vale csak a szokásos.

    • lasi

      egészen elképesztő

    • piocacsipesz

      szerintem csak nagyon akar bizonyítani

    • Achi

      Nem egy precíz ember na 😀

    • ketomika22

      Hihetetlen ez a Valencia

    • EZS

      Vale tragédiája, hogy a többiek kurvára nem tudnak megfelelő helyen érkezni… 😀

      • Ressan

        Láttad? Szepen ment, jo helyre, sehun senki nem erkezett!

    • Ressan

      Kapura akarta 😉

      • stanley

        Felidézte 2012 tavaszát.

      • ketomika22

        Fifty fifty volt

  • Carrick24

    Melegít a trollalakulat 🙂

  • reelbeba

    zouma nem szar

  • box-to-box defender

    Kicsit nekem lötyögésnek tűnik amit játszunk, de ettől még lehet győztes taktika

  • Ressan

    Degea bakker, ezek nem vedesek, hanem completed receiving-ek

  • Dzsuk1

    Valencia milyen jól csinálta ezt 🙂

    • ketomika22

      Ilyenbol kene meccsenkent 3-4 meg a jo beadas

      • Tomika szar a halad, ülj át a BioHairbe a szünetben 🙂

        • ketomika22

          Igen, mar ideje levagatni. De neked is szar

  • piocacsipesz

    Na Bailly off..

  • piocacsipesz

    Durmi oldala nagyon sebezhető

  • Achi

    Kurva orkok nagyon magabiztosak.

  • reelbeba

    Rash sérült?

    • fella

      régóta ziccerelbalfaszkoditisze van

      • reelbeba

        nem, olyan furán sántikál a helyzete óta

    • EZS

      lehet, csak ijesztgeti a Stoke játékosokat, hogy jön Marci csereként.

  • mrmojo

    herrera teljesen felesleges, eddig is jól működött minden, viszont most gyakran nem matic hanem herrera kapja a labdát a védelemtől, amit messze nem tud olyan intelligensen és hatékonyan elosztani, arról nem beszélve hogy mikinek, aki a legjobbunk vt eddig szvsz, jobbról kell kezdenie, és nem mozoghat szabadon a vonalak között, aminek helyzeteink jelentős részét köszönhettük eddig. kreativitás, kisjátékok terén pedig mata jobb mint honfitársa, olyan csapatok ellen ahol nálunk van a labda (mint most).

    • stanley

      Ez mind igaz, de könnyebben át is rohanhatnak rajtunk, így is volt néhány ígéretes megindulásuk.
      Egyébként ettől még játszhatna Micki beljebb, csak esetleg Vale játszhatna fentebb emiatt.

      • mrmojo

        miki azt játssza amit mata szokott, nyilván nem játszhat beljebb mert vissza kell futnia annak aki ott játszik, támadásnál indulhat befelé ami messze nem ugyanaz mint amikor vki folyamatosan 10esként mozoghat és osztogathat, ráadásul úgy vagyunk tele középen hogy ez semmit nem ad a hatékonyságunkhoz. vale egyébként is fel-alá fut a jobbon. a megindulásaik a letámadásunk vakfoltjaiból indult mind, annak ellenére hogy elvileg 1el több kk-val játszunk, ez is elgondolkodtató

        • stanley

          És mennyi lett volna, ha még eggyel kevesebb ember lenne középen? Szerintem nem sci-fi amit írok, mozoghatna még ettől többet be Micki, de jó lenne, ha lenne is kinek osztogatni a zsugát.

    • fella

      japp, herrera romboljon csak, ahhoz ért igazán, ilyenkor tök indokolatlan (annyi értelme van, hogy néha visszazár valencia helyére, na bumm)

  • Dzsuk1

    Monnyuk ezt pont be is baszhatta volna

    • stanley

      Mindenesetre Bailly adta ezt a labdát? Aranyember!

    • fella

      ennek a klubnak az akadémiáján ezt tanítják, ld. még welbeck, lingard

  • piocacsipesz

    Herreran nagyon látszik a meccshiány

  • fellasz

    darmiannak egy esélye van ma, ha feljön fella mert akkor mindenki őt szidja majd

    • fella

      a-a, fella keretben sincs

      • fellasz

        akkor teljesen esélytelen 😀

    • stanley

      Megvan, hogy Darmiannak miért nincsen semmilyen esélye! 😀

  • reelbeba

    csupa mócsing

  • stanley

    Amúgy ez ellen a Stoke ellen ez kell. Gyors akciók. Amíg nem áll fel a védelem, megindítani a szélt, majd tolni befelé a labdát.

  • infinite_red

    darmian helyett akár én is játszhatnék

    • fella

      bárki

  • fella

    herrerának sem áll jól eddig, hogy feljebb játszik

    • stanley

      Nem, valóban. Ráadásul nagyon egymást tapossuk ott megint középen.

    • Fish08

      Majd belejön

      • fella

        nem való az neki, romboljon csak

        • Fish08

          LvG alatt már bemutatta, hogy tud jól játszani előrébb.

          • fella

            abból a csapatból nem volt nehéz felfelé kilógni, a mostani közelében sem volt kvaliti tekintetében

          • Fish08

            Ne relativizálj. Az, hogy abban a csapatban jó tudott lenni, eléggé pozitív. Rajta kívül Smalling, De Gea, meg Martial tudtak jók lenni

          • fella

            ja, voltak jó meccsei, de vkp-ként hozott csak folyamatosan jó teljesítményt szerintem

          • Fish08

            True, mivel csak José alatt volt stabil kezdő

  • stanley

    Amúgy ezt az Evertont is most nagyon picsázni kéne a jövő héten.

    • Károly Fodor

      Majd pont ellenünk szívják fel magukat….

  • stanley

    Berahino, Crouch, Indi. Mennyi igazi jolly joker a padon. Nem szereti az ember az ilyen csapatokat.

    • fellasz

      csárlit kihagytad 😀

  • danNN

    Pogbának az a haj te.

  • stanley

    “Semlegesíteni a Mata hiányát.” SZLAMB Herreráról.

    • Achi

      Felfoghatatlan, hogy mit keres a TVben.

      • lasi

        többet, mint én mérnökként

    • Fish08

      Joógabi díjas

  • fella

    fura ez a gyémánt, darmian meg iszonyat idegesítő

  • danNN

    Rashford kurva gyenge, tuti gólt lő.

    • stanley

      Rashfordnak a támadó mögött kellene szerepet biztosítani, de ez talán Martial esetében is igaz.
      Én nagyon megnéznék egy 4321-es felállást.
      Matic, Pogba, Herrera – Rashford, Micki – Lukaku.

      • Fish08

        Mi lenne a jelenlegi játékosokból az álom kezdőd?
        Amúgy, a4321 jól hangzik, de ahhoz kéne még plusz 1-2 jó szélsővédő.

        • stanley

          Nyilván a de Gea – Valencia, Bailly, Jones, Blind – Matic, Pogba, Herrera – Martial, Micki – Lukaku adná magát a legjobban.
          Ugyanakkor a szélsőhátvéd téren kevesek vagyunk mindenképpen, plusz nálam inkább Martial lenne Rashford helyett a kezdőjátékos.
          Meg az is tény, hogy a kisebb csapatok ellen működhet a 4141 ezerrel.

          • Fish08

            A Marci-Rash részt nagyon adom.
            Ha shaw nem lesz jó, akkor 2 fullback kell majd, és ez kellemetlen, reménykedek az angol jó visszatérésében.
            Nálam amúgy Rojo>Jones 🙂

          • stanley

            Jah, csak Rojo is sérült.
            Amúgy igen, jövő nyár: szélsőhátvédek, plusz Carrick helyett egy ember + Grizi. 😀

          • Fish08

            Valahol bízomaz akadémistákban. Jó lenne egy posztot onnan pótolni, és nem venni

  • fellasz

    fasza ez a mez

    • Alberti Róbert

      Az bizony. Jobb mint a hányinger kék 😀

  • Achi

    Megint bekezdtek a csapatok. Kemény lesz ez ma nagyon.

  • Pepoka

    ohh baszdmeg 🙁

  • devil’s pray

    Rezsó mellett aludt el…jézusom.

  • stanley

    Amúgy jó, hogy nem Moratat igazoltuk le, olyan labdát úgy se kapott volna, amit befejelhet.

  • Alberti Róbert

    SZLAMB Dini a szakértő Spíleren. Sok okosságra nem számítok tőle

    • Achi

      Izgalmas lesz. Ma vajon tud-e mondani egy értelmes mondatot?

      • Alberti Róbert

        Nagy összeget nem tennék rá

    • infinite_red

      a bt sporton meg darren fletcher egyszerre fodbalozik és kommentátorkodik

  • Alberti Róbert

    Meg kell baszni ezt az ork bandát

  • fella
  • Furkóúr

    Megb….uk őket😀

  • fella

    :DD most játszották be a spíleren a moyesos stokei vereséget, imádtam a melírozott hajú phil neville ostoba arcát látni, de hiányzik (nem)

    • stanley

      Hála az égnek, valaki miatt minden nap nézhetjük!

      • fella

        hoppáka, ki ekkora suttyó???

  • stanley

    Amúgy kedden a Film Mánia még lehet adja a BL meccsünket. A kurva Sport 2 inkább a Bayern-Anderlechtet nyomja.

    • EZS

      mozaikban van vajon Film mánia?

      • Fish08

        Ott minden van

        • stanley

          Tökéletes leírás.

  • dAve

    Valaki legyszi egy mobilon is működő streamet. Köszi

  • wolandrule

    Egy ace stream kódot tudna valaki?

    • mddnszksz

      e7968fe55b27a9b308aa2273271f73c8fe3e5593

      • wolandrule

        Köszönöm.

      • Pepoka

        ez jó?

        • mddnszksz

          nem igen, redditen olvastam
          3cf32325ca45e0179e0b1a3e3ad8d2de5296edcd
          ez a jó

          • Pepoka

            köszi

          • wolandrule

            Nálam megy az első.

  • Ressan

    Kezdjuk má’, nyerjunk má’!
    A szezon eddigi legfontosabb meccse jön 😉

    • mddnszksz

      egy jó Fradi-Vasas ráhangolás képpen 😀

    • EZS

      befordultunk a bajnokság kibaszott hosszú célegyenesébe! 😀

  • Csumpitáz Béla

    de várom a meccset!!!!

  • stanley

    Rooney a második játékos, aki elérte a 100. sárgát a PL-ben.

    • wolandrule

      Kínában pár meccs alatt meglett volna neki.

      • lasi

        rasszista

        • wolandrule

          Ja, ez durva, be is kapcsolt a PC szenzorod. 🙂

  • stanley

    Klopp: “…inkább egyszer 0:5, mint ötször 0:1”

    • Limb for a Limb

      Már-már Zombori

      • stanley

        Már-már Arsene.

    • Achi

      Micsoda bölcs. Ilyet én is tudok: Jobb ma egy 5-0 , mint holnap egy 6-0. Zen.

    • infinite_red

      ezt mondta dzsaka is

  • fella

    433, ander es darmian blind-mata helyett

    https://twitter.com/manutd/status/906540239849705472

    • infinite_red

      jó, jó, de akkor már a kezdő 11-et is idelökhetted volna

      • fella

        Ott van

        • infinite_red

          nem frissített a diszkosz, elnézést kívánok

    • Csumpitáz Béla

      Fella padon se, ahogy Lindelöf sem

      • Pite

        Kedden kezdenek 😉

        • lasi

          elengedjük a bl-t még az elején

    • Rushmore

      wow… ez izgalmas kezdő 11… milyen rég óta ezért áhitoztunk!

    • Achi

      Fella nélkül? Húha, vagyis nincs B terv.

      • Pásztor László

        Ott van az, csak Martialnak hívják

  • infinite_red

    #köcsögpúl

    remélem a fonat lángokban

  • stanley

    Nyerni kéne ma, nagyon.

  • Juhasz David

    Ez ma nem a liverpooliak napja 🙂

    • lasi

      legyen hát a manchesterieké!

  • piocacsipesz

    Mindenki nyert akinek nem kellett volna, tavaly ilyenkor vesztettük a pontokat.

  • Pite

    Utolso pillanatos kozerdeku!

    A fasszopo tetves paraszt burokratikus szar magyar focinak hala megsem megyek ocsemmel fradi-vasasra, ez viszont azzal jar h megyek mozaikba (Tomikaval!)! Jon meg valaki? 😀

    • stanley

      Rájöttél, hogy szurkolói kártya kell? 😀

      • Pite

        Rajottem h ez az egyetlen szajbabaszott arena ahova a semleges szurkoloi kartya nem jo. Aszondja nekem a kocsoggyerek, h uljek be a vendegszektorba. Elmegy az anyjaba 😀

        • stanley

          Ezek szerint megvolt a lehetőség. 🙂
          Semleges szurkolói kártya? Az milyen?

          • Fish08
          • stanley

            Él ez még? Miért kéne más klubnál is kártya? Vagy csak a válogatott meccsekre? Tudtommal már csak a Fradi stadionba kell klasszikus szurkolói kártya, véleményem szerint meg ott elég logikus, hogy másfajta nem jó.

          • Fish08

            Pite lesz ebben a szakértő, én nem követem a magyar focit túlzottan.

          • Pite

            Mindenhova kell 1.-2. Osztalyban azonositas, a szurkoloi kartya ehhez egy segitseg. Jobb helyeken ez ugy tortenik, hogy a korlatozott szamu vemdegszektorba (ma Vasas) csak a Vasasszurkolok mehetnek, mindenki mas a hazaiba. Nyilvan a Fradinal nem, mert ok mindenkinel okosabbak. A legtobb meccsre helyszini adatmegadassal is bemehetsz a “nem legjobb” szektorokba, de a buzi mocskos zoldfeher luzereknel ezt sem lehet, csak a vendegbe… 😀 szanalom az egesz

            A semleges kartyaval amugy barmilyen meccsre mehetsz hazai szektorba (kiveve a nyomorek fagyinal).

          • stanley

            Nem sokat értek belőle, de tény, hogy nem tudom mikor vettem utoljára meccsre jegyet.
            Amikor igen, akkor Fradi szurkolói kártyával Fradi meccsre mondjuk sima ügy volt.
            De olyan ezek szerint van, hogy kell kártya ahhoz, hogy pl. MTK meccsre csak úgy beülj? Vagy, akkor oda hazai szektorba mehetsz, de a vendégbe meg nem, kártya nélkül?

          • Pite

            Hat ugye nekem Gyirmot kartyam van, amivel barmilyen stadionban, barmilyen meccsre (ha nem a Gyirmot van idegenben) a hazai szektorba szoktak jegyet adni.

            Az MTK-nal az volt a fentakadas oka, hogy a gyirmot idegenben jatszott, az MTK otthon. Nekem volt “vendegbe” kartyam, akivel mentem annak nem es a semleges/hazai kartyas illetve kargyatlan szurkolok csak a hazai szektorba mehetnek.

            Na a Fradinal a semleges/vendeg kartya es a helyszini regisztraciosok mind a vendegszektorba mennek.

            De ez szerintem a vilag osszes stadionjaban forditva van a grupin kivul. Pl. semleges szurkolokent (mm regisztracio/ klubkartya nelkulikent) csak a hazai szektorba mehettem Villa meccsen is. 🙂

          • Pite

            Nyilvan aze a csapate aki eppen nem a hazai/vendegcsapat. Minden mas stadionban igy megy. A hidegkutiba pl. azert nem mehettem be a multkor meccset nezni, mert a vendegszektorba csak vendegkartyas ulhet, mindenki mas a hazaiba.

          • stanley

            Hát, én őszintén meglepődnék, ha a múltkori mind a 300 budafokinak lett volna vendégkártyája.
            De, hát akkor miért nem vettél amúgy csak jegyet? 😀

          • Pite

            Csak jegy = vendegszektor, nem szivesen ultem volna zold-feherben (+ocsem fradi sal meg minden) be a vasasszurkolok koze, meg amugy ocsemnek tokre elment a kedve az egesztol. Gyereket vittem volna ki meccsre, de inkabb hazahuztak United-meccset nezni ok is apaval 😀

    • Fish08

      Ha ott leszel, inkább kihagyom.

    • Chestcontrol

      inkabb mentel volna fradi vasasra???

      • Pite

        Ocsem megkert, hogy menjek ki vele egyszer es mivel most ugyis jott fel apa is kocsival videkrol velem, ugy volt, hogy most megnezunk egy meccset. 😀

    • Pásztor László

      Jelen, ott tali.

  • fella

    Ingyen tipp az Evertonnak: Moyes szabad.

    Kozben 0-3

  • MuriÁgnes

    Kibaszhatnak mar Conte-t…

    • lasi

      most Qman a soros

  • fella
    • ketomika22

      ezt ne kérlek 😀

    • MuriÁgnes

      Jaj, ne!!!!!!!

    • Chestcontrol

      pihen a BLre… rotalunk

  • stanley

    Trippier, Walker, Mendy. Kiko, Azpi. Megint szórják a szélsőhátvédek a gólpasszokat.

    • fella

      Walker gólpassza szenzációs volt, odatette az 5 méterre álló Sanénak, aki bebaszta 25-ről.

      • Pepoka

        az nem Trippier és Kane kombó volt?

        • stanley

          Olyan labdákat ad a gyerek, hogy öröm nézni.

      • stanley

        Lekezelte a labdát és nem elkezdte izomból levinni a vonal felé, hanem csinált egy átlépcsős cselt, majd elkezdett befelé futni a kapu felé. Más kérdés, hogy Sané jól bebaszta. De a játék célja nem az volt, amit nálunk lehet látni. De hát Walker csak egy buta fasz.

        • fella

          92. percben, 4-0-nál, tét nélküli jatekhelyzetben jo megoldást választott, bravó.

          • stanley

            😀

          • ketomika22

            ezzel csak az a baj, hogy Valencia még ennyit sem szokott hozni

          • stanley

            Sőt, hát Mendy gólpassza is csak véletlen volt, meg egyébként is mindenki szárnyvedő.

          • fella

            A szomszéd fűje mindig zöldebb

          • ketomika22

            Itt sajnos nem errol van szo. Valencia nem az a szint ami egy olyan csapatba kell ami PL cimert meg az europai elitbe valo visszakerulesert hajt

        • Chestcontrol

          miert nem vettunk akkor mi is egy szelso hatvedet??!!

          • stanley

            Ne tőlem kérdezd.

          • Chestcontrol

            fellatol hiaba kerdezem

          • fella

            Nem olyan bonyolult, Valenciat szereti a főni, Shawt meg gondolom meg akarja nézni meg egyszer – hátha lesz belőle valami – ahelyett, hogy 50 millát költ valakire.

            Blind, Darmian, Young megfelelő cover.

          • lasi

            erősen középszerű névsor

          • Chestcontrol

            na latod stan ezert nincs nekunk full backunk

    • Chestcontrol

      akkor ma valencia is golpasszt ad?

      • stanley

        Ne essünk túlzásokba, én már egy pontos beadásnak is örülnék.

        • Chestcontrol

          altalaban az kell a golpasszhoz 😂😂

  • Angus

    Most az Everton Rooney-val, Sandroval meg azzal a kétnevű angollal akarja pótolni Lukakut? Kurva rosszak, semmilyen futball.
    Bár nyilván nem érdemes még messzemenő dolgokat levonni.

  • lasi

    everton-nál is megy a “baszkodjuk a boxba, aztán majd lesz valami” taktika

    • MuriÁgnes

      Ja, csak az nem tunt ott fel, hogy Lukaku eligazolt.

  • fella

    az evertontól vajon ki fogják dobni koemant ha ezzel a kerettel ennyire semmilyen focit játszik? nagyon szarok

    • Giggser

      Ez lenne a mai módi

      • fella

        ennyire fantáziátlan és rossz focit utoljára egy fellow dutchmant láttam játszatni ennyire jó kerettel

        • Giggser

          Amúgy én drukkolok nekik, addig a pontig amíg nem fenyegetik a helyezésünk. Azt a szerepet töltik be, mint régebben a spurs. Szóval remélem alakít Koeman bácsi valamit, mert a lehetősége megvan rá.

    • MuriÁgnes

      Majd kibasszak Snejderlint.

      • fella

        🙁

  • Giggser

    Kane meglátta, hogy szeptember van..

  • Asimov

    A pool meg az arsenal már kapott 10 gólt. Náluk csak a tök utolsó whu kapott többet.

  • MuriÁgnes

    Na, majd mi is jovunk egy 5-ossel.

  • Achi

    Azt a kurva, most nézem az eredényeket. Most akko Oxi a Citybe igazol? 😀

  • mddnszksz
  • Welbeck elvállalta, hogy ma gólt szerez:)

  • Csumpitáz Béla

    Alex Oxlade-Chamberlain knows it!

  • Angus

    Fosok a maitól, nem nyerni megyünk oda.

    Wazza viszont előtte még elintézhetné a Hotspermet.

    • Fish08

      utolsó perces lesgóllal behúzzuk, 2-1re.

    • Pulis-Mougic

      Én konkrétan azt álmodtam előző éjjel, hogy a 82-ik percig 0-0, és utána 10 percen belül vágtunk 3-at

  • fella

    A szuperszexi fekete mezunkre mar nagyon kiváncsi vagyok, szvsz nem fognak meglepni minket, de kapunk azert valami szar gólt

  • nagy nyernünk kell este

  • filozofi

    Utálom a Cityt is de ezt nagyon élveztem nézni 😀

  • fella

    sane ashleyyoungozott egyet, 5-0

  • a city kapusának eltört az állkapcsa, meg az arca…ez nem lehet 3 meccs

    • lasi

      az kemény

    • Fish08

      Liverpool játékos, nem csinálhatta szándékosan! (irónia)

      • egy másodpercig nem feltételezem, hogy szét akarta rúgni
        de legalább 5 meccset hozzávágnék

        • Chestcontrol

          akkor a pool okt kozepeig nem lo golt

  • reelbeba

    kóklerpep

    • fella

      az feltűnt, hogy klopp rögtön a szünetben fel is adta? ettől meg welldone city és pep, de ez a liverpool nemhogy ellenállást nem tanúsít, meg asszisztál is

    • EZS

      Te azért valahol citydrukker vagy 😀

  • RedMark

    Most akkor a citytol felunk?

  • lasi

    pedig 2 hete még nagy volt az arc

  • lasi

    ox a szarzenálban kiszopott a pudlitól, hát odaigazolt. most a pudliban kiszopik a shitty-től…

    • Asimov

      Lol 2 meccs 7 kapott gól

  • sipi

    akkor Chamberlain jovoheten tovabb igazol a shittybe? 🙂

    • piocacsipesz

      kék mezben még úgysem játszott

  • KingEric

    na végre szombat, a pudva ma legázolja a szitit, meglássátok!

    • Csinibob

      lol? 🙂

      • KingEric

        még mindig hallom a pudva-szurkolók mantráját a fényes arsenal-verés után…nem megy ki a fejemből

  • Fish08

    Úgy látszik a heavy metal mulatósba váltott 🙂

    • piocacsipesz

      XD

  • fella

    Mikor becsereled Mangalát… alázás.

  • fella
    • Asimov

      Rodgerst mégis gyűlölték, kloppot meg imádják. #mentality

      • fella

        Évenként egy hónap szexifocival meg lehet venni a Pool-szurkolókat.

    • piocacsipesz

      Dehát…. Klopp… klasszis edző… :/

      • fella

        szimpatikus!

  • Asimov

    Visszaszívom. A pool mégse bajnokesélyes

    • Angus

      Klavan, Alexander-Arnold, Moreno

    • lasi

      ezek, ezzel a játékkal decemberre leamortizálják magukat. főleg, hogy bl is van nekik.

  • Pásztor László

    Megy valaki Mozaikba?

    • sallark

      Én igen

  • van valami videó a kiállításról?? (most értem haza)

    • ketomika22

      én kb. 10 perce láttam youtube-on. de már leszedték azóta 🙁

      • nso-n láttam…nagyon durva volt
        nem csodálom, hogy cserélni kellett a kapust

        • ketomika22

          az ilyet nem 3 meccsre tiltanám el az tuti

          • Angus

            a Britos-féléket kéne 26 meccsre eltiltani, Manénak elég a 3.

          • ketomika22

            az más kérdés, de hogy erre minimum adnék 2 hónapot az fix. ilyen mozdulat nem való futball pályára, ráadásul kurvára veszélyes.

          • bedeabl

            Veszélyes de nem azért ment oda hogy pofánrúgja, három meccs tökéletesen elég

          • ketomika22

            azért tiltanám el hosszabb ideig, hogy máskor eszébe sem jusson. ebből lehetett volna egy súlyos sérülés is

          • clacka

            Szívemből szóltál, én pont ugyanezen logika mentén és mások elrettentésére adnék legalább öt meccset! Szemből lendületből érkezve nem kell karatéka módjára emelni a lábat! 🙁
            Mondjuk, ha igaz az állkapocs- és arccsonttörés, nekem az bőven elég súlyos…:(

          • ketomika22

            így van. főleg nyújtva.. ez nem az az eset volt amikor el akarta kerülni az ütközést. szóval, simán adnák neki több meccset

          • legalább 5, de 3 lesz

  • mrmojo

    mendy belőtt labdáinak szeme van, nem rossz ez a city, a pooltól pedig még mindig nem félek

    • lasi

      a pudli Mané nélkül egy sapka szar

      • mrmojo

        vele pedig egy kalap

        • lasi

          nyilván a védelmük nem lesz vele jobb, de a támadó játékuk azért csak-csak

    • mddnszksz

      ezért kéne jövőre Sidibé nagyon, meg ha Shaw sajnálatos módon megint lesérül, akkor egy minőségi balbekk. rengeteget számítanak

      • Pickle Rick

        a másik oldalra meg Sidiá, a padra pedig Sidicé

        • lasi

          Bob-ot nem láttam még ma itt, de asszem most megidézted.

        • Sipi1988

          A tarcsiba pedig a Shimmy shimmy yay, shimmy yay, shimmy yo’ hármast igazoljuk? 😀

    • fella

      a city legnagyobb ellensége sztem pep, aki meg sem próbál valamiféle konzekvenciát vinni a jatekukba. amugy adom

  • mddnszksz

    legyen
    már
    fél
    hét
    faszom

    • lasi

      nekem élmény nézni, ha szopik a pudli. még akkor is, ha ez a shitty-nek jó.

      • mddnszksz

        engem henderson irritál. úgy néz ki mint valami tipikus sunday league játékos. meg úgy is játszik. érthetetlen nekem mit keres a poolban. bár végülis az ő szintje

        • Angus

          engem meg csembörlény

          • lasi

            engem a komplett csapat

  • lasi

    jön a megváltó a pudlihoz

    • CaptainCarras

      Jesus a Cityben játszik

  • piocacsipesz

    Azért tegyük hozzá, hogy a Pool jelenlegi szezonbeli sikerének kulcsa offolta magát pár meccsre. Ez nekünk jól is jöhet.

  • fella

    Mané 3 meccset pihen 😀

    • mejgyo

      Lehet Ederson is…

      • fella

        Jaj o nagyon rosszul néz ki

    • fella

      Amugy kicsit Nanis piros, talan túlzás is, de kozben meg a sérülés miatt azert megiscsak van benne valami

      • mejgyo

        Nani testre rúgott, nem fejre 🙂

        • clacka

          Nani a labdát próbálta meg levenni, és nem is látta az érkező játékost…

      • Alberti Róbert

        Lerúgta a fejét. Nem túlzás a piros

        • Csordás Adrián

          Híjjátok a piócás embört!

      • AlgériaiIbra

        Baszki stoplival arcbatalálta szemből…. Nani ehhez képest csak megsimogatta Arbeloát (és ő nem is látta a spanyolt, emlékeim szerint)

        • fella

          Nyilvan durvább, de ebben sem volt – szerintem – konkrét szándék. Ugyanakkor durva volt nagyon.

      • Tam

        ez max annyiban hasonlított arra az esetre, hogy mind a kettő piros lett

      • mrmojo

        nani tényleg nem láthatta, aki szerint mané nem látta hogy jön a kapus annak nem tudom milyen a szeme, ennek ellenére fejmagasságba emelte a lábát, talppal előre, nem is próbálta meg visszahúzni, ennél egyértelműbb piros nem igazán létezik

        • mrmojo

          “a labdát figyelte” beszarok, hogy még mindig ezt szajkózza a kretén somos, az ember nem csak egy labdaméretű tárgyat lát a szemével basszameg, ráadásul nem takarásból, mögüle érkezett, hanem szemből, és nem is volt meglepő, hogy kijött, egyébként ziccerben vihette volna mané. fel nem fogom hogy ezen mit lehet vitatni

      • Angus

        Kicsit sem. Egyébként hihetetlen, hogy a másodperc tört része alatt felhúzom magam azon az eseten lassan 5 év távlatából is.

    • RedMark

      Na, nem vedi meg a honap jatekosa cimet 🙁

    • ketomika22

      én többet adnék neki és nem mert Liverpoolos

  • fella

    Ertem en, hogy fel a City a kontraktol, de azert ezt a védelmet csak érdemes lenne támadni.

    • truedevil

      a citynek leginkább otamenditől kellene félnie, félelmetes mennyire nincs képben

      • fella

        Hat nem védekezni akarnának (amit nem tudnak), hanem támadni (amit tudnak), akkor nem lenne olyan nagy para Otamendi

        • truedevil

          hát de a pali labdával is gyenge, pont ezért van mellette stones, evans hozzá képest valóban upgrade lett volna

  • Alberti Róbert

    Hogy rohadna meg ez a tetves sziti

  • Angus

    Salah meg Mané igen jó kis játékosok, ellenben Otamendi… Valaki írta egyszer, hogy ilyen Otamendik egy értelmes bekk mellett még jónak is tűnnek, ugyanakkor két Otamendi egymás mellett a top 4-re nem lenne elég. 😀

  • Károly Fodor

    Már megint Pool meccs a Prime-on, de legalább rangadó…

  • Csordás Adrián
    • Angus

      Nincs netem, meg itt wifi se nagyon, szóval nem tudom hogy Chicha tarkóval fejelt gólja benne van-e, de az óriási volt.

  • Roleee_#JoseOUT

    LvG a kirúgásáról:
    http://www.mirror.co.uk/sport/football/manchester-united-put-head-noose-11137764

    “They told me only after it [the decision to sack him] was leaked out and it was the biggest disappointment of my life. United did not discuss this with me. If they had come to me with the Mourinho plan then I could have said ‘okay, let’s give it everything for the last six months, complete commitment to each other and the team and then Jose Mourinho can take over.”

    • Csinibob

      “okay, let’s give it everything for the last six months, complete commitment to each other and the team”
      Szóval ez addig hiányzott vagy WTF, Laller?!

    • stanley

      Igaza is van, meg nem is. Amikor aláírt három évre, akkor kellett volna lefektetni a célokat. Mit akarunk elérni, mi a minimum elvárás? Továbbá neki is el kellett volna mondani, hogy milyen elképzelésekkel jön ide, ő mit szeretne elérni. Az első szezonját még alapvetően elfogadták a szurkolók, de a másodikban csak visszalépés látszott. Nem volt elég mély a keret, teljesen visszaestünk télre. Már akkor kibaszhatták volna. Hogy a BL hely megmenthette volna? Talán.

      • Fish08

        Én még a játékosok véleményére lennék kíváncsi. Mennyire tartották volna itt, illetve mennyire tetszett nekik a rendszere.

        • fella

          Semennyire, semennyire

        • bedeabl

          Rooney a napokban pont megvédte.

      • Gyere_haza_Laja

        Viszont azt nem felejtem el amikor a második szezonjában Top of the league volt (ugye jól emlékszem?)

    • fella

      Akkor kellett volna kirúgni, amikor ő is várta: a Norwich utan, januárban.

      • Fish08

        Akkor most nem lenne Mourinho! 😛

        • fella

          Dehogynem, januártól tárgyaltak vele, Giggsben meg nem bíztak eléggé ahhoz, hogy megkapja a padot.

      • Gyere_haza_Laja

        Igen!

    • Achi

      Magyarul, ha időben szólnak, akkor talán még meg is próbálta volna? Vagy mi van? Nem tudom, hogy ki sajnálja őt. Nem csak az eredményekről van szó, de olyan kibaszott unalmas kiszámítható játékot én még nem láttam, amit ő nyomott. És az a jegyzetelés… mint aki folyamatosan készül valamire, egy nagy húzásra, de soha nem meri meglépni. A hideg kiráz ha viaszaemlékszem. Nem köszi Lajos, nem tudlak sajnálni.

    • piocacsipesz

      magyarul mit mondott?

      • Pásztor László

        Azt, hogy nem szoltak neki december uán, hogy ki akarják rúgni és hozni Josét, mert akkor teljesen odatette volna magát és úgy adta volna oda a csapatot Josénak……

  • Csinibob

    A City-Poolon nagyon kellene egy 3-3-as X, pár piros lappal. Esetleg mindkettő kikaphatna.

    • Angus

      Tök király, egész nap semmi dolgom, és még jó meccsek is lesznek :V

  • Angus

    Végre gecó, csak nyerjünk. Bárhogy.

  • Rio

    Meccsnap!!! <3 ma egy randit utemeztem at miatta, ajanlom, hogy szexualis legyen a merkozes

    • HarciasToni

      en sajnos a vonat menetrendjet nem tudom atutemezni 🙁 elso 4 meccset nem latom eloben…

      • Chestcontrol

        reddit.com/soccertreams jon mobilon is

        • HarciasToni

          van telenor mytv-m is, sok mobilnetem is, de ebben a szar orszagban csak BP-n van folyamatosan ertekelheto mobilnet. mondjuk az a durva, hogy a nemeteknel ez még rosszabb

          • Chestcontrol

            koltozz pestre 😂😂😂

          • HarciasToni

            szerencsere ott elek, csak most vagyok videken 😀

          • Achi

            Fura. Nekem T-home mobilnetem van, és eddig bárhol voltam az országban ment a 4G simán.

      • Angus

        meg kell próbálni

    • Fish08

      Ha a randid nem nézi veled a meccset, akkor nézz más után! 😀

    • MuriÁgnes

      En elbactam ezt.

  • Achi

    Sima 3-0 azt szevastoke.

  • MuriÁgnes

    Holnapi vacsorara kernek egy ribeye stokeot veresen, koretkent pedig negy nagy fekete golt.

  • truedevil
    • Csinibob

      #mizene#mégfiatalvoltam

  • Fish08
    • lasi

      én most irigykedem 🙂

      • Fish08

        Én azokra akik már voltak a Traffordon 🙂

    • angrybeard

      ehhez kell valami membership? vagy siman lehet venni?

      • devil’s pray

        Kell. Meg időben le kell csapni rá, mert pikk-pakk elfogynak a jegyek.

      • Fish08

        Ez az egyik hazai szektorba szól, minden regisztráció nélkül vettem 3at a Benfica honlapján

        • devil’s pray

          Na, azt nem tudtam, hogy náluk is vannak jegyek.

          • Fish08

            Elvileg nem is lenne, csak a tagjaiknak. Legalábbis, amikor elmentünk a jegyirodájukba munkatársammal, akkor kedvesen a kezünkbe nyomtak egy felest, majd közölték, hogy amúgy ők nem tudnak segíteni.
            Aztán tegnap láttam a honlapon, hogy non-member jegyek is eladóak online.

          • devil’s pray

            És ezt hol lehet megtalálni? Mert én most böngésztem a honlapjukon, de az OT-ra nem láttam jegyet, csak hozzájuk.

          • Fish08

            Ez hozzájuk szól, a Luz-i meccsre 🙂

          • devil’s pray

            Akkor megnyugodtam. 🙂
            Oda nem akarok menni.

      • Chestcontrol

        kell! irtam nekik es azt irtak h egy tag max egy jegyet vehet(sajat reszre) persze ha a manutd.comon veszed.

  • infinite_red

    zsoze azt mondja, hogy mindenki játszani fog a hónapban.

    • Golf

      Annyi sérülésre számít?

      • Roleee_#JoseOUT

        sztem az ő által kiválasztott 13 fős keretre gondolt.

        • Chestcontrol

          gondolom aki nem jatszana azt a ligakupa meccsen bedobja

    • FabianCancellara

      de jó, bár kicsit berozsdásodtam:)

    • Chestcontrol

      meg wilson is?

  • sallark

    Jöjjön ide is, ti talán jobban értékeltek egy kis Pool fikázást 😀 https://www.youtube.com/watch?v=FwIDBdQZeOE

    • EZS

      hm… a videó nem érhető el… mint a poolnak a PL cím? Vagy nem erre a fikázásra gondoltál?

      • sallark

        Nem, de az se rossz 😀 Sajna leszedték 🙁 De hidd el, hogy vicces volt!

        • EZS

          😀 elhiszem

  • infinite_red

    mané a hónap játékosa, wagner pedig a hónap edzője. érdekes…

    • Pásztor László

      Ez amúgy nagy kamu. Leszarom az ellenfeleket ilyen téren. Josét mindenki leírta, hogy csak 6.ik lett, erre ledózeroltuk az első 3 ellenfelet, reális esélyt se adtunk nekik. Miki 5 gólpasszt adott, Pogba, Lukaku, Matic mind olyan játékot nyújtottak, hogy csak az ő teljesítményük eldöntötte volna a meccseket.

      Persze Mané is kurva hasznos, meg nehezebb ellenfelek, de ezzel nem tudok egyetérteni.

      • fella

        mané tök legit, de sztem a 10-0-ás gk-n és a 9 ponton nincs mit magyarázni, josé volt a legjobb (arról nem is beszélve, hogy rendszerint a cseréi is gólt szereztek, ha már egy edző egyéni kvalitásait is nézik).

        • reelbeba

          gondolom nem mindegy milyen kerettel, és hogy milyen csapatok ellen. A huddersfield messze felülteljesít eddig, én is wagnerre szavaznék. Hozé meg nyerjen egy-két rangadót is

          • Achi

            Igazad van, de azért úgy elég nehéz rangadót nyerni, ha nincs.

          • Fish08

            Ha minden jól megy, akkor Josénak idén lesz lehetősége pár ilyen címet begyűjtenie, míg Wagnernek valószínűleg beköszönt a rosszabb időszak. Kivéve ha nyom egy Ranierit, és behúzza a bajnokságot. Ez is benne lehet a döntésben szerintem.

        • Chestcontrol

          igen de annyibol talan vedheto h melyik igenyel nagyobb edzoi zsenialitast ledozerolni 300millas kerettel a whu swansea leicester 3ast 10-0val. vagy egy huddersfieldel lehozni 3 meccset kapott gol nelkul. ugyan ez a mane, o viszi a hatan a poolt. nem mondom h orulok a dontesnek de vedheto

    • Fish08

      Wengert olvastam…

      • crpa7

        én is :DD

    • ZoliH85
    • Chestcontrol

      mane egy gyengebb csapatban nyujt kiemelkedo teljesitmenyt mig wagner egy ujonc csapattal lehozott 3 meccset kapott gol nelkul(ami azert nehezebb feladat mint amit jose csinalt). mekkora lett volna ha bilicset hozzak ki gyoztesnek meg couthinhout 😂😂😂

  • Furkóúr

    Szerintetek a WBA megveri idegenben a Brightont?Tipszmikszelünk srácokkal ès elèg jó rá az odds

    • ketomika22

      ha ennyire kétkedsz benne akkor DNB-be vagy double chance-be rakd

      • Furkóúr

        Nem is kètkedek igazából, csak külső vèlemènyt szerettem volna olvasni.A WBA az esèlyes papíron.Viszont a pl- Ben bármi megeshet.😀

        • ketomika22

          hát akkor sorry 🙁 pár éve amikor nagyban toltam én is biztos tudtam volna mondani valamit 🙂

        • Chestcontrol

          de ez barmelyik meccsre igaz. whu ra mit fizet h 2.5 folott lesz a meccsen a golok szama?

    • Csinibob

      1,5 alatt maradnak.

    • Chestcontrol

      en wbara tennem. ahogy a poolt is idegenre

  • Csumpitáz Béla

    Jose nem akarta, hogy Pereira kölcsönbe menjen, hanem azt akarta, hogy itt küzdjön a helyéért. De Andreas a “könnyebbik” utat választotta. Így nem hiszem, hogy Jose szívébe lopta volna magát.

    • stanley

      Josénál mindig ez a szöveg mindenkivel szemben. Hát, haver pedig játszottál volna 90 percet a szezonban, sajnálom, hogy elmész. 😀

      • fella

        josé nem szereti, ha valaki annak ellenére nem harcol meg a helyéért, hogy ő egyébként – ha kezdetben csak kis mértékben is – számítana rá, ez ilyen egyszerű. pereira 20 éves, butaság lenne neki komolyabb játékidőt _garantálni_, ugyanakkor ha rászolgál, az egy great achievement. neki ez nem tetszett, inkább koccolt, innentől nincs miről beszélni, ezt nehét josén számonkérni

        • stanley

          Senki se hülye, látja, hogy hányadik számú játékos lehetne a rendszerben.

          • mrmojo

            de miért? mutatott vmit amitől előrébb kellene lennie?

          • stanley

            Jah nem, csak ebben a helyzetben te is koccolsz.
            Egyébként meg ő se hülye, látja, hogy inkább Fella játszik, bármi is történik.

          • mrmojo

            én is koccoltam volna a helyében, csak nem biztos hogy ez az ő szintje. ha fella pedig csak arra lesz használva amire az eddigi gyanúsan tükörsima meccseken, bánja a fasz

          • stanley

            Pont erről beszélek én is, mentem volna. Pont.

          • Chestcontrol

            jah de azert fellat nehezen nyomjak el mondjuk a brittaniaban, es a leszter ellen is jol szallt be

        • Salvatore

          Pereiran is.

  • fella

    josé megkapja a well deserved hónap menedzsere díjat, vagy a huddersfieldes komának ajándékozzák?

    • stanley

      Illene, hogy José kapja, valljuk be.

      • fella

        tuti wagnernek adják majd, merthogy mennyivel nagyobb dolog tőlük a 7 pont, mint tőlünk a 9, ami egyrészt igaz, másrészt objektíve a hónap legjobbja akkor is hoszé volt a 10-0, 9 pontjával

      • Rio

        – , valljuk

    • ander

      nem José kapta…

      • MrFer

        Hanem

        • infinite_red

          wenger

      • fella

        a kurva anyjukat

  • fella
    • SB85

      Hogy fogsz így aludni ezután? 🙁

      • fella

        látva marci és rashford teljesítményét egészen jól, bár azt tartom, hogy jó kis igazolás lett volna

        • Freeezer89

          kérhetnék egy szívességet? nem lehetne ezt az egész átigazolási fasságot decemberig skippelni?

    • de miért akar 2022es mezben játszani?? elég hülyeség nem?

      meg különbenis sofőrnek vették fel

    • Chestcontrol

      hala a jo istennek

  • GENERATI

    ha játszani akarnak, az nekünk csak jó(?), mert általában az elrontásra megyünk, és idén már látszódik valami kivégezni szándék és tudás rajtunk, illene most is megmutatni…

  • fella

    Shawcross nem játszik

  • mddnszksz

    szerintem Marci és Rashi kezdenek a széleken. erre az 5 védős rendszerre nagyon más megoldás nincs, csak ha széthúzzuk a pályát amit Juanitoval nem-igen lehet megcsinálni. Illetve átlövésekkel, szóval szerintem Pogesznek lesz vagy 6-7 lövése még az első félidőben. Nagy számok törvénye alapján egy beakad. Engem legalább is mindig ezzel bíztatott egyik oktatóm, amikor már x+1-edik alkalommal voltam nála vizsgázni.

  • én egy szoros 1-2-t tippeltem

    viszont nagyon remélem, hogy a délutáni city-pool minimum döntetlen, vagy city győzelmet hoz
    poolos havertól egész héten azt hallgattam, hogy hogyan fogják rommá verni a cityt…simán
    UNOM

  • Roleee_#JoseOUT

    laza 4-0 lesz ide.

    • Salvatore

      Te jósoltad meg a korábbiakat is majdnem telibe, jól emlékszem? Mert akkor Ámen!

      • Roleee_#JoseOUT

        jól 😀

  • fella

    Amugy lehet hogy Fletchet többet játszott, mint Carricken es De Gean kívül bárki.

  • ketomika22

    nem lepne meg ha nem cleen sheettel zárnánk. mindenképp győzni kell, de ha holnap valami oltári nagy napot fog ki a Stoke a döntetlen sem lenne óriási blama, de azért szomorú lennék.

  • stanley

    Jó lenne berántani ezeket a meccseket itt az elején. Hátha sikerülne rajta-cél győzelmet aratni. Nyilván a vége még messze van, de ha a riválisok (Arsenal, Spurs) tovább bukdácsolhatnak, akkor érthetően inkább a PL tudna lenne az idei prioritása, amit nem bánnék, még a BL-el szemben sem.

    • Csinibob

      Idén MINDEN* prioritás ezzel a kerettel.

      *PL, BL

      • stanley

        Jah, csak a BL-ben legalább 8-10 csapat van, akikkel kb. egy szintben vagyunk, de inkább alatta (PSG, Bayern München, Juventus, Real Madrid, Chelsea, Barcelona, Atletico Madrid, Manchester City, Dortmund). Ezt azért lássuk be.

        • Csinibob

          PSG, Juventus, RM, Barcelona, ATMA: ők felettünk vannak, a többiekkel mind 50-50 legrosszabb esetben.

          • sipi

            jó meccs lenne, 100 rúgott gól

          • MisterUnited7

            Az Atletico ezzel az undormány szar focinak nem nevezhető valamivel nem érzem, hogy előttünk lenne. Visszaestek ők is valamelyest, nincs meg az a teljesítmény, mint amikor a döntőkben voltak.

          • stanley

            Én egy negyeddöntőt mindenképpen sikernek értékelnék idén.

          • Pásztor László

            Én nem. Őszintén szólva nem látom, hogy bárki gólokkal jobb nálunk, José meg van olyan pragmatikus, hogy bárki játékát kicsinálja.

          • stanley

            Én sem látom, hogy gólokkal lennének nálunk jobbak bizonyos csapatok, de hát nem is írtam ilyet sehol. Bár a Real Madrid talán mégis, a többiek esetében viszont nüanszok dönthetnek és nekünk már azt is értékelnünk kellene, ha 4 év után visszatalálnánk a legjobb nyolcba. Jövőre be kell foldozni még egy-két lyukat, plusz kell, hogy a jó játékosokból még jobbak legyenek (Bailly, Pogba, Martial, Rashford, Lukaku, Shaw) és három éven belül reális cél lehet a BL győzelem.

          • Pásztor László

            Úgy értem, hogy José bárki ellen jó két döntetlenre. És igen, szerintem még a Real se jobb nálunk annyival, főleg hogy tavaszra még jobban egyben lesz a csapat.

            Nagyon optimista vagyok.

  • clacka

    Bailly az Elefántok mindkét VB-selejtezőjét végigtolta, remélem, José csak akkor rakja be, ha nem totál kifacsart, a fenének kellene egy sérülés… 🙁

    • MisterUnited7

      Szezon elején el van fáradva? Azért az csúnya lenne, meg ne vicceljünk már… ezek a játékosok annyit keresnek, hogy szakadjanak csak meg a pályan, ez a minimum, ezt a nagy pátyolgatást sem értem.

      • clacka

        Repülőutak ide-oda, kétszer 90 perc, miközben a legtöbben nem is voltak válogatott meccsen. Sztem ez nem pátyolgatás, hanem ésszerű beosztás, főleg hogy van kivel rotálnunk… (Ugye Csoszé várta el Smaillingtól, hogy ne teljesen egészségesen játsszon – ezeket szívesen elkerülném…)

      • Kövi

        Az utolsó mondatról Hofi jutott eszembe:
        – Tud úszni?
        – Nem.
        – És ha megfizetem?

        Attól, hogy sokat keres még lehet fáradt, ami kihathat a játékára.

  • Pingback: Négyből négy? | Zongoracipelő()

  • Csinibob

    Újabb CS 0-3, most már az első félidőben meglesz a vezetés.

    • Krunyec

      bold