Ne b*sszátok el még egyszer a karácsonyunkat!

Két hazai találkozó következik a Premier League karácsonyi hajtásában és mind a Burnley, mind a Southampton elleni ütközet igencsak a kötelező kategóriába tartozik. Már pusztán azért is, mert a riválisok bukása nem igazán tekinthető fixnek az elkövetkezendő fordulókban, a jelenlegi különbség megtartására pedig volna igény. Lássuk, mire számíthatunk, és miben reménykedünk az összecsapás előtt.

Az ellenfél 18 mérkőzésen 12 gólt kapott, míg a 19. kanyarban a Spurs egy meccsen berámolta ennek a számnak a negyedét a soron következő rivális kapujába. Érdekesség, hogy a Burnley hazai környezetben hét, míg idegenben kilenc gólt szerzett, de ez így is gyakorlatilag a meccsenkénti egyes átlagnak felel meg, most akár le is nullázhatnánk ezt a számot. A mi mérlegünk pedig igencsak imponáló, hiszen a City elleni vereséget kivéve minden egyes hazai mérkőzésünket behúztuk az Old Traffordon, ennek folytatásában joggal reménykedünk. Különösen akkor, ha tudjuk, hogy a mi gólmutatónk átlagban 2,5 gól/meccs hazai környezetben. Szóval azt hiszem végül kiegyeznénk egy kényelmes 3-1-ben.

Kérdés még, hogy Mourinho kiket talál meg a Leicester elleni döntetlen kapcsán. Illetve, hogy mennyire indul neki a rotálásnak, hiszen Darmian, Blind vagy éppen Shaw is éhezik a bevetésre Young helyén, továbbá a bűnös Mkhitaryan is a kezdőben kaphat helyet a két mérkőzés valamelyikén, ugyanis a Rashford-Martial-Lingard trió minden bizonnyal megkapja a maga faszkorbácsát, így buddha Mata kezdőben maradása és akár Ibrahimovic kezdetése sem számítana meglepetésnek.

A védelemben Smallling sérülését pedig minden bizonnyal a Jones-Rojo párossal oldja meg Mourinho, Lindelöf pedig megőrzi a jobbhátvéd szerepét. Mindezek azonban fikciók, hiszen túl sok meccs követi egymást rövid idő alatt és Mourinho kedvére váltogathat, hiszen a Premier League legbővebb keretével rendelkezünk és van kiből válogatni, még a sérülések ellenére is.

A csapat játékosai mindenesetre ezerrel jótékonykodnak és kedveskednek, ezt követően alighanem mi is elvárhatjuk, hogy nekünk is lerakjanak némi boldogságot az asztalra, hiszen a szurkolók leginkább a győzelmekre éheznek, ezekből ugyanis kevés jutott az elmúlt években a karácsonyfa alá. A Burnley együttesében ráadásul sorra dőlnek ki az emberek. A Spurs elleni vereséget követően Wood játéka vált bizonytalanná, míg Tarkowski jelenleg is eltiltását tölti. A tavalyi hős Heaton pedig szerencsére már régóta sérült. Dyche legjobbjai pedig remélhetőleg éppen most indulnak el azon a bizonyos lejtőn.

Ha azonban mégsem jönne össze a győzelem, akkor máris postázzuk Mourinhónak Ryan Giggs fotóját, amin éppen a Manchester United kispadjára és egy nyalókára csorgatja a nyálát. Könyörögve kérünk titeket srácok, ne basszátok el újra a karácsonyunk szellemét!

  • Ezra

    kóklerezra becsengetett

  • Newton_heath
  • mddnszksz
    • crpa7

      de a spörszbe minek?

      • crpa7

        akkor jön dybala?

        • Csinibob

          Alli

          • crpa7

            bale

          • wolandrule

            Csak őt ne…

          • crpa7

            az tényleg minden szempontból a legalja lenne már a történetnek

          • Csinibob

            akkor már tényleg dybala, ő legalább nem sérült állandóan

          • crpa7

            hát,ha Józsi szerint Grizi nem elég a PL-hez kíváncsi lennék mit gondol Dybaláról

          • Csinibob

            Én Lukaku helyett el tudtam volna tavaly képzelni, de nyilván nem ebben az erőfociban. Így, hogy van Lukaku, Griezmann még mindig jobban adná magát, hiszen az argentin sem lenne olcsóbb. (Azt viszont továbbra is tartom, hogy 100+ mio-t csak 24 alatti játékosért érdemes adni, ami már Griezmann esetében is offos, különösen, hogy 1 évet a nyári hűségesküvel kivett a csapatból.)

            Szóval legyen játék, szélsebes jobbszélső, aztán Lukakuval rendben vagyunk.

          • crpa7

            de miután a púl 75-öt csengetett ki VVD-ért , egy támadóért a 100+ millio a minimum szerintem

          • Csinibob

            Persze, csak mennyivel leszünk beljebb azzal, ha hozunk egy új 10-est/árnyékéket/, ha a jobboldalon nincs egy ember, aki meg tudná verni néhanapján az emberét?! :/

          • crpa7

            szerintem mindenképp kell 10-es és jobbszélső is. Mhikinek itt már szvsz. nem sok jó van hátra Lingadr,mata meg erősen a squad player kategória. Szval. erre a két posztra mindenképp kell igazolni

          • Csinibob

            Ha a nyáron hoztuk volna Keitát, akkor ezzel el is vettük volna a kérdés élét, mert az tökéletes megoldás lett volna egy 433-hoz, amibe nem kell 10-es, de ugye, a Pool akarta, ezek után remélem flop lesz.

            Én még mindig nagyon drukkolok Mickynek, mert Matát nem teszi be 10-esnek, a jobbszélen meg szúrja a szemen, jobban mondva az, ahogy Lingarddal hajlamosak egymást taposni olykor Martial területén is.

          • crpa7

            én is drukkolok Mikinek, de jobban belegondolva valószínűleg ő sem az a szint akivel feljebb leszünk

          • stanley

            Igen, Grizi mellé kéne egy állandó über jobbszélső vagy bármilyen oldali szelsohatved.

          • stanley

            Gáz, hogy a PL+lúzer+megmagyarázzuk, hogy ez ahhoz képest nem is olyan drága szorzó igazából minden vásárlást legitimizál. Ahelyett, hogy kikapnánk már egy talentumot valahonnan 10 misiert.

          • crpa7

            nem legitimizál és tényleg bocs Van Dijk igazolása valóban nem jó hivatkozási pont alapvetően
            de akkor mondjam azt, hogy ha Lukaku 70 volt akkor egy épkézláb, támadó harmad beli ember az minimum 100 ?

          • stanley

            Nem kellene, hogy összefüggjön. Lukaku PL ár volt egyértelműen. Szerintem ebben a kontextusban Dybala sem ér többet. Csak ugye a fentebbi extra tényezők.

          • crpa7

            nyilván Pl ár volt, de azért Dybala elv. tényleg a kövi évek klasszisa lehet szval. érte a 100 az a minimum
            Morata is 70 volt, egy ember aki a Margit padján ült. Én csak azt akarom mondani, hogy előre olyat igazolni aki már bizonyított klasszis( lásd dybala,grizi) 100 alatt lehetetlen.

          • Angus

            75 millió az a copfos bekk? komolyan utána kellett nézzek, mert nem hittem el 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂

          • Endy919

            willlájem!

          • mddnszksz
  • wolandrule

    Off: kereshetek streamet, TCS-t berakták a darts vb legjobb estéjére…. Amúgy is elég gáz a közvetítés, nem a meccset, hanem a fbookot nézik, és minden ökörséget beolvasnak, már csak a kommentátorok Magdi anyusa hiányzott.

    • Itt a vissza nem térő alkalom, nem trollkodjuk szét, ha úgyis olvassák?

      • wolandrule

        De. Amúgy is tervben volt. 🙂

        • wolandrule

          Bekezdtem: Tóth Csabát kérdezném, hogy Barney kap-e a postától év végi jutalmat, pedig nem is vesz részt a karácsonyi kézbesítésben?

    • CaptainTonio

      http://www.stream2watch.cc/stream/70767
      itten a 4-es egész fasza

      • crpa7

        köszike,lehet átváltok ide,mert ahol eddig néztem az nem az igazi

        • CaptainTonio

          angol, nem akad, jó minőség

          • crpa7

            az első két jellemző az eddigi streamemnél is meg volt, de a 3. nem igazán 🙂
            örök hála

    • crpa7

      gerwen meccsnyilat hibáz…mi a fasz

      • FabianCancellara

        nagyon helyes

        • crpa7

          úgy látom itt is egyedül maradok a gerwen szimpátiámmal 🙂

          • FabianCancellara

            nagyon helyes

          • crpa7

            vótmá 🙂

          • FabianCancellara

            nadeönvótmá

          • crpa7

            azisigaz 🙂

      • filozofi

        hála égnek 😀

      • wolandrule

        Gerwen megköszönheti Barney-nak… A jobban játszó esett ki ma.

        • crpa7

          háááát….ha nem tudsz kiszállni,akkor baszhatod,h jól játszol

          • wolandrule

            Nekem mondod? 😀 Én is űzöm ezt a sportot, rohadt idegesítő tud lenni az ilyen.

          • crpa7

            jó,hát nem leszólni akartalak, de Barney annyit hibázott a kiszállóknál ami normál esettben sem fér bele egy VB negyedöntőben, nem hogy Gerwen ellen

          • wolandrule

            Sajnos. Az elején szúrta el, lehetett volna ez egy sima Barney győzelem, ha jobban kiszállózik.

          • crpa7

            Az biztos,hogy nem lennék most a Gerwen haterek helyében. Egy közepesen játszó Gerwen ellen még Barney sem tudott nyerni…ez bizony komoly ziccer volt.

          • FabianCancellara

            előző körben szintén brutálisan rezgett a léc

          • wolandrule

            Úgy van. Egyik esetben sem rajta múlott a dolog, a bravúrokat az ellenfél mutatta be, ő meg élt az ajándékokkal.

          • crpa7

            igen,ezért fog idén is VB-t nyerni
            amikor szenvedett is továbbment…

          • FabianCancellara

            Sajnos Crossból sem nézek ki ilyen mentális erőt.

          • crpa7

            én sem,pedig azért ő már többször is szorongatta idén
            Taylor/Anderson elvileg verhetné, de a döntőre fel fogja szívni magát

          • wolandrule

            Szerintem Taylor, Anderson és még Lewis is jobb formában van, előbbi kettő közül a továbbjutó elveri a döntőben.

          • FabianCancellara

            Ezek közül kettő addigra kiesik ugye…a döntő meg már totál más

          • crpa7

            én is így gondolom, ha Gerwen ott lesz a döntőben ott majd hozza az űr játékát amire nincs ellenszer

          • filozofi

            én beboldolom, hogy gerwen nem lesz döntős, már gyúrós pricenak is volt meccsnyila ellene, ennyiszer nem lehet a pengeélen táncolni

          • wolandrule

            Meccsnyila nem volt, de szerencséje van eddig Gerwennek.

          • crpa7

            meccsnyila azért nem volt

          • wolandrule

            Azért írtam, hogy ennek a meccsnek a győztese az esélyes szerintem a döntőben. Majd meglátjuk. 🙂

          • FabianCancellara

            Remélem, már tavaly is legszívesebben lehánytam volna a TV-t (valaki dugja, én csak hányom…majdnem), de ha idén is nyerne, ráadásul ilyen “rossz” játékkal…brrr.

          • wolandrule

            Szívemből szóltál.

          • crpa7

            Jobb formában vannak az elmúlt 3 meccs alapján,de ha Gerwen bejut a döntőbe szerintem nem fogja elveszíteni
            Persze létezik egy forgatókönyv mi szerint a visszavonuló Taylor VB győzelemmel fejezi be…de ez túl meseszerű :))

          • FabianCancellara

            *ha nem tudsz kiszállni tkp nem játszol jól

          • crpa7

            igen, így is fogalmazhattam volna 🙂

    • FabianCancellara

      9 nyila volt 149-re bazzeg:(

      • AlgériaiIbra

        :((((((

    • crpa7

      mi meccs volt már megint,gecc

    • crpa7

      na…és mit gondolsz az esti meccsről? Taylor papa versenyben marad?

      • wolandrule

        Remélem.

        • crpa7

          én “félek”, hogy Taylornak a mai lesz a végállomás

          • wolandrule

            Én is. Nem szeretem amikor viccesre veszi a figurát, a PL-ben is mindig megégett amikor jópofizott.

          • crpa7

            ezt akartam is mondani…ezt sose értettem tőle. Ezt azért csinálja,hogy ha kikap kevésbé legyen ciki vagy miért?

          • wolandrule

            Neki már minden meccs ajándék, nem kell semmit bizonyítania, pedig amikor koncentrált akkor pusztít még mindig. Élvezi a helyzetet, ennyi, csak nekem, mint rajongónak kihullik a hajam. 🙂

          • FabianCancellara

            a magyar van Gerwen?

          • wolandrule

            Jobban járnék, ha borotválnám a búrámat, az biztos, kezdek Máris szomszésododni 😀

          • crpa7

            de pont erre célzok…hogy itt jó pofizik, ezzel egyértelműen kinyilvánítva,hogy ő már csak azért játszik,mert élvezi…közbe meg ez inkább a koncentráció rovására megy

          • Nagyon nagy nyomás van rajta, de simán megnyerheti, szép búcsú lenne az öregtől.

          • crpa7

            szerintem nyomás az pont,h nem sok van rajta. Neki már nem nagyon kell bizonyítania.

          • FabianCancellara

            de magának van. Örök maximalista-egoista.

          • crpa7

            hát jó, de melyik versenyző nem? 🙂

          • crpa7

            meg nekem kurva unszimpatikus amikor így viselkedik, mintha nem venné komolyan

          • FabianCancellara

            élvezi és oldja a feszkót:) Am. antipatikus:)

          • crpa7

            nekem kajakra inkább tűnik lámpalázasnak ezekkel a megnyilvánulásaival ami nyilván nonszensz,de mutatja, hogy mennyire természet ellenes a viselkedése ilyenkor

      • stanley

        Én biztos vagyok benne. Anderson most nagyon átlag forma alatt mozog.

        • crpa7

          meglássuk…azért gary általában akkor hajít nagyot,ha muszáj 🙂 kötelező meccseken nem szokta megerőltetni magát

    • box-to-box defender
    • crpa7

      fúúú,Gary tényleg kurvára szét van esve

      • crpa7

        így kell ez csinálni…gary 🙂

        • HarciasToni

          Csak irnod kellett 😀 mondjuk innen azert csak behuzza taylor

        • stanley

          Nincs benne a fordításhoz szükséges kraft.

          • crpa7

            és igazad lett 🙂

    • crpa7

      azért nehéz elképzelni,hogy ne gerwen-taylor döntő legyen

      • stanley

        Én már a negyeddöntő láttán ezt írtam mindenhol.

        • crpa7

          és ki lesz a győztes szerinted? ha már…:)

          • stanley

            Szimatolom a csoda Taylor búcsút, de ezeken a meccseken az elmúlt időszakokban is nagyon a random forma döntött. Andersonon lehetett látni, hogy nincs benne semmi. Jött egy kis pénzért. Barney is inkább luzerledik vam Gerwen ellen mint nem. De a döntő ekozott a két ember között bármit hozhat.

          • crpa7

            az a helyzet,hogy én Taylorban már viszonylag régóta nem érzem az X-et ahhoz,hogy egy nagy tornát nyerjen..persze rám cáfolhat,de szerintem MvG földbe döngöli

          • wolandrule

            Lófaszt. 🙂

      • Yossuf_84

        Én boldolok egyet. Ma este lesz Taylor utolsó VB meccse.

  • mddnszksz

    kis összegzés Milinkovic-Savicról, ha már úgyis szóba kerültünk vele
    https://twitter.com/TifoFootball_/status/946729604043206656

    • Schweinsteigerlin

      Tesoja biztos bepromozott bennunket..

  • fella

    https://twitter.com/DuncanCastles/status/946805567355580416

    32%-kal szereztünk kevesebb pontot, mint a city

    :))))

    • MUsBalazs

      Na ez egy elég érdekes adat.

      Nem szoktam érteni mikor azt mondják, hogy ugyanannyit költött Mourinho, mint Guardiola, ez alapján azért ez nem teljesen stimmel. Ráadásul ő gyengébb csapatot vett át.

    • reelbeba

      netspendben vmi 40-50 milla lehet a különbség ha jól emlékszem, azaz kábé egy walkernyi péz. Fél lukakunyi

      • reelbeba

        de hót lényegtelen amúgy, nem értem mit akar mondani a költö

        • segglefetyelés közben nehéz beszélni

        • reelbeba

          mármint vágom hogy duncan mit akar, mer neki talán csak a lábujjai látszanak ki hozé seggéböl

      • Csinibob

        Ugye a netspend szép és jó, csak pont a kiindulópontot, vagyis a meglévő assetet nem tartalmazza.

        • reelbeba

          nemtom erröl van-e szó a podcastban, mer biztos nem fogom meghallgatni, ebben a tweetben nincs

          • Csinibob

            Ezt a kommentedre írtam csak. Hiába van csak 50 mio különbség, ha közben Pepnek adott volt 2 klasszis középpályás, liga egyik legjobb DM-je, és liga top3 csatárából egy. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy José kurvajó, de annyit mindenképpen, hogy nálunk ez nem volt meg, amikor José megjött, így azért annyira nem meglepő, hogy akadozik a gépezet. Aztán kiderül idén elég hamar, hogy José elég-e a feladathoz.

          • reelbeba

            én ezt nagyjából el is fogadom. Nem értem akkor sem ezeket a demagóg ferdítéseket. Nagyságrendileg ott vagyunk pénzszórásban ahol a sziti. Pl csak belsö középpályásokra (!) vertünk el 225 millát négy év alatt, aszt’ ott vagyunk, hogy jujdekénemégmostjanuárba egy belsö középpályás. Nem murinnyózásból, ö is megkapja akit kér, hót ciki arra fogni hogy az abudabi országimázsközpont többet költ

          • Csinibob

            225, de ebből mennyi volt Mourinho? Ebben a CM kérdésben pont, hogy Woody and co.-t lehetne elővenni

          • reelbeba

            nem hozé, mondom, hanem a koncepciótlan pénzszórás

          • reelbeba

            persze az ilyen duncanek mantrázhatják hogy bezzeg mennyivel többet költött a sziti, meg eleve mennyivel jobb volt, de ennek a hozémosdatáson kívül mi értelme van? Kezdünk fonatosodni, mingyá jönnek az excel táblák is, már látom elöre

    • Newton_heath

      Szerintem nem az a lényeg, hogy melyik klub mennyit költött. Guardiola-nak annyival tagadhatatlanul könnyebb volt, hogy azok a meccseldöntő emberek, akik köré föl lehet építeni egy jó csapatot, azok már adottak voltak számára…KDB, Silva, Aguero.. Ez nálam azt jelenti, hogy a PL 5 legjobb játékosából 3 már bilikék volt Pep érkezésekor,,.José nem kapott ilyen kalibert sajnos, de az mindenképpen az ő hibája, hogy neki se sikerült ilyet igazolni ..Az is elgondolkoztató, hogy SAF távozása óta 0 db olyan támadót sikerült igazolni, aki megbízhatóan, és konzisztensen jól teljesít elöl. Ez egészen példátlan.

  • mddnszksz
    • Roleee_#JoseOut

      Nagy valószínűséggel még miután visszavonul az után is jönni fognak a hírek h visszatérne a Unitedbe 😀

  • Károly Fodor

    Bocs ha vótmás, de ez faja:

  • infinite_red

    dybala, jorginho, malcom neveket vár az ember fia nyárra/télre, aztán érkezik özil, meg fellainival hosszabbítunk 2022-ig, heti 170 ezres fizu mellett :DD

  • Pite
  • fella
    • Csinibob

      Pogbánál már sikerült évi 2 mio-t tévedni, de azért jó, hogy próbálkoztak.

      • clacka

        Nekem Zlatyi fizuja is gyanús, elvileg nagyot vágtunk rajta, vagy nem?

        • Gyere_haza_Laja

          120.000-en van az FM szerint

  • fella
  • reelbeba
    • reelbeba

      lukaku dagadt, ennyi

      • fella

        “muscle, not fat”

        • fella

          eldepájozta a sebességét

        • mikor idejött volt six pack, most valamelyik meccsen felrántotta a pólót és csak a bél maradt

          • fella

            mondjuk nemtom mit eszik, amitől hízni tud heti 2×90 perc meccs és 4-5x kb ugyanennyi edzés mellett

          • Csinibob

            Ki van pattintva, mint az állat, ez hülyeség.

          • reelbeba

            azt nem értem, hogy hogyan lett ez _most_ hirtelen probléma, 3 kiló izmot nem egy hétvégén ránt fel valaki, elvileg kábé 8 ember foglalkozik vele mennyit edz, mire edz, mit eszik stb.

          • fella

            mondjuk ez elég simán lehet áltagos mail-es mese is, tekintve hogy két órája megint fel találta szopni lukit a mester

          • reelbeba

            Lehet. Egyébként attól függetlenül hogy mit gondolok hozéról és lukakuról, nagyon jól teszi hogy bevédi és dicséri, igy kell tegyen a manager. Amit benitez csinál pl az szerintem szánalmas, hetente ötször elsírja magát hogy milyen szar a kerete. Ami lehet igaz, de mit gondol, hogyan fogja motiválni ezeket a játékosokat? Ezért is örülnék annak, ha hozé nem menne bele ebbe a ‘szar a keret’ témába jobban

          • MrFer

            (Kép)

          • MrFer
      • MUsBalazs

        Leírja a cikk, hogy izom lett rajta túl sok. Azért az remek, ha el sem olvasod a cikket. Ha meg elolvastad akkor ilyen jó félrevezető, hogy ezt így bírod ide. Kattintásokra mész, mint sok újságíró manapság, hogy ilyen félrevezető rövid, és azért kicsit provokatív stílusban írsz?

    • Newton_heath

      Izomtömeget is lehet csökkenteni, ha igaz is, akkor sem érzem drámának.

      • reelbeba

        jó, csak fél év alatt 3 kiló az soknak tünik, oké én decemberben híztam ennyit

  • fella

    holnapi kezdőre egy nem túl merész tipp: de gea – shaw, jones, lindelöf, young – matic, pogba – rashford, lingard, mata – lukaku

    • fella

      mondom a padot is: romero, blind, rojo, mektomi, miki, herrera, zlatan

    • crpa7

      só zsinórban kétszer kezdő lesz?

      • fella

        nincs oka kihagyni, csak a szoglethez ne engedjük oda

    • toni marsall kezd

      • fella

        elvileg maródi

  • MuriÁgnes

    Zenesitsetek meg remek dalom:

    Muri Agnes: Igazi heszki

    Az igazi heszki bivalyeros,
    Az igazi heszki mellelovos,
    Az igazi heszki Fekete!

    Az igazi heszki folefejel,
    Es nagyobb nalad vagy ket fejjel,
    Az igazi heszki Fekete!

    • Ezra

      done, gyere át és eljátszom neked, mint Young a faultot

  • Csinibob

    A tavalyi Ibrával most jobban állnánk a bajnokságban? A tavalyi Ibra vagy az idei Lukaku nyújt jobb teljesítményt?

    • Pásztor László

      van rá egy milka csokim, hogy nem. Mellette a kicsik negyedennyi gólt lőttek volna.

    • RedMark

      Rosszabbul.

    • stanley

      Szerintem igen. Sokkal szexibb már a focink azóta. Ibra tavaly mocskosul jól termelt. Ha nem játszanánk kizárólag rá, akkor simán.

      • Csinibob

        Látatlanban mondom, mert nem néztem még utána, de szerintem conversion rate-ben rosszabb volt.

        • stanley

          Persze, mert minden arra ment ki, hogy majd belövi, oszt nem lőtte be, de szerintem ha nem erre menne a focink és azért helyzetkihasználásban neki sem ez volt az átlag, akkor jaja, ennyit biztos beverte volna, mint Lukaku és szerintem nem lett volna ekkora gap a teljesítmények között. Nála nehéz elképzelni ezt a hullámvölgyet.

          • Csinibob

            Támadásban én többnyire mostanság azt éreztem rajta, hogy kint van ebből, mindössze azt kellene elfogadnia a stábnak, hogy védekezésben mást csináljon, mert menetrendszerűen hibázik a jóember.

            Amiatt dobtam fel, mert sokszor elégedetlenkedünk miatta, és Érdekelt, hogy Ibra jobb volt-e a többség szerint.

    • fella

      no way

    • reelbeba

      Tavaly ilyenkor zlatan 12 gólnál járt, idén a többi támadónk jobban teljesít, szerintem ennek azér van köze lukakuhoz, illetve hogy azér kevésbé statikus focit játszunk. Tavaly zlatanra volt kihegyezve minden, olyan is vót sokszor, vagy belötte vagy nem, inkább nem, ahogy írod a convertion rateje nagyon kaka volt. Aztán néha meg varázsolt persze

  • stanley
    • crpa7

      hatalmas meccs lesz, nekem dartsban ez a legnagyobb klasszikus
      persze az utána következő taylor-anderson se lesz piskóta…sörök behűtve 🙂

    • remélem hogy azt nem tócsa fogja közvetíteni, elég szar lenne hang nélkül nézni

  • fella
    • azt mondta nem elég a 300 milla és valaki úgy merte kezdeni a pressert, hogy ő ezt mondta. a kurva életbe

  • stanley
    • Csinibob

      Kit nem bőröztek be így ekkora korban?!

  • Mourinho says Lukaku needs a rest but can’t rest him. Also cast doubt on starting him with Ibrahimovic again any time soon.

    :((((((

    • On Van Dijk, Jose: “If I was one of you, I would ask him about his comments one year ago.”

      :)))))))

      • stanley

        Na, ez mondjuk tetszik. :DDD

    • MUsBalazs

      Ilyenkor az újságíróknak nem jut eszébe megkérdezni mondjuk ezt:
      “José tavaly Rashford volt az alap csatár Ibra sérülése után, EL győzelem meglett, Chelsea legyőzésénél is kulcsszerepe volt, lehetetlen 1 meccsre őt játszatni csatárban?

      Persze ezt finomabban újságírói stílusban.

      • stanley

        Szimplán meg lehetne kérdezni, hogy mit gondol a Martial-Rashford kettős csatárként való bevetéséről.

        • Csinibob

          Ha holnapig felkapnak 25 kg-t izomba, akkor okéka

          • stanley

            Abszolút Morata is az az izmos állat.

          • Csinibob

            Én műár azt sem hiszem el, hogy valaha őt akarta, nem a leopárdot

            vagy párduc?!

        • azt, hogy egyik se elég nagy torony a beadásokhoz

        • MUsBalazs

          A csatárkettős az a 3-4-1-2-ben mehetne vagy esetleg gyémántban. Azért a klasszikus 4-4-2 már nem ad elég stabil kp-t legtöbbször a PL-ben sem.
          Mondjuk jelenleg megnéznék egy Mata-Lingard-Martial-Rashford 4-2-3-1-et. Mármint ők lennének így elől a 4-es.
          Igaz egy gyémántot is megnéznék akár valamikor, Matic-Herrera-Pogba-Lingard/Mata-Rashford-Martial

      • Csinibob

        Marcus Rashford and Anthony Martial started their United careers as strikers, so could Lukaku be rested for one of them?

        “No, I can’t,” Mourinho replied before he cast down on the long-term future of a Lukaku-Ibrahimovic partnership.

        “It can happen but I think to happen they need both to be in their best moment and they are not. One is not because the situation in his team didn’t allow him to have any rest and he’s giving absolutely everything in every minute. And we just manage to give him a little rest in cup matches and even so he was on the bench for emergency situations.

        • MUsBalazs

          Ja így már más. Akkor ez az újságíró okosat kérdezett, Mourinho viszont nem gondolkodik okosan ebben.

    • fella

      pedig az igazi hozé most hetekig együtt játszatná őket csakazértis

    • fella

      és azért megvolt a pici kiszólás azzal, hogy azt mondta, hogy aki játékost akar, az kénytelen kifizetni az őrült pénzeket

    • MuriÁgnes

      A heszkik kozt a lukaku a kiraly!

  • fella

    bertrand, cedric és austin nélkül jön a szoton

    • infinite_red

      az olasz cula lesz?

  • crpa7

    Egyébként Vale visszatérésére mikor lehet számítani? Lassan elkellne,mert nyeljük a gólokat mióta nincs.

    • Ezra

      ki gondolta, hogy kellett volna egy jibbek Vale melle, mert egyedul keves lesz… ja varj, mindenki

      • stanley

        Aki szépen lassan ki is szoríthatta volna egyébként, de mindenképpen ösztönözhette volna.

        • crpa7

          egyébként míg tavaly abszolút egyetértettem veled abban,hogy lassan kell valaki vale helyére,mert hogy támadásban nulla,idén nekem megváltozott a véleményem. Nyílván előrefelé továbbra se túl effektív(bár volt pár gólja ami azért ritkaságszámba megy),de hátra annyira beton,hogy én azt mondom kb. 2 évig még legyen ő a kezdő jobbhátvédünk. Egy Bl győztes csapat kezdő jobbhátvédjének lehet,hogy kevés lenne ő már, de jelenleg a legkisebb problémánk az ő esetleges upgradelése.

          • crpa7

            persze egy 2. számú jhv elférne ez nem is kérdés

          • stanley

            A legnagyobb gond az volt vele, hogy tavaly vele próbáltunk meg támadni, most már hála az égnek ezzel José felhagyott, védekezésben pedig nem volt vele gond most már 1-2 éve, tehát ott megállná a helyét. De egyrészt nem lesz fiatalabb, másrészt pedig igen, nem ártana egy backup jobbhátvéd, aki deklaráltan az. A nagy dilemma, hogy balra vagy jobbra kellene-e támadó embert venni. Ha jobbra veszünk, akkor balra valami bunkó kell és Shawt kibaszni nagy faszság lenne, ha meg balra, akkor meg marad egyelőre Valencia. És ebben nem tudunk mit tenni. Azt pedig ugye látjuk, hogy ez a Shaw-Valencia picit egyelőre rizikós, de lehet ezt kellene nyomatni és kellene két eldöntött balos és jobbos mögéjük. Erre pedig úgy tűnik se Blind, se Darmian nem okés, padra kellene igazolni valakit balra Shaw mögé, egy támadóbb szelleműt, jobbra Vale mögé meg nyomatni Fosut vagy Tuanzebet pl.

          • Hülyeség volt Fosut kölcsönadni, ő tökéletes backupja lehetne Toniónak.

          • fella

            fosut egy háromvédős rendszer jobboldali belső védőjének adtuk kölcsön, nem jobbhátvédnek, szerintem ez elég beszédes. nagyon-nagyon nyers még az a fiú, tulajdonképpen a legjobb posztját sem ismerjük még. így, hogy de boert gyorsan kivágták nyilván hülyeségnek tűnik, de alapvetően az az elképzelés, aminek a mentén kölcsönbe ment, szerintem tök legit.

            ráadásul darmian, young valszleg így is előtte lett volna a poszton, ahogy az most is van.

          • De így sosem fog kiderülni hogy mire képes, mi a legjobb posztja, stb. Nyilván nem várom el Mourinhotól hogy majd ő fogja beépíteni a fiatalokat, de az Öreg idejében simán előfordult hogy a tehetséges, de posztjukra épp nem beférő fiatalokat máshol játszatta, hogy szokják a PL-t. Volt Brown és Smalling jobbhátvéd, Jones DM, Gary Neville és O’Shea középhátvéd, Scholes csatár, Fletcher jobb oldali kp, stb.

          • fella

            aztán amikor jocó balszélsőként játszatja az egyébként csatárnak tartott rashfordot, vagy jobbhátvédként tuanzebét, akkor előkerül az a mantra, hogy “na de miért játszatja a posztján kívül, annak semmi értelme”.

          • Mondjuk Smalling vagy Jones a Rio-Vidic páros miatt játszott máshol, nem az érinthetetlen Lukaku miatt.

          • fella

            függetlenül ettől a debatetől – és látva lukaku önbizalmának törékenységét – fogalmam sincs, hogy jó ötlet lett volna-e lekúrnia padra a belgát

          • A csapat eredményessége fontosabb mint “Lukaku önbizalmának törékenysége”. Baszki, egykapuztunk hatvan percig, és semmi veszélyt nem jelentett a kapura most sem.

          • fella

            adom, a burnley elleni produkciója kapcsán nem tudom röhögés nélkül leírni, hogy “bár a kapura nem jelentett veszélyt, lekötötte a védőket, ezzel rengeteg területet nyitva lingardnak, mikinek a kapu előterében”, mert bár ez igaz lehet, mégis kevés egy rekordigazolástól.

          • stanley

            Pihentetés már sokat jelentene. Azért még egy Matics is le lett ültetve amikor úgy volt. A többiekről nem is beszélve. Akkor könyörgöm, kicsit pihenhetne a belga. Ezek a védelmi hibák meg most már nálam is kiverték az agyfaszt. Tény, nincs szerencséje, mert amit a Leicester ellen csinált, az kurva nagy volt, de ugye sajnos az is csak egy meccs itt a nagy semmiben.

          • crpa7

            igen,de ha most igazolunk bal meg jobbhátvédet akkor megint ott vagyunk,h a keret kb. 3./4. legégetőbb problémás posztjára kerestünk megoldást.
            Persze ez is olyan,hogy idén Young az egyik legjobb játékosunk ami hajlamos bennem is elhomályosítani a tavaly általam is milliószor szajkózott igényt,h kellenének kompakt szélsőhátvédek. Young és Valencia is 32 évesek,szerintem a kövi szezont még megkaphatják ők és nyáron/télen inkább az első számú hiányposztokra igazoljunk,aztán majd 1,5 év múlva nyáron az ő pótlásukra is sor kerülhet.
            Shawról én meg nem tudok nyilatkozni,én benne bízok és bíztató,hogy mostanában játszogat is,de azért még messze van attól,hogy a José féle MU-ban kezdő balhátvéd legyen.

          • stanley

            Szerintem idén a szélsőhátvéd + középpálya + jobbszélső dolgot kellene rendbe rakni. Ennyi igazolást pedig röhögve csinálunk.
            Blind, Darmian, Micki, Fellaini, Carrick off és helyettük négy ember + Pereira, McTominay, Fosu, Tuanzebe a keretbe.

          • crpa7

            nálam a prioritás az am, középpálya, jobbszélső és csak utána a szélsőhátvéd. Legalábbis a pillanatnyi kép ezt mondatja velem.
            Mert hát ugye te is írod,hogy micki,fella,carras off tehát oda kell 3 ember+ugye egy jobbszélső. Ez még szerintem beleférne,de e fölött venni az szerintem már sok. Kivéve,ha mondjuk most télen tényleg leakasztunk valakit és ő tavasszal már beépül, akkor persze nyáron az -1 ember és így jöhetne szálsőhátvéd is akár már most nyáron.

          • MUsBalazs

            Ha Shawban elkezd újra bízni Mourinho és úgy tűnik erre van esély, akkor balhátvéd szerintem fölösleges. Shaw, Young, Blind, Darmian, Rojo van most. Ha eladjuk Darmiant akkor is marad még bőven opció. Ha Blindet is, még akkor is 3 opció marad, és ha Shaw alapemberré tudna válni, akkor fölösleges is több.
            Fergie Evra helyettes nélkül nyomott le szezonokat, na jó volt Fabio, aki jobb lábas és állandóan sérült volt, meg O’shea, aki jobb lábas, nem volt valami gyors és inkább középhátvéd volt eredetileg. Meg az utolsó szezonban volt még Büner Fabio helyett, mert ő elment kölcsönbe. Ha Shaw Evra szintű alapemberré tudna válni, akkor bőven elég lenne Young és Rojo szerintem cserének, Blinddel együtt pláne.
            Darmiant kéne szerintem eladni és helyette hozni egy jobbhátvédet, aki fokozatosan átveheti Vale helyét, először ez az új jobbhátvéd lenen Vale cseréje, utána Valemeg Young az övé.

  • fella
    • MUsBalazs

      Amikor baj van a csapattal akkor vagy elkezd belekötni mindenkibe maga körül vagy jön a kokó?:D

    • Freeezer89

      kolas józsi 😀

  • fella

    vajh’ lesz ma presszer, ahol hozé nyilvánosan megszégyeníti kloppot a pogba leigazolásakor tett képmutató nyilatkozata miatt, illetve ismét üzen woodynak, hogy pénzre van szüksége?

  • yorkeboy
  • fella

    a MEN szerint rámentünk Jorginhora

    • stanley

      Adnám, de ugye MEN…

      • fella

        egyaltalan nem olyan vak a MEN, mint ahogy néha beállítjátok

        • Csinibob

          Végül is az elmúlt pár napban lehoztak Dybalat, Kovacicot, Malcomot es Jorginhot is, szóval inkabb szórakoztató sajtótermeknek nevezném, mint minőségi információforrasnak.

          • fella

            nem a pletykarovatukat kell nézni, hanem a saját írásaikat. abban csak malcom és most jorginho került említésre, dybala (és kovacic, bár őt én nem olvastam) átvett hír

        • de

    • MUsBalazs

      Na akkor januárban jön Dybala, Jorginho, Malcolm, Özil?:D

      • MUfurc

        Bale kimaradt!

        • MrFer

          Sneijder már smafu?

          • MUfurc

            Ő majd Strootmannal jön

          • Rio

            Én megnézném azt a Garay gyereket is

          • Pite

            Gaitan lesz helyette

    • Golf

      Rá kellett keresnem, én tudatlan, szóval az biztos, hogy Futballjátékos és Mária Terézia az anyja, nyolcas a mezszáma, szóval biztos nagy segge van. 🙂

      • stanley

        Van, hogy a faszi meccsenként kiszór vagy 130 passzt is. Szerintem kurvára kéne a középpályára valami ilyen típusú játékos. Nem DM, de hála az égnek nem is AM. A Napoli azért az elmúlt években igen sokat köszönhet neki. Ráadásul a lényeg, nem padra vennénk, szóval a Jorginho, Matics, Pogba középpálya már nekem adná.

        • Golf

          Tényleg nem ismertem. Én hiszek neked úgy általában, mondjuk vagyok annyira elkeseredett, hogy már bármibe tudok kapaszkodni, csak végre jobb legyen. 😀

        • Golf

          26 éves, elég jó korban van, transfermarkt szerint az ára sem vészes, nekünk tuti a duplája, de még az se nagy tétel. Mondjuk most már csak az kellene, hogy Józsi felismerje, hogy a 3 fős középpálya lesz a megváltó.

        • MUsBalazs

          Egy jó passer típusú kp-val tényleg remek lenne a 4-3-3
          Matic destroyer–Jorginho passer–Pogba runner és creater

          Eég jól működhetne egy ilyen, de Mourinhoból én ezt nem nézem ki, annyira bele van zúgva a 4-2-3-1-be.

          • stanley

            Kb ez a projekt el fog szállni, ha Pogbával nem tudunk mit kezdeni.

          • MUsBalazs

            Szerintem most is tudunk vele mit kezdeni. Lehet őt játszatni 4-2-3-1-ben is, csak nem lehetk ihozni a legjobbját. Mondjuk így is klasszist hoz, csak lehetne még jobb 4-3-3-ban vagy más 3 kp-s rendszerben.
            Így vagy a kontrák veszélyesek, vagy ő nem tud eleget támadni. Ettől még jó támadó statokat hoz és azért olyan sok gólt nem kaptunk amíg a legjobb kh-nk Bailly bevethető volt.
            Szerintem működhetne ez a koncepció is, hogy kicsik ellen kevesebb balansz és van 10-es, és Pogba is mehet előre, nagyok ellen meg tavaly elővette Mourinho Herrerát segíteni a védekezést, vagy idén meccsek közben dobja be, csak nyilván Pogbának nem a legjobb ez.

          • fella

            tud egyáltalán szerencsétlen pogba olyan számokat hozni a 4231-ben, aminek hatására elfogadod, hogy nem csak álmaid háromemberes középpályáján van értelme játszatni?

            csak mert idén a kevés meccs ellenére is impresszív

          • stanley

            Tudna, de ez nem az. Yaya Touré csúcsszintet várok tőle, ami szerintem háromfős középpályán menne is. Ha a De Bruyne-Silva kettős ilyen számokat produkál, akkor Pogbától is várnám ezt a szintet megfelelő szerepkörben.
            De szerencsétlen ezt ugye nem tudja csinálni, mert védekeznie is kell, miközben meg megy a szöveg meg az átok rá, hogy rácsavarodik a labdára, nem lő elég jól messziről, nem védekezik eleget, de nem is támad és ez mind a taktika sara.

          • MUsBalazs

            De Bruyne és Silva támadó középpályások, mint nálunk Mkhitaryan, Mata, vagy jelenleg LIngard. Nem értem Pogbát miért veszed velük mindig egynek. Pogba még aJuvéban is box to box volt, nem támadó kp. csak ott mivel volt még egy kp így kevesebbet kellett box to boxkétn is támadnia.

            Tavaly Mourinho próbálgatta 10-esként eleinte a 4-2-3-1-ben, de az anynira sme feküdt neki, mint a mostani. Ő inkább 8-as, nem 10-es szerintem.

          • stanley

            8-as, két másik középpályással. Senki se mondta, hogy tízest kéne, hogy játsszon.

          • fella

            nekem még mindig úgy 8-as, hogy mögötte van egy 6-os, előtte meg egy 10-es

            ez egy örök ellentét 🙂

          • stanley

            Az egy dolog, de teljesítményét illetően továbbra se kétfős középpályára illett.
            Játszhatnánk Jorginho, Matics – Martial, Özil, Lingard – Lukaku csapatot, de akkor ehhez nem kell Pogba, adjuk el a Barcának, ott legalább jól használnák.

          • fella

            nem csak lajos-féle 4231 létezik, de mindegy

          • stanley

            Persze, hogy nem, de az már nem is 4231. Egyértelműen ugyanez a Chelsea baja is a 343-ban.
            Ha megy Fabregas a középpályán, akkor nudli a védekezés, úgyhogy már egyre inkább nem tudnak mit kezdeni a spanyollal.

          • fella

            annyira azért nem rettenetes pogba védekezése, mint fabregasé. btw itt lehetne lesni peptől: a szélsőhátvédek nyugodan zárhatnának kicsit szorosabban, akár a középpályás védekezésből is részt vállalva.

          • stanley

            Igen, ezzel egyetértek. Ha ezt akarja játszatni José, akkor nem lehet ennyire merev, de ugye éppen erre lenne megoldás a 433. Bátrabban felfutó szélsőhátvédeknek tudna kizárni a két középső középpályás és ott is juthatna némi, de sokkal kevesebb védekező szerep Pogbára. Inkább labdaszerzések az ellenfél térfelén. Fab ezért izgibb még mindig támadásban, mint Pogba, mert a rendszerek nagyjából megegyeznek az ő esetükben, de a spanyol lustább és baszik is védekezni. Az ő jelenléte a pályán még nagyobb rizikót jelent, nem véletlen, hogy akkor kúrja fel Conte, amikor kéne a meccs és kockáztat vele.

          • MUsBalazs

            A 4-3-3-ban szerintem van 1 6-os és 2 8-as, vagy ugye ennek variánsa a 4-1-4-1, ahol ugyanez van, csak a szélsők is visszább zárnak, vagy védekezésnél a 4-3-3- 4-14-1.
            Pogbának ez a legjobb.
            A 6-8-10-es dolog a 4-2-3-1 is működhet vele és működik is, csak vagy nem elég stabil, vagy nem támadhat annyit, de ez sem olyan rossz, mint ahogy beállítod. Akkora instabilitásunk nincs, azért mégiscsak az egyik legkevesebb gólt kaptuk a PL-ben idén, sokáig a legkevesebb volt, most ugrott meg a legutóbbi két meccsen, azoknál meg kevésbé a középpálya okozta a gondokat, hanem a opntrúgásoknál lévő szervezetlenség.
            Támadásban is jó Pogba így is, jó számokat hoz.

    • Newton_heath

      Ő egy Carrickhez hasonló passzgép. Én személy szerint imádom, de most januárban 0 valószínűsége van, hogy elengedik Nápolyból.

  • crpa7

    Lenti commenteket olvasgatva…ez a kiszállunk a giziért folyó harcból és beérjük inkább adott esetben özillel nem megint az az eset amitől nem fogunk rövid távon a szűk elitbe visszatérni európai szinten? A kövi évek egyik meghatározó klasszisa(grizi) helyett jön egy 29 éves özil,aki kétség kivűl nagyon jó játékos,de aligha ő fog minket visszarepíteni a csúcsra.

    • crpa7

      mondom ezt úgy,h alapvetően magyarázható ez pesrsze úgyis,h josé jelenlegi focijába fölösleges lett volna grizi és nagyobb a kockázat benne

    • stanley

      De.

    • Pite

      NEm az a baj, hogy mi lakjuk be a godrot, hanem, hogy a Jose-woodward paros maga a godor

      • fella
      • MUsBalazs

        A gödröt már megásta a Woodward-Moyes-LVG hármas.
        Mourinho még pont a legtöbbet tette a kimászásért. BL indulást ért el, trófeákat nyert, nagyjából jók lettek az igazolásai és idén egyelőre tartjuk a 2. helyet, ami újabb lépés lenne a gödörből kilépéshez ha meglenne szezon végén is. Mondjuk tény az elmúlt 1 hónap nem erre mutat.

      • crpa7

        de Moyesal,LvG-vel még szarabbak voltunk,pedig akkor még neveket is igazoltunk néha
        Én hajlamos vagyok abban a forgatókönyvben hinni,hogy nyáron ugye nem jött Grizi, közben(de akár lehet,hogy már nyáron is) megkörnyékezte a barca és egész egyszerűen őket választja helyettünk,mert az egy egyértelmű előrelépés az atletihez képest, mi meg nem lennénk az.

  • RedMark

    Melyik evben volt egy feher mezunk az ujjan talan fekete-pirossal?

    • Tam

      2010/11

  • crpa7

    félOFF:
    A nyolcaddöntő beli ellenfelünk, a Srevilla új ezdője Montella.

    • MrFer

      egyrészt votemá, másrészt köszi, hogy végre nem a piros fing az első sor 😀

  • stanley

    Kicsit sajnos rózsaszínre festjuk a piros fingot. Nyilván van javulás, jó, hogy vannak fiatalok, de mély a keret és hát ugye annyira nem voltunk tétlenek a piacon mostanság. Lajos igazolásai valóban kiegészítők lettek. Se Darmian, se Rojo, se Blind nem lett igazi impact. Annak ellenere, hogy a magukét megszolgálták. A többiek meg már kb. régen leléptek. Sneci, Falcao, Di María, Schweinsteiger, Valdes…Shaw az utolsó remény.

    • Captain Mike

      Herrera, Martial? Viszont neki koszonhetjuk Rasht es Jesset

      • Captain Mike

        Na meg persze Romero aki a világ legjobb 2. számú kapusa

      • fella

        szerintem ez túlzás, rash es jesse valszleg mindenkinél utat tört volna magának, előbbi talan picivel később

        • Captain Mike

          Kivéve zsozé, ő azoknak nem szavaz bizalmat akik korábban még nem bizonyitottak. Lásd ide hozta Lindeloft Tuanzebe és Fosu helyett

          • MUfurc

            Lindelof elvileg kesz jatekoskent erkezett mig a fenti ketto inkabb csak igeret. Az egy dolog hogy nem ugy sikerult a sved integracioja ahogy a tervben volt, de szerintem o nem a fiatalok helyett inkabb melle erkezett. Ot inkabb tudom en be Rojo illetve Blind helyett. Azaz a ket Van Gaal ember menni fog.

      • MUfurc

        Herrerat mar Moyes is akarta csak akkor meg bukott a deal. Ha meg igaz hogy miatta viszont buktuk Mbappet meg Gabriel Jesust akkor Martial a minimum.

  • fella

    https://twitter.com/utdhq/status/946494000822996992

    ti is érzitek ezt a giroszszagot? #özil

    • Csinibob

      Futós, ütközős csapat lesz Ibrával, Heskeyvel, Özillel és Matával

    • nagyon hasonlít a buktaszagra

      • fella

        elég vak állítás lesz, de arra, amire griezmannt akarta hozni, vagyis hogy bebaszkodja a második labdákat, gyakorlatilag kiváló az idei lingard

        • fella

          (vagy annyival nem rosszabb, mint amennyivel griezmann drágább és kockázatosabb)

        • Roland

          szerintem arra kéne törekedni, hogy a kezdőben griezmann szintű focisták legyenek, ne pedig lingard szintűek
          nem rossz lingard, meg jobb a játéka évről évre stb, de meh, az ő megitélésen sokat dob, hogy saját nevelés

          • fella

            mezőnyben tenyleg nem az igazi, de idén az end productja rengeteget fejlődött. ha minden meccsen gól / gólpassz jon arrol a posztról, akkor tőlem játszhat ott bőle lukács is

    • Schweinsteigerlin

      Hala a jo istennek

    • MrFer

      kebab lesz az, nem? 🙂

      • Ezra

        szemes kávé

        • MrFer

          milyen kifinomult vagy ma (is) 😀

      • Csinibob

        Krumpli – Burgonya!

        • MrFer

          nem mindegy, hogy fecsegve ringó fecske, vagy recsegve fingó kecske…

  • fella

    akkó 20 forduló után:

    15 pontra az első
    1 pontra a második
    5 pont a negyedik
    6 pontra az ötödik, hatodik hely

    ezekután a következő 18 meccsre én azt kérném, hogy a dobogót legyünk szívesek nem elkúrni

    • stanley

      Óriási csalódás lenne, ha a második és harmadik hely valamelyike nem lenne meg.

      • Zénó

        Szamomra csak a masodik hely elfogadhato… JM hatalmas csalodas szamomra az idei evben. Ennyire felul mulja ot Pep mikor neki a 2.szezonja Mourihonak pedig mar a 7. Angliaban…. Es akkor meg nem beszelve arrol,hogy a meggyozo,allando jatek sincsen…

      • mufurc

        Én örülnék egy 4-nek is, az utóbbi meccseink után…

  • MUfurc

    Azert ez a mostani Zaha siman elferne nalunk😔 koszi Moyes…

    • fella

      lajának köszönd

      • MUfurc

        Moyes tette padra mert fugazta a kismoyest nem?:)

        • fella

          de lajos adta el körülbelül 10 perc játék után 😀

          • MUfurc

            Akkor mindkettonek koszi

  • Alberti Róbert

    Állítólag az Atleticos Carrascora akarunk rámenni legkésőbb nyáron

    • nála azér találnánk jobbakat

      • Alberti Róbert

        Pl ?

      • MUfurc

        Pedig Carrasco nagy zseni, szerintem bomba vetel volna. Atletiben vedekzni is megtanitottak elore pedig nem nagyon kellett.

        • Newton_heath

          Carrascon én is elgondolkoztam, amikor olvastam tegnap, de nála jobb kell…Amúgy őt talán lehetne januárban, nem hiányzik annyira a tico-nak.

    • Captain Mike

      de ő is inkább balszélső

  • mddnszksz

    twitteren találtam ezt, egy arsenal szurkoló(?) írása
    vélemények?

    Both Mourinho and Guardiola have access to a lot of money but the difference is best summed up by Nolito.

    Guardiola is in a position to chop and change players, even those he’s bought himself, far more easily than Mourinho.

    Something like 17 players signed vs 7 by Mourinho
    Anyone who thinks Mourinho is happy with his squad is daft. You think he wants to keep Darmian, Blind, a couple of those CBs, possibly even Herrera who he clearly doesn’t trust?!

    He has no choice because whilst he has a lot of money, he can’t change a whole squad just like that

    Whereas Guardiola, who is undoubtedly a better coach and has done far more with individuals already at the club than anyone imagined, has been able to sign two first choice goalkeepers in 12 months!

    It’s a semi tireless comparison anyway. Mourinho has improved United this year, they’re second, id take that today for Arsenal!

    But obviously he’s being constantly measured against Man City and Guardiola because that’s how our media works

    I’d argue both are doing a good job. Last year Mourinho did better and this year Guardiola will do better.

    Both will spend again in the summer or even next month so bore off with your spending statistics because the concept of spending money to win is going nowhere

    Last thought: those that want Mourinho out are idiots. That club needs consistency. Problems with his squad are because it’s been assembled by 4 managers in 5 years. A fifth manager will only muddy it further. Continuity is exactly what they need now

    • fella

      én nem tudok vitatkozni, tök egyetértek. pepszi azt csinál, amit akar, gyakorlatilag fm-ezik, miközben josé meg erősen kényszerpályán van annak ellenére is, hogy ő is elkúrta már a maga 300 milláját. nem véletlen valszleg, hogy míg tavaly nem voltak deklaráltan bajnoki- és kupacsapat, idén a blind, darmian, miki hármast kvázi nyilvánosan lefokozta a bristol után. egyáltalán nem lepne meg, ha a következő szezon kezdetén rojo, darmian, blind, shaw, carrick, fellaini, herrera, miki, zlatan – 9! játékos – már nem lenne már a klubnál, miközben idén szerves részét kellene alkotniuk a keretnek.

      • Csinibob

        mindeközben ő is támogatta a transzferablak 3 hetes rövidítését, amivel csak maga alatt vágja majd a fát idén

        • fella

          ha ezen a nyáron is elkúrjuk az átigazolásokat (mind időben, mind mennyiségben, mind minőségben), az könnyen hozé távozásához vezethet

          • Alberti Róbert

            Már anélkül is ahhoz kéne hogy vezessen

          • MUfurc

            Csak kivancsisak, es kit latnal a helyen, aki mozdithato es lenditene a csapaton Mou utan?! De ne alom neveket, hanem akik valoban realisak lehetnek!

      • MUfurc

        Mondjuk a listadbol en csak herrerat meg shawt sajnalnam

      • stanley

        Pep fmezik, istenem…mi nem, dehogy. Hiszen csak három játékosért adtunk vagy 250 milliót.

        • fella

          17 igazolás, aki nem jön be az rögtön kuka (bravo, nolito), 4 szélsőhátvéd sorcseréje, ha ez szerinted ránk is igaz, akkor nem ugyanazt a klubot követjük

          • MUfurc

            Es azt tegyuk hozza hogy Pep alapja is jobb volt mint amit Mou orokolt

          • fella

            azt már hozzá sem teszem, így is le leszek hurrogva 😀

          • stanley

            Annyival amekkora kulonbseg most van a két csapat között vagy amennyi lesz az elkövetkező években? Nem kellene Ennyire amitani magunkat.

          • MUfurc

            Hat Silva, De Bruyne, Aguero, Otamendi eleg jo alap.

          • stanley

            A City az elmult 4 evben alig költött tobbet. Az elmult két évben meg bár vettünk volna még két játékost darabonként 50ert es ugyanott vagyunk. A darabszam meg kurvara mindegy, a csapat működik. Rolunk ez nem mondható el.

          • MUfurc

            Igen de nezd meg naluk ki kikre koltott, ez ne Mou hibaja legyen!

          • fella

            “A darabszam meg kurvara mindegy”

            de miért lenne mindegy? pep gyakorlatilag megtartotta a gerincet, a húzóembereket, akik ma is húzóemberek, a többi posztot pedig kedvére kozmetikázta. nálunk húzóembereket kellett venni, gerincet kell építeni, a többi poszton meg szenvedünk az alulteljesítő vagy még nagyon nem húzóemberneks számító örökölt játékosokkal

          • stanley

            Vehettunk volna mi is, nem tettük. Nyugodtan elverhettunk volna meg 150 millot. Akkor azért sirnank mert túl sok az uj játékos.

          • fella

            azt aláírom, hogy hozé nem volt elég könyörtelen, nyáron ki kellett volna rakni azoknak egy komoyl hányadát, akikkel most nem tudunk mit kezdeni.

          • MUfurc

            Talan majd kovetkezo nyaron vagy mar most januarban

          • stanley

            Tehát ez vízió sajnos. Ott volt a mostani nyár, de már tavaly télen is lehetett volna moralizálni. Most is gáz lenne, ha nem koltenenk.

          • fella

            pont hogy visszagondolva nem kellett volna moralizálni, dacára annak, hogy blind, darmian, miki jó tavaszt hoztak összességében, be kellett volna látni, hogy nem igazán találjuk a helyüket. zlatan megtartása is inkább emocionális, mint racionális döntés volt. fellainiról is tudni lehetett valszleg, hogy nem biztos, hogy hosszabbít, kukázhattuk volna. carricket nem írom, mert a betegségét nem lehetett előre látni, de azon a poszton is elszámoltuk magunkat. szóval így visszagondolva hozé komoly hibát követett el azzal, hogy többet látott a keretbe, mint ami benne van

          • fella

            vagy mint amit képes belőle kihozni (teszem hozzá a polkorrektség kedvéért)

          • stanley

            Is. Illetve rosszul is menedzselni sajnos. Taktikailag és emberileg is. Szerintem a Darmian, Micki, Blind hármas se kuka játékos. Nincs egy csapatban 22 klasszis. De igen, kidobhatott volna 2-3 embert, ha van ötlet a helyükre. Scoutok, a saját szeme, pénz, minden a rendelkezésre áll.

        • mrmojo

          érted, mindegy hogy a menedzser egyébként mit kever a mágnestáblánál, most éppen ez akadt be neki, ez lesz tolva napi 5ször, 3 héten keresztül

          • fella

            sajnos időm nem engedi, pedig látom igény volna rá

        • devil’s pray

          Szerintem az utolsó mondat az, ami igazán ül. Egy 5. manager 6 éven belül minden, csak nem előrelépés, tök mindegy, ki is jönne ide.

    • látszik, hogy arsenal szurkoló

  • fella

    felmerült ma, hogy vajon mit lép pepszi cb-ügyben: evans és iniago martinez a januári célpontjaik a telegraph szerint.

    • filozofi

      de ez az Evans dolog halál komoly?

      • fella

        úgy tűnik, sorba áll érte a city, arsenal, everton hármas, ráadásul nyártól már csak egy évig van szerződése

        • filozofi

          vannak a pályafutásának jó periódusai de egy modern cb-hez képest szerintem az elvártnál többször benne van a hiba
          Ami mellette szól az a tapasztalat

          • Fish08

            Ha van mellette egy vezér a védelemben, akkor jól játszik. Akkor van baj, ha neki kell szerveznie a védelmet.

          • citybe nem fog elmenni a padra, legalábbis remélem

          • mufurc

            Nem úgy, mint a mieinkben 🙂

        • Schweinsteigerlin

          Ha ez igaz, en tobbet nem nezem ezt a sportagat

      • ketomika22

        Kurva nagyot csalodnek benne, ha elmenne a Citybe

  • infinite_red

    a kurva anyját a bagolynak, amiért ennyire hanyagolja fosut

    • fella

      1) nem ő vette kölcsibe
      2) jól működik nélküle a csapata
      3) néha játszik nála is

      szal ez erős

      • infinite_red

        fantasztikus ez a palasz

  • MUfurc

    Ha mar annyit Lukacsozunk, szerintetek Lacazette megeros deal volt? 8gol 2golpassz eddig amit osszehozott. Morata 10gol 4golpassz, ez ugyanannyi mint a mi Lukacsunk statja. Velemenyek?

    • filozofi

      szerintem nehéz összehasonlítani, egyrészt mert kevesebbet játszott mint Luki, másrészt az Arsenal támadásai nem mindig rá jönnek ki, ott van más húzóember is
      Egyébként én alapvetően jobb focistának tartom mint a belgát

      • MUfurc

        Azert a Leicester elleni meccsen Lukacs is megmutatta, hogy nem olyan suta mint amit sokan allitanak rola. Amugy lehet csak az en agymenesem de szerintem a Martial – Lukaku – Rashford harmas egymast hereli ki.

        • filozofi

          nem olyan suta, ezt nem is mondtam, de azért Lacazette-tel összehasonlítva bőven alulmarad labdaügyességben

          • MUfurc

            Mondjuk Lukakut nem is azert vettuk hogy Messi modjara szlalomozzon a vedok kozt, de ahogy lattuk a Chelsea ellen a hatan 2vedovel is bemegy a kapuig:)

        • infinite_red

          kell venni egy patent jobbszélsőt, marcit meg rasht pedig rotálni kell a baloldalon. aztán lukakut jövő nyáron elpasszolni

          • MUfurc

            Rashi meg Martial nagyon sok esetben nem passzol a sokkal jobb helyzetben levo Lukakuhoz inkabb megoldjak (sajna legtobbszor rosszul) maguk.
            Nem biztos hogy csak Lukaku hibaja az egyelore szar teljesitmenye. Az mondjuk teny hogy vedekezni inkabb Ne menjen hatra!

          • infinite_red

            ja persze józsit is picsán kell rúgni, mondjuk most nyáron

  • fella
    • MUfurc

      Contera raneztem az nagyjabol stimmel, igaz ok adtak is el szepen.

    • Csaba Kárpáti

      Reálisnak tűnik, de szerintem egy net spend többet mondó adat volna. Illetve még annyi az adatok ‘ellenőrzése nélkül”, hogy az 1-3 illetve 5. legtehetősebb csapatról beszélünk és ‘ismerjük’ az arsenal tulaját… logikus lenne, hogy így legyen.

  • fella

    amúgy szerintetek van dijk tenyleg olyan jo? en emlekszem, hogy volt egy par hónap, amikor nekem is nagyon tetszett, de ennyi. nem ertek hozza, szerintetek?

    • EZS

      szerintünk se értesz hozzá. (bocs, magas labda volt) 😀

    • filozofi

      klasszisokkal klavan és lovren meg ki a faszom a harmadik előtt van

      • MUfurc

        Elottuk mondjuk nagyonsokan:)

    • elég jó, amire nekik kell meg főleg. pontrúgásoknál egyedül megoldhatja a bajaikat plusz a másik kapunál is gólerős. mondjuk ez akkor igaz, ha formában van, ami egy éve nem volt kb

      • fella

        ja, szerintem is ez a nettó egy éves kihagyás az igazán durva az árában

        • Pásztor-e

          Nem tudom, egy angol középcsapat 27 éves hátvédje semmilyen körülmények között nem érhet 75 milliót, Hummels volt 30 millió a Bayernnek. Be fog válni hosszú távon, de kb. top 5 teljesítmény kellene ahhoz, hogy az ára ne kerüljön elő nála folyamatosan.

          • filozofi

            ezen az elbaszott piacon én pl már rég elengedtem ezt a ki mennyit érhet dolgot, emiatt alapvetően jó igazolásnak tartom, de remélem az idő rám cáfol

          • fella

            valahol azt olvastam, hogy az árban a sotonnal való béke is benne van a nyári botrány után. nyilván elrugaszkodott, de ha azt nézem, hogy épp neymar harmada, akkor szinte reális

          • MUsBalazs

            A 3-4 évvel ezelőtti árakat is el kell felejteni, pedig már akkor is felmentek. Most már egy védő, aki 3-4 éve 30-40 milla vlt, most már inkább 50 körül lesz. Ha meg egy PL csapattól akar igazolni valaki, az pláne megdobja az árat, mert nincs szüksége erre a pénzre a PL csapatoknak.

    • MUsBalazs

      Elég jónak tűnik, de kérdés fekszik-e majd neki a Pool szervezetlen védekezése, a magasan való védekezés, Klopp stlíusa, megy-e majd neki a szintlépés, mennyit lesz sérült stb.

      Alapvetően szerintem elég jó védő és a Pool védelme olyan gyenge, hogy oda mindenképp erősítést jelent.

  • lasi

    Aszongya a Marca, hogy nem versenyzünk a bárkával Grizi-ért, sőt józsi soha nem is akarta, mer várjá….
    szerinte túl drága.

    • amúgy szerintem se ér annyit, én se akartam soha, de nem is vettem meg lukakut kb. annyiért 😀

      • lasi

        Hát ez az. Ha Grizi drága, akkor Lukaku mi?

        • Furkóúr

          Egyenlőre ráfizetéses biznisz

          • MUfurc

            Ki tudja mennyit hoz Social Mediaban?! Plusz ha jol tudom dobja a Nike-t az Adidasert ami nem hiszem hogy veletlen, lehet a nemetek is beszalltak kicsit a dealbe.

          • Furkóúr

            Lehet hogy hozza a lóvét, de egyenlőre kevés amit mutat fociban…

    • Csinibob

      Én nagyon haragszom a srácra, 7-es mez, sztárgázsi, Pogba, de neki nem kellett.

      • lasi

        Manchester-ben sokat esik az eső.

    • Pite

      Griezmann 100-ért drága, de Heskey 90-ért atom deal. Jó ég, ez az ember full agyfasz. Lassan érződik, hogy csúszik ki a lába alól a talaj, már nem sok és elszakad a cérna. Ez a shitfest felé vezető út egyik lépése. Durva lesz, de legalább kibasszák előbb-utóbb a vérbe, az is valami.

      • MUsBalazs

        Azért a Marca írását ne vegyük már 100%-ig biztosra. Másrészt Mournho eredetielg Moratat akarta, és érte a klub nem adott ki 70-80 millát, Lukakuért igen. Lehet Woodward annyira összehaverkaodott Raiolával, hgoy érte megadta a nagyobb összeget vagy franc se tudja. Persze lehet tényleg Mourinho lett ekkora fasz:D

      • fella

        szvsz a griezmann 7-es mezek már ki voltak nyomva nagyjából, mikor a ban kiderült, szal ez ótvar nagy bullshit

        • filozofi

          én nagyon úgy érzem h szimplán Grizi offolt minket

          • box-to-box defender

            szerintem meg spekuláció is lehet, hogy feljebb tolják az árát.

        • reelbeba

          a ban már januárban ‘kiderült’

      • Kuba

        Honnan tudni hogy Józsi pontosan mit gondol? Mer a marca írta’?

    • MUfurc

      Nem sok Atleti meccset lattam iden, de azok alapjan Grizi is szepen visszaesett, tavaly Istencsaszar volt de iden erosen kozepes.

  • stanley
  • montella a sevilla edzője, így azér annyira nem fosok

    • Newton_heath

      Mér? Montella nem rossz edző. A Milan-nal befürdött, de ott ki nem. A Fio-ja nagyon tetszett nekem.

      • ott volt egy pár játékosa, akik egyszerre hoztak kurvajót. josénak azér ezt meg kéne oldania

      • Roleee_#JoseOut

        tavalyi Milan is kurvajókis focit játszott a fiatalokkal, ezzel a sok új játékossal nem tudom mit vártak.

        • Newton_heath

          Így van, borítékolható volt a kudarc…Mennyit igazoltak? 10 fölött szerintem..

  • fella
    • újabb karakteridegen igazolás lenne, de az ügynöke legalább megszedné magát. mondjuk semmi esélyét nem látom, de azér beböfögtem ezt ide

      • fella

        én se, de mivel sokaknak nagy álma, godoltam bemásolom

      • infinite_red

        “újabb karakteridegen igazolás lenne, de az ügynöke legalább megszedné magát”

        tehát tökéletes igazolás lenne

    • Nyáron kellett volna, Lukaku helyett.

    • Ezra

      és ez ki?

  • fella

    a hivatalos honlap szerint azzal, hogy rojonak a 19. meccsen jött össze az 5. sárga, az eltiltás a szezon második felére már nem terjed ki, így ő is játszhat szombaton. fura

    • 20. meccsen jött össze neki, ezért törlik talán, de ez egy teljesen hülye szabály, már a január elsejei nullázással sem értettem egyet.

      • fella

        ja igen, 20., így már értem, ezekszerint a 19.-nél van nullázás újabban!?

      • fella

        (az hogy jött ki, hogy előbb volt a leszter elleni második meccs, mint a burnley elleni első???)

        • Nagyon sok változót figyelembe vesznek, pl. hogy ne nagyon legyen egy városban egy napon két rangadó, ne utazzanak egyszerre északra Arsenal és Spurs rajongók, stb., de így teljesen random a naptár. A West Hammel kezdtük a bajnokságot pl., de a “visszavágó” március közepén lesz.

          • filozofi

            igen, a Burnleyhez meg 3 hét múlva utazunk 😀

          • stanley

            De ez alap, tavaly ez kb. a Boro volt, előtte a Stoke, korábban a Soton és a Tottenham etc.

        • stanley

          Mindig ez van amúgy. Mármint van egy ilyen közeli időpont, amikor gyorsan letudjuk egy ellenféllel szemben a meccseket. Elég régóta így van. Nagy faszság.

  • mddnszksz

    éden “wörldclass” házárd is beárazva Jesse-Messi által
    https://pbs.twimg.com/media/DSI4e6BX0AAbHEo.jpg

    • fella

      mikor a szezon elején előkerült az a topik, hogy lingard jövője kérdéses, a fasz se gondolta, hogy a kérdéses alatt azt kell érteni, hogy a real vagy a barca viszi el, és nem azt, hogy a west brom vagy a böszmösz

      • stanley

        Azért itt még nem tartunk.

      • mrmojo

        ez elég gyenge próbálkozás

    • stanley

      Hazard diktálja a tempót. Pl. az Everton ellen is minden passz, amiből lett valami, az kb. az ő nevéhez fűződött. Nálam abszolút world class és még mindig nem egy poszton játszanak Lingarddal.

      • Newton_heath

        Nagyon bírom a mozgását, a cseleit, a robbanékonyságát, és tényleg meccseldöntő ember…De egyszerűen nem lő elég gólt, és nem ad elég gólpasszt, az ő képességeihez képest vékony az end product, Ha ebben is javulni tud, akkor lesz igazán top játékos.

        • stanley

          14-14-4-16. Ez az elmúlt 4 szezonjának PL góltermése. Azért ez nem kevés.

      • infinite_red

        ezt a world class hazardt a sokak által közepes fodbalistának tartott ander herrera úgy leszedte a pályáról, hogy a mai napig nem tért még magához 😀

    • box-to-box defender

      175 cm > 173 cm ez nem is kérdés

  • MUsBalazs

    Nem vagyok ngy Twittwr guru, mint itt páran.
    Most ez komoly ez a Dybala pletyka? Kik írják?
    Csak, mert ha igaz lenne, hogy őt akarná Mourinho, azt furcsálnám ,mert a maga koncpecijába azért nagyjából jól igazolt eddig. Dybala meg játszó csapatba illik, nem beadógatós csapatba. Meg nincs is szükségünk csatárra. Jó tudom tud árnyék éket vagy szélsőt is játszani, de ő csatár nem?

    • fella

      én aztán nem vagyok dybala-rajongó, de gondolom lukaku mögött lehetne neki is helyet találni támadóközéppályás/árnyékék poszton, ahol nagyon nincs stabil kvaliti. pogba és az új szuperscoutunk, ribalta miatt akár lehet is alapja a dybalás pletykáknak egyébként

      • stanley

        Én nem igazán érteném a leigazolását.
        Pogba kevesebbet támadhatna, de ettől még ugyanúgy átfutnának rajtunk.
        De ez úgyis ordas nagy pletyka.

        • MUsBalazs

          Én abszolút nem érteném és nem hiszem, hogy ez komoly pletyka.

          Mourinhohoz nem illik. Nem egy tank, nem is egy melós, védekezős ember.

          Nekem most az jutott eszembe, hogy lehet egy védekezésben nagyon jó, akár támadásban kevésbé klasszis 10-es sem lenne rossz nekün ha marad még egy ideig Mourinho és nyilván szezon vége a minimum, de valszeg ak övetkező szezon is. A második chelseas időszkaában Oscar azért volt nála kb. alapember, mert pótolta Fabregas ésHazard védekezését, akik meg adták a kreativitást. Pogba lehetne nálunk Fabregas, Martial meg a balon Hazard ha hozná azt a szintet. Mondjuk annyi ebben a gond, hogy Pogba inkbb box to box-ként klasszis, Fabregas meg passerként, ő mélységi labdákkal csinál helyzeteket, Pogba közelebb szeret lenni a kapuhoz, Hazard meg inkább szélső, mitn Martial.

      • Roleee_#JoseOut

        Lukaku mögé, de kis vicces vagy

        • fella

          hozzá van szokva az ilyesmihez, másfél éve higuain mögött nyomja

          • Roland

            mondjuk akkor grizi off

          • fella

            griziről mióta lefújta a nyári bulit nem igazán vannak hírek velünk kapcsolatban

      • Fish08

        És ő is pánikigazolás lenne?

        • fella

          szerintem fura lenne, egyrészt serie a, másrészt argentin, harmadrészt pici, negyedrészt hullámzó. nekem annyira nem illik ebbe a keretbe, de engem szerencsére nem kérdeznek meg az átigazolásokról

          • Fish08

            Pedig, ha te lennél érte a felelős, akkor most Perisic adna be Giroud-nak 😀

          • fella

            még mindig több értelme lenne talán mint annak, amit sokszor látunk 😀

          • Tam

            Azért az elég hardcore, amikor egy Perisic, Özil, Giroud szintű játékost bármikor be tudsz tenni valahova a csapatba, de egy Dybala nehezen illik ide.

          • fella

            ilyen hardcore arc vagyok

          • Tam

            Perisicnél nem volt negatív tényező, hogy seria a, Özilnél nem gond, hogy meccsekre eltűnik. Akkor most ez, hogy is van?

          • fella

            a fenti személyes problémáim vele konjunktívak. azt írtam le, hogy SZERINTEM miért lenne furcsa, ha éppen dybalát nézné ki a stáb. nem szentírás, chill

    • bfgbobo

      Lukaku/Zlatan ék, Dybala árnyékék
      Egy olyan kaliberű játékosra van a legnagyobb szükségünk mint ő, mert képes a csapatnak fazont adni, Miki és Lingard nem
      Ha tényleg őt akarja José akkor viszont elfelejtheti a buszozgatást, mert Dybala nem fog védekezni és nem is szabad hogy taktikailag “megkösse” őt, hagyni kell hogy azt csináljon amit akar

      • MUsBalazs

        Későn reagálok, de mostanában kicsit azt érzem, hogy amíg ennyi a koncepció Mourinho részéről, hogy oldják meg a játékosok, meg hogy ki a szélre, bumm be közérpre valamelyik benga belgának, aki épp bevethető vagy Ibrának, addig jöhet ide akármilyen fazonszabász. Főleg, hogy Védekezést jobban vár tőlük is, mint fazonszabást.

  • Csinibob

    Dybala pletyka vótmá’?

    • stanley

      Megy Madridba?! 😀

      • Csinibob

        70 mio + Mickytől egészen 200 mio-s követelésig mindent lehozott a média.

      • Pite

        Hozzánk jön padozni Young mögé 😀

        • Csinibob

          Kis pufókfej micsoda wingback lehetne

    • Roleee_#JoseOut

      JÖHET!!!4!!!!4!!4!!!!4!!44!444!!!!!444!!!!

      • Csinibob

        Tegnap még arról volt szó, hogy a Juventus 150 mio körül akar érte minimum, ma már azt is lehozták a médiában, hogy dobtunk egy 70+Micky ajánlatot, de ők inkább egy lukakunyi pénzt akarnak.

        Ugye, ennek alapja jelenleg annyi van, hogy Allegri csuklóztatja a padon mostanság az argentint.

        • Roleee_#JoseOut

          leszarom tőlem 300 milla is lehet de jöjjön

    • MUsBalazs

      Milyen magas? 190 alatt értelmetlen, meg 100kg alatt:D Beadásokhoz semmi értelme. Na meg csatár, amire nincs szükségünk.

      Na jó akkor ha Allegri jön nyáron akkor jöhet.

    • MuriÁgnes

      Ar/peniszhossz aranya rosszabb, mint Lukakunak.

      • Csinibob

        Túlságosan rámentél a pénisztémára ://

        Lukaku már ott sem?!

  • Csinibob

    Sean Dyche on his pre match pitch behaviour
    The Burnley boss was spotted out on the Old Trafford pitch before kick off on Boxing Day and he’s explained what he was doing:

    “Well, because there is a standard size now,” said the Burnley boss, when asked what he was hoping to gain from checking the pitch.
    So home advantage is not a home advantage any more, every pitch needs to be the same size.
    So I check it out to reassure myself they all are the same size and [make sure] the players know that.
    You remember the myths on the past ‘this is a massive pitch’ – well it’s not a massive pitch anymore, it’s the same size.
    It has to be by the rules of the Premier League.”

    Ezt ti értitek? Mármint nem a szöveget, hanem a problémát. Mikor lett kisebb a pálya?

    • Pite

      amikor tavaly nyáron túra alatt teljesen feltúrták és újraültették valami fél méter mélyre a gyepet

      • Csinibob

        De előtte hosszabb és/vagy szélesebb volt?

        • Pite

          Azt sajna nem tudom. Szerintem max hosszabb, oldalra így is elég kevés hely van. Max 1-2 méter
          https://twitter.com/manutd/status/742265764099428352

          • MrFer

            én azt találtam, hogy most 114.8 yd × 74.4 yd (forrás: Wiki) míg a 13-14-es szezonban 116 yd x 76 yd volt (forrás: http://www.openplay.co.uk). Rangsor alapján a HULL cityé a legnagyobb (forrás: https://www.express.co.uk/sport/football/781009/Premier-League-club-pitch-size-sportgalleries ) bár ezzel nem stimmel a Wiki, szóval sokkal okosabb nem lettem :/

          • Csinibob

            A guglizásból annyit találtam, hogy korábban a Hul-é volt a legnagyobb, mert rögbire használták, de mintha lett egységesítés?! Erre nem találok választ.

          • MrFer

            amit linkeltem másodjára az egy 2017-es cikk, és abban biza nem egyformák a méretek. De amiből idemásoltál, abban is csak mérehatárok szerepelnek, nem egzakt adatok:

            “Every pitch in the Premier League is between 105m in length and 69m in width, to 100m in length and 64m in width.

            The pitch at Old Trafford is 105m in length, 68m in width with an area of 7,140m2 – exactly the same as Burnley’s Turf Moor pitch.”

          • Csinibob

            Igen-igen, csak mindez az infó ellentmond Dyche nyilatkozatának.

          • MrFer

            nos megnéztem az FA oldalán is:

            Dimensions

            The touchline must be longer than the goal-line.

            Length (touchline):
            minimum 90m (100yds)
            maximum 120m (130yds)

            Length (goal-line):
            minimum 45m (50yds)
            maximum 90m (100yds)

            Konklúzió: a Manager Úr
            a) faszságot beszélt (láttunk már ilyet mástól is)
            b) ez valamiféle mentális hadviselés része volt a Dzsindzser Murinnyótól

            https://i.imgur.com/j0703PD.png

          • Pite

            És tényleg. 2013-ban volt a nagy overhaul, tavaly csak újragyepesítettek akkor gondolom. 🙂

            https://twitter.com/manutd/status/371935096364089344

    • mddnszksz

      emlékszem még ifiben egyik szombaton kegyetlenül bevasaltunk, de a komplett ifi csapat. másnap meg mentünk játszani egy olyan csapathoz akinek a pályája csak “reptér” néven van jegyezve itt az osztályban. a problémáimat tetézte hogy az egyik szélsőnk még hét közben lebetegedett így a mester engem rakott be jobb wingbackbe. azóta se káromkodtam még annyit magamban mint abban a 90 percben amit nagyjából egy vasaló módjára az oldalvonalon fel-le futkározva játszottam. félidőben kétszer hánytam.

  • fella
  • fella
    • stanley

      Ha már a kaki nem lehet.

    • Csordás Adrián

      Fella, Smallingról mi hír járja?
      Érdekes lesz ez a Jones-Lindelöf páros a hétvégén, ők ketten nem sokat játszottak együtt.

      • fella

        semmi hivatalos, de a groin az biztos pár hét pihivel jár. jaja, vicces hogy megint blind a harmadik számú cb a keretben

  • Angus

    OFF

    A Lyon jobbszélsőjét nézem, egész jól kombinálnak Rafaellel, erre megszólal Monyoki Kehel: Göbbelsnél a labda.

    WHAT? Göbbels? Utánanéztem, kicsit franciásan írva, de tényleg így hívják a Lyon csoki jobbszélsőjét. 😀

    • Newton_heath

      Most megnéztem, mert nem hallottam még róla. 16 éves

    • stanley

      A riporter Nemes Anna neve is Kelemen Anna volt. Nem csodálom, hogy megváltoztatta. 😀

  • stanley

    https://digitalstand.hu/leshatar
    A legutóbbi Leshatárban Berei Dani írt egy elég jó írást, ami az átigazolási időszak elé igen aktuálisnak tűnik.
    “Berei Dániel 5+1 klubmodell bemutatásán keresztül világítja meg azt, milyen, amikor egy futballcsapat nem feltétlenül a bajnoki címre tör”

  • stanley
    • filozofi

      Ja ezt sikerult tegnap kiszúrnom :DD

  • Juhasz David

    Azt valaki tudja, hogy VvD Poolba igazolasa utan a City melyik CB-re tervez ramenni a telen?

  • Csinibob
    • Alberti Róbert

      Adná az Isten, hogy húzzon el innen Jóskával együtt

  • Alberti Róbert

    Kanenek megy az új szerződés….

    • Roleee_#JoseOut

      csak azért h transfer rekordot döntsünk

      • Alberti Róbert

        50 milla plusz Lukaku 😀

  • MUsBalazs

    A Pool sajna meglepően jól építkezik. Mondjuk tényleg el kell adniuk valakit ezekhez a kiadásokhoz. Igaz ott is nőnek a tv-s pénzek, bevételek stb. de ez azért sok lenne nekik. Coutinhot mondjuk nem tudom már hova vinné a Barca. A PSG-nek nyilván nem kéne, a Cityben sem lenne helye, a Chelseaben sem, más meg kb. nem maradt, aki ki tudná fizetni az árát meg magas fizut tudna neki adni.

    • Csinibob

      Jó eséllyel Iniesta helyére

      • MUsBalazs

        Mondjuk akkor meg már a Barcát nem érteném miből vinnék Dembele ára után még Coutinhot és Griezmannt is. Mostanában eléggé úgy tűnt, hogy oda megy Griezmann is.

        Ha nem menne oda nekünk az jó lenne, jöhetne hozzánk, Coutinho meg elmenne a Poolból.

      • Angus

        a cipőjét nem fűzi be szerencsére Iniestának. láttam a hétvégi el classicón is… hát egyszerűen élmény nézni, hatalmas játékos

    • sANYNWA

      Attól függetlenül, hogy Coutinho 99% hogy megy, még szerencsére most belefért ez a nagyobb összeg is. Az átigazolási ablakok elég jól sültek el pénzügyileg, így most maradt a kasszában rendesen pénz.

  • Frank O’Farrell
  • stanley

    Pogba Zoumával pózol a neten. Lehet, hogy el kéne adnunk mint Schneiderlint, mert nem szomorú.

    • MUfurc

      Vagy megvenni Zoumat 🙂

  • stanley

    Egyébként jövőre szerintem az Arsenal a várhatóan távozó Özil-Sanchez kettőst nehezen fogja pótolni, talán Wenger is válságba kerül. Ezt talán egy EL győzelem mentheti. A Spurs nagy hármasból 1-2 ember biztosan fog távozni, ami szerintem komoly hatással lesz rájuk. A Pool a Keita-van Dijk kettőssel fog erősödni, stabilizálhatja magát, a Chelsea is fog igazolni és csak akkor gyengülhetnek komolyabban, ha Hazard távozna, az pedig még mindig necces, esélytelen. Szóval a top 4-t szerintem lehetne fogni mindenképpen jövőre, de ennél értelemszerűen több kell.

    • Furkóúr

      Szerintem ne írjuk le őket, hoztak egy jó scountot a dortmundbol , elhozták a barsza sportigazgatóját.Nem tartom kizártnak hogy wengertől is elköszönnek.Ez utóbbit nagyon sajnálnám:D

      Edit: Változni akarnak, kérdés hogy működni fog a dolog, vagy sem.

      • stanley

        Azt azért sosem vitattam el Wenger mestertől, hogy az Iwobi, Walcott, Welbeck, Monreal, Elneny, Niles etc. emberekből csak ő bírt kihozni valamit.

        • MUsBalazs

          Welbeck azért Fergie alatt abban a két szezonjában elég jó volt, na jó az elsőben. A másodikban nem volt olyan jó, főleg gólokban.

          Még Moyes alatt is amúgy egész korrekt volt. Csak hát nyilván nem egy top játékos.

    • Salvatore

      Miért vagy annyira biztos benne, hogy a Spurs embereiből néhányat elvisznek? Nem támadásképp, de úgy rémlik már tavaly is 100%-ra állítottad ezt, és már akkor is fogadtam volna egy sörbe, hogy nem így lesz.
      Nekem hiányoznának, szerintem nem is elégedetlenek, Poch egész jól összetartja őket így ránézésre.

      • stanley

        100%-ra semmit sem állítottam, de én úgy gondoltam, hogy bőven van rá esély, szerintem ennek az esélye meg most jelentősen megnőtt. Úgyhogy szívesen fogadok egy sörben, hogy az Alli, Kane, Eriksen hármasból valaki megpattan idén. Ha nem lesz BL, lehet ketten is. Mind a három játékos Barca-Real kompatibilis, de a dán a Bayernbe is elmenne.

        • Salvatore

          A levezetéssel egyetértek, de szerintem maradnak, mert … csak. 🙂 Tartom a sört! 😉
          (Pláne így, hogy idént írtál, elvégre nincs már sok 2017-ből. 😀 Viccet félretéve, rendben, nyáron meglátjuk)

        • Balazs Simon

          Egy olyan beszélgetésre én is emlékszem a nyár elejéből, amikor ezt boncolgattátok, bátorkodtam beleszólni és megkérdezni, hogy miért is menne Kane a Man utd-be (mert ez volt a téma)…aztán Lukaku lett belőle. Kane-ék meg maradtak.
          Annyira lutri ez szerintem mostanság már, hogy ki hova megy. Neymar –>PSG-t látta előre vki?

          • stanley

            Igazából Kane már tuti nem fog Angliában maradni, Alli és Eriksen talán. Egyébként nem voltak meg azok a nagy és váratlan szituk, amik nagyon elindítottak volna dominókat.
            Nem véletlen, hogy amikor a CIES összegyűjti az arcokat azt látjuk, hogy Dybala, Hazard, Griezmann, Kane és Alli igazolások tudnák most megmozgatni a piacot valamennyire.

        • Khal Drogo

          Szerinted a Bayern képes megvenni egy élő szerződéssel rendelkező, PL topcsapatban kezdő embert ? Szerintem erre nincsenek meg az anyagi lehetőségeik. Eriksent és a Tottenhamet a Bundesliga nem tudja megfizetni, se a játékos fizetését, az átigazolási díjat meg pláne nem. Tottenham kezdő embert itt vagy PL rivális, vagy Barca-Real-PSG tud megfizetni. A többieknek erre nincs pénzük. Legalábbis szerintem. A Bayern 40 milliós átigazolási plafonja ide kevés.

          • Frank O’Farrell

            Eriksen kevesebbet keres mint Young…

          • Khal Drogo

            Az lehet, de ugyannyiért biztosan nem menne át, ráadásul az átigazolási díjat is ki kéne fizetni, ami ismerve a Tottenhamet nem lenne kevés. Eriksent kivásárolni nagyon drága mulatság lehet.

          • stanley

            A Bayern szerintem el kell, hogy kezdjen beszállni a buliba. Mákjuk volt eddig, hogy ingyen meg huncut pénzekért el tudták vinni az összes német játékost, mert mindenki ott akart játszani. Ha viszont tartósan a BL siker a cél, márpedig ugye a német bajnoksághoz már semmi nem kell, ezért egyértelműen a fentebbi utat kell követni, ahhoz pedig ez kevés lesz.
            Illetve azt tegyük hozzá, hogy más árak röpködnek a Bundesligában, mint a PL-ben vagy a spanyol gigászoknál. Szerintem mi a Vidal-Tolisso-Renato hármast dupla ennyiért vettük volna meg.

          • Khal Drogo

            Szerintem nincsen pénzük, mármint annyi pénzük amennyi most forog a piacon. Legutóbbi igazolásuk Wagner, volt vagy 15 millió. Most meg ha minden igaz, Goretzkára hajtanak, aki ingyen menne nyáron.

          • hogyne lenne pénzük, csak nem szórják ész nélkül + ott a német piac, amit még mindig szépen le tudnak legelni

          • stanley

            Csak rá fognak jönni most a nagy generáció kifutása + a Pep nélküli világban, hogy azért nem lesz olyan fix az a BL négy, mint eddig és akkor kényszerülnek majd váltani. Ahhoz képest meg valóban szépen legelgetik a német piacot, de óriási helyzeti előnyben is vannak ehhez.

          • ők nem fognak beszállni ebbe a 80-90 millás bizniszbe, ez biztos. ha a legjobb német játékosok mindig náluk lesznek, azzal ha nem is biztos a legjobb 4 a bl-ben, de továbbra is élcsapat maradnak

          • stanley

            Nyilván nem fognak PL szinten költekezni, de a bajnoki címek gyűjtögetése annyira kurvára unalmas lesz, mint a Madrid-Barca kettősnek a hazai bohóckodás és odajutnak, hogy kell a BL győzelem, a BL dominancia stb. Ehhez pedig focisták kellenek. Azért Tolisso igazolása szerintem már mutatott valamit ebbe az irányba. Ha kell, meg fognak húzni egy 60 millás dealt.

          • euróban ja, de ezekből 1-2 lesz a keretben, nem több. még mindig jobban fognak kinézni, mint az olajosok meg mi

          • stanley

            Ezért mondom, egy Eriksen lehet nekik csak vagy 70 euróba fájna és ne mondja senki, hogy az irreális már. Plusz, ha kihalásznak még valakit 40-50 millióért, plusz ja, akiket eddig bezsebeltek, akkor elindulhat a buli és nyári szinten ezekből meghúzhatnak egyet, ha nem akarnak a 2003-2008 közötti időszakra süllyedni, amikor Európa szinten tényleg lófasz esélyük nem volt.

          • a bayern nem fog a spurs-szel üzletelni, fogadok veled egy sörben 😀

          • stanley

            Nyilván kicsi az esély, én csak azt akartam érzékeltetni, hogy a Bayern piaci szituja igen izgi lesz. Álmodban nem gondoltad volna szerintem te sem, hogy pl. a Juve ilyen pénzeket fog lerakni az asztalra. Ők is arrafelé mennek, hogy másként nem vehetik fel a versenyt, ha nem vesznek egy-két drágább kulcsjátékost.

          • skiz

            a bayernnek jelenleg talán még a lehetőségeinek megfelelően – értsd. lóvélíg top5 – se kéne költenie, ha a pénzét költené és nem tüzelné: valamilyen rendszerhiba folytán, sikerült olyan gazdálkodást és személyzetipolitikát folytatni, hogy a pálya két harmadára vastagon meglenne a keret, ugyanakkor mégiscsak kizárólag ezeken a posztokon játszó játékosokat vásárol a klub. így sikerül azt a bravúrt elérni, hogy a rendszerben folyamatosan, önálló innovációban generáljuk a redundanciát (és mivel jellemzően bustok ezek az ún. tehetségek, gyakorlatilag eladhatatlanok), miközben a már lassan 4 éve halott robben-ribéry projekt folyamatos felmelegítésével gyakorlatilag a keret valódi assetjeinek értékét, a klub növekedési potenciálját is csökkentik, amennyiben minden évben sikerül valami szimpatikus, a bayernnél nettóban jóval kevesebbet költő kőművesbrigádtól kiszopni.
            khaldrogos, aki csak annyira sík, hogy vízmértéket lehet vele kalibrálni (ez talán uncalled for volt, de jól esett), abban téved, hogy feltételezi, a nagyösszegű egytételes seftek leírják egy klub anyagi helyzetét. nem vagyok én belefeszülve ebbe a szarba, mert nem az #énpénzem + hát annyira se tudok azonosulni a klubbal, hogy egy-egy ilyen beruházást a magam faszaságának éljem meg. vágyom, szomjazom azt, hogy a bayern valahogy jó juvésan, seftes cigány módjára beszédelegjen valami döntőbe. ehhez képest meg lehet nézni, ahogy sokadik, buzinagy transzfermínusszal zárt év teljen el úgy, hogy realizáltunk volna olyan egyszerű igazságokat, mint pl.: a focitudás és az iq nem additív dolgok, avagy két 40 millás játékos soha nem fog annyit érni, mint egy 80 millás, illetve jó dolog a fúrógép, de szarás után, talán jöhetne inkább a wc-papír.
            no mindegy, elnézést

            (amúgy, lol, nemá’: eriksen tipikus spurs-játékos, a t’ham meg azért spurs, mert eriksenek játszanak benne (3 évnél tovább). ez nem szégyen vagy gond, de 25 meccsből 8-on legalább non-factor. aim fckn higher)

          • mrmojo

            tolisso pont nem nagy szám sztem..rudykkal meg comanokkal sehol nem lesznek bl szinten

          • skiz

            minden külső (így például a nagy péel-dó és a járulékos árrobanás) és belső (így a már évek óta 2000 perc alatt és tavasszal gyakorlatilag egyáltalán nem játszó ribéry-robban duó csereérettsége, de az egyébként még masszívan ideális korfa) faktor már évekkel ezelőtt indokolttá tette volna ezt.

            a bayern – és, most várok egy kicsit, hogy mindenki el tudjon szaladni zsepiért, mert igen lehangoló rész jön – a következő szintugrásba fog belebukni. önmagában még csak nem is az a hézag, hogy a bayern nem költ a lóvéliga top5-ös pozíciójának megfelelően: szimplán arról van szó, hogy a szélek befoltozására egyébként bőven elegendő lóvét, a keret legvastagabb részeire költik, ezzel eleve létrehozva egy kiváló redundanciát, másrészt az ordító lukak meghagyása miatt, a valódi assetek értéke és így – tom, ed wood világában ez tájidegen koncepció – szakmai sikerek révén realizálható anyagi faszomok, valamint a növekedési potenciál is csökken.
            szal, all-in-all, akármit is gondol remek khaldrogos barátom (aki csak annyira sík, hogy én a vízmértékemet is a kommenjeivel kalibrálom. ok ez uncalled for volt, de jól esett), nem a jelenlegi anyagi lehetőségei korlátozzák ebben a remek homokopolyban való részvetlben a klubot. magam erre nem vagyok ráfeszülve, mert egyrészt #nemazénpénzem, másrészt nem is tudnék egy ilyen seftet úgy átélni, hogy attól felálljon. egyszóval: ez nem presztízskérdés számomra. nem bánnám, ha cigány juve módjára zorbázna be ez a remek klub valamilyen döntőbe. a
            az viszont szégyen, hogy különböző, teljesen ezoterikus okok miatt, basznak belátni olyan dolgokat, hogy két negyven milliós középszer mindig kevesebb lesz, mint egy hetvenmilliós akármi és hogy teljeses non-sense két, 35 felé battyogó, évek óta 2000 perc alatt és tavasszal egyáltalán nem játszó köcsög miatt nem franchise playert hozni, csak azért, mert történetesen hoeneß-szel dugnak

            szal, all-in-all, ti még egy darabig megtehetitek, hogy a ferguson-éra során összekapált népszerűséget aprópénzre váltsátok – értsd.: a szar foca (no offense) ellenére is jön minden évben legalább egy dildógyár szponzornak -, mert egyszer csak lesz valami, de egy fillérbaszásra épített országban játszó klub soha nem tud kóklerproof lenni.

      • ha lesz komoly kérő, nyáron legalább 1 kulcsjátékos le fog lépni

        • Salvatore

          Ki számít komoly kérőnek? A spanyolok?

          • stanley

            Kane – Real / Alli – Barca, Real, ManUnited / Eriksen – Barca, Real, Juve, Bayern, Chelsea, ManUnited.

          • reelbeba

            Vmiér nem hiszem, hogy Kane dobbant. Alli simán, csak vele az a gond, hogy az idei formája alapján a veszhembe is padozna, szal mendeznek lesz melója vele, míg ‘felépíti’. Eriksen jó játékos, péel szinten, nem hiszem hogy barszareál matéria lenne

          • stanley

            Szerintem mocskosul alulbecsülik a dánt, de ha a vébén pattintani fog valamit, akkor már állni is fognak a kérők a sorban, mert most még nem hiszik el, pedig kb. a Spurst és a válogatottat is cipeli szépen.

          • Salvatore

            Szerintem is nagyon jó spíler, annak idején nem is lett volna ellenemre az Ajaxból, valamelyest segíthetett volna Scholes helyét betömni.

          • Newton_heath

            Eriksen baromi jó, adom azt, hogy az Ajaxból nekünk kellett volna elhozni

          • aki képes kifizetni levy-t 😀

    • Roleee_#JoseOut

      ameddig nincs vmi elv/koncepció a támadó játékunkba addig felesleges, így is úgyis szenvedni fogunk.

    • Pite

      De a Spursbol tavaly is azt mondtad h 2 ember tavozik, aztan megsem

      • stanley

        NEM MONDTAM ILYET BIZTOSAN.

        • Pite

          En szeretlek inadlak de ezen mar tavasszal osszezorrentunk, hogy szerintem nem bukja el a kulcsjatekosait nyaron a spurs, ha “nem nyernek semmit”. Te akkor azt mondtad h 100% h lelepnek mert senki sem akar elete top formajaban cimek nelkul futballozni

          • stanley

            Én 100%-osan ilyet nem állítottam, ez biztos. Főleg nem emlékszem, hogy hosszasan erről győzködni akartam volna valakit. Az pedig tök egyértelmű, amit psycho is ír. Ha lesz kérő, akkor el fognak menni és igen, a Spurs még mindig nem fog nyerni semmit, tehát…

          • ha nincs cím, ez a folyamat elindul. rose már veri az asztalt a pénzért, ő lesz az egyik nyáron

          • bedeabl

            Szerinted ő jön hozzánk?

          • van rá sansz

          • bedeabl

            Nyilván Shawtól is függ, hogy mit alkot a következő pár hónapban.

          • Newton_heath

            Meg Dier.

          • fella

            érte lehetne dobni egy cheeky 50-est akár már a napokban is, hátha

          • Newton_heath

            Januárban nem fogja elengedni a spurs szerintem, nyáron viszont elképzelhető, hogy mindketten mennek Rose-zal…Úgy en bloc szerintem nem jön senki januárban, a célpontjaink vagy a kiesés ellen vagy top4-ért küzdenek…Lehet hogy bepróbálkozunk ajánlatokkal, de nem fogják elfogadni..Esetleg ha egy csereemberért eszetlen ajánlat megy (pl Carrasco), de aki máshol csere, az ide se jó.

          • fella

            én nagyon bízom benne, hogy sikerül valakit leakasztani, mert eléggé mélyponton van a csapat motivációs szempontból, kéne egy kis frissesség. ráadásul tényleg az van, hogy nincs középpályásunk így, hogy carrick egyáltalán, fellaini meg gyakorlatilag nem játszik.

            rose, malcolm, dendoncker, mahrez reális célpontok lehetnének erre a hónapra is

          • stanley

            Malcom*

          • fella

            az

          • Newton_heath

            Ezek a játékosok alapemberek a saját csapatuknál, és ezeknek a csapatoknak is megvannak a saját céljaik erre a szezonra..Ha el is engednék őket, akkor nem biztos, hogy megfelelő minőségben tudják őket pótolni, és mondjuk Malcom eladásán akár múlhat a Bordeaux bennmaradása…Csak eszetlen nagy ajánlatokkal van realítása az igazolásoknak…Meg az is érdekes, hogy mondjuk van-e értelme nyomni januárban Malcom leigazolását, az kb kizárt nálam, hogy ő instant beválik. Most hogy van Shaw, Mourinho-nak őt kellene próbálgatni, és ha nem válik be, akkor nyáron tényleg mehet. Ráadásul Rose a BL-ben sem játszhatna

          • nyáron is eszetlen pénzt fogunk költeni, nem hiszem, hogy most nagyon sokkal többet akasztatnának le rólunk. felláva kell egytértenem, kéne hozni valakit hogy legalább kicsit lökjön a morálon

          • stanley

            Én most is azt gondolom, hogy csak egy középpályás segíthetne igazán, mert az talán egy felállásváltást eredményezne. Esetleg egy jobbszélső, a paraszt beadós taktikával.

          • Newton_heath

            Csak ez nem így működik…Ahogy emlékszem pl Mata januári leigazolására pont olyan szarok voltunk mint nélküle, rúgott pár gólt, de játékban ugyanolyan retkek maradtunk, a fontos meccseket ugyanúgy elvesztettük vele is, a tabellán sem jöttünk fel. Ezt a morál felvetést nem értem, nem az a problémánk, hogy nem akarnak focizni a játékosaink, nem motivációs problémákat látok, meg elméletileg José a legnagyobb motiváror, vagy mi…
            Arról nem is beszélve, hogy új játékos igazolása elsülhet akár fordítva is, akár destabilizálhatják a keretet…Pl. most Ibra nélkül többek lennénk, szerintem ha deklaráltan Lukaku a 9-es, akkor kurvára nincs szükség rá, szerintem Lukaku-nak is jót tenne, hogy nem kell fosnia Ibratól…Vagy Mata (és vele a spanyol mag) nem biztos hogy jól viselné Malcom-ot, nálam a brazil egyértelműen a kis spanyol helyén játszana…

          • MrFer

            “szerintem Lukaku-nak is jót tenne, hogy nem kell fosnia Ibratól…” ebben lehet sok igazság

          • ebben is van igazság, de azért most valamivel előrébb tartunk, mint lord mojesszal és ha kellően szar csapattal találkozunk, még focizni is tudunk. lehet nem segítene semmit, de most én arra tennék, hogy fogunk venni valakit januárban

          • Newton_heath

            Hát a tegnapi után lehet Ed úgy érzi, hogy neki is ki kell tenni a faszt az asztalra..De nekem ez mindenképpen a pánikot mutatná.

          • fella

            ha kicsengetünk a 28 éves özilért, akinek nyártól nincs szerződése 30+-t, az pánik, ahogy az is, ha griezmannért letesszük a rc-t. de ha valamiféle koncepció gyanúját felvető módon igazolunk valamelyik hiányposztra, az szerintem bőven jó döntés lehet

          • na mondjuk ettől a kettőtől pont nem tartok. valami kisebb névre gondolnék én

          • Pite

            de ő n em pótolhatatlan kulcsjátékos és ha jól értem most olyanokról van szó, mint Alli, Eriksen, Lloris vagy Kane

          • eddig kulcsjátékos volt, az előző szezonban legalábbis biztos

          • Pite

            9 meccsen játszott 700 percet idén. Hozzá képest még Mkhitaryan is kulcsjátékos. 😀

          • Newton_heath

            Sérült volt, nem?

          • Pite

            Volt az is, de összeveszett Poch stábjával is talán. Szeptember környékén térhetett vissza, azóta kb. 25-30 meccset játszhatott a spurs, ami 2450-3000 perc, ebből az a 700 nem valami sok

          • de, kb 1hónapja tért magához

      • Ezra

        Walker és Wimmer, tessék kettő.

        • Pite

          Wlaker tenyleg, az egy

    • Norn_iron

      “talán Wenger is válságba kerül”
      Wenger nem kerül válságba soha 🙂

      • stanley

        Igaz, már válságban van tíz éve.

  • AlgériaiIbra

    OFF: Ki nézi a Peter Wright – Jamei Lewis meccset??? bazdmeg, hihetetlen, mi meccs 😀

    • crpa7

      jelen
      most kapcsoltam be,mert megnéztem livescore-on az eredményt és muszáj volt
      ez miez,h egy selejtezős játékos 111-es átlagot meg 121-es kiszállókat hajigál?

    • stanley

      Az egész vébé beszarás, de ez a meccs… 😀

      • FabianCancellara

        Stan! Film+-on A Gyűrű szövetsége megy, úgy tudom az a kedvenced:)

        • stanley

          Na, ez melyik podcastban volt? 😀

          • FabianCancellara

            Utálod, tudom én:)

      • AlgériaiIbra

        Nekem Wright a kedvencem, de őszintén tudtam szurkolni Lewisnak, hihetetlen a pali 😀

    • filozofi

      hatalmas, rég láttam ennyire jó meccset

    • wolandrule

      Atom darts volt, nem térek észre…

    • filozofi

      Price is mit csinál, mekkora meccsek napja ez

  • wakethefuckup

    Viccet félre téve, mi a policy a banokra? Meddig tart? Mit kell tennem, hogy megbocsássanak odafenn? Valaki tudna segíteni?

    • Gaben

      menj már.

    • ketomika egy olyan évig tolta vendég22 néven asszem. van még idő

      • ketomika22

        kb 6 hónap ha jól emlékszem 🙂

        • Fructie

          Akkor marad ez…

        • Fructie

          Te milyen szörnyűséget tettél?

          • ketomika22

            beszóltam Strigónak, mondjuk én nem küldtem el melegebb éghajlatra

          • Fructie

            Én sem, sosem tennék ilyet neten. Annyit mondtam, hogy menjel el aludni.:) De nem akarom kibeszélni a háta mögött.

          • ketomika22

            hát azért sztem az elég erős dolog 😀

          • Fructie

            Szörnyűség! 😀 ALUDNI?!:D Aztán megjött másnap kovácstomi és hasonlóan arisztokrata módon, elküldött bejglit zabálni. Hát nem tündéri kis történet. Mindezt úgy, hogy már én is határozottan elengedtem José kezét.

          • ketomika22

            jó ebbe nem szeretnék belemenni 😀

          • Fructie

            engem itt senki sem ért meg:D:D

          • HarciasToni

            fellanal probalkozz. hatha egymasra talaltok

          • Fructie

            …már próbáltam:D De ő a city meccs után védte Josét, sajnos így nem lehet köztünk semmi:D

          • MUfurc

            A mindenki szembe hajt az autopalyan tipikus esete😊

          • Fructie

            De legalább lukvercben megyek

          • Pite

            Mondjuk aki leirja hogy lukverc az meg is erdemli a bant

          • Fructie

            rückverz. Happy?

          • Balázs Kozó

            Márió..Márió, te vagy az? 😀

        • elnézést kérek, többnek tűnt

          • ketomika22

            ez most nem tudom, hogy pozitív vagy negatív dolog 😀

      • Fructie

        Aztakurva…

    • Frank O’Farrell

      ÖRÖKKÉ

      • Fructie

        picsába, te megint látsz…és téged gondolom sosem banolnak, bármit is mondasz nekem. Szóval légyszi ne mondj semmi olyat. Nem védekezhetek. köszi:)

        • Frank O’Farrell

          sosem, tényleg
          :DDDDDDDDD

      • ketomika22

        3x!

    • filozofi

      írd át a neved vendégfructie-ra mert így nem fognak rá emlékezni, hogy bannoltak 😉 😀

    • mrmojo

      már hiányzol

  • bfgbobo

    Azért az brutál hogy az egyik angol középcsapat 75 millióért passzolja el az egyik védőjét egy másik angol középcsapatnak

    • mufurc

      Mondjuk az egyik angol középcsapatnak lehet ennyi kell, hogy elénk kerüljenek…

      • mi vagyunk a nevető harmadik

        angol középcsapat

  • stanley

    “Brutál h minket választott és nem a cityt!
    Lemar Goretzka még és megvagyunk.” A fonaton is mernek azért nagyot álmodni.

    • mrmojo

      eladják kucsinnyót aztán néznek hogy csak szarabbak lesznek

    • GENERATI

      tényleg csak álom ez nekik, főleg ha a középpálya gerince távozik… másrészt nekik van honnan a porból fejlődni, remélem örökre csak üldözik majd a pegazusukat, a PL címet…

    • Csinibob

      ::D 😀 😀 OSTOBÁK

    • Frank O’Farrell

      neeeeem illik rugdosni a földön fekvőt, bár kétségtelenül gyomorforgató, amit macca levág a Britannián

  • MUsBalazs

    Szerintem egyszerűbb lenne ha a Pool megvenné az egész Southamptont:D

  • stanley

    “Ez a Soton még Yoshidát is eladná 40 millió fontért a Poolnak, ha akarná.” Ez mondjuk jó. 🙂

    • fella

      bazeg, eszembe sem jutott, hogy ez megint a soton. beszarás

  • stanley

    Pool is egyébként akkor tudna kurva nagyot erősíteni, ha a Can-Coutinho kettőst megtartaná mindezek mellé, de ez meg nyilván nem fog menni.

    • Balazs Simon

      Miért nyilván? Pénz elvileg van.

      • stanley

        Az tuti, hogy a Pool akkor tudna szintet lépni, ha ezek az arcok nem lépnének le. Még egy kapus, valami szélsőhátvéd és azért ez már igen pofás lenne. Mert így kb. vetésforgóban nyomják folyamatosan. Hány kiemelkedő Pool játékos ment már el az elmúlt években? Torres, Suarez, Sterling, Alonso, Mascherano…Ezt a tendenciát, ha megfordítani a Pool, akkor bizony újra európai topcsapat lehetne.

        • Balazs Simon

          Ez utóbbi gondolatmenet abszolút igaz. Régebben nagyjából az eladott játékosok árából ment a költekezés. De amióta Klopp ott van nem látom ezt a tendenciát. Pláne, ha azt nézzük, hogy az utóbbi 2 évben (a mostani nyári/téli transzferablakot nem beleszámítva) 30 m font körül volt a transfer balance. Az édeskevés, főleg a tv díjak emelkedését tekintve, szóval a mostani költekezés inkább csak az elmaradt transferek pótlását jelentik, nem pedig – nagyon remélem legalábbis – egy Cou, Can távozást irányoznak elő.

          • stanley

            És szerintem pl. Wenger ezért bukott meg az Arsenalnál, mert a Clichy, Sagna, Fabregas, Adebayor, Henry, Pires, van Persie etc. emberek mind-mind leléptek, mert egy percig nem hitték már el a Papának, hogy itt lehet bármi és ha ennyire mentálisan leépítesz egy csapatot, akkor annak óriási kihatása lesz mindenre. Az nem lehet, hogy azt mondjuk, hogy a stadion, mert ettől még kell, hogy legyenek célok, amit mindenki el tud hinni és magáénak tud érezni. Őszintén nem is értem, hogy Özil és Sanchez mit hitt, amikor az Arsenalba mentek kb. karrierjük csúcsán. A Poolról is ugyanezt gondolom, lehet nyomni, hogy topklub vagyunk, gyönyörű múlttal stb, ha a legjobbak rendszerint lelépnek és csak pótolják ezeket az arcokat, akkor nem lehet előre lépni. A Spursnél legalább nincs ez. Senki nem várja el a klubtól, hogy itt most jön majd a bajnoki cím. Ők is tudják, nem reális elvárás. Ettől még ez a csapat megpróbálja kipréselni a maximumot, amit csak lehet, de a kulcsjátékosok be fogják látni, hogy ennél nekik több kell. Ugyanakkor a Spurst szerintem sikerült egy olyan szintre felemelni, ahol jelenleg a Dortmundot, az Atleticot vagy a Napolit kezeljük. Tehát lehet belőlük egy ilyen építkező csapat, amely bár eladja a legjobbjait, de okosan építkezve, jól tud igazolni és sok fiatal sztár keltető helye lehet. Ebből pedig kisülhet 1-1 jó eredmény, de igazából ennyi a maximum. Nem egy levegő a legendás klubokkal.

          • Balazs Simon

            Pont ezt mondom én is, a Poolnál volt egy korszak, amikor a klubbra az egy lépés előre két lépés hátra volt a jellemző. Nyilván nem látok a jövőbe, de mintha ez megváltozott volna Klopp érkezésével. Sok-sok baromságot csinál a csapat a pályán, de a pályán kívül úgy néz ki eléggé rendben lett a klubb. Értem én ezalatt, hogy sikerült jó játékosokat igazolni (Mane, Firmino, Salah, Can, Wijnaldum…VvD, Keita) visszakerült a klub a BL-be, bővült a stadion.
            Ettől függetlenül simán el tudom képzelni, hogy Coutinho jan.2-án távozik, meg azt is, hogy ugyanúgy betartunk a Barcának, mint a nyáron.

          • stanley

            Klopp sajnos makacs. Az, hogy vesz védőt, egyelőre (és valószínűleg soha) filozófiaváltást nem fog jelenti. van Dijk biztosan segíteni fog, de a játékstílusát illetően szerintem nem kell lerajzolni, hogy miben különbözik Peptől vagy éppen Josétól. Ha Klopp kicsit hajlandó lenne a védekezéssel is foglalkozni és nem csak az agyatlan rohanással, akkor még történhetnének is csodák, de azért Coutinho és Can távozása ebbe a levesbe így is beleköpne.

          • Balazs Simon

            Abszolute. Azonban egy kicsit eltértünk a kezdeti vitaindítónktól… de egyezzünk ki egy döntetlenben…
            Szóval nem nyilván, de benne van a pakliban egy Coutinho, Can távozás.

          • Mar(tin)ci

            Bocs, hogy így beleszólok, de az agyatlan rohanás messze nem fedi a valóságot, és pláne nem a tavalyi őszhöz képest.
            Úgy meg, hogy a legtöbbet rotáló edző a jelenlegi szezonban, bőven tudnak pihenni a játékosai.

    • Csinibob

      Can koccol biztosan, Coutinho is minek maradna?! Középszernél ügyesebb ő

    • Frank O’Farrell

      persze, a Keita-VvD kettős Cou árából jött, konkrétan

      • filozofi

        ez ilyen megelőlegezett befektetés vagy hogy? 😀

  • mddnszksz
  • fella

    lukaku hivatalosan is olcsó volt

    • infinite_red

      nem

      • fella

        van dijk két évvel idősebb és gyakorlatilag egy éve nem játszik, ehhez képest 5 millióval volt csak drágább lukaku

        • reelbeba

          De hogy jön ide lukaku? Focistát bútordarabbal minek összehasonlítani?

          • fella

            áhá

          • reelbeba

            Hasonlítsd baillyhez vagy david luizhoz, adom, de lukakuhoz? Mit akarsz ezzel, nem vágom

          • fella

            ha egy nem klasszis, meccshiányos középhátvéd 70 misi, akkor egy már 10 gólnál járó középcsatárért mégsem olyan aránytalanul sok a 75+15, főleg hogy utóbbi két évvel fiatalabb is. ezt

          • mindkettő sok

          • fella

            nyilván, de mit csináljanak a klubok, ha ilyen árak vannak? nincs ma már idő arra, hogy hozzál egy javier hernandezt 7 milláért, aztán hátha beválik, ami ilyen árakhoz vezet

          • kérlekszépen, ebben a felfogásban nagyon nagy kár 50 scoutot fizetni, azt vágod

          • reelbeba

            A ‘nincs idö’ témához: azér két und fél év alatt mongyuk marciált is fel lehetett volna építeni egy brutál húzóemberré, ha jó kezekbe kerül. Mondjuk ilyeneken gondolkodtam a januári fmezés helyett: mit csinálhatna jobban a united managere? (rather then who we need to buy) Ez pl az egyik

          • fella

            ez megint nagyon szép gondolat, de te nem unod, hogy arról szól az összes beszélgetésünk, hogy én állítok valamit (valóságtartalomtól, logikától függetlenül), mire te beírsz valamit nagyon hasonló szellemiségben, mint ez? mert én tök komolyan kezdek ebbe belefáradni, lassan már nincs kedvem semmit állítani, mert tök mindegy mi az, ugyanoda jutunk

          • reelbeba

            Kábé 10:1 arányban firkáljuk össze ezt a fórumot a te javadra, ha te nem érzed hogy a te tevékenységed ‘fárasztó’, akkor miért kéred számon rajtam? Azér elöfordul olykor, hogy vannak saját gondolataim (?) és állítok vmit, sajnos nehéz kikerülni hogy pont a te állításoddal legyen ellentétes, bláne mivel minden második komment a tiéd. Ha gondolod ne írjunk egymás alá, virágozzék minden virág

          • fella

            deal

          • fella

            meg azt, hogy kibaszottul el van szállva a market, kár a milliókon ugrálni. míg régen kb tudtad, hogy mit jelent a gyakorlatban, hogy valaki 15 milliós, 25 millió, vagy 30+ milliós játékos, ilyenek ma már nincsenek. egy sokadig középhátvéd 70, a csatárok 90 körül vannak, agyrém

          • reelbeba

            A mi lukaku transzferünket mondjuk olyanokhoz lehet hasonlítani ~ mint torres to kelszi, defoe to bonszmosz, bent to villa. Van dijkröl még nem tudjuk mekkora flop lesz, csak reméljük.

          • reelbeba

            (defoe szar példa, mer ingyé vót, legyen helyette andy carroll to pool)

          • MUfurc

            Tekintve sajna mennyit jatszik Bailly lehet nem hozza kene hasonlitani 🙂

    • lamps8

      áh. már csak ez a madrid drukkerek által használt semmitmondó szar hiányzott a repertoárodból 🙂

      • fella

        te meg innen, de nagyon

        • lamps8

          mindkettőnk állítása igaz.

    • MUfurc

      Lukaku hivatalosan is rohadt draga volt amit tetez hogy amire jo arra nem akarjuk/tudjuk hasznalni

    • FabianCancellara

      Nekik hiányposztra érkezik, nekünk véleményes, hogy arra érkezett. Ráadásul alma és körte esete.

  • stanley

    Valaki linkelje még be, plíz!

    • fella

      kane???

  • MUfurc

    Ejj mar megeloztek lassu az ipad 😊 azert hogy biztos legyen
    https://www.facebook.com/LiverpoolFC/posts/10156368354037573

    • Newton_heath

      Erősen indul a januári ablak.

      • MUfurc

        Ezek szerint a city nem dont vedo rekordot

  • Juhasz David
  • ander
  • fella

    https://twitter.com/HLNinEngeland/status/946067862527070208

    baze azé ez durva lenne, márpedig ez a csávó nem hoz le faszságokat

    és mikor aszitted, hogy a city fizeti ki, rájössz, hogy nem:

    http://www.dailymail.co.uk/sport/football/article-5215747/Liverpool-agree-75m-fee-Virgil-van-Dijk.html

    • telegraph

      • fella

        asztakurva, hát ezt nem láttam jönni, főleg hogy vvd 1 éve nincs játékban

        mondjuk nem bánom, hogy nem a citybe megy

        • fella

          a másik, ami eszembe jutott, hogy ezt végül sanszos, hogy kucsinnyóból fogják finanszírozni

          • nyilván

          • fella

            mondjuk ennek az átigazolásnak is szépen mutatja a liverpoolosságát, hogy a city azt mondta, hogy ezt még ők is sokallják

          • itt szerintem a játékos döntött, nem az ár

          • stanley

            A PL-ben is az eredmény számít. Ha bejön ez a húzás, akkor a Pool nagyot léphet előre, főleg Keitaval pluszban. Ugyanakkor Klopp aligha fog gyökeresen megváltozni. De olyan nincs, hogy ezekkel az igazolásokkal ne tudjanak előrelépni. Márpedig ez érthetően nem sok jót sejtet.

          • FabianCancellara

            Én sem értem minek a fene nagy öröm. Még adott a Pool,-és a Klopp-faktor, ami a leolvadást, bénázást, saját lábon lövést illeti, de jelenleg úgy tűnik, ha VVD csak pár meccsen megoldja, hogy ne kapjanak a kicsik ellen wtf gólokat az 6-7 pont alsóhangon.

    • Frank O’Farrell

      ehhez add hozzá, hogy megveszik 75-ért + lesz még Keita is, és miután megint nem lesznek bajnokok, majd mutogatnak arra hogy nincs elég pénzük

      kurva szórakoztató lesz

      • Frank O’Farrell

        jó, mondjuk ha eladják coutinhót, akkor, izé… visszaszívtam

        • fella

          márpedig ezt a 125 misit biztos, hogy nem tudják kidobni anélkül, hogy épp ennyiért eladnák a brazilt

          • Schweinsteigerlin

            Barca szerintem most egyben van mint a szaros alsó, meglesznek Coutinho nélkül is én úgy gondolom. Úgyhogy PSG/City 😀

          • Endy919

            Iniestát lassan pótolniuk kell.

      • FabianCancellara

        Nekik kell CB, ráadásul ő. Innentől kezdve a Pool versenyképessége szempontjából mindegy mennyiért jön.

  • fella

    Jesse Lingard claims Man Utd were minutes away from beating Burnley

    “If we had played for another five or 10 minutes, we would have won the game,” he told MUTV.

    rájöttem milyen tréninget tart hozé pontrúgásvédekezős helyett a játékosoknak: kommunkációst

    • Frank O’Farrell

      erről az jut eszembe, hogy egy indexes barom 2012-ben gyurta dani aranyérme után megírta: ha van még 5 méter, nem az övé az arany. pedig 205 méteres mellúszás nem szerepelt a versenyprogramban….

      • fella

        aszittem hirtelen hogy a magyari gyurtás írására gondolsz ( https://index.hu/sport/2012/london/cikkek/velemeny/gyurta_es_en/ )

      • EZS

        ok, de Fergie-time-ról hallottunk már, bár 10 percesre nem emlékszem 😀

      • FabianCancellara

        Ezt mennyiszer hallottam már én is egyéb kontextusban…eleve úgy építed fel a távot, hogy a vége felé már nagy halál és a szíved bevisz a célba. Ha 1% is maradt benned, akkor nem tettél meg mindent a győzelemért.

    • MUsBalazs

      Ha itt ennyire átvették a játékosok Mourinho kifogásgyártási logikáját, akkor lehet nem fognak ellene fordulni 😀

  • The Shawsegg Redemption

    Valahol archiválva vannak a régi posztok? Csak mert emlékszem egyre az utsó Fergie szezonból “Elegem van” v ilyesmi címmel, amiben a játékunk meg minden ki lett osztva. Csak jó lenne előkeresni itt lenn a kolléga által mondottak alátámasztásául :).

  • fella
    • infinite_red

      és ezzel mit kéne kezdeni? 😀

  • fella

    https://twitter.com/utds_updates/status/946041549149782016

    Amilyen szarok vagyunk nélküle még a végén kibulizza. Mondjuk jol csinálja, meg kell hagyni #teamfella

    • ez is tökéletesen mutatja, mekkora szarhalom lett ebből a klubból néhány év alatt

      • fella

        bizony

    • filozofi

      már a 100at is sokallanám, nemhogy még egy ilyen semmilyen játékos követelőzzön a Manchester Uniteddel szemben =/

      • fella

        nem követelőzik

    • stanley

      Megint az a téma, ha lenne balls, akkor annyi lenne mondva, hogy: Köszönjük, nem.
      Pereira, Fosu, McTominay megoldja az 5.-6. középpályás szerepét.
      Pogba, Matics, Herrera meg venni kell egy negyedik kurva jó embert és pont, igény esetén Carricket is ültetni kicsit a padon még egy évig.

      • fella

        egyetértek abszolút, bár szerintem carrick sajnos nem opció már a szíve miatt

        • stanley

          Évi 10 meccsre opció lenne. Ha nem tudna játszani, akkor már most visszavonult volna.

          • fella

            van egy olyan sanda gyanúm, hogy még napirenden van az a visszavonulás, különben előkerült volna szeptember óta

    • MisterUnited7

      Nagyon remélem, hogy nyáron megszabadulunk tőle.

    • ander

      egy tejbe áztatott kiflit nem adnék neki nem még 170 ezret 😀

    • Csinibob

      😀 😀 😀 ültessük át Kínába, ott jó helyen lesz

    • MUsBalazs

      Jééézusom…
      El kéne küldeni a francba…
      Basszus a sztárok kaptak 150k felett hetente, meg kapnak…

      • Csinibob

        Konkrétan épphogy DDG, Pogba, Lukaku alá pozícionálja magát ez az ügyetlen könyöklőgép.
        Jóval Mata és Matic fölé, botrány.

        • MUsBalazs

          Alapvetően jó ha egy játékosnak megvan az önbizalma, csak hát tiszteletet is kéne mutatnia a klub felé.
          Mondjuk a klub szivatta meg magát megint. Nyáron eladhattuk volna vagy 10-15 milláért Törökországba, most meg vagy adnak neki irreális fizut és ha Mourinhon múlik akkor megadják, vagy megy majd ingyen, akár rivális csapathoz, mármint nyilván nem vinné más PL top csapat, de egy West Hamben is megszivathat minket 1-2 fejes góllal.

        • fella

          de mi a botrány azon, hogy miután a menedzser minden meccs után a fontosságát hangsúlyozta ahhoz mért fizut akar? hát teljesen igaza van. az lesz a botrány, ha meg is kapja, nem az, hogy ennyit akar

          • MUsBalazs

            Na igen, Mourinho eléggé elrontotta az ő szituját, a nyári megtartásával meg az állandó ajnározásával. Furcsa lett az évek alatt, ahogy a játékosokat kezeli, illetve nem furcsa, hanem totál inkonzisztens. Fellát állandóan védi, Lukakut állandóan védi és játszatja, Mkhitaryant egbyől padra vágja ha nem jó, vagy Shawt padra vágja és kritizálja. Nem kellett volna Fellát annyit ajnározni, vagy korrekt áron eladni alapból a nyáron. Mondjuk Woodward és Moyes is elcseszték azzal már anno, hogy ha jól tudom heti 100k-s fizut adtak neki.

          • fella

            önmagában azzal semmi baj, hogy dicsérte, mivel az everton elleni 92. perces tizi óta tényleg faszán nyomja, plusz neki a mentalitása is eléggé hozépozitív

          • Csinibob

            Szóval ő annyira fontos, mint Pogba?! OK 😀

    • ketomika22

      150k is nevetséges lenne. két kezét összetehetné azért is

    • rphltylr

      Félelmetes hova jutottunk, egy focizni nem tudó játékos 170 ezer fontot akar…

    • mrmojo

      ez rosszabb mint gondoltam

  • fella

    ha ma kikap a city csak 12 pontra leszünk

    • fella

      😀

  • mddnszksz
  • Dzsuk1

    Ferguson “Vezetés” c. könyvét olvasgatom és ez jó módszer a sebek nyalogatására ezekben a “nehéz” időkben. Az öreg nem csak a sikereit boncolgatja a sztorizások közben, bőven jut hely a visszaemlékezéseiben a legnagyobb szopóknak is. Aki kétségbe lenne esve, az szerintem fusson egy kört ezzel a könyvvel. Nekem pl azert hasznos, mert a szurkolói emlékeztem elég szelektív 😀

    • MUsBalazs

      A memória alapvetően szelektív. Ugye van az an épi bölcsesség, hogy az idő megszépíti a múltat. Ez nagyon igaz. Annyi, hogy az erős rossz emlékek is meg tudnak maradni elég erősen a sok jó mellett.
      A United szurkolók memóriája a Fergie korszakról pláne szelektív tud lenni.
      Néha úgy állítják be egyesek azt a korszakot, mintha minden szezonban bajnokok lettünk volna, mindent megnyertünk volan és szuper szép játék lett volna. Ezzel szemben úgy 2010-től eléggé visszaesett acsapat játékának minősége. Emlékszem pl. a 2010/2011-es szezonban elég sok olyan győzelme volt a csapatnak, amikor konkrétan semmi szép játék nem volt, csak találtunk 1-2 gólt a semmiből vagy 1-1 villanásból.
      Meg CR távozása után eléggé ráment Fergie a klasszikus beadogatós játékra, soskzor anny ivolt a játékunk, hogy Scholes meg Carrick tetté ki a jobb szélre Valenciának vagy Naninak al abdát, ők meg középre. Csak pnotosabban, gyorsabban tették ezt, meg középen jobban helyezkedtek a támadók, mitn most Mourinho alatt.

      Meg Fergie alatt is voltak nagy vereségek, rossz időszakok. A 11/12-es szezonban pl. egymás után kikaptunk a Blaackburn-Newcastle kettőstől összesítésben 5-2-re ha jól emlékszem.

      Csak hát a para, hogy Fergienél tudta az ember, hogy helyre fognak jönni a dolgok, Mourinhonál viszont jön ez a dolog, hogy elkezdi maga körül rombolni a dolgokat.

  • mddnszksz

    hétfőn annyira bevasaltam, hogy csak ma józanodtam ki így most volt értelme megnéznem a meccset. azt nem tudom felfogni, hogy mi alapján döntött úgy Józsi, hogy a 36 éves, majdnem karrier-befejező sérüléséből ippen visszatérő Ibrának szavazott bizalmat az élete formájában lévő Jesse-Messivel szemben. illetve számomra hihetetlenek ezek a kapu elé beívelt labdákból buziskodásos bekapott gólok. nem hiszem el hogy valaki nem tudja időben picsánrúgni a labdát akár szögletre csak ne legyen ott a labda. ha jól emlékszem az edzőm még annó serdülőben véste ezt a fejmbe, ha meg meccsen nem így csináltunk akkor paradicsomkaróval kergetett hazáig. kíváncsi leszek a januári transfer ablakra, Józsi hoz-e valakit és kiket enged el

    • stanley

      Luki már sok mindennel próbálkozott, de minden befelé pattant.

      • Golf

        Igazából neki már ott se kellene lennie egy szögletnél, vigyázza a szögletzászlót vagy bármit, csak ne embert fogjon. Látjuk hogy nem megy neki, vagy peches, nem tudom, de már észrevehették volna, hogy ott nem kellene erőltetni.

        • stanley

          Olyan, mint Fellaini mezőnyvédekezésben. Annál még egy jól megtermett dudva is hasznosabb.

          • Golf

            Kb. 🙂

    • infinite_red

      hát a bajnokságot már elengedte, az ziher

    • Pite

      Lukakut nem bannam ha megprobalnank eladni

      • fella

        nyugtass meg, hogy barbit sem rúgnád ki az ágyadból

        illetve

        dortmundba nem kéne?

        • Pite

          Max asszony rugna ki szegenyemet, de hat abba sajna nincs beleszolasom.

          Dehogy van eleg baj ott most, egy ilyen suta fasz nem kene oda meg pluszba. 😀

          • fella

            mindennek tetejében mindigjólértesült samluckhurst barátunk szerint komolyan figyeljük a pulisic-weigl duót

          • Csinibob

            300 mio, mert a rokkant Weiglt beszámítja egy 100-asba

          • az a faszi legalább annyira jól értesült, mint te. és ezzel ugye nem téged dicsérlek

          • fella

            amúgy közepesen van vakon csak, időnként bejön neki

          • folyamatosan pörgeti azt a 15-20 nevet, akiket minden topcsapat szeretne magánál tudni, így viszonylag nehéz tévedni

          • fella

            egy bejöhetne már januárban, aki nem bale

  • stanley

    Illetve, mutogatunk a Cityre, hogy többet költöttek, mintha bánnám, ha plusz 100 millát elvertünk volna, de ilyen lenne a csapat.
    Közben pedig ahhoz az Arsenalhoz, Poolhoz és Spurshöz kell méricskélni magunkat, akik már ezer éve nem voltak bajnokok, az Arsenal és a Pool is folyamatosan veszti el a legjobb játékosait, a Spurs kismiska pénzeket költ hozzánk képest, mégis bele tud fogni Dembele, Wanyama, Vertonghen, Alli kaliberekbe és még akkor is próbálja fullon kimaxolni az egész projektet, hogy tudja, jó eséllyel semmi esélye a legnagyobbakkal tartania a lépést a hosszabb távon.
    Szóval megint a más lúzersége alapokon igazából nem vagyok megvigasztalva.

    • FabianCancellara

      300 milla rengeteg, de ennek a 66-70%-a Pogba+Lukaku ára. Nem 10+ flopról beszélünk. A City jóval többet költött, de:
      -sokkal több spílert vettek
      -ár érték arányban sokkal kedvezőbb vételáron

      • Juhasz David

        Gundogan az egyetlen ember, akit kedvező áron vettek, illetve az elmúlt egy évet visszanézve Gabriel Jesusért bármennyit fizethettek volna, az kedvező lenne a számukra. Rajtuk kívül szinte mindenki 50+ millió font jóval kisebb nevekre mint pl Pogba vagy Lukaku

      • stanley

        A City az elmúlt 4 évben 50 misivel költött többet, mint mi. TM adat.

        • FabianCancellara

          Tkp mindegy. Ők most 3-4 évig tutira megvannak, ha jön VVD és még egy CM. Mi meg…

          • stanley

            Na, ez az, mi meg igen távol állunk ettől, pedig nem sokkal költöttek többet. És kérdés, hogy miért ugye…Na, ettől vagyunk itt ki jó sokan.
            Abban tökre egyetértek, hogy egy CB és egy CM a Citynek és akkor vége van.

          • FabianCancellara

            Nem szerencsés az összehasonlítás, illetve meg lehet tenni, de baromira rossz fényt vet ránk. Mi igen magas áron megvettünk két embert, akit használni sem tudunk. Lukakut nem is lehet. Kicsik ellen max. A többieket sem tudjuk használni, de legalább nem voltak olyan drágák. Citynél kb mindenki átlagvételár közelében jött, de olyanok is: kipróbált, kompakt playák és impact eredményt/fejlődést hozóak. És mindenki tudja hol a helye, mi a feladata.

            …ceterum censeo nemcsak edzői probléma ez, ahogy már LvG alatt is eljutottunk idáig. Régi vonalat kellene Ed helyére rakni vagy tanácsadóként számításba venni őket (Giggs, esetleg Neville?) és akkor jöhet egy új edző. Hogy ne a cicomás eladható játékosokat vegyük meg, akik a twitteren és a fodrászatban élik az életüket, illetve az általuk (class of ’92) teremtett atmoszféra legyen a meghatározó…az a tisztelet, alázat, munkabírás…és ne a sajtó általi baszogatás/kifogások/rinya/felelősség-hárítás á la Mourinho (vice versa), és a pénz, pénz, pénz.

        • MUfurc

          Azt tegyuk hozza hogy nalunk 3edzo koltotte ezt a penzt ott meg zomet Pep, illetve az elodok se akkora kontarokat vettek mint nalunk a szakik nagy penzekert.

      • az értéket ugye az határozza meg, hogy végül mire mennek velük. namost mivel pepnek van némi elképzelése róla, hogy kit miért vesz meg, mondhatjuk, hogy ezek ár/érték arányban jók voltak, de egyébként ha önmagában az árakat nézzük, azér odabasztak rendesen. 50 milláért hátvédeket senki nem vett előttük, ők meg rögtön kettőt is

        • FabianCancellara

          De volt zsé, bré az asztalra, mert neki ők kellettek. Mi meg tehetségeket igazolunk, akik vagy bejönnek vagy nem, de mivel Mounak fogalma sincs semmiről, így kb 5%, hogy bejön, akkor sem annyira. A másik igazolási kategória a már ismert, nagy nevek (eladható nevek), de baromira egysíkú játékosok, pláne ahogy Mou használja.

          • stanley

            Pogba, Matics, Lukaku, Bailly, Ibra, Micki.
            Tehetségek mindenhol.

          • FabianCancellara

            Na, jelenleg úgy állunk, hogy ezekből hosszabb távon Bailly, aki ér is valamit, középhosszú távon pedig még Matic is. Pogba kérdőjel.
            Amit nyerünk Ibra és Lukaku góljaival, azt elveszítjük más meccseken (vagy ugyanazokon) az egysíkú taktika és big chances missed-ek miatt.

          • MUsBalazs

            Pont a City igazol tehetségeket. Jesus, STerling, Sané, már maga szinten játszottak, de tehetségek voltak, mikor igazolták őket. Mi inkább bizonyított játékosokat veszünk, Pogba, Lukaku, Matics, Mkhitaryan.

      • Juhasz David

        John Stones 56 millió euró, Benjamin mendy 60 millió euró, Kyle Walker 51 millió euró. Szerintem ez Lukaku 80 millió körüli árcímkéje mellett is kurva sok

        • FabianCancellara

          Sok, de olyan játékosok is. Így, hogy megvan mindenkinek a helye pedig kb tulajdonosi szempontból ingyen volt.

  • fella
    • fella
      • lassan ott tartunk, hogy nem is ő válogatta össze a játékosokat 😀

        • fella

          nyilvan nem kene idáig eljutni, de az fix, hogy kurva sok gond van a felső szinteken is

          • ja, de ennek pont semmi köze ahhoz, hogy 8ból hetet megkapott, mégpedig azokat, akikre rábökött. baillyt úgy vettük, hogy azt se tudtuk, ki a pék fasza az, csak josé bemondásra hoztuk

          • fella

            vágom, be is jött. szerintem ott elszakadt valami nála, hogy nem kapta meg perisicet, azóta pofázik annyit a pénzről.

          • ez egy ócska kifogás, nem több. nemtom, mér kell ebből témát csinálni. nyilván nem ez az oka a szopásnak

          • fella

            mindegy, kezd szegény jocó is uncsi lenni igazság szerint

    • MUsBalazs

      Nem igazán értem Mourinhot. A Burnleyt meg a Leicestert szerinte megvertük volna Perisiccel meg mondjuk Moratával? Mondjuk Lukakut amennyire imádja, lehet mégis ő volt az A opció nem Morata, akkor meg tényleg csak Perisicet nem kapta meg 2 nyáron a 8 célpontjából.

      • fella

        miközben pep mindenkit megkapott, akire rábökött, plusz lehetőséget kapott arra, hogy a fel csapatát kicserélje. egy perisic-tipusú támadó jol lathatoan hianyzik idén, ebben igaza van

        • infinite_red

          valszleg pont egy perisicen múlik minden

          • fella

            ezt írtam volna?

          • helyén kéne kezelned ezt a faszságot

          • fella

            üvölt a csapat egy beadni képes jatekosert, tekintve hogy youngon kívül senki nem képes normálisan betenni a labdát lukakunak, szal ebben tok igaza van a fonoknek.

          • MUsBalazs

            Egyrészt ha nincs beadni képes játékos, akkor nem kell beadásokra építeni…
            Alkalmazkodni is kéne a kerethez.
            Na meg ne egy játékoson múljon már a támadójáték. Nyáron Mourinho azt gondolta, hogy megveszi Lukakut megperisicet és az lesz a tökéletes megoldás, hogy Perisic beadogat és Lukaku beveri és ezzel lesz meg a bajnoki cím?
            Fergie is épített igaz a beadásokra rendesen, de tudta ezt alkalmazni a meglévő kereteivel.

          • fella

            igen, valószínűleg az volt w koncepció, hogy direkt, gyors, keves huzasos focit fog jatszani, pontok, gyors, kíméletlen jatekosokkkal. hát nem sikerült, dadog a labda, se előre, se hatra nem vagyunk magabiztosak, korulmenyesek a jatekosok, stb.

            mindegy, nem védem, mert nagyon kezdem unni, meg tanulnom is kell sajni

          • MUsBalazs

            Értem amúgy, és ebből a szempontból én is örültem volna am Perisicnek, csak ez kifogásnak sajnos gyenge. Főleg így, hogy Young meglepően jól teljesít és tőle jön minden meccsen 2-3 jó beadás.
            Tanulni nekem is kéne:D

          • tegnap is kurvasokra mentünk a beadás mayhemmel. tévút az egész

          • infinite_red

            jól láthatóan hiányzik egy perisic-típusú támadó… ha megnézzük marci és rash számait idén, pont ez jön le. meg ne már, hogy pep kicserélhette a fél csapatot, zsozéka meg 8 játékosból csak 7-et kapott meg. azt kapott meg, akit akart

          • fella

            épp ez az, hogy nem kapott meg mindenkit, míg mondjuk pepnek megvolt a lehetősége kibaszni az összes meglévő fullbacket es hozni 3 (!) játékost a posztra. eközben mourinho összesen igazolt harmat

          • infinite_red

            meg előtte 4-et; a bundás legjobbját, pogbát, zlatant meg egy full ismeretlen cb-t, aki a sérülései ellenére is beváltnak mondható. nyáron elhozta a kedvenc középpályását, a liga egyik legjobbnak tartott csatárát, meg lindelöföt.

          • clacka

            Jó, de ez is egy anomália, basszus, élő Pep-féle CM / FM, ahogy tetszik – a klubok 99%-ának azért nem lehet ilyen szinten “újratölteni” a játékosállományát!!! A “csórikámnak” teljesített 7/8 is több mint elfogadható, össze kellene tennie a kezét ezért!

          • Freeezer89

            hádde faccé nem igazolt??

          • infinite_red

            mer a csira woody Áttbaszta a perisicel

          • stanley

            De hát eddig Pogban múlott minden.

        • MUsBalazs

          Pepen kívül amúgy meg senki nem akpott meg mindnekit, akit akart. Conte sem, Klopp sem, Wenger sem, Pochettino sem valószínűleg.

          Ebben most tényleg nagyon nehéz védeni Mourinhot. Ez most tipikusan az, amikor önvédelemből elkezd mindenbe belekötni maga körül. Woodward tényleg nem jó a munkájában, de Mourinhonak ha drágán is, de megszerezte nagyjából, akiket akart.

        • Pite

          Mourinho mondta azt hogy ennyit akar csak igazolni, szoval ez faszsag

          • stanley

            Minden napra egy új narratíva.

          • Pite

            De ez mar boven tulmutat s jozan esz hataran

          • stanley

            Nyilván nem tökéletes a csapat, nem is a triplázás az elvárás, csak a koherens foci, ami azért kellene, hogy hozza magával az eredményeket, meg egy fenntarthatóbb jövő képe, egy fejlődő keret stb.

    • mrmojo

      perisicet kivéve azokat kapta akik első, vagy második opciók voltak a listáján, ezt még ő maga is elismerte, azt pedig kivételesen nagyon jól tette woody h nem perkált annyit egy lassan 30 perisicért (aki önmagában vicc, h szóba került), ezen rugózni ahelyett hogy érdemi dolgokkal foglalkozna elég szánalmas

    • ketomika22

      akkor egyébként tényleg az volt a terv, hogy Perisic bead a bent tömörülő Lukakunak és Ibrának (plusz Fella)?

      • mer szerinted mi volt? 😀

        • MuriÁgnes

          Luki felpalyarol besarkazza!!!!

        • ketomika22

          nem tudom, de ha ez igaz, akkor ultragáz. szégyen. katasztrófa

      • stanley

        Én még ezt se mondanám ilyen egyszerűnek. Nyilván hiányzik egy jobbos, befelé cselező ember. Mondjuk a Perisic éppen balos és kétlábas, szóval ezt már alapból sem értem. Lehet lehetett volna a jobbon is használni, nem tudom.

        • MUsBalazs

          Tuti, hogy a bal oldalra akarta Perisicet Mourinho. Ő klasszikus vonalszélső, megveri a védőjét aztán a balon ballal beadja. Giggs ezt csinálta anno balon, illetve részben ezt, nyilván fényévekkel jobb játéko volt, mint amilyen Perisic.
          Alapból amúgy sztem nem lenne baj a beadásokkal, ha meg lenne szervezve a dolog. Tegnap is működhetett volna akár a Lukaku-Ibra kettős is, ha meg van nekik mondva, hogy mikor hova helyezkedjenek, meg ha gyorsan járatjuk al abdát a beadások előtt. A Chelsea is egy rakat gólt szerez beadásokból, de a Mancini féle City is sokat szerzett, na meg a Fergie féle MU. Csak ez úgy nem működik, ha csigalassan passzolgatjuk körbe az ellenfél védemlét, utána meg valaki eszetlenül középre vágja a rosszul helyezkedő embereknek.

    • MuriÁgnes

      BE

      • MuriÁgnes

        FO

        • MuriÁgnes

          SOK

  • stanley

    Egyébként támadóposztra venni 28-29 éves játékost kb. óriási botorság. Lehet itt jönni azzal, hogy 1-2 jó év, de utána ezek a játékosok lelépnek és cserébe kibaszunk fiatalokkal, akiket be lehetett volna építeni. Továbbá jóval nagyobb a sérülésveszély ezeknél a focistáknál stb.
    Nekem nem kellene se Sanchez, se Özil. A hosszabb távú folyamatok érdekében nekünk a Rashford-Martial-Lingard-Lukaku négyest kell felpörgetni, akik tényleg ki tudnák tenni a lelküket a csapatért. Kellene ide még egy igazán jó focista, de ott kezdjünk már a 25-26 körüli korosztályból válogatni. Draxler, Griezmann, Eriksen, Saul, Fekir, Demirbay etc.

    • infinite_red

      én mahrezt lehet megpróbálnám a nyáron. pl proven, legjobb korban van, volt egy kiemelkedő szezonja a bajnok évükben, illetve szvsz az idei se rossz neki. nem tudom mennyibe fájna, de ha egy ballábas szélső kéne, én perpill őt mondanám.

      • stanley

        Mahrez szerintem se lenne rossz ötlet.

    • Csinibob

      Akkor mégsem elvárás a bajnoki cím?

      • stanley

        Szerintem azon az áron nem, hogy kibasszunk 70 misit egy 29 éves játékosért. A minőséget és ennyiért máshol is meg lehet találni, csak 5 évvel fiatalabban, de úgy látom, ez nem esett le a doktor úrnak a komment alapján.

        • Csinibob

          Tegezhetsz ám, szerintem van olyan jó a kapcsink.

          A közösséget nem értem teljesen, és az elvárásaink is ugyanígy hullámoznak. Mármint sokak szerint az gödör, ha idén megszilárdítanánk egy TOP3-at, meg mennénk a BL-ben még 1-2 kört. Sőt, jövőre ugyanezt el tudom fogadni, ha közben FoMe, Pereira, Tuanzebe vagy pöcsösök szintet lépnek. 70 misi meg a mostani piacot látva mindenkire ki lesz baszva, csak a 23 évesnek majd kell 1-2 év, amíg megszokja közeget. És akkor már az is felmerül, hogy akkor nyomathatjuk-e jobban az akadémiát vagy a klubfutball tetején az amúgy is esélytelen gondolat.

          Úgyhogy indítványozom, hogy mindenki vegye elő az év eleji tippjét.

          • stanley

            Szerintem van olyan játékos, aki tudna rajtunk dobni ennyi pénzért és instant módon. A felsorolt játékosok közül a Grizi, Eriksen, Saul, Draxler négyest mindenképpen ilyennek gondolom. Grizi is 90 körül fájna.
            Az, hogy igazolni kell, az tuti, de ne igazoljunk egy kifelé futó játékost egy zsák pénzért, könyörgöm.
            A bajnoki címhez egy kurva jó jobbszélső meg egy CM kellene mindenképpen. Esetleg egy jobbhátvéd még. Három ilyen kaliber igenis meg tudná már pörgetni ezt a csapatot annyira, hogy képesek legyünk versenyben lenni a bajnoki címért. A tuti ugyanis nem létezik. Illetve igen kérdéses, hogy menedzser szinten mi a helyzet. Mert ez is jelenleg ez elvárt minimum, ahol vagyunk.
            Az a baj mellesleg, hogy még nincs itt a szezon vége és bocsi, hogy nem írtuk oda, hogy nem vártuk, hogy a City 20 ponttal lever minket az 5. hely meg 1-2 pontra lesz majd a végén.

          • Csinibob

            Szerintem egészségtelenül nagy lett a keret, és Pitének abban teljesen igaza van abban, hogy rendkívül kiegyensúlyozatlan is. A felsorolt emberek közül: Griezmann reális célpont lehetne, de inkább csak nyáron, Eriksen rajtunk nem lendítene, mert mást játszunk. Saúl óriási upgrade lenne, de most írt alá 9! évre. Draxler imádom, de ő meg támadókp/balszélső a művész fajtából, nem biztos, hogy az kell nekünk. Még sok van hátra, az is benne van, hogy földbe áll, de simán elképzelhető, hogy BL elődöntő lesz belőle. Én is csalódott vagyok, de sokkal inkább amiatt, hogy szerettem volna, ha a csapat összes tagja átlépi az árnyékát, de egyelőre ez nem jött össze.
            My point is, kibaszni egy darabig nem fogják, de neki kell megtennie az első lépést.

            Fun fact: én arra tippeltem, hogy 4 lesz közötte a végén, nem 14 🙁

          • stanley

            Nagy a keret, de nyilván meg kell nézni Josénak is, hogy kiket akar kiszórni belőle és összességében azért kb. mindenhová dupla ember van és igazából ennyi. Inkább arra lenne szükség, hogy kb. mindenkinek meglegyen a posztja és a backupok is tudják hozni a szintet. Márpedig ezt tényleg nehéz, ha Blind, Darmian vagy éppen Young is már sok mindent játszott az idén, de Mata vagy Lingard posztja sem egyértelmű, Micki kutyázása pedig gáz. Szóval itt azért a mester ludas a leginkább a szituban, ami kialakult.

          • Csinibob

            Persze, nem kicsi José szerepe ebben, de pl Micky kapcsán mit is lehetne tenni, amikor a citys spanom azzal fogadott tegnap, hogy “te ennek az örmény csávónak olyan feje van, mint aki a picsába kívánja az egészet”

          • fella

            azt felejtsd el, hogy valaki is be fogja itt látni, hogy miki jórészt magától szar. tudod, a játékosokat felmentegetjük (nem az ő játékát játsszuk / nem jó a posztja / nem fekszik neki a stílus / csúnyán viselkedik vele a menedzser), de mások viszont nem exkuzálhatják magukat, mert az örök bullshit. ezért kezdem picit unni a kis kollektív mentálhigiéniai célú virtuális faszverésünket

          • Csinibob

            José legnagyobb gondja az, hogy – és sajnos mint védője te sem tudtad eddig ellenkezőjét bizonyítani -nem tudjuk pontosan mit is szeretne játszani. Mi az a karakter, séma, amire fel szeretné fűzni a csapat játékát. Nyilván azért nem vonható felelősségre, ha kiesik hónapokra egy Pogba, hullanak a CB-k vagy éppen hullámzó teljesítmények vannak, de mindezt tudná pótolni azt, ha lenne RENDSZER. Szerintem – bár ezt kevesen mondták ki tudatosan – ez a legnagyobb baj vele.

          • mrmojo

            elhangzott ez elég sokszor

          • Csinibob

            akkor editelem, mert nekem az jött le, hogy valahogy mindig keresünk egy mikromozzanatot (Micky, Pogba, formáció, transzferek, ügyetlen Lukaku) csak egyikünk sem tudja elmondani egy mondatban, hogy pontosan milyen elvek mentén mit szeretne José elérni.

          • clacka

            Miki nagyrészt attól “szar”, hogy José nem vette figyelembe a már a Dortmundnál is megmutatkozó érzékenyebb személyiségét, amikor rábökött. Nincs azzal baj, ha Josénak katonák kellenek, de akkor ne vegyen magának művészt, akivel nem tud bánni! Lehet, hogy többen “túlvédjük” a játékosokat, de te meg olyan szinted felmented Josét minden alól, hogy az hihetetlen. Hiába akarod kizárni az emberi tényezőt, ha José se tudja, ha bizonyos személyiségű játékosokat nem tud kezelni, a gyenge pedagógiai képességei miatt pedig összességében kevéssé tudja kiaknázni-fejleszteni a fiatal játékosokat – és nálunk még mákja is van Rashforddal, Lingarddal és részben Marcival, hogy nem olyan érzékenyek-türelmetlenek, mint KdB… A mentálhigiénés megjegyzésedet meg ignorálom, annyira szint alatti, már ne haragudj!

          • fella

            ööö, ezekszerint neked a munkahelyeden mindenkit a érzékenyéségének megfelelően kezelnek, ugye? ez egy kibaszott munkahely, ahol súlyos pénzeket keres mindenki, ehhez képes a szent tehén miki lófaszt nem nyújt példának okáért.

            a megjegyzésemmel azt csinálsz, amit akarsz, magamra is érettem, nemtom minek hőbörögsz rajta (tudom, ignorálod, ok)

          • clacka

            De értsd már meg, hogy ebben a műfajban (is) számít az emberi tényező! Ha a maximumot akarod kihozni egy művész típusú emberből, úgy kell bánnod vele! Nem mentegetem, csak próbálom megérteni Mikit, aki tényleg gyenge teljesítményt nyújt… És igen, ha “főnök” vagy, és a kreatív munkaerődet (legyen az forgatókönyvíró, grafikus, énekes, sportoló vagy sok humán foglalkozású) jól akarod “használni”, bizony oda kell rá figyelned! Biztos olvastál már egy-két interjút edzőkkel (pl. http://www.origo.hu/sport/20130702-meresz-andras-veber-gyorgy-es-elek-gabor-az-edzoseg-nehezsegeirol.html), elég tanulságosak. Ráadásul az élsport és ezen belül is a futball teljesen sajátos terület, nem lehet átlagmunkahelyként kezelni, nem véletlenül létezik sportpszichológia is (https://mno.hu/migr_1834/gyozelmi-terapia-656294), bár lehet, hogy ez számodra áltudomány… Én egyébként nagyrészt a humánszférában dolgozom, és az a tapasztalatom, hogy sokkal gördülékenyebb és hatékonyabb a (közös) munka, ha ismerjük és igyekszünk tiszteletben tartani a munkatársaink igényeit és “gyenge pontjait”…

          • fella

            en ertem, csak nem toleralom a végletekig, főleg ugy nem, hogy arrol hajlamos megfeledkezni a közösség, hogy az edző is ember, akinek van családja, magánélete, érzései, ennek ellenére évi 55 meccsen meg a preszezonban is ott ül a padon, neki nincs kimenő, 24/7 dolgozik, nem a faszát veri, mindezt hihetetlen nyomás alatt. en nem vitatom el a hibáit, csak attól ráz ki a hideg, amikor mindent az ő nyakába akarunk varrni – azokat a dolgokat is, amikre nem lehet ráhatása.

  • Az ugye megvan, hogy ki nem játszott az elmúlt 3 meccsen?

    • bfgbobo

      Carrick? 😀

      • MuriÁgnes

        Fellaini!!!!

    • EZS

      Vale?

      • bfgbobo

        nyilván ő rá gondolt a góré 🙂

      • Fish08

        Knights of the Vale?

    • Csinibob

      Smalling biztosan, mert a clearence szám megvan!

    • Pásztor-e

      A pontrúgásoknál sokat nem segített volna… Nem ezen múlt.

      • stanley

        433 kellene ezért is, mert azon túl, hogy jobban meg fogja az ellenfél random kontráit, – amilyen tulajdonképpen mind a két gólt megelőző szituáció volt – még a négy támadó helyett plusz egy védekező embert tesz be a pontrúgásoknál. Főleg, ha ez egy tipikus Herrera, aki egy dologban biztosan jó, kibaszkodja a labdákat.

    • MUsBalazs

      Fella visszatér és jönni fognak újra a 4-0-ás győzelmek. Meg majd a City elleni második bajnokin az Etihadban Pogba-Fella kp-val úgy megverjük őket, hogy Manszúr visszamenekül a sivatagba:D

    • stanley

      Védekezésből hiányzik Valencia, főleg amikor Shaw-Young szél van felpakolva. Igazából már az LvG első éve óta nem ez Valencia kritikája ezen a poszton.

  • RedMark

    Az elmult ket meccsbol egyedul shaw az, akinek orulni tudok. A tobbi borzalom, lehangolo, es sajnos bejott, hogy a city meccs utan jon a leejto es mi torunk meg hamarabb pepeknel. Eletem egyik legrosszabb megmondtamja. Most igy hirtelen nem tudom mit varjak a szezon tovabbi reszetol, a tegnapi mentalitas ugyanaz volt, mint az elmult evekben, es ez most nagyon megfekudte a gyomrom. Hatha hozunk valami ugyes gyereket aztan tavasszal jatszunk szep meccseket, ennel csak jobb lehet. 😀

    • infinite_red

      lingard?

  • fella

    https://twitter.com/robdawsonespn/status/945954602343596032

    Ezt adom, meg ha védekezésben vannak is hiányosságai, es a szögletekhez sem volna szabad odaengedni

    • fella

      ja meg nem tud beadni, de cserébe egész jól lő 😀

      • MisterUnited7

        Az lehet, de a sebességére lehet építeni, Marcival a balon tudnának meglepetést okozni.

        • fella

          az end productjuk azért erősen satnya, de talan belejönnének, ja

          • MisterUnited7

            22 éves Marciban rengeteg a potenciál, remélem nem fogjuk elherdálni, kurva sok van benne.

          • fella

            lassan kijöhetne, 22 évesen már nem gyerek

          • Csinibob

            Hát, igen végig illene cseleznie a saját 16-osától a pályát

          • fella

            vágom hogy nagy kedvenced, de te is pontosan tudod, hogy meg mindig baromi kiegyensúlyozatlan, wasteful, néha kedvetlen, stb.

          • Csinibob

            Ezt nem is állítottam, csak nehogy már José elbaszott taktikája helyett rögtön megkeresd a csapat éppen – amúgy hiányzó – tagját. Ő – ahogyan Rashford is – több irányításra szorul a kora miatt, nézd meg, hogy Poch mit ki hoz ki Alliból, pedig mindegyikük van olyan tehetséges.

          • fella

            mindenkire ki vagyok akadva, aki kevesebbet nyújt, mint amire képes. ideértve zsozét is

          • Csinibob

            Na, csak érted, akkor kb. ez a sorrend: Joséka, board, klasszisok teljesítménye?, senior playerek, pöcsösök, amiből Joséka egymaga elvihet 50% körül.

          • stanley

            Martial egy Spanyolországban vagy Olaszországban már most óriási sztár lenne, a PL-ben sokkal nehezebb helyzete van. Kicsit kellene menedzselni és a tavalyi szezonját azért jól megtoszta José.

          • fella

            Saját bevallása szerint is ő, mármint Martial baszta el a tavalyi évét.

          • Csinibob

            Fergie is biztosan így kezelte volna.

          • clacka

            Tavaly, 21 évesen magánéleti krízissel (szétment kapcsolattal, gyerekkel) mint jelentéktelen háttérproblémával… A nemrég 20-at betöltő Rashfordot is imádod ekézni 🙁 Mi lenne, ha egy kicsit megértőbb próbálnál lenni a “kölkeinkkel”!

  • reelbeba
    • reelbeba

      csak annyi hogy tegnap hozé minden bevethetö igazolása játszott v padon volt (löf)

      • reelbeba

        és még azt is elfogadom hogy lehetne itt-ott erösiteni a keretet, csak pont a tegnapi meccsnek ehhez semmi köze

      • MUsBalazs

        Bailly nem, de mondjuk ettől még a lényeg stimmel, elég nevetséges így azt mondania, hogy nem költ eleget a klub.

    • fella

      hozé is my drug

  • box-to-box defender

    Most nézem, hogy Lingardnak kell a legkevesebb perc 1 gólhoz vagy gólpasszhoz idén, ami azért elképesztő… Pozitív és negatív szemüvegen keresztül egyaránt 😀

  • Csordás Adrián

    Egy United szurkoló oldalról 2011-ből:

    Who should be our first choice GK? https://uploads.disquscdn.com/images/588d776a13cad24fb7e4b9d83280e8810d900a6b6695e5fc75dad6aa518884b2.png
    😀

    • ketomika22

      de imádtam, hogy az edzés ruhákon ilyen random számok voltak 😀

  • wakethefuckup

    Szerintem nyáron jöjjön Giggs. Mit veszithetunk?

    • 😀

      • wakethefuckup

        De most komolyan…nem hiszem h ezt a csatát meg tudjuk fordítani a közeljövőben. Türelem egyre kevesebb. Adna valami pluszt a kölyköknek h egy legenda lenne az edzo

    • Roland

      ha meglesz a top3 és bl-ben sikerül valami elfogadhatót alkotni nem fogják kibaszni, esetleg, ha nagyon csúnyán összebalhézik a játékosokkal, vagy a főnikkel, amúgy le fogja tolni az utolsó szezonját is

      bizti nem giggsnek adnám, inkább allegri

      • Khal Drogo

        A 4. Hely is eleg a boardnak. Itt nem az a kerdes h bl kvalifikacio eseten menesztik-e joset hanem hogy ha kvalifikal akkor kap-e uj szerzodest.

        • wakethefuckup

          Szerintem az uj szerződés nem igazán téma… Elkezdtük ugyanúgy szorni a pontokat mint tavaly. Nem az a baj, h nem vagyunk a city előtt, hanem h nem vagyunk közvetlenül mögöttük

        • van egy év opciónk tán józsira is. nagy kérdés, mi lesz a nyáron, ha befutunk így dobogóra és a blben megyünk egy karikát

    • fella

      adom

  • reelbeba

    A sok hater, pfejj. Alig vártátok már, hogy megakadjon kicsit a mou-henger,mi?! Most lubickoltok, mi?! Fene a pofátokat

  • Chestcontrol

    am fella en lehet ramennek jose helyeben sanchezre(ozil helyett) tudom a cityt meg a psgt irjak de nem latom h ki helyere menne ott…balunk azert elferne

    • Golf

      Az se lenne hülyeség, nem a világ legszimpatikusabb játékosa, de nálunk hatalmas erősítés lenne.

    • stanley

      De miért? Már így se játszik eleget a Martial-Rashford kettős.

      • Chestcontrol

        jobbra miki helyere

        • stanley

          Csak balos ő is inkább.

  • Wenger is a failure, but I can’t believe that if we win our next game we will only be 5 points behind United. :houllier: If you guys finish anywhere near our garbage team then that’s a failure.

    😀

  • MUfurc

    Martiallal mi a hejko? Irtak hogy serult, megint valami edzesen osszeszedett huzodas?

  • Csinibob

    Most, hogy elfogytak a CB-k, visszatér újra Lindelöf, ‘meglássátok’ fasza lesz, csak most ki kellett hevernie Maja karácsonyi buliját.

  • György Márk

    Egyébként Lingard azért nagy fejlődésen ment keresztül. Nekem annak ellenére, hogy az az álatlános vélekedés róla, hogy inkább egy kiegészítő játékos, a személyes kedvencem a keretből. Nem “ugat”, hajt, védekezik ha kell, emellett látványos és nagyon fontos gólokat szerez szélső létére. Olyasmi játékos, mint Müller. Nem tudod, hogy mit keres a futballpályán, de bizonyos játékelemekben annyira kimagasló, hogy némely hiányosságai feledésbe merülnek.

    • Csinibob

      Azért Müller world class, Jesse meg néha még elkúrja az üres kaput, de ja. Jó, hogy a keretben van, csak, ne ő legyen a húzóemberünk, mert akkor tényleg belakjuk a gödröt

      • Newton_heath

        Több gólt lőtt eddig szummában mint az isteni Andoni , jóval kevesebb játékpercből, pedig Marci egy zseni, Lingard meg nem tud focizni.

        • stanley

          Marci azért oldalról induló focista, aki ráadásul jóval szélebben és mélyebben is játszik, mint az igazán feküdne neki. Ráadásul amennyit idén játszott, még azt mondom formába se nagyon tudott lendülni. Lingard ellenben jóval szabadabb szerepkörben, a kapu előtt játszik.

          • Newton_heath

            Majdnem minden meccsen játszott Martial, jóval többet mint Jessie..Martial az előkészítésben (gólpassz) sem jobb mint Jessie.

          • stanley

            Okok fentebb. Egyáltalán nem a neki megfelelő stílusban játszunk. Keveset találkozik a labdával. Az az elvárás, hogy három embert cselezzen ki és még mindig nem ő a tízes, tehát jóval kevesebbet van a kapu előtt minden szempontból.

          • Newton_heath

            Az rendben is van, hogy nem a neki megfelelő stílusban játszunk, már ha ezt a szart stílusnak lehet nevezni, de akkor ez Lukakunál fokozottabban igaz. Ha centert játszana Martial, akkor még kevesebbet fog találkozni a .labdával…Ez a harmadik szezonja, lassan el kell kezdeni konzisztensen teljesíteni…

          • stanley

            Jó 100 meccsen lőtt 33 gólt, ki tudja mennyi gólpasszt kiosztott és még mindig csak 22 éves. Ellenben ugye Lingard 25. Lehet jönni az árával, de Martial egy zseni, akit rosszul használunk.

          • Newton_heath

            Martial-nak a leszter ellen 70 érintése volt, Lingard-nak 42…Eléggé arra megy ki a játékunk, hogy nyomjuk belé a labdákat

          • Csinibob

            Mondjuk ez pont hülyeség, és rá is jöttél volna, ha megnézed az utóbbi 5-10 meccs érintéseinek számát. Sikerült a kivételt általánosnak érvelned, szóval ez most kapufa.

            Egyáltalán nem erre épül a játékunk.

          • Newton_heath

            Ez a tény. A legutóbbi meccset néztem amit, játszott…

          • Csinibob

            Ja, és akkor a kivételből általánosítani lehet 😀 😀 Ez nem tény, hanem hibás következtetés, de ezek szerint még nem esett le.

          • Newton_heath

            Attól függ, hogy mi a következtetés…Nálad az, hogy Martial José miatt szar, nálam meg az a kérdés, hogy tényleg annyira jó-e mint itt sokan gondolják…És ebből a szempontból a leszter meccs remek választás, mert baromi sokat volt játékban és megmutathatta volna,…

          • Csinibob

            Tavaly egy egész szezonja volt Rashfordnak erre, idén is ő játszik többet, szóval vele kapcsolatban is felmerül a kérdés, hogy tényleg annyira jó-e mint itt sokan gondolják…És ebből a szempontból az utóbbi másfél szezon remek választás, mert baromi sokat volt játékban és megmutathatta volna,…

          • MisterUnited7

            Martialt azért ne hasonlítsuk össze Lingarddal, az üres területekre való bemozgásokon kívül mindenben jobb Tony. Ja és fiatalabb is, nem egy kaliber.

        • Csinibob

          70 perccel van kevesebbje és egy kanadai ponttal többje, de prime évei legelején van, most erre vered magad? 😀 😀

          Me’ ennyire erővel piciRashi a béka segge alatt van.

          • Newton_heath

            Azért írtam, hogy szummában mert nem csak a PL percekre gondoltam.1130 perce van Jessinek, 1400 Marcinak. Ez nem 70 perc…Az “erre vered magad” pettyet erős így ismeretlenül, különösen ha nem én vagyok az autista…

            Csak arra próbáltam amúgy utalni, hogy Martial bármennyire kurva nagy tehetség, azért a pályán még teljesíteni kell..És a pályán gyakran nem látszik a felszopás jogossága…

          • Csinibob

            Tehát ebből az következik, hogy a prime éveibe lépett Lingard 3 kanadai ponttal jobb (amely különbség az általatok csicskakupának csúfolt efl-bol adódik), és ő teljesít, de Martial nem?!
            Müllertől indultunk el, ezek szerint Jesse az ő szintjén van?
            Az ebben a mutatóban rosszabb Rashfordnak is fel kellene javulnia erre a szintre, és ő sem zseni?

          • Newton_heath

            :-)))))))) Figyu, Martial el van könyvelve itt Messiásnak, aki egy földreszállt futballisten, Jessie meg egy botlábú fasznak…És ezért szándékoztam megvillantani a másik oldalt. Nem mondom, hogy Jessie jobb játékos, Martial meg egy béna fasz, csak van egy olyan jellemhibám, hogy véleményalkotáskor szeretek a tényekből kiindulni. Őszintén szólva, szerintem Martial-Rashford-Lingard trió jelenlegi (ez fontos) állapotukban képességben kevesek egy United-hez, és nem látok a 3 játékos között égbekiáltó különbségeket, eltérő erényeket / gyengeségeket igen.

          • Csinibob

            Lukakut az anyjába küldtétek el és sutafaszoztátok, mert a City ellen nem verte be a ziccert. Erre a jóöreg Lingard ezt 2-szer játszotta el 2 héten belül. Ez is egy tény, szóval a következtetést rád bízom.
            Mondjuk a tények kapcsán azt is kapargathatnád, hogy Jesse kortársai húzzák a csapatukat, hát, ő meg nem. Míg a 2 fiatalban lehet annyi, hogy húzzák ezt a Unitedet és valóban sikerre viszik, Jessenek a maga korlátai mellett meg jó ez a mostani helyzet.

          • Newton_heath

            Teljesen szétfolyik az érvelésed, nehéz veled vitázni. Egyébként pont fentebb írtam, hogy jelenlegi állapotukról beszélek….Az hogy mi lesz a jövőben azt se te, se én nem tudom…

          • Csinibob

            Már ne haragudj, de te voltal az, aki egy Müller-Jesse összehasonlításba idekeverted Martialt.

            Az meg a jelenlegi állapotban is igaz, hogy sutan old meg ziccereket.

    • MUsBalazs

      Szélen nekem eddig ő volt az új Park, sokat fut, küzd, hajt, védekezik, odateszi magát, de a képességei nem kiemelkedőek. Most az elmúlt hetekben ebben a formájában ebben a 10-es vagy árnyék ék vagy milyen szerepkörben tényleg egy Müller szerűség, de nyilván nem az a szint.

      • Pite

        Nem, mert Jesse olyan mint egy felneger Messi, Muller meg egy goromba faszporgettyu.

    • Angus

      Lingardról mindent elmond a mai két fő mozzanata: kihagyja a kihagyhatatlant (el ne kezdje senki magyarázni, hogy nem ő baszta el) aztán percek múlva behúzza úgy sarokkal, ahogy az nem sokaknak menne.

      • filozofi

        ha az ilyeneket levetkőzné nagy játékos lehetne

      • stanley

        Már az is valami, hogy vannak játékosaink, akik helyzetbe tudnak kerülni és nem mérkőzésenként egyszer. Lingardnál félelmetes, hogy lehetne rá jobban alapozni.

  • Csinibob

    Sok a komment, de hol van a lényeg?! Mi a helyzet emberemmel?

    • EZS

      Müller egy fasz

      • Csinibob

        😀 😀 nem kellene szóviccezni, aztán nem éreznéd harmadik gyermekednek, amennyit látod

        • EZS

          Egyelőre nem rólad beszéltem. 😀

    • fella

      fáj a térde

  • fella

    játsszunk egy játékot

    a realisztikusnak látszó célpontok közül ha egyet választhatnátok, kit vennétek meg januárban? (edzőt, dof-ot nem ér írni!)

    • Pite

      Mahrez

    • infinite_red

      özil, egyértelműen

    • filozofi

      Grizi reális?
      Ha nem akkor Özil

      • Pite

        Hol a tiltas gomb?

    • MUfurc

      Dybala (ha o celpont)

    • Chestcontrol

      en fellaval hosszabbitanek:)

      • Chestcontrol

        a viccet felreteve en lehet beprobalnam strootmant pogba meg matics melle. szelsobek elhoznam grizt vagy bale-t. edzot barmennyire is gondolkozom nem tudnek jobbat mondani jel pill hozetol. (aki mozdithato)

        • Chestcontrol

          dofnak meg fergiet 😀😀

        • Pite

          Strootman annyira 2012 😀

          • MUfurc

            Strootman melle Schneidert es meg is vagyunk

          • infinite_red

            ki az a schneider?

          • infinite_red

            ja, hogy sneijderlin

          • MUfurc

            Baszki leirtam sch-val, ez a nemet ceg atka meg a sok mailezese😊

        • filozofi

          üveglábú Strootman

    • Angus

      Abate

    • david luiz

      • Pite

        Medel mar nem kell?

    • MUsBalazs

      A nyár után értelmetlen lenne, de utlra magas fizuval, meg megfelelő ajánlattal, Sanchez. Ő olyan világklasszis szélső, aki még a mi athock játékunkban is tudna alkotni, mert ő egyénileg is annyira jó, hogy összerakott csapatjáték nélkül is képes villanni. Csak hát mivel nyáron jött Lukaku így Rashfordot és Martialt nem lehet középre rakni.
      Goretzka pl. elég jónak tűnik a leírtak alapján és reálisnak is tűnne.
      Más hirtelen nem jut eszembe, de amúgy jó játék.

      • MUsBalazs

        Szerk:
        Griezmann esetleg

    • mrmojo

      koke (nem követem h ki látszik reálisnak)

    • Csinibob

      Realisztikusnak látszó célpont csak kiscsapatból jönne, szóval Alli

    • EZS

      Beautyman

      • MuriÁgnes

        Sunaznad, mi?

    • stanley

      Saul Niguez. Elsősorban CM, tehát a háromfős középpályára jöhetne, de tud DM-et játszani, plusz bal lába okán befelé cselező jobbosban sem utolsó. Adná.

      • Pite

        Saul minden csak nem realis, kulonben en is ot irtam volna 😀

        • Csinibob

          Volt itt már Griezmann és Koke is, jó ez a tipp! :)))

          • Pite

            80 alatt egyiket se adjak, sot…

            Mahrezre mennek ra, meg most lecsapnek par fillerert Goretzkara. Vagy odaadnam erte fellat meg par fityinget.

          • fella

            kösz

          • Pite

            Teged Halmosi Petiert is bocsi :'(

          • Csinibob

            Januárban megkockáztatom, hogy 100 alatt sem lennének elérhetőek, mert csak. Az árakat meg fasztudja már, kezdetnek vissza lehetne hozni kicsi FoMe-t, hadd tehermentesítse Maticot.

          • Chestcontrol

            akkor mar hozzuk el sineonet is, mi lehetnenk a gazdag ember atleticoja 😀😀

    • Frank O’Farrell

      januarban?? Ozilen kívül aligha mozdítható bárki, aki instant erősítést jelenthet nekünk.

      • fella

        januárban. elkél valami kis frissítés, nagyon kezd beposhadni a csapat

      • Pite

        Pedig nem kell extraklasszisnak lenni, hogy ezen a csapaton lendithessen valaki. A lejaro szerzodesu jatekosok kozott pl. Sima lehet szemezgetni, es igy, hogy Costa mehet eurepazni griezmannra sincs nagy szuksleg az atletinel, de en mar Mahrezneknis orulnek

    • sipi
    • Fish08

      Scholest

    • Golf

      Ha az a gond, hogy két fős középpályával nyomjuk és ezt José még fel is ismeri, akkor a legfontosabb egy középpályás, aki illik Matic és Pogba mellé. Goretzka, Saul, nem tudom, majd a 228 scoutunk talál egyet.
      Ha nem ez a gond, akkor egy olyan támadó aki megnyeri nekünk a meccseket. Griezmann, Sanchez, ne adj isten Özil.

    • dAve

      Én rámennék Goretzkara. Néztem róla pár videót (jó tudom ez nem mérvadó, biztos van ilyen Beberol is :D) és egész ügyesnek tűnik. Jó a stabilitása, jól olvassa a játékot, elmeri válalni a 16ról kivülről is. Ami a legfontosabb használható középen és a jobb szélen is. Biztos kellene neki is egy kiss idő de pont ezért kellene már most elhozni. És mivel lejár a szerződése nem is kérhet olyan sokat a Schalke.

  • lasi

    A legszornyubb, hogy megint eljutottam oda, mint lajosnal. Mar fel sem baszom magam egy ilyen foshalmaz utan.

    • devil’s pray

      Én majd’ szétvertem a TV-t a szünetben, úgy felbaszott. El is jöttem otthonról a másod feles elején, emiatt a szar miatt nem akartam 9-re hazaérni…

  • MUfurc

    Mennyire eretnek otlet, egy realra hasonlito kozeppalya:
    Herrera / Casemiro
    Matic / Kroos – Pogba / Modric
    Matic nem rossz elore es ha kell rombol mar Herrera elott aki meg siman hozott Kante szintet tavaly is.
    Nyilvan nyaron lehetne igazolni csiszolgatni, de addig mukodhet. Vagy?

    • mrmojo

      ott hibádzik h mindegyik gyengébb mint a madridi megfelelője, ráadásul egyik esetben sem áll a hasonlóság, a többi stimmel

      • MUfurc

        Szerintem csak Matic gyengebb elore, masik ketto nagyjbol tudna azt a szintet.

        • andras14

          Modric elég magasan a világ legjobb cm-je most.

    • Ezra

      Harrari / Nagy
      EZS / Gera – stanley / Kleinheisler

      • EZS

        Ott hibádzik, hogy mindegyik gyengébb, mint a stretfordi megfelelője, ráadásul egyik esetben sem áll a hasonlóság, a többi stimmel. 😀

        • Ezra

          nana…olvasd el még1x! 😀

  • MrFer

    Nem láttam a meccset, de az elmúlt pár mérkőzés alapján + amit ma írtatok, mondjuk ki, Mourinho egy szar edző (legalábbis mostanában)

  • Milan.92

    In Jose we trust !!

    • stanley

      In Jose we lost!

      • MrFer

        *With

      • Milan.92

        Remelem Fergie mester kirugasa mellett is ilyen lelkesen kampanyoltal volna mondjuk ugy ’89 decembereben. Meg ugy mindenki. Szomoru.

        • Ezra

          demagóg és rossz példa, bár klasszikus hiba ezt felhozni a mindenkori edző mentegetésére.

        • stanley

          Sőt, hát igazából Wenger is titkon a csúcs felé vezetgeti az Arsenalt már tizenöt éve.

          • Milan.92

            Nezzuk meg azota mit ert el a ket szakember.

          • stanley

            Rá akartam világítani, amire Ezra kolléga is. Minden dolognak van ellenpéldája. Ferguson esete pedig finoman szólva is kivételes. Végül is Moyesnak és Lajosnak is csak idő kellett volna. Előbbivel ugye voltak élvezhetői meccseink, utóbbi meg egy igazi filozófus volt, akit nem értettek meg.

        • mrmojo

          ne igyál többet

          • infinite_red

            sok volt a bejgli meg a töltött kápi

        • Pite

          Ja mer fergiemester is kibaszta a vialg osszes penzet 2 ev alatt lol. 😀 meg fergiemester is egy szenvedo kozepcsapatot vett at lol

    • Schweinsteigerlin

      fella.92

  • fella
    • HarciasToni

      Ed rosszul beszél, tuti az a baj. Rosszabb jatekosok lesznek akikkel targyal

    • Ezra

      végre egy újabb felelős a maiért, helyes!

      • fella

        ez csak egy additional info azzal kapcsolatban, hogy a klub igazolásai nem minden esetben tükrözik direkt módon az edző (legyen az akárki) akaratát, a recruitment működési mechanizmusa miatt. nem mosdatásnak szántam

        • TSDS

          Vaaagy: éppen az a folyamat kezdődik, ami José védjegye. A Leicester után gyerekesek voltak a játékosai, most meg nem volt elég a kess. Olyan szépen fogja kinyírni ezt a csapatot is…

          • fella

            remélem úgy nyírja ki, mint az eddigieket, és itt is bajnoki cím meg béelgyőzelem nő a csapat romjain

          • Ezra

            a klub az egyik identitásválságból a másikba esik, ha José kihúzza maga mögött a legalsó Jengát, itt nem lesz, aki valami konkrét koncepció mentén kezdje meg a mentést (és ez pont nem José hibája)

          • fella

            akkor akár picit vissza is vehetnénk az utálkozásból és bízhatnánk abban, hogy hozé épp úgy újrastruktúrálja pep árnyékáben a unitedet, ahogy újraépítette pep árnyékában a real madridot, nem?

          • Ezra

            nem. egyrészt nincs ilyen ma a fociban, hogy ha ott működött, akkor csak azért is fog itt is, más kultúra, más közeg, más klubstruktúra. ma már big 6 van a PL-ben, nem big 2, mint a Laliban, ráadáásul ennek a nyomait, ha látnám, én speciel elnézném a botlásokat, de megint ott tartunk, hogy Mourinho kétségbeesetten nyomogatja a randomizátor nagy piros gombját, az elképzelés csírája nélkül. de én nem utálom. inkább csak szomorúvá tesz, amit látok

          • fella

            én továbbra is azt gondolom – és erre remekül világított rá a felütésed – hogy az identitásválságból kell elsőként kitörni, aztán utána lehet arra koncentrálni, hogy a csapat minősége javuljon. az identitás-kérdésben szerintem mourinho igenis kompetens, olvasd el a mai nyilatkozatát, pontosan látja a hibákat, csak nem fogja bevallani, hogy ott vannak. ráadásul nem lehet nem észrevenni, hogy a real madridot ő rakta anno irányba, én ebben bízom itt is. lehet, hogy kevésbé lesz sikeres az itléte alatt, de abban azért bízom, hogy középtávon profitálni fog a klub a szakértelméből

          • Ezra

            de akkor meg nem managernek kellett volna idehozni, hanem DOF-nak

          • fella

            valszleg ilyen opció nem volt, mourinho sosem fogja belátni, hogy már nem a világ legjobb menedzsere. éppen az adhat neki lendületet, ha rájön, hogy meg kell újulnia, ki kell lépnie a konfortzónájából. én bízom benne, hogy meg tudja csinálni.

          • Ezra

            látod, igazából ez az egyetlen különbség kettőnk között. a felvezetés sokszor ugyanaz, csak ebből nekem pont az jön le, hogy José képtelen megújulni, neked meg ennek az ellenkezője. másfél év múlva átbeszéljük megint a dolgot! 🙂

          • fella

            most (még) nem egy megtört embert látok, hanem valakit, aki nagyon szeretné, ha sikerülnének a dolgok. (meg valakit, aki baromi irigy arra, ahogy pepnek a keze alá dolgozik a klubja, miközben ő közel sem kapja meg azt a támogatást.)

          • Ezra

            de mit nem kap meg? ha 1mrd fontot akar elkölteni télen, kérdés nélkül fizetjük ki. a listákat ő adja le, az most ki hibája, hogy akit mi akarunk, az nem feltétlenül szeretne vele dolgozni együtt? ilyen a piac

          • fella

            fogalmam sincs, de valószínűleg nem szólogatna ki folyamatosan a vezetésnek, ha mindennel meg lenne elégedve.

          • Angus

            mélységes elfogultságot vélek felfedezni ezen kommentedben

          • fella

            pedig annyira nem is mélységes

          • Ezra

            lehet. majd kipróbálom, hogy sírok egy sort a Blikknek, amikor a főnök nem jóarc, hátha attól észreveszi magát és minden megint szép lesz

          • dehogynem, azt soha nem fogja mondani, hogy 8ból 7 játékost megkaptam a világ minden pénzéért, de pep jobb nálam, sorry. valami kifogás mindig kell, 300 millió font után ennél azért kitalálhatott volna valami komolyabbat is. mondjuk te elhiszed, szóval biztos vannak még páran

          • MUsBalazs

            Nem nekem írtad, de reagálnék. Neki először is be kéne látnia, hogy hibázik, utána azt, hogy szüksége lenen új dolgokat tanulni a fociban, az edzősködésben, változtatnia kéne a módszerein, ez viszont sosem volt meg benne. A sikereitől, részben érthető módon hatalmas egója lett és ez elnyomja nála az önreflexiót úgy tűnik.

          • infinite_red

            mit épített ő újra?

          • fella

            egy szanaszét esett klubot újra versenyképessé tett, nézd meg mi volt a madrid hozé előtt és nézd meg, hogy mi lett utána. elég nagy a különbség

          • TSDS

            Sok szempontból ez a legjobb, ami történhet, lásd a Chelsea példáját. És hát az is biztos,h van még olyan edző a piacon, aki ebből a keretből sokkal többet lenne képes kihozni. Tuchel pölö szabad.

    • MUsBalazs

      Ez biztosan az elmúlt pár év legnagyobb hibája a klubnál, hogy Woodwardnak köze van a focihoz, de most ezzel mentegetőzni ilyen teljesítmények után…
      Még úgy, hogy Woodward egy balfasz, még így is megkapta, akiket akart Morataté s Perisicet levéve.
      Meg szép, hogy ezzel a szezon felénél kb. leszólja a keretét, rombolva a játékosai önbizalmát és lelkesedését. Szépen ellene fognak így fordulni nálunk is a játékosok.
      Mondjuk akkor már inkább előbb történjen ez meg. Mondjuk ha meglenne a 3. hely és úgy távozna Mourinho és jönne Alllegri vagy Pochettino, lehet jobb lenne. Idén nyáron lehet pont mozdítható lesz bármelyikőjük.
      Mondjuk Woodwardot kéne előbb eltávolítani, de hát ő kb. a klub legfőbb embere, őt csak Glazerék rúghatnák ki úgy tűnik, őket meg csak a pénzügyi mutatók érdeklik.

      • filozofi

        szerintem meg a legnagyobb hiba, hogy Mounak köze van a klubhoz

        • MUsBalazs

          Én is ki vagyok most akadva Mourinhora, de ez szerintem túlzás. Mikor LVG helyére a klub edzőt keresett, akkor volt Giggs, Mourinho opció, más nagy nevű edző Mourinhon kívül nem volt mozdítható. A pénzügyi visszaesés megállítására, mert az lehetett volna ha nincsenek eredmények, szóval arra Mourinho tűnhetett a legjobbnak, mert ha másban nem is, de eredményekben eddig mindenhol jól teljesített. Az első szezonjában a BL indulást végülis összehozta meg 2-3 trófeát. A vezetőséget meg nem érdekli, hogy a csapat hogy játszik, meg van-e fejlődés, meg ilyenek, csak a pénz. Ez persze szomorú, de hát ez van.
          A te logikáddal akkor Woodward döntése volt az is, hgoy Mourinhonak köze

        • Newton_heath

          Mondjuk az is Ed sara.

      • fella

        azé te sem jártál be kis utat, mióta három héttel ezelőtt megírtad az első kommented. legalább szeretni fognak

        • MUsBalazs

          Az elmúlt 3 hét játéka, eredményei eléggé megváltoztatták a véleményem, pedig ahogy írtam az elején, én védeni szoktam Mourinhot, de tényleg a City, WBA, Bornemouth, Brighton, Bristol, Leicester, Burnley elleni meccsek egymás után nagyon kiakasztóak voltak. Nagyon gyenge játék, rossz eredmények nagyrészt és Mourinhotól egyre bosszantóbb nyilatkozatok. Ha jön valami fordulat és javulunk, akkor még lehet elkezdem újra védeni. Az optimistább embereknek is vannak pesszimistább időszakaik.

    • Newton_heath

      Szerintem butaság nyilvánosan beleállni a Ed-be..Márpedig a nyilatkozatát a klub transzferköltéseiről nem könnyű máshogy értelmezni..Olyan mintha már nem teljes mellszélességgel lenne itt…

      • Ezra

        Ed az új Eva #jesuiswoody

      • fella

        ezt már elkezdte októberben, amikor jelezte, hogy ő igenis akarta perisicet és kurvára nincs melegégedve azzal, hogy nem kapott szélsőt. szerintem ez egy kétélű dolog, a tavalyi év után minden oka meglett volna a vezetőségnek vakon támogatni az elképzeléseit, amihez képest végül három játékost igazolt csak a klub. az látható, hogy nincs meg a kémia ed és közte

        • Newton_heath

          Én értem, de ezt nem feltétlenül kell kiteregetni a nyilvánosságra…Szerintem a szurkolók nagy többsége örül, hogy nem jött Perisic, és aki nem örül, az is elfogadja, hogy a klub nem hagyta magát megzsarolni egy kvázi-váltságdíjjal Perisic esetében…Szerintem neki is így kellene tennie..Arról nem is beszélve, ha jön Perisic, akkor lehet, hogy valamelyik fiatal ment volna.

          • józsi összevissza beszél. nyár végén ő is azt mondta, hogy semmi para nincs, túl sokat kértek érte. most meg kifogás kell és előszedi megint. amúgy is 8 játékost kért a két nyár alatt, hetet megkapott. azokat, akikre rábökött. ezek után nem lehet komolyan venni ezt a siránkozást

        • MUsBalazs

          Eddel kinek lenne meg a kémia amúgy?:D Fergie szerintem maga hívta volna fel Glazerékat, hogy küldjék el a szakmai dolgok közeléből ezt a dilettáns marketinges könyvelőt:D
          Mourinhoval meg alapból nem szoktak kijönni a sportigazgatók, igazgatók. Szóval egy balfasz Woodward és a konfliktusokba elég könnyen belemenő Mourinho nem jó párosítás.

  • fella
    • stanley

      Az ára durva lesz, de meg fogja nekik érni. Van 6-8 jó éve, az meg arany.

    • HarciasToni

      Ezt mar a bl-re igazoljak… Oszinten, annak meg orulnek is ha bl-t nyernenek. Inkabb ok, mint az egyik szinesz spanyol vagy a psg

      • Milan.92

        Ez komoly? Hogy a tokombe szurkolhatsz a szitinek ?

        • HarciasToni

          Ti nem tudtok olvasni? Nem szurkolok nekik de jelenleg a 4 fő eselyes kozul nekik orulnek a legjobban. Es csakis azert mert angolok.

      • fella

        😀 szerencsére a city pénze sokkal tisztább, mint a psgé

        • HarciasToni

          Ezt hol is irtam pontosan? Ja sehol..
          Inkabb az angol olajcsapat nyerjen mint a francia szvsz

    • FabianCancellara

      Hinnnye, ez szopás. Neki meg miért ne érné meg, most, hogy a City lóbaszó erős.

  • és a pool gurít egy ötöst…tudom ők a pool, de akkor is

  • Károly Fodor

    Bocs, ha vótmá, de azért lenne két apróság.

    1. Én nem szoktam Josét olyan nagyon fikázni, mert azért mégiscsak neki van UEFA Pro licensz és nem nekem, de WTF ez a kezdő? Hogy a francba lehet Lukakut és Ibrahimovicot egyszerre feltenni?

    2. Ha már egyszer felteszi ezt a két embert… Nem láttam a meccset, de itt asszem volt egy 4-4-2eshez nagyon hasonlító lineup. Most engedjünk el mindent, ha a rekord angol bajnok ennyit tud a klasszikus 4-4-2-es formációban. Még akkor is, ha a foci ma már nem (feltétlenül) erről szól.

    Sima 6 pont helyett van két pont, fasza a boxing day eddig. Nem tudom, hogy merjek-e számolni többel meccsenként mint 1 pont az elkövetkezendő héten….

    • stanley

      Óriási szarban leszünk, ha leolvasztjuk magunkat. Egy 5. hely meg kb. nálam a világkatasztrófa lenne, de még egy gyenge negyedik is.

      • MUsBalazs

        Szerintem már kezdünk óriási bajba kerülni.

        Bailly kidőlt márciusig, Vale hetekre, Carrick lehet többet már nem lép pályára, Rojonak úgy tűnik betett a sérülése. Martial, Rashford kedvetlenek és nincsenek formában, Matic fáradt. Ibrának a kora meg a sérülése úgy tűnik már sok volt, már a tavalyit sem tudja hozni.

        A sorsolásunk meg kifejezetten nehéz innen és februárban jön a BL.

        Megyünk az Evertonhoz, a Burnleyhez még, a Tottenhamhez, a Cityhez stb.

        Jól meg utoljára a Moszkva ellen játszottunk, a bajnokságban meg a Newcastle ellen.
        Én még pár hete optimista voltam, úgy kezdtem el ide írni, hogy kicsit kritikusan szóltam hozzá a podcasthez, hogy mi ez a világvége, minden szar hangulat, most meg már kezdek részben egyetérteni.

        • stanley

          Elsírom magam, ha a BL nem jön össze.

          • Ezra

            ha nem lesz BL és José marad, elhagyom a blogot és bojkottálom a meccseinket jövőre

          • lasi

            En szimplan megfojtom woodyt.

          • stanley

            Biztosan kibasznánk akkor.

          • Pite

            Jossz velem es csinalunk Dortmundblogot

          • Csinibob

            Stöger is szemkápráztató focit nyomat!

          • Pite

            Idot kellett volna Bosznek adni!

          • Csinibob

            adtam volna, ahogy Watzke vele bukik

  • FabianCancellara

    Repes a szívem, amiért ilyen jók vagyunk, amiért ilyen kreatív, gyors, rengeteg előrevivő elképzeléssel teli játékunk van, amiért ilyen szépen látszik a konstruktív átigazolási politikánk, amiért ilyen jó a játékos illetve keret management és treatment. Mindezt úgy, hogy mindenki tisztában van az esetleges hibájával, hiányával és vállalja a felelősséget. Köszönöm.

  • a mai meccsből kb 25 percet láttam (vendégségben voltunk, telefonon kínlódtam valami streammel), az 5. percnél kapcsoltam be, akkor már 0-1 volt. láttam hogy Lukaku meg Ibra egyszerre fent van, akkor már fogtam a fejem.
    aztán néztem a semmit kb, párszor megállt a stream, és az utolsó visszatöltésemnél már 0-2 volt
    na akkor fel is adtam, mondom vendégségben nem fogom ezzel húzni az agyam
    hazafelé a vonaton láttam, hogy 2-2
    erre csak annyit tudtam reagálni, hogy nahát, otthon 2-2 a Burnley (!!!) ellen…OTTHON
    kezdem feladni
    játékban semmi koncepció, wtf kezdő a mai nap…tudom sérülések stb, de nem értem az egészet
    és a legszomorúbb, hogy nem hoz lázba kb az arsenal meccs óta egyik meccsünk sem:((

    edit: az arsenal meccs is wtf volt, csak Dávidon múlt…úgy tűnik a következő 8-10 meccsre “kivédte” magát

  • stanley

    Mindenki nyugodjon le a picsába, Pulis győzelemmel mutatkozott be és a Boro három pontra van a playofftól.

  • Milan.92

    Meg mindig nem szabad szidni deGea-t ?

  • Angus

    az utóbbi 3 meccs lehozott az életről, az egyszer biztos

    • reelbeba

      pedig már vagy két hónapja egy nagy halom fos amit a pályára rakunk, csak most kezd az eredményeken is látszani

      • Ruud

        Szerintem voltak jó meccseink, annak ellenére, hogy nagyon szarok vagyunk.

        • stanley

          Inkább mákosak. Az Arsenal-Watford meccseken is bőven felüllőttük magunkat, mint amennyi reális lett volna. Egy dologban fejlődtünk, jobban fejezünk be, a védelem is kezd most meginogni. Érthetetlenül sok gólt kapunk. Igaz ebben lehet az is benne van, hogy a szezon elején tényleg a 10+ ellen játszottunk. Nagyon remélem, hogy kétszer három ponttal kárpótolnak a srácok az elkövetkezendő két meccsen, ha továbbhullajtjuk a pontokat, azon kapjuk magunkat, hogy a Spurs és a Pool is 1-2 pontra van tőlünk és akkor van baj.

          • Ruud

            A jó csapatoknak sokszor mákjuk is van. 🙂

            Reméljük a legjobbakat.

  • infinite_red

    vajon allegri, sarri vagy esetleg jardim mennyiért váltana a nyáron?

    • Alberti Róbert

      Van az a pénz

  • Freeezer89

    mit mondott ám joskagyerek? ki vót a fasz? vagy minden ok, i feel happy?

    • nem volt pofája ráfogni senkire. szar gólokat kaptunk, ennyi

  • wakethefuckup
  • fella

    azért így, hogy carrick nincs, fellaini össze-vissza van, rojo és zlatan erősen láthatóan nincs játékban, plusz folyamatosan jönnek a sérülések is, mégsem tűnik olyan bitangnak a 27 fős keret. most, hogy kiesett valencia, smalling, bailly, darmian, martial, ez már csak 19 joel pereirával és tuanzebével együtt, ami ölég satnya

    • fella

      (így különösen jó hír, hogy nincs efl elődöntőzés)

    • fella

      (így rossz hír, hogy senkit nem fogunk kirakni januárban, pedig lenne pár jómadár, aki megérdemelné)

    • lasi

      Szuk a keret, na.

      • fella

        papíron jobb és nagyobb, mint a valóságban

        • papíron minden jól néz ki, csak aztán mikor mögé kéne tenni a szakmát, hirtelen kibaszott szarul néz ki az egész.

          úgyhogy én ezt rögtön meg is fordítanám: közel se olyan szar a keret, mint amilyennek józsival tűnik

          • fella

            ebben is lehet valami, persze

        • lasi

          Kituno ugyved lesz beloled. :DD

          • Captain Mike

            az ördög ügyvédje

        • mrmojo

          ha mindenki csak szar és szar, egyre szarabb, még 300 millió, mégmindignemelég, akkor szted nem lehet hogy a menedzser (is) egy lófaszjóska?

          • fella

            én sosem állítom, hogy hozé mindent kurva jól csinál. nekem az a bajom, hogy a játékosaink komoly hányada az edzőtől, a taktikától, a mindentől függetlenül adós a jó teljesítménnyel. ezt meg hajlamos a nép elnézni, mert “hozé kúrja el”. mindenki mosakszik a felelősség alól, nincsen senki, aki kiállna, hogy “én voltam a fasz, bocs, ha berúgom az üres kapura akkor kaphatunk gólt a 94. percben”. ez kurva igazságtalan szerintem

            nézd meg blindet, mi volt amikor a basel róla rúgta a győztes gólt? megállt a mixed zoneban és elnézést kért. hozé úgy meglepődött, hogy rögtön fel is mentette

          • stanley

            Az ember leszarja, ha a zsíros kenyér BL meg Ligakupa meccseket elbukjuk, de a PL-t darálni kell. Már megvolt a bizodalmam, hogy tényleg legalább az Arsenal-Pool kettősön joggal röhöghetünk majd idén, hát a nagy lófaszt, megint pár pont az ázsia liga hely.

          • mrmojo

            senki nem mer kiállni, de józsitól ugyan mit látnak bmeg? a széljárásra is ráfogja ha éppen úgy alakul baszki, semmiért nem vállalt még felelősséget

          • infinite_red

            a 4-0-ért bocsánatot kért, hehe

          • mrmojo

            a játékosok nevében?:D

          • fella

            neki nem kell vállalnia, az ő sara minden ex lege

          • mrmojo

            ha vmit nyilvánvalóan ő számol el, akkor is tudjuk hogy mi megy a press előtt, nem kell magyaráznom asszem (rosszabbik eset hogy észre sem veszi h vmit benézett)

          • fella

            félreértesz, én nem azt várom, hogy írják ki instagramra, hogy “sorry for missing that chance”, hanem azt, hogy viselkedjenek, játszanak felelősségteljesen, lépjenek fel vezérként, rántsák magukkal a többieket. ahogy mata teszi meccsek óta, ahogy matic nem áll meg, vagy ahogy lingard viselkedik két hónapja.

          • mrmojo

            Sokan játszhatnának jobban/lehetnének jobb játékosok zsozétól teljesen függetlenül, ez tény. Arról nem ő tehet hogy x meg y nem tud labdát vezetni, csak azt gondolnám h erre akkor vmi adekvát módon reagálhatna hogy játék azé mégis legyen, nem nagyon teszi, legfeljebb még több pénz elbaszását szorgalmazza. Az sem felelősségteljes hozzáállás amit ő képvisel gyakorlatilag minden szarul sikerült meccs után a sajtó előtt- valaki mindig hibás- miközben itt van másfél éve és süt a csapatról hogy a védekezést kivéve nincs itt semmi hozzáadott értéke a portugálnak, felpakolja azt’ menjen, ebből mondjuk logikus azt levezetni hogy ennél is jobb játékosok kellenek, biztos van olyan all-star csapat ami tornyibarna vezényletével is ütne, csak ő a special one, elvileg. Ráadásul bőven itt vannak már az ő igazolásai is, abban is van azért felelőssége, miki vagy lukaku is elég karakteresen képviselt valamit, ehhez még scoutrendszer sem kell, akkor- főleg előbbit- nem kell leigazolni, csak mindenki idejét pazarolja.

          • fella

            ezt adom

          • idén pont annyival vagyunk előrébb, hogy az előző szezonban szarabbul teljesítő támadóink idén jobbak lettek valamivel + 90 milláért megjött a west brom rémálma. hiába akarod rákenni a 20 évesekre ezt a szart, nem jó helyen keresgélsz

          • stanley

            Ugyanezt mondtam el a podcastban.

          • fella

            isten őrizz, hogy a kicsikre kenjem. mindenki hibás, aki nem viselkedik úgy, ahogy ennek a klubnak a játékosaként kellene. tőlem nyugodtan elbaszhatnak mindent, az hibázik, aki csinál valamit. viszont hányok attól, hogy a keret kétharmada nem más, mint biodíszlet heti 100-200k-ért

          • stanley

            Nyugodtan vehettünk volna tavaly télen is játékost, idén nyáron is plusz 1-2 embert. Örülök, hogy Josénak leesett a tantusz, hogy most nem a gatyában, hanem a játékospiacon kéne matatni januárban.

          • fella

            ott tartok, hogy a teljesítményük alapján a jelenlegi keretből _biztosan_ csak de geát, jonest, baillyt, smallingot, youngot, valenciát, maticot, pogbát, lingardot, matát, martialt, rashfordot és lukakut tartanám meg. az összes többi biodíszlet

          • stanley

            Szerintem Lindelöf határozott fejlődést mutat, Shawt nem értem miért nem tartanád meg, jól megy neki, szükségünk van erre a stílusra. Herrera alá van becsülve rendesen, ő pontosan el tudja látni egy klasszikus CM feladatát. Ahová lenne mit gondolkodni: jobbhátvéd, középső középpályás, jobbszélső.

          • infinite_red

            meg valami épkézláb csatár

          • fella

            lindelöf egyelőre nagyon felemás, shaw tetszik, de ő is utazott pár évet, herrera idén kutyafasza, hosszabb távon is max szkvadpléjer. de oké, őket írjuk hozzá, így 16 játékos.

            romero, rojo, darmian, blind, fellaini, carrick, miki, zlatan keretben tartását a világon semmi nem indokolja sajnos

          • infinite_red

            romerot miért kutyáznád ki? tényleg csak kérdezem. valszleg senkinek sincs ilyen második számú kapusa

          • fella

            felbaszott bristolban, meg arra az 5 meccsre jó lesz a szupertehetséges joel pereira is

          • infinite_red

            egy meccs… ha ne adj isten davidka megsérülne úgy komolyabban, inkább tujára bíznám a kaput mint erre a pereira gyerekre

          • stanley

            Az biztos, hogy akkor kb. úgy járnánk, mint ahogy Rodgers kiesett a Green Bayből. Le is húzhatnánk a rolót.

          • stanley

            Cserekapus kell, amúgy messze nem főposzt. Tehát kurvára mindegy. Rojot el lehetne passzolni és a Tuanzebe-Fosu lehetne az ötödik középhátvéd. Blind és Darmian is mehet, de akkor kell jobbos és balos hátvéd is. Carrick és Fella is mehet, de akkor Goretzka, Pereira, McTominay a minimum. Micki helyére egy befelé cselező ballábas kéne jobbra. Zlatan nyilván off. Ezeket mindegyiket kb. le lehet zongorázni télen-nyáron, de ennyi ember nem fog menni.

          • szezon elején meg ott tartottál, hogy semmit nem lehet a keretre fogni. ilyenkor mit érzel? 😀

          • fella

            abban bíztam, hogy ugyanolyan lelkesedéssel játssza majd a beugrós szerepét a második sor, mint tavasszal. nem jött be

          • az a baj, hiteltelenited a saját véleményed rendszeresen. így azér nehéz komolyan venni

          • fella

            hm, szerintem a két dolog megfér egymás mellett. de oké, tartom, hogy ha idén leszerepel jocó, akkor azt nem lehet majd a keretre fogni, mert ő döntött úgy, hogy itt tart mindenkit tavalyról, és ő cseszett el 300 millát, szal oké.

            viszont jocótól függetlenül azt gondolom, hogy a keretünk még mindig nem elég versenyképes a sok hasznavehetetlen tagja miatt, szóval bárki is lesz az edző, muszáj lesz kibaszni egy 5-6 embert és a helyükre hozni 3-4 minőségi igazolást

          • stanley

            Nem ennyire kutya ez a keret, leginkább szarul van használva. Az emberekben pedig jogosan inog meg a bizalom, hiszen a fejlődés jelei nem igazán láthatóak csak az alapszinteken, a kohézió, a belső rendszer kialakulása, a valós felállás, a komoly pénzért leigazolt játékosok valós beépítése stb. Ez mind kibaszottul egy kurva nagy kérdőjel. Ez nem jelenti, hogy a Spurs, az Arsenal és a Pool jobb, mert baszottul nem, de a Cityt ne ecseteljük, a Chelsea meg, ha ennyire nem baszta volna el az átigazolási szezont, ők is megint gyalulnának minket.
            Dühömben mindjárt kitöltök egy predictort, azt meglátom hányadik helyre vizionálom be magunkat, de ha idén beelőz minket a három bohócból 1-2 és a BL se jön össze ne adj ég, akkor pakoljon a portugál és felőlem az ördög is jöhet, mert onnantól már tényleg teljesen nevetséges és hiteltelen lesz, amit ez a klub művel.

          • nemtom mire gondolsz, mer ma is mentek mint a gép miután jozsi beismerte a hülyeségét. annyi a gáz, hogy a rivalisoknál olyan edző van, akiknél a játékosok vagy azt hozzák, amit tudnak, vagy még jobban is néznek ki. na nálunk valahogy mindenki szarul néz ki, ez szerinted véletlen?

          • fella

            nem elegáns, de visszakérdezek: a harmadik edző alatt van ez, szerinted biztos józsiban van a hiba?

          • Angus

            na jó, kész, asszem végeztem a kommentek olvasásával

          • most az kinek kínos, ha lassan két koklerrel is áll a párhuzam jozsival?
            amúgy igen biztos, hisz az is biztos, hogy az előző kettővel se haladtunk semerre

          • fella

            a párhuzam abban a tekintetben áll, hogy mindhárom alatt alulteljesít a keret a benne rejlő potenciálhoz képest. szerencsére egyebekben még messze vagyunk az egáltól

          • MUsBalazs

            Lejjebb már más jól leírta. Mourinho egyre nagyobb felelősségvállalást vár el a játékosoktól, de ő meg a bírókra, az időjárásra, a fáradtságra, a sérülésekre, meg a City költekezésére fogja a problémákat. A legnagyobb baj ezzel, hogy valószínűleg el is hiszi, hogy ő hibátlan.

            Na meg a játékosok hiába akarnának teljesíteni, ha nincsenek csapattá összerakva. Hiába van egy Ferrarihoz minden alkatrészed, ha nincs, aki összerakja, mondjuk Mourinho ráadásul traktort akar összerakni a Ferrari alkatrészeiből, de még azt sem csinálja meg.

    • Salvatore
      • Roland

        ettől még a cityt megvertük volna !!4!!4!

      • Freeezer89

        ennek azert orulok különösen mert végre nem jönnek a pogba statisztikák, őt csak azert nem anyazom, mert mar nincs kedvem hozza

        • stanley

          Pogba ma megint kurva sokat kellett, hogy védekezzen, ma szerintem bőven megint mélyebben játszott, mint a szezon kezdetén bármikor és ez egyszerűen muszáj is. Innentől kezdve pedig maradnak a Hollywood passzok és talán, ha véletlen a kapu elé kerül valamikor vagy szöglet, vagy szabadrúgás. Utóbbit mondjuk teljesen fölösleges elrúgnia. Pogbában benne van az állat, de ilyen poszton ezt kurvára nem tudja kihozni.

          • fella

            mondjuk ma taktikai megfontolásból húzta hátra fernandinhoba, amúgy magasabban kezdett (szar is vót, zlatan kurvára zavarta őt a pályán :D)

          • Freeezer89

            csak nekem tűnik ugy, h mindig van vlmi tényező, ami miatt pogba epp nem tudja magából kihozni, ami benne van?

          • stanley

            Én abszolút odavezetem vissza, hogy kevert, korcs poziban nyomja.
            Megpróbálhatnánk amúgy a 4141-et vele és mondjuk Lingarddal mellette. Ha keményen letámadnánk és a szélsőhátvédek többet zárnának be középre, talán nem lenne ez kudarcos mechanizmus. Cserébe pedig többet tudnánk kreatívkodni és közelebb lenne a francia is a kapuhoz. Ami most van, az biztosan nem jó.

          • Golf

            Nagyon mélyen kellett játszania, ahogy mondod is, ez nagyon nagy hibája a “rendszernek”, erre nem kell 90 milliós ember, ezt megoldja egy fele ilyen kaliber is.

          • stanley

            Pontosan, erre elég lenne egy Drinkwater 2.0 Matics mellé, aztán a viszontlátásra.
            Akkor kell egy klasszis tízes (cseréje Lingard), egy ballábas, befelé cselező jobbszélső (cseréje Mata) meg a Martial, Rashford váltogassa magát a balon, aztán Lukaku ott majd be fogja baszogatni, amit ezek az arcok odavarázsolnak neki.

    • stanley

      Azért Martial, Darmian, Fella és Valencia sérülése se komoly, Carrickről nagy a hallgatás. Talán nem kellene büntetni Mickit, játszatni kéne Herrerát, Blindet és Lindelöföt is.

      • fella

        darmian, herrera, blind és lindelöf (ő csak egyelőre) nem azok, akik képesek megteremteni a különbséget sajnos. fellaini a fél őszt kihagyta (ha nem többet) és valszleg lelép, valenciáról keveset tudunk, bailly hiányzik, rojo és zlatan pedig roppant gyengék. sajnos a realitás azt mutatja, hogy még mindig nagyon sok a keretben az “utazó”

        • stanley

          Tény, de ember van, a minőséget a Pogba, Lukaku, Rashford, Mata, Micki, Martial, Lingard emberektől várjuk. Márpedig ezek az arcok egytől egyig elérhetőek.

          • fella

            de gea, smalling, jones, mata, pogba, matic, valencia, young, lingard idén azok, akikre lehet számítani. mindenki másnak van valami nyavalyája

        • infinite_red

          herrera egész egyszerűen szarul van használva, pont. nézd meg a tavalyi vagy éppen az első szezonját

        • Pite

          Tavaly pont herrera volt a kulonbseg Moyes elso szezonjahoz kepest

      • Golf

        Nincs meccseldöntő emberünk, az itt a nagy baj. Pogbának talán feljebb kellene játszania, Lukaku nincs eléggé kiszolgálva, Martial/Rahsford jelenleg gödör, De Geával a jó isten se tudja most mi van. Lingard, Mata folyamatosan nem tud az lenni. Ide kellene legalább kettő nagyon komoly igazolás. Akár szélsőhátvéd, akár egy szélső vagy egy középpályás, vagy ezek így egyben hárman. Nem tudunk dominálni. Ha lenne több ilyen emberünk, akkor még ez a rendszer nélküli sz*r is működhetne.

        • stanley

          Én ezeket pofázom kb. szóról-szóra már mióta.
          433 – Pogba, Matics, ? – Martial, Lukaku, ?.
          Cserék: Herrera, Pereira, McTominay, Rashford, Mata, Lingard.

          • infinite_red

            igazából mahrezt tudnám mondani jobbra, igaz nem egy world class, de a tavalyelőtti szezonja azért ott volt, meg idén sem olyan szar. kp-ra goretzka, milinkovic-savic vagy rabiot

          • Golf

            Két értelmes szélsővédővel, de legalább vki+shaw, vagy valencia+vki, ez kellene legyen a gálakezdő.

    • Khal Drogo

      Szerintem lesz igazolás. Itt egy reális ( azt ki tudja mennyire az ) forgatókönyv : Ha Draxlert eladja a PSG az Arsenalnak, akkor Özilt biztos hogy eladja Wenger Josénak, így Mikitarjan pedig lecsúszik az Interbe. Mindenki “jól” járna papíron. Draxler játszhatna az EL-ben, Özil a BL-ben és Mikitarjan újra kezdő lenne, a PSG jó pénzért megszabadulna egy felesleges embertől, akiért kapnának komolyabb pénz. Aztán lehet hogy ebből nem lesz semmi. A Lemar meg ehhez hasonlóak szerintem fikciók így a télen.

      • infinite_red

        mi jól járnánk özillel, miközben a zenál leakasztja draxlert? 😀 mehh

        • ez az özil húzás is csak azt igazolná, hogy józsi teljesen elvesztette a fonalat

      • devil’s pray

        Na ne már, eddig mi passzolhattuk le a felesleget Papáéknak, ezt ne fordítsa már meg Zsozé. Hová jutunk így? 🙁

  • Dzsuk1

    Nem lattam a meccset végül, asszem most jobb így

    • MrFer

      Detto

    • MuriÁgnes

      En 3 kurva percet lattam belole, oszt csalad.:)

      Golt nyilvan szoptunk 3 perc alatt.

  • stanley

    Lukaku jó csatár, de nem ér 90 misit, megvan egy csomó limitje és érthetetlen miért nem lehet lerakni a padra. Megértem a leigazolásának okait, de 50-ért eladnám bárkinek.
    Micki ok nélküli büntije teljesen megmagyarázhatatlan, főleg Lukaku fényében.
    Matics látszólag ki van zsigerelve, rengeteg rossz megoldása volt és a végén ő kezdte el felkúrogatni többször is tök fölöslegesen a labdát.
    Shaw üde színfolt, ettől függetlenül a második gólhoz ő is tevékenyen hozzájárult, ami kurva szomorú.
    Ibrának Lukaku helyén lehetne pár meccse, egyébként tök fölösleges itt tartani már. Youngot fölösleges elővenni.
    Az elvileg szarul igazoló Chelsea ugyanott áll, ahol mi. A Spurs, Pool, Arsenal meg kb. ugyanott, akik elvileg és gyakorlatilag sem jók, mert nem jók. Mi mégis velük rivalizálunk, a ManCity meg százezer pont előnnyel röhögik ki a mezőnyt.
    Így fordulunk át 2018-ra. Elkeserítő.

    • FabianCancellara

      Ugyanaz a cripple fight megy, mint tavaly, kivéve a City. Ennyi.

    • fella

      ez korrekt, azt leszámítva, hogy miki jegelésére bőven jó oka volt mourinhonak, és hát az elmúlt három beállása során sem sikerült meggyőznie senkit arról, hogy helye van a csapatban. semmit nem vállal, semmit nem mutat, a legközelebb állónak passzol és kocog tovább, meg néha 1-2 kakaskodásba beleugrik, mintha érdekelné. nagyon nem tetszik. lukaku persze végeredményében majdnem ugyanolyan szar, mutogat, hisztizik, de legalább megy, mint a gőzös, és látom hogy megdöglene a pályán

      • lasi

        Mikor Rooney szar volt, de hajtott, az keves volt. Lukinal ez mar eleg.

        • fella

          lukaku fél éve van a klubnál, 24 éves, rendszeresen megvillantja, hogy sokkal többre is képes, miközben azért termel is tisztességgel, nem fogom elküldeni a halál faszára, kurvára nem szolgál rá. azt adom, hogy időnként le lehetne cserélni, mondjuk ma pont jól tette, hogy fent hagyta, de ja.

          • lasi

            Keves ahhoz, hogy a United kezdo csatara legyen. Figyelembe veve az elodeit.

          • lukinál szerintem évek óta a plafont látjuk. nemtom te mit vizionálsz még nála

          • fella

            rárez az összjátékra, ráéreznek a mozgására a társak, megjön az önbizalma, kap maga mögé egy kicsit olajozottabban működő csapatot, ilyenek

          • ez max annyi, hogy lesz valamennyivel több gólja, ugyanúgy a kicsik ellen. ő ennyi és ettől nem is lesz több

          • mrmojo

            mit villant meg? néha lő egy gólt, egyébként semmi átlag feletti skillje nincs az embernek

          • fella

            hét közben három olyan ütemű mélységi passzt adott, hogy xavi megnyalná a 10 lábujját

          • Freeezer89

            igen, ezt ne vegyük el tőle

          • mrmojo

            az is hiba volt a mátrixban 3 évig megint nem lesz olyanja, nem is volt előtte, lingard sem lesz a mostani pár meccstől hirtelen worldclass

          • stanley

            Pontosan, kurvára erről van szó.

          • fella

            lukaku egész szezonban szórja a kurva jó passzokat

          • mrmojo

            akkor jó

          • stanley

            Az a baj, hogy ezt várná az ember tőle is, Pogbától is, meg mondjuk még egy embertől folyamatosan (Micki, Mata, Martial or Lingard). Ha nem tartósítjuk komoly szinten 3-4 játékos formáját, akkor tényleg csak rimánkodni lehet, hogy majd valaki megoldja a gondokat mindig éppen aktuálisan, de ezzel nem lehet mit építeni.

    • lasi

      Amig jozsi itt lesz, varialhatod a keretet, ahogy akarod. Sokkal elorebb nem leszunk.

      • filozofi

        ez a legnagyobb baj

    • MUsBalazs

      Ki mondta, hogy a Chelsea szarul igazol? Az egyik legjobb átigazolási politikájuk van, csak annyi nem jó náluk, hogy tűk szűk keretet hagytak Contenak, meg hogy nem adnak ki annyit, mint tudnának. Ezt levéve remekül igazolnak. Kante 30 milla, Hazard pár éve 30 milla, Morata 30%-al kevesebbért, mint Lukaku és jobban jártak végül. Azpilicuetát, aki a PL egyik legjobb jobbhátvédje, pár éve elég jó áron vették. Ráadásul nagyon jól adnak el. Aké 6m, Bertrand 11m, stb. stb.

      • FabianCancellara

        Erre a szezonra (2017. nyár) gondolt a költő

      • stanley

        Terry, Aké és Zouma helyére Rüdiger. Matic helyére Bakayoko és Drinkwater, Costa helyére Morata. Na, meg Zappacosta. Megvolt a pénzük és az esélyük, hogy bővítsék a keretet, ehelyett nagyon beszűkítették a csapatot. Ennek isszák is a levét, de ezt te is írod. A Chelsea esélye meglett volna, hogy most BL szerepléssel meg miegymással fenntartsa a tavaly megkezdett szintet. Örülhetünk, hogy nem tették, különben most mennének ők is előttünk vagy 5 ponttal, azt még több okunk lenne a sírásra.

        • MUsBalazs

          Ahogy írja más is igen, nem értettem, hogy specifikusan az idei nyárra gondolsz, mert előtte remekül igazoltak mondjuk az elmúlt 5 évben, de tény az idei nyár nem volt náluk annyira jó.

          • stanley

            Meg is látszik az eredménye.

  • MuriÁgnes

    Luki helyett megint Puki jatszott?
    Fingard helyett meg Wingard?

  • lasi

    Akkor most telen elkoltunk 100 millat, nyaron meg 300-at es akkor siman verjuk a Burnley -feleket.

  • fella

    carrick helyére kurvára kellene egy középpályás, nem úgy néz ki, mint aki egyhamar (valaha?) visszatér

    • fella

      ja és erősen necó így pár cameo alapján, hogy zlatan működni fog

      • Csinibob

        Lehetne ám baszkodni középre a labdákat, csak meg kell mondani a két szekrénynek, hogy egymástól nem lehetnek 10 méternél távolabb

  • Csinibob

    Csak a 60. percig láttam, mert jöttek a vendégek: Lingardot most imádják vagy utáljuk, vagy tényleg ez a helyzet, hogy egyszer üres kapura sem, máskor a kapusra veri 3-ról, hogy aztán sarkazva lőjön egyet?

    • fella

      lingardot sajnos bent kell hagyni a kezdőben, kezd nagyon ülni pszichó thomas müllerezése. geci idegesítő, de jobban érzi a kaput, mint bárki a csapatból. és ez nem kis kritika

      • Csinibob

        Thomas Müller csak pozitív példa lehet

        • fella

          háde ez az

        • Csinibob

          Bár négyzetgyökwillian sohasem lesz akkora király, mint a bajor Isten

      • Newton_heath

        SAF azt mondta róla, hogy későn érő játékos, és 24 fölött lesz igazán jó….Lehet hogy tévedett egy-két évet, de nem csodálkoznék ha tényleg alapember lenne a jövőben…

        • fella

          tavaszra bent kell hagyni, tök egyértelmű

        • stanley

          Csak tényleg a kapu mögötti, beadásokra épülő játékban kurva jó. Mert nagyon jókor mozog be, üres területeket is érzi. Máshol kb. fölösleges erőltetni. Ezzel pedig némileg Mata elől is szívja a levegőt, ha már Micki kb. kuka. De amúgy egyetértek, nyomatni kell a srácot.

  • mrmojo

    https://uploads.disquscdn.com/images/ab83ba1118614073ac940f1f258c2fae1d664ddc1baa5c2e75ec7c885ae69d6a.png félidőben elaludtam, de lassan minden meccsünket pár kanál ilyennel kezdem

  • filozofi

    6 gólt kaptunk a veretes bristol, leicester, burnley triotol. az igen

    • fella

      ebből hány volt ki nem kényszerített hibából? ez a baj

    • Pite

      Votma

  • Achi

    Jó, nem, nem minden szar. Csak MU játéka. 😀

  • fella
    • gyökérfasz 😀

      de ez jobb:

      Jose: “We are in the second year of trying to rebuild a football team you know is not one of the best teams in the world. Man City buy full backs for the price of a striker,”

      • filozofi

        ő meg egy használhatatlan csatárt vett egy csatár áráért

      • fella

        mondjuk ez igaz

      • Pite

        Jo de o egy CRomaldo araert vett egy Heskeyt, mi a faszert ugat a szomszedba? Limdelof sem volt olcsobb, mint danilo, vagy mendy

        • fella

          mondjuk danilo áráért jött, mendy 50 misi vót

      • stanley

        Nem erőssége a matek, na.

      • MUsBalazs

        Na jó asszem lassan beállok a Mourinhot out táborba…
        Ez konkrétan felháborító. Az egyetlen csapat, a City, ami hasonlóan sokat költ, ők fényévekre vannak tőlünk, de a fele meg harmad annyit költő többi riválisunk meg pár pontra van. Ez az ember már úgy tűnik tényleg kiégett. Akármennyit költ, attól nem lesz megszervezve a pontrúgások levédekezése, meg a támadójáték.

    • lasi

      Suti

    • mrmojo

      menj a picsába józsika, költeni bárki tud akkor mitől vagy te akkora király? nem az a baj h a cityt nem focizzuk le bmeg…

  • Alberti Róbert

    José out !

  • Golf

    Kezdem feladni, mint a srácaink… 🙁

  • fella

    “We conceded another S goal” You can fill in rest.”

    mondjuk ezek a gólok tényleg borzasztóak 😀

    • Freeezer89

      de hat a fasz védelem enged ilyen gólokat, rodzsó meg heski meg david

      • fella

        aláírom, david rettenetesen korlátolt a beadásoknál, heszki suta, rozsó meg nagyon gyenge

        • Freeezer89

          nagyon megbicsaklott itt (egy ideje) vlmi, a csapatban sajnos nincs annyi h önönmagat kihúzza ebből a szarbol, jóska meg kényelmesen el van

          • fella

            nincs jó íven a csapat sajna

        • Freeezer89

          ja es meg davidrol egy aprócska gondolat: pontosan ezért nem a világ legjobb kapusa (megkérdőjelezhetetlenül), mert ennyi balfasz golt azert nem illik kapni, vagy legalabbis nem pucsitva kelll várni a vonalon a faszt… de ideje alkoholhoz nyúlnom, elegge frusztrált vagyok

  • stanley

    Szezon elején jött a 10+, mostanság a felettiek, jönnek is a remek Eredmények.

    • Pite

      Ezt most ertenem kene?

      • fella

        igen, a szar csapatok (tabella második fele) ellen villogtunk, a jók ellen meg bajunk van

        • Pite

          Achso, tabellan 10 felettiekes 10 _alattiak_, igy mar vilagos 😀

          • fella

            legalább kiderült, hogy van más billentyű a klaviján, mint a 433

            😀

  • gyongyi69

    Jesse adja kölcsön a csaját Lukinak, hátha rajta is tud segíteni

    • Furkóúr

      Esetleg a játèktudását nem lehetne?

    • MUsBalazs

      Amilyen szar a csapat, annyi csapattársnak kölcsön kéne adnia, hogy szegény nő azt már nem bírná:D

      • Pite

        Orgia is van a vilagon am

      • Furkóúr

        Gangbang:)

  • és amikor már azt hinnéd, vége az estének. jön a pool és halálra veri a szvanszit

    • filozofi

      sose becsüld alá a pool balfaszságát

    • fella

      mer ott van rendes edző meg középcsatár, koncepció, eredményes és minőségi fodball

      meg pessön, majdnem elfelejtettem

      • Raul Meggyleves

        Középcsatár pont nincs.

        • fella

          legalább a foga fehér

        • lasi

          Nekunk van. Sokkal bejjebb is vagyunk.

      • egy dühöngőt húztak fel azok miatt, akik szerint nincs.

      • ahogy haladunk, nem zárható ki, hogy kóklerklopp megint hozé elé verekszi magát 😀
        a megmagyarázhatatlanság csúcsán lennénk

        • fella

          az a baszott szomorú, hogy nekik van tényleg klasszis mezőnyjátékosuk

          • Pite

            Pedig nincs 90 millios focistajuk egy sem

          • jajj ne 😀

          • fella

            nem kezdek szarakeretezni, mert nem szar, de azért őszintén remélem, hogy ez a tél nem lesz eseménymentes. és most nem a nemi életemre gondolok

          • tehát már télen kibasznád josét. elgondolkodtató felvetés

          • Pite

            Mert ha barkit veszunk javulni fog a focink jozsival. Lol 😀

          • fella

            giggsnek könnyebb dolga lenne, ha lenne rendes jobbszélsője

          • lasi

            Ez meg hogy jott ide?

          • fella

            há majd vele lesz foci, végre

          • lasi

            Es ezt ki allitotta most?

          • fella

            senki, de biztos jött volna valaki, aki bedobja, szal elébe mentem a dolognak, és már most egyetértek 🙂

          • Newton_heath

            Én meg nagyon remélem, hogy nem adnak neki több pénzt. Játékban semmit nem lépett előre a csapat, van egy Maticunk meg egy jobb Jessi, de kb ennyi.

          • márpedig vele az egyetlen esély az, ha addig költi a lóvét, míg ki nem jön belőle valami. szezon végén döntéskényszer lesz, mert vagy adunk neki új szerződést, vagy hagyjuk menni a picsába

          • infinite_red

            több pénzt remélem nem adnak a kezébe

          • MUsBalazs

            Pogba micsoda? Mata?
            Előbbi EB ezüstérmes, BL ezüstérmes, olasz bajnok, kupagyőztes, a Real is vitte volna.

            Mata vb, eb győztes, BLgyőztes, EL győztes, ja ez Pogba is, csak Mata 2x ha jól emlékszem.

            Ja meg most nem azért, de nekünk miért nincs olyan ennyi pénz elköltése után?

  • lasi

    Kozben a kelszi egy pontra. Alakul ez.

  • Newton_heath

    Az hogy nem tudunk védekező csapat ellen semmit sem csinálni, az nem új…De az hogy hogy egy Hozé csapat ennyire szarul jön ki a pontrúgásokból (nem tudjuk levédekezni őket, cserében a mi pontúgásaink 0 veszélyt hordoznak), azért ezzel elég szar szembesülni…Tényleg, mi a fasz történik edzéseken, mert a játékosok látványosan nem értik meg egymást, ugyanakkor a gyakorolható játékelemekben is szarok vagyunk…Semmilyen munka nem látszik a csapaton…

  • Tam

    Örülök, hogy csak az utolsó fél órát láttam, ebből a csodálatos mérkőzésből!

  • MUsBalazs

    Csoda, hogy meglett a 2-2. Szánalmas volt, hogy konkrétan a szépítő gól után fél órán keresztül helyzetet nem tudtunk kialakítani. Mourinhot megint elverte a ellenfél edzője. A labdakihozatalainkat szépen megölték kis letámadással a meccs nagy részében, szépen visszazártak és meg is ölték az egész támadójátékunkat. Ami nagyon szomorú, hogy úgy tűnik Mourinho már védelmet sem tud építeni. Pontrúgásból ennyi gólt kapjon pontrúgásból egy Mourinho csapat…
    Az egész meccsen az bosszantott, hogy a Burnleyn jobban látszott a koncepció, az edzői munka,a begyakorolt elemek, egy Burnleyn…
    Én anno örültem Mourinhonak, sokáig védtem őt, de kezd nagyon elegem lenni belőle. Ez, hogy már védelmet sem tud összerakni…
    5 minőségi középhátvédünk van, 4-5 jó opciónk szélső védő posztokra, miénk a PL kb. 3. legjobb védekező középpályása, és erre 6 gólt kapunk a Bristol, Leicester, Burnley hármastól…
    El tudtam fogadni, hogy Mourinho képtelen támadójátékot építeni, de akkor legalább lenne a miénk a legjobb védelem, védekezés, úgy tűnik már ez sem megy.
    Ráadásul lassan lemondhatunk a 2. helyről is, mert a Chelsea nem nagyon veszít pontokat. Mourinho nem tudom hogy fogja ezt megemészteni, hogy az általa utált Guardiola vagy 30 ponttal fogja megelőzni, a volt csapat meg lehet szintén előttünk fog végezni…
    Pedig a Chelsea kerete gyengébb, mint a miénk.

    Mondjuk ha már védekezést sem tud megszervezni Mourinho, akkor tőlem bekattanhat és távozhat a nyáron.
    Nem tudom ebből a gödörből hogy fogunk kijönni. A játékunk nem fog javulni, Matic nem fogja bírni ezt a sok meccset, meg Lukaku sem, sérültünk is egyre több van és a sorsolsunk igazából nehezebb a szezon második felében. Megyünk a Cityhez, a Tottenhamhez, az Evertonhoz, a Burnleyhez stb.

    • Pite

      Hallod, te rovidebb kommenteket nem tudsz irni? Lemerul a telefonom amig vegigolvasom oket

      • Schweinsteigerlin

        Azért ezt tőled furcsa olvasni :DDDD

        • Pite

          Új év, új én barátom. 😀

      • Tam

        Powerbank

      • MUsBalazs

        Szerintem azoknak, amiket írtam ide a 40%-a 3-4 sor volt max. Na jó a 60% lehet kicsi tényleg hosszú.
        Majd írok rövidebbeket, csak szeretem részletesen leírni a véleményemet, meg érvelni, de majd odafigyelek. Te meg akkor vegyél új telefont, mert eléggé elöregedett lehet már az akuja a mostaninak:D

        • Pite

          Tervezek is jovore. Botrany, hogy mennit gyengulnek (nyilvan tudatosan) a zokostelefonok 2-2,5 ev alatt

        • Freeezer89

          without any offense, en meg egyetlen hosszú kommentedet sem olvastam 😀

          • MUsBalazs

            Na basszus, a csapat szar, vége a Karácsonynak, ezeket még elviseltem volna, de most még ez is…
            Írok ide 3 hete, írtam pár hosszabb hozzászólást és valszeg sokan nem olvasták, ez már sok:D

          • Freeezer89

            😀 neharagudj

    • a szépítő gól után megint kijjebb jöttek egy kicsit, ennyi volt a titkuk

    • Pite

      Amugy a Burnley legnagyobb titka az volt, hogy betomorultek kozepre, mi meg jogyerek modjara jatszottuk is folyamat a szelekre a labdat. Csomoszor volt a 16-os szelenel is szabad emberunk, de neeeem inkabb kikurtuk shawnak es youngnak, hogy ok meg kurjak be kozepre.

      Faek egyszeru edzo faek egyszeru focija, nem csoda, hogy ilyen konnyen a Foldbeallt az elmult 3 hetben mar 4. Alkalommal.

      • Newton_heath

        Szerintem baromi jól, szervezetten védekezett a Burnley, nem úgy mint José, hogy beseggel mindenki a tizenhatosra..A védővonalaikat fel tudtak gyakran tolni, és nemhogy helyzetünk nem volt, de 20-30 méteren belülre is ritkán kerültünk labdával…Le a kalappal a Burnley előtt.

  • filozofi

    lehet ezzel egyedül vagyok de nekem még mindig vállalhatatlan, hogy Pogba a csk

    • Pite

      En is inkabb a Jones-Smalling-De Gea sorbol adnam valakinek

    • lasi

      Sajnos, ez a legkisebb problemank perpill.

    • Newton_heath

      0 személyisége van a pályán. Nem vezér.

    • ketomika22

      engem konkrétan kurvára felbasz

  • Furkóúr

    Kövi 2 meccsen 2 pont a realitás főleg amig lokaki a kezdőben van

    • gyongyi69

      Jó lenne neki egy 3 meccses eltiltás

      • Attylon

        Egy nullát lehagytál a 3-as után.

    • Pite

      Nehogy azt hidd, hogy zacskoval jobbak lennenk, ugyanolyan fos mar o is mint lukaku

      • lasi

        Vegyuk vissza Rooney-t.

        • Pite

          Lukaku szintjet amugy hozna, mondjuk azt talan Bode vagy Szalai is.

      • gyongyi69

        Talán ha Marci játszhatna egyszer középen. Én bízok benne

      • Furkóúr

        Martial is ott van, ideje lenne észrevenni hogy lokaki kipukkadt. Rengeteg hibával játszik nem kéne csak azért erőltetni mert 90 milla

  • lasi

    Vajon hany pontot bukunk meg a jozsi-lukaku romancon?!

    • fella

      rashford épp akkora emberhátrány meccsek óta, mint lukaku

      • lasi

        Ot valahogy megis sikerul lecserelni. Lukit soha.

        • fella

          ma őt se sikerült, pedig már imádkoztam érte

          • lasi

            Nem csak a mairol beszeltem.

          • Newton_heath

            Nem volt már támadó a keretben

          • fella

            talán lindelöf is értelmesebb megoldásokat produkált volna balszélsőként, blindről nem is beszélve

      • talán még neked is nyilvánvaló, melyiknél nagyobb a plafon

        • fella

          oké, de ma pl rashford a nulla jó megoldásával épp annyira ludas, mint lukaku a 0 jó megoldásával

          • gólvonalról rúgták ki a lövését, amit kurvajól csinált

          • fella

            lukaku is adott egy gólpasszt kvázi az első félidőben megint, ebbe ne menjünk bele. a második félidőben nulla jó megoldása volt neki is, számoltam

          • nade nem rashford, hanem lukaku miatt ívelgetünk a boxba ész nélkül, aki viszont képtelen egy labdát is megjátszani. így, hogy melyiken is megy el a meccsünk, nem vitatéma

          • fella

            azért ívelgetünk ész nélkül, mert hozénak nem tanították meg proliszenszen az overlapet, tényleg nemtom miért nem tudunk rendesen focizni ezekkel a játékosokkal. mondjuk tartom, hogy az ő házuk táján is lenne sepregetnivaló, mikitarian azért állt be, hogy a legközelebb állóhoz passzoljon minden egyes alkalommal, 0-át vállalva? nagyon ki vagyok rá is hegyezve, tudom, de ezek is épp úgy tények, minthogy lukaku emberhátrány

          • sokkal fluidabb lett a játék mikivel meg lingarddal, ezér volt fölösleges lukakut keresni minden labdával. mikin is látszott, hogy csak youngnak passzolhat, mer ő ad majd be

          • fella

            ezt ki ne találd már. miki semmit nem vállal, szörnyű nézni a megoldásait. oké, nem kompatibilis a lelke hozéval, sajnálom, de egy picit várhatok tőle többet anélkül hogy geci lennék, ugye?

          • én semmit nem találtam ki, ez történt a pályán. young volt a beadógép és mindenki őt kereste

      • Freeezer89

        kész szerencse h róla volt szó 😀

  • fella

    ami tényleg vállalhatatlan, az a rengeteg pontrúgásból kapott gól

    • Tam

      Meg amit nálunk támadásnak hívnak

    • infinite_red

      ha csak az lenne 😀

    • Chestcontrol

      melle azert meg lehetne mondjuk emliteni h ellenben a mi pontrugasaink mennyire veszelyesek, a focink mennyire szorakoztato…. igen tudom de eredmenyes… vagyis mar az sem., es akkor van egy csatarunk akinek berelt helye van, golt nem rug cserebe szorja a golpasszokat az old traffordon…

  • Pite

    A 10 meccse hullamvolgyben levo watford is megverte a szaros lesztert, lol. Jozsi nezzen tukorbe es monnyon le!

    • gyongyi69

      Ö nem mond le, öt max kirúgják

    • stanley

      A Spurs is agyonbaszta a Burnleyt mi meg….

      • fella

        nem az volt véletlen 1-1, főnök?

        • fella

          http://www.bbc.com/sport/football/40990430

          cselszi meg kikapott tőlük 😉

          • stanley

            Jo eredmény az X, Jose es Luki a sztár.

          • fella

            aha, nem ezt mondtam, de mindegy

          • Freeezer89

            engem tényleg erdekel h mit akarsz mondani

          • stanley

            Fingja nincs. Hisz masodikok vagyunk nincs gond. Nem baj h három hónapja nincs foci, fejlődés se sok. Lukakut meg nem lehet kibaszni a csapatból hiaba nyer az ellenfélnek meccseket.

          • fella

            ne mondd meg lécci, hogy én mit gondolok, jó?

          • fella

            nemtom, én szeretni akarom a mieinket, nem csak anyázni, meg “objekítven” szurkolni. én szeretem az összes faszt, épp emiatt haragudni is kurvára tudok pl. a stoke citys kezdőcsapat miatt, de az a fajta utálkozás meg cinizmus távol áll tőlem, ami a blogot az utóbbi időben jellemzi. a burnley az idei bajnokságban a nagyok kriptonitja, ennek ellenére meg kellett volna őket verni, csak az a kurva helyzetkihasználás

          • Freeezer89

            hasonlóak vagyunk egy páran , de ma konkrétan olyan szarok voltunk egytől egyig joskaval az élen, higy arra mar nincsenek szavak

          • fella

            jocó legalább belátta félidőben, hogy elszabta. a cserék tökösek voltak

          • Freeezer89

            mert be volt fosva 😀 csak egyszer szeretnem a komfort zónájan kívül, mert azonbelul nagyon nincs kapcsolatban mar a valósággal

          • Pite

            Semmit, csak ellenkezik

    • Attylon

      Az hagyján. Emberhátrányban(!!!) szorított be a Leicester az utolsó 15 percben. És amilyen rohadtul gyenge mentálisan ez a bagázs, sikerült is beszopni az egyenlítést.

  • Schweinsteigerlin

    Többek között ezért nem értettem, miért olyan biztos a top4 idénre 😀 Féltávnál sincsen semmilyen megnyugtató előnyünk..

  • Furkóúr

    Józsi foghatnà kisfia lokaki kezét ès eltakarodhatna a picsàba

  • Angus

    Baromi kínos. Elgondolkodtató, hogy a Burnley ellen alig bírtunk helyzeteket kialakítani. Elismerésem nekik, de szerény képességű alakulat ez, ez látszott a 2. félideji tevékenységükön.
    Persze nehéz lehet egy ilyen fal ellen, de hát könyörgöm…

  • Ressan

    Azt nem ertem, hogy ha semmi otletunk nincs a betomorulo vedelem ellen. + senki nem tud beadni, akkor miert beadasokkal probalkozunk, es nem mondjuk atlovessel. 20-25 meterre jatszva eljuthattunk volna, annyira visszazartak, Pogba nem egyszer ott allt egyedul, mi meg toltuk kifele a labdakat

    • crpa7

      young azért kurva jól tud beadni

    • stanley

      Őszintén, nem tudunk távolról kapura loni, nincs ötletünk a gyorspasszokkal mert ma is Mata es Lingard volt egyedul aki mozgást produkált. Szánalom a köbön. Az nem magyarázat h a Pool es az Arsenal is ilyen szar.

      • Ressan

        Nemtom, en veszelyesebbnek ereznem, mint a beadasokat. Szarul mennek a tavolik, az igaz, de sztem azert is, mert nem keszulunk ra. Csak esetleges az egesz, hogyha nagyon odakerul valaki ele.

        • stanley

          Most reális volt ez a beadás story de sokadjára mutatkozik meg h se kontra, se player csapat nem vagyunk. Az igazolasaink random modon mennek. Es itt tenyleg edzoproblema van. De hatha igazolunk meg 200 millióért a nyáron.

          • clacka

            Vagy 100-ért még a télen…

  • Achi

    Én elég pesszimista vagyok és Mourinho skeptikus, de azért ezt már tényleg nem vártam. Ez most fájt.

  • ketomika22

    Szerintem ez egy jo eredmeny! Raadasul ez kurva nagy onbizalmat adhat, hogy egy ilyen eros csapat ellen 2 golos hatranybol pontot sikerult szerezni! Jol kitalalta ezt José!

  • Kíváncsi vagyok, kire fogja majd Józsi. Egyértelműen az elbaszott kezdőjén ment el egy félidő.

    • FabianCancellara

      mi játszottuk a focit, bírói ítéletek, pech, a másik csapat nem csinált semmit

  • stanley

    Kétszer sikerült elgrincselni a karácsonyt. Remélem a ma ötöt kapó Sotont azert 1-0ra legyurjuk.

    • Károly Fodor

      1-1es X.

      • Károly Fodor

        Természetesen ők rúgják az elsőt.

  • FabianCancellara

    “A Burnleynek 3 kapura tartó lövése volt, ebből kettő talált kaput, ami elgondolkodtató, a MU-nak 23 kapura tartó lövése volt, ebből hat talált kaput, ami szintén elgondolkodtató.”

    Csak meg ne erőltesd magad Dinikém:)

  • Chestcontrol

    vigyazz pepjose zarkozik

  • infinite_red

    remélem nyáron sikerül rásózni valakire lukakit, na meg józsit is persze

  • Freeezer89

    3-2-1 induljon a komment cunami

    • filozofi

      nem ér annyit, mourinho kapja be a f**om és takarodjon innen, aztán kész

      • Freeezer89

        azt kívánom h júniusban menjen innen a halálfaszaba, mert semmi elképzelés nincs… 1,5 éve

  • Pite

    3 meccs alatt a Bristol-Leicester-Burnley triotol kaptunk egy hatost. Fasza ez a Joskagyerek, full benne van, hogy megnyeri a Bl-t szerintem is 😀

    • Freeezer89

      hány pontot kellett volna szerezni a mostani időszak alatt 12? 10-9? 😀

      • Pite

        Nemtom de ez az elozo harom meccs botrany volt. A lajos fele decemberre emlekeztet.

        • fella

          mióta kikaptunk a szitiől eléggé meg vagyunk törve, kár lenne tagadni

      • Chestcontrol

        minimum 6ot! de lehwt csak en keveslem a 2-t

  • fella

    Majdnem

    • Achi

      De otthon jó ez, nem?

    • MisterUnited7

      Elmehet a picsába Lukakuval együtt.

    • Pite

      Te nem kommemtelhetsz amig meg nem verjuk a burnleyt, szoval viszlat osszel! 😉

      • Furkóúr

        😁😁😁😁

    • Freeezer89

      unlucky

  • filozofi

    az a baj h lingard lábában így is benne maradt a győzelem

  • lasi

    Ez az unneples mar pudli szint

  • Chestcontrol

    adjuk el lingardot nem illik a jatek kepebe 😀😀

  • Achi

    És megvan! Döntetlen! A Burnley ellen! Otthon! Micsoda csapat! Istenem, köszi! Nem várok szilveszterig, én bontom a pezsgőt.

    • Ressan

      Mar bocsanat, de a Burnley harcban van a BL helyekert 😛

      • Freeezer89

        otthonos mar a gödör ?

      • Achi

        Már nem! Háháháhá

  • Ressan

    Lassieeeee jingaaard, bravo fiam

  • gyongyi69

    Adjuk el

  • infinite_red

    előbb kellett volna behozni jesse-t, akkor már 4-2 is lehetne

  • MisterUnited7

    Fergie time 😀

  • Freeezer89

    amúgy semmivel nem vagyunk jobbak ha most találunk egy golt, igy sem változik semmi es ugy sem

  • FabianCancellara

    Ez a 2-2 pont lószar, szóval előre a harmadikért

  • ander

    komolyan meg sem érdemeljük ezt a mákot…

    • GENERATI

      na… naaaaa…. az első góljuk mi volt? a második góljuk is csoda kategória…

  • Juhasz David

    MESSI BAZDMEG

  • GENERATI

    buzikurváááák vol.2

  • Pite

    Lingard >>>>> Lukaku

  • MisterUnited7

    Lingard!!!

  • lasi

    Kaparunk az 1 pontert a Burnley ellen az OT-n. Faxa

  • Chestcontrol

    nem tudom h jose mikor akar focizni?? eloszor rangadokon idegenben, aztan rangadokon, aztan idegenben most meg mar otthon sem lesz foci?

    • Achi

      Minek? Az eredmény a fontos. Jah, várjá’ …

      • Chestcontrol

        igen eddig pl ezert nem zavart ha fos jatekkal de behuztuk ezeket a meccseket…

  • Roland

    moyes alatt még a beadások is pontosabbak voltak

  • Gezu77

    Lefújhatnák már. Mehetnének a srácok karacsonyozni, megerdemlik.

    • Ressan

      Mou meg a vendegoltozobe rendet tenni, respectet kiabalni 🙂

  • gyongyi69

    Luki a mi Bentekénk

    • Furkóúr

      Jó drága is volt…. Bentekével ellentétben

      • Pite

        Mert Lukinak menobb az instaja

  • stanley

    Most mar idén legalabb ha nem jön ossze a top 4, Jose repül. Ennyi jó lehet a történetben.

    • filozofi

      az a baj, hogy így is bőven össze fog jönni

      • Achi

        Így pont nem 😀

      • stanley

        Nem fogadnek ra nagyobb tetekben

      • Pite

        Ha ugy megyunk mint az elmult egy hetben, akkor meg sem erdemeljuk 😀

    • MisterUnited7

      Szépen lassan összefog majd veszni a játékosokkal is és kiutálják.

    • infinite_red

      ha összejön, akkor is húzzon a picsába

    • Chestcontrol

      kiveve ua behuzza vmi csoda folytan a BLt sztem azzal vesz maganak meg egy evet

      • Pite

        Lol, ha igy jatszunk es a suta belga faszokat eroltetjuk, akkor kettos vereseggel esunk ki mar a spanyolok ellen is.

        • Chestcontrol

          persze csak elmeleti szinten mondtam nem gondolom h barmi eselyunk is lenne a 8kozott

  • Schweinsteigerlin

    Azért “élcsapatnál” döbbenetes ezt látni, hogy mennyire fingjuk nincs egymás gondolatairól, ki hova passzolná, ki hova gondolta magának a labdát, ki hova futna be…

    • Schweinsteigerlin

      Á, mindjárt elsírom magam 😀

      • Gezu77

        El tudod ezt képzelni Lukakuval?

  • GENERATI

    oké, hogy sokan tömörülnek bent, de HIHETETLEN ez a szerencse náluk, hogy egy saját embert se találunk el SOSEM

    • Ressan

      Az nem szerencse naluk, hanem szerencsetlenseg nalunk

  • Ressan

    Szomoru, h kb 10-15 percet tudtunk ugy igazan meghajtani. Ha hatranyba kerulunk, semmit nem tudunk megujulni, es ez pl a BL-re nezve ijjeszto. Ki fogunk menni minden meccsre busszal vedekezni, meglassatok.

    • Furkóúr

      Az a busz le van robbanva..

  • stanley

    Lukakunak köze nincs a kapuhoz de legalabb ma is kaptunk rola egy gólt

    • Ressan

      Na igen. Ha a Leicester utan Marcinak, meg Rashinak jarna a bunti, akkor Luki mar reg halalbunti 🙂

      • Furkóúr

        Luki érinthetettlen

    • gyongyi69

      De van csak a sajátunkhoz…

    • Achi

      Nem baj, erőltetni kell hátul is.

  • Beyonder

    Egy ideális világban már 10 perce pályán lenne Marci Lukaku vagy Rashi helyett.

    • Achi

      Egy José nélküli világban? 😀

    • GENERATI

      4 cserével 😀 de inkább 82 perce pályán lenne

    • Pite

      Egy idealis vilagban nem lenne Lukaku a Manchester Unitrd jatekosa.

      • infinite_red

        egy ideális világban nem josé mourinho lenne a united managere

  • Chestcontrol

    na milyen a meccs jok vagyunk?

    • GENERATI

      pain in the ass

    • Gyere_haza_Laja

      Kb. negyede annyi helyzetünk van, mint az Arsenalnak, amikor vezettünk ellenük.

    • Pite

      Otlettelen, eredmenytelen gyenge fos. Tipik jozsi

  • filozofi

    most kéne még egy lapáttal rápakolni de nem sok esélyt látok rá

    • Pite

      Pedig olyan jok vagyunk, mint a Barca

  • Achi

    Nyomni kell a beadásokat Lukakura. Soha nem jönnek rá, hogy ez a tervünk!!!

  • Pite

    Amugy a gol ota nyomunk de nem vagyunk veszelyesek a kapujukra

    • Ressan

      Igen, mert kb egy otletunk van, ki szelre, bead! Ezt Moyes is tudta

      • Achi

        Ő találta fel

  • devil’s pray

    Komolyan én meg reménykedek még mindig…faszkivanezekkel.

  • Ressan

    Ha Pogba rugja, akkor miert nem Linde?

  • Schweinsteigerlin

    Könyörgöm kúrjuk be

    • Schweinsteigerlin

      Seggfej.

  • Pite

    Ez baszdmeg a piros lap tokeletes tanari esete. Nem is a labdara ment

  • Gyere_haza_Laja
    • filozofi

      a pool meg mindig is az volt

    • Achi

      Azért kicsit erős ebben a hagulatban iderakni Gerrardot, nem? 😀

      • filozofi

        mondjuk azt azért eszedbe juttathatja, hogy mindig van lejjebb 😀

    • Pite

      Azt mutatja, hogy mennyit volt palyan azon az ominozus meccsen 😀

  • Rio

    Rashford te geciszar, te

  • Ressan

    Rashi bazmeg, csak lenne eselye ra valakinek!! Csak legyen eselye baszod

  • Schweinsteigerlin

    Hihetetlen bazmeg hogy embert nem bír találni ez a faszorrú

  • Ressan

    Amugy, ha vegignyomjuk igy a masodik felidot, akkor egyreszt minimum x-nek meg kell lennie, de masreszt ha nem, en akkor se leszek elegedetlen

  • Achi

    Azért most nagyon akarunk. Érzik a srácok is, hogy ez már kurva ciki.

    • Freeezer89

      zúdítjuk rájuk a beadasokat szó se róla, de ez édes kevés es ne is nevezzük akarásnak

      • Pite

        Kene valami pogbanal intelligensebb, de hasonloan labdaugyes kozeppalyas az ilyen meccsekre.

        • Achi

          Akit kicsit jobban érdekel a foci, mint az istagram.

      • devil’s pray

        Ez csak az elképzelés teljes hiányát mutatja…mint valami gyökkettő champoo brigád.

  • Pite

    Ha ebbol golt lonenk, az lenne az igazi revams!

  • stanley

    Toljuk már a beadasokat ezerrel. Gyorspasszokat, könyörgöm. Mozgás, valami.

  • Pite

    A fergie mogotti szoke csaj is cuki amugy, ahogy izgul #joameccs

    • Gyere_haza_Laja

      Jó a meccs? Még részegen sem jó a meccs!

      • Pite

        Nem lattad ahogy Fergie unokaja latvanyosan szarraunta magat? 😀

        • Gyere_haza_Laja

          Bocs én a Trónok harcát nézem!

      • Freeezer89

        ne legy agresszív 😀

  • Pite

    Na Lukalunak a sajat kapunknal kene igy fejelnie

  • Pite

    Matic pontos 70 meteres labdaja elegge szexis volt Matanak.

  • filozofi

    Miki kissé feszült

  • Gyere_haza_Laja
    • Pite

      Lukakut tedd be kozepsovedobe, romerot meg a kapuba es jo lesz 😀

  • Pite

    Ez amugy eleg scholesos gol volt.

    • rphltylr

      Lee Sharpe

  • Gyere_haza_Laja

    Lingardot a kezdőbe minden meccsre! Rashford Martial Lukaki Ibra Miki adjuk el a gecibe

    • Zozo –

      Hat azert rashnek es marcinak is vot ma jo meccse

      • Gyere_haza_Laja

        Rashford egy fiatal Valencia. Sosem lesz Messi! Mondjon le!

    • rphltylr

      Tedd le a poharat laja

  • Angus

    Jesse-ről tényleg mindent elmond ez a két mozdulat 😀

  • filozofi

    az a durva hogy még a mi semmilyen fos támadó focinkkal is egész könnyen meg lehet bontani ezt a burnley védelmet

  • Ressan

    Ooohohohoooo, Lingard. Bravo fiam!

  • reelbeba

    az vótmá hogy hpzé még sosem tudott fordítani 0-2-röl?

    • rphltylr

      Höhö

    • Gyere_haza_Laja

      Nem is fog

  • Pite

    Na Miki hozzaallasa tetszik

  • Rio

    Lingard bazmeg 😀 az ilyeneket beveri

  • Giggser

    Ez behűtve a Lingard tribute vidire.

  • Freeezer89

    lingard fos 😀

  • FabianCancellara

    Háhá, fáradt védelem ellen könnyű!4444

  • gyongyi69

    Szép volt

  • Angus

    hogy milyen játékos Jesse Lingard? nézd meg ezt az 5 percet… omgwtf

  • Achi

    Ki más! A legjobb emberünk nem éppen volt 100 millió 😀

    • Zozo –

      Hat de a class of 92 sem vot annyi!

      • Achi

        Hát nem.

  • Pite

    Jionel Lessi!

    • Ressan

      Lassie

  • GENERATI

    buzikurvááák

  • filozofi

    NYOMJÁTOK BAZDMEG

  • rphltylr

    Wow lingard aztakurva

  • MisterUnited7

    Aztakurva ez szép volt.

  • Pite

    Rasi es shaw passzolgatnak a szelen 5 vedovel szemben, 5 ember all a boxban, a tobbiek meg neznek, hogy mizu 😀 imadom.

    • Freeezer89

      ezt tudjuk – ez viszont szarosjóska bűne

  • MisterUnited7

    Ez mi a faszom volt?

  • Freeezer89

    :DDD

  • rphltylr

    1 méterről sem?

    • Freeezer89

      karma

      • rphltylr

        Is a bitch

    • Pite

      Lukaku megzavarta 😀

  • bfgbobo

    ez mi a geci volt

  • GENERATI

    mákos kibaszott kurva anyátokat

  • Zozo –

    Az arsenal liverpool meccsen 10perc alatt 4 gol szuletett!

    • Freeezer89

      ott két balfasz csapat volt most csak 1 van

      • Zozo –

        Hat es itt nem lohetunk 3at tenyleg 🙁

    • rphltylr

      Who cares?

  • Pite

    4-1-4-1 Matic Cb, Pogba Vkp, miki, lingard on; zlatyi, rojo off

    • fella

      mondjuk ez nem hulyeseg

    • Zozo –

      3-5-2?

      • Pite

        Nope, matic Jones melle visszament, rasi-lingard-miki-mata meg vonalban vannak

  • Freeezer89

    vót csere?

    • Gaben

      Ibra-Lingard, Rojo-Miki

    • rphltylr

      Rojo ibra

  • rphltylr

    Faszom nem fog bejönni a rojos tippem 🙁

  • gyongyi69

    DDG el akarja adatni magát, és most farag az árából.

    • GENERATI

      így se kell majd sokaknak…

  • lasi

    Nem ma fogom belatni, hogy jozsi jo valasztas volt.

  • Angus

    Kikapni azért nem kéne, gólszerzés benne lehet, de hátul a Moyes-éra legszebb napjait idézzük védekezésben.

    • rphltylr

      Tolem kikaphatunk ha az hosszútávon előre visz dolgokat adom

  • fella

    rojo – miki, Ibra – lingard

    • Ressan

      Igen, es ha Miki nem forditja meg a meccset, mehet isten hirevel

  • Juhasz David

    Varjatok meg a masodik felido kezdeset, az lesz az igazan gyonyoru, hogy maximum egy csere lesz es ugyanigy folytatjuk

  • MuriÁgnes

    Most akkor luKI vagy heszKI?

    • mout

      • MuriÁgnes

        muKI?

        • Pite

          Roki

          • GENERATI

            hoki ez…

  • ketomika22

    Mi a geci ez a 2-0????

    • rphltylr

      0-2 te

      • ketomika22

        Kossetek bele…. 😀

        • rphltylr

          Kötünk

          • ketomika22

            Mit is vartam 🙂 😀

          • rphltylr

            Gondolom nem azt, h 2-0-ra szopunk a burnleytol 😀

          • ketomika22

            Hat azt nem geci…. Vicc. De meg van egy felido

    • Pite

      Megkesett karacsonyi ajandek

    • crpa7

      0-2

    • stanley

      LvG-way. A Norwich meccsen éreztem így magam.

    • lasi

      Jozsi feltuzelte a sracokat

  • lasi

    Ibra, Lukaku paros zsenialis otlet volt.

    • Juhasz David

      En Ibra szerepelteteset a csatar mogott/tamado kozeppalyaskent sporttortenelmi dolognak tartom

      • Newton_heath

        hehe

      • rphltylr

        Valami olyasmi ötlet lehet mint, h lovrencsics jobb bekk

        • filozofi

          vagy mint hogy Jamaika induljon téli olimpián

          • Pite

            Vagy a magyar kviddics-valogatott 😀

      • Angus

        Clermont-Ferrand meg a Brest ellen biztos jó lenne

      • filozofi

        én is, mert ilyen faszságot még nem láttam sporteseményen

        • Juhasz David

          Esetleg lehetne meg Lukaku wing-back es Herrera csatar, nyilvan gecijol mukodne az is, ugyanugy mint ez

  • MUsBalazs

    De Gea amúgy érthetetlen. Mintha kjövetelekben visszaesett volna a 19-20 évees szintjére. Akkor fosott így kijönni, amikor leigazoltuk.

    • rphltylr

      Jaj te már megint itt vagy?

  • crpa7

    Egyébként Lukaku kinek az aknája?

    • Pite

      Wba

    • MuriÁgnes

      Enyem <3

    • Gyere_haza_Laja

      Chelsea

  • MUsBalazs

    Ez eddig szívás. A Burnley gyakorlatilag 0 komoly támadás 2 gól. Ettől még ők a jobb csapat. Egyszerűen az edzői munkában látszik nekem különbség. Komolyan mondom mintha nálunk semmi mozgás nem lenne begyakorolva, pontrúgások levédekezése, támadásnál a kombinációk a pontrúgásokhoz, a mozgások, a labdakihozatal, semmi nincs megszervezve, ma úgy tűnik. Nem értem edzéseken mi történik Carringtonban, lehet csak Mourinho az ellenfél játékát mutatja be egész nap, meg erőnléti edzés vagy nem tudom.
    A Burnley okosan letámad, mikor vinnénk fel a labdát, ezt lehet tudni, hogy nekünk ez betesz. Hátul jól zárnak, nálunk meg se pontosság nincs, se értelmes pontrúgások, semmi. Két torony van elől, de a tizenhatoson belül alig vannak, pedig lehetne nekik beadogatni.
    Amúgy vicces volt, mikor megkapta a Burnley a szabadot, mondtam fateromnak, hogy basszus van egy belga középpályásuk, aki nagyon jól lő és jobb lábas, remek lesz neki ez a szög…
    Csoda lesz ha egyáltalán egyenlítünk. Mondjuk ha nem nyerünk akkor Mourinho a lécet szépen lejjebb teszi pár hét alatt, na meg persze a játékosok, mert a 2. helyet is szépen elfelejthetjük lassan.

    Elég nehéz elképzelni, hogy ezt megfordítjuk. Nem tudtunk ziccert kialakítani.

  • fella

    ez a nick pope amúgy fain kis kapus

    más: de gea eddig sem tudott normálisan kijönni, vagy ez valami új hóbortja? mer az hogy lukaku nem tud fejelni nem
    újdonság pl

    • rphltylr

      #vonalkapus

      • Pite

        Retro 2011

      • fella

        eddig nem volt annyira látványos, mint az utóbbi meccseken. konkrétan elkeztdek rá megint utazni az ellenfelek

        • Csinibob

          gyakorlatilag mindent az ötösünkre baszkodnak be, szóval, DE, mindenki erre utazik

      • gyongyi69

        Ez az új heppje? Vagy így akarja levinni az árát, mert a Real nem fizet annyit amennyit kérnénk?

        • rphltylr

          Reál most vesz kapust

          • Pite

            Ingyen viszik Kepat

          • rphltylr

            Jó az nekik

    • Angus

      a managerben keresd a hibát jóbarát, de lehet én tévedek, és ide tényleg kell Özil. 😀

      • fella

        én azt látom, hogy matán kívül az összes játékosunk baszik megmozdulni, egészen félelmetes

        • HarciasToni

          Es ez nem az edzo miatt van? Nem hiszem, hogy egy sane vagy sterling annyival okosabb rashfordnal

        • Angus

          ja, amúgy tudod mi az a tréning? ott szoktak gyakorolni a focisták, amiből meccsen majd minél többet vissza kéne kapnia a menedzsernek.
          el kéne ezeken gondolkozni, az ősz úr 100%-ig felelős abban, amit te látsz

          • fella

            a felelősségét nem vitatom, a mértékét annál inkább

          • Angus

            hundert prozent

        • crpa7

          én se mértem…ott egy Só-Rash szél és hány megindulás volt?

        • stanley

          Es ki a faszom nem változtat ezen? Ki rakja ossze a kezdot? Egyebkent egyetertek. Mata es Shaw duon kívül mindenki vakon van.

      • Alberti Róbert

        Meg Willian

        • rphltylr

          Meg grizman, ali, keane, weigl, blablabla

    • Ki sem kellett volna mozdulnia ha Sutaku nem bénázik megint

      • fella

        nem a gólért hibáztatom, hanem egyébként rettenetesen bizonytalan meccsek óta

      • Pite

        Egyszeruen nem tudom felfogni, hogy miert o kerul mindig a hosszura kifejelni az odaerkezo labdakat… Tenyleg. Szornyu benne az ember, tok idegen neki a felmagas, magas labda.

        Az meg szornyebb, hogy a hugyos meg a teamje erre nem jonnek ra…

  • crpa7

    Akik folyton védik Mout azok mit mondanak arra,hogy több száz milla eltapsolása után, a Traffordon egy Burnley ellen az a taktika,hogy ívelgetünk Ibrára meg Lókakira?

  • gyongyi69

    Hány gólt kaptunk már idén rögzített szituációból? Ja és hányat rugtunk? Semmire nem megyünk a szögletekkel.

    • Pite

      Veletlenul nem te vagy a szoke csaj Giggs mellol?

      • Csinibob

        neki nincs lánya amúgy?

        • Pite

          Szerintem o sem tudja hany gyereke van 😀

    • Angus

      ja, gyomorgörcs minden pontrúgás. mindenki olyan “majdleszvalahogyan” áll ott

  • Angus

    10/10-es védekezés amit bemutatnak, a kapusuk fog mint a zöld festék, szigor igor az összes, mi meg a sztárjainkkal ténfergünk ötlettelenül. Utóbbi a legrosszabb.
    Ugyanott fogunk így tartani, mint Fergie után bármikor. Kaparunk a top 4-ért.

  • FabianCancellara

    De most tényleg az volt a taktika, hogy a Burnley sündisznó állását sok, formán kívüli, a kohézió teljes hiányát mutató statikus, lóbaszó csatárral fogjuk feltörni?

    Ehhez képest mi az egybites gondolkodás?

  • fella

    majd 3-2-nél olvassátok vissza a félidei kommenteket!!!

    • Furkóúr

      Wáhhháhá

    • Alberti Róbert

      Olaj a tűzre

    • rphltylr

      0-3-nál te is apa

      • fella

        nekem az életem az, hogy hozé minden bizalmam ellenére pofánnbasz a szarral, asszem már mindent láttam 🙁

        • rphltylr

          Respektalom a mazoizmusod

    • Pite

      Jo, de akkor addig pls ne kommentelj, amig meg nem verjuk a bunrley-t 😀

    • Freeezer89

      :DDD i missed u so much

    • viccen kívül: hányszor fordítottunk Józsival?

      • MisterUnited7

        2-0-ás hátrányból fordítottunk már vele?

        • szerintem 1rol se sokszor

        • Roleee_#JoseOut

          nekem vmi olyan stat rémlik h Csozé 2 gólos hátrányból még sose nyert, talán a PLben, lányligába talán

      • fella

        a borora emlékszem, aztán volt a hét közben is valami meccs, amin sikerült

  • Achi

    Így jó lesz majd az a BL menetelés. Mi lesz, ha szembejön egy jó csapat?

    • rphltylr

      Elég lesz a Sevilla is.

  • stanley

    Szánalmas. Nincs mit mondani. Minden elváráson alul. Semmi ötletünk nincs hogy miként kellene felépíteni egy támadást pedig boven sebezhető ez a Burnley. Na, de unlucky majd Rojo meg Young leül a padra.

    • Csinibob

      és jones, rashi meg zlatan is?!

    • mufurc

      Young hibázott, de előtte a teljes védelem kb…

    • lasi

      Az a baj, hogy ul ott valaki, akinek nem kene.

    • Rio

      Young háromszor tisztázott és kb mentette meg a seggünket.

  • Furkóúr

    Burnley másolja a Bristol fociját. Be us jött nekik

  • GENERATI

    kurva nagy favágó brigád ez

    • GENERATI

      a Burnley meg még nagyobb

  • Furkóúr

    Fuuu jol meg vagyunk erőszakolva

  • faterom, aki kb. 2 éve nem látott United meccset, 10 perc után csak annyit mondott: nincs semmi stílus. én meg csak néztem, hogy 10 perc elég összefoglalni jozsi munkásságát

    • Dyer

      Itt is. Fater: ez a United olyan semmilyen.

    • Basel ellenin fater is ugyanezt mondta

    • Angus

      én az öreg óta nem szeretek vele nézni United meccset, mert mindig igaza van, mikor szídja őket, mint a rongyot

  • filozofi

    megy a fujjolás, de nem érzem elég erősnek

  • Golf

    Rashforddal amúgy mi van? Egyest kapott a suliban és duzzog?

    • Giggser

      Kapott szexuális felvilágosítást a City elleni meccsel szemléltetve.

    • Csinibob

      csak simán mocskos szar

      • Az egyetlen aki eltalálta a kaput

        • Csinibob

          😀 😀 OK ezzel már az embervezetés, a rossz átvételek és passzok rögtön jók lettek

    • The Shawsegg Redemption

      Bedugták a szekrénybe

    • bfgbobo

      a legközelebb még mindig ő állt a gólszerzéshez

  • lasi

    A budos eletben nem rugunk mi ezeknek 3 golt. Ez ennyi volt.

    • Alberti Róbert

      Még egyet se, nemhogy hármat

  • Ezra

    meg szerencse, hogy a City nem fogja birni az ev vegi hajtást, es akkor majd elozunk

  • MuriÁgnes

    No para! Luki 3at sarkal, es 3-2 ide!

    • Giggser

      Benne vagyunk még a keretedben! Sosem mondtam, hogy az ellen mennyit fog hinteni.

  • HarciasToni

    Reggel gondolkoztam hogy mar ideje lenne kicsit frissiteni az apple music lejatszasi listaimat, aztan eszembe jutott hogy ma meccsunk van es most rohadtul orulok, hogy valamivel el tudom foglalni magam

  • Rio

    Most érzem először azt az év során, hogy baj van. Ez az utolsó pár meccs…

    • filozofi

      van ám, ott ül a padon

      • Rio

        Meg a pályán is mozog egy pár.

      • Pite

        Ja kocsog Herrera! Adjuk el! 😀

  • Csinibob

    Leszopunk simán, de fasza a meccs

  • Alberti Róbert

    Az ilyen meccseken szívem szerint pofánbasznám Józsit

  • mufurc

    Amúgy a második gól előtt amit összeszerencsétlenkedett a védelmünk…

  • Gyere_haza_Laja

    Defour 8 millió fontért ment a Burnleybe :DDD

  • Kurva jól védekezik a Burnley amúgy

    • GENERATI

      és van szerencséjük is

      • infinite_red

        majd jön józsitól a “we’re so unlucky” :((

        • GENERATI

          nem, elsőként a we were so fosch, aztán jöhet az unlucky dolog

    • surprise

    • rphltylr

      Nekünk meg fogalmunk nincs arról mit kene ellenük tenni amúgy

      • filozofi

        de legalább van egy world class edzőnk aki ezt a szünetben majd kitalálja

      • surprise

  • FabianCancellara

    Igaza volt valakinek. A leicesteri leszopást csak a mai kedvező eredmény feledtetheti. Nos, a mai meccs után senki sem fog a leicester elleni meccsre emlékezni, az tény:D

    • Pite

      A bristol elleni zakot meg csak a leszter elleni nem? Akkor meg mindig a ligakupa kiesest nyogjuk?

  • Achi

    Most értem haza. Azt hittem rosszul látok. Mi a szar ez?

    • Furkóúr

      Pont az

    • Achi

      De otthon? Ezt azért már tényleg nem vártam.

  • Giggser

    Az a baj, hogy túl sokat mozgunk az ellenfél tizenhatosánál.

  • Ezra

    Egy másik Józsi év végére az edző… a Sas Józsi

    • clacka

      Vele szárnyalnánk… (Egyébként meg a hátam borsózik a csávótól!)