Verjük már meg őket otthon!

Egy hosszú menetelés utolsó állomása következik ma, hiszen már idejét sem tudjuk, mikor pihenhettek játékosaink egy teljes hetet, hétközi mérkőzés nélkül. A mai Burnley elleni meccs után végre egy ilyen lazább hét következik, de előtte még nehéz feladat vár kedvenceinkre, Sean Dyche verőlegényeit kell móresre tanítaniuk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kötelező három pont? Burnley – United

Még szinte fel sem ébredtünk a Watford elleni kupameccsünk altatóként is jól funkcionáló második félidejéből, máris újabb késő esti mérkőzés vár ránk, ezúttal a Premier League keretein belül, ráadásul nem is akármilyen meccs, hiszen végre-valahára pótoljuk az első fordulóból elhalasztott találkozót, így ezután már nem kell hozzátenni pontmennyiségünkhöz azt a képzeletbeli +3-at, illetve a vesztett pontott tekintetében… kezdetű mondatokkal sem kell győzködnünk azon drukkertársainkat, akiknek a szezon majdnem felénél elfoglalt majdnem első hely láttán sem mozdult meg a pecer, mindenesetre egy ma esti győzelemmel a tabella élére ugró csapat láttán alighanem egyre kevesebben képviselnék a sötét oldalt, és egyre többen várnák régóta nem várt lelkesedéssel az ősellenség Liverpool elleni rangadót, amellyel akár komoly kihívóvá is előreléphet a szezon elején lesajnált Solskjaer-csapat – de ennek előfeltétele az, hogy ma este meglegyen a három pont.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ovidius – Átváltozások

Tulajdonképpen a tavalyi szezon legnagyobb metamorfózisán átesett alakulata látogat majd ma este az Old Traffordra, úgyhogy ezt a tényt kihasználva ezúttal allegorikusra vesszük a figurát, és a Burnley FC látogatása előtt a statisztikák helyett egészen más vizekre fogunk evezni, habozás nélkül fejest ugrunk a címerek rejtett szimbolikájába.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Újra a felsőházban – osztályzás

Vasárnapi győzelmünkkel sikerült ugyan elkerülni azt a blamát, hogy az alsóházban töltsük a válogatott meccsek miatti szünetet, ám a 10. hely (és a 4/2 zakó) még így sem túl biztató. A Burnley elleni győzelem mondjuk a tükörsima kategóriába tartozott, az Európa Liga küzdelmeibe belefáradt hazaiak még csak meg sem nehezítették a dolgunkat. De most tekintsünk el az ellenfél gyengeségétől, és értékeljük a saját játékosainkat, hiszen ismét láthattunk kapott gól nélküli védelmet, domináns középpályát, és szép akciókat kidolgozó támadósort. A meccsben simán benne volt egy többgólos győzelem is, tehettünk volna arról, hogy ne negatív gólkülönbséggel szerénykedjünk a táblázat közepén, de helyzetkihasználásunk idén hagy némi kívánni valót maga után. A kötelező 3 pont bezsákolva, ismét van meccs utáni poszt, és még aranylábú fiaink teljesítményét is pontozhatjátok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A nap, amit sokan vártak 4. – Burnley

Végre elérkezett az újabb meccsnap, és a Spurs elleni megmagyarázhatatlanul kínos (na jó, José több PL-t nyert, mind mindenki más, ez talán elviselhetőbbé teszi a szégyent) vereséget követően ennyire már rég vártak meccset a klub egyes szurkolói. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ne b*sszátok el még egyszer a karácsonyunkat!

Két hazai találkozó következik a Premier League karácsonyi hajtásában és mind a Burnley, mind a Southampton elleni ütközet igencsak a kötelező kategóriába tartozik. Már pusztán azért is, mert a riválisok bukása nem igazán tekinthető fixnek az elkövetkezendő fordulókban, a jelenlegi különbség megtartására pedig volna igény. Lássuk, mire számíthatunk, és miben reménykedünk az összecsapás előtt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Már csak 10 maradt

A legfrissebb híreket olvasva joggal hihetnétek azt, hogy a bejegyzés címe a még bevethető Manchester United kerettagok számára utal, miután kiderült: Zlatan és Rojo ebben a szezonban biztosan nem lépnek pályára vörös mezben – előbbi könnyen lehet, hogy már soha többé. Szomorkodni azonban nincs sok idő, a menetrend ugyanis továbbra is borzasztóan sűrű a maradék tíz meccsre: vasárnap kora délután újból jelenésünk lesz, a Burnley otthonában kellene valami maradandót alkotni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….