Tulajdonképpen a tavalyi szezon legnagyobb metamorfózisán átesett alakulata látogat majd ma este az Old Traffordra, úgyhogy ezt a tényt kihasználva ezúttal allegorikusra vesszük a figurát, és a Burnley FC látogatása előtt a statisztikák helyett egészen más vizekre fogunk evezni, habozás nélkül fejest ugrunk a címerek rejtett szimbolikájába.
Mindenkit kérek, hogy először is nézzen rá a Burnley címerére.
Annyi minden zajlik ezen a logón, hogy felsorolni is alig lehet. Egy klub címerének (legyen szó bármilyen sportágról) minden eleme valamilyen szimbólum, ami fontos mondanivalót hordoz a klub múltjáról, eredetéről, vagy a hitvallásáról (ha úgy tetszik, az ars poeticájáról). Nos, a Burnleynél ezt a logót sikerült zsúfolásig megpakolni ilyen referenciákkal. Az ember hajlamos a klubok címerei fölött csak egy felületes pillantással átsiklani, holott érdemes őket közelebbről is szemügyre venni, amire ezennel mindenkit biztatnék is, mert igazi gyöngyszemekre lehet bukkanni.
A Burnley FC címerére tekintve legelőször is a pajzs alatt keresztben egy kifeszített szalag tűnik fel, ami hordozza a csapat nevét (korábban ott valami egészen más felirat díszelgett, de erről később). A pajzson egy oroszlán ágaskodik a hátsó lábain, fölötte valamiféle piramis-szerű alakzat tornyosul, a csúcs két oldalán egy-egy gyémánttal, egy sorral feljebb egy pacsit adó kéz fordul felénk, amit két darab méhecske fog közre, végül pedig a tetején egy kacsaszerű madár fél lábbal áll egy fészekben, míg a másikkal egy tojást emelget, miközben a csőrében valamiféle szalagot, vagy tollat tart.
Más sportágak kedvelőjeként láttam már néhány meredek címert, de hogy az összes közül toronymagasan ez viszi el a pálmát, az hétszentség.
Ha nem tudnám biztosan, hogy ennek a logónak lassacskán másfél évszázadra nyúlnak vissza a gyökerei, akkor azt mondanám, hogy egy széjjelkokainozott brainstorming elvetett ötleteiből szülte poénból a bérszámfejtő, a rendszergazda, meg egy piás haverjuk.
Mivel azonban minden elemnek (tűnjön bármilyen lényegtelennek is) megvan a jelentése, ezért most megpróbáljuk mindezt egyesével kifejteni.
Az oroszlán az angol királyi családra utal, azon belül is arra a tényre, hogy a Turf Moor volt az első labdarúgópálya, ahol királyi családtag látogatást tett, egészen pontosan Viktória királynő unokája, Albert herceg tekintett meg egy Bolton Wanderers elleni meccset, miután részt vett egy ünnepélyes kórházátadáson. Történt mindez 1886-ban, úgyhogy nem éppen tegnapi a sztori, a klub címere pedig még a mai napig is emlékezik erre a kedves eseményre. (Más kérdés, hogy a legenda szerint Albert herceg a második félidőről már lelépett). Az oroszlán feje fölött húzódó, piramis-szerű képződményről már megoszlanak a vélemények, egyesek szerint a települést átszelő Brun-folyóra utal, mások szerint egy zikkuratot ábrázol, a korábbi címereken mindenesetre nem jelenik meg ez az elem. A gyémántok valójában búzaszemek, ezek a városka mezőgazdasággal foglalkozó falusi vidékét óhajtják szimbolizálni. A méhek valószínű a település iparos múltját is akarják hangsúlyozni (a település lakói szorgos méhekként építették-szépítették ezt a vidéket, vélhetően a királyi család teljes megelégedésére). A pacsit adó kéz a városka mottóját hivatott jelképezni, miszerint Hold to the truth, azaz Ragaszkodj az igazsághoz, amit a város az egyik legősibb honos családtól vett kölcsön. Végül pedig a kacsa a pajzs tetején, ami tulajdonképpen nem kacsa, hanem egy gém, ami egy tréfás kedvű szójátékot óhajt velünk játszani – a vidékükön egykor honos Starkie-család neve meglehetősen hasonlít a gém (stork) szóra, ami gúnynévként ragadt rájuk. (Képzeljük el ugyanezt hazai keretek között, ez nagyjából olyan húzás, mintha a szegedi klubok a délszláv eredetű Pucic-családdal való poénkodás kedvéért egy meztelen szőrös segget tennének a címerek tetejére, mert hát érted nem, Pučič-pucsíts, haha, mekkora poén). A gém pedig a térséget évszázadokkal korábban a kezében tartó nemesi család jelképének számító masniját tartja a csőrében – még több poén, értitek.
Nos tehát, azok a srácok érkeznek majd vendégként bajnokit játszani, akik ezt a címert viselve fociznak – próbáljon ebből mindenki levonni valami érvényes következtetést a meccs képére vonatkozóan.
A pajzs alatt kanyargó szalagon díszelgő feliratról az előző bekezdés elején tettem említést, nem véletlen szentelünk ennek egy külön fejezetet.
Kíváncsi vagyok, észrevette-e valaki, hogy a bejegyzés legelső képén szereplő Burnley címer, és az eggyel lejjebb, alá beillesztett logó között bizony megbújik egy apró különbség. A vendégek klubjának címere sokáig a csapat ars poeticájának számító latin jelmondatot hordozta a szalagon (Pretiumque et causa laboris), amit 2011-ben lecseréltek a szimpla „Burnley Football Club” feliratra.
Ugyan, apróság – gondolná elsőre az ember, de egy egészen érdekes trendet lehet felfedezni, ha körülnézünk a nemrég kozmetikázáson átesett címerek között.
Máris a padból kiesve jelentkezik szemlére az Ágyúsok korábbi, és jelenlegi logója:
Folytatja a sort a Manchester City:
Jelentkezik még az Everton:
És végül, de nem utolsósorban a Tottenham zárja a kiragadott példák sorát:
Mindannyian észrevettük az érzékeltetni kívánt trendet?
A klubok címereiről a dizájnváltások során rejtélyes módon egyre-másra tűnnek el a latin jelmondatok – de mégis hogyan történhet ez, mikor egy tradícióira oly híresen büszke nemzet csapatairól van szó?
A szurkolók száját a logók újratervezésénél többnyire olyan sablonszövegekkel tömték be a klubok vezetőségei, mint hogy „a tévéképernyőkön, weboldalakon, illetve mobileszközön a régi címerek gyakran csúnyán lettek megjelenítve”, ezzel indokolva a leegyszerűsített, finomabb részleteitől megfosztott dizájnokat. Ez azonban a jelmondatul választott latin szövegek eltűnését nem indokolja, ha a klub nevének szöveges megjelenítése oké, akkor az ars poetica miért kellet hogy eltűnjön?
A válasz pedig meglehetősen kiábrándító: a pénz olyan joker, ami a tradíció kártyáit is üti. Ugyanis egy latin felirattal ellátott logót sokkal nehezebb kopirájtilag levédetni, mint egy latin szöveg nélküli címert, amivel a klubok elég jelentős jogdíjaktól esnének el. A pénzügyi versenyfutás egyik furcsa eszköze lett hát ez a tradíciót valamelyest romboló változtatás – egyszerűen bevételkiesést jelent, és a többi klubbal szemben versenyhátrányt szenved el az a csapat, amelyik meghagyja a címerben a latin jelmondatokat.
A Premier League csapatainak címereiből mára teljesen száműzték ezeket, mindössze egyetlen kivétel tartja magát továbbra is, ez pedig a Liverpool logójának tetején díszelgő You’ll never walk alone mottó (aminél sokkal hitelesebb lenne talán a Steven Gerrard által leszerelt játékosok szájából hangzó You’ll never walk again).
Így a rövid eszmefuttatás végén nem maradt más hátra, mint a bejegyzés címének megmagyarázása, bár ezt amolyan rejtvénynek szántam, aki esetleg némi wikipédiás segítséget igénybe véve megoldotta, az nyert egy bundás kenyeret.
Említettem, hogy a Burnley a tavalyi szezon legnagyobb átváltozásán átesett klubja. Az előző szezont komoly meglepetésre a hetedik helyen zárták, megverve többek közt hazai pályán a Chelsea-t, az Evertont, a Stoke Cityt, leikszelve velünk, a Liverpoolal és a Tottenhammel. Mindez Európa ligás selejtezőt érő helyet jelentett, azaz a drága vendégek idén kidughatták nedves kis orruk pöttöm hegyét az európai kupa porondjára, ahol a mennyország (másoknak inkább pokol, nézőpont kérdése) kapujában már fél lábbal állva hamar kaptak egy gyomrost és egy tökönrúgást az Olimpiakosztól a selejtező playoffjában, rövidre zárva ezzel a nemzetközi sikerekről való álmodozást. Ez pedig jellemző az egész idei teljesítményükre: a tavalyi vitézkedéshez képest idén varázsütésre omlott össze a Burnley, a bajnoki tabella 16. helyén szerénykednek, mindössze 22 ponttal, hármas holtversenyben, mindössze 3 ponttal a kiesőzóna fölött. A ligakupából máris sikerült az első körben kizúgni az igencsak acélos Burton Albion ellen, míg az FA kupában vért hugyozva, 93. percben lőtt büntetővel (1-0) sikerült továbbvergődni a Barnsley ellen – csak azért, hogy aztán a sorsolás a Manchester Cityt dobja be nekik a negyedik fordulóra. Eddig csak a leginkompetensebb alakulatok nem rámoltak be nekik 3 találatnál többet meccsenként, ami pedig a statisztikákat illeti, minden tekintetben a mezőny bottom 5-ös elit társaságában mozognak. Ők engedik a liga teljes mezőnyét tekintve a legtöbbször kapura lőni az ellenfelet, emellett a második legkevesebb kapura lövést produkálják. A kapusuk a második legfoglalkoztatottabb a ligában, magyarul a második legtöbb védést a Burnley hálóőrei mutatják be meccsenként, plusz a mindenféle passzolási statisztikában is leghátul kullognak: övék a legtöbb sikertelen átadás, a negyedik legalacsonyabb labdabirtoklási hányad, és utolsó előttiek a sikeres passzok arányát tekintve is.
A klub jelmondatául szolgáló latin kifejezés, a „Pretiumque et causa laboris” (magyarul „eredménye és oka a fáradozásnak”) pedig aligha lehetne ennél aktuálisabb a csapatra nézve – az idézet ugyanis Ovidius Átváltozások című művéből származik.
(Házi feladat: keresni egy olyan csapatot, amire idén szintén igaz lett ez a megállapítás).
Ja, és a meccs: azt hiszem mindegy ki sérült és eltiltott, ki padozik és ki nem, valószínű 3 góllal nyerünk.
„Ekkor a taps meg a lárma betölti a partot, az égnek
isteni házait is; vejükül várják vigalommal
őt, aki megmentette, ki majd fenntartja a házuk,
Cassiope s Cepheus; s elibé lép, lánca-leoldva
végül a szűz, oka és szép díja a fáradalomnak.”
(forrás:
https://thebeautifulhistory.wordpress.com/clubs/burnley/
https://www.sbnation.com/soccer/2015/1/16/7557207/burnley-badge-premier-league)