Szeretett csapatunk szombaton hirtelen felindulásból lejátszott egy barátságos labdázgatást a közeli Wigan csapata ellen, ami Mourinho első fellépése is volt egyben. Erről fog szólni ez a mai írás, azonban részletes taktikai, játékos vagy sorselemzést senki se várjon, ez csupán egy szubjektív lenyomata a mérkőzés keltette benyomásoknak. Nem is fogok minden játékost külön kiemelni, elvégre értékelés sem lesz most.
Az első félidőre a következőképpen vonultak ki fiaink, hogy sikeresen tartsák nedvesen Will Grigg gyújtósát, így egy filozofi-pozitív 0-0-al zárult az első 45 perc, de azért ne hagyjuk ezt sem szó nélkül.
Kezdjük az új igazolással, akit kizárólag Mikinek vagyok hajlandó leírni. Miután Ed a Kardashianok és a SOAD sikerén felbuzdulva nekünk is szerzett egy örményt, nem lepett meg, hogy az első félidő javarészt róla szólt. Alapvetően 10-est játszott, zseniálisan mozogva, élmény volt nézni, ahogy bánik a labdával, legnagyobb helyzetét mondjuk a kapu fölé durrantotta, nagy kedvvel játszott és erre bizony szükségünk is lesz a jövőben.
A másik ember, akit érdemes kiemelni az első játékrészből, az Lingard volt. Rengeteget melózott, olykor saját térfél közelében szerelve csúszott-mászott, kimondottan jól ment el széleken, a rá jellemzően elk@rt helyzetek azonban most nagy helyzetek híján elmaradtak tőle, ennek ellenére, ha nem törné a segge a padot, brusztolósabb meccseken még hasznos lehet az ifjú Jesse.
A félidő egyébként főleg a mi labdatartásunkkal telt, miután a Wigan nagy erőkkel próbált nem megizzadni, de ez a possession-foci már nem feltétlenül a Lajos-féle lagymatag gurigázás volt, a fiúk az előző szezonokhoz képest sokkal gyorsabban járatták a labdát, itt emelném ki Fosu számomra továbbra is meglepő gyorsaságát, na meg azt, hogy Isten ments, hogy ő hosszabb távon jibbek legyen.
Ja, igen. Depay. Na, hát ő pont annyira volt jó, mint amennyire szar. A harmad/másodosztályú ellenfelek ellen ugyan egész jól mennek neki az 1v1-ek, a beadásai és kapu előtti megmozdulásai azonban még Lajos leheletétől bűzösek, reméljük José alatt még lesz belőle fodballista.
A második félidő jóval mozgalmasabb volt – hazudhatnánk, de a két gól után már mindenki sietett volna haza az ötöslottó sorsolásra, Mou cseréi pedig főleg a fiatalok rotálásáról szólt.
A 0-0-s első játékrész után fel is ajánlották Josénak, hogy inkább sudokuzzon, azonban szerencsétlenségére Lajos már megfejtette előtte, így Mou inkább a pálya szélén végzett erősítő guggolásokat.
Egészen a 49. percig kellett aztán várni az első gólra, amit Jaaskelainen segedelmével és Mata grundfocis „mindigugorjfelakapuselőtt” reflexének köszönhetően Will Keane értékesített. Keane egyébként jobban centerezett, mint Wilson az első félidőben, az mondjuk más kérdés, hogy Young labdáira mennyivel könnyebb-e mozogni, mint Depayéira.
Az egyébként feltűnő volt, hogy az előző szezonhoz képest gyorsabb lett a csapat reakcióideje, az más kérdés, hogy a Wigan ellen ez nem akkora művészet.
Blind az első félidőt, még KH-ként kezdte meg, majd Szőke András érkezését követően Shaw helyét vette át, és ha nekem kéne választanom, inkább látnám őt a szélen, főleg annak fényében, hogy erre a meccsre sem jutott eszébe a managernek a középpályán kipróbálni őt. Balbekként viszont nem volt rossz, Shaw-t azonban nem adnám érte, aki ugyan semmi izgalmasat nem csinált az első félidőben, olvadozó szívvel néztem minden labdaérintését.
A második gólra aztán nem kellett egész 10 percet várni, az 58.-ban jött Young ft. Mata trükkös szabadrúgás kombinációja, amit Herrera először a védőbe, Pereira azonban már sikeresen a kapuba bikázott. Némi szerencse ugyan ehhez is kellett, hogy saját játékosunk elé pattanjon ki Ander lövése, ennek ellenére okos volt a szabad visszagurítása. Pereire egyébként végig ügyesen játszott, még nyaraló kapitányunkat is megidézte egy szép hosszú labdával, nagyon remélem, hogy Mourinho brazil-fétisét előcsalogatja, és helye lesz a csapatban.
Januzaj is a második félidőben lépett pályára, teljesítményéről viszont mindent elmond, hogy őt szintén albán kollégájához Viktor Kukához tudnám hasonlítani.
És, ha már Mata szóba került. Miki helyére érkezve, kimondottan motiváltan és jól játszott, látszott rajta a bizonyítási vágy, az első gól is buzgóságából született, de a második félidőben végig nagyon jól játszott, ügyesen mozgatta a társakat, hiányozni fog.
Ami számomra még érdekes volt, az Varela és Blackett beállítása. Furcsa módon ugyanis csak egyikük érkezett a védelembe, az uruguayi a középpálya közepén kapott lehetőséget és meglepő otthonossággal mozgott ott. Ha tényleg ott van José pletykált búcsúcéduláján, akkor azért egy kicsit sajnálni fogom a távozását.
Bailly olyan volt, mint világosabb kuzinja, Baileys. Elhiszem neki, hogy jó, de most inkább értékeljék a csajok, ugyanis bármennyire is szerettem volna valami okosat írni, a Wigan annyira nem akart támadni, hogy így afrikai szerzeményünknek sem sok dolga akadt.
A meccs alapvetően tényleg csak arról szólt, hogy kicsit átmozgassa a fiúkat, akik nem mentek sem EB-re, sem Copára. Sztárjaink többsége ugyan hiányzott, azért jó volt újra látni a csapatot, még ha a Mourinho’s Red Army skandálása pont ugyanolyan szarul hangzik egyelőre, mint Lajossal. Különösebben egyik csapat sem erőltette meg magát, így José csapatáról sem tudunk egyelőre beszélni, hiszen nem nagyon volt szükség, sem lehetőség ezt megvillantani, a túra talán erre már sokkal alkalmasabb lesz.
A vége Wigan – Manchester United: 0 – 2
És még valakiről nem beszéltünk. Idei távozónk, Powell a második félidőre szállt be a Wigan csapatába, és egykori játékostársaiba is, miután a félidő faltjainak nagyja az ő nevéhez volt köthető. Néha feleslegesen henteskedett, de sok sikert neki innen is!
Ps: képaláírás kerestetik az alábbihoz: