Cold windy nights in Ukraine

A Stretford End blog szerkesztősége mindig is a semmitmondó sablonnyilatkozatok ellen foglalt állást, így régi álmunk vált valóra, amikor néhány meggyőző ukrán oligarcha és pár elszánt Femen-aktivista segítségének köszönhetően mélyinterjút készíthettünk a csütörtöki EL-meccs főszereplőivel. Az Odessza – Manchester úton bőven akadt időnk arra, hogy mindenkit megszólaltassunk a továbbjutást érő győzelemmel és a zergebaszó hideggel kapcsolatban, még Zsozé is a rendelkezésünkre állt egy-két mondat erejéig. Következzen tehát a Luhanszk elleni 2-0, ahogyan a szereplők látták.

Romero

Gyere, ülj át ide, és kérdezd meg még egyszer, mert a jobb fülemre az első félidő óta nem hallok semmit. Ja, igen, persze, megijedtem, háttal álltam és nem tudhattam hogy ukrán petárda vagy orosz löveg robbant mellettem. Félidőben szóltam a srácoknak, hogy néha engedjenek el egy hazai csatárt, mert ha nem lesz semmi dolgom, odafagyok a gólvonalhoz.

Blind

Sikeres napon vagyok túl. Lehet, hogy visszaszerzem a helyemet a kezdőcsapatban, nem ment rosszul a játék, és a szponzori kötelességeket is letudtam az évre. Az Adidas új, focicsuka-korcsolya hibrid cipőit teszteltem a nehéz talajon. Kicsit nehéz vele beadni, de felvettünk egy-két reklámszpotot is a keleti nyitás jegyében, és végre ki tudom mondani röhögés nélkül azt, hogy Agyigyasz.

Rojo

Nagyon könnyű dolgunk volt, mert az ukránok alig-alig támadtak, még csak arra sem volt lehetőségem, hogy elcsúszásnak álcázva eltörjem valaki lábát.

Bailly

Ti talán meglepődtetek rajta, hogy egyből a kezdőcsapatban találtam a helyemet, de csapatorvosi utasításra történt mindez. A szalagok gyorsabban regenerálódnak fagypont alatti hőmérsékleten, így dönthettem, hogy 90 percet játszok itt, vagy két órát ülök Carringtonban a fagyasztóládában. Azt már unom, meg Shaw mindig beül mellém zokniban, így tehát elutaztam, és jól is ment a játék. Nem szereztem újabb sérülést, ápolást is csak azért kértem, mert észrevettem hogy füstöl a torkom.

Young

Baszki, olyan hideg volt, hogy erre még a madár sem járt. A második félidőben Wayne látta rajtam, hogy nagyon fázom, ezért odaadta a csapatkapitányi karszalagot, jobbhátvéd úgyis rég hordta már.

Herrera 

Bilbaóban hozzászoktam már a csütörtök estékhez, igazából nekem a kedd-szerda lenne furcsa meccsidőpont, több EL-meccsen léptem pályára mint a BL-ben. Hogy megnyerjük-e a sorozatot? Azon leszünk, de remélhetőleg februárban valami melegebb helyre megyünk, ez a -5 fok nem embernek való.

Pogba

Láttátok azt a szöszit a Pogba táblával a kapu mögött? Jóféle, mi? Az első félidőben két labdát is kirúgtam neki, aztán este a hotelben dedikáltam is. A mellére. Pogboom! Ibrának is adtam egy pontos labdát, de neki nem ezért, hanem mert megfenyegetett hogy megver, ha még egyszer ellövöm harmincról.

Mata

Nincs semmi konfliktus, cserét kértem, mert a negyedik játékvezető félidőben nem engedte hogy garbóban jöjjek ki a szünet után. Levezetésnek futottam pár kört, aztán a cserénél megkérdeztem Josét, hogy szerinte van-e meleg víz a zuhanyzóban, ő meg azt mondta hogy siessek, mert hamarosan behozza Fellainit, és nem tudja hogy meddig lesz pályán.

Rooney

Sir Bobby a lelkemre kötötte, hogy ne szerezzek gólt olyan meccseken, ahol ő nincsen jelen, ide Ukrajnába meg értelemszerűen nem utazott el. Nekem sem kellett volna. Azt hittem, a szakáll véd a hideg ellen, de a szünetben a bajszomból ki kellett vágni egy darabot, mert belefagyott a taknyom. Ha ezt tudom, inkább levágtam volna a Mikulás-ünnepség után.

Mkhitaryan

Hideg? Ugyan már! Egész jó talajú pálya volt ez, játszottam már sokkal rosszabb körülmények között is. Emlékszem, egy moszkvai ifjúsági tornán olyan hideg volt, hogy a kapusunk hóemberekből állított sorfalat. Ez semmiség volt, Odesszába gyerekként nyaralni jártam. Ha a többieknek nem tetszett, az az ő bajuk, én nagyon szívesen játszom bármilyen meccsen, most is nagyon jó kis jégbalettot toltunk az ukrán kollégákkal. Hogy gól is lett, az csak hab a tortán.

Ibrahimovic

Ne dugd az orrom alá a mikrofont, mert még mindig le van fagyva. Gólt lőttem, persze, de hát én vagyok Zlatan, nem? Ez a dolgom. Hétvégén folytatom.

Lingard

Megkértem a mestert, hogy beállhassak, mert odafagyott a seggem a kispadhoz.

Fellaini

Büntetésből, a hétvégén összehozott tizenegyes miatt neveztek a keretbe, de az egyáltalán nem volt szép, hogy ott akartak hagyni a reptéren. Én is rohadtul fáztam, de nem találtak nekem akkora sapkát, hogy a hajam is beleférjen.

Fosu-Mensah

Nem gyakoroltuk a gólörömöt, spontán ugrottam Zlatan nyakába, hogy a leheletemmel felolvasszam a nyakára fagyott izzadtságot. Tetszett neki, mert utána remek passzt adott, kár hogy a lövés pillanatában elcsúsztam, így nem lőttem gólt.

Mourinho 

Nem szeretnék a bíróval foglalkozni, akkor sem ha magyar volt. Nehéz körülmények között sikerült nyernünk, a szerdai pályabejárás folyamán még nem gondoltam, hogy itt egy nap múlva játszani fogunk. Leejtettünk egy labdát, de a levegőben megfagyott, és a talajt elérve összetört. Sokan kételkedtek benne, hogy egy fagyos csütörtöki estén Ukrajnában is meg tudjuk-e csinálni, de megcsináltuk. Ez egy folyamat, még négy sorozatban állunk, februártól ismét az EL-re kell koncentrálnunk, hogy következő szezonban majd ne kelljen.

Bognár Tamás

G*** hideg volt, még jó hogy hoztunk páleszt!