Poszttraumás stressz

A kiváló bajnoki hajrának köszönhetően szerencsére úgy fordulhattunk rá ennek a szerencsétlenül hosszú szezonnak az utolsó körére, vagyis az Európa-liga hátramaradt szakaszára, hogy legalább a komoly tét súlyát nem kell már cipelnie a fáradt lábaknak, hiszen a BL-kvalifikáció kivívásával az EL-győzelem immáron nem létszükséglet. És bár fejlődés ide, jobb közhangulat oda, egyvalami még mindig fájóan hiányzik a Manchester United háza táján a Solskjaer-érában: egy trófea. Hogy az Európa-liga mennyit is érne ténylegesen, arról megoszlanak a vélemények, az ugyanakkor már előzetesen is látszódott, hogy két könnyebb és két nehezebb meccset kell majd megvívni a végső sikerért – az első komolyabb kihívás ma este vár ránk a Sevilla ellen.

Ha pedig egy United-szurkoló meghallja a Sevilla nevét, akkor garantált, hogy minimum görcsbe rándul a gyomra (de kevésbé harcedzett katonák ennél durvább szimptómákat is produkálhatnak), hiszen a spanyol gárdával kapcsolatos legfrissebb emlékeink a Mourinho-éra legsötétebb korszakába repítenek vissza bennünket, a 2017/18-as BL-szezon nyolcaddöntőinek idejére, amikor is olyan tükörsimán estünk ki a nemzetközi porondról, hogy még dühösek sem lehettünk a mutatott teljesítményre, annyira kilátástalan volt a helyzet. Az eredmény (0:0, 1:2) nem is mutatja igazán jól, mi zajlott akkor a pályán – nem elég, hogy egy másodpercig sem álltunk továbbjutásra, de nem is nagyon volt olyan szakasza a párharcnak, amikor azt érezhettük, hogy képesek leszünk megcsinálni. A meglepően erős bajnoki helyezésnek köszönhetően a jó Zsozé ezután bő félév türelmet kapott még, ekkorra azonban talán még a legelvetemültebb Jóska-pártiak is végképp elveszítették a hitüket.

Most, hogy ezzel a felütéssel teljesen megöltem a bulit, jöjjön a pozitívum: ez a mostani United szerencsére már teljesen más csapat, mint amelyik akkor kapitulált a spanyol liga negyedik erőjével szemben. Hogy ezt megállapítsuk, ahhoz elég csak a kezdőcsapatokra rápillantani, hiszen mindkét meccsen 3-3 (!) játékos szerepelt csupán a mostani alap 11-ünkből (De Gea és Matic mindkétszer, illetve Lindelöf és Rashford egy-egy alkalommal), de kerettagból is csupán további 2-2 játékos (Bailly és Lingard, illetve McTominay és Mata) kezdhetett, miközben Pogba és Martial például a padon ücsörögtek. A túloldalon pedig még ennél is nagyobb tisztogatás és átalakítás történt, hiszen Banega körül lényegében az egész csapat kicserélődött Julen Lopetegui egyéves ténykedése során, illetve azt megelőzően.

Félreértés ne essék: ettől még simán benne van, hogy kiesünk – ez ellen a Sevilla ellen, pláne egyetlen meccsen azért nem lenne a világ legnagyobb szenzációja a vereség. A lényeg viszont az, hogy ha ez megtörténik, akkor az nem a 2018-as szégyen miatt lesz. Úgyhogy felejtsük is el gyorsan azt a szörnyű párharcot, bármennyire is nehéz, és vágjunk neki inkább pozitív felfogásban ennek a mai estének, hiába vagyunk ugyanis fáradtak, ez a mostani 6 napos pihenő remélhetőleg elég volt ahhoz, hogy feltöltsük az elemeket a végső hajrára, melyet minden bizonnyal a Romeróval kiegészített AWB, Lindelöf, Maguire, Williams – Matic, Pogba, Bruno – Greenwood, Martial, Rashford gálakezdővel igyekszünk majd abszolválni. Hogy sikerrel-e, azt majd megmondjátok ti a kommentmezőben…