Talán nem gondoltuk volna, hogy a szezon egyik legnagyobb meccse egy februári csütörtök estére fog esni, de hát a Manchester United Barcelona elleni párharcai akár az Európa Liga 32 között is könnyen klasszikussá nemesedhetnek. Láthattuk ezt a múlt heti első meccsen (ezúton is betiltanám az odavágó kifejezést), a 2-2 után mindkét csapat szurkolói, férfiak, nők és a semleges nézők is hiányérzet nélkül állhattak fel a kanapéról. Vagyis, felcsapva a sportújságírói szakzsargont, mindenki elégedetten csettinthetett a mérkőzés láttán (már aki szokott ilyet, én utoljára úgy óvodás koromban csettintettem elégedetten, mikor sikerült elsajátítanom a technikát), legfeljebb azon sajnálkozva, miért nem a Bajnokok Ligájában találkozik két ilyen csapat. Nos, az előzményeket ismerjük, mi ugye Ole végső leolvadása után és a tanácsadó szakértelmének köszönhetően el sem indulhattunk a sorozatban, a Barcelona pedig zsinórban másodszor is búcsúzni kényszerült a csoportkör után. Ahogyan mi sem, úgy ők sem régi fényükben csillognak, tovább után megtudhatjátok, Barcelona Messi nélkül, mondd, mit ér.

Jókor lenni jó helyen, hallhattuk megannyi sikersztori kezdetét. Azt inkább a kedves olvasókra bíznám, hogy mennyire sikersztori a Stretford End blog, mindenesetre debütáló szezonunkban nagyon belenyúltunk a tutiba, hiszen 12 éve a bajnoki cím megszerzése után a szezon utolsó meccsére, a mindenki által nagyon várt, Barcelona elleni BL-döntőre, a két évvel azelőtti bukó visszavágójára készülhettünk (és írtunk annyi posztot amennyit mostanában egy hónap alatt). Előre is elnézést kérek a 12 éve kómában fekvőktől a spoilerért, de végül Guardiola csúcsra járatott törpéi durván megpocsíkolták összes vélt vagy valós testnyílásunkat, annyira hogy azóta se kerültünk BL-döntő közelébe (egyszer a legjobb 8 közé, hogy újra felajánljuk testünket a Barcának). Na de ne szaladjunk annyira előre, mint Mané a kezdő sípszót követő térdelés alatt – fussunk inkább visszafelé az időben!

Jókor lenni jó helyen – megítélés kérdése. A kifejezést olvasva talán nem 1991 jutna eszünkbe, sok olvasónk talán még meg sem született akkor (jelezzétek kommentben, főleg a nők), pláne nem egy érdi panellakás nappalija a Precision 2000 (ejtsd: precízion) tévé előtt, de számomra tökéletes időpontnak és helyszínnek bizonyult ahhoz, hogy beleszeressek a Manchester United csapatába. Így utólag visszanézve a Barcelona elleni KEK-döntő összefoglalóját, magam sem tudom eldönteni hogy miért alakult ez így – talán az előző évi világbajnokság szimpatikus vesztes angol válogatottja, talán éppen kicsírázó érdeklődésem az angol nyelv iránt – de amikor Mark Hughes a leshatárról kiugorva megkerülte Busquets fatert és a kapuba gurított, megszületett bennem a focibuzi rajongó, 10 és fél évesen. Hiába na, senki sem felejti el az elsőt.

Man Utd v Barcelona | 1991 | European Cup Winners Cup Final (Original Granada TV Region Highlights)

Footage from a 29 year VHS video tape, original highlights shown on ITV regions.

Na jó, bevallom, mindegyikre emlékszem. Mármint a Barcelona elleni meccsekre, amelyeket láttam. Dramaturgiailag nagyon jól mutatna, hogy másodszorra is a Barca ellen nézhettem a csapatot, de hazudnék, hiszen láttam a Kispest elleni BL-selejtezőket (és a magyarok ellen szurkoltam, fúj), sőt lehet hogy nulladik számú találkozásként még a Pécs elleni KEK-selejtezőt is, a ’94-es BL-csoportkörös Barcelona elleni hazai meccs előtt. Ami, hasonlóan a múlt heti parádéhoz, 2-2-re végződött, és Lee Sharpe gólja miatt egyszerűen nem tudom nem beszúrni ide az összefoglalót. A Barcelonában lejátszott 0-4 pedig vesszen a feledés jótékony homályába.

► Manchester United 2 2 Barcelona 1994 UCL Group Stage All Goals Extended Highlight HD720P

Uploaded by World Football on 2019-03-24.

De nyilván megvan az összes többi is: a ’99-es BL-csoportkör két hatgólos döntetlenje (United, Bayern, Barca egy csoportban, helló), a 2008-as elődöntők és Scholes zseniális gólja, meg sajnos a két elveszített döntő is. A már említett 2011-es horrorpornó óta mindössze egyszer találkoztunk a katalánokkal, de a 4 évvel ezelőtti BL-negyeddöntőben sima kettős vereséget szenvedtünk tőlük. Ez ugye Solskjaer első (fél)szezonjában történt, és maximum annyi említésre érdemes mozzanatot tudok felidézni belőle, hogy Smalling a focitörténelemben példátlan módon büntetlenül pofán verhette Messit.

Ennyit a két csapat történelméről, ugorjunk vissza a jelenbe, már csak azért is, mert 4 év alatt igen sok minden megváltozott a két csapat környékén. A United kálváriáját ugye ismerjük, de Katalóniában sem csak játék és mese az élet. Ha nálunk rengeteg (jogos) kritika éri a vezetőséget az ésszerűtlen gazdálkodás és a besült igazolások miatt, arra egy barcás elégedetlenül csettint, és azt mondja hogy Fogd meg a söröm! Hol is kezdjem? Talán Katarban, hiszen mint tudjuk, a modern foci legnagyobb rákfenéje mostanában ez az újgazdag közel-keleti állam. Ám mielőtt még sportswashingos világuralmi törekvéseik középpontjába a Manchester Unitedet helyezték volna, Párizsban próbálkoztak a P$G márkanév bevezetésével, amihez kellett ugye 1-2 franchise név is. Kapóra jött, hogy Neymar a szakmai kihívásoknál többre tartja a pénzt és a szórakozást, így hát a párizsik 2017-ben azóta is világrekordot jelentő lóvéért, 222 millió euróért meg is vették a brazil pojácát Barcelonából. Hogyan következik ebből, hogy azóta megindultak a lejtőn mind sikerességben, mind pénzügyileg? Hát úgy, hogy a brazilért kapott pénzt a szurkolók megnyugtatására szinte azonnal költeni kezdték, olyan hihetetlen pénzeket kifizetve, mint a Liverpoolnak Coutinhoért adott 135 millió euró, a Dortmundnak leperkált 140 milla Dembéléért, vagy éppen az Atléticonak kicsengetett 120 misi Griezmannért. Ez utóbbi transzfer alighanem az évtized balfaszságának bizonyul, pedig hát mi is kétszer engedtük el Pogbát ingyen, miközben egyszer kifizettünk érte egy százast.

A pénzügyi fenntarthatóság szétverésének csak egyik fegyvere volt az átigazolási piacon bemutatott ámokfutás, a kegyelemdöfést valójában a játékosoknak folyósított fizetés adta a mérleg főkönyvnek. A fent említett három úriember bére összesen állítólag heti másfél millió euróban állt meg, amihez ha hozzávesszük Messi majdnem ugyanekkora bérét, akkor máris évi 150 millió eurónál járunk, és ez még csak 4 játékos, valószínűleg Busquetsék sem jótékonyságból vagy a játék öröméért léptek pályára a Nou Campban. Nem csoda hát, hogy az eleinte kezelhető méretű adósság idővel kontrollálhatatlanná vált, olyan, addig elképzelhetetlennek vélt forgatókönyvekkel, mint hogy a Barcelonát kizárják versenysorozatokból, csődbe megy, vagy nem regisztrálhat játékosokat az új bajnokságba. Természetesen a covid miatti szopódás és a spanyol bajnokság új fizetési sapka rendszere sem segített a dolgokon, Kriss a nyáron alaposan belevetette magát a témába, érdemes újraolvasni a posztját.

És amikor már nyakig ér a szar, akkor az ember nem gondolkodik, hanem fejvesztve menekül, megszabadulva mindentől, ami hátráltathatja a túlélésben. Az identitására és klubmodelljére oly büszke Barcelona először még csak a mezszponzort cserélte le a nonprofit Unicefről a maxprofit Qatar Foundationsre (meg a Rakutenre, bármi is legyen az), majd a fizetési sapka miatt kénytelen volt megválni koronagyémántjától, a szintén Párizsba (ingyen) távozó Messitől is. Akit ugye szintén katari olajmilliók csábítottak el természetes közegéből, azzal a nem is annyira titkolt céllal, hogy két évnyi francia ligás bohóckodás közben legyen ereje vébét nyerni, majd a sivatagban királlyá (vagy sahhá, emírré, janicsárrá, fasztudjamivé) koronázzák. Na de itt még nem értek a gödör aljára, hiszen még így sem volt annyi az annyi, ezért szinte könyörögtek a keret összes, nagy fizetésért szerződtetett játékosnak, hogy önként és dalolva mondjanak le a bérük kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb százalékáról. Eladták a stadion névhasználati jogát (Spotify), a tévés bevételeik negyedét 25 évre előre, a lelküket a szuperligának, Shakirát Griezmannt és Coutinhot diszkont áron. Viszlát, több mint egy klub érzés! A Barcelona arculata annyit változott az utóbbi 10 évben, hogy a vonatkozó listán csak Madonna előzi meg őket. Mindezt az életben maradásért tették, gondolnánk, aztán a nyári átigazolási időszak végén megint csak az látszik, hogy a Barcelona 150 millió eurót költött új játékosokra, köztük igen nagy nevekre. Persze lehetséges hogy éppen ez kell az életben maradáshoz a felfoghatatlan Premier League pénzek és megfoghatatlan közel-keleti tulajdonosok által katarizált modern foci világában.

Mielőtt még azonban rátérnénk a katalánok megújult keretére, érdemes megemlíteni egy másik tételt a kiadási oldalon. Nemrég ugyanis bombaként (amolyan gránátvörös gránátként) robbant a hír, hogy a Barcelona 2016 és 2018 között bizonyíthatóan több mint másfél millió eurót utalt egy cégnek, ami történetesen a spanyol játékvezetői testület akkori elnökéé. Hogy mi célból? Állítólag azért, hogy ne fújjanak ellenük a sporik, semleges legyen a játékvezetés, legalábbis ezt nyilatkozta az érintett Enríquez Negreira, akiről azóta kiderült hogy Alzheimer-kórja miatt nem beszámítható, emiatt valószínűleg a vallomását sem kell majd figyelembe vennie a bíróságnak. Ha ez a botrány következmények nélkül maradna, és mivel nekünk is lehet akár a nagyon közeli jövőben is katari sugardaddy tulajunk, a nagyon is valós bírói ellenszelünk enyhítésére mi is igénybe vehetnénk egy ilyen csomagot. Szupertitkos új projektünk, a StretfordLeaks a darkweben meg is találta a megfelelő kontaktot, íme a RefBay erre szakosodott portálja.

Na de térjünk is rá a közeljövőre. A 12 évvel ezelőtti főszereplőkből már alig-alig találunk túlélőt, nálunk konkrétan senkit. A túloldalon az egyik ismerős arc Xavi, aki idő közben középpályásból menedzser lett (ki nem találnátok, egy kis katari kitérővel), de egykori játszópajtásai közül csupán Sergio Busquetsre számíthat, aki kissé megöregedve sem lett szimpatikusabb. A belépek az ellenfél elé és elesek szituációs gyakorlatok nagymestere éppen sérülésből tér vissza, kezdőbe kerülése kisebb meglepetés lenne. A többi régi motoros is szép lassan elhagyta a süllyedő hajót: az utóbbi két évben távozott ugye Messi ingyé’, lejárt a szerződése Dani Alvesnek (ő először Mexikóba, majd a böribe tette át székhelyét), és pár hónapja szezon közben hirtelen felindulásból Piqué is bejelentette a visszavonulását, miután beintett a bírónak, majd egy Twingóban eltűnt a horizonton az andorrai naplementében.

Xavitól mindenki a Guardiola-féle tiki-taka újrakovácsolását várja, de egyelőre ez a csapat atletikómadridabb még a Simeone-brigádnál is, és ezt nem csak a technikai zónában habzó szájjal őrjöngő mester látványa mondatja velem. Még csak nem is az, hogy két múlt heti góljukat egy-egy szögletből és beadásból szerezték. Sokkal inkább a 22 bajnoki meccsen kapott 7 (!) gól. Még akkor is, ha ez a mutató leginkább a talán legjobb formában lévő kapusnak, a Neuer árnyékában szép lassan klasszissá váló ter Stegennek köszönhető. Persze a védelem is hozzáteszi a magáét, már ha Xavi amúgy Guardiola módjára nem kezdi el túlgondolni az európai kupapárharcokat. Más értelmes magyarázatot ugyanis nem nagyon lehet találni arra, miért teszi be középhátvédbe a balbunkónak is kutya Marcos Alonsót (tudom, gólt szerzett, felőlem maradhat), és miért teszi ki jobbra a foglalkozását tekintve középhátvéd Araujot, főleg ha elérhető a saját Martinezük, Koundé (alacsony, labdaügyes, több poszton bevethető védő). A Chelsea-ben létszám felettivé váló (felkészül a fél keretük, hehe) Christensent is hiányolhatták a Barca-drukkerek, mint ahogyan a rutinos, de nem szépen öregedő Jessica Jordi Alba helyére is a saját nevelésű, már spanyol válogatott Baldét képzelhették előzetesen, nem csupán az utolsó 20 percre. Pedig nagy variálási lehetősége nincsen a menedzsernek, a felsoroltakon kívül mindössze a viccnek is rossz ex-city-s Eric Garcia nevezhető a védelembe. Ami valószínűleg így is erősebb lesz, mint a Nou Campban néha bohózatba illő hátsó alakzatuk.

A karcsúsított keret nem csak a védelemre jellemző, jelenleg mindössze 20 olyan játékosa van a Barcelonának aki pályára lépett legalább 5 meccsen a szezonban. Így középpályán is elég szűkösek a lehetőségek, pláne hogy az első meccshez képest a Xavi – Iniesta páros legújabbkori (wannabe) reinkarnációja, a Gavi – Pedri kettős eltiltás illetve sérülés miatt nem játszhat a visszavágón. Az új fiúk a több mint egy klubból csupán távolról nézve tűnnek Iniestáéknak. Közelebbről vizsgálva Pedri tényleg nagy splíer, aki előtt reményteljes pályafutás áll, Gavi viszont egy faszpörgettyű, akinek a legfőbb skillje az, hogy sokat fut és belerúg bárkibe akinél labdát lát. Na de ők ketten ma nem játszhatnak, Busquets pedig bokasérülése után talán nem a kezdőbe tér vissza, így a védelem előtti osztogatást ismét a sajtó által nyáron már szinte United-játékosnak tekintett volt Erik-kedvenc Frankie de Jong végezheti, mellette/előtte pedig az első meccsen szürke Kessié és a csereként nem sokat villantó Sergi Roberto egészítheti ki a Barca-stílusra jellemző darálás-passzok-műesések-repeat algoritmust. Az utazó keretben a középpályások bekezdést mindössze Marc Casado és Pablo Torre neve egészíti ki, akikről olyannyira nem tudok semmit, hogy akár Nino Rellenot és Pedro Ferrát is írhattam volna, észre sem vennétek.

Támadók terén sem épp rózsás Xavi helyzete, hiszen a kőbe vésett 4-3-3 első három posztjára mindössze négy pályázó lesz. Depay már Madridban rajoskodik, a rekordigazolás (vagy nem? ki tudja ezt már követni) Dembélé pedig szokás szerint sérült, szokás szerint a combhajlítójával szenved. A transfermarkt szerint hiányzásai nem férnek fel egy oldalra, és Barcába igazolása óta 112 meccset hagyott ki sérülés miatt. Így jobb oldalon biztosan a Leedsből megvett brazil válogatott, az első meccsen két gólpasszt is jegyző Raphinha (ph-val, nem f-el) kap szerepet: az ő szögletét fejelte be Marcos Alonso, később pedig tökéletes beadást csavart senki elé, aki köszönte szépen és kiegyenlített. A bal oldal lehet kérdéses, ahol Ansu Fati igyekszik nem kijátszani magát a csapatból. A Messi 10-es mezét megöröklő egykori hipercsodagyerek még csak 20 éves, de már felfedezhetőek rajta a Martialheimer-kór jelei, azaz súlyos sérülései után egyre halványabb teljesítményekkel jelentkezik. Ha Xavi mester is olyan tökös lenne mint Erik barátunk, a mindössze félórányi vébészereplés helyett elküldte volna öntisztító kúrára Amszterdamba, vagy legalább a közeli Ibizára. Idén 21 bajnokin kapott szerepet, 3 gólt szerzett, ami már azért nem a wonderkid szint (ezt még Garnacho is hozza), de még mindig egy fél polccal és 1 góllal Ferran Torres teljesítménye felett van. Ő is szupertehetségnek indult, de egy jó meccsére jut három rossz, mindenesetre Guardiola után Xavi is lát benne valamit (Luis Enriquéről nem is beszélve, aki már 35-ször beválogatta) amit az egyszeri szurkoló nem. Hétvégén a Cádiz ellen letudta a havi 1 jó meccsét, úgyhogy talán tőle nem kell tartanunk. Akitől viszont rohadtul kell, az Robert Lewandowski. A pályafutása utolsó fejezetében járó, úgynevezett Zlatan-éveit élő lengyel gólgép néha egymaga dönti el a meccseket, ezért nagyon észnél kell lennie a védelmünknek. Ugyan az első meccsen nem szerzett gólt, és valamelyest visszább tekerte a szezon eleji gólcsapot, azért nem tennék rá még kisebb összeget sem, hogy ő nem fog gólt szerezni az Old Traffordon.

Ha már a védelmünk ugye, nálunk sem sok a nyitott kérdés. Úgy általában jól néz ki mostanában a védősorunk, néha még de Gea is, ráadásul némi rotációt is felfedezhettünk az utóbbi hetekben. Maguire visszatér (a padra), Lindelöf hétvégi vérivós performanszát bármikor megnéznénk a kezdőben is, Varane helye megkérdőjelezhetetlen, Martinez pedig múlt héttel ellentétben most bevethető, lejárt az eltiltása. Shaw annyira fontos elem, hogy ő még pihenőt sem kapott (csak egy nagy rúgást, reméljük a bicegés oka elmúlt). Egyetlen kérdőjel a jobbhátvéd személye, ahol a vébé óta újra felfedezett, egyre magabiztosabb Wan-Bissaka és a sérülését immár maga mögött hagyó, egyre nagyobb támadókedvvel rendelkező Dalot közül kell választania a mesternek. A középpályánkon Casemiro helye biztos, a hétvégén eltiltás miatt pihenő brazilunk tovább folytathatja az egy hete sikeresen megkezdett csicskítást a pálya minden pontján. Párja vagy a legjobb pásztorkutyás időszakait megélő Fred, a hétvégén újabb oldaláról megmutatkozó (tahóság) Sabitzer, vagy a sérüléséből csereként már visszatérő, meglepően higgadt és érett játékot mutató McTominay lehetnek. Elöl pedig teljesen megjósolhatatlan, milyen posztokon és kik fognak játszani. Na jó, az azért bazi nagy meglepetés lenne ha akár Rashford, akár Bruno kimaradnának a kezdőből, sőt, rájuk kéne építeni, mint ahogyan egy hete Barcelonában is. Furcsa ezt leírni, de Wout Weghorst kihagyása sem várható, a holland (fa)ék leigazolása óta mind a 10 meccsen szerepelt, mindig kezdőként. Általában unortodox szerepkörökben, hol nembefejező csatárként, hol védekező irányítóként, izgatottan várom hogy ma mi lesz vele Erik mester terve. Negyedikként a mostanában életjeleket mutató Sanchot várom előre, és még a padra is olyan nevek ülhetnek le, mint a visszatérő Antony vagy a csereként mindig lendületet hozó, állítólag új szerződést is aláíró Garnacho. Így alakult ki bennem a De Gea – Wan-Bissaka, Varane, Martinez, Shaw – Casemiro, Sabitzer – Bruno, Sancho, Rashford, Weghorst kezdő, de menedzserünk szerint meglepetésre számíthatunk, szóval tuti nem ez lesz, amúgy is végre túl sok a variálási lehetőség.

Amiben viszont szinte biztos vagyok, hogy az egy héttel ezelőttihez hasonlóan jó meccs lesz ez is, két támadó felfogású csapat jó tempójú összecsapása. Az az érzésem, hogy tovább is fogunk jutni (hiszek egy Erikben), de őszintén szólva akkor sem szomorkodnék, ha egy jó meccsen, jól játszva valahogy kiesnénk. Mert az sajnos benne van a pakliban, ugye nem kell több régi sebet feltépnem és elszomorító statisztikákat felsorolnom arról, mikor és hogyan estünk ki az utóbbi mondjuk 10 évben spanyol csapatok ellen (vagy hogy hányszor nyertünk a katalánok ellen az utóbbi 30 évben), elég azt megemlteni, hogy ez a Barca elleni pótmeccs is azért kerülhet megrendezésre, mert egy spanyol csapat mögött végeztünk a csoportban. Szinte bármilyen eredményt el tudok képzelni (na jó, 2-5-öt például nem), de góltotóban 3-2-re tenném, Rashford duplával. Mert aki itt továbbjut, az jó eséllyel a májusi (jókor) budapesti (jó helyen) döntőig menetel, azt meg nem lenne rossz tapasztalt- divat- vagy akár leendő United-szurkolóként átélni.