Ritka nap virradt ránk így február végén: ismét kupadöntőt játszik a Manchester United – az utóbbi években elég kevés példa volt erre.

Utoljára trófeát közelről 2021 májusában láttunk, mikor Solskjaerral Európa Liga döntőt játszottunk, csak azért, hogy egy szemre is látványos és laza focival döntőig menetelés után méltatlanul kapjunk ki egy spanyol csapat ellen az évtized legnevetségesebb büntetőpárbajában.
Ha netalán kiderülne, hogy valóban igaz a végtelen számú párhuzamos univerzumok létezése, és ezekbe valami okostelefonra letölthető alkalmazással bele is tudnánk nézni (mert mindenre van egy applikáció, gondolom erre is lesz egy), akkor engem az a párhuzamos univerzum érdekelne, ahol a 2021 májusi döntőben de Gea megfog egy büntetőt, Kozsó inkább a szobafestés-mázolást választja, én pedig 18 évesen másnap felhívom azt a csajt, aki egy koncert után a saját kezével írta be a telefonszámát az én telefonomba.

Visszatérve a jelenlegi univerzumhoz, én végig azon az állásponton voltam, hogy bármelyik sorozatban, amiben elindul a Manchester United, úgy kéne hozzáállni, hogy meg is szeretnénk nyerni, azt viszont sosem tettem hozzá, hogy mégpedig azért, mert ha csak a PL és BL érdekel minket, akkor könnyen kurvahosszú trófeamentes sorozatba lehet beleszaladni, mert a bajnokságot és a BL-t megnyerni átkozottul nehéz ám. És lőn, hat éve már, hogy nem nyertünk a világon semmit, ami egy Manchester Unitedtől le sem tudom írni, mekkora blama. Egyrészt azért, mert komolyan harcolni kéne a Cityvel szembeni hatalmi viszonyok visszaállításáért, ami trófeák nélkül baromi nehéz, másrészt meg hát nehogymár.
Mi vagyunk a k***ott Manchester United, itt mindannyian úgy nőttünk fel, hogy már azt is óriási katasztrófának tartottuk, ha egy szezonban nem nyert semmit a csapat.
Éppen ezért jár részemről az újabb piros pont ETH-nak, hogy nem engedte el még ezt a nyomott ligakupát sem, mert bár tudta a stáb, hogy mennyire gyilkos lesz a vébé utáni időszak akkor, ha minden sorozatban állva maradunk, mégis erős kezdőkkel álltunk ki folyamatosan, bevállalva a háromnaponta meccselés kínszenvedését hosszú hónapokra.
Oké, az EFL algoritmusainak is jár a piros pont, tulajdonképpen ennél könnyebb sorsolásunk és ellenfeleink nem is lehettek volna, itt nem ez volt a nehéz, hanem a naptárral és az erőnléttel való zsonglőrködés.
Azt természetesen nem állítom, hogy egy esetleges győzelemmel máris sínen lenne a klub, meg a Citynek is hiába lobogtatnánk ezt a kupát azzal, hogy „na seggfejűek, erre kössetek csomót”, de 2006-ban is egy jelentéktelen kis ligakupa-siker indította el a klubot felfelé egy elég meredek lejtőn. Mellesleg az ETH-projektnek rögtön az első szezonban lenne is némi kézzelfogható bizonyítéka arra, hogy van potenciál a dologban, nem sikerült ez sem Mourinhón kívül senkinek Ferguson óta.

A klubot elnézve mi készen állunk hát a harcra és arra, hogy megtegyük ezt az első lépést a mindössze háromkilós, György-korabeli urnát idéző trófea emelgetésével, csak éppen az ellenfélnél is egy újabb nagyszabású projekt vette kezdetét tavalyelőtt.
A Newcastle United 2021-ben került a (ki nem találnátok) szaúdi szuverén vagyonalap, meg pár kisebb befektető tulajdonába.
Amíg mi az előző podcastben azon moralizáltunk, hogy vajon mit tegyen az egyszerű szántóvető szurkoló, ha a csapatát felvásárolják az emberi jogokkal nem sokat törődő közel-keletiek, addig a Newcastle szurkolói egy percig sem gondolkodtak, a tulajdonosváltás befejezése után azonnal utcára vonultak és akkora partit rendeztek, mintha a bajnokságot nyerték volna meg. Nézzetek bele ebbe az ünneplésbe, elég pár másodperc erejéig is.

https://www.dailymail.co.uk/embed/video/2519621.html

Ez nem vicc, meg nem deepfake, ezek tényleg félmeztelenül, sört locsolva, meg konfettit dobálva ünnepelték, hogy a klubjuk a szaúdiak tulajdonába került. Mert hát van az az állapot is, mikor az ember évtizedes viszonylatban szurkol egy olyan klubnak, ami csak liftezik a champo és a PL között, és még a saját anyja-apja születése előtt volt rá utoljára példa, hogy bármit is nyerjen a klub, ilyenkor aztán mindegy is, hogy milyen áron, csak kerüljön valami abba a vitrinbe ugye. Teljesen más úgy szurkolónak lenni, hogy nem látod a csapatod champo-osztályozón kívül semmi komolyat nyerni, és csak az idősebb rajongóktól hallható sztorik maradnak a régi szép időkről.
Csak hogy számszerűsítsük a dolgot: a szarkák 1955-ben nyertek utoljára trófeát, még Jackie Milburn idejében, 3-1-re verték el pont a Cityt egy FA-kupa döntőben, ahol Jackie már 40 másodperc után vezetéshez juttatta a Newcastle-t, a győzelem után pedig négyéves szünetet küvettően ismét meghívót kapott az angol válogatottba 31 évesen. Illetve bocsánat, az 1969-es Fairs Cup (ismertebb nevén VVK) döntőjében mindkét meccsen elverték az Újpestet, bár ennek a sorozatnak akkor még nem volt akkora hordereje, mint később, KEK-ként átbrandelve.
Bajnokságot meg még régebben, 1927-ben nyertek, a legendás skót mester, Frank Watt irányításával, ez volt a szarkák negyedik (és máig utolsó) bajnoki címe, mindet Watt edzősködése mellett szerezték. Azaz pontosabban csak a felügyelete mellett, ma már egyáltalán nem látni ilyen klubmodellt, és még a 20. század elején is meglehetősen furcsa volt ez: a csapatot egy többtagú tanács irányította (edzéseket tartottak és összeállították a kezdőket), Watt pedig klubtitkárként ennek a tanácsnak a felügyeletét is ellátta, szóval az ő nevét tüntették fel, mint managert, mikor a trófeákra fel kellett vésni valamit, holott a Newcastle-nél de facto nem volt ilyen poszt egészen 1930-ig.
Ez már mind felfoghatatlanul régen volt, azóta kirobbant néhány gazdasági világválság, lezajlott két világháború, Anglia vébét nyert, beléptek az EU-ba, kiléptek az EU-ból, egyedül a leghosszabb managerként töltött periódus abszolút világrekordere, II. Erzsébet volt már akkor is életben (ő 1926-ban született).
Egyedül Kevin Keegan alatt jutottak siker közelébe, mikor a 95/96-os szezont másodikként zárták mögöttünk, mindössze 4 ponttal lemaradva, sokáig vezették a bajnokságot, aztán februárban komoly leolvadást produkálva be kellett érjék az ezüsttel és az UEFA-kupával (mivel ekkor még csak 16 résztvevővel ment a Bajnokok Ligája és csak az angol bajnok indulhatott, 98-ban emelték a létszámot 24-re, a legnagyobb szerencsénkre). A 2002/03-as szezonra még kiharcoltak egy BL-indulást, ahol még az első csoportkört is túlélték (nem is akárhogy, az első három meccset elbukva, az utolsó hármat megnyerve), aztán a második körben megkapták az arcukba az Intert, a Barcelonát és a Leverkusent. És még ott is csináltak 7 pontot.
Kupadöntőt is rég láttak, pont 99-ben, abban a szezonban, amiben pont nem kell wikipédiás segítség senkinek abban, hogy kitalálja, mi történt.
Azóta Alan Shearer rekorddöntései mellett csak a szenvedés jutott osztályrészül a St. James’ Park környékének, meg a nosztalgiázás, de a 2021-es tulajdonosváltás után úgy tűnik, hogy itt is komoly dolgok vannak kibontakozóban.
Lásd például ezt a kupadöntőt 24 év után, meg az idei bajnoki szereplést (vesztett pontok tekintetében negyeidk helyen állnak, mindössze két vereséggel, senkinek sincs ennél kevesebb az idei szezonban).
Természetesen mindenki újabb bajnoki címről, meg európai kupamenetelésekről álmodozik, aztán meglátjuk mi lesz ebből 3, 5, vagy 10 év múlva. Lássuk, mit mond erre Varane:

Mindent összegezve szvsz nagyon kéne ez a trófea, legyen akármilyen jelentéktelen is ez a 3 kilós fémdarab, többről van itt ugyanis szó: a hamburgersütő pult mögött kéne megmutatnunk, hogy van ambíciónk a regionális igazgatói posztra is.
Nálunk Rashford ugyan elutazott tegnap Londonba a keret tagjaként, de kérdéses a játéka a Barcelona elleni gyepen ücsörgés után, rajta kívül csak a tudhatóan hosszan lábadozók hiányoznak, Donnyval az élen, kéz a kézben Martiallal és Eriksennel.
Nálunk tulajdonképpen ezt leszámítva bivalyerős a keret, és ha van egy kis szerencsénk, akkor Rashford is pályára léphet és folytathatja a gólgyártást, és a kiszámíthatatlan Frednek is az A+ játékát dobja ki majd a gép. Nem kell egyébként beszarni, ha az első félidőben köze nincs a játékhoz, újonnan nem csak meccsről meccsre, hanem félidőről félidőre is tud gyökeresen változni a játéka, lásd pölö a Barcelona ellen.
A túloldalt egyedül Nick Pope tölti eltiltását egy Liverpool ellen összeszedett piros lap miatt (Isten tartsa meg jó szokását), a kapuban pedig muszáj lesz, hogy a süllyesztőben egyszer már eltűnt, de azóta újra életjeleket mutató Loris Karius védjen. Ugyanis a Newcastle-től korábban általunk kölcsönzött Dubravka nem léphet ellenünk pályára, mert (dobpergés kéne, mikor leírom) az EFL-nél még él az a mókás szabály, hogy ha egyszer pályára léptél egy csapat tagjaként a sorozatban, akkor abban a szezonban már nem játszhatsz máshol. Márpedig Dubravka egyetlen egyszer lépett pályára Man Utd mezben, pont egy ligakupa-meccsen.
Szóval ja, szerintem hülye szabály, az UEFA már ki is dobta a kukába, mikor a brazil Ronaldót fosztották meg ezzel attól, hogy megnyerhesse a BL-t, mert a Milan ugyan leigazolta őt a Realtól a 2007 januári ablakban, de addigra már volt 4 csoportmeccse a Madrid tagjaként, szóval végül érmet se kapott.

Visszatérve erre a döntőre: a Newcastle szurkolói már tegnap ellepték Londonban a Trafalgar teret, csaptak egy óriási ünneplést a meccs előtt abból az okból, hogy végre újabb döntőt láthatnak (aztán jó eséllyel ma már nem lesznek ennyire vidámak), és hogy az FA, meg a komplett bírói stáb kész kabaré, azt mi sem példázza jobban, mint hogy Michael Oliver, a Premier League aktív bírája (2018 óta az UEFA elite tagja is) a Newcastle szurkolói közt parádézott fekete-fehér mezben. És ez nem vicc bazmeg.

Hogy ezért kap-e legalább a formaság kedvéért egy felfüggesztett ejnye-bejnyét, azt már meg sem kérdezem, gondolom nem tette volna, ha nem néznék ezt el az FA-nél, a kitüntetést viszont nem tudom mikor kapja meg érte.

Nem számítok egyébként nagy vérengzésre, most ugyan felhergeltem mindenkit, de azért bízom benne, hogy ebben a szezonban lesznek még fontosabb meccsek is ennél, úgyhogy ezt jó lenne minél kevesebb áldozattal abszolválni, ünnepelni kicsit, aztán mehetünk vissza a darálóba verekedni.
Egy csapással lehetne hát 6 év után trófeánk, és mellékesen a Newcastle kickstarter-bizniszét is taccsra vághatnánk egy időre, hagy szembesüljenek a valósággal, hogy az élet még kőolaj-újgazdagként sem olyan egyszerű.
A meccset a Match 4 adja (nem az Arena 4, nem összekeverni ám), közvetítés 17.00-tól (tudjátok mi a teendő, tévé bekapcs, lehalkít), kickoff 17.30-kor, a meccshangulat eléréséhez pedig mindenki menjen le a legközelebbi benzinkúthoz, tankoljon egy vödörbe 5 liter 95-öst, húzzon a fejére fehér lepedőt, adja el a benzint drágábban, a befolyó pénzből vásároljon részesedést egy futballklubban, ne engedje az asszonyt vezetni többet, a hátsó kertben uszadékfából építsen egy lelátót kézi szerszámokkal, gyömöszöljön egy ötezrest tetszőlegesen választott barátai zsebébe, rendezzen a lelátó előtt kispályás focitornát, és jelentse ki a szomszédai előtt, hogy nem rendelkezik atomfegyverrel.
Egyébként a bejegyzés címe direkt ez.

GGMU!