Mostanság minden nap azon kapom magam, hogy legalább negyed órát aggódok a futball jövőjéért. Általában ez reggel 7.30 és 7.45 között történik, aztán bemegyek a Tescóba reggeliért, ez a művelet pedig mind a 17 agysejtem leköti, nincs tovább kapacitásom aggódni.
Az aggódás tárgya pedig természetesen a Közel-Kelet rohamos feltörése (mint a kőolajé), illetve az a befolyás, amit a futballra gyakorolnak és a közeljövőben gyakorolni fognak. Ezt próbálom meg a következőkben egy kicsit boncolgatni és kontextusba helyezni, félig-meddig terápiás jelleggel.

Mielőtt nekikezdenék: NSFW, sokat fogok pofázni, két napi hideg élelem, ne a vécén ülve kezdjetek olvasni, you know the drill.

Nagyon kevés összeesküvés-elméletben hiszek (ebből az egyik az, hogy nagyon kevés összeesküvés-elmélet létezik), így a futball újbóli átalakulása mögött sem látok semmi ilyesmit meghúzódni. A világot működtető rengeteg alaptörvény közül az egyik a kereslet-kínálatot érinti, ami érvényes a futballra is.
A világon a legtöbb piaci szereplő minden folyamat optimalizálására és finomhangolására törekedik. A mozik annyi és olyan reklámszpotot igyekszenek becsempészni a filmvetítések elé, amennyinél az emberek még pont megveszik a mozijegyeket, az Amazon algoritmusokkal számoltatja az oldalán árult termékek árait, amik dinamikusan változnak akár egy nap többször is, a Coca Cola bevezette az 1,25 literes palackokat, hogy ne essen ki az a fogyasztás, amit a bevásárlókocsi helyett a bevásárlókosárral járkálók jelentenek (mert nekik nem fér be a kosárba a 2 literes, vagy a másfeles).
És ez nem vicc.
De mi is igyekszünk azt az állást választani, ami a munkaidő-utazás-fizetés tengelyeken a legkedvezőbb pontot foglalja el.
Mindent igyekszünk optimalizálni: előbb tesszük be a mosást és aztán megyünk főzni, a félidei szünetre időzítjük a testnedvek kiengedését és a büfé látogatását, nehogy lemaradjunk valami fontosról. A kedvenc esetemet az optimalizációra egyébként a 2022-es ljubljanai jégkorongvébé szolgáltatta, amikor is a szomjas magyar közönség és a Hala Tivoli stadion pultosai között tudatt alatt ment ez végbe. Gondot okozott ugyanis, hogy a torna első meccsén vagy 1000 ember rohanta meg egyszerre a stadion szűkös kocsmapultját a harmadok közti szünetben, és 17-18 perc alatt (átlagos hokiszünet) ennek a tömegnek alig felét tudták csak kiszolgálni. Másnap ezért a harmadok vége előtt 5 perccel a pultosok úgy kezdték el csapolni a söröket, mintha az életük múlott volna rajta, hogy mire az 1000 szurkolónk kitódul szünetre, már készen várjon minket a pulton sorakozó sörök tömege. Amikhez egyébként egy nap alatt beszereztek ilyen kis hajtogatható pohárszállító kartonokat, hogy a pohár söröket négyesével is lehessen vinni, mivel első nap látták, hogy sok szurkoló bonyolult logisztikával próbál kiimbolyogni a nézőtérre egyszerre 4 sörrel a kezei közt.

A folyamat innentől kezdve vagy 3-400%-kal felgyorsult, én meg soha életemben nem láttam ennyire hatékony kiszolgálást, pláne nem ilyen rövid idő alatt felfejlődni. A szlovénok nem szarakodtak, látták a kereslet méreteit, és azonnal optimalizálták hozzá a folyamatot (a jó ég tudja, hogy ez hány százaléknyi többletbevételt hozott nekik), mi meg nem győztünk hálálkodni a végén.

Az optimalizáció organikusan történik, az ember (vagy a fogyasztó) minél több mindent szeretne kihozni minél kevesebb ráfordítás árán.
Többet és jobbat akarok vásárolni ugyanazért a pénzért, jobb helyeken akarok nyaralni, több mindent szeretnék elintézni ugyanannyi idő alatt. Ha pedig ezt megfordítom, akkor arra jutok, hogy egy gyártó minél több terméket akar előállítani, minél olcsóbban, minél rövidebb idő alatt, és amit lehet, azt ehhez optimalizálja. Ott szerez be nyersanyagot ahol a legolcsóbb, oda teszi le a gyártósorait, ahol a legolcsóbb a munkaerő, és ha esetleg a szállításoknak jelentős költségei vannak, akkor addig egyensúlyoz a három tengelyen, amíg meg nem találja az optimális pontot. Ha a szállítás túl drága, akkor nem viszi a nyersanyagot Kínáig, hogy ott szereltesse össze, inkább megáll Törökországnál.
Mindenki elsősorban a jelenben szeretne minél több hasznot kicsikarni, ennél pedig csak egy vonzóbb forgatókönyv létezik: a jövőben várható még nagyobb haszon.
Ez a mozgatórugó hat jelenleg a legnagyobb erővel az egész világ labdarúgására.

Gyártóként pedig a termékem eladásából bejövő profitot többféleképpen is feljebb tudom tornászni. Emelhetek néhány centet az árakon, hátha többen lesznek hajlandóak megvenni annál, mint ahány vásárlót elriasztok ezzel. Tervezhetek új, még jobban optimalizált gyártósorokat, ezek azonban baromi drágák, hosszú évekbe, vagy akár évtizedekbe is telhet, mire visszahozzák az árukat, aztán lehet, hogy ismét le kell cserélnem őket. Egyetlen mód van, ami elég hatékony és elég gyors: ha új fogyasztókat találok valahol.
És ahogy a helyzet jelenleg áll, a Közel- és a Távol-Kelet is egyaránt kezdi ontani magából a későbbi potenciális fogyasztókat, legyen szó bármiről. De mivel mégiscsak egy futballblog volnánk, ezért a futballról lesz szó, de csak kicsivel később.

Természetesen a fentiekre nálamnál sokkal okosabb emberek is rájöttek már, nincs új a Nap alatt. A 21. század egyik legnagyobb változása a 20.-hoz képest szerintem az, hogy az aljas geci zsarnok diktatúrák ugyan nem takarodtak még el a Föld színéről, de már ők is óhajtják az ugrásszerű gazdasági növekedést (egy kivétellel), mivel a 21. században nagyon úgy néz ki, hogy csak így lehet talpon maradni. Az ugrásszerű gazdasági növekedés és a zsarnok geci diktatórikus berendezkedés a 20. században még nem fértek össze egymással, mivel az akkoriban divatos, elsősorban kommunista alapokra épülő rendszerek ugyan produkáltak gazdasági növekedést, de nem elég nagyot és nem elég gyorsan. A kommunista rendszerek lomha, lassú, autoriter, központilag szabályzott menete nem tudta tartani a lépést az USA-val, vagy az EU-val, úgyhogy a Szovjetunió szép lassan felbomlott, Kína pedig kénytelen volt engedni a szelepeken, mielőtt ugyanerre a sorsra jutott volna. A Közel-Keleten még szarabb volt a helyzet: az államok korábban az Oszmán Birodalom részeit képezték, utána pedig a nyugati országok gyarmataiként szolgáltak, hogy csak igen későn váljanak végül önállóvá, és még ekkor is számtalan határon belüli fegyveres konfliktus kellett ahhoz, hogy a diktatórikus rendszereik valamennyire konszolidáljanak.
Innen indulva kellett ennek a régiónak is a gazdasági növekedés pályájára állni.

A konszolidálást a keleti blokkból először Kína kezdte, mikor a 70-es évek végén engedett az állami szorításból, és hagyta a gazdasági szektorok privatizálását, hagyta magánvállalkozások létrehozását, és liberalizálta a külkereskedelmet is.
A gazdaságuk ennek megfelelően meredeken tört felfelé, mivel az állam keze sokkal kevésbé szorított, mint korábban, de cserébe az állampolgárok mindennapi élete fölött gyakorolt hatalmuk is visszazsugorodott. Kína némi hatalmi befolyást áldozott fel a GDP-növekedésük csillagászati magasságokba emeléséért, ez a döntés pedig kifizetődőnek tűnik. Ebben az egész témában ugye Generati továbbra is sokkal kompetensebb nálam, úgyhogy remélem kijavít, ha hülyeséget írok, de a gazdasági szakik szerint a kínai gazdaság legkésőbb 2050-ig minimum pariban lesz az USA-val. A GDP-jük évente 6-7%-okkal nő, még a covid után is, a vírus előtt pedig volt 15% feletti évük is, ez pedig hallatlanul magas (az EU-s GDP kábé 2-3%-ot nő évente, bár ez országonként változó), a kínai átlagkereset pedig az eltelt pár évtizedben megnégyszereződött.
Kínában ennek a gazdasági liberalizációnak az eredményeként létrejött egy olyan, Európáéhoz hasonló középosztály, ami a keményvonalas kommunista rendszer alatt tulajdonképpen nem létezett. Ezek azok az emberek, akik hozzánk hasonlóan a szülőktől külön költöznek, legfeljebb egy gyereket vállalnak, beszélnek valamilyen idegen nyelvet, szakképzettségük van, vagy adott esetben egyetemi végzettségük, polgári állásuk van, kocsijuk van, évente nyaralni akarnak és rendelkeznek akkora jövedelemmel, hogy annak egy jelentős részét fogyasztásra fordíthassák. Nevezzük ezt a réteget a továbbiakban egyszerűen csak középosztálynak, bár tisztában vagyok vele, hogy például az európai és a kínai középosztály nem hasonlíthatóak össze csak úgy, de kérlek nézzétek el, nincs sajnos kapacitásom elvégezni az ELTE szociológiát meg a BME gazdaságtudományi kart csak ennek a bejegyzésnek a kedvéért, bocsi, továbbra is ingyenes blog vagyunk.
Csak szemléltetésként szeretném ennek az új kínai középrétegnek a méretét bemutatni, aktuális számokat nem találtam sajnos, még hosszasabb kutatás után sem, de becslések szerint ez a kínai középosztály 2030-ra a lakosságuk 40%-át alkotja majd. Kínának jelenleg 1,412 milliárd lakosa van, 2030-ra 1,520 milliárdot vetítenek elő a grafikonok, ennek a 40%-a több, mint 600 millió (!!!) embert jelent. Ennyien akarnak majd potenciálisan fogyasztani, méghozzá bármit. Többek között futballt is. Csak összehasonlításképpen: az EU jelenlegi teljes lakossága mindössze 450 millió fő, a középosztályunk pedig ennél is vékonyabb.

Európa népességének alakulása, a’ la Eurostat

Erre is nehéz volt konkrét összefoglaló számot találni, mivel ez nyilván országonként változik (és igen, tudom, a svájci és az osztrák középosztályt nem lehet csak úgy összehasonlítani mondjuk a szerb középosztállyal), de valahol 75-80% körül lehet ez az arány, ami számottevően nem fog nőni 2030-ig. Lényeg a lényeg: fogyasztóképes EU középosztály 360 millió, fogyasztóképes kínai középosztály 600 millió. A különbséget zongorázni lehet. Kína helyett egyébként említhettem volna Indiát is, akiknek a lakossága (1,408 milliárd fő), a GDP növekedése (évi 6%) tulajdonképpen egyforma, a 2030-ra szóló becslésekkel együtt. India is érlel egy Kínához hasonló középosztályt, ami jelenleg a lakosságuk 30%-a körül van a The Economic Times szerint, ez 435 millió főt jelent. Hetvenötmillióval több, mint Európáé. De az összehasonlításba nyugodtan bevonhatnám Ázsia a harmadik és negyedik legnagyobb országát, Indonéziát (278 millió lakos) és Pakisztánt (241 millió lakos) is, mivel hasonló számokat kezdenek produkálni ott is.

becsült népességszám a jövő évtizedeire vetítve, milliárd főben

A legjobban a GDP-t a fogyasztás pörgeti, akár külföldre adunk el dolgokat, akár belföldre. Éppen ezért fontos egy feltörekvő államnak egy jobb körülmények között élő és jobban fizetett középosztályt létrehoznia a saját társadalmában, ugyanis ez elég hatékonyan megoldja ezt a fogyasztás-dolgot. Megvalósítani is viszonylag egyszerű: engedd a társadalmat polgáriasodni, engedd vállalkozni őket, a GDP-d pedig rövid időn belül rakétaként fog kilőni. Mi ezt Európában (néhány kivételtől eltekintve) megoldottuk a 20. század elejére, a keleti régió azonban csak most kezd erre rájönni. A Közel-Kelet is látja a modellt, azonban az elsősorban sivatagi körülmények között élő országok lakossága a lehetetlen éghajlati körülmények miatt meglehetősen kicsi a Távol-Keletéhez képest. Az Arab-félsziget teljes lakossága (Omán, Jemen, Szaúd-Arábia, Bahrain, Katar, Kuvait és az Egyesült Arab Emirátusok) összesen 80 millió főt tesz ki, a középosztályuk pedig alakulgat, ahogy a GDP-növekedésük is (évente 4-6% között mozog a teljes arab régiónak). Ahhoz azonban, hogy évtizedenként majdnem százmilliós népességnövekedést és az ezzel járó tízmilliós nagyságrendű középosztály-növekedést produkálni tudd, ahhoz alapból óriási lakosság szükséges, minimum milliárdos. Ilyenje az araboknak nincs, de a fogyasztásba, és ezzel párhuzamosan a GDP-pörgetésbe máshogyan is be lehet vonni embereket – például megengeded azoknak, akiknek eddig nem engedted.
A Közel-Kelet már évek óta lobogtatja a tényt, hogy a nők jogai terén hatalmas előrelépéseket tettek, már vállalhatnak munkát, vezethetnek autót, sok más egyéb mellett, azonban élek a gyanúval, hogy ezt nem emberségből és józan belátásból engedték. Ezeknek a hirtelen kicsit szabadabban élő nőknek a tömegei ugyanis így bevonódhattak a munkavállalásba, a fogyasztásba és ennek folyományaként a GDP pörgetésébe is. Nem Allah lett hirtelen megengedő, inkább csak a sejkek szeretnék beindítani a térség gazdaságát, és úgy néz ki van az a pénz, amiért még Allah akaratával is hajlandóak szembemenni. Ismét csak a Kínával kapcsolatban taglalt folyamat köszönt vissza: az arabok kicsit engedtek az embertelen törvényeik szigorából és a hatalmi befolyásukból, cserébe kaptak érte némi magas GDP-növekedést.

A Közel-Kelet részeként szokás emlegetni egyébként még a Szaharától északra fekvő államokat is, Egyiptommal az élen. Ők is egészen durva számokat hoznak: 110 milliós lakosság mellett évi 10% (!!!) fölött van a GDP-növekedésük már jóideje, de volt 20% fölötti évük is. A középosztályuk alig pár éven belül az Oxford Business Group szerint a jelenlegi 35% körüli arányról 50% fölé fog nőni, ha ennek hinni lehet, akkor 2030-ra 121 milliós lakosság mellett 60 milliósra nő a középosztályuk.
És amit a fentiek felsorolásaiból kihagytam, pedig borzasztó fontos tény: ezeknek a lakosságoknak a döntő része fiatal, azaz 30 év alatti.
Ha valaki szeretne még számokat böngészni, akkor

• Kína lakosságának 42%-a (593 millió fő) fiatal,
• India lakosságának 32%-a (450 millió fő) van 30 év alatt,
• Egyiptom lakosságának 60%-a (66 millió fő),
• Arab félsziget lakosságának 60%-a (48 millió fő)

van 30 év alatt, míg ez az arány az EU-t tekintve (dobpergés kéne mikor leírom) mindössze 15,5%.
Európa lakosságának kritikusan alacsony hányada fiatal. Ez mindössze 70 millió főt jelent. Egyiptom majdnem lehagyja az egész európai kontinenst.

összehasonlításképpen India és az EU korfája (oké, India 2020-as, az EU 2023-as, de érzékelhető a lényeg)

Remélem értjük mit akartam a fenti adatok felsorolásával szemléltetni: Európához képest a közel- és a távol-keleti régió lakossága sokkal nagyobb, sokkal fiatalabb, a középosztályuk vásárlóereje ugyan még nem feltétlen éri el a mi kontinensünkét, de darabra jóval többen vannak nálunk, a gazdaságuk pedig Európáéhoz képest padlógázzal növekszik. A fejlődő Keleten 2030-ra potenciálisan több, mint egymilliárd főt számláló középosztály bontakozik majd ki, ami fogyasztani akar, és tud is majd.
Futballt is.
Mindeközben Európa lakossága stagnál, a középosztály pedig kicsit imbolyog. Beszédes tény volt, hogy mikor először írtam be a google-be az Europe és a middle class kulcsszavakat, akkor az első 5-6 találat szalagcíme az „Europe’s shrinking middle class”, vagy valami ehhez hasonló volt.

Most tegyük félre pár pillanatra a saját európaiságunkat, az aggódó gondolatainkkal együtt, és gondolkozzunk el azon, hogy ha egy meglehetősen piacképes termékünk van, akkor hova akarjuk vinni elsősorban? Egy nagy vásárlóerővel rendelkező, de nagyon alacsony és egyre csak fogyó népességű, stagnáló középosztályú kontinensre, vagy egy olyan környezetbe, ahol a népességszám gigantikus méretű, a középosztály pedig növekszik, a gazdasággal együtt, ami a megnövekedett vásárlóerőt is magával hozza…?
Hagyok időt a válaszra.

A futball természetesen teljesen más kategóriában indul, mint mondjuk az iPhone-ok, meg a Teslák, de a piac törvényei ugyanúgy érvényesek és hatnak a labdarúgásra is. A jelen pillanatban (Európában) elérhető haszonnál a távlati haszon (a Közel- és Távol-Keleten) sokkal kecsegtetőbb, ezért ennek megfelelően fog átalakulni a következő évtizedben, vagy évtizedekben a foci, bármennyire is nem tetszik ez nekünk itt Európában. A korrupt geci FIFA és UEFA, akik hagynak ezeknek vébéket rendezni és a csapataikat sem zárják ki sehonnan, nem okozói a fenti folyamatnak, pusztán csak eszközei.
Önmagában az a tény, hogy a keleti régió meredeken tör felfelé és ipari méretekben fossa magából az egyre nagyobb vásárlóerővel rendelkező fiatalokat, az nem kéne jelentse a futball átalakulását is, de mivel olyan iramban növekszenek, hogy a becslések szerint lepipálják előbb Európát, aztán az USA-t is, ezért elsősorban az ottani igényekre fogja a piac optimalizálni a labdarúgást.
Még akkor is, ha ezt jelen pillanatban egyedül Európában játsszák felsőfokon.
Ez a folyamat már el is kezdődött, ezt mindannyian tapasztaljuk.
A nemzetközi tornák akár klub, akár válogatott szinten egyre több résztvevővel indulnak, az exkluzivitást az inkluzivitás váltja fel szép lassan. A sejkek előbb a PSG-t, aztán a Man Cityt, aztán Messit, aztán a Newcastle-t, aztán Ronaldót vásárolták meg, rendeztek egy vébét, mostanra pedig a szaúdi liga 4 komplett csapata is a tulajdonukba került, amiket el is kezdtek feltölteni komoly európai nevekkel. Itthagyok róluk egy táblázatot, nem akarok mindenkit egyesével felsorolni.

A fenti táblán csak a közelmúltban a szaúd-arab ligába igazolt komoly európai labdarúgók neve, életkora, új csapata és vételára látható. Az igazán fontos oszlop az életkor, ugyanis ebből kiderül, hogy ezeket a srácokat nem levezetni vitték el elsősorban, hogy bohóckodhassanak még pár évig a visszavonulás előtt. Az átlagéletkoruk (a matuzsálem Ronaldót is beleszámolva) 29,61 év, ami még bőven egy labdarúgó legjobb évei közé tartozik.
Jelenleg még ugye a keleti blokk nem hagyta le Európát és az USA-t, csak szorosan zárkózik, ennek megfelelően még kár lenne a lakosaiknak ennél nagyobb bolhacirkuszt rendezni, úgyhogy a nagy arab bevásárlás hamar le fog állni szerintem (ettől persze még lehet, hogy jövőre is folytatódni fog). Amint azonban realizálódik ez a keleti blokknak jósolt gazdasági boom, azonnal folytatni fogják, efelől kétségem sincs.
És ahogy már kifejtettem már itt a blog felületén és a podcastekben is párszor, a Szuperliga is megvalósul majd, ha a fene fenét eszik is, de nincs az kőbe vésve, hogy ennek Európában lesz majd a bázisa – lehet ez éppen a keleti régióban is. A sejkek már úgy tűnik, hogy elkezdtek berendezkedni arra az időszakra, amikorra az országaik növekedése rendesen kibontakozik, addig is a biztonság kedvéért azért egy helyet máris követeltek maguknak a Bajnokok Ligájában (és az UEFA korrupt geci működését ismerve ezt előbb-utóbb engedni is fogják nekik).

Ez hát röviden az én meglátásom a jelenleg zajló, és a jövőben várható folyamatokról. Az európai futballt eladó társulások számára hosszabb távon sokkal szexibb hely a Közel- és a Távol-Kelet, mint Európa, ahol ezt az egészet játsszák. Ennek megfelelően a fentebb bővebben is fejtegetett optimalizáció is a keletiek szájíze szerint alakul: tömegével érkeznek a tradíciókkal szembemenő új klubcímerek, a tarka, villogó, LSD-parádé, azonnali szemrákot okozó, futballtól teljesen idegen neonszínű mezek, a rengeteg torna, a rengeteg induló, és még ki tudja mi jön a közeljövőben. Az Adidas pont leszarja, hogy Európának tetszik-e a United új idegenbeli meze, mert itt 50 millió darabot fognak eladni belőle, a keleti blokkban pedig 250 milliót. Inkább nekik tetsszen, aztán Európa meg óbégasson, ha akar, majd ha meg tudnak venni az európaiak is 250 millió darabot, akkor esetleg kinyitja a másik fülét is az Adidas.
Nekünk ez persze nem feltétlen tetszik, de a piacnak nincsenek tetszési alapon létező preferenciái. A kelet szexibb, rájuk optimalizál, és kész. Nincs itt semmi látnivaló, haladjunk kérem tovább.
Nem csak a futballal van ez így különben, más szegmensekben is tetten érhető a fenti folyamat (nevezetesen az, hogy egy vonzóbb piacra optimalizált terméket eladnak máshova is, ahol van még vásárlóerő, aztán vagy tetszik nekik, vagy nem).
Ez a helyzet majdnem minden nyugati fejlesztéssel, amit Magyarországon (és úgy általában Közép- és Kelet-Európában) piacra dobnak. Az okostelefonok, az autók, a mosógépek, a tévék, a játékkonzolok mind a nyugati fogyasztókra lettek tervezve és optimalizálva, mivel az a legvonzóbb piac per pillanat, de mivel Közép- és Kelet-Európában is van ilyen tárgyak iránt kereslet, ezért a Sony, az Apple, meg a Microsoft természetesen eladja itt is a termékeit, de ránk optimalizálni nem fognak. Nem fog azért új konzolt, új telefont, meg új autót fejleszteni és gyártani (és ezekhez új gyártósorokat tervezni és elhelyezni) egyik cég sem, mert nagyon nem lenne hatékony, inkább többet termelnek, és eladják nekünk a nyugati szokásokhoz és elvárásokhoz fejlesztett kacatokat, aztán vagy tetszik nekünk, vagy nem, a pénzünk pedig köszönik.
Tetten érhető ez máshol is: ha valaki netán nézett korábban Forma 1-et, akkor a kétezres évek elején dúló gumiháború során ugyanez a folyamat bontakozott ki. A Bridgestone-nal szerződött csapatok közül a Ferrari annyival kimagaslott mezőnyből, hogy a japán gumigyárnak sokkal jobban megérte kizárólag a Ferrari igényei szerint fejleszteni, amit meg is tettek, aztán ugyanazokat az abroncsokat kapta a Sauber, a Jordan, a Minardi, meg a többiek is, és ha nem tetszett nekik, akkor takarodhattak elfele. A barikád másik oldalán a francia Michelin csapatai közül egyik sem magasodott úgy a mezőny fölé, mint a túloldalt a Ferrari, ezért a franciák nem ezt a modellt követték, ők egyszerre próbálták az összes szerződött csapatukra optimalizálni a gumicsomagjaikat, több-kevesebb sikerrel.
Véleményem szerint ha az európai gazdasági és demográfiai helyzetre vonatkozó jóslatokat nem szárnyalná felül drasztikus méretben a keleti blokké, akkor nem látnánk ilyen gyökeres változásokat a futballban sem, de sajnos nem ez a helyzet.
Nem a láthatatlan gyíkemberek összeesküvése alakítja hát a labdarúgásunkat, pusztán csak a gazdasági-társadalmi folyamatok alakulnak úgy, hogy a Közel-és a Távol-Keletre hatalmas merevedése támadjon a futballt áruló társulásoknak, Európára pedig nagyon lekonyuljon.

Amúgy a sérültjeinket jelenleg elnézve jó szar szezonunk lesz idén is.