Jó másfél éve hallottuk utoljára a BL-himnuszt az Old Traffordon – nem sok köszönet volt benne, és vélhetően a ma esti banzájban sem lesz, bár ezt speciel az Allianzban rendezik.

Apropó BL himnusz, az megvan, hogy honnét jön a zene?
Ha netán nincs, akkor egy gyorstalpaló keretein belül ezt is szívesen elmesélem (mostanság amúgy is úgy vagyok vele, hogy még a merevedési zavaraimról is inkább mesélek, mintsem hogy a Manchester Unitedről kelljen).
A sorozatot ugyebár 92-ben brandelték át, az UEFA pedig minden dizájnnal és csillogás-villogással kapcsolatos dolog tervezését a britekre bízta.

A zenét Tony Britten „szerezte”, az idézőjelre pedig azért van szükség, mert tulajdonképpen Handel György király koronázásra írt, Sádok, a Pap (avagy angolul Zadok the priest) című művét adaptálta minimális változtatásokkal, gondolom az angol Királyi Zeneművészeti Főiskola tantermeiben orrvérzésig ismételtették vele, mivel ott tanult a fószer. Némi kopizás után aztán hegesztett hozzá egy háromnyelvű halandzsát is a bajnokokról (ugyebár az UEFA három hivatalos nyelve az angol, a német és a francia), és kész is volt a mű, ami a mai napig is a Bajnokok Ligája himnuszaként szolgál.
Ugyan erre sem feltétlen kíváncsi mindenki, de sokkal vidámabb téma mint mondjuk a Brighton elleni hazai zakó, úgyhogy elmesélem a logót is.
Jó lesz?
Hogyne lenne jó.

Szóval a logóként használt, csillagokból összetákolt focilabdát Phil Clements álmodta meg, annak a cégnek az egyik munkatársa, amelyik többek közt mindenféle alkoholos italok (pölö a Guiness) dizájnját, illetve más egyéb élelmiszeripari termékét alkották meg korábban. Ez egyébként a világ összes jelenleg használt logója közül az egyik legrégebbi, mivel a technikai forradalom újításai (nagyobb, élesebb, jobb felbontású képernyők) újabb és újabb követelményeket támasztottak, elsősorban az internet és a webes megjelenítés elterjedése miatt, de Clements dizájnja olyan jól sikerült, hogy nem volt szükség változtatni rajta. A pali egyébként néhány év után döbbent rá, hogy hiába adott arcot az UEFA legnagyobb sorozatának, meccset még sosem nézett élőben, úgyhogy a 2003-as BL-döntőn személyesen is megjelent, amit pont az Old Traffordon rendeztek, Clements pedig megcsodálhatta a saját logóját a gyepbe fűnyírózva is.

Utoljára fogunk egyébként hagyományos csoportkört látni idén, mivel a légyszinelegyenszuperliga-mozgalom az ECA lobbistáinak köszönhetően az UEFA a következő szezontól kezdve a svájci táblás megoldást fogja alkalmazni, erről is beszéltünk már korábban egy podcast során valamikor 2020-21 környékén, mikor ezt bejelentették. Nem lesz többet négyfős, csoportkörös, odavissza verekedés két továbbjutóval, helyette négy kalapba sorolnak minden indulót, és mindenkinek minden kalapból sorsolnak 2-2 ellenfelet, és a teljes bagázst egy nagy, kollektív táblázatban rangsorolják majd, ahonnan a top 8 automatikusan folytatja a kieséses szakaszban a küzdelmeket, a 9-24. helyezettek pedig nyomnak egy rájátszást egymással. Így a jelenlegi 125 meccs helyet 225-re emelkedik a torna mérkőzésszáma, ami természetesen még további beteges méretű bevételeket hoz majd a nagykutyáknak, illetve hatékonyan elősegíti a gazdagabb és a szegényebb klubok között már amúgy is szélesre nyílt pénzügyi olló még szélesebbre nyitását.
Ja, és természetesen 32 helyett 36 résztvevővel indul majd a sorozat jövőre, nehogy az újonnan klubokat vásárló közel keletiek kimaradjanak a buliból hogy a kisebb csapatok is nagyobb számban képviselhessék magukat.
Jövőre természetesen ezt újra elmagyarázom, úgyse tudunk már miről írni, csak hát ugye félő, hogy nem sok közünk lesz ahhoz a tornához, pláne ahogy az idei játékunk kinéz, szóval inkább jó középiskolás tanárhoz illően addig mutatom be az osztálynak a hangszert, amíg megvan.

Visszatérve a ma estére, meg úgy általában a csoportunkra: a Sky Bet oddsai szerint 71,7% esélye van annak, hogy továbbjutunk a csoportból, bár emlékeim szerint mikor a 20/21-es csoportkörben elvertük egymás után a PSG-t és a Lipcsét, akkor még ennél is nagyobb sanszot adtak nekünk a továbbjutásra a szakik, aztán megláttuk mi lett belőle. (A Bayern továbbjutására 93,6%-ot jósolnak különben, csoda hogy egyáltalán lehet rá fogadni).
A Bayernnél ugye Harry Kane van per pillanat, a Man City után második legnagyobb esélyesei a sorozat megnyerésének, Bajorországban mindenki hetek óta hatalmas merevedésekkel sétálgat az utcán, a csapból búzasör folyik, a madarak csiripelnek, az élet pedig meseszép, amit nagyrészt a szegény és gazdag klubok között egyre nagyobbra nyíló olló garantál.
Az európai labdarúgásnak természetesen egyre jobban használ az UEFA módfelett igazságos díjelosztási módszere, ennek folyományaként annyira izgalmas lett már az összes bajnokság, hogy nem győzök magam alá szarni tőle.
Csak a 2000-es évek beköszönte óta a következő zsinórban nyert bajnoki cím-sorozatokat tudom felsorolni a teljesség igénye nélkül:

• Lyon: 8 (2002-2008)
• Olimpiakosz 7 (kétszer is megcsinálták amúgy, 1997-2003, illetve 2011-2017 között)
• APOEL: 7 (2013-2019)
• Juventus: 9 (2012-2020)
• Basel: 8 (2010-2017)
• Celtic: 9 (2012-2020, egyébként a Rangers is megcsinálta ezt korábban)
• Dinamo Zagreb: 11 (2006-2016, egyébként ők az elmúlt 17 bajnokságból 16-ot nyertek meg)
• BATE Boriszov: 13 (2006-2018)

Baromi izgalmas az európai foci, nem?
A hangsúly egyébként a „zsinórban” szócskán volt a fenti felsorolásban, ha ehhez hozzáteszem még a többi, szemérmesen elspórolt győzelmi sorozatokat, akkor még borúsabb lesz csak a kép. (Lásd például a PSG 11 szezonból 9 bajnoki címét, a Rosenborg 13 zsinórban nyert bajnokságát, amit a 90-es években kezdtek meg, vagy a Dinamo Kijev zsinórban 9 megnyert trófeáját, ami szintén a 90-es években kezdődött, vagy például azt a tényt, hogy a spanyol bajnokságot 2004 óta kizárólag a Barca-Real-Atletico hármas nyeri. És ez idén is így lesz).

Az igazán szemfülesek pedig gondolom már javában elkezdték írni a kommentet arról, hogy a fenti felsorolásból egyvalami kimaradt – bizony, még ennyi elrettentő példával is túl izgalmas lenne az európai labdarúgás, úgyhogy ezt megakadályozandó a Bundesligát már zsinórban 11-edjére a Bayern nyeri.
Mert hát nehogymár, értitek.
Az előző szezonban egyébként hajszálon múlt csak a bajorok sikere, a Dortmunddal karöltve 71-71 ponttal végeztek a bajnokságban, de a gólkülönbsége a Bayernnek volt jobb. Ha a dortmundiak nem ennyire kretének, akkor pontot tehettek volna ennek az egésznek a végére (és kirúgathattak volna mondjuk még egy edzőt a Bayerntől, wehehöhö), de így jár az, aki talicskaszámra kapja a gólokat a hajrában. (Aki esetleg nem követte volna figyelemmel ezt a végletekig izgalmas és kicsit sem egyoldalú bajnokságot, annak szívesen elmesélem, hogy a Dortmund hét gólt is benyelt az utolsó percekben, ha ebből csak az egyiket is megússzák, már meg lett volna a bajnoki cím. Tudom, hogy senkit nem izgat ez a tény sem, de még mindig jobb erről mesélni, mint mondjuk az Arsenal elleni zakónkról).

A bajorok az utolsó hat kiírás csoportkörének összesen 36 mérkőzéséből 32-őt megnyertek, 4 döntetlen mellett, emberemlékezet óta nem fordult elő olyan, hogy a Bayern kikapjon egy csoportmeccsen (egyébként 2016 novemberében fordult ez elő velük utoljára, mikor egy teljesen tét nélküli meccsen kikaptak a Rostovtól idegenben, mert már az első 4 meccs után eldőlt természetesen a továbbjutásuk, csak a csoportelsőségüket bukták el vele).
Egyébként én ezt rendeletekkel tiltanám, k***a életbe már, legalább bevezethetne ekkora nyerő szériák után valami egy körből kimaradsz – büntetést az UEFA.
(2016-ban b***meg, még a heresérvem se volt meg akkor, a Bayern utolsó csoportköri veresége gyakorlatilag kijárta az óvodát és általános iskolába ment azóta. És nem úgy néz ki, hogy ez most fog megszakadni).
És értitek, ezeknél rugdalják ki a Carlo Ancelottikat, a Hansi Flickeket, meg a Julian Nagelsmannokat, mert az összes hazai trófeát sikerült csak megnyerniük oda-vissza kétszer. Édesistenem, mindegy is, azért legalább örülök annak, hogy a Manchester United sosem lesz ekkora szarban, tényleg szégyellném magam, ha ilyen botrányos teljesítményt nyújtana a csapattal bármelyik edzőnk.

De visszatérve a Bayernre: az utoljára csoportkörben vereséget szenvedő csapatukból már csak Kimmich, Thomas Müller és Kingsley Coman van a klubnál, mert a Dortmund továbbra is kiváló utánpótlást nevel az újabb és újabb bajor sikerekhez remekül működik a recriutment policyjük. Komoly pénzt szinte kizárólag csak 25 év alatti játékosokért hajlandóak fizetni (lásd mondjuk pont Comant, Renato Sanchest, Tolissót, Sülét, Lucas Hernandezt, Pavardot, Leroy Sanét, Upamecanót, meg még egy csomó mindenkit), gondosan ügyelve arra, hogy legalább egy, de inkább több játékost is igazoljanak a közvetlen riválisaiktól minden szezonban, amit egyébként a kétezres évek eleje óta művelnek. Még most is emlékszem rá, hogy a 2001/02-ben nagyot futó, tripla ezüstöt összehozó Leverkusenből még ugyanazon a nyáron elvitték Ballackot, Zé Robertót, aztán még később Robert Kovacot és Luciót is, aztán a lényeges hatalmi kérdéseket rövidre is zárták ezzel pár évre.
Most képzeljétek el, hogy mondjuk két év leforgása alatt négy alapembert is igazolunk az Arsenalból, hát mennyire groteszken és lehetetlenül hangzik ez, nem? Ehhez képest ez a Bundesligában szinte minden évben megtörténik. De mindegy is, nevetséges b***meg ez az egész német bajnokság, beszarás, hogy milyen gyenge érdekérvényesítő ereje van a kluboknak akkor, ha a Bayern jelentkezik be a játékosaikért – a München gyakorlatilag a Bundesliga Mészáros Lőrince.

A csatárpiacon ugye tudjuk, hogy már jóideje pangás van, úgyhogy elég nagyot szakítottak a bajorok Harry Kane elhozatalával, még akkor is, ha már elmúlt 30, és százmillióba került, ezzel egyébként toronymagasan sikerült lepipálniuk a Bundesliga mindenféle átigazolási rekordjait (amit szintén ők tartottak már évtizedek óta). Biztos nehéz lehet zsinórban 11 bajnokságot nyerni úgy, hogy a liga történetének 11 legdrágább transzferéből 10 az övék, de tulajdonképpen mindegy is.
A Bayern tehát egy csatárszegény világban úgy néz ki, hogy még ideig-óráig elintézettnek tudhatja a 9-es posztot Lewandowski után is, majd csak elég lesz Harry Kane szolgálata mondjuk 3 újabb bajnoki címre, mielőtt ő is az Al-Tevefaq csapatához szerződik.
Tuchel egyébként amennyire fasza, modern, újhullámos, szuperkovbojUSAhotdograkétaűrhajónémetedzőnumberone, annyira pragmatikus szerepeket bíz a jó öreg Harryre, mert amíg Kane a labdabirtoklás terén meglehetősen átlagos Tottenhamnél (50%-ot átlagoltak tavaly a bajnokságban) 40 körüli labdaérintést produkált 90 percenként, addig a Bayernnél ugyanez a stat jelentősen nagyobb labdabirtoklás ellenére (60+%) 30 alatt van. Hiába van többet a labda tehát a Münchennél, mert Kane így is sokkal kevesebbet tud vele játszani, mint a Tottenhamben, nagyrészt azért, mert Tuchel alatt gyakorlatilag nem hagyja el a támadóharmadot, és kizárólag a befejezésekkel törődik – kinéz neki egy 30 bajnoki gólos szezon megint, de ne felejtsük el, hogy a bundásban csak 18 csapat van, azaz 4 meccsel kevesebb idő áll erre rendelkezésre, de aligha okoz neki gondot ez az akadály.
Tuchel egyébként stabilan 4-2-3-1-ezteti a Münchent, a védelem tengelyét a kaput őrző Sven Ulreich, és a Kim Min Jae – Upamecano – Alphonso Davies trió alkotja, aztán a jobbhátvéd helyén hol Mazraoui, hol Laimer bohóckodik, tulajdonképpen ez a védelmük leggyengébb pontja (ami nekünk még mindig erős).
Előttük a Goretzka-Kimmich páros takarít és szolgáltatja az energiát, a rohanást, meg a clever passing intézményét, Harry Kane háta mögött pedig még mindig Thomas Müller szaladgál, akivel akár egy egész folyékony párost is alkothatnának, de egyelőre nem úgy néz ki a bajorok játéka – Harry Kane fejjel megy a kapunak, Müller pedig helyet csinál bárkinek, akinek kedve van focizni. A pálya két szélén meg többnyire Gnabry és Sané játszanak olyan igazi kis régimódi (Giggs-féle) szélsőt, ők elsősorban nem az ellenfél kapuját támadják, mint a modern kori inside forwardok, vagy inverted wingerek, hanem a pályát próbálják szélesíteni minél jobban és a taccsvonalat ölelgetni, hogy Harry papának legyen elég levegője a védők között pötyögtetni. Nekik sem kellett tulajdonképpen semmiféle új körülményekhez alkalmazkodniuk, legfeljebb nem lengyelül kell kiabálni a gólb***ó centerüknek, hanem angolul.

Tuchel tehát nem mondhatnám, hogy ezzel a Bayernnel feltalálta ismét a spanyolviaszt, de tényleg édesmindegy mit játszat velük, szerintem egy követő emberfogás + söprögető (az amúgy baromi vicces lenne manapság) + Miroslav Klose kombóval is bajnokok lennének, még ha szűken is.
A meccs képére kéne tippeljek valamit, de hát tényleg fogalmam sincs mi bíztatót tudnék mondani anélkül, hogy a Unitedet említenem kéne, végképp semmi kedvem rólunk írni – de tudok például MMMMMMMMM nyúlszájat csinálni.
Valószínű egyébként 60+%-ban lesz a labda a hazaiaknál, alig fogunk belőle látni valamit, szóval a szünetben nem árt majd ha ten Hag az öltözői mágnestáblára felrajzol egyet, hogy azért ne felejtsék el a srácok, hogy is néz az ki. A presszing alól nehézkesen jövünk ki, cserébe a miénk még egy év ten Hag foci, és két teljes felkészülési időszak után is borzasztó inkonzisztens. Casemiro már most fáradt, pedig még október sincs (képzeljétek mi lesz a decemberi darálás alatt), úgyhogy a védelmünk előtt alig van fedezék, ami egyébként effektíve lenullázódott, a támadósorunk fele pedig többet jár bíróságra, mint az ellenfelek tizenhatosán belül.

Seggem.

Egyébként a Bayern padjáról Tuchelt eltiltották, mivel még az előző szezonban a City elleni leégés végén kapott egy pirosat egy hosszabb rantelés után. Ebből kifolyólag a padjukon várhatóan Lőw Zsolt, és Anthony Barry fognak dirigálni. Alighanem vetésforgóban nyomják a srácok a bírók inzultálását, mert Lőw Zsoltot a Leverkusen elleni bajnokin kellett a játékvezetőnek kiküldenie a stábból.

A mérkőzést az M4 sport közvetíti majd, a műsor 20.15-kor indul, kickoff 21.00-kor, addig mindenki menjen át a szomszédjaihoz, és vegye meg tőlük áron alul az összes műszaki cikküket, bútoraikat, esetleg a dekoratív berendezési tárgyakat is, ha esetleg erre nem hajlandóak, akkor keresse meg a közös képviselőt és szólíttassa fel őket ezeknek az átadására, halmozza fel ezeket otthon, aztán szépen kölcsönözze vissza nekik túlárazva, aztán tagadja ki a gyerekét, miután 12 évesen még csak 2 doktori és egy kandidátusi címet tudott csak szerezni, és azt is csak asztrofizikából.