Előljáróban: aki még nem tette, mindenképp olvassa el Pite délelőtti dolgozatát, amiből kiderül, ő hogyan értelmezi az utóbbi időben népszerűvé vált „szexifoci” kifejezést!
Deja vu. Esetleg Depi vu. Mindenkivel megtörtént már, idén a csapatunkkal is. Még két hete se gondoltam volna, hogy újabb, ezúttal kellemetlen vótmá’egyszer élményt kell átélnem, de a West Brom elleni ‘miafaszvoltez’ vereség után a hétközi bajnoki mérkőzésünk közvetítése meglehet, nem fogja megduplázni kedvenc törzshelyünk heti forgalmát. Pedig mekkora hittel, odaadással készültem a mai beharangozóra (hát ööö, izé..) egy optimista poszt gondolatait gyűjtve agytekervényeimben. Elvégre zsinórban ötször nyertünk, köztük a Chelsea, Pool, City hármas ellen is, de mint egy Stuka London légterét elérve 1940 körül, kezdte meg zuhanórepülését lelkesedésem a vasárnapi vereséget látva. Ami egyébként valószínűleg csak a mesterterv végrehajtása lehetett, hogy Guardiola ne a pályán ünnepelhesse a már amúgy is agyonnyert bajnokságát.
Szóval miután a megszokott körkérdésre, miszerint „Mozaik holnap?” – bár ezúttal nem én tettem fel – ’nem’-ek garmadája érkezett válaszul, elképzeltem, ahogy elindulok este az unalomig ismert útvonalon. A Bikás park metrómegállóban már a megszokott üresség vár, szinte csak az állomás tetőszerkezetének beázásával harcoló és csatát vesztő néhány vödör a társaságom. A begördülő automata szerelvényre felszállva ismét megcélzom a Keletit, mint akkor, 11 hónapja, miközben fülhallgatómban a Még1X üvölt a Depressziótól.
A végállomáson elhagyom a földalattit, elindulok fel a mozgólépcsőn, a falakról felváltva vigyorog rám gúnyosan Orbán Viktor és Soros György a még el nem távolított választási plakátokon, mint két elcseszett Nagy Testvér. Kiérek a felszínre, még megteszek 100 métert a zsúfolt, szemetes utcán, ellenséges, kiábrándult tekintetek kereszttüzében, és már meg is érkezem. A szűk egy éve tapasztalt néptelenséget régi ismerősként üdvözlöm, a kedves pultos lány és az üres bokszok látványa is megnyugtatóan hat rám. Oldalra biccentek a bárpultot támasztó helyi, lassan vénülő, rozzant figurának, kikérem a krusót, leülök a szabadon választott helyemre, és ismét gondolataimba merülök. A remény hal meg utoljára alapon még várom, hátha egy-két ismerős arc is feltűnik, de túlságosan azért nem számítok erre a váratlan fordulatra. Általában dugig van a hely egy-egy United meccs idején, de ez nem az a nap.
A baj az, hogy ez a nihil épp egy hónappal korábban érkezett el, mint tavaly. Ami számomra elég nagy paradoxonnak tűnik, hiszen az előző szezonban a hatodik helyig sikerült csupán menetelni, most meg a másodikok vagyunk a táblázaton, de mivel 19 csapat tapsolt egy bajnokságon át a strandkorlátkék geciknek Citynek, és sorfalat állva adták át a bajnoki trófeát, a tavalyi Leicester Chelsea meg annyira le van maradva, hogy már nagy valószínűséggel nem tud beelőzni, csak annyi kérdés maradt, hányadik helyen jutunk be a BL-be. És bár nagyon nem szeretnénk, ha a Liverpool elorozná az amúgy semmire se jó „vice-bajnok” pozíciót, valójában a bajnokság lényegi része véget ért számunkra. Ráadásul a sereghajtó, biztos kiesőtől hazai pályán elszenvedett vasárnapi vereség sem garancia a vendéglátóhelyen gyakorolt, csoportosan elkövetett, lelkes szurkolásra.
És már tudom, nem az első vagyok ma sem, hanem az egyetlen. Megérkeztem. A tavaszi Manchester United PL hangulat uralkodik itt Stretford End módra. Semmi sem változott. Azaz egy dolog mégis. Nem Kövesd-Vasas megy a TV-ben, hanem Puskás-Debrecen…
De ezúttal nem indulok haza idő előtt. Most mégis maradok. Reménykedem. Hiszen idén nem a hatodik helyen állunk, hanem a másodikon (ha így haladunk, jövőre már a bajnokot is kettővel előzzük). És bármilyen kilátástalan néha a játékunk, bármennyire nincs párhuzamban a játékosokra elköltött pénz a csapat fejlődésével, bármennyire féltem Martial és Rashford helyét a csapatban, bármennyire nem tetszik a jelenlegi helyzet, bármennyire is utálom José Mourinhót – ez van – már túl öreg vagyok, hogy ne drukkoljak a világ legjobb futball klubjának, a Manchester Unitednek. Talán csak megszokás, valami rigolya. Semmi sem változott.
Ja, és kivel játszunk ma? Hát a Bournemouth-szal idegenben.