Fegyvertársak

Ketten voltak. A sors messzire vetette egymástól őket, az Öreg visszavonulása óta gyakran viszály is kelt közöttük, mégis rokonlelkek maradtak. Egyikük a ködös Jardim-hegyi Pochlegri torony nyugati szobájának hideg falát támasztva üldögélt az ég vörösödő alját figyelve, társa, mérföldekre onnan, egy egyszerű gödörben kialakított otthonos zugban merült el gondolataiban. Csak egy dologra tudtak gondolni, az aznap esti ütközetre.

– Közel a világvége… – motyogta halkan Oleandre Outra a rideg toronyszobában – a vörös veszedelem leigázza egész Premírt, a Tizenkilencek semmit sem tudnak tenni ellene, csak egymást marják, ahol érik. Egykor dicső, rettegett népünk is egy lett közülük, egy tehetségtelen vezér irányításával.

A Gödörben Halffull Oleinn felkapta a fejét. Csak tűnő szellő volt csupán, vagy tényleg régi barátja hangját vélte hallani? – Te vagy az Testvér? – nézett fel az alkonyi ég apró szeletére, amit a verem távoli pereme látni engedett. Biztosan csak a képzelete játszott vele. – Ne légy ennyire elkeseredve, a kegyetlen horda mindenkit elsöpör, egyedül a mi seregünk tudta megakasztani rohamát az őszi hadjárat során. Nemes vezetőnk ritkán marad alul a túlerőben lévő hadseregek ellen. Merítsünk ebből erőt! – szólt halkan Halffull, inkább csak önmagát bátorítva.

Oleandre felegyenesedett ültében, és megütközve meredt kamrája szemközti falára, ahol egy égre néző alak elmosódott körvonalát vélte felfedezni. – Halffull, öreg barátom? Ez nem lehet – gondolta, de aztán tovább beszélt magában. – Semmi esélyünk, szerecsen kapitányunk hónapokkal ezelőtt eltűnt egy gonosz varázslat következtében, fiatal fegyverhordozója is megsérült egy téli estén, legutóbb pedig legjobb mesterlövészünk dőlt ki a sorból. Ráadásul örökifjú veteránunk a déli Interionba dezertált.

A gödörlakó közbevágott: – Amikor minden elsötétül, és reménytelennek tűnik a holnap, mindig akkor történik valami csoda! És velünk van még az ismert világ délnyugati sarkából érkezett két vitéz álzsoldosunk, de még Lingardia kapitány is!

És akkor a két jóbarát, egymástól ezer mérföld távolságban egyszerre sóhajtott fel lemondóan:
– Kiszopunk!