A “Vezess végig egy metaforát, amivel illusztrálod kedvenc csapatod pillanatnyi helyzetét”-témában ma már közöltünk egy pályaművet. Itt egy másik, a szerzője bfgbobo törzskommentelő úr. Köszönet neki is a közreműködésért!

Kaptam drága kedves földimtől egy gyönyörű piros sportkocsit. Nem mai darab, egy-két helyen megjelentek rajta a rozsdapöttyök, de az Öreg, aki vezette, rendszeresen leverte a mai gépeket. Félkézzel. Gyakran még whiskey-től mámorosan is.
Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam. Ez egy olyan autó, amelyet mindenki akar. Egy autó, amelyet mindenki le akar előzni.  Egy autó, amely csak a kiváltságosoknak jár. Egy autó, amely nem csak egy autó. Egy rang. Egy rang, amire mindenki vágyik, és amit sokan elérhetetlennek tartanak. A világ minden táján tudják, hogy ez a név egyet jelent a minőséggel, eleganciával, történelemmel.

Akkor még nem voltam tisztában azzal, mit is örököltem.

Első utam néhány távol-keleti műszakishoz vezetett. Amikor odaértem, egy-két helyen nehezen indult, de utána nagyon szépen muzsikált. Mindenki nyugtatott, hogy ez csak a megtett távolság miatt van, a járgány egy picit fáradt. Oké. Hazatértem Manchesterbe, majd utam Londonba vezetett, ezúttal már élesbe. Semmi gond nem volt, út közben még egy dísztárcsát is találtam. Aztán irány Wales. Szintén zenész, majd ismét haza. A belvárosban versenyeztem egy kék autóval. Új, modern darab. Egy portugál pöcs vezette. Végig egymás mellett haladtunk, én nem tudtam elé kerülni, ő furcsamód nem akart megelőzni. A következő utam Liverpoolba vezetett. Borzasztóan ment a gép. Előfordul. Soha nem volt egy egyszerű út. A hazaúton összeütköztem az új szomszédommal. Egy hatalmas terepjárója van. A legújabb, méregdrága járgány, valami új márka, amiről még senki nem hallott, óriási hangja van és zabálja a benzint. Évente 100 millió a szerviz.  Jól megy baszod…

Pár nappal később ráindítottam a garázsban. Picit döcögősen, de beindult. Közben átnéztem a csomagtartót. Találtam egy szép új abroncsot. Megnéztem, melyik kerék a legkopottabb, a bal első cseréje mellett döntöttem, aztán nekiláttam a szokásos hétvégi bevásárlásnak a városban. A körút alatt észrevettem, amit mások is, a váltó picit kopott. Az utolsó pillanatban találtam bele csapágyat az én régi autómból, de a szőrcsomót, ami ráragadt nem tudtam leszedni. A régi autóm nem volt egy szép járgány, nem volt hangos, fillérekből tartottam fent, évekig szolgált hálásan, oda értem vele, ahova akartam, gyakran a többi nagyágyút is meglepve.

Ezután kezdődtek a bajok.

Az autóm lerobbant. A saját városomban. Egy sima bevásárló körút alatt. Először fordult elő az elmúlt 35 évben. Szemtanúja volt a régi gazdája is, de megnyugtatott, hogy nagyon-nagyon ritkán vele is előfordult. Nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, csak visszaült és folytatta útját.

Ismét vidéken autózgattam. Majdnem karambol lett a vége. Bármilyen hihetetlen, az új bal elsőm mentett meg.  Kiderült, hogy ez nem egy akármilyen abroncs. Hanem a legjobb minőségű. Olyan, ami sok-sok évig fog a legmagasabb szinten szolgálni.

Visszatértem a városba. Nem volt zökkenőmentes az út, a belvárosban belementem egy óriási kátyúba, amit az utolsó pillanatban vettem észre.

Teltek a hetek, nem volt semmi érdekes, egy-két zökkenőmentes bevásárlás, egy sima londoni kitérő, de aztán összefutottam egy régi francia ismerőssel. Neki egy piros sportkocsija van. Szépnek szép, de már senki emlékszik milyen típus. Évek óta száguldozik vele a környéken, meg-megijeszt mindenkit, de aztán a célegyenesben mindig lerobban. Hallottam róla egy sztorit, amikor is egy birminghami gyármunkás lehagyta őt egy teherautóval.

Versenyeztünk.
Sima volt.
Megnyugodtam.
Én is, az autóm is, a csodálói is.
Túl vagyunk a kezdeti nehézségeken.
Megszoktam a kicsikét, ő megszokott engem, az emberek elfogadtak a volánnál.

De nem.
Ez nem megy ilyen rövid idő alatt.
Újra döcög a gép. Most már rendszeresen. Lerobbant vidéken, lerobbant a belvárosban is.
Az emberek röhögnek rajtam.
Rajtam, az autómon, a márka szerelmesein, mindenkin, akinek köze van hozzám és az autóhoz.

Be kellett látnom, a motoron kívül minden el van rohadva és használódva.
A kerekkel kezdtem. A balhátsót cserélni kell. Hiába van még tapadása, a szálai elkezdtek szétfoszlani. Nincs mese, bármennyire is stabil volt az elmúlt 8 évben, neki is eljött az ideje. Abban az évben, amikor az Öreg felszedte a Nőt a világ legjobba volt. Azt a bizonyos Nőt, akinek mindenki meg akarja fogni a tökéletesen kerek melleit egyszer az életben. Aki egyszer megfogta, mindig meg akarja fogni. Eddig még senkinek sem sikerült hosszabb ideig megtartania.

Aztán ott hátsó felfüggesztés.
Az egyik része kapott egy nagyon-nagyon komoly ütést jó két éve. Brutálisan kemény és stabil volt. Meg lett javítva, de már nem a régi. A másik fele rengeteg ütést elszenvedett. Koros is, évek óta érezni, hogy már nem úgy forog, ahogy fénykorában. Pedig ő is a legjobbak közé tartozott. Érzi már, nincs sok hátra. Beépítettem az újakat, amiket az Öreg adott. Az egyiket a saját garázsában kovácsolta. Nem egy világklasszis, de rendkívül stabil. A másik felét egyből a mélyvízbe dobta. Akkor nem okozott csalódást. Viszont most elég hullámzóan teljesít. Talán túl van terhelve. Talán nem tesz jót neki, hogy kénytelen a jobbhátsó helyén is dolgozni, aki néha túlmelegszik, gyakran pedig elromlik?  De bízom bennük.

Aztán itt van ez a furcsaformájú alkatrész. Azt mondta az Öreg, hogy középre való. De melyik középre? Hátra középre? Esetleg a váltó mögé, vagy éppen a váltó mellé, netalántán jobb oldalra? Fene tudja, majd meg lesz a helye.

És akkor itt ez a váltó.
Jelenleg kétsebességes.
Rükverc és oldalra.
Mi a fasz? Hát hogy közlekedett így vele? Ja hogy agyonterhelte a jobb elsőt, azt a jobb elsőt, ami csak arra képes, hogy előre guruljon és befelé forduljon?
Van középre is alkatrész, de sajnos sokat beteg, pedig nagyon nagy hasznára lenne ennek a járgánynak. Aztán ott az én csapágyam. Évekig szolgált hálásan, erre bedöglik. Hát ilyen nincs… amint megjavul, rakom vissza a helyére.

Na de ez a motor…
Minden sofőr álma. Világszínvonal. Azok a gyertyák…
A két fő gyertya talán a legjobb páros a világon. Az egyik holland gyártmány. Ha van elég olaj a motorban, gyilkos. A másik egy brit modell. Ösztönösen muzsikál. Nem lehet máshova rakni, hagyni kell, had tegye a dolgát. De sajnos mind a kettő elég könnyen kopik. Viszont vannak remek tartalék gyertyáim. Az egyik egy mexikói, őt menet közben észre se veszed, aztán egy váratlan pillanatban felpörgeti az egész gépet. Itt pedig a másik tartalék, ki se látszik az olajból. Fiatal még, tehetséges, ő is majd egy húzógyertya lesz. Jelenleg még két irányba húz. Előre és hátra. Idő kell neki és akkor főleg előre fog.

Megfogadtam, hogy felújítom a járgányt.
Nem javítgatom, nem fogom folyamatosan olajozgatni a régi sokat megjárt alkatrészeket. Nincs értelme.
Csak minőségi alkatrészeket fog kapni. Ha kell Német- vagy Spanyolországból rendelem őket, de lehet, hogy találok a saját garázsomban is. A motoron kívül lecserélek mindent, amit kell. A hátsó rész már majdnem kész, de még nincs teljesen összerakva, viszont azt, hogy mit fogok rakni baloldalra, még nem tudom. Van egy másik fiatalabb abroncs, de az nem az igazi. Őt meghagyom tartaléknak.
Aztán itt ez a másik váltó Brazíliából.  Amikor megvette az Öreg, nagyon faszán vett minden sebességet. De sajnos ő is nagyon törékeny. Az elmúlt években nagyon keveset volt használva. Meg is látszik, annyi gépzsír ragadt rá, hogy most már alig veszi a hármast. Még egy utat se bír végig. Elküldöm Olaszországba, ott tudják még használni, hátha az új gazdája bejáratja rendesen.
Van még tartalék abroncsom, egyértelműen előre való, mindkét oldalra jó lenne, de használhatatlan, ha én jobbra tekerem a kormányt, ő balra fordul. Nincs mese, el kell adnom.

A japán csapággyal nem tudok mit kezdeni. Elől van helye az biztos, de pontosan hol? Talán az egész motort át kellene alakítani, hogy használható legyen?
Most vettem egy nagyon fasza téligumit. Kurva drága volt, de ez a legjobb, amit lehetett kapni. Tőle várja mindenki, hogy ezen a havas és jeges úton újra száguldani fog az én drága autóm. Egyelőre bíztató.

Utoljára Londonban jártam. Elég veszélyes környéken kellett parkolnom. A többi sofőr figyelmeztetett, senki nem úszta meg komoly károk nélkül.

Én sem. Távolról hajigálták kővel az én drága autómat. Az egyik barom csak kétszer dobott, de mindkétszer telibe találta a szélvédőmet. Aztán egy állat a teljes hátsó felfüggesztést szétverte.
Hihetetlen…
Most újra rajtam röhögnek.

Így kell vele járnom a nyárig. De most már tudom, hol és mit kell megjavítanom. Talán jövőre csak belföldi kirándulásokra megyek vele, de nem probléma. Ha összeérik és megszokom újra a régi lesz.

Nem fogom feladni. Tudta ezt a régi gazdája is. Tudta, hogy már messze nem a régi, renoválni kell, és ehhez idő kell. Tudta, hogy mekkora feladatot bíz rám, és tudja, hogy meg fogok vele birkózni.

De ehhez idő kell.