Ez a sima győzelem már nagyon kellett. Valljuk be, a QPR elleni hazai négy-nullán kívül nagyjából az összes idei meccsünk a felejthető kategória, már ami a mutatott játékunkat illeti. Egy-egy félidőre, húsz percekre persze eddig is mutattunk futballra emlékeztető dolgokat, de hogy egy egész mérkőzés rendben legyen, és De Geára meg a mázlira se legyen szükségünk, azt már régen érezhettük. Most összejött minden, és bár az ellenfél csak egy Hull City volt, a bemutatott total domination pontosan az, amiért az arrogáns hollandot idehozták.  Hogyan nyerjünk meg két védővel egy meccset á lá Lajos, hiszen ezúttal a mester is kap ám érdemjegyet, nem csak tanítványai.

De Gea – 7

Mostanában olyan sokszor mentette meg a seggünket David, hogy már csak ezért sem kaphat újra nullást. Pedig annak alapján, hogy mennyi dolga akadt, akár igazolt hiányzónak is beírhatnánk. Az első félidőt konkrétan a tizenhatosnak nevezett VIP-páholyban nézhette végig, pont a Stretford End előtt. Szünet után azért már akcióba kellett lendülnie, de bravúrra ezúttal nem volt szüksége: Robertson lövését könnyedén, Jelavic fejesét pedig simán védte.

Valencia – 7

Most nem szárnyvédőként, hanem ortodox jobbhátvédként számított rá van Gaal, a Hull háromvédős (és eléggé defenzív) taktikája miatt azonban Valencia tulajdonképp szélsőt játszhatott. Az átlagos pozíciókból megrajzolt hőtérkép szerint is igen elöl helyezkedett, és ki is vette részét a támadásépítésekből. Elsősorban a gyémánt jobb oldalán tornyosuló Fellainivel kombinált, és ha a szokásos rossz beadásait leszámítjuk (azért volt egy veszélyes, amit Dawson hárított), akkor több mint vállalható teljesítményt nyújtott. Főleg az első félidőben bizonyult aktívnak, nem véletlen hogy Bruce átállt négy védőre (épp a gyakran Tonio után loholó Ben Arfát lehozva), megakadályozandó hogy a széleken továbbra is agyonverjék csapatát. Cseréje reméljük csak pihentetés jellegű, Rafael hiányában Valencia az egyetlen választás a posztra.

Smalling – 8

Noha a City elleni faszsága miatt sokan elzavarták volna őt a csapattól, Smalling megmutatta hogy a múlt heti, Arsenal elleni jó teljesítménye nem csak a Blackett – McNair páros és a vakok közt félszemű a király effektusnak tudható be, hanem tényleg lehet rá számítani. Gólját kissé a szerencsének, nagy részben a szöglet utáni kavarodásnak, leginkább McGregor kapusnak, és hivatalosan pedig a – minden bizonnyal Howard Webb laptopján programozott – videóbírónak köszönheti. De nem csupán a gól miatt bizonyult csapatunk egyik legjobbjának az egykori kicsirió (az megvan hogy már 25?), hanem mindkét kapu előtti határozottságának. Bár a második félidőben Jelavic egyszer megnyert ellene egy fejpárbajt, összességében több veszélyt jelentett a másik kapura. Szép labdakihozatalokat mutatott be (ezt például), és a beívelésekkel is őt keresték a társak. Mata beadására érkezett az első félidőben (lövését blokkolták), a második játékrészben pedig a gólvonalról tisztázták fejesét. Az utolsó 20 percben még jobbhátvédnek is beugrott.

Rojo – 6

Sérülése után egyből a kezdőcsapatban találta magát, McNairék nem éppen legnagyobb örömére. A harmatgyenge Hull nem is állította különösebb erőpróba elé Rojót, akin azért a labdatartás során látszott, hogy jó barátságban van a labdával. Ráadásul valami külön fogadást is köthettek Valenciával, hogy ki tud többször a rosszabbik lábával labdához érni, mivel ezúttal az általában csak támaszkodáshoz használt jobbossal is passzolt néha. Szünet után amolyan nemanjásan odabaszott a halvány feltámadást imitáló vendégek talán legaktívabbjának, Alukónak, hogy aztán ezt még egyszer eljátssza, akkor már egy sárgáért cserébe.

Young – 6

Ashley Young, a művészlélek ezúttal balhátvéd korszakát éli. Hogy vajon ez lesz a jövője, vagy látjuk őt még támadóként is, arra majd akkor kapunk választ ha Shaw (Blind, Evans, Jones, stb.) felépül, mindenesetre csalódást ebben a szokatlan szerepkörben sem okozott Young. Saját oldalán megoldotta a védekezést, Elmohamady elleni párharcait megnyerte, és Chester még be is sárgult róla. Nem volt annyira aktív, mint Antonio a másik oldalon, de fegyelmezettsége bizakodásra adhat okot, hiszen ilyen emberekre szükség van a keretben.

Carrick – 8

Visszatérése után most először láthattuk az igazi Carricket, aki a csapat metronómjaként, agyaként, és Lui meghosszabbított kezeként funkcionált. Nem a háromvédős rendszer közepén, hanem négy védő előtt amolyan mélységi irányítóként tevékenykedett. 108 sikeres passza arra enged következtetni, hogy LvG tiki-takája Michael regista Carrick szívdobbanásának ütemére fog hangolódni. Nagy részben az ő jó játékának köszönhetően uraltuk ennyire a meccset, pedig nem is csinált semmi különöset … mondanánk, ha nem varázsolta volna van Persie elé a labdát, Blind-style.

Fellaini – 6

Haj a Hull ellen is a kezdőben maradt, ami a vendégek középpályás zúzóembereinek számát és méretét figyelembe véve nem hatott meglepetésként. Elsősorban a jobb oldalon dolgozott, főleg Valenciával kombinálva, de az ellenfél kósza támadásainál hátul, amúgy meg sokkal inkább előre segített be a pálya közepén. Aktívan kivette részét a labdatartásból és a rövid passzos játékból, még azután is, hogy Bruce rácsibészelte Brady-t. Természetesen trademark fellás mozdulatokat is láthattunk tőle, volt chest control, sarkazás és koordinálatlan végtagok is, utóbbit Dawson arca bánta egy kis pogó után. A második félidőben jogosan kapott sárgát egy alapvonal mellett elkövetett visszahúzásért, illetve egy fölé-mellé szálló fejest is feljegyezhettünk a neve mellé egy Young-beadás után.

Di Maria – 0

Jól kezdett, az ő labdás megindulásai valószínűleg fontos elemei lehettek a Hull lezúzására irányuló eredeti terveknek, de korai sérülése megakadályozta abban, hogy a csapathoz hasonlóan egy jutalomjátékkal találja meg elveszett formáját. Rövid szereplése alatt is bemutatott két labdaszerzést, sajnos a második utáni megindulásban meg is sérült. A Stoke ellen tuti nem játszhat, a Soton ellen viszont szükség lenne rá a gyors kontrákhoz.

Mata – 7

Ángel sérülése nem csak Herrerának kínált lehetőséget, hanem az így szabadabban mozgó, ezáltal gyakrabban a kapu elé keveredő Matának is. Előszeretettel mozgott ki a szélekre, főleg a jobb oldalon használta ki a vendégek védelmén tátongó hatalmas űrt. Az első félidőben Smallingnak adott innen jó labdát, fordulás után pedig főleg Falcaóval kicsiben megjátszott támadásai bizonyultak tetszetősnek. Gólpassz sajnos nem került a neve mellé, és ez elsősorban nem rajta múlt.

Rooney – 7

Végre csatárt játszhatott, ennek megfelelően tüzelt is rendesen. Először 20-ról eresztett meg egy lövést ami mellé szállt, majd blokkolták egy ígéretes lehetőségét, de van Persie lekészítését kíméletlenül a kapuba csavarta, két védő és a kapus mellett/között. Szerezhetett volna még gólt, de ha épp nem vetődött oda hősiesen egy Hull-védő, akkor meg ziccerben rosszul vette át a labdát. Az első félidőben, majd a meccs végén is a szívbajt hozta ránk a sérültnek tűnő Rooney, de úgy tűnik hogy a bokájára kapott rúgás, és a reklámtáblára való felkenődés (by Robertson) sem ártott meg neki annyira, hogy ne kezdjen kedden.

van Persie – 7

Lassan kezdett, az első félidőben kifejezetten gyengén játszott. Többször is szerelték, gyenge lövést eresztett meg a tizenhatoson belülről, középről, és a neve mellé beírt assist sem fogja megnyerni a gólpasszok Puskás-díját. Szünetben azonban alapos hajszárítózást kaphatott, mert utána azt az RvP-t láthattuk a pályán, akiről fel sem merülhet hogy nem a kezdőben a helye. Szinte lemásolta a spanyolok ellen szerzett csodagólját, de ebben megakadályozta őt a genya McGregor és az ünneprontó sasszemű partjelző, majd később Dawson egy sárgáért cserébe tudta csak megállítani a láthatóan felpörgött Robint. Az utóbbi hetek frusztráltsága aztán bombaként robbant ki belőle: amúgy dühből, tökéletesen a felső sarokba lőtt, majd pár perccel utána vastaps közepette hagyta el a pályát, és neki most alighanem erre is volt szüksége.

Herrera – 8

Alighanem ő sem gondolta volna a kezdő sípszót a padon hallva, hogy esélye lehet a meccs legjobbja címre. Sőt, én személy szerint rá szavazok (igaz, a másik két nyolcast kapó is megérdemelné), mivel ő jelentette a különbséget meddő mezőnyfölény és veszélyes támadófoci közt. Bár leginkább Rooney és Mata helyváltoztatásai, beindulásai okozták a Hull gondjait, a szálakat mögöttük Herrera mozgatta. Második gólunk előtt ő fejelte le a labdát, a harmadik előtt pedig labdaszerzését követően a gólpasszt is ő adta van Persienek. Ezekből születtek a gólok, de emellett több okos passzal is jelezte, hogy talán a kezdőcsapatban lenne a helye. Gólt ezúttal nem szerzett (egy lövése megpattant), de Di Maria kiesésével a Stoke ellen esélyes egy újabb Herrera-találat.

Falcao – 0

Tökéletes alkalom lett volna a Falcaonak szánt 20 perc egy újabb csatárunk formájának felhozására, de hiába kombinált a kolumbiai jól Matával, ha a spanyoltól visszakapott labdát door-window ziccerben a bevetődő védőbe lőtte kétszer-háromszor, de nem sikerült átrúgdosnia a játékossal együtt a labdát annyira, hogy azt a gólbíró megadja. Az mindenesetre látszik, hogy elöl labdát tartani és a tizenhatoson belüli target man szerepkörben használva jól jöhet ő még ebben a szezonban. Csak ne legyen többet sérült.

Fletcher – 0

Talán azért jött be, hogy saját nevelésű játékosunk is pályára lépjen, és ne csak a Hull mezében.

van Gaal – 8

Bár az ellenfél kiléte miatt magasabb pontszámot nem szívesen adnánk, ez azért igazi mestermunka volt Lajostól. A kezdőt látva senki sem tudta, mi is lesz ebből, a háromvédős felállás valószínűségét pedig van Gaal még a bemelegítésnél eljátszott tolódásos játékkal is erősítette. Aztán lett belőle egy elég flexibilis 4-4-2 diamond, amely Di Maria kiesésével még kényszerből is formálódott. A folyékony gyémántot a háromvédős rendszer nem vágja, így még azt is megengedhettük magunknak, hogy a védelem két szélén nem is védők játszottak. A folyamatos nyomás, a fizikai fölény (erős, magas, gyors vagy mozgékony játékosok) és a biztos labdajáratás egész tetszetős focit eredményez. Ha ez a filozofi akkor alig várjuk hogy összeérjen és szombati ellenfelünknél keményebb meccseken is működjön, de addig is maradhat így, és Steve Bruce után felkészül egy másik egykori manchesteri kedvenc, Mark Hughes.