Newcastények

Köszöntjük kedves nézőinket! Mai adásunk rendhagyó, elsősorban a Manchester Uniteddel foglalkozó műsor lesz, a stúdióban Harrari Ezra és Marsi Anikó!

Romelu Lukaku, a Manchester United csatára általános iskolás osztálytársai körében készülte megünnepelni, hogy egészen rövid ideig, de hazája válogatottja gólrekorderének tudhatta magát. Mindezt 24 évesen, miután duplázott a Mexikó elleni 3-3-as barátságos meccs alkalmával, majd gólt szerzett Japán ellen is, amely papíron azt jelentette, hogy megszerezte 29., 30. és 31. gólját is a belga válogatottban.

FIFA viszont bejelentette, hogy eltörlik a belgák egy korábbi, 2014-es Luxemburg elleni meccsét, így odalesz Lukaku három gólja is, amelyet azon a meccsen szerzett, miután Belgium azon a mérkőzésen hetet cserélt az engedélyezett hat helyett. Az iskolások így biztonságban maradnak egy időre.

Nyáron lejáró szerződése ellenére sem válik meg a januári átigazolási ablak idején Fellainitől a Manchester United. A belga középpályás korábban már visszautasította a csapat ajánlatát a hosszabbításra, a manager, José Mourinho azonban ragaszkodik játékosához, még akkor is, ha ez esetlegesen azt jelenti, hogy nyáron ingyen válik meg tőle a csapat. Az indokok között állítólag az áll, hogy Fellaini haja tökéletes eszköz Mourinho kokain utánpótlásának pályára csempészésére.

Louis van Gaal, a csapat egykori trénere komolynak tűnő találgatásokba kezdett a Manchester United jövőjét illetően. Véleménye szerint a csapat esélyes lehet tavasszal mind a bajnoki, mind a BL címre, feltéve, hogy Mourinho tovább halad az elmúlt hónapokban kitaposott impotens futball ösvényén.

Nagy valószínűséggel kimarad a szombat esti kezdőcsapatból Victor Lindelöf és Phil Jones. Előbbi továbbra sem életbiztosítás a védelemben, utóbbi pedig válogatottbeli távolléte során szedett fel sérülést. Bár a csapat kommunikációs igazgatója kiemelte, nincs összefüggés a csapat védősorának bőrszínével, a Black Lives Matter üdvözölte az esetet.

Mióta világ a világ tudjuk, hogy a szerelem elsősorban két ember között szövődik, és igaz ez általában a Manchester United középpályájára is, hiszen a három középpályás felállás a szezonban eddig nem bizonyult hatékonynak. Ezt bonyolítja most meg Pogba visszatérése, aki Herrera és Matic mellett a harmadik bivalyerősségű játékos a Football Manager statisztikái szerint. Hogy melyik kettő kerül a csapatba, azt megtudhatjuk a telenovella következő epizódjából.

Pénteken kisebb leállás volt a taccs.hu szerverén, ami a Vörös Fonatnál is akadozásokat jelentett. A kísérletek az oldal beindítására azonban bizakodásra adnak okot.

Manchesterbe látogat a Newcastle United csapata, akik egy esetleges vereség, és közvetlen riválisaik sikere esetén komolyat eshetnek vissza a tabellán, ahol jelenleg az újoncokhoz mérten előkelő 11. helyet foglalják el. Rafa Benitez csapata legutóbbi 5 mérkőzéséből ugyan csak egyet tudott megnyerni, azt is a hónapok óta sztrájkoló Crystal Palace ellen, a Liverpoolt azonban sikerült egy döntetlennel megakasztaniuk.

Mourinho a mai napon annyiban lélegezhet fel, hogy csapata otthon lép pályára a Szarkák ellen, hiszen tudjuk, hogy a St James’s Parkban José eddig még képtelen volt nyerni.

A jobbik Unitednél külön bizakodásra adhat okot hosszútávú sérültjek visszatérte, így ha csak epizódszerepre is, de újra láthatjuk Rojot, Pogbát és a hihetetlen gyógyulást bemutató Zlatan Ibrahimovicot is.

A Newcastle-nél jelenleg 4 sérült játékos van, ebből 3-an kaptak eddig Beniteznél rendszeres játéklehetőséget a szezonban, azonban a legjobb góllövőjük sem jutott 2 gólnál tovább idén (Fellaini 3 gólos), így Lascelles kiesése sem akkora érvágás az északi csapatnak.

Az esélyek egyértelműen a Manchester Unitedet favorizálják, azonban láttunk már a csapattól idén botrányosan gyenge játékot botrányosan gyenge ellenfelek ellen is.

Sajnálatos módon én, és kollégám Anikó sem látjuk a mai meccset, szokásunkhoz híven azonban a kezdőcsapatok megtippelését kedves nézőinkre bízzuk!

 Jó szurkolást, és ne felejtsék el a mérkőzést a Spíler TV-n követni, hiszen az is a TV2 csoport tagja!