Nehéz bármit mondani ezekben a vészterhes időkben. Megtörtént, amire senki sem számított, eljött az Armageddon. Paradoxon, de az élet megy tovább, így szombat este az FA kupában van jelenése a Manchester Unitednek, a Norwich City otthonában kell kiharcolni kedvenc csapatunknak a továbbjutást. Egyes sajtóhírek szerint a mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik, miközben a VAR szobában halkan felcsendül a YNWA…
– Döbbenet! – mormogta maga elé összeroskadva a Vén alvilági Madarász. Annyi év után beteljesült a jóslat. „Majd jövőre” szólt Liver Bird örök optimista trillája. De senki sem vette igazán komolyan. Még a Vén Madarász is csak elnézően mosolygott évről-évre, miközben a vörös szárnyas harsányan énekelte mindenki által unott dalát az Álmok Színházában megbújó kuckójának ablaka előtt. Annyira sem méltatta, hogy kalitkába zárja, bár meglehetősen fülsértő volt pöffeszkedő vijjogása.
Pedig akadtak bőven baljós ómenek. A madár egyre nőtt, egyre erősebb lett. Tavaly legyőzte a londoni csirkét, mikor megvadult fúriaként csaptak le egyszerre a csillogó trófeára a madridi éjszakában. Ezután már senki sem tudta elkapni, pedig megpróbálták rókák, farkasok, ágyúsok, szentek, szarkák, kalapácsosok. Még a bugyikék fakopácsok sem bírtak velük, noha küzdelmük alatt gyakran szólt otthonuk, a félig üres fateknő olajos kérgén a tiki-taka.
Aztán a bolygót megrengető dögvész már jelezte, hogy a világ kifordul sarkaiból, hogy valami olyan rettenetes dolog készül, amire már legalább 30 esztendeje nem volt példa. Ami után még K. József, hajdani budapesti lakos is elégedetten csettintene havanna-barna Wartburgjában ülve, ha még élne.
A Vén Madarász lassan feltápászkodott. Érezte, hogy élete végérvényesen megváltozott, már sohasem lesz ugyanolyan. Gyászolt. Ismerte a gyász szakaszait. A tagadáson gyorsan túljutott, hisz minden kikiáltó a szomorú hírt zengte a nagyvárosoktól az Isten háta mögötti falvakig, lehetetlen volt nem szembenézni a szomorú ténnyel, hogy a Liver Bird feljutott a csúcsra. Igen gyorsan a düh szakaszában találta magát, és érezte, hogy ez az állapot jó sokáig fog tartani. Felegyenesedett, és körülnézett, min vagy kin tudná kitölteni rettenetes mérgét. És akkor megakadt a szeme rajta. Kezdetnek jó lesz, gondolta.
Elindult hát a félhomályba borult szoba távolabbi sarkába, és miközben futólag fél térdre ereszkedett a nyitott kalitkájában felháborodottan csapkodó feketerigó előtt – hisz az ő élete számít – dühtől vörösen villogó szemeit a mellette álló ketrecben vacogó kanárira szegezte, és szája lassan kíntól feszülő mosolyszerű grimaszra görbült. Legalább te itt vagy… Neked most véged van…
A Liver Bird-öt meg elkapjuk. Majd jövőre!