Who are ya? – Fakupa

Ha január, akkor indul az FA Kupa harmadik köre, amelybe már a Premier League és a másodosztály csapatai is bekapcsolódnak, így értelemszerűen a Manchester United is. Meg a Reading persze, akik nem feltétlenül örülhettek a sorsolásnak, hiszen nem csupán a Uniteddel kell játszaniuk, de ráadásul még idegenben is. Sima hazai, mondhatnánk, főleg így a nagy győzelmi szériánk kellős közepén (elején? végén?), meg hát címvédőként az első akadályban elbukni ciki lenne, de azért érdemes odafigyelni az ellenfélre, mert könnyen előfordulhat, hogy jövőre bajnoki meccsen is az Old Traffordra látogatnak majd. Ha nem sokat tudnátok mai ellenfelünkről, akkor segítünk, olvasásra fel!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….