Ami a harmincas éveikben járó Arsenal-drukkereknek Bergkamp, vagy a hasonló életkorú chelseaseknek Zola, az nekem Cantona. A király. De valamiért ő mégis más. A lázadó zseni, aki tényleg azt csinált a pályán, amit akart. És nem csak a labdával, hanem az ellenféllel, a bíróval vagy akár egy prosztó szurkolóval. Sokan, sokszor méltatták már őt, én most mégsem pályafutása legszebb pillanatait idézném fel a posztban, hanem a legsötétebbeket. Hogy miért? Nem tudom. Cselekedeteire legtöbbször ő sem tudott kielégítő magyarázatot adni, így én sem próbálkozom ezzel. Csak azt remélem, hogy egyesek számára fogok némi plusz információt közölni, vagy legalább kicsit átadni abból az érzésből, amit a Philippe Auclair által írt életrajzi könyv elolvasása után éreztem, így Eric (franciások számára: Éric) pályafutásának számegyenesén megjelöltem a legnagyobb botrányokat. A teljesség igénye nélkül, viszont legalább időrendben. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →