Nincs is olyan, hogy United Way?

learntoplaytheunitedwayMinden futballklub – engedtessék meg, hogy egységes entitásként kezeljem most az egyesületeket úgy általában, ebbe az egységbe a szurkolók is beletartoznak, sőt, kiemelt szerepük van – szeret különleges lenni. Előszeretettel igyekszik hangsúlyozni saját, a többiekétől markánsan eltérő identitását, értékrendjét: ennek a terméke a „You’ll never walk alone”, meg a „Més que un club” és hasonszőrű társaik. Minél nagyobb egy futballklub, minél gazdagabb, sikeresebb történelme van, annál kevésbé szereti elfogadni, hogy végtére is ő sem szól másról, mint arról, hogy 11 ember kerget egy labdát a pályán, és több ezer meg több millió másik ember hajlandó fizetni azért, hogy ezt láthassa. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kísérletezzünk és gondolkozzunk, Mr. Moyes!

El fogom most mondani, hogy mi fáj nekem leginkább a Moyes-érában eddig. Igen, dögszagra gyűlök, mint valami bloggerhiéna, de ez egy ilyen szakma, nehéz bármi tartalmasat írni olyankor, amikor minden szép és minden jó, a szívecskés pónik rózsaszín unikornisok hátán galoppoznak a szivárványszínű szappanbuborékok között. Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy ilyenkor jön igazán az ihlet az embernek, vagy legalábbis nekem: a dühödt, feszítő közlésvágy olyankor a legerőteljesebb, amikor meg kell osztanunk irtózatos, elviselhetetlen fájdalmunkat. David Moyes kinevezése óta ilyenből van bőven, de én a leghasogatóbb kínomra szeretnék fókuszálni.

David Moyes Manchester United Egy kattintás ide a folytatáshoz….