Előválasztás 2021

Furcsa ezt leírni, de a fénysebességgel közlekedő 2020-21-es szezon hirtelen véget ért, így a hónapokon át tartó heti két meccses brutális tempót most két hét üresség követi, hogy aztán az Eb-re ismét felpörögjenek az események. A klubszezonnak tehát vége, és egy podcast formájában majd jól meg is álszakértjük a szomorkás végűre sikerült idényt, ehhez azonban a ti segítségeteket is szeretnénk igénybe venni. Ahogyan az már szinte hagyománnyá vált, idén is megválasztjuk a szezon 10 legjobb United-játékosát, a szerkesztőségi szavazatok közé pedig beszámítjuk a nép szavát is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

#4 – Anderrated

Szerkesztőségi listánk negyedik helyére Herrera került, aki ideigazolása óta rendszeresen szerepelt év végi listáinkon. Idén 121 pontot szerzett, majdnem kétszer annyit mint a mögötte végző McTominay, és a dobogó elérésében valószínűleg csak tavaszi sérülése akadályozta meg. Sajnos több szezonértékelő nem fog róla születni, mert hosszas huzavona után Ander úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg idén nyáron lejáró szerződését, így hiába tűnt az utóbbi években cséká-matériának, a jövő Unitedjének nem ő lesz a vezére. Ez a poszt is a szezonjáról kéne szóljon, de nem mehetünk el azon tény mellett, hogy többet nem láthatjuk őt United-mezben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

#10 – Dicsérni jöttünk, nem temetni

Ahogyan az elmúlt években megszokhattátok, ezúttal is részletesen ismertetjük a szerkesztőségi toplistát, vagyis ismét jelentkezünk a szezon (szerintünk) 10 legjobb teljesítményt nyújtó játékosával. Hátulról kezdünk, tehát ma a tizedik helyre éppen becsúszó játékos szezonját elemezzük, ő pedig nem más, mint kissé megosztó csapatkapitányunk, Ashley Young. 9 szavazásra jogosult választópolgárunktól összesen 25 pontot kapott, ezzel nyerte el a jogot, hogy tavaly után ismét külön poszt szóljon róla a szezon végeztével.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mindenki szavazzon!

Már egy hete véget ért a szezon, és minden normális idény után nagyjából ilyenkor támadhat a szurkolóknak azon érzése, hogy valami hiányzik a hétvégéjükből. Minden normális idény után, mert a United drukkerei most alighanem fellélegezhetnek, hogy nem kell több hétvégét elbaszni a csapat aktuális vergődését szemlélve, ráadásul a városi rivális triplázásának köszönhetően megúsztuk az EL-selejtezőket is, így jó három hónapig nem kell meccset nézni. Mint ahogyan minden normális idény után immár hagyományosan megválasztjuk a szezon legjobb játékosait is – idén ez inkább a szezon legkevésbé rossz játékosainak listáját fogja jelenteni. Szóval idén is lesz közös szerkesztőségi top10 lista posztokkal meg podcasttel, de kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….