Újabb rangadó idegenben, újabb iksz (Arsenal-United, 1:1)

“The past dictates the future.” (Dale Cooper)

Pedig olyan jól indult minden. A Watford elleni házi gólszépségverseny sikerén felbuzdulva a szokásosnál optimistábban vártuk a meccset (hiába mantráztuk, mint egy buddhista szerzetes, hogy buszbuszbusz, felkészítve magunkat lélekben az elkerülhetetlenre), ráadásul José előző napi nyilatkozata is bizakodásra adott okot. „Igen, elismerem, hogy a nagy csapatok ellen idegenben óvatosabbak vagyunk, és jobban fókuszálunk a védekezésre, de most ugye csak az Arsenallal játszunk, így alkalmunk lesz gyakorolni a támadásépítéseket” – trollkodott a portugál, jelezve, hogy még mindig nem Wenger az öribarija.

A kezdőt majdnem teljesen a szurkolói óhajok mentén állította össze Mourinho. A Rojo – Lindelöf – Smalling belső védőhármas visszatapsolása logikus döntés volt, pláne mert a sérült Matics végül csak a padon kapott helyet, így kellett hátul a pluszprotekció. Valencia és Young elfoglalták a bérelt helyüket, a benga belga csatárunk is sajnos, de azon nyilván nem lepődött meg senki, ahogy Hernyó reaktiválásán sem (Fella még sérült.) A Marci-Rash páros feltolása viszont örvendetes fejleménynek tűnt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Arsenalt verni nem kell félnetek, jó lesz!

Nincs is annál hálásabb és ösztönzőbb feladat, mint elverni Wenger tanítványait az Old Trafford lelátói között. A United hazai környezetben rendszerint alaposan megwoodyzzawoodoozza a piros-fehér londoniakat. A bajnokságban utoljára 2006 szeptemberében veszítettünk az Ágyúsok ellen hazai környezetben, tehát igazán jó lenne ezt a hagyományt tovább ápolni.

maxresdefault

Egy kattintás ide a folytatáshoz….